Az a zöldszakállú király egyszer fogta magát, elindult vándorolni. Már nagyon sokáig vándorolt, bizonyosan megjárt már száz tű hosszát, egyszer csak azon vette magát észre, hogy bizony tizenhét esztendeje már annak, amióta ő hazulról eljött. A sok járás-kelésben nagyon kifáradt, megszomjazott, leült egy patak partjára. Azután lehasalt a víz színéig, hogy majd iszik egy jót. Alig kortyantott egyet-kettőt, valaki megfogta a szakállát. Húzta volna ő vissza, de nem tudta. Odakiált a vízbe:
- Hallod-e, te nemtudomki , ereszd el a szakállamat, míg szépen vagy!
De még annál jobban húzták. Már rimánkodásra fogta a dolgot, mert annyira húzták befelé, hogy majd megfúlt. Azt mondja egyszer a vízben valaki:
- Ha ideadod nekem, amit az országodban nem tudsz, eleresztem a szakállad.
- Ugyan mit nem tudnék én az országomban? A legutolsó tűt is tudom! - mondta a zöldszakállú király.
- De csak ígérd meg, hogy amit az országodban nem tudsz, enyém lesz! - mondta a vízben az ördögök királya. Mert az volt!
- Hát jól van, legyen a tied! Úgysem sütsz te abból a kenyérből, amit én az országomban nem tudok! - mondta a zöldszakállú király.
De már nagyon rossz volt neki a kénytelen-kelletlen hason való fekvés. Végre eleresztette az ördögök királya. Akkor aztán indult a király hazafelé, azon gondolkozva, mi is lehet az, amit ő otthon az országban nem tud.
Egy különös királyi út rajzolódik elénk a mese első szakaszában. Nem csatába indul a király, nem is vadászatra megy, mégcsak nem is országos ügyekben jár el, álruhát sem öltött, hogy alattvalói sorsát kifürkéssze. Viselkedése szinte érthetetlen. Miért hagyja el otthonát, országát, miért bolyong minden ok és cél nélkül a világban? A kérdésekre nem is tudnánk válaszolni, ha Illyés Gyula is engedett volna a "szépírói viszketegségnek", s a látszólag túl egyszerű, semmitmondó szöveget kiszínezte, átformálta volna, amint tette azt Wass Albert. Ő nyilván arra gondolt, hogy a fantáziátlan, tanulatlan "adatközlő"nem tudta eléggé választékosan, érdekfeszítően, romantikus pátosszal előadni mondandóját, s egy kicsit besegített ennek érdekében. Bár ne tette volna! Ez a szövegváltozat azonban - szerencsénkre -, megőrizte az eredeti, kulcsfontosságú kifejezéseket, szóképeket, melyek lehetővé teszik számunkra a meseszöveg felszín alatti, mélyebb rétegeinek feltárását. Az első ilyen útbaigazító mondat, hogy a király "már száz tű hosszát is megtett "vándorlása során. Rendkívül tömör és pontos ez a tájékoztatás két szempontból is, de egyenlőre csak az egyik jelentését értelmezzük. Száz tű hossza az legjobb esetben is csak néhány méter. Lehetne ez a helybenjárás irónikus megfogalmazása, azonban népmeséink királyai nem szoktak tizenhét esztendeig helyben járni, ellentétben korunk hatalmasaival. Akkor hát mit jelent ez a kifejezés? Nyilvánvalóan arra figyelmeztet, hogy ez az út nem kilométerekben mérhető, nincsenek fizikai paraméterei, hanem belül, a lélek útján kell tájékozódnunk, vagyis bennem, bennünk, mindnyájunkban zajlik ez a dráma. Hol van ez esetben az én otthonom, amit elhagytam? Lelkem otthona az a láthatatlan, mérhetetlen, megfoghatatlan pont, lényem középpontja, melyből az életadó energia sugárzik, ami létemet fönntartja. Ennek nincs fizikai vetülete, ahogy a pontnak sincs - ugyanolyan irracionális létező .Ő a kezdet és a vég. Magyar nyelven azonban többet is megtudhatunk mibenlétéről, ha a pont szó első mássalhangzóját behelyettesítjük annak hangalaki váltópárjaival , vagyis a B, F, és V betűkkel. Ekkor ez a misztikus létező valami fontosat elárul önmagáról, azt ugyanis, hogy a PoNT BeNT és FeNT VaN . Amennyiben az utolsó szóhoz is hozzáfűzzük a "T"betűt, könnyen eljuthatunk e misztérium alanyáig, akire állításunk vonatkozik: aTya .
Nyelvi úton tehát sikerült meghatároznunk én-tudatunk forrását, "otthonát", a mindenütt és mindnyájunkban jelenlévő teremtői minőséget. Ebből a teremtői teljességből szakadt ki, indult útnak a király, aki emberi mivoltunk egyik felét, a férfi létállapotot képviseli. Ő a ráció, a bal agyfélteke által vezérelt folyamatok képviselője, míg otthonhagyott fele-sége az intuitív ráismerések, illogikus megsejtések letéteményese.
