Tanulmány :

A Pécsi Gyermekotthonban élõ gyerekekbõl és fiatalokból álló alkotóközösségünket 1987-ben alapítottuk Csontváry Képzõmûvészeti Stúdió néven. Az elmúlt 17 év alatt mára Pécs szellemi életének egyik színfoltját jelentjük. Az emberi lét egy különös világát képviseljük a mûvészet nemes eszközeivel megjelenítve: egészséges családi háttér nélküli, intézeti világban nevelkedõ gyerekek és fiatalok önkifejezõ szubkultúráját, sajátos lelkivilágát. Alkotásaikban a modernkor problémái, konfliktusai a gyermeki látásmód szûrõjén keresztül mûvészetté nemesülnek, szelídülnek. Õszinte, szókimondó világ ez, ugyanakkor elemi erejû önkifejezõ eszközei segítségével lelkünk mély rétegeit szólítja meg.

E gyerekek és fiatalok a társadalom perifériájáról, szociális problémákkal küszködõ családokból kerülnek ki. Már kicsi gyermekkorukban súlyos családi drámák, konfliktusok szenvedõ részesei. Életük gyakori velejárója a hányattatottság, a szeretethiány, az érzelmi sivárság, az alacsony kulturális szint, az agresszív légkör. Minden napjukban jelen van a kudarcélmények sorozata, a kisebbrendûségi érzés. Az iskola verseny- és teljesítmény-centrikus légkörében állandó tanulmányi nehézségekkel küszködnek, mivel a traumák okozta lelki terhek miatt kisebb a teljesítõképességük a normál családban élõkéhez képest. A Csontváry Képzõmûvészeti Stúdió ezzel szemben a bennük rejlõ értékek, képességek kibontakoztatását, fejlesztését vállalja fel. Egy olyan sajátos rajzterápiás módszert alkalmaz, amely képes a bennük lévõ feszítõ szorongást elõidézõ lelki traumákat elõhívni, hogy azokat a képzõmûvészet nemes eszközeivel szimbolikusan meg tudják jeleníteni. Így a bennük lévõ lelki problémákból, gondokból mûvészeti értéket tudnak létrehozni. Megélhetik, hogy bennük is van érték, hogy az értéktelenségbõl is lehet értéket létrehozni. Ez a folyamat egy olyan alapképességet fejleszt bennük, amely életük bármely területén kamatozhat, és a késõbbiek során is átsegítheti õket sok nehézségen.

A módszer egy õsi, több mint ezer éves, kelet-ázsiai, taoista rajzpedagógiai eljárásra épül.

Az emberi alaklátásra az a jellemzõ, hogy a látott tárgyról vagy ábráról, rajzról stb., az a benyomásunk, hogy sajátos egész. Bár az elénk kerülõ tárgyak többnyire részletekben gazdagok, elsõ ránézésre nem a részletek ragadnak meg bennünket, hanem az egész tárgy, forma összjellege. Vagyis az alakot nem úgy érzékeljük, hogy részleteibõl rakosgatjuk össze egy egésszé, hanem az egészrõl van egy összbenyomásunk anélkül, hogy a részleteket tudatosan elemeznénk, rakosgatnánk magunkban. Csak amikor már hosszasan szemlélünk egy tárgyat vagy más látványt, akkor kezdünk a részletek észlelésében elmélyülni. A gyermekeknél az alaklátás sajátos egész jellege a felnõttekhez képest még inkább jelen van. A gyerekeket mintha az ábra egészérõl való – elsõsorban érzelmi – benyomásuk ragadná meg, mintha – ehhez képest – kevésbé észlelnék a részleteknek az egészben elfoglalt helyét, s így elsõsorban az egészrõl való, tagolatlan benyomást rögzítik rajzaikban.

Ezeket az alaklátási törvényszerûségeket teljesen figyelmen kívül hagyja a naturalista szemléletû, kizárólag a külsõ látásra építõ, még most is elterjedt rajztanítási gyakorlat, mely arra kényszeríti növendékeit, hogy az egész formát fokozatosan a részletek tökéletes, tónusos kidolgozásával hozza létre. Minél kisebb a gyermek, annál jobban kínlódik a feladattal, hiszen õt nem a részletek, hanem az egész karaktere, összjellege fogja meg. Az ábrázolásban a túl sok részlet zavarja az egész megragadásában. Az ilyen rossz szemléletû rajzpedagógia csak szorongást és gátlásokat alakít ki a gyerekekben, melynek hatására gyorsan, de legkésõbb felnõtt korukra „elfelejtenek” rajzolni.

