Részlet Silvio Gesell: A természetes gazdasági rend címû, elõször 1916-ban kiadott könyvébõl
(Kiadta a Kétezeregy Kiadó, 2004-ben., Fordította: Síklaky István)
 

A szabadpénz-kamat- vagy tõkeelmélet.
1. Robinzonád, mint ezen elmélet próbaköve
 
Robinzon története, mint az itt kifejtett kamatelmélet helyességének próbaköve, és egyben segítség az õsrégi elõítéletek által megszállott olvasóknak, hogy könnyebben megértsék a kamat nagy kérdését.
 


            Elõzetes megjegyzés.  A rövidség érdekében az alábbi kölcsönszerzõdést nem - a szabályozó hatású - verseny-helyzetben kötik. Ha a kölcsönfelvevõ mellett több kölcsönadó (Robinson) is lenne, akkor a szerzõdés a példabelinél sokkal kedvezõbbre sikerülhetne a kölcsönvevõ számára. – Ezenkívül feltételezzük, hogy mindketten elismerik a szabadföld-alaptételeket, mert különben ilyen viszonyok közt harc és rablás következne, nem pedig szerzõdés.
 
Robinson tehát a szigeten csatornát akart építeni. Úgy gondolta, az eltart majd 3 évig, ezért készletekkel látta el magát. Disznót vágott, a húst besózta, földbe ásott gödröt megtöltött gabonával és gondosan betakarta. Szarvasbõrt cserzett és feldolgozta ruhává, amit elzárt egy ládába, miután molyriasztóként beletett egy borzmirigyet is.
Biztos volt benne, hogy jól felkészült a következõ 3 évre.
Amint éppen az utolsó számítást végzi arról, hogy elég lesz-e “tõkéje” a tervezett vállalkozásra, egy embert lát közeledni.
Halló - kiált a jövevény, - itt szenvedtem hajótörést a sziget partjainál. Ki tudsz-e segíteni élelemmel-ruhával addig, amíg egy szántót mûvelhetõvé teszek, és az elsõ termést betakarítom?
Micsoda gyorsan elképzelte Robinson, hogy kölcsönt ad és kamatokat szed, és majd milyen nagyszerûen él mint “járadékos”! Sietett igent mondani.
Telitalálat! - válaszolta a jövevény - de elõrebocsátom, hogy kamatot nem fizetek; különben inkább vadászatból és halászatból élek. A hitem tiltja, hogy kamatot szedjek vagy fizessek.
R.: Pompás a vallásod. De mibõl gondolod, hogy bármit is kölcsönadok a raktárkészletembõl, ha nem fizetsz kamatot?
J.: Önérdekbõl, Robinson. A saját, jól felfogott érdeked alapján. Mert éppen így jársz jól, így lesz hasznod.
R.: Na, errõl elõbb meg kell gyõznöd, jövevény. Igazán nem látom be, miért jó nekem, ha kamat nélkül adok kölcsön bármit is.
J.: Jó. Elmondom sorjában, és ha utánam tudsz számolni, akkor kamat nélkül is kölcsönadsz nekem mindent, amire csak szükségem van, - és még meg is köszönöd majd. Elõször is ruha kell, mert már csak rongyaim maradtak. Van ruhád kölcsönbe?
R.: Ez a láda tele van.
J.: De Robinson, igazán okosabbnak gondoltalak! Ki tartana ruhákat három évig leszögelt ládában, - szarvasbõröket, a molyok kedvenc eledelét?! Ezeket szellõztetni kell, és be is kell zsírozni, különben megkeményednek, törékennyé válnak.
R.: Igazad van, - de mit csináljak? Ruhásszekrényben sem lennének nagyobb biztonságban, és ott még patkányok és egerek is megrághatják õket.
J.: Óh, a patkányok a ládába is bejutnak - ni, már meg is rágták!
R.: Csakugyan! Az ember nem tud tõlük megmenekülni!
J.: Nem tudod, hogyan védekezz az egerek ellen, és azt mondod, tanultál számolni? Majd én megmondom, nálunk hogyan védekeznek egerek, patkányok, molyok, tolvajok ellen, törékennyé válás ellen, por és penész ellen. Add csak kölcsön nekem a ruháidat, és megígérem, sõt, kötelezem magam arra, hogy új ruhákat csinálok neked, mire szükséged lesz rá. Ugyanannyi ruhád lesz, amennyit nekem adtál kölcsön, mégpedig újak, - vagyis sokkal jobbak, mintha ezeket vennéd elõ késõbb a ládából. És még csak nem is bûzlenek majd a borz-olajtól. Rendben?
R.: Jól van, jövevény, tessék a ruhásláda. Értem már, hogy így kamat nélkül is lesz hasznom.
J.: Mutasd meg a búzádat is. Szükségem van rá vetéshez, meg kenyérnek is.
R.: Ott ástam el a domb alá.
