Hiábavaló lett volna hát minden fáradozásunk, hiába próbáltuk fellobbantani a kölcsönös szeretet lángját? Hiába festette vörösre a Rákóczi-vár romjait az ezeréves határnál fellobbanó hatalmas máglya? Hiába égtek szerte a nagyvilágban, mindenhol, ahol magyarok élnek, a mécsesek? Hiába kondultak meg vasárnap délben a magyar összetartozásért Erdély-szerte a harangok? Hiába imádkoztak Erdélyben és a Partiumban a kettős állampolgárság megszerzéséért a zsúfolásig megtelt templomokban? Hiába volt "egy szív az akarat"?
Nem, egy percig sem hiszem, hogy hiába volt mindez! Nem hiszem, mert tudom, hogy Magyarországnak van egy másik arca is... És most azokhoz szólok, akik velünk együtt izgultak, akik azon fáradoztak, hogy meggyőzzék a hajthatatlanokat, akik mindent megtettek azért, hogy több legyen az "IGEN", akik levélben vagy telefonon kerestek meg és elmondták, hogy itt, az ezeréves határ tövében értettek és tapasztaltak meg valamit, amit oly sokáig rejtettek előlük....
Fáj, nagyon fáj, ami történt, de nem haragszunk Rátok. Mi ezután is magyarok maradunk, továbbra is a magyar nemzet részének tekintjük magunkat, még akkor is, ha nincs erről hivatalos papírunk. Gyertek ezután is jó lelkiismerettel Erdélybe és hozzátok magatokkal a hitetleneket is a Hargita köszöntésére és a Gyimesek hódolatára, hogy személyesen tapasztalják meg az erdélyi emberek világát, vendégszeretetét. Szeretettel várunk Mindnyájatokat, mert továbbra is szilárdan hisszük, hogy éljünk mi, magyarok bárhol a világon, együvé tartozunk! Gyertek hát, de hagyjátok otthon azokat, akik tudatosan tették nevetségessé és megvetés tárgyává - nem a magyar nemzetet - , hanem önmagukat!
Deáky András
Gyimesbükk, 2004. december 5.
Forrás: Erdély Ma