A hagyományos európai ábrázolásmódra jellemzõ a formák tónusos téri megjelenítése, legapróbb részletekig menõ kidolgozása. Ezzel szemben a klasszikus távol-keleti, elsõsorban a kínai és japán tusfestészet lényege a részletek elhagyása, a formák jellegzetes vonásainak, karakterének csodálatos megragadása. Az 1. kép egy klasszikus kínai tusfestmény, bambusznádat ábrázol.  Kuo Hszi az egyik, a XI. században élt nagy taoista festõ azt tanítja: „Aki a bambusz festését tanulja, vegyen egy bambuszágat, s holdfényes éjszakán figyelje meg árnyékát egy fehér falon, mert így a bambusz igazi formáját láthatja.” A technika segítségével hasonló képi szituációt teremtettem. Írásvetítõre helyezett száraz növényi formák árnyékait vetítettem ki (bogáncs, mákgubó, fûfélék, kalászok stb.). A növényeket kis kompozícióba rendeztem az árnyképen, eleinte egyszerûbb, késõbb bonyolultabb formákban. A megjelenõ árnykép síkszerû, finom vonalakból és foltokból áll. A formákon ugyan belsõ részletek nem láthatók, felnagyított sziluettjük mégis hangsúlyozottan mutatja meg az illetõ növény jellegzetes karakterét /2. kép/. Ez nemcsak megfelel a kínai tusfestmények ábrázolásmódjában megfogalmazott képi szituációnak, hanem egyben megfelel a gyermekek – korábban már ismertetett – „sajátos egész” benyomásán alapuló alaklátásának. Így nem bénítja õket az ábrázolásban a túl sok részletinformáció, illetve a formakarakter felerõsítése révén a jellegzetes vonások megragadása is könnyebbé válik számukra, s ez segít oldani szorongásaikat, belsõ görcseiket.

Ezek a finom vonalú természeti formák nagyon szépek, de kicsinységük miatt hétköznapi életünkben elmegyünk mellettük, anélkül, hogy észrevennénk õket. Így viszont – árnyékuknál fogva többszörösére felnagyítva – csodálatos esztétikai élményt nyújtanak. Ezt rajzolják le gondozottaim, elsõsorban a karakterre és nem – szorongást okozó módon – a külsõ arányokra koncentrálva, hiszen egy árnyéknál végképp nem fontosak a precíz arányok.

1. kép – „Bambuszerdõ” (Klasszikus kínai tusfestmény)

2. kép - Növényi formák árnyképe (írásvetítõ segítségével)

A gyerekek, kamaszok tollal, ecsettel, fekete vagy színes tussal, diófapáccal, vagy színes ceruzával rajzolnak. Igen, színeket is lehet alkalmazni. Természetesen – mivel az árnyékok sötétek – bármilyen szín beleképzelhetõ a formákba /3., 4. kép /. E módszerrel a gyermekek mind a formaképzésben, mind a színhasználatban megszabadulnak gátlásaiktól, és felszabadultan, saját egyéniségüket, eredeti ízüket beleviszik a rajzba. A rajzlapon a formát körülvevõ teret üresen – illetve itt a rajzlapot fehéren – hagyják, akárcsak a kínai mûvészek. Így a fehér alap, mint tér – puritán módon – képalkotó elemmé válik, esztétikai értékekkel töltõdik fel. Mint egy ablakon át, úgy tekintünk be valahová, ahol különös, titokzatos dolgok várnak ránk, melyek egyelõre még elvesznek a háttér sejtelmes fehérjében. Ez a kifejezésmód jobban megmozgatja a bennünk rejlõ tudattalan világot, mint a „szájbarágós”, elsõsorban a racionális énünket megmozgatni akaró európai ábrázolás, amely a hátteret pontosan elõírja, ábrázolja számunkra. Ebben a típusú ábrázolási módban tehát a megjelenõ formák egyidejûleg automatikusan létrehozzák maguk körül a teret, és jelentéssel ruházzák fel azt.