J.: Három évre földbe ástad a búzát?! És a penész, a rovarok?
R.: Tudom, - de mit tehetnék? Gondolkoztam, de jobb nem jutott eszembe, hogyan õrizhetném meg.
J.: Hajolj csak le! Látod azt a sok, nyüzsgõ rovart? És itt ezt a penészt? Legfõbb ideje a búzádat kiszellõztetni.
R.: Kétségbeejtõ ez a tõke! Bárcsak tudnám, hogyan védjem meg a természet ezerféle pusztításától!
J.: Elmondom neked Robinson, hogy’ csináljuk mi ezt otthon. Építünk egy levegõs, széles fészert, és kiöntjük a búzát a jól ledeszkázott padlóra. És rendszeresen, háromhetenként, gondosan szellõztetjük a búzát, úgy, hogy lapáttal az egészet átforgatjuk. Tartunk macskákat is, és csapdákat állítunk fel, hogy megfogjuk az egereket. Az egészet biztosítjuk tûz ellen, és így elérjük, hogy az éves veszteség minõségben és súlyban nem haladja meg a 10%-ot.
R.: De gondold meg, mennyi munka, mennyi költség!
J.: Félsz a munkától, de nem akarsz költségeket? Megmondom, hogy’ fogj hozzá. Add kölcsön a gabonádat, és én friss gabonát adok vissza. Ugyanannyi  fontot, ugyanannyi zsákot. Így nem kell színt építened, nem kell a gabonát átlapátolnod, macskákat etetned, nem lesz súlyveszteséged, de a régi magok helyett az új termésbõl mindig zamatos, friss kenyered lesz. Benne vagy?
R.: Ezer örömmel!
J.: Tehát kamat nélkül adsz nekem magot?
R.: Megértettelek, odaadom kamat nélkül, és részemrõl a köszönet.
J.: De nekem csak egy részére van szükségem, nem kell az egész.
R.; És ha én a teljes készletet felajánlom neked azzal, hogy minden 10 zsák helyett  csak 9-et kell visszaadnod?
J.: Köszönöm, de ez már munkával fizetett kamat lenne – igaz, nem hozzáadódó (pozitív), hanem csökkentõ (negatív) kamattal -, de így az lenne kapitalista, aki elvesz, nem az, aki ad. Viszont az én hitem tiltja az uzsorát. Van egy javaslatom arra, hogyan vigyázhatnál a búzakészletedre, hogyan építhetnél színt, és gondoskodhatnál minden szükségesrõl. Ennek fejében minden 10 zsák után évente két zsák bért kérek. Rendben?
R.: Nekem mindegy, hogy a teljesítményedet uzsora vagy munka címén könyveljük el. Tehát adok neked 10 zsákot, és 8-at adsz vissza. Jól van.
J.: De nekem még másra is szükségem van. Ekére, kocsira, kézi szerszámokra. Azt is adsz kamat nélkül? Megígérem, hogy mindent ugyanolyan jó állapotban adok vissza: új lapátért új lapátot, új láncért új, rozsdátlan láncot.
R.: Persze, hogy adok. Hiszen ezek csak gondot okoznak. Nemrég kiáradt a patak, elárasztotta a színt, mindent sár borít. A vihar letépte a tetõt, minden elázott. Most száraz idõ van, de a szél hord homokot, port a sárba. Rozsda, rothadás, törés, kiszáradás, fény és sötétség, szú, hangyák, minden folyton munkát ad. Még szerencse, hogy tolvajok és gyújtogatók nincsenek. Mennyire örülök, hogy ezt mind kölcsönadhatom neked, és te szépen megõrzöd nekem késõbbre! Nincs vele munkám, költségem és károm!   
J.: Szóval, most már érted, hogy hasznos lehet a készleteidet kamat nélkül is kölcsönadni2 ?
R.: Persze, hiszen igazad van. De azt mondd meg, miért hoznak kamatot az ilyen készletek otthon, a hazámban?
J.: A magyarázatot a pénzben kell keresni, amivel az ilyen ügyleteket közvetítik.
R.: Hogyan? A pénzben van a kamat? Az nem lehet igaz; - hallgasd meg, mit mond Marx a pénzrõl és a kamatról: “A munkaerõ a kamat forrása (értéktöbblet). A kamat, amely a pénzt tõkévé alakítja át, nem származhat pénzbõl. Ha igaz az, hogy a pénz csereeszköz, akkor aki vásárol, kifizeti az áru árát. Ennyi az egész. Ha ez így változatlan marad, nem növeli az értéket. Ezért az értéktöbblet (a kamat) a megvásárolt áruból kell, hogy keletkezzék, amelyet drágábban adnak el. Ez a változás sem a vételkor, sem az eladáskor nem mehet végbe; mindkét cselekvésnél egyenértékeket cserélnek. Ezért csak egy lehetõség marad, hogy a változás az áru használatával a vétel után és az újraeladás elõtt megy végbe.” (Marx: A tõke VI. fejezet.)
