Magyarország Bódhiszatvája, Kőrösi Csoma Sándor
"nincs még egy nemzet akinek annyi felfedeznivalója lenne az indiai kultúrában és tudásban, mint nekünk magyaroknak." – Kőrösi Csoma Sándor
Kőrösi Csoma Sándor 1784. március 29-én született Székelyföldön. Apja id. Csoma Sándor, székely határőr. Édesanyja Getse Krisztina. Nagyegyedi diákévei alatt már leginkább a történelem és a nyelvészet érdekli. Végére akar járni a finn-lap és a hun-török rokonság kérdésnek. Vállalta a magyarok hun származását. Ezt tanították neki Hegedüs Sándor és Herpei Ádám tanárai is Nagyenyeden.
A főiskola után hároméves ösztöndíjat kap egy angol alapítványtól a Göttingiai Egyetemre. Ekkor tizenhárom élő és holt nyelvet ismer már. Több rangos állást is felkínálnak neki, de mindet visszautasítja; készül a nagy utazásra. Harmincöt évesen, 1819. szeptember 23-án gyalogosan hagyja el az országot. Sajnos az akkori angol titkosszolgálat már Göttingiában felfigyel rá.
Csoma eredetileg Oroszországon át akar Mongóliába eljutni. Konstantinápoly kikötőjében pestisjárvány miatt nem tud partra szállni. Pedig ide is a magyarok őstörténetével foglalkozó arab írások miatt jön. Így tovább hajózik az egyiptomi Alexandriába. Itt tanul aztán arabul és régi írásokat tanulmányoz. Aztán itt is kitör a pestis, így kénytelen Ciprusra, majd Libanonba, végül Bagdadba menni. Itt váratlanul egy angol „utazó” – valójában titkos ügynök – összeismerkedik vele, és pénzt ad neki, hogy karavánnal eljusson Perzsiába. Megtanul Perzsául, hozzájut perzsa nyelvű iratokhoz is, a helyiek Szkander Bég néven említik. Teheránban újra az angolok veszik fel vele a kapcsolatot. Eljut Bokharába, ahonnan karavánok indulnak Mongóliába, de az a hír fogadja, hogy az orosz hadsereg hadmozdulatai miatt az északra tartó karavánok nem indulhatnak. Így dél felé, az afganisztáni Kabulba megy. Innen tovább Lahoréba, a szikek fővárosába tart. Egy hónapot tölt Srínagarban. (Itt található Jézus mohamedánok által őrzött sírja…) Innen tovább gyalogol Ladak fővárosába, Lehbe. Rájön, hogy a Himaláján nem tud átkelni Mongólia felé, így visszafordul Pandzsáb felé. Ekkor találkozik a Brit Birodalom újabb ügynökével, Moorcroftal, aki egyszerű utazónak adja ki magát a végtelenül tiszta és jóhiszemű Kőrösinek. Ad neki egy hibáktól hemzsegő, 1762-ben Rómában, a jezsuiták által összeállított tibeti szótárt, az Alphabetum Tibetanumot, és javasolja neki, hogy tanuljon meg tibetiül.
Ettől kezdve próbálják Csoma tehetségét, tökéletesen harmonikus keleti megjelenését tudatosan, saját politikai céljukra használni az angolok. Moorcroft ellátja pénzzel, ajánlólevelekkel, és Csoma útnak indul – rövid kasmíri nyelvtanulás után – a Ladakhi Királyságba. Fölmegy Zangla kolostorába, ahol tizenhét hónapot marad. Itt talál végre magyarokra utaló írásokat, megtalálja Jézus életének valódi leírását, a Jézus Szútrákat. Egy igen magas rangú láma, Szangje Puncog lesz a mestere. Részt vehet a szertartásokon és megnyitják előtte a teljes könyvtárat. Meglepetésére Buddha korától kezdve folyamatosan vannak magyar buddhista mesterek, akiknek írásait tibetire visszafordítva meg is találja. Mindvégig a kolostorban lakik. Mestere a Ladakhi Királyság első orvosa, egyben ő képviseli Ladakhot a Tasi Lhumpoi kolostorban, a Pancsen Láma székhelyén, és Lhászában, a Dalai Láma udvarában is. Másik mestere, Kunga Csölé írja meg számára a „Buddha-Dharma rövid összegfoglalása a távoli tanítvány kérdéseire” című könyvet.
Az angoloknak nem tetszik a hosszú távollét, így elterjesztik róla, hogy kém. A trükk beválik, Csoma kénytelen elhagyni a zanglai kolostort, és visszatér Indiába, Szábádhu határvárosba, ahol az angolok azonnal el is fogják. Jelentésírásra kötelezik a Brit-Indiai Kormánynak. Hivatalos életrajza ettől kezdődően hemzseg a hazugságoktól. Az angolok közlik vele, hogy a további támogatás feltételei a következők: befejezi a tibeti-angol szótárat; feldolgozza a tibeti nyelvtant; angol nyelvű ismertetőt készít a tibeti buddhista kánon lényegéről; lefordítja tibetire a református liturgiát. Mindezen parancsokból jól kiolvasható mire készül a Brit Birodalom. Az angol társasági elit közben bolondként kezeli a magyar tudóst, állandó gúnyolódások céltáblája. Csoma végtelenül türelmes természete ellenére végleg kiábrándul korlátolt angolokból. 1825 júniusában nekivág a Himalájának és eljut mestere falujába, a Szultej folyó völgyében fekvő Tisza nevű faluba. Mestere azonban csak több mint egy hónappal később érkezik meg oda. Ezért Csoma beköltözik a Punkthal lámakolostorba, és mestere itt tanítja tovább. Több ezer szót foglal írásba számára, összeírja az istenségek neveit, a történetírás hősinek neveit és életét, a csillagképek neveit, az orvoslás által használatos ásványok és növények neveit. Fejből lediktálja Csomának a „Négy gyökér tanát”, melynek máig is a legrészletesebb leírása Csomától maradt ránk.
