Szülőfalum nagy hírű tájmúzeumában a két intendáns — a Haszmann-fivérek — legutóbb egy közhelyízű tájékozódó kérdésre azt felelte, hogy most éppen a Taliántemető történetét göngyölítik fel, ezen a nyáron azt kellene rendbe tenni, hogyha majd olaszhoni vendégeket fogadnak, ne kelljen szégyenkeznünk.
Előbb azt hittem, hogy csupán ugratnak, de mikor a fiókokból a sárgásbarna regiszterpapírok is előkerültek, gyanakvásom érdeklődésre váltottam: igen, Alsócsernátonban van olasz temető, a helybéliek Taliántemetőnek nevezik, ez a még élő emlékezet alapján is, de a vonatkozó hatósági bejegyzésekből is kiderül. Az egykori elhalálozások regiszterének 87. sorszámánál lévő egyik fénymásolt bejegyzést olvasom:
1918. nov. 17. d.u. 1 óra Colleoni Giaccoma olasz hadifogoly őrmester 47450 szám r. kath. 24 éves Bergamo (Olaszország), Szülei: Colleoni Gosne, Ismeretlen, Meghalt Alsócsernátonban. A halál oka: Spanyol nátha
1918. nov. 18. d.e. 6 óra Alfonz Forrigata olasz hadifogoly őrmester 45247 sz. Padova Olaszország r. kath. 28 éves Ismeretlen Soliman Roza Alsócsernáton Spanyol nátha.
Az első világháborúban, az első nagy áttörések napjaiban számos olasz hadifoglyot ejtettek, ezekből Székelyföldre is jutott, nem is egy, és 1918-ban, mikor egész Európán végigsöpört a ,,spanyolnak” nevezett influenzajárvány, az akkori hatóságok Csernátont karanténná nyilvánították, a halott foglyokat, valószínű, a nagyobb térségből is ideszállították, és tetemeiket a Máloldal agyagos talajú temetőjében hantolták el.
Ez nem mese, itt van végső nyugvóhelyükről a ,,nyugta”. Természetesen, vállalkozó kedvű kutatókra lenne szükség, akik a környező községek hatósági iratait átfésülnék, hogy újabb adatok is előkerüljenek. A múzeumvezető Haszmann fivérek félszáznál is többre teszik a Taliántemetőben elhantoltak számát.
A másodgenerációs mai öregek emlékezetében még mindig előhívható állapotban leledzenek az első világégés taliántörténetei, mondják, hogy ők szüleiktől tudják, az akkori a földbirtokosok s a módosabb gazdák mezőgazdasági vagy háztáji munkavégzésre a katonai hatóságoktól foglyokat igényelhettek. A taliánokról kedves történetek szálltak szájról szájra, ezeken minden bizonnyal jócskán módosított a múló idő megszépítő messzesége, mert tetten érhető például, hogy a nemzeti jellegzetességek sztereotípiái miként rakódnak rá a régi históriákra. Mondják, hogy igaz, ami igaz, a taliánok nem voltak valami nagy dolgúak, nem szaggatták el a hámfát, de mindenki kedvelte és dédelgette őket, mert esténként a mezőről hazajövet a szekérderekába helyezett gabonakévéken, szénán üldögélve és lábukat lógatva szívszakító-szépen énekeltek.
Lélektanilag tökéletesen aládúcolt az idilli állapot. Azok a székelyföldi katonák, akik az isonzói pokoltól megszabadulva életben maradtak, és a háború után a doberdói történeteket előadták, a taliánok kesergő éneklésének idején szeretteiktől messzire, talán éppen maguk is fogságban lehettek, vagy már Olaszország karsztos hegyei között kaparták el őket. Egyébként is, érdekes módon az erdélyi emberek még az orosz hadifoglyokban sem az ellenséget látták, a gazdasági munkára kirendelt orosz katonák közül nem is egy örök időkre Székelyföldön ragadt, erdélyi lánynak kontyolta be a haját. A második világháború idejére rendesen el is magyarosodtak, s a helybéliek csak akkor csodálkoztak, amikor a Székelyföldre beözönlő oroszokkal kapcsolatot teremtve falusfeleik védelmére keltek. A sepsibesenyői Féder vadászmestert (eredetileg Fjodor, minden jel szerint nem is orosz, hanem grúz nemzetiségű) még most is a község jótevőjeként emlegetik, aki a település férfi lakosságát mentette meg a front átvonulása után a román gyűjtőtáborokba hurcolástól, ahonnan aztán kevesük számára lett volna visszatérés.
