Házról házra

    Bezsány Imre bátyánk most lépett a 93. életévébe. Felesége — Nagy Rózsika néni — 84. éves. Felváltva mesélnek életükről.
    — Ne, látja-e? Ez az ócsúbb, mocsok Carpaţi cigaretta nem akar elhagyni. Még szerencse, hogy volt állami állásom, részt vettem a háborúban, veterán pénzt is kapok, abból élünk. Sokféle katona voltam én, román is, magyar is. Voltam a galíciai fronton, Brianszkban. Gorkijból szabadultam az orosz fogságból 1948. augusztus 20-án. Két hónap híján négy évet voltam hadifogoly. Dolgozni már nem tudunk. A földet és a kertet odaadtuk a gyermekeknek, hogy műveljék. Ők nem itt laknak. Hallgatom a rádiót, jó dolog, negyven évvel ezelőtt vettem... Nem panaszkodom...
    Rózsika néni: — Nekem nyugdíjam nincsen. Nagyon fájnak a lábaim. A telet a leányomnál töltöttük Szentgyörgyön. Én szerettem, az emberem nem. Ő még a balkonra sem ment ki soha. Azt mondta, hogy a blokk olyan, mint a carcer (fogda — Kgy. Z. megj.). Letatarodtunk. Állatot már nem tartunk. Van egy kutyánk, Rexi a neve, és egy macskánk, az Iluska cica. Főzni még tudok. Reggelre bévettünk egy jó túrós puliszkát csípős paprikával, s utána ittunk tejet. Délebédre lencseleves lesz...
    Bezsány Sándorné Buna Margitka. Éppen kertjükben kapált, de sietett elénk. Hozta a kávét is, hogy megkínáljon, hisz ő, mint minden kispataki, egy évben egyszer riportalanyunk.
    — Mi hárman vagyunk — mondta. — Én, az uram és az öccse, István. Én 47 éves vagyok. Még jól bírom a munkát. Most van a kapálás nálunk. Jött a sógorom, hogy segítsen. Nem panaszkodunk. Tartunk állatokat, fejőstehenet, majorságot s egyebet. Naponta tizenöt liternyi tejet küldünk a csarnokba, onnan pénzelünk. Megszoktuk itt nagyon, csend és békesség van...
    Góga Andrásék. Ez a família Kispatak egyetlen magyar ajkú cigány családja. Az öreg kapálni ment, az unokák akkor jöttek az erdőből, száraz avart hoztak a disznó alá. A család népes. A fiatal Góga András a juhok mellett szolgál, felesége, Olga a családdal bajlódik. Házuk tetejére pléhet szereltettek. Van egy tehenük s egy disznócska. Tejet csak akkor visznek a csarnokba, ha marad, ha nem issza meg a család. Mert a családban él még az öreg cigány kisebbik fia, az agglegény Góga Levente és a négy unoka, II. osztályos a Kicsike.
    Sikes Attila. Középkorú férfi, őt meg egy másik helybelit lehetne kispataki remetének nevezni.
    — Egyedül élek itt tíz esztendeje — mondta. — Ne, egyezzük a répát, azonnal felveszi a burján. Megfogadtam egy kisborosnyóit, az öreg Góga cigányt napszámosnak. Segít Handra Sanyika is, kéz kezet mos. Hideg ételt adtam nekik, főzni nem főztem, de van húsom, s délre flekkent sütök nekik. Estére megesszük a reggeli maradékot! Itt ez az élet, a munka, hogy túlélhessünk. Nálunk 150 lej egy napszám, háromszori evés, pálinka és feketekávé is! Írja meg, szerkesztő úr, hogy kénytelenek voltunk Bartha Lászlóra szavazni. Mint polgármester nem volt ellenfele, de tegyen valamivel többet Kispatakért, nem csak annyit, amennyit eddig tett. Nekem még most is tartozik két hektár földemmel. Adja vissza, s adjon mindenkinek birtoklevelet... A politikával napon vagyok. Nem úgy, mint a múltkor, amikor a rádióm is el volt romolva. Jól vagyok. A blokkocskámat Szentgyörgyön eladtam, pénzecském is van még... egészségecském is, s ez a fontos.
    Özv. Handra Sándorné Gungl Ilonka. Hatvannyolc éves, ép a lelke, kiegyensúlyozott asszony, boldog édesanya, anyós és nagymama. Ilonka régi népi gyógyító, a gyógyító füvek, szörpök kiváló ismerője.
    — Nálunk minden a régi, szerkesztő úr — s már intett Rózsika menyének, hogy készítsen valami harapnivalót. — Mi most ráérünk. Hála Istennek, befejeztük a kapálást, egy kicsi szünet van. Bajlódunk az állatokkal, azok tartanak el. Van három tehenünk, de túl kell adnunk rajtuk, mert nehéz a kóstot előteremteni. Van egy lovunk is, meg mindenféle más háziállat. Nem hordjuk a tejet a csarnokba, nem kínlódunk, pedig onnan jönne egy kis pénz. Annak, aki megszokja, hogy kevéske pénzét kell beosztania, annak nem nehéz. Egyéb kitelik innen a háztól. A tejet megisszák a malacok, a borjú, van tejtermék és házi vajacska nekünk és a két szép unokámnak, Zsuzsának és Jutkának.
    — Nem panaszkodhatom, jól tanulnak a leányaim — szúrta közbe Handra Rózsika, a fiatalasszony. — Zsuzsával nem tudom, mi lesz. Nagyborosnyóra kell mennie az ősztől V. osztályba. Le kell gyalogolni a hófúvásban is Kisborosnyóra, s onnan még a busszal tovább. A bérlet kétszázezer lej lesz. Az nekünk nagy pénz. Szeretne szegényke tovább tanulni. A kicsike szépen rajzol.
    — Én szenzációs dolgokat nem tudok mondani a lapnak — folytatta Ilonka. — Itt fenn egyhangú az élet. Nekünk kell hangulatossá tennünk. Ne, most szárítgatom az első gyógynövényeket. Ez zsurlófű, megtisztítja a véres vizeletet. Virágzik már a vérehulló fecskefű. A rákos sebre is jó. Az egyik jószágunknak teljesen összehúzta a sebét. Most szedem a pásztortáskát, már virágban a májnak való orbáncfű. Tele van a kertem fekete nadállyal. Ősszel, szántáskor szedem ki. Rezes pálinkába áztatva elmulasztja a derékfájást...
    Bezsány András. Magányos férfiként él a Külső utcában. A magamféle zsúfolt és zajos életű ember csak irigyelni tudja. Udvarára behallatszik a kakukk éneke. Fotóriporterünk a kertben, éppen munka közben kapta lencsevégre. Kapálta a törökbúzát, forgatta a lekaszált lucernát, s közben bogarászott, szedte a kolorádóbogarat a pityókafészkek sorairól. Megkésett napilapokból értesül a világ dolgairól. Kár, hogy nem volt pihenőben, érdekesen és józanul politizál.