1827-ben több ládányi anyaggal kénytelen visszatérni Indiába, de az angoloknak ez is kevés. Hat hónapnyi huzavona után végül újra visszaengedik. 1827. szeptember 22-én eljut Kunan kolostorába és egy remetelakban hároméves elvonulásba kezd. Mestere, Szangje Puncog láma sokszor látogatja. Itt tanulja meg a tu-mo jóga hőfejlesztő gyakorlatait, így a hihetetlenül zord körülmények között is makkegészségesen él. Befejezi a 40 000 szóból álló tibeti-angol szótárt, amit az angolok az 1900-as évek elejéig nem adnak ki, csak a titkosszolgálat használhatja, hasonlóan a buddhista kánonhoz.
A Dictionary Tibetian and English előszavában ezeket írja: „…a tibeti nyelv megismerése tulajdonképpen nem is szerepelt eredeti terveimben… Nekem azonban, mint magyarnak, a szanszkrit nyelv és irodalom különösen nagy jelentőségű volt, mert büszkén állapíthatom meg, hogy a szanszkrit nyelv semmiféle más nyelvvel nem mutat olyan rokonságot, mint a magyarral… A magyarok dús aknát találandnak tanulmányozásában, szem előtt tartván nemzeti eredetük, szokásaik, viseletük és nyelvük értékeit, még pedig azért, mivel a szanszkrit nyelvek alkotása, valamint több indiai nyelveké is, nagyon párhuzamos a magyarokéval, mely különben eltér a nyugati Európa nyelveitől… a honvisszafoglaló magyarság zöme – élükön Árpád fejedelmünk vezetésével – szabír eredetű volt.”
Csoma hátrahagyott szógyűjteményében a pontosan egyező nyelvtan mellett 240 szanszkrittel egyező magyar szót tüntetett fel. Zangliai útjában szóló jelentésében ezt írja: „Bátorkodom azt állítani, hogy anyanyelvem, a magyar, közeli rokonságban van nemcsak szókincsében, hanem szerkezetében is a török, az indiai, a kínai, a mongol és a tibeti nyelvekkel. Minden európiai nyelvben – kivéve a magyart, a törököt, és a finn eredetű nyelveket – elöljárók (prepositiók) vannak, míg a mienkben, miként a hindiben, a kínaiban és a tibetiben, ragok és névutók találhatók.”
Elvonulása alatt kezd érdeklődni utána az Ázsia Társaság. 1831-ben Csoma visszatér Kalkuttába az anyaggal, amit kértek tőle. Az Ázsia Társaság azonnal tiszeletbeli tagjává avatja, de ez Csomát már nem érdekli. 1833-ban szabályosan megszökik és 1837-ig India szerte utazik, de az általa fölkeresett templomokat és szent helyeket titokban tartja. Még 1833-ban az angolok az eltűnt Csoma halálhírét keltik, ezért avatják tévesen 1933-ban a japánok – halálának 100. évfordulóján – Boddhisatvává (Csoma Bosatsu). 1837-ben visszatér Kalkuttába, ahol az Ázsia Társaság, mint a szanszkrit nyelv tudósát, könyvtáros helyettesnek nevezi ki, majd az angolok ezzel az indokkal, valójában négyéves házi őrizetre ítélik, ahol saját, több ládányi anyagát kell rendeznie. Az angol kormány ügynökei ekkortól kezdik, a Napóleon elpusztításában már bevált méreggel, kis adagokban mérgezni. 1842-ben újra megszökik. Februárban köszönőlevelet hagy hátra, és elindul, hogy feljusson Lhászába. Már 58 éves, mégis 400 kilométert gyalogol Dárdzsilingbe. Hatalmas erőnléte és jógikus képességei ellenére, az éveken át történő mérgezése aláásta szervezete egészségét. 1842. március 24-én, már nagyon betegen érkezik meg. Egy angol orvos kezébe kerül, s így 1842. április 11-én meg is hal. Másnap, április 12-én az angolok temetik el, életkorát véletlenül 44 évnek írják. Mérgezésének két fő oka volt: ne juthasson el Lhászába a Dalai Lámához és semmiképpen se térhessen haza Magyarországra. A szintén beavatott, és igaz magyar férfi útját járó Gróf Széchenyi István nagyon várta, hiszen az általa alapított Akadémia kiemelkedő professzorául szánta szentéletű tudósunkat, Kőrösi Csoma Sándort.
„Egy szegény, árva magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt, kitartó hazafiasságtól lelkesítve – Kőrösi Csoma Sándor – bölcsőjét kereste a magyarnak, és végre összeroskadt fáradalmai alatt. Távol a hazától alussza örök álmát, de él minden jobb magyarnak lelkében.” – Széchenyi István
Antal Béla összeállítása
Felhasznált irodalmak:
Bakos Attila: Duna Evangéliuma
Kiszely István: A magyarok eredete és ősi kultúrája I.