...Amikor a „valóságról” beszélgetünk, gyakran megkérdezem a gyerekektől, hogy pl. az álom valóság-e? Ők persze rögtön rávágják a már megtanult racionális sablonokat, hogy nem (hiszen éppen ez az a kor, amikor unos-untalan hallják: „ne álmodozz, gondolkozz reálisan…”). Azt azonban mindenki belátja, hogy az álmában megtörtént esemény, (pl. repülés, üldözés stb.) bár nem valóság, de annak élménye bizony igazi. Ez az a pont, amikor már egy kicsit komolyabban is képesek belső képeik világára figyelni. (Ilyenkor mintha egy csapot nyitnánk meg, rögtön elindul az álmok világának sorolása. És bár álomfejtésben nem vagyok szakember, mindig jól érzékelhető, hogy ez az egyik olyan pont, amikor a gyermek személyisége őszintén megnyílik és ráérez arra, hogy belső képei által valami olyasmibe lát bele, amely problémái, feszültségei megoldásában fontosak lehetnek.)...