J.: Milyen régen vagy már a szigeten?
R.: 30 év óta.
J.: Látszik. Te még az értékelméletre hivatkozol. Óh, kedves Robinson, ezen már rég túlvagyunk. Az értékelmélet kihalt. Már senki sem venné komolyan.
R.: Azt mondod, hogy Marx tana a kamatról kihalt? Ez nem igaz! Ha más már nem is, én még azt képviselem!
J.: Jó, képviseld, de ne csak szóval, tettel is. Képviseld, ha akarod, velem szemben. Éppen az imént kötöttem üzletet. A raktáraidban mindaz megvan, ami lényegében a legtisztább formája a “tõkének”. Felszólítalak, hogy tõkésként lépj fel velem szemben. Szükségem van a dolgaidra. Soha nem lépett munkás olyan meztelenül egy vállalkozó elé, mint ahogy én elõtted állok. Soha nem nyilvánult meg olyan tisztán a tõketulajdonos és a tõkére rászoruló közötti igazi viszony, mint közöttünk. És most próbáld meg, tõlem tudsz-e kamatot szerezni! Kezdjük elölrõl a tárgyalást3 ?
R.: Lemondok róla. A patkányok, a molyok és a rozsda megtörték az én kapitalista erõmet. - De mondd, otthon miért kell mégis kamatot fizetni?
J.: A magyarázat egyszerû. Ha itt a szigeten pénzgazdaság lenne, és nekem, mint hajótöröttnek szükségem volna kölcsönre, akkor pénzkölcsönzõhöz kellene fordulnom, hogy megvehessem azokat a tárgyakat, amelyeket éppen most adtál kölcsön kamat nélkül. Azonban, aki pénzt ad, azt nem szorítják a patkányok, molyok, rozsda, tûz és tetõkárok, nem állhatok elé ugyanúgy, mint ahogy eléd álltam. Az áruk tulajdonlásához kapcsolódó veszteség (nézd, ott visz a kutya egyet a te – de most már mondhatom, - az én szarvasbõreim közül!) szóval, a kár csak azoké, akiknek árut kell tartaniuk, a pénzkölcsönzõnek bezzeg nincs ilyen gondja. Õt nem érintik mindazok a pompás bizonyítékok, amelyekkel téged megpuhítottalak. Te nem csaptad le a bõrruhás láda fedelét, amikor én minden kamatfizetést megtagadtam. A tõke természete további tárgyalásokra tett hajlamossá. A kapitalista viszont becsapja a pénzes szekrény ajtaját az orrom elõtt, ha azt mondom neki, hogy nem fizetnék kamatot. Persze, nem a pénzre van szükségem, hanem a bõrruhákra, amiket a pénzért vásárolnék. A bõrruhákat te kamat nélkül adod, - nekem a pénzért kellene a kamatot fizetnem!
R.: Tehát a kamat okát mégiscsak a pénzben kell keresni, és mégsem Marxnak volt igaza? Ott sem, ahol azt mondja: “A tulajdonképpeni kereskedelmi tõke P.Á.P’ (pénz - áru - több pénz) formában jelenik meg a legtisztábban, vagyis: vásárol, hogy drágábban lehessen eladni. Másrészt az egész mozgás a forgalmi szférán belül történik. De az lehetetlen, hogy magából a forgalomból magyarázzuk meg a pénz átváltozását tõkévé. Úgy tûnik, a kereskedelmi tõke lehetetlenség, mihelyt egyenlõ értékek cserélõdnek. A vásárló és az eladó árutermelõ kettõs kizsákmányolásából csak így vezethetõ le a magát élõsködõen közbe ékelõ kereskedõ. Ha a kereskedelmi tõke értéknövekedését nem az árutermelõk puszta becsapásával magyarázzuk, akkor ehhez a közbülsõ tagok hosszú sora is hozzátartozik.” (Marx, a Tõke 6, kiadás, 1. kötet, 127.old.)
J.: Ez tévedés. Õ téved a pénzt illetõen, amely az egész népgazdaság központi idege. És ezért kell mindenütt tévednie. Elkövette - mint valamennyi követõje is - azt a hibát, hogy nem vizsgálta a pénzügyet.
R.: Ezt a mi kölcsöntárgyalásunk is bizonyította. A pénz Marx számára csak csereeszköz, de - amint látszik - nemcsak arra alkalmas, hogy csupán “megfizessék vele az áruk árát, amiket megvásárolnak”. Hogy a bankember becsaphatja a pénzszekrény ajtaját a kölcsönvevõ orra elõtt, ha az nem akar kamatot fizetni, és nem kell tudnia az áru-  (tõke)tulajdonost szorító gondról, azt csak annak a hatalomnak köszönheti, amelyet a pénz az áruval szemben élvez, - és itt van a gyenge pontja!
J.: Lám, mekkora a patkányok, a molyok és a rozsda bizonyító ereje!
 