3. kép – „Árnyéktanulmány” 8 éves fiú tusrajza

4. kép – „Árnyéktanulmány” 14 éves leány színesceruza rajza

Késõbb a természeti formákból egyre fantasztikusabb árnyképeket igyekeztem összeállítani, kivetíteni. Ehhez már nem csak mákgubót, bugavirágzatot és egyéb száraz növényeket használtam, hanem szõlõgyökeret, madártollakat, tengeri kagylót is, stb. Magvak, termések repítõkészülékeit préseltem diakeret közé és vetítettem ki /5. kép /. Sokszor montázsszerûen, mégis szervesen raktam össze a különbözõ árnyképeket, és hoztam létre titokzatos alakzatokat. Az árnyékalakzatok jócskán elrugaszkodnak a hétköznapi valóságtól, de pont ezért egyszerre több mindenre hasonlítanak. Az árnyék viszonylag homogén felületébe bármit bele lehet képzelni, elvileg bármit meg lehet benne látni. Ez a módszer felszabadítja a gyermekeket, megindítja bennük a képzetáramlást, az asszociációt, ugyanakkor a jelen levõ árnykép mégis kapaszkodót, kiindulópontot biztosít a formaképzés számára /6. kép/.

5. kép - A szilfa magjának repítõkészüléke

6. kép - „ Sárkány fiú születik” 11 éves fiú tusrajza

Megjegyzem, hogy a Rorschach-teszt is hasonló elvekre épül. Itt lényegében a gondolkodás, illetve a képzelet analógiás mûveletérõl van szó. Az egyszerre több jelentést is hordozó árnykép valamit felidéz a tudatban, valami eszünkbe jut róla, a hasonlóság elve alapján. Ez a felismerés a tudattalanból is hívhat elõ lelki tartalmakat.

Késõbb, mikor a fantasztikus, titokzatos lények ábrázolása jól megy a gyerekeknek, már csak úgy „fejbõl” rajzolják meg õket. Nem alkalmazok immár semmilyen árnyékképet, modellt /7-10. kép/. Ezeken a képeken fantasztikus lények, szürrealisztikus, meseszerû kis világok jelennek meg. Erre a szemléletre az is jellemzõ, hogy sokszor a valóságban össze nem tartozó elemeket kapcsol egybe, mégis szerves egészként jelenítve meg õket. Ezek a különös lények egyben szimbólumok is. Erõs érzelmek teljesednek ki általuk, élmények sûrûsödnek össze bennük, és ezek az élmények akár tudattalanok is lehetnek. Hiszen a belsõ feszültségek, indulatok áttevõdnek a kamaszgyermek képzelete által teremtett jelképekre, belesûrítve az átélt traumákat, élményeket. Így e sokszor tudattalan problémák önkéntelen módon megjelenhetnek, kivetülhetnek. A felnõttek pedig nemcsak feszítõ indulataiktól szabadulhatnak így, hanem a rajzaikon megjelenõ problémák intellektusuk számára is értelmezhetõvé válnak.

E képekhez gyakran az alkotó által elmondott történetek, mesék, személyes „kis mítoszok” is kapcsolódnak. Sokszor meg is nevezik szimbolikus lényeiket. Ezekbõl jelképes értékû, személyes történetek kerekednek ki, melyek modellezik a világot, illetve a világhoz való viszonyukat.

7. kép ”Megaláztatás” 15 éves fiú rajza

Néhány ilyen sajátos rajzi megfogalmazást fogunk most elemezni érzelmileg sérült, állami gondoskodásban élõ kamasz fiatalok rajzain. A terjedelem korlátjai miatt csak néhány alkotást tudok felvillantani a gazdag gyûjteménybõl.

Rajzelemzési  szempontjaim :

