Forrás: Indimedia (http://www.indymedia.hu/cikk.shtml?x=19773)
És konstatáltuk: míg a kormány gyanúsan hallgat, addig a HM gyanúsan aktív, immáron hálózati módszerekkel nyomul, hogy elfoglalja a Zengőt.
Az Indymedia tudósítója ott volt mindenütt: a forraltbor és a szarvaspörkölt fogyasztástól kezdve a sajtótájékoztatóig.
{ Így látták a kémműholdak a Zengő tetejét 2004. december 30-án}
A sajtótájékoztatón a Civilek a Zengőért Mozgalom képviselői beszámoltak kálváriájuk legutóbbi állomásairól. Elmondták, hogy bár a Zengő-bizottság megállapította, hogy a Mórágyi helyszín nemcsak ökológiailag és társadalmilag volna elfogadható, de a bizottság elökének véleménye szerint a NATO számára is, Gyurcsány, Persányi és Juhász hallgatnak, mint azok a bizonyosok a fűben. Ezért újfent leveleket írtak, melyben az állt, hogy … hát el tudjuk képzelni mink is. A civileknek igazuk és érveik vannak bőven, a hatalomnak pedig süket fülei. Szilárdnak tűnő felállás.
Hanem másról is volt szó: a helyiek beszámoltak arról, hogy a köreiket érő zaklatások elérték azt a mértéket, ami után úgy érzik, szólniuk kell.
Ez azért megütötte fülünket. Hiába no, régi vágású uriemberek vagyunk, nem szívlelhetjük, ha valaki templomban káromkodik, hölgyek jelenlétében köpköd, vagy ingujjába törli a taknyát, és azt sem, ha valaki jogállamban zaklatja az egyszeri környeztvédőket. Úgyhogy szemben a Népszabadsággal és a Magyar Nemzettel, foglalkoznánk most ezzel csöppet.
Nehéz erről beszélni, mert persze matematikailag kimutatható esélye van annak, hogy csupán a véletlenek hihhhetetlen összjátékáról van szó, mink meg aljas gazemberek vagyunk, akik kizárólag magukból képesek kiindulni, ezért feltéteteleznek csúnyákat szeretve tisztelt pártunkról, államunkról, kormányunkról. Igen, ez is lehet.
De nézzük a tényeket, a következtetést meg hagyjuk azokra a szerencsételenekre, akiket még ebbe az országba vetett a karmája.
A Civilek a Zengőért Mozgalomnak ügyvivői közül háromnál volt az elmúlt fél évben rendszeres APEH-ellenőrzés. Volt, akit azért büntettek meg fél millió forintra, mert az alkalmazottja 5.45-re ment oda a boltba, hogy hatkor kinyisson. És ezért a negyed óráért nem nappali díjszabást kellett volna fizetni, hanem az éjszakai műszak szerintit.
Volt már olyan, aki bejelentette: bocs, de én most inkább kiszállok, mert komoly gondjaim lettek a munkahelyemen e miatt.
A hegyvédők egyikét, egy jeles szociológust az egyik ezredes azzal kereste meg, hogy vállaljon szakértői közreműködést egy pályázatban, a szokásosnál irreálisan nagyobb összegért. (Az indy megjegyzése: nem tudom, miért gondolták, hogy meg lehet venni. Nem az a tipus.)
A pécsi egyetemen, melyhez a mozgalom vezetői közül sokaknak van köze, egy (volt?) elhárítótiszt dolgozik, melyről kiderült: csinos listákat irogat arról, hogy ki és milyen módon vett részt a Zengő védelmében.
Az egyik gimnázium igazgatóját is elővették, mert az egyik fényképen fölismerni vélték, amint két jóltáplált őrző-védő fiatalember lökdösi.
Többen állapították meg, hogy az utóbbi hónapokban drasztikusan visszaestek az állami, önkormányzati, vagy az azokkal haverk nagyobb cégek megrendelései.
Az egyik aktivistát, amikor Bükkösdön szórólapozott a Strabag cementműve ellen, kissé elagyabugyálták (ezt már tudtuk), de elgázolni is megpróbálták (ez meg remélhetőleg nem állami akció volt), de az már megint figyelemre méltó, hogy beidézték a rendőrségre, és hajnali fél négykor készült fotókat mutogattak róla bizonyíték gyanánt, hogy megtudják ki bízta meg a szórólapozással.
Nem mellékesen a rendőrség még azt is tudta, hogy amikor Bükkösdre mentek, akkor ki ült kinek a kocsijában, hányan voltak odafelé és vissza.
Mórágyról is megkeresték őket, hogy tiltakozzanak ott is, olyan személyes háttérinfókkal, amit egy egyszeri mórágyi aligha tudhat róluk.
A hegyen újra beikszelték a kivágásra itélt fákat. (Valamiért ezek a jelek ott a szokásosnál gyorsabban kopnak le…)
A hosszúhetényi iskola állítólag a HM „jóvoltából” kapott 200 milliót felújításra, és Pécsváradra is nagyon szeretnének egy uszodát építeni, -valószínüleg ezt a vonalat is tovább viszik. (Vagy ha nem épül meg a lokátor, az iskolának vissza kell fizetnie azt a 200 milliót?)
Az egy szem lokátorpárti hosszúhetényi önkormányzati képviselő pedig hirtelen szárnyakat kapott: bár egy mukott sem tud angolul, a bánáti bazsarózsát védő berni egyezmény apróbetűs záradékait lobogtatja (ugyan ki adta a kezébe?) és Gyurcsánynak ír, mondván, van, aki másképp áll a lokátorhoz.
Egy fehér autó többször követte a helyi főszervezőket, volt hogy hajnali háromkor is. Amikor nem tudta kiolvasni a zengősök rendszámát rávillantott. Ugyanez a kocsi a megbeszéléseik alatt néha ott áll a ház előtt.
A Duna-Dráva Nemzeti Parktól két személy volt igazán a segítségükre: az egyiket áthelyezték Székesfehérvárra, a másikat kirugták.
Na hát ilyenek vannak ott mostanában. Tény, hogy Baranya megye Pol Pot megye (Csongrád) után a második legdurvább hely a hálózatok, a bolsevik mentalitás túlélésének tekintetében.
Hogy a nyájas olvasó lelkén a gondok fellegeit tovább szaporítsam: a hegyvédőkhöz eljutott fülsesek se sok jót igérnek. Félő, hogy Gyurcsány kiadott minket a hadügynek.
Úgyhogy zöldek tovább készülnek: a sajtótájékoztatón bejelentettek szerint írnak a NATO-nak, hogy ha már a hazai haverjaik nem szólnak, hogy a mórágyi helyszín is itt van, akkor szólnak ők, hogy nézzék meg, és ne ragaszkodjanak a Zengő lebetonozásához. Ugye emlékezhetünk: a Zengő-bizottság elnöke szerint Mórágy a NATO számára is elfogadható lehet.
És ha minden jól megy, az Európai Unió környezetvédelmi minisztereiknek is írnak, hiszen a Natura 2000 és a Berni egyezmény mind nemzetközi védettséget jelent, hogy hassanak egy kicsit oda a magyar kormányra meg az illetékes nemzetközi fórumokra, ha már a mi szakminiszterünk erre nem ér rá mostanság.
És hogy valami szépet és jót is írjunk: elkészült a Zengő-album, amely tulajdonképpen naptár formátumot öltött. Nagyon szép és igényes a kivitelezése, vásárlásával a helyi ellenállók költségeihez járulsz hozzá. Budapesten kapható kedd déltől a Védegylet irodájában: Nádor utca 32, a Kossuth tértől két percre.