Visszakanyarodva a csernátoni taliánokhoz, a múzeum udvarán hozzám csapódó információk azért is meglepnek, mert szüleimtől sosem hallottam ezekről a történetekről, amire most magyarázatot is találok: apám családja az első román betöréskor (1916) a Dunántúlra menekült, ahonnan apai nagyapám halála után, 1922-ben telepedtek vissza, s az ő fiatalkori emlékei valamelyik dombóvári uradalom tanyájához kötődtek, anyám viszont a háború végén érte el a karon ülő gyermekkort. Neki nem is lehetett élő emléke azokról az időkről.
A csernátoni múzeum vezetőivel tisztázom azt is, hogy 1907-ben Alsócsernátonban egy Rizzotti Sebastian nevű kőfaragómester három kőhidat épített: a szülőházunkhoz közel a patakon átívelő Nagyhidat, amelyet a második világháború végén robbantottak fel a visszavonuló német katonák, A másikat, az ,,egy likra állított” hidat a Kandia felé vezető utcán, s a harmadikat nem messze a múzeumtól, a Felszegben. Ez is ,,kétlikú” híd ma is áll. 1907-ben készült, Haszmann Pali megjegyzése szerint, amíg máshol parasztfelkelések dúltak, itt a község pénzén egy időben három gyönyörű hidat adtak át.
A hídépítő Rizzotti mester kiléte felől Gyergyai Károly nyugalmazott tanító úrnál érdeklődtem, akinek a távoli rokonságába is beépült egy olasz, az ojtozi Janka-vár mellett ugyanis ma is áll, illetve most kerül renoválás alá az Anselmo Pittino kőháza, akinek a felesége felső-háromszéki Gyergyai-lány volt, s aki néhai Gyárfás Győző sepsiszentgyörgyi inzsellér urunk felügyelete alatt az Ojtozi-szorosban számos hidat, ma is hegyoldalakat megtartó művészi kivitelezésű támfalat épített. A régiek emlékezete és a feljegyzések szerint hozzá kerültek az ojtozi Rákóczi-vár faragott kövei is. Ezek némelyike ma is megtekinthető az Anselmo Pittino fogadó kőtárában.
Gyergyai tanító úr távozásom után, mondhatnám, ,,minden követ megmozgatott”, de Gál Antalné Kászoni Évával kapcsolatban illetlenség lenne így beszélni, mert az általa összerakott kövek a családi összetartozás szépen faragott boltíveit mutatják fel.
Rizotti Sebastian Olaszországban, Udine megyében született, Artene helységben. Felsőcsernátonban telepedett le, és ott alapított családot. Felesége Vasi Julianna volt, öt gyermekük anyja. Ezek egyike Rizzotti János, aki 100 évet élt, a sepsibükszádi kőbányában dolgozott, ott is hantolták el. Az ő felesége Kászoni Mária, egy gyermekük született: Amália. Sebastian családjának többi gyereke: Sebestyén, Anna, Julianna, Jozefina, mind Felsőcsernátonban születtek, ott is alapítottak családot, számos gyerekük született (Kászoni Máriának hat, Kászoni Zsuzsannának — férje István — hét), a családfa ágainak hajtogatása során az is kiderül, hogy a három alsócsernátoni hídon kívül Rizzotti mester építette a felsőcsernátoni templomdombot és a rajta álló épületeket összeölelő, gyönyörű támfalat. A kettős kőhídon és a támfalon is Rizzotti mester nevét és az építés évét ma is kőtábla őrzi.
A Csernátonba telepedett olasz mesterek közül elismerő szavakat hív elő az ott élő Somodi család neve is, akik egyik felmenője ugyancsak szülőfalumba telepedett olasz állampolgár volt, s a csernátoniak egy szusszra azt is elmondják, hogy a szomszéd községben, Maksán is olasz kőfaragó mester telepedett meg, Frezza Ferdinánd, aki a felsőcsernátoni Rizzottival komaságba keveredett.