-         Kiindulópontul, viszonyítási rendszerként az õsképeket (archetípusok) használom, (használják még az univerzális sémák kifejezést is rájuk.) Néhány sajátos filozófiai alapú jeltudományi iskola tagadja ezek létét, és minden szimbólumot esetlegesnek, tetszõlegesnek tekint, melyet a közmegegyezés (konvenció) döntött el. A közmegegyezés tudatos folyamat, mint például a parlament jogalkotó munkája. Ezzel szemben az õsi szimbólumok esetében soha nem volt ilyen közmegegyezés, itt jórészt tudattalan hátterû folyamatokról van szó. A nyugati tudomány – elsõsorban a pszichológia – statisztikai úton is bizonyította az õsképek, mint az emberi kultúra egyik alapjának meglétét. Gondolok például Rhoda-Kellogg amerikai kutatásaira. Felhasználom C.G. Jung, a Rorschach-teszt, a Koch-féle Fateszt és Rhoda-Kellogg szimbólumértelmezéseit. Használom továbbá a különbözõ archaikus népek között végzett kultúrantropológiai kutatások eredményeit, a népmûvészet szimbólum-értelmezéseit, különbözõ jelképtárak mitológiai szimbólum meghatározásait. Amellett, hogy a szimbólumoknak közös, az emberi pszichében rejtõzködõ gyökerük van, természetesen az adott alkotáson megnyilvánuló jelkép sajátos színezetet kap, amelyet az egyéniség és az adott társadalmi közeg befolyásol.

-         Rendkívül fontosnak tartom a kamaszok történeteit, melyeket saját rajzaikról mondanak el. Ebben az esetben a képi információt kiegészíti és pontosítja a verbális információ.

-         Egy-egy alkotó esetében nagyon fontos a rajzok készülési, egymást követõ sorrendje, ezen belül pedig azok a motívumok, melyek több rajzban is elõkerülnek, hiszen elsõsorban ezek hordozzák az alapvetõ lelki problémákat. Az is fontos, hogy e motívumok az egymást követõ rajzokon milyen átalakulásokon, változásokon mennek keresztül, hiszen így tárulnak fel a lelki folyamatok.

-         Szintén a belemagyarázást védi ki, ha a rajzok elemzése során a gyerekek személyiségérõl, életkörülményeirõl, korábbi élettörténetérõl szerzett információkat egybevetjük rajzaikkal. Fontos lehet a családi környezet, a kulturális környezet korábban és jelenleg, fontos, hogy milyen pedagógiai stratégiák szerint foglalkoztak vele, milyen vizuális képzést kapott az óvodában, illetve az iskolában. Fontos az intelligenciája, érdeklõdési köre is. A rajzokban jelenlévõ jelképek üzenetét jobban meg tudjuk érteni, ha minél több kiegészítõ információ áll rendelkezésünkre az alkotóról.

A rajzok és amik bennük rejlenek:

Elsõként nézzünk meg egy csodálatos jelképet, az életfa-szimbólumot /8. kép – Béla (12 é.)/. Az életfa, illetve az õsi életfajelkép megtalálható mind a törzsi mûvészetben, mind a népmûvészetben.  Az emberi lét alapvetõ törekvéseit modellezi. Az ember egy anyagi, földi világba születik bele, de élete során egy felsõbb szellemi világba törekszik.

A rajzon az anyaméhet szimbolizáló kis dombból bújik elõ az ember életútját jelképezõ életfa. Az életfa felfelé vezet, a felhõk közé, a sugárzó nap birodalmába. Az életfa útján csoportosan kis hangyaszerû lények igyekszenek felfelé az égbe.

Mindezt a gyermek öntudatlanul fejezi ki rajzán, mutatva, hogy egész lénye a felfelé törekvés, kibontakozás, a tudás megismerése irányába mutat. Ugyanakkor – az alkotó elmondása szerint – a fa törzsére egy óriáskígyó tekeredett (a rajzon jól látható), amely útját állja a felfelé haladóknak. Amelyik hangya nem ügyes, az nem tud átvergõdni az akadályon, és a kígyó felfalja. Pont ezt a természetes felfelé törekvést, belsõ tudásvágyat fojtjuk el gyakran gyermekeinkben, hamis, embertõl, élettõl elidegenedett, poroszos pedagógiával, mely nem az igazi, belsõ értékek megkeresésére, ápolására tanít, hanem sajnos a fogyasztói társadalom igényeinek kiszolgálására. A hátrányos helyzetû, sok lelki traumát átélt állami gondozott gyermekeket különösen sújtja ez a hatás. A kamasz fiú olyan családból került be a gyermekotthonba, amelynek minden tagja – az alkotót kivéve – értelmi fogyatékos.

