Bodnár Éva: In memoriam 2004. december 5.
Ne mondd meg nekem odaát,
hogy ki vagyok és hová tartozom.
Bízd rám a sorsom. Hogy hol a helyem,
én azt pontosan tudom.
Ökumenikus istentiszteletet tartottak a határon túli magyarságért a történelmi egyházak részvételével péntek este a Bazilika előtt a Szent István téren, melynek keretén belül felavatták a Magyar Egység Zászlaját. A címerrel ékesített lobogó a nemzeti összetartozás és az egymás iránti szeretetet hivatott jelképezni.
Tisztelt Magyar Testvéreink!
Az egyik szemem sír, a másik nevet. Hát a nevetõvel kezdem. Nevetem, hogy a magyar kormány jelen vezetõi a legmagasabb csúcsra jutottak, a nemzetmegtagadás csúcsára. Téves csúcs. Innen számukra csak egy út van tova...
Kedves Testvéreim!
Nagyon sokan felhívtak, és kérték, hogy mondjam el a magam véleményét december ötödikérõl.
Úgy gondolom, hogy mindannyian éreztük, ha nem is akartuk tudomásul venni, hogy a mi nagy családunk, nemzetünk beteg. December ötödike szétválasztotta az egészséges és a beteg részeket.
A magyar államnak fizettek adót a nagyszüleim. Én is csak Trianon okán születtem Romániában. Soha nem beszéltem más nyelvet, mint a magyart. Harcoltam a világháborúban magyar katonaként, ezért aztán három évig voltam hadifogságban az oroszoknál. 79 éve itt másodrendű állampolgárként kezelnek, mert magyar vagyok. Ezek után senki ne kérdezze, hogy miért esik rosszul, hogy ezen vitatkoznak a csonka országban, hogy én is vagyok-e olyan magyar, mint az ott élők.
Barabás Domokos, Csíkszépvíz