    Akik nem kerültek lencsevégre

    Kispatak legelső házában Menek Marikát szoktuk felkeresni. ,,Jaj, mert az nincsen itthon. Kisborosnyón gondoz egy öreget. Valamiből neki is meg kell élnie. Volt neki egy élettársa, de az lekopott. Bélepte a fű az udvarát. Egyébként jól van” — tájékoztattak azonnal a helybeliek.
    — Van itt aztán még egy erősen fáin kispataki, Nagy Sanyi — mondták még. — Esszeállt Kusmitnak, a cigánynak a feleségével, Góga Erikával. Az odament két gyermekkel, kettőt még elhagyott szüléskor, s egy közös gyermekük is van. Szaporodik Kispatak: magyar-cigány keverék lesz elég. Kusmitot, a fiatal cigányt elhajtotta a nyomorúság. Maga eleget írt róluk, sajnáltatta őket. Kusmit elbontotta a házát, és Feldobolyban, ahol összeállt egy más fehérnéppel, mást épített az anyagából. No, ugye, hogy fáinul nézünk ki?
    — Hétvégi lakója is van Kispataknak — egészítette ki a ,,demográfiai jelentést” Handra Ilonka. — Itt lakik Elchlinger Endre úr. Kiváló méhész és nagyon finom úriember. Bakszászféle eredet, mint én az anyám után. Sok mézet szokott pergetni, s nekünk is szokott adni.

    *

    Búcsúzáskor meghallgattuk még Bezsány Imre bácsit. Arra kértük, mondjon néhány szót a falu fölött levő Borzváráról. Érdekes hely, akárcsak Kispatak, mely kiválóan alkalmas lenne az agroturizmusra is.
    — Az az egy biztos, hogy ott óriások laktak — kezdte a kispataki Matuzsálem. — Így mesélték a régiek. A vár már rég esszeomlott. Én így értem. Valami cserépgyártók is kellett ott lakjanak, mert a hely teli van cseréptöredékkel. A Várhegy oldala erősen össze van likászva. Rókák, borzok tanyája. De a pincéjében, ahova még senki sem jutott le, temérdek kincs lehet. Bé kéne ásni. De az ásás pénzbe kerül, s a pénz ma nehéz helyen áll...