________________________________________
 
Gesell megoldásként a "romló", a csökkenõ értékû pénzt javasolja bevezetni, - és ahol ezt megtették, be is vált. Pl. az ausztriai Wörglben, amely a pénzhasználati díjjal terhelt helyi márka bevezetésével felvirágzott, - akkor, amikor másutt a világban éppen világválság dúlt. A havonta egy százalék "értékvesztéssel" a pénz forgása felgyorsult, így több munkát végeztek és több árut adtak el, mint kamatozó pénz idején. Hiszen a kamat reményében inkább KIVONJÁK a gazdaságból a pénzt, - a pénz "romlástól" félve pedig inkább elköltötték.
 
________________________________________
( 1. A dolog annyira magától értetõdõ, mégis tény, hogy eddig egyetlen kamatteoretikus sem ismerte fel ezt az elõnyt. Még Proudhon sem.)
( 2. Knut Wicksell: Wert, Kapital und Rente (érték, tõke és járadék) 83.old. “Azonban Boehm-Bawerk úgy gondolja, hogy a jelenlegi javak a jövõbeliekkel legalábbis egyenrangúak, minthogy ezeket szükség esetén a jövõbeli felhasználás végett egyszerûen «meg kell õrizni». Ez azonban nagy túlzás. Boehm-Bawerk persze megemlít egy szabály alóli kivételt: a romlandó javakat, mint a fagylalt, a gyümölcs és hasonlók. De ez többé-kevésbé minden élelmiszerre érvényes. Igen, valójában talán csak a nemesfémek vagy a drágakövek jövõ számára való megõrzése nem kíván különös munkát és gondoskodást, de még õket is fenyegeti az a veszély, hogy balesetek, mint tûz és hasonlók révén mégis elpusztulhatnak.”)
(Az arany, drágakõ és értékpapírok számára manapság a bankokban különleges kamrák vannak magánhasználatban. Ezért azonban bérleti díjat kell fizetni, amelynek összege legalábbis csökkenti “a jövõbeli értéket a jelenlegihez képest”.)
 (3. Emlékezzünk az elõbbi megjegyzésre!)
 
Összeállította: KSM