Tiszteletbeli polgárrá válhatnak az elcsatolt területeken élő magyarok

Hódmezõvásárhely válhat virtuálisan a legnagyobb magyar várossá azzal, hogy februártól tiszteletbeli polgárává fogadja az elcsatolt területeken élõ magyarokat. Kószó Péter, a város alpolgármestere elmondta, hogy a kezdeményezés végrehajtásához módosítani kellett a díszpolgári rendeletet, de ez február 3-án megtörtént.
Elmondása szerint az engedélyt a kezdeményezéshez a lakosságtól kapták, hiszen december ötödikén Hódmezõvásárhelyen kétharmados többségben voltak a kettõs állampolgárságról szóló népszavazáson az igen szavazatok. Sokan kívánnak élni ezzel a lehetõséggel: családok, munkaközösségek jelentkeztek Vajdaságból, Erdélybõl, de Madridból és Kanadából is. Többek között Tõkés László és családja is jelezte, hogy tiszteletbeli polgár szeretne lenni.

Semmilyen feltétele nincs az igénylésnek, hiszen bárki jelentkezhet postai úton vagy a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen. A kezdeményezéshez eddig kisebb falvak csatlakoztak, a nagyvárosok közül még egyik sem. Az alpolgármester hozzátette, hogy ez nem pártpolitikai kérdés, hanem egy szép gesztus, a lelki együvé tartozás jelképe.

Forrás: Magyar Nemzet