E felismerés teszi ezt a mesét időszerű üzenetté. Korunk patriarchális alapozottságú társadalmai kizárólagos érvényűvé tették az ésszerűséget, a logikát, a praktikumot. Az emberiség hosszú ideje ezen az úton menetel, megfeledkezve teljességének másik feléről. Ennek híján nem csoda, hogy ereje fogyóban van, útja céltalannak tűnik, s szomjazik nagyon valamire. A szomjúság hiányérzetet jelent, a víz a lélek képjele, a lélek a nőiséghez kapcsolódó fogalom. Királyunk szomjúsága tehát az otthon hagyott fele-ség utáni vágyakozásból fakad, vagyis a teljességet feledő, a részlegesség magányában vándorló ember szeretetre szomjas. Ez a vágyakozás mutatkozik meg a király szakállának színében is.
Az emberi arc hármas felosztásán belül a homlok a szellemiség, a szemek a lelkiség, az orr, ajak, áll pedig a testiség jelölői. A szakáll, mint az áll meghosszabbítása, a testi jellegű, földhöz kötő energiák, képzetek, gondolatok mutatója, ha ez ráadásul zöld, akkor nyilván igen erősen élnek ezek a hatások a királyban.
A nőiségben megnyilatkozó életbölcsesség hiányában királyunk szükségszerűen az ördög markába kerül. A víz tükrének túlfelén tulajdonképpen önmaga rosszabbik énje, az ördögi király jelenik meg, és a sors kezeként ragadja meg a király felerősödött vágyainak szimbólumát, a zöld szakállat. Ebben a pusztulással fenyegető léthelyzetben királyunknak nem marad más választása, mint hogy teljesíti az ördög parancsát. Útját megszakítva visszafordul a kiindulási pont irányába, otthona felé.
Ezek után most vizsgáljuk meg a már említett kulcs-kifejezés, a "száz tű "második jelentését. Ez első esetben figyelmünket befelé fordította, most pedig ugyanilyen érvénnyel felfelé fog irányítani bennünket, vagyis a kívül-fent és a belül-fent párhuzamaira érezhetünk rá. A külső univerzum természetének tér-idő folyamatait, a csillagvilág látszólagos változásrendje mutatja. E folyamatok fejeződnek ki a napszakok, évszakok, emberöltők egymásutánjában, ezek hatása alakítja belső kisvilágunk természetét is.
A "száz "hangalakjával és számértékével is a Szűz csillagképpel jelölt időszaknak a megidézője. A "tű"- mint a varrás eszköze, szintén erre utal, hiszen a varrás, varrással-varázsolás jellegzetes szűzi tevékenység. Ugyanakkor a szakáll szó hangalakilag a Bak második Hold-házára, a Sakálra rímel, majd pedig a bakszakállú, bakszarvú ördög megjelenése és magabiztos fellépése figyelmeztet rá, hogy az ő felségterületén jár királyunk, annak is a harmadik harmadában, mely az elemi rokonhatás szintjén a Bakon belüli Szűz dekanátusi részegység, mivel az asztrológiában mindkettő föld elemű jegynek minősül, harmadik társuk pedig a Bika. Vagyis a zöldszakállú király a Bak jegyidőszak végéig eljutott vándorlása során, a mese itt kezdődik. Ezen a határponton kapja el őfelségét az ördög. Nyomatékosítja mindezt, hogy a király patakhoz és nem folyóhoz érkezett, a PaTaK szó ugyanis hangalakjában rejt két ördögi jellemzéket , ezek a PaTáK és a PaTKó .
Bak havában a Nap már alacsonyan jár az égbolton, ereje fogytán, alig ad fényt a világnak. Minden létező óhajtja újjászületését, megerősödését. Az elöregedett, kifáradt, feladatukat ellátni képtelen létformák elenyésznek a természetben, s helyüket új, friss életcsírák veszik át. Királyunk is, mint a megfáradt Nap, nehezen bírja már a menetelést, s mintha csak annak útját követné, egyre lejjebb ereszkedik. Megáll, leül, lehasal, hogy szomját oltsa, erőt merítsen, s ekkor ragadja meg szakállát az ördög.
A zöldszakállú király viselkedése arra utal, hogy alkalmatlan a továbbhaladásra, ráadásul nem is itt lenne a helye. Miért ő indult útnak? Királyok csatába szoktak vonulni, nem szerencsét próbálni. Koronázott királynak már illik tudnia, hogy hol a helye, mi a feladata. Vándorútra a királyfinak kell mennie, szerencsét próbálni, helyet keresni a világban mindig a gyermekek indulnak meséinkben, nem az apák. Nyilvánvalóan szereptévesztés történt, a király identitás-zavarral küszködik, nem találja a helyét a világban. Érdekes módon ezúttal az ördögök királya a pozitív hős, hiszen ő a dolgát végzi, méghozzá nagyonis jól. Saját téridő-egységének uraként jár el. A Bak havában a Szaturnusz van uralomban, a Mars pedig erőben. Az ördög határozott, kérlelhetetlen fellépésével az itt esedékes tulajdonságokat eleveníti meg. Szaturnuszként a határt, két világ határát őrzi, s a méltatlant nem engedi tovább. Marsként pedig harcias, erőszakos módon állítja meg az embert. A szakáll megmarkolásának tényében a Szűz dekanátusi hatás is érzékelhető, mivel a Szűzben Merkur van uralomban és erőben egyaránt, s a kezek hagyományosan az ő felügyelete alá tartozó testrészek, amint azt nevének mássalhangzó-váza is igazolja: MeRKuR = MaRKoL .
- Előző
- Következő >>