MAGYAROK' EREDETE A' RÉGI, ÉS MOSTANI MAGYAROKNAK NEVEZETESEBB TSELEKEDETEIVEL EGYÜTT

ELSŐ KÖNYV
A' magyaroknak Országlásáról és azoknak emlékezetesebb tselekedeteiről, a' Nemzetnek kezdetétől fogva III. András királyig.

Írta: Szekér J. Aloysius
A' Böltselkedésnek, és Szentséges Theológiának Tanítója, most pedig tábori pap.

Második Bővített Kiadás
Az árra kötetlen 5 forint
PESTEN, Hartleben Konrád Adolf könyvtárosnál, a Vátzi útszában, 1808.

AZ ELSŐ KIADÁSHOZ TARTOZÓ ELŐLJÁRÓ BESZÉD.*

MAGYAR Nemzetünknek eredetéről, 's annak kezdettől fogva a' mi időnkig esett viszontagságairól, két Könyvben szorított írásomat hogy közre botsássam, ösztönt adott több Érdemes Ditső Hazánkfijainak dítséretes példája, a' kik Anya-nyelvünknek előbb-mozdítására serényen iparkodnak; mellyért azoknak hamvát a' jövendő idő hálá-adó emlékezettel fogja tisztelni.
Ezen írásra alkalmatosságot nyújtott egy tsendes esztendő, mellyben Papi kötelességemen kívül, minden más Hívatalbéli tehertől ment lévén, annyira való üres idő nyújtatott, mellyben Nemzetünk' eseteiről néhai elmélkedéseimet Anya-nyelvünkön papirosra tehetném, és azt más hiteles Íróknak Könyveikből megvilágosíthatnám.
Vóltak tudnia illik mind ezen Első, mind pedig a' Második Könyvemben, azokon kívül, a' kiket némelly helyeken megnevezek, Útmutatóim e' következendők: Béla Királyunk nevetlen Író-Deákja, Bélius Károly András, Bonfinius Antal, Cornides Dániel, Desericius József Innocentius, Dugonits András, Forgách Ferentz, Horányi Elek, Istvánfi Miklós, Kaprinai István, Katona István, Kázi Ferentz, Kéza Simon, Kerchelich Ádám Bóldizsár, Pálma Károly Ferentz, Péterfi Károly, Pray György, Severini János, Salagi István, Timon Sámuel, Turótzi János. Ezeknek neveiket ide függesztettem, mivel midőn ezeknek bizonyságával élek, ugyan ezeknek többszöri nevezésével munkám' folyását félbe szakasztani, és az által Olvasóimnak unakozást okozni nem akartam. Ezekből tehát leginkább Nemzetünk' eredetit, 's annak változó eseteit szedegettem, rendbe raktam, és a' mit unalmas olvasással sok Könyvekben kellene nyomozni, itt a' mennyire lehetett, rövid, de értelmes leírással előladtam.
Nem írtam én ezt azon Bőlts Emberek' kedvekért, a' kik előtt ezen tudomány szinte olly esméretes, mint a' magok tulajdon ábrázatja; sem azoknak kedvekért, a' kiknek mind értékek vagyon a' sok, és nagyobb Könyveknek megszerzésére, mind idejek azoknak olvasására, mind pedig elégségek azoknak értésére; hanem azokért, a' kik ezek nélkül szűkölködnek, leginkább, a' kik előtt a' Deák-nyelv valamennyire esméretlenebb.
Hasznosabb lészen, vélem én, ha az Aszszonyi-rend, más erkőlts pazarló Könyvek helyett illyetén elme tápláló, és okosságot élesítő dolgok' olvasásában tölti unalmas óráit. És ez vólt, megvallom igazán, második okom, hogy ezen Munkának rajzolását magamra vettem.
Az egész Munkát két Könyvre, mind a' két Könyvet több Szakaszokra, a' Szakaszokat pedig több részetskékre, mint annyi ízekre osztottam fel, minden íznek tetejébe függesztvén azon nevezetesebb dolgot, mellyről abban emlékezet vagyon; némelly ízeket pedig emlékezetes feljegyzésekkel tóldottam meg, a' végre, hogy a' beszédnek folyását hoszszas közbe-vetéssel meg ne homályosítsam.
Semmi nevezetesebb Hadakozását Nemzetünknek el nem hallgattam, hanem annak okait, helyét, kimenetelét, és annak esztendeit is tsak nem mindenütt felírtam. Noha némelly ütközetek' feltételében talán nem olly eleven leírással éltem, a' minőt Olvasóim tőlem várhattak vólna, némellyekben még is ugyan azok kívánságának, vélem, megfeleltem.
Midőn Királyjainkról szóllok, Országlások kezdetének esztendeit az első ízben, melly azon Királyról szóll; halálának esztendeit pediglen az utolsó ízben mindenkor fel lehet találni. Nem külömben a' Királynéknak, és a' Királyi Magzatoknak nevei, és Házassági ugyan azon utolsó ízben feltaláltatnak.
Nemzetünk' eseteit úgy emlegetem, hogy a' mellett, a' Magyar Anyaszentegyházat illető nevezetesebb dolgokat feledékenységben ne hagyjam. Nem egyenes tzélom ugyan ezen Munkámban a' Magyar Anyaszentegyházat illető dolgokról szóllani; teszek mindazáltal erről is némelly feljegyzéseket addig is, míg ezekről feltett szándékból való írásra tollat készíthetek.
Az írásban esett hibátskák, és talán nem minden Olvasónak szája ízihez készített Magyar kimondásaim, Munkámat valamennyire megszennyesítik ugyan, abban még is bizonyos vagyok, hogy Magyarságom sokaknak minden unalom nélkül tetszésére lészen. De ki is az, a' ki mindenben mindeneknek tetszése szerént szóllott vólna.
Kellene még azokról is emlékézetet tennem, a' kik munkámat előbb hogy se látták vólna, már rostába tették, arról tettek tudni illik ítéletet, a' mit még nem is láttak, kezekben sem vólt; de ezeket, 's ezekhez hasonló embereket, azon versetskének olvasására igazítom, mellyet Révai Miklóstól egybe-szedett Holmi nevezetű Versekből, Könyvem' második levelének második lapjára függesztettem. -
Azomban kegyes O l v a s ó! ítéljed Munkámat valamint tetszik, arra még is kérlek, hogy mivel ennek írására leginkább Hazámnak, 's Magyar nyelvemnek tiszta szeretete vezetett, ha nem betsűlöd, is írásomat, betsűljed legalább Hazámhoz, 's Nemzetemhez való igaz szívemet, és Anya-nyelvemhez való szeretetemet. Élj egességben, 's Munkámat jó kedvel olvasd.

Írtam Szombathelyen Vasvármegyében
Julius Hólnapnak 5-dik napj.
1790 esztendőben.



