A csíksomlyói 32 konfrá­terről szóló sorok (28—29. old.) kapcsán csak úgy, mellékesen jegyezte le: apám szenyéri (Somogy megye) rokonságában gyermekkoromban teljesen tudott volt, és többször hallottam, hogy az első ismert apai ősöm a csíksomlyói barátok egyik ,,őrző kardjának” (mindig ezt a kifejezést használták) családjából származott. 
    Erre az én szemem kerekedett naggyá! Lám, tovább élt, és valószínűleg itt-ott most is él a konfráteri családok utódaiban a konfráteri méltóság tudata! 
    A konfráter szó jelentése: valamely szerzetesrend tiszteletbeli tagja. 
    Ennek utána kell nézni! 
    A teljes elfeledés homályából napfényre kell hoznunk Csíksomlyó történelmi bizonyságainak ezt a kimagasló tényét is. Mert amint a fenti idézetből is kitűnik, az ilyen családok büszkék voltak arra is, hogy nemcsak anyagilag és munkáikkal segítették kötelességszerűen a barátokat, hanem ha kellett, ,,őrző kardja” is voltak a csíksomlyói kolostornak. 
    Nagyon kérem a csíki családokat és azok leszármazottait, akárhol is laknak ezen a kerek világon, de rajtuk kívül mindazokat is, akik tudnak valamit a konfráteri hagyományokból: írják le. Kérem, pontosan adatolják tudósításaikat: a közlő neve, életkora, mostani lakhelye, kitől és mikor hallotta, amiket leír stb. 
    Mellékelem az akkori ­kon­fráterek nevét is, hogy különösen a csíki családok nézzenek utána hagyományaiknak. 
    (Az ilyen családok leszármazottai ma is büszkék lehetnek méltóságukra.) 
    Ezen konfráterek Csík megye különböző falvaiban laktak. Báthori Zsigmond megerősítő levelében meg is vannak nevezve, éspedig: Kardos Albert, Bálint Lőrinc és Imre, Kiskuna Ferenc, Pál Benedek és András Taplocáról; Petres Miklós és János Várdot­falváról, Gecző János és Tamás, Bakos és Sükösd Péter Csobotfalváról; Imre Ferenc, János Péter, Füstös Lőrinc és Bálint, Miklós János, Sipos István és György, Kovács Tamás, Kánya Márton és János, Domokos János és Péter Csomortánból, Lajos György és András, Kristóf Péter és Márton, Botár András Taplocáról, Kosa Pál és Péter Hosszúfaluból. (P. György József: A Ferenc-rendiek élete és működése Erdélyben című könyvéből, 165. oldal.) 
    Értesítéseiket küldjék el Csíksomlyóra, postacím: Ferenc-rendi kolostor, Szék út 148., 530203, Miercurea Ciuc, jud. Harghita. Vagy az én címemre: Daczó Árpád, Piaţa Bobâlna 16., 405200 Dej, jud. Cluj. 
    A konfráterekről még írni fogunk, és megszólalnak a történészek is. 
    Szólaljanak is meg, és derítsék ki — most már a maga valóságában — Csíksomlyónak és Csík székely népének ezt a sajátos tündöklését is! 
    Hunyadi János ajándékozta meg a barátok kolostorát ezzel a történelmileg is ritka, különleges intézménnyel, valamikor 1442 után. Fia, Mátyás király és utána mind a magyar királyok, mind Erdély fejedelmei sorra megerősítették ezt a fejedelmi ajándékot. 
    Az 1848-as szabadságharc után az osztrák bosszú vetett véget a konfráterségnek. Tudjuk, hogy Csíksomlyó is a szabadságharc mellé állott. Nyomdájában havilapot is kiadtak. Szörnyű volt, amit a kolostorral művelt az osztrák! Kirabolták, minden értékes holmiját elvitték. Mivel a kolostorra kiszabott hadisarcot nem tudta kifizetni, a házfőnököt börtönbe zárták. Végül peres úton a magyar királyi kúria által vetették el a barátoktól a kolostor konfrátereit is 1878-ban. 
    Hogy a konfráterek ezután is büszkén viselték, legalább névleg, tisztségüket, bizonyítja a mohácsi levél.