8. kép - Béla (12 éves) "Életfa" címû tusrajza

Otthon tehát nem kaphatta meg azt a szellemiséget, melyet ösztönösen keresett. A lakótelepi mamutiskolában sem igen törõdtek vele, így intézetbe kerülése elõtt mindenbõl megbukott. Rajza bekerülése után nem sokkal készült, megjelenítve ezt a létállapotot. A gyermekotthonban azután megkapta a szükséges segítséget tanulmányaiban. Év végére már minden tantárgyból javított. Az 8. kép is már ennek az idõszaknak az eredménye.

9. kép - István (13 éves) „Börtön falai között”

A gyermekotthon épülete nem börtön, az intézet nyitott, a gyermekek kijárhatnak belõle, és ráadásul nincs is belsõ iskolája, a növendékek a környék iskoláiba járnak. Mégis: lelki értelemben zárt, sajátos világ. Megpróbálja ugyan a valóságos életet, a családot utánozni, mégis szükségszerûen az egészséges, a való élettõl idegen helyzetben léteznek benne a gyermekek. Ezt a sajátos állapotot fejezi ki a 13 éves fiúgyermek rajza /9. kép/, melynek alkotója a „Börtön falai között” címet adta. E zárt világban való létezésnek kétféle lelki reakcióját láthatjuk a képen, meggyõzõ kifejezõerõvel ábrázolva. A férfitermészetû oldalon (ránézésre bal oldal) a zárt világban való szorongás agresszióban tör felszínre. Az agressziót kitátott szájakban lévõ fogak illetve az alakok körüli fogazás erõteljes hangsúlyozása idézi meg. A másik, nõi természetû oldalon (ránézésre jobb oldal) az elfojtott szorongás másik típusú lelki reakcióját láthatjuk, a tehetetlenség érzését, a passzivitásba vonulás attitûdjét. Ezt a kéz nélküli, „Barbamama”-típusú alakformálás fejezi ki meggyõzõen számunkra. Érdekes az is, hogy ez a nõies alak szellem természetû. A fiú édesanyja korán elhunyt.

10. kép - Béla (12 éves) „Különös lény”

A 10. képhez 12 éves alkotója a következõket fûzte: Ez egy különös lény. Már nagyon régóta nem evett, már nagyon éhes volt. Egyszer az egyik este kifeszítette hálóját, és most szerencséje volt, rengeteg élõlény akadt bele. Ezeket sorra megette, azonban úgy teleette magát, hogy az erei szétpattantak a sok tápláléktól, és így a lény elvérzett, elpusztult (szabadon idézve). Ez is az állami gondozott lét egy sajátos lélektani szituációja. A táplálék utáni vágy, az éhség, érzelmi éhséget is kifejezhet. Egyrészt nagyon vágyik a szeretetre, elfogadó érzelmekre, ki van rá éhezve, másrészt ugyanakkor szorong is tõle, mivel ezzel kapcsolatban sok csalódás érte. Ösztönösen fél attól, hogy valakit majd megint megszeret, akit aztán rövidesen újból el is veszít. A normál családban élõ gyermekek egy életen át ugyanazon szülõkhöz, nagyszülõkhöz kötõdnek. Ezzel szemben az állami gondozott gyerekek sokat hányódnak, szülõk, mostohaszülõk, nevelõszülõk, nevelõtanárok és patronálók között. Gyakran egész életükben más és más felnõttekhez kell kötõdniük. A világban az emberek megállnak egy pillanatra, odadobnak nekik egy-egy szeretetmorzsát, megsajnálják õket, aztán mennek tovább a dolguk után. A gyerekek ezeket a szeretetmorzsákat is komolyan veszik, és így többnyire csalódnak. Ezek a traumák vezetnek aztán ahhoz, hogy felnõtt korukban olyan nehezen tudnak tartós párkapcsolatokat kialakítani, családot alapítani.

Mint már a korábbiakban utaltam rá, ez a „belsõ látás”, „önkifejezõ képzelet” kisgyermekkorban még elevenen él. Nagyobb gyerekeknél, kamaszoknál civilizációnkban, társadalmi hatásra már jobbára elfojtódik. Ezért fõképp modern világunk túlzott racionalizmusa a felelõs, amely elfelejti az irracionális szférát egyidejûleg fejleszteni. (Más, természetközelibb kultúrákban természetesen nem így van.) Az irracionális is pszichológiai funkció – hangsúlyozza C. G. Jung, és arra figyelmeztet, hogy a kultúra egyoldalúan racionális beállítottsága szükségszerûen ellentétének, azaz a kultúra irracionális aspektusának elpusztításába torkollik. A kettõ egyensúlya, harmonikus fejlõdése az egészséges.

Módszerem lehetõséget nyújt nemcsak a serdülõknek, hanem a felnõtteknek is, hogy erre a "belsõ látásra" újra rátaláljanak magukban, és segítségével újra képesek legyenek kifejezni önmagukat, feltárni lényük legmélyebb dimenzióit. A módszer folyamat is egyben, hisz a külsõ valóság természetes formáiból kiindulva, fokozatosan, állomásról-állomásra a lélek belsõ világának, formáinak feltárulásához vezet. A kamaszgyerek számára a mitikus-szimbolikus képi, verbális megfogalmazás önmagában is gyógyító, hiszen így modellezve a világot, belsõ konfliktusait, a modell szintjén „lejátszhatja”, „kikísérletezheti” a megoldási módokat, ugyanakkor a probléma kívülre kerül a személyiségbõl, nevezetesen a „rajzlap síkjára”. Az indulatok, az érzelmek áttevõdnek az általa teremtett figurákra, s ezáltal csökken belsõ szorongása, lelki feszültsége, görcsei oldódnak. A lélek feltárulásának e módja az „Én” számára valójában veszélytelenebb, mint más direkt terápiás technikák, hiszen a jelképek szintjén maradva a problémák kivetíthetõk, nem kell azokat közvetlenül felvállalnia. A konfliktus-feldolgozás folyamatában így a problémát nem közvetlenül, hanem szimbolikus modellek útján oldja meg, önkéntelenül is, ami így sokkal könnyebb. Egy kamaszgyerek számára ez nagyon olyan értékû lehet, mintha a valóságban oldotta volna meg, amire valójában sokszor nem is képes még élethelyzetébõl adódóan. Mindez tulajdonképpen egy lelki öntisztulási folyamat, amely spontán módon megy végbe.

2003-2004.

Irodalom:

1.  Platthy István: Állami gondozott gyermekek és fiatalok személyiségfejlesztése a képzõmûvészet eszközeivel. Fejlesztõ Pedagógia szakfolyóirat 1994/2-3. szám.
2. Platthy István: Kamaszkori személyes mítoszok. Gyermekotthonban élõ fiatalok rajzainak elemzése. Parttalan kamaszkor. Tanulmány kötet. Pont Kiadó Bp. 2002.
   Fejlesztõ Pedagógia szakfolyóirat 2003./4-5. szám.
3. Platthy István: 1. Mûvészetterápiás Világkongresszuson elhangzott elõadása 2003.
4. Rhoda-Kellogg: Analyzing Children’s Art. National Press Books, California 1970
5. Jelképek-Kommunikáció-Társadalmi Gyakorlat. Válogatott tanulmányok a szimbolikus antropológia körébõl. Szerkesztette: Hoppál Mihály és Niedermüller Péter. Tömegkommunikációs Kutatóközpont Bp. 1983
6. Karl Koch: Der Baumtest. Bern, 1967, Hans Huber
7. Dr. Kardos Lajos: Általános pszichológia. Tankönyvkiadó Bp. 1964.
8. A pszichológia alapjai Szerk: Bernáth László, Révész György Tertia Kiadó Bp. 1998.
9. Mérei Ferenc- V. Binet Ágnes: Gyermeklélektan. Gondolat Bp. 1985.
10. Feuer Mária A gyermekrajzok fejlõdéslélektana Akadémiai Kiadó 2000.
11. Mérei Ferenc: Rorschach-próba Medicina Könyvkiadó Rt. Budapest, 2002.
12. Molnár V. József: Ég és föld ölelésében, Tanulmányok a gyermekvilágról. Örökség könyvmûhely 1998.
13. Molnár V. József: Világ-virág A természetes mûveltség alapjelei és azok rendszere. Örökség könyvek, Bp. 1996.
14. Jelképtár: Hoppál Mihály, Jankovics Marcell, Nagy András, Szemadám György Helikon Kiadó
15. C.G. Jung: Bevezetés a tudattalan pszichológiába. Európa Könyvkiadó Bp. 1990.
16. A kínai festészet elmélete Argumentum Kiadó 1997.

Tovább a Csontváry Stúdió honlapjára.