A Második kiadáshoz tartozó Előljáró beszéd

Midőn Nemzetünk' Eredetéről, 's annak viszontagságairól írt Munkám 1791-dik esztendőben világosságra jött, az mind a' két Magyar Hazában igen sokaktól nagy megelégedéssel fogadtatott; a' mit itt háláadó érzékenységgel említek.
Azon megelégedésnek, mellyet ennek olvasásában mind a' két Nemes Magyar Haza talált, elég bizonyítása, 's nyilvánságos jele vólt az, hogy az első Kiadáskor világosságra jött nyomtatmányok rövid idő alatt eladatván, mind Erdély, mind pedig Magyar-Országban ezen Munkának megszerezhetéséről sokan tudakozódnának.
Ugyan tsak a' Radstadti, és Lunevilli békesség által vége lévén a' Frantzia Háborúnak, midőn 1801-dik esztendőben Olasz-Országból Hazámba viszsza tértem, önnön magam is sem Erdély, sem pedig Magyar-Országi Könyv-árosoknál ezen Munkának eladandó nyomtatmányát sehol sem találtam: el vóltak mind adva, és még sokaktól kerestettek, 's mai napig is kerestetnek.
Sokaknak már kérése, 's javaslása arra bírt, hogy ennek másodszori kiadásáról gondolkodnám; eltökéllém magamat, és ennek némelly, helyen megjobbított, és a' most folyó 1807-dik esztendeig folytatott újjabb kiadásnak elkészítésére tollat vettem kezembe.
Ezen szándékot annyira igyekeztem tellyesíteni, mennyire azt a' mostani környűlállásaim darabossá nem tették. Tábori Pap léttemre, tudniillik a' zajgó életben, Munkámnak azon tökélletességére nem vágyódhatom, a' minőt kedvezőbb környűlállásokban lévő embertől meg lehetne várni.
Azt mai napig sem győzöm tsudálni, hogy ezen Munka, a' melly nem tsak a' népnek Köz-rendéből, hanem Hazánk' Tudóssai közzül is sokaknak helyben hagyását érdemlette, hogy, mondám, ezen Munka nékem némelly homályos szemű emberek előtt, nem tsak gyűlölséget okozott, hanem tsak nem kigázolhatatlan üldöztetésekbe is döntött. Ugyan azért, nem tsak azon eltökélléseim, mellyekkel Anya-nyelvünket több elmebéli szüleményekkel gyarapítani akartam, meggátoltattak, hanem éltemnek leg haszon vehetőbb része is viszontagságok között enyészett el tőlem! - Ez megesett. Ezt én mint Bőltsesség szerető mint Keresztény Philosophus tántoríthatatlan állandósággal megvetve tekintettem.
Ezen világtalan elméjű egynehány emberek Munkámban azt kárhoztatták mintha én a' II-dik Könyvemben a' Római Székről tiszteletlenűl szóllottam vólna; sőt ezzel meg nem elégedvén, nem tudom mitsoda árnyék után kapdoztak, midőn ezen tzikkelyben engemet eretnekségről vádoltak, legalább gyanúságba akartak hozni; holott én a' Szentséges Római Székről semmit ollyat nem szóllok, a' mi az igazsággal egészszen meg nem egyezne, és azt olly szókkal mondom ki, hogy az illendőség' határit által ne hágjam. Egyebet nem mondok, hanem a' mit, az Egyházi Törvénynek részre hajlás nélkül való Tanítói már én előttem mondottak, tanítottak, és most is tanítanak. Ez még is nékem kiváltképpen egy hatalmas ellenséget szült. Tsak ugyan utóbb távol estem ennek öldöklő nyilaitól; de azoknak sértegető mérgét egészszen ki nem kerűlhettem. Ugyan azért, minekutánna láttam, hogy a' halandókban is lehet halhatatlan gyűlölséget találni, hogy tovább eshető üldöztetéseknek közelebbről való tárgya ne legyek olly hivatalt vettem fel, a' mellyben az ellenségemnek engesztelhetetlen dühössége olly hathatósan nem érdekelhetne; de egyszersmind távol estem azon kedvező környűlállástól is, mellyben a' Tudományokra, 's egyszermind nyelvünk' tsinosgatására nézve munkásságomnak szembe-tűnőbb gyümöltsét mutathattam vólna. A' Tábori Papságra eltökéllém magamat; a' hol valamint tapasztalásaim nevelkedésére több alkalmatosság adatott, úgy ezen élet' rendében, melly tsak nem szűnet nélkül való mozgásban áll, a' Tudományokhoz megkívántató tsendességtől igen távol estem. - Alkalmatlan a' fegyver tsattogások között a' szelíd Múzsákkal nyájaskodni. Annyit teszek, a' mennyit jelen való környűlállásim engednek, ámbár ez nem annyi, a' mennyit vagy magam tenni kívánnék, vagy a' Magyar Közönség várhatna tőlem! Vajha ki-ki azok közzűl, a' kiket az Isteni Gondviselés nálam sokkal szerentsésebb sorsra érdemesnek talált, annyit tenne, a' mennyi hatalmában vagyon. - -
Ezen másodszori kiadást a' mostani időnkig való folytatáson kívül még némelly jegyzésekkel is megtóldottam, a' melly jegyzések tsillaggal vagynak, az első kiadásnak részeitől megkülömböztetve, úgy mindazonáltal, hogy az elől-beszélt dolgoknak leírásában is az első kiadást némelly helyeken megváltoztattam.

Pesten 12-ik Majusban
1807-dik esztendőben.



ELSŐ KÖNYV.

A' Magyarok' Eredetéről, Gyarapodásáról, Birodalmáról, és annak változásairól.
ELSŐ SZAKASZ.
Mellyben foglaltatik a' Magyarok' Eredete, Gyarapodása, Napkeleti Birodalmának kezdete, és abban esett változások a' Nemzetnek eredetétől fogva, Európába való első kijövetelekig.



§ 1. A' Magyar Nemzetnek eredete.
AZOKNAK bőlts vélekedését követvén, a' kik a' Magyarok' eredetének feltalálásában bizonyosabb nyomozásokkal éltek, vélem, hogy a' Magyar Nemzet Noé Pátriárkának Jáfet nevezetű fijától, a' ki három gyermekei között leg-ifjabb vala, származott légyen; ámbár mások, vagy Nemzetünk ellen való gyűlölségtől, vagy a' régiebbektől vett bizonytalan hagyományoktól megtántorítatván, a' Magyarok' eredetéről más vélekedésben legyenek.

§. 2. A' Magyarok Eleinek első lakó-helye.
Ezek, a' Bábel tornya' építése mellett nyelveknek öszve-zavarása után, mellyről a' Sz. História Moyses első Könyvének II-dik Részében emlékezetet tészen, Senaar Mezejéről lassanként Napkelet felé indúlván, a' világnak azon részeit választották első lakó-helyül, mellyet bekerít Napnyúgot felől Irtisch, Napkelet felől pedig Amur vize és a' Sina, vagy más néven, Chinabéli Birodalomnak Éjszak felé néző szomszéd Tartományaiban letelepedtek, úgyhogy a' Magyarok régiebb Őseinek első lakó-helyek azon a' tájon vólt, melly ama' roppant Sinabéli Birodalomnak határt vet Éjszak felől: a' mint erről több tapasztalható jeleken kívül bizonyságot tésznek ugyan azon Birodalomnak régi dolgokról való feljegyzései. A' letelepedett Nép elsőben tsak két részre szakada, mellynek egyike Éjszakra néző hegyeket, másik padig Délre fordúló szép egyenes főldet foglalá el, úgy, hogy a' Sinaiakkal határos lenne: a' kik a' hegyes Tartományokat választották lakó-helyűl, Tatároknak, a' kik pedig a' hegyek lapján lévő szép mezőséget bírták, Hunnusoknak, vagy a' mint a' Sinabélieknek írásaikban találtatik Hiongnuusoknak hívattattak, ámbár előbb ez mind a' kettő egy Nemzetség vala.

§. 3. Az első Magyaraknak, vagy is, akkor úgy neveztetett Hunnusoknak élete, rende, és szertartása.
A' megszállott főldön, vadászattal, és nyájok őrzésével tőltötték idejeket. Minden gazdagságok a' marhák' sokaságában állott; annak vólt nagyobb a' gazdasága a' kinek nagyobb, és több vólt a' nyájja. Sátor alatt, avagy kerekekre tsinált házakban laktak, a' mellyeket, ha a' szükség, vagy a' környűlállás úgy hozta magával, tovább mozdíthattak. Ha egy határ nem tetszett, másfelé kőltöztek. Midőn hadba indúltak, nyíl, és kard vólt a' fegyverek; ezekben pedig már kitsinségektől fogva gyakorlották nevendék gyermekeiket. A' kissebb gyermekeknek, madarak, és egerek ellen naponként kelletett nyílazni. A' nagyobb gyermekek, nyúlak, és rókák vadászatjában tették gyakorlásokat, míglen mind erejek, mind a' nyilazásban való serénységek akkora vólna, hogy hazájok' védelmére Katonák közzé számláltathatnának. Senki közzűlök addig ember sorban nem számláltatott, míglen ellenséget nem ölt. Feleségek annyi vólt, a' mennyit kiki eltarthatott. Mind magok között, mind pedig a' szomszéd Nemzetekkel vetett szövetséget olly híven megtartották, hogy az ő szóval tett ígéreteket, esküvés gyanánt vennék minden szomszéd Nemzetségek. Mind ezeket rend szerént bizonyítják Sinabélieknek a' Hunnusokról való írásai, a' mellyek annál könnyebben hitelt nyerhetnek tőlünk, hogy ezekben nem a' jó barátjokat, hanem az ellenségeket dítsérik.

§. 4. Azoknak áldozatja, és annak ideje 's helye.
Minden esztendőben háromszor áldozatot tettek, ezt pedig Ország-gyűlésének alkalmatosságával. Első áldozatnak ideje vólt minden esztendőben az első hóldnapján. Egybe-gyűltek tudniilik az egész Országnak Nagyjai a' Fejedelem' udvárában, és ott a' Köz-jóról való tanátskozások után, Isteneket engésztelő áldozatot téttek, megölvén valamelly szelíd állatot, azt újjonnan illesztett tűzzel, buzgó fohászkodások közöti megégették. Második egybe-gyűlések vólt minden esztendőnek ötödik hóldnapján: ugyan akkor is, elvégezvén a' tanátskozásokat, az Égnek, Főldnek, és a' régi Eleik lelkeinek buzgón áldoztanak. Harmadik gyűtlések vólt őszszel, a' melly gyűlésben számba-vétetett az egész Birodalomban lévő embereknek, és barmoknak száma. A' gyűlésnek pedig Magyar szívvel bémutatott áldozat vólt a' vége. Ezen felűl a' Fejedelem minden nap, reggel és estve, Test-őrző Katonáival kiment a' tágos mezőre, és ott a' népnek példájára a' felkelő, 's lenyúgovó napot imádta.

§. 5. Birodalmok szaporodván, két részre osztatik.
Így élvén, annyira elszaporodtak a' Magyarok' Elei, hogy már két Birodalom kerekednék azon Tartományból, mellyben magokat befészkelték vala: tudniillik, Tatár, és Hunnus Birodalom. A' Tatár Birodalomnak változásait fel nem jegyzem, mivel ez nem tzélja írásomnak; hanem a' mire feltett szándékom vezet, a' Hunnusok' Birodalmáról, 's eseteiről szóllok, mivel azon gyökérből tsírázott Nemes Magyar vérünk. A' Hunnusok tehát, így elszaporodván, nem tudom, nem elégedtek-é meg akkor bírt Tartományaikkal, vagy hogy talán tsak a' nyughatatlanság tsiklandoztatta őket, de rosz szomszédok kezdettek lenni: mert a' Sinabéli mellettek lévő, és most is igen virágzó Birodalmát tsipkedni kezdették, úgy, hogy a' Sinaiak négyszáz húsz mérföldnyi hoszszaságú falat építeni kénszeríttettek, mellyel a' Hunnusok' rablási ellen bíztosabbá tennék Birodalmokat.

§. 6. Hunnusok Birodalmának első emlékezete a' régi írásokban.
Szélesen elterjedett szép Tartományaikban, hogy vólt vala első Eleinknek valamelly Fő Urok, és parantsoló Fejedelmek, nem tsak hihetős dolog, de még kétséget sem szenved; de ezek a' feledékenységnek setét Tartományában nevekkel együtt temetve feküsznek: a' mit éppen nem tsudálhatunk, mert magok a' Hunnusok az írás-tudással, vagy tanúlással nem sokat, vagy semmit sem gondoltak; nem vólt tehát közöztök olly gondos kéz, melly a' nálok történt jelesebb dolgokat, Fejedelmeiknek neveit, és azoknak emlékezetre érdemesebb tselekedeteit írásba tévén, Unokáiknak emlékezetében halhatatlanná tette vólna. Tudtak, igaz dolog, eleget a' kézről kézre adott hagyományokból; de ezeket is a' népnek annyi változásai, és által-kőltözései között, a' hoszszú idő, és feledékenység, mint a' rozsda a' vasat, meg vesztegette. A' szomszéd Nemzetségek közűl leg-közelebb vóltak hozzájok a' Sinabéliek, a' kik ámbár mindenkor szerették az írásbéli gyakorlást, és a' tanúlt embereket, a' Hunnusoknál történt dolgoknak feljegyzésétől mindazonáltal igen megkíméllették magokat; kivévén azon eseteket, a' midőn a' Hunusokkal vólt nékik dolgok. Ugyan ezen Sinabélieknek írásaiban tehát a' Hunnusokról első emlékezet vagyon kétezer, kétszáz, hét esztendövel előbb, hogy sem Krisztus született vólna, a' mint ezt szemesen kinyomozta ama' nagy elméjű Deguines. Utóbb azután úgymint ezer száz tizenhat esztendővel Krisztus' születése előtt, a' Sinaiaktól meggyőzettetvén, a' Niucheensi Tatárokkal együtt szolgálatba estek, és kétszáz hat esztendeig a' Sinabélieknek adót fizettek. Ezen hoszszas szolgálatot el is unták, szégyenlették is a' Hunnok, nosza tehát fegyvert ragadnak, és kirázván nyakokból a' kelletlen igát, előbbeni szabadságokra viszsza kapaszkodtak, viszsza is léptek Krisztus születése előtt kilentzszáz tíz esztendővel.



TEUMAN.
Teuman a' Hunnusoknál Fejedelemséget visel.

Leg-első a' Hunnusok' Fejedelmei között, a' kikről a' régi írásokban emlékezetet találunk Teuman. Ezen emlékeztető írást pedig, nem othon a' Hunnusoknál, hanem a' szomszédban kell keresnünk. Ezen Teuman, a' Magyaroknak, vagy még akkor úgy neveztetett Hunnusoknak Birodalmit Napkeletben nagyon elterjesztette. Azomban még is határt vetett vala néki ama' nevezetes Sinai Fejedelem Chihoamti, mert ez háromszáz-ezerből álló Hadi-Sereget indítván a' Hunnusok ellen, Teumat megverte, és a' Hunnusoknak egy szép Tartományát, mellyet Ortusorok főldinek neveztek, elfoglalta. Ezt Teumannak, Chihoamti haláláig szomorú szemmel kellett nézni: oda is kellett engedni, mert viszsza nem vehette, mind addig, míg Chihoamti életével együtt Országlását elvégezvén, alkalmatosságot nyújtott vólna Teumannak, az elveszett főldnek viszsza-foglalására. Ez így ment végbe! Chihoamti halála után, a' Sinabéliek magok között nagy zenebonát támasztottak, kiki a' maga részire akarván húzni a' Birodalmat, nem a' Közjóra, hanem a' maga hasznára nézett. Ezt sajdítván Teuman, a' zavaros vízben kezde halászni, és pedig szerentsésen: mert midőn a' Sinaiak egymás ellen berzenkednek, Teuman ellenek vezetvén Hadi-Seregét, elsőben a' minap elvesztett főldet viszsza-nyeri, azután Hoang vizén által-tévén Hadi erejét, a' nyírott fejű Sinaiakat Magyarosan megöklözte; ezen fellyűl az előbb rajtok uralkodó Birodalomnak nagy részit adózóvá tette.



METEUS.
Teumant a' maga fia Meteus megöli, és Birodalmát elfoglalja.

Teumannak legöregebbik fija Meteus vala, a' kire az egész Birodalomnak öröksége nézett. Tudta ezt egy a' Teuman Feleségei közzűl, a' ki, hogy Meteust a' Birodalom örökségéből kiforgatván, a' maga Fiát azon póltzra űltethesse, semmi mesterséget el nem múlatott, hogy Meteust Teuman előtt gyűlölségbe hozhassa. Szerentsés vólt az Aszszony iparkodásának kezdete mert Teuman, féleségének hízelkedésétől mezgyőzettetvén, Meteust Kezességbéli zálogúl az Yeucheni Tatár Tartományba kűldé. Midőn Meteus az említett Tatároknál zálogba vólna, Teuman véletlenűl fegyvert fog ellenek, nem más véget, hanem hogy őket boszszúságra gyullasztván, Meteusnak, a' ki zálogúl kezekben vólt, megölésére hozza. Bé is tellyesedett vólna Teumannak fiához való kegyetlen szándéka, ha Meteus sajdítván a' veszedelmet, jó korán el nem szökött vólna. Viszsza térvén hazájában elsőben is Teumant, maga tulajdon Attyát megölé, azután a' Királynét Fijával együtt, a' ki őtet olly szerentsétlenségbe akarta dönteni. Végre azoknak is, a' kik az Attyának kegyetlen tanátsát helybe-hagyták, halállal fizetett. És úgy az Attyának Birodalmát elfoglalta Krisztus születése előtt kétszáz-tíz esztendővel.

§. 9. Először a' Tatárok, azután az Éjszaki népek ellen hadakozik Meteus.
Meteus alíg vette kezébe a' Birodalmi páltzát, azonnal a' Tatárok mintegy erőszakkal kerestek okot, hogy őtet háborúságra indítsák. Vólt Meteusnak egy hasonlíthatatlan serénységű lova: ennek hírét hallván a' Tatárok, Követeket kűldenek Meteushoz, és általok azon lovat kérik, olly fenyegétődéssel, hogy, ha kérésekket ellenkeznék, fegyverrel kívánnának rajta boszszút állani. Meteus inkább a' békességet választván, a' lovat a' Tatároknak adta. Nem soká új vakmerőség által egyet a' Meteus feleségei közzűl kérnek vala a' magok Fejedelme' számára az említett Tatárok. Meteusnak mivel több féleségei valának, nem akarta egy Aszszonyért az egész Birodalmat háborúságba keverni, ebben sem akaratoskodott a' Tatárok szemtelen kérésének. De mennél engedelmesebb vólt Meteus, annál inkább nevelkedett a' Tatárok' vakmerősége: harmadszor is követeket küldének, és egy kopár határt, meny a' Hunnusok' Birodalmát Tatár Országtól elválasztá, de tsak ugyan a' Hunnusok' hatalmában vólt, kívánják vala, hogy az a' Hunnusoktól nékik engedtessék. Ezen kopár és termékenytelen főldnek ámbár semmi hasznát nem vették a' Hunnok, hogy mindazonáltal a' Tatároknak több és több mértéktelen Kérésekre bátorság ne adattassék, fegyvert ránt ellenek Meteus, és a' Tatár Tábori rendekkel szerentsésen megütközvén, őket rész szerént fegyverrel elveszté, rész szerént örökös rabságra vivé. Illy kimenetele vólt a' Tatárok nyughatatlanságának. Azután Éjszak felé terjedő Tartományokra fordítja fegyverét, és azok közzűl Timlin, Likuen, és Sinli nevű Tartományoknak lakosit magának adózóvá tette.

§. 10. Meteus a' Sinabeliekkel hadat visel, és rajtok győzedelmeskedik.
Többször vólt Meteusnak a' Sinaiakkal viaskodása, többször is győzedelmeskede rajtok. Legnevezetesebb Csatája vólt Krisztus születése előtt kétszáz egy esztendővel, midőn három-száz-ezerből álló Hadi-Sereget vezete Meteus Sinabéli Birodalom ellen; a' kik elfoglalván Tayuen városát, mindenfelől nagy pusztítást tettek. Hallván ezt Kaoti Sinabéli Birodalminak Császára, hatalmas Sereggel ellenek indúla; de Meteus magát a' Császárt is tőrbe kerítette: mert midőn Kaoti Kémlőket kűldene, a' kik a' Hunnusok táborának környűlállásait kitanúlnák, korán megszagolta ezt Meteus; azért, minekelőtte a' Kémlők elérkeztek, az erőssebb férfiakat elválasztja a' tábortól, és egy nem meszsze lévő erdőben lesbe állítja, hogy valamikor a' szükség úgy hozná magával, elő-rohannának. Úgy is történt, hogy Kaotinak Kémlői nagyon megtsalattatának: mivel azt a' hírt vivék a' Császárnak, hogy a' Hunnok' tábora kevés, erőtlen és lankadt népböl állana, azért tsak bátran ütne reájok. Megíndúlt Kaoti háromszáz húsz-ezer néppel, de szerentsétlenűl, mert alíg kezdének a' viaskodáshoz, azonnal Meteus a' lesbe állított vitézeit elől-mozdítja, és olly erővel kezdi Kaoti' táborát ostromtani, hogy kénszeríttetnék a' Császár egy közel lévő várban magát elrejteni; de bátorságos menedék helyet ott sem talált va1a, mert megsajdítván azt a' Hunnok, azonnal az egész táborral a' várat bekerítik, és olly keményen elzárják Kaotit a' maga táborától, hony se a Császár a' népéhez, se a' nép a' Császárnak segítségére nem mehetnének. Illy nagy veszedelemnek közepette mit tselekedjen Kaoti, nem tudja. Feltalálta még is magát: vólt Meteus' táborában egy erőtlen vár, tudniillik Meteus' Felesége, ezt kezdé vala Kaoti üzenetek által vívni, és ostromlani, hogy a' maga Férjénél Meteusnál lenne közbenjáró; ugy is lett: mert Meteus Feleségének esedezésére nézve, készakartva olly útat nyita, mellyen Kaoti a' várból kevés Katonáival együtt minden akadály nélkül kimehetett. Maga is szégyenlette ezt Kaoti, hogy loppal kellene néki a' várból kiszökni, ezért, hogy ezen szégyent letörőlhesse, Meteussal ismét tsak hamar meg akara ütközni; de ezt az ő Vezérei tanátstalan hirtelenségnek állítván, javaslották, hogy az ütközetre bóldogabb időt várna. Így mind a' két tábor végit szakasztá az ellenkezésnek.

§. 11. A' Sinaiak fortélyjal akarják meghódítani a' Hunnusokat.
Nem ment ki Kaoti fejéből a' boszszúálló szándék, ugyan azért újonnan fegyvert akarna kapni a' Hunnok Fejedelme ellen, de ezt egy a' Fő Tanátsosai közzűl nem hagyá helybe; javaslotta inkább, hogy Kaoti inkább fortélyjal, mint sem vérontással kerítené Meteust a' hálóba: e' véget tanátslá Kaotinat, hogy egyiket a' leányai közzűl adná feleségűl Meteusnak, és ennek hízelkedésí által arra veheti Meteust, a mire akarja. Ezen felyűl, ha fija lenne Meteustól, azon gyermeket, mint unokáját, barátság színe alatt hozná a' maga udvarába, és azt ott nevelvén, a' Sínabéli népnek szokásait a' neveléssel együtt öntené belé; majd ebből idővel az következnék, hogy azon gyermek Fejedelemségre lépvén, a' Hunnusoknak minden Tartományait a' Sinai Birodalomhoz kaptsolná, és azokat egy törvény alatt, mellyhez gyermekségétől szokott vólna, kormányozná. Tetszett ez a' tanáts Kaotinak, de Lieuheva, Kaotínak felesege, a' dolognak környülállását elváltoztatván, Meteust rútúl megtsalta: ment egy köz-rendből való nemtelen, de szép termetű leányzót tzifrán felőltöztete, a' kinek Kaoti Tsászár Kumtchu nevet adott, a' melly nevezettel tsak egyedűl a' Fejedelmeknek Leányai szoktak hívattatni. Ezen leányzót sok udvarló szolgáló-leányokkal együtt Meteusnak feleségűl kűldé; és úgy Meteus vélvén, hogy Kaoti Tsászárnak Leánya adatott vólna néki, frigyet kötött az említett Kaotival.

§. 12. Meteus' Hunnok Fejedelmének halála.
Ámbár frigyet kötött Meteus a' Sinabéli szomszéd Birodalommal, némellykor még is pörre fakada. Okot adott erre a' Birodalom határín lakó embereknek sok tolvajkodási, és az idegen Tartományban való erőszakos ragadozási, a' kiket nem tsak meg nem zaboláza, de titkon ösztönöze is Meteus az orozásra. Ezt ortzájára lobbanták ugyan néki a' Sinabéliek, a' kiknek azon orozló rablást szenvedni kellett; de Meteusnál kész vólt a' mentség, midőn azt viszanolta nékik, hogy azon kártételek' tudása, és akaratja nélkül történtenek vólna. Ugyan tsak annyira vitte a' dolgot, hogy az előbb kötött békesség tovább is megerősíttetnék; a' melly alíg hírdettetett ki a' Hunnusok' Tartományaiban, Meteus hoszszas Országlása után meghal. Krisztus születése előtt száz-hetven-négy-esztőndővel.



LAOCHAM.

§. 13. A' Sinai Császár Laochamot Követséggel tiszteli.
Laocham Meteusnak Fija válalá fel Attya' halála után a' Birodalmat; a' kit Császársága előtt Kijonak nevezének vala. Ehez mingyárt Uralkodásának kezdetén Követeket kűld vala Venti Sinai Császár, hogy nevével az új Méltóságon örvendezvén, Laochamnak szerentsés országlást kívánnának. Ezen felyül, egy Királyi vérből származott Kis-Aszszonyt is külde néki feleségül. Szerencsésen végbe-ment vólna a' Követség, ha Tchonhangujue, a' ki a' követségbéli személyek között leg-fellyebb való vólt, tulajdon Fejedelméhez nagy hitetlenséget nem mutatott vólna, midőn kész akaratból viszsza nem térvén, Laocham' udvarában maradott; a' kinél a' Sinai Udvarnak titkosabb tanátsit kinyilatkoztatta. Kevés napok alatt olly betsűletre lépett Tchonhangjue, hogy Laocham az ő javallása nélkül majd semmit nem tselekedne. Ez tapasztalván, hogy fontosak vólnának a' Császár előtt az ő mondási, javaslá, hogy a' régi őltözetnek módjában változást tenni ne engedne, sok nyomos okokkal megmutatván, hogy ha a' puha selyem-ruhára szokni engedné a' népet, a' ki előbb vadaknak, vagy más állatoknak bőrivel fedezte vala magát, lassanként a' lágy élethez szokna, és úgy, midőn észbe sem venné, az Ország veszedelemre hajolna. Ne engedné tehát, hogy a' Sinaiaknak gyenge selyem-ruháji, az ő Tartományaiban szokásba jönnének, netalán kemény ruhájukkal együtt a' régi Hadi erkőltsből is kivetkeznének. Jól beszéllett, 's mind igazat mondott ezen Urat-másoló Tchonhangjue, de nem máshová tzélozott mind ezen beszédivel, hanem hogy a' Hunnusokkal a' Sinaiakat, a' kiktől ő elpártolt vala, meggyűlöltesse.

§. 14. Midőn a' Sinaiak tétováznak, Laochám nagy pusztítást tesz Chensy Tartományban.
Azomban Követek érkeznek vala a' Sinai Birodalomból, a' kiket Laocham az említett új Tanátsosnak ingerléséből szokott tisztelettel nem fogada. Okot adott ez nékik, hogy Laocham ellen fegyvert köszörűlnének; de serényebb vólt Laocham: mert előbb, hogy sem képzelni lehetett vólna, Chensy Tartományba roppant Sereggel, melly száz-negyven-ezer Lovasokból állott, bérohana. Nagy pusztításokat tett az egész Tartományban, úgy, hogy Pinlea városában a' Császárnak leg-fényesebb palotáját is elrablá, végtére tűzzel megemészté. Nehéz volt ezt szívelni a Sinai Császárnak, azért is maga akará Laochám ellen vezetni a' hadi-Sereget; de a' Feleségének sopánkodó kérései a' Hadba való meneteltől megkémélték őtet: azért, a' Hadi-Vezérekre bízá a' Fegyver fogást, maga pedig Felesége' kérésire, othon marada. A' Hadi-Vezérek kész akarattal hátráltatták az ütközetet, várván, hogy az ellenség tovább való fáradsággal meglankadna, és úgy könnyebben meggyőzettetnék; ezen várakozásokkal pedig azt nyerték, hogy a' Hunnusoknak időt engedtek, hogy azon gazdag ragadományt, mellyet Chensy Tartományban öszve-szedtek, szerentsésebben, minden akadály nélkül haza vihetnék. Nem is történt máskép, mert a' Hunnusok szép könnyen öszve-szedvén sátorfájokat, minden gátlás nélkül hazafelé mentek, a' nélkül, hogy a' Sinaiak vélek fegyverre kelhettek vólna. Azután is minden esztendőben a' Hunnusok meg szokták vala látogatni a' Sinai Birodalomnak határit egy kevés időre, de fegyveres kézzel. Ragadomány nélkül pedig soha viszsza nem tértek, míglen a' Sinaiak Laochámmal olly frigyet nem tettek, hogy a' ki a' más Birodalomnak határában rablani által-megy, mind a' két részről halállal büntettessék. Ezen békesség-tétel után Laochám Országlását életével együtt elvégzé. Krisztus születése előtt száz-ötven-nyóltz esztendővel.



KIUNTCHING.

§. 15. Kiuntching ellenkezéssel van a' Sinaiakhoz.
Kiuntchingre szállott Laochám az ő Attya halála után az Országlás. A' ki az Attya, és Sinabéliek között tett békességet felbontván, Chansy Tartományt, harmintz-ezerből álló lovas sereggel rútul feldúlta; nem is várta, hogy köszöntésire jőjjenek a' Sinai Birodalmat védelmező katonák, hanem jó korán öszve-szedett ragadományokkal az egész sereg viszsza tére a' maga Országába. Minekutánna azomban Kiuntching egy Sinabéli Herczeg-Aszszonyt vett vólna Feleségűl, békességet tarta az említett Birodalommal.

§. 16. A' Sinaiak magok szerentsétlenségire felbontják a' békességet.
Semmiben nem háborgatta már Kiunthching a' Sinaiakat, hanem ezek magok bontották fel az egyességet; Vuti nevezetű új Fejedelemnek tsak mind azt súgták, hogy fegyvert kötne a' Hunnusok ellen. Reá is beszéllették: mert minden halasztás nélkül három-száz-ezerből álló Hadi-Sereg gyűjtetik, a' melly három részre osztatott: Egyiket Hangankou vezette. Másikat Likovám. Harmadikat pedig Vamkue, a' ki a' hadat leg-inkább javaslotta. Elérkezének immár Chansy Tartományba, a' hol első próbát Vamkue aktra tenni: hadi tsalárdsággal akarta ez a' forróba dönteni Kiuntchinget, de nem ment ki a' pénzire. Ez May városának sántzai között elrejti az egész tábort, azután a' Várnak Fő-Kapitányát elküldé Kiuntchinghez, hogy ezt tsalná a' Várhoz, mintha a' Várat fel akarná néki adni. Elhitte a' Vár Fő-Kapitányának szavát Kiuntching, és száz-ezer Katonát vévén maga mellé, megindúla Chansy Tartományba May városa felé, semmit nem gyanakodván a' tsalárdság felöl. Vamkue Hadi-Vezér azomban előre tett reménységével Kiuntching Császárt előbb megfogta, hogy sem elérkezett vólna, de nagyon megtsalta a' reménység. Előbb koppasztotta tudniillik a' madarat, hogy sem megfogta vólna: mert midőn az említett Vártól éppen nem meszszire vólna Kiuntching, látá, hogy a' Sinaiak minden tábori rendtartás nélkül fellyebb 's alább tsavarognának, mint a' dongó legyek; ez gyanúságot üte Kiuntching' fejébe, ha talán, a' mint valósággal úgy is volt, valamelly tsalfaság nem volna-é közöttök? nem is ment tovább, míglen ezt ki nem nyomozta, a' mellynek e' képpen ment végire: a' Katonái egy Százados Tisztet fogtak vala el a' Sinabéliek közzűl, és ezt Kiuntching' eleibe vezették; a' kit kérdésre vévén az említett Fejedelem, kénszeríté a' Sinai tábor környülállásainak megvallására. Ez mindeneket kijelentett Kiuntchingnek, hogy melly számú Sereggel, és minémű szándékkal jelentek vólna meg. A' jelen lévő veszedelemről tudósittatván Kiuntching, okosan a' maga táborát viszsza húzá, és minden kárvallás nélkül viszsza tért a' maga Birodalmába. Vamkeu Sinai Fő-Vezér pedig, hogy szándékát végbe nem vihette, szégyenletében magát megölte; leg-inkább, mivel úgy is tudta, hogy szerentsétlen próbatételéért néki, mint Hadi-Vezérnek, a' Sinai Birodalomnak törvénye szerint halállal kellene fizetni. Kevés idő múlva ismét öszve-kaptak a' Sinabéliek a' Hunnusokkal, de ugyan tsak akkor is ezek vóltak a' nyertesek, úgy, hogy Likovámot is, a' ki az egész tábort vezette, elfogák. Szerentsésebb vólt következendő esztendőben a' had-viselések: mert sok ezeret rabságra vivén a' Hunnok' Tartománnyából, hogy adósak ne maradjanak, őket keményen megverték; jóllehet, hogy azután ezek-is viszsza adták a' kőltsönt.

§. 17. A' Sinaiak haszontalanúl szándékoznak a' Hunnok Biradalmát elrontani.
Meszszebb kezdették már terjeszteni gondolatjokat a' Sinaiak, és azon munkálkodtak, hogy a' szomszéd Országokkal öszve-kaptsolván fegyvereket, a' Hunnok' Birodalmát egészen elrontsák, ugyan ezen járatban követséget botsáttának Tatár-Országba, a' melly Éjszak felöl határos vala a' Hunnok Birodalmával. Kiuntchingnek talán tsak megsúgta valaki az egész titkot, mert vigyázókat állított, a' kik a' Sinai követet, a' ki titkon a' Hunnok Birodalmán, mivel arra sokkal közelebb vólt, által akart menni, megragadnák. Akaratja szerént történt a' dolog; mert a' Sinai Követ kezébe kerűlt, a' kit rabságba rekeszte Kiuntching; nem is szabadúla onnan ki, míglen Kiuntching Krisztus Urunk születése előtt száz-huszonhat esztendővel meg nem halt vólna.



ICHISIEUS.

§. 18. Ichisieus Császárságra lépvén, a' Sinaiakkal szüntelen ellenkezésben vagyon.
Ichisieus, a' ki Kiuntchingnek testvér öttse vala, és Jutan, ugyan azon Kiuntchingnek fija között vetekedés támada az Országlásról. Fegyverrel akarta mind a' kettő megmutatni az igazságot: és mivel Ichisieus erőssebb volt, övé lett a' Birodalom. Ezen Fejedelemnek sok veszekedése vólt a' Sinaiakkal, sokszor meg is verte őket; de ők is viszontag azon vóltak, hogy a' kőltsönt viszsza adhassák. Leg-nevezetesebb vólt azon ütközetjek, mellyet Hanhaj és Chamo homokos puszta hegyek között tartottak. Midőn tudniillik a' Sinai Birodalomban valamelly nevezetesebb kárt tettek a' Hunnusok, az előbb említett puszta hegyek közzé szokták magokat venni, mint ama' leg-győzhetetlenebb Várba: mivel ezen pusztába valamint lehetetlen embereknek, vagy barmoknak lakni , úgy a' nagy mélységű homok miatt, melly ha a' széltől felindíttatik, ezernyi ezer embereket is eltemet, lehetetlen rajta utazni. Vagynak mindazonáltal ezen homokos pusztának Éjszakra fordúló résziben olly öszve-kaptsolt hegyek, mellyek valamennyire a szelet gátolják, és úgy az említett pusztában útat engednek, jóllehet ugyan azt is igen veszedelmesset. Ichisieus tehát a' Sinai Birodalomnak Jumpinsu Tartományában rablást tévén, az említett homokos pusztában vette magát, vélvén, hogy a' Sinai Sereg, mellyet Goetching, és Kiupi vezetének vala, nem bátorkodnék ezen veszedelmes útra ereszteni magát. Goetching azomban száz-ezerből álló Seregének felét neki vezeti a' veszedelmes homokos útnak, mindenütt Ichisieus táborának nyomát követvén. Ezt midőn sajdítja Ichisieus, hátra hagyván mindent, a' mi Katonáit az útban akadályozhatná, eleibe fordúl az utánna siető ellenségnek, és napkeletkor megütközvén, egész setét estvéig tartott a' vérontás, a' nélkül, hogy tudni lehetett vólna, ki légyen a' nyertes. Minekutánna az éjszakának rémítő setéssége elválasztotta fegyvert a' fegyvertől, mind a' két rész nyúgodalmat engede magának, hogy más nap annál nagyob erővel kiki ragadná a' fegyvert; úgy is lett vólna, ha közép éjszaka támadott szél, melly a' Hunnok tábora felé fúj vala, a' homokot, mint ama' szörnyü habokat ellenek nem ragadta vólna. Ezt tapasztalván Ichisieus, a' győzedelem felől nagyon kétségeskedett, által-látván tudniillik, hogy a' széltől felháborítatott homok nagyon veszedelmére leéndene, hogy sem az előtte fékvő tábora az ellenségnek. Nem esik még is kétségbe a' nagy lelkű Fejedelem! a' bátorságtól vesz tanátsot, és nem várván, hogy a' felkelő napnak világosságától elárúltassék, setét éjtszaka megújjítja az ütközetet, és az ellenség táborának közepén magának fegyverrel útat nyitván, a' veszedelemből ki-menekedett, és minden sérelem nélkül maga Tartományába viszsza érkezett, elvesztvén a' pusztában tizen-kilentz-ezeret a' Katonái közzűl.

§. 19. Békességet akarván kötni, nagyobb elenkezésbe esik.
Szelídebb gondolatokat forgata már elméjében Ichisieus, és azon kezde munkálkodni, hogy a' Sinai Birodalommal békességre léphessen; ugyan azért Követeket kűlde, a' kik ebben eszesen munkálkodnának; de megtsalta a' reménység, mert a' kűldött Követeknek szokásokon kívül a' Sinaiak kevés betsűletet adtak, a' békességről pedig hallani leg-kevesebbet sem akartak, máskép, ha tsak a' Hunnok Császára minden, Birodalmával együtt a' Sinaiak hatalma alá magát nem adná, erről hogy végzést tegyenek, két nevezetes Hadi-Vezért kűlde Ichisieushoz a' Sinai Császár, a' mellyen ez megboszszankodván a' Sinai Követeknek egyikét megölette, a' másikát pedig emberségtelenül vasra verette. Ez új okot nyútott a' zendülésre, a' mellynek mindazonáltal nagyobb vólt a' készűlete, mint a' valósága. Ezen változások között Ichiseus életét végezvén, az Országlást Ougeoire, tulajdon fiára hagyja. Krisztus születése előtt száz-tizen-négy esztendővel.



OUGOEI.

§. 20. Ougoei Birodalmának kezdete tsendes.
Ougoei Birodalmának kezdete elég tsendes vala: mivel a' Sinaiak a' Déli Tartományoknak hódításában foglalatoskodtak. Ezt szerentsésen végbe-vivén, a' Hunnok ellen fordíták erejeket. Először ugyan két Fő-Hadi-Vezér kettős Hadi-Sereget vezetett ellenek, a' kiknek minden hasznok nem más, hanem a' nagy unalmas fáradtság vólt. Következendő esztendőben maga a' Sinai Császár is elérkezett, száz-huszon-négy ezer népet vezetvén, a' ki is előre kűldött Követ által izente Ougoeinak, hogy minden Tartománnyaiban lévő népeivel adná meg magát, máskép életét szerentséivel együtt kotzkára veti. Ougoei midőn ezeket hallá, megboszszankodván a' Követeket vasra vereti, és Tatár-Országnak Pai-Kal nevű tava mellé számkivetésbe kűldé. Ez midőn hírévé lett a' Sinai Császárnak, tsak hamar viszsza húzta, nem tudom mi okra nézve, az egész táborát. Jó víz vólt ez Ougoei malmára, mert időre engedtetett néki, hogy az ütközethez szükséges készűleteket tehetne; erre hogy még több időt nyerhessen, Követeket kűlde Sinába olly parantsolattal, hogy készakarva késedelmeskedvén, úgy főznék a' békesség felől való alkut, hogy azomban több ideje lehessen az ütközethez váló készűletekre. Ezek még haza sem mentek, midőn a' Sinaiak a' Hunnokhoz viszontag más rendbéli követséget kűldöttek. De úgy vélem, hogy ez mind a' két részről nem úgy annyira követség, mint kémlés vólt, hogy annál könnyebben egyik Tartomány a' másiknak titkos szándékát, hadi erejit, és készűletit kitanúlhassa.

§. 21. A' Hunnok Fejedelme személye szerint a' Sinai Birodalomba szándikozik.
Midőn egyik Fél a' másikat Követségekkel látogatja, a' Sinabéliek azt kívánták Ougoeitól, hogy a' maga tulajdon fiját kűldené átal kezességbéli zálogúl: a' mellyre ez nem akart állani, hanem azt jelelté a' Sinai Birodalomból nála lévő Követnek, hogy erről, és a' közönséges jónak több környűlállásairól maga személye szerint akarna értekezni, és végzést tenni a' Császárral, azért is, ha menedék engedelmet nyerne, kívánná a' Sinai Császárt tulajdon Birodalmában személye szerint megtisztelni. Alig jelenté ki ezen szándékát Ougoei, azonnal erről a' Követ gyors izenet által tudósítja a' Császárt, a' ki minden késedelem nélkül parantsolatot ád, hogy Siganfu városában olly palota készíttetnék, a' melly Kéo hatalmas Császárnak illendő szállása lehetne. Már mind a' két Fejedelem útra indúlt, hogy az említett helyre mehessen, midőn egy reménytelen eset az egész dolgot félbe szakasztá. A' Hunnok Követje a' Sinai Birodalomban úton lévén, nyavalyába esik, és ámbár a' Sinai Nemzet semmi kőltséget nem sajnált, és fáradságot el nem múlatott, hogy megorvosolhassa, ez mindazonáltal elnehezedvén meghal. Ennek halálát a' Sínaiakra fűzte Ougoei, mintha ők lettek vólna halálának erőszakos okozói, azonnal félre tévén a' barátságot, fegyvert ragad; amazok sem vóltak túnyák magok védelmére, hanem azonnal Hadi-erőt tesznek a' határokra, hogy a' Hunnok' sebes lépésit hátráltassák; és így egyik sem sokat árthatott a' másiknak. Ougoei azomban meghal, Krisztus születése előtt száz öt esztendővel, és a' fijára hagyja a' Birodalmat.



OUSULI.

§. 22. Gyenge korában lészen Oesuli Fejedelemmé.
Ousuli uralkodott az Attya halála után, a' kire hat esztendős korában szállott a' Fejedelemség. Ennek több ellenségei voltak a' maga Birodalmában, és a' maga Nemzete közzűl, hogy sem az idegen, és külső Nemzetekből; a' kik is sokat mesterkedtek, hogy a' gyenge Fejedelmet elveszejthessék; de a' hamar elérkező halál megkímélte őtet ellenségeinek titkon való ártalmas szándékától; mert valamint gyenge korában kezdett uralkodni, úgy gyenge korában meg is halt, tudniillik, két esztendeig tartó Császársága után, a' melly vólt Krisztus születése előtt száz két esztendővel.



KIULICHO.

§. 23. Kiulicho lesz Császár a' Hunnok között.
Az előbbeni gyenge Fejedelmetskének testvére Kiulicho nyerte meg Ousuli' halála után a' Hunnok köztt az elsőséget; a' kinek valamint rövid vólt az Urasága, a' melly tsak egy esztendeig, és egynehány holnapig tartott; úgy a' Sinai Birodalomban tett némelly rablásokon kívül semmi nevezetes dolgot végbe nem vitt. Uralkodásának vége lett Krisztus születése előtt száz esztendővel.



TCIETIHE.

§. 24. Keményen bánik a' Sinai Követtel.
Tcietihe két előbbeni Császárnak testvére, követte meghalt Báttyait a' Birodalomban. Ez erős, és okos férjfiú volt, a' ki látván, hogy a' Sinai szomszéd Birodalom naponként nagyon terjedvén, a' Hunnusok Birodalmát végső veszedelemmel rettegtetné; egész eszét oda fordítá, hogy a' Sinaiak hatalmától Birodalmát mentté tehesse: e' végett azon Sinai Követeket, a' kiket Ougoei vasra veretett, szabadon eresztvén, ékes, és nagy árú ajándékokkal Tartományokba viszsza kűldötte. Ezek is hasonlóképpen tselekedtek a' Hunnok Követjeivel, a' kiket ők is mind ez ideig kötve tartottak; és hogy betsűlet mutatásban a' Hunnusokat meggyőzhessék, magok részéről való követeket is kűldének Tcietihe' udvarába, de roszszabb kimenetellel, hogy sem a' kezdete vaja: mert elérkezvén a Sinai Követ Tcietihe' udvarába, Goeilit, a' ki valaha a' Sinai Birodalomban Fő-Hadi-Vezér vólt, azután pedig a' Hunnokhoz által-szökvén, Timlimi nevű Tartománynak kórmányozójává tétetett; illetlen szókkal kezdé vala dorgálni, hogy Urát, és Urához való hívségét megmásolván, a' Hunnokhoz általszökött légyen. Mind ezeket Goeilinak kemény szókkal szemére hányja vala a' Sinai Követ, a' Hunnus Császár' jelen létében, a' mellyen ez annyira megneheztele, hogy az említett Követet, mint egy farkast, puszta verembe vetteté, a' hol több napokig nem vólt más eledele, hanem tsak azon hó, melly a' verembe esett. Ott, minekutánna több napokig éhséget, és hideget szenvedett vólna, kihúzattatott, és Pai-Kal nevű Tatár-országi tó mellé örökös számkivetésre kárhoztattatott.

§. 25. A' Hunnok kétszer győzedelmeskednek a' Sinaiakon.
Elég okok vólt már a' Sinaiaknak, hogy a' Hunnok ellen fegyvert emeljenek; de bár a' hüvelyében hagyták vólna kardjokat; mert ámbár eleinten hízelkedett nekik a' változó szerentse, de végtére ugyan tsak a' Hunnusoké lett a' nyereség. Erre okot adott Lingus Kikuamli, nevezetes Sinai Birodalombéli Hadi-Vezérnek fija; a' ki az Attya tanítása által fegyverhez született heves indúlatját annyira kimutatta, hogy, a' Császár harmintz-ezer Katonáknak vezérlését reá bízni nem kételkednék. Erőssen viselte magát eleinten a' fiatal Hadi-Vezér, de azután a' Hunnok Császárja erejének, a' ki ellene nagyobb sereget vezetett, engedni kénszeríttetett, úgy, hogy utóljára szűk lévén az ütközetnek helye, hátot fordítottak az ellenségnek. A' Hunnok mindazonáltal félvén a' Hadi-fortélytól, nem szaladtak meszsze utánnok, ne talán azon futás által valamelly veszedelmes helyre tsalattatnának; de nem bánta, sőt éppen azt akarta Lingus, a' ki már akkor hatszáz-ezer nyilat kilövöldöztetvén, kifogyott a' fegyverből: megsúgta ezt egy által-szökött Katona a' Hunnusoknak, azért ezek nagyobb erővel mint előbb, utánnok rohannak, és négyszázan kívül, a' kik hírmondóképpen Sinába viszsza szaladtak, a' többi fegyverrel megemésztetett; Lingus pedig, hogy a' szerentsétlen Vezérek' törvényes büntetésit elkerülje, a' Hunnusokhoz által-szegődött, annál nagyobb veszedelmével a' Sinaiaknak, hogy azoknak minden Hadi-tanátsát igen jól tudta, és a' Hunnusoknak kinyilatkoztatta. Ebből következett, hogy egy esztendő múlván, midőn ismét újjonnan tapasztalni akarták a' Sinaiak a' Hunnok' erejét, tíz napig tartó verekedés után ezek lennének a' nyertesek. Ennek, mivel tudta a' Sinai Császár, hogy Lingus vólna az oka, annyira felháborodott, hogy Lingusnak minden nemzetségit kardra hányatta, hogy senki életben nem lévén az ő rokonságából, a' maradékjának magva szakadna. Tcietihe azomban nem sokáig örűlt a' Sinaiakon lett nyereségnek, mert az ütközet' szerentsés vége után, életét is tsak hamar elvégezte.



HOLOKO.

§. 26. Dítséretesen vetekednek Tcietihének két fajai a' Birodalomról.
Két fiakat hagyott maga után Tcietihe, kik közzűl az öregebbik a' Napkeleti Tartományokban az Attya nevével Fő-Kórmányozó volt; az ifjabbik pedig az egész Birodalomban lévő Hadi-Seregeknek Fővezérségit viselte. A' Császári hatalomnak törvényesen az öregebbikre kellett vólna szállani; de mivel ez, midőn az Attya meghala, távol lévő Tartományban betegen feküdt, a' Császári Fő Méltóságra az ifjabbik emeltetett. Kevés napok múlva azomban bizonyos hír futamodik, hogy a' meghólt Királynak öregebbik fija életben, és egésségben vólna. Megdöbbent ezen véletlen izenetre az egész Udvar, leg-inkább pedig a' Birodalomnak azon Fő Emberei, a' kik a' Császár választásának eszközei voltak: rettegtek egy részről, ha az öregebbik Királyi herczeg, a' kinek a' Császári Méltóságban az ifjabbikat eleibe tették; tanátstalan hirtelenkedéseken nem áll-é boszszút? féltek más részről, hogy ne talán a' két Testvéreknek a' Fejedelemségen való viaskodása, Birodalomnak veszedelmére légyen. De sem ez, sem amaz nem történt; mert az ifjabbik, mihelyt bizonyos lett Báttyának életben létte felől, azonnal Követeket rendele hozzá, a' kik őtet a' Királyi Méltóságra, és a' Birodalomnak leg-felségesebb Kórmányozására hívnák; törvénytelen dolognak állítván, hogy a' midőn még Báttya életben vólna, az elsőség ő mellette, mint ifjabb mellett vólna. Minekutánna illy izenettel elérkeztek az öregebbik Herczeghez, ez, nem kissebb emberséggel viszánolta az Öttsétől hozzá mutatott példás betsűletet; mert a' Királyi 's Császári Méltóságot Öttsének engedvén, a' Követeket illy válaszszal ereszté vala viszsza, hogy, mivel a' Birodalomnak Fő Emberei, az első Méltósággal már őtet ékesíteték, ebben a' maga akaratját, ő is a' Népnek' akaratjához örömest kaptsolja, és őtet törvényesen választott Fejedelemnek esmérni, és tartani akarja. De még itt sem lett vége ennek a' ritka történetű, és ártatlan veszekedésnek; mert mind addig kűldé egyik Fél a' másikhoz a' követséget, és mind addig szorgalmaztatja egyik Fél a' másikat a' Fő Méltóságnak felvételére, míglen az ifjabbik tellyességgel lemondván a' reá fűzött Fejedelemségről, a' Báttyát uralkodni kénszerítette; a' ki hogy Öttsének készakartva való erkőltsös engedelmeskedését valamelly részről megjutalmazza, Napkeleti Tartományok' Kórmányozó Urává tette, magának pedig a' Fejedelemség' felvétele után Holoko nevet választá. És így ezen két pogány Herczegek között, sok szelídebb nevelésű Herczegeknek példájára, a' kik majd erőszakkal, majd fortéllyal a' Királyságot egymás elől elragadni mesterkednek, örökös, és halhatatlan dítséretekre vége szakadott, Krisztus születése előtt kilentzvenkét esztendővel.

§. 27. A' Leulan Országot Birodalma alá hódítja Holoho Fejedelem.
Szépen kezdette terjeszteni a' Hunnok Birodalmát, mingyárt Királyságának kezdetén Holoko, mert a' Leulának Országát minden fegyver, vagy vérontás nélkül Birodalmához kaptsolta. Mellynek ez volt a' kezdete, és kimenetele: Minek utánna Leulának Királyja meghala, az Ország, a' meghalt Királynak öregebbik fiját, választá Királynak, a ki akkor a Sinai Császár Udvarában kezességbéli zálogban vala. Ez, midőn hírül adatott a' Sinai Császárnak, nem tudom mi okra nézve a' Herczeget nem akará haza ereszteni az Udvarából, azt vetvén okúl, hogy annyira szeretné őtet erkőltsös maga viselésére nézve, hogy lehetetlen vólna Udvarából elereszteni őtet. Ezt meghallván Holoko, minden hátráltatás nélkül a' meghalt Királynak második szülött fiját, a' kit ő hasonlóképpen kezességbéli zálogúl mind addig magánál tartott, a' Leulánoknak az Attya helyébe Királynak kűldé; és így azon Tartományhoz képpest hatalmát mutatván