Ettől már csak egy lépés, hogy a mikóújfalusi és sepsibükszádi Giacomello, Gyakomello, Defrancesko, Vallerio, Pirampell és a hasonló nevű és származású magyar emberek portáján kössünk ki, akik közül engem ,,emlékműállító koromban” arról győztek meg, hogy szobraink talapzatát faragjuk egyetlen kőtömbből, mert azt rosszféle emberek ökrökkel sem tudják lehúzattatni. Az Olt menti kőbányák híres kőfaragó mestereit a Mikó grófok telepítették hozzánk, mint ahogyan az olaszteleki, vargyasi Daniel család is számos olasz famíliát hivatott be, köztük a Markó, Márkó nevűeket, és maga a településnév is (Olasztelek) a talián népelem tömeges jelenlétére emlékeztet. Kezük munkájában, fejlett szépérzékük teremtette alkotásokban ma is gyönyörködhetünk. Tessék csak megnézni az olaszteleki és a vargyasi Daniel-kastélyt, de figyeljünk egyéb apróságokra is, a Daniel-kastély udvarán található az a kút is, amelynek káváját, a mesterség művelésének bravúros bizonyítékaként, egyetlen kőtömbből faragták ki.
Azt is el kell mondanunk, hogy csak a mai szemlélet szerint tűnik úgy, hogy az olaszhoniak olyan távoliak lennének tőlünk. A történelem során voltunk-laktunk mi közelebb is egymáshoz, éltünk egy országban is, mi nem csak ,,doberdóztunk”, azaz háborúskodtunk együtt, hisz az egész Kárpát-medence remek építészeti, képzőművészeti és más olasz eredetű kulturális emlékekkel van tele. Mátyás volt Európában az egyetlen király, aki reneszánsz udvart tartott… A mai Észak-Olaszországból tömegesen telepedtek meg a Kárpátok térségében a művészek, mesteremberek, őseink közös hadseregben is szolgáltak… Kossuth, Türr, Garibaldi neve is az olaszokat idézi meg, olasz garibaldisták az esztelneki Szacsvay-portáról indultak Moldván át az olasz szabadságharc megsegítésére.
Az Én is voltam Isonzóban dokumentumfilm megrázó és megejtő képsorokkal elevenítette elénk azokat az időket, amikor hatalmi körök szembefordítottak bennünket. Nemrég a bécsi ,,Europa”-Club szervezett az első világháború olaszországi színtereire nagyhatású kirándulást, ennek élményeit Bencsics Miklós és Smuk András rögzítette a Múltunk keresése évkönyvsorozat 9. kötetében.
Ezen a tavaszon három olasz hadtörténész, Antonio Dal Fabbro, a pádovai egyetem nyugdíjas jogi és politikatudományi professzora és felesége, Fiorello Dal Fabbro is felkeresett bennünket. Dino Feltre és Baltoro első erdélyi útjukon hozzájuk szegődtek, és régi ismerőseinktől, dr. Szabó József János hadtörténésztől, Az Árpád-vonal szerzőjétől, dr. Martinkó András és dr. Nagy Tamás egyetemi docenstől tudjuk, hogy olasz barátaink az idei úz-völgyi évfordulós ünnepségen is részt óhajtanak venni, de felette érdekli őket az alsócsernátoni Taliántemető.
Mi pedig azon gondolkozunk, hogy milyen emlékjelet illenék, illetve kellene állítani az eddig régi kősírjairól, kriptáiról és a Haszmann-faragóműhely által újraélesztett kopjafás temetkezésről nevezetes alsócsernátoni temetőben?
A többségnek az a véleménye, hogy az alsócsernátoni Taliántemetőben az olasz katonahalottakat carrarai márvány illetné meg.
Az ötlet jó, de most fog kiderülni, milyen messzire van Carrara, és hogy lesz-e vállalkozó egy jókora márványtömb Székelyföldre szállítására. Ha lesz, akkor ,.Márvány János” — Péter János műhelye bizonyára vállalkozik a márványtömb egyik oldalának lemetszésére, ahová az olasz hősök neve bevéshető…
Szóval, ötletből nincs hiány, de csupán ezzel a csernátoni Taliántemetőt nem lehet körbekeríteni, sem az emlékjel talapzatát elkészíteni.
Úgyhogy mi egyelőre annyira vállalkozunk, hogy keressük a Taliántemető örökös lakóinak névjegyzékét, várjuk a kutatásban segítkezőket, s aztán csak lesz valahogy, mert Antonio Dal Fabbro nyugalmazott professzor, tartalékos katonatiszt azzal búcsúzott Sepsiszentgyörgyön tőlünk, hogy az uniós csatlakozás ma még hihetetlen népek és nemzetek közötti kapcsolatépítésre lesz alkalmas.
FORRÁS: Háromszék, 2004. május 8.
A csernátoni Taliántemető
- Részletek
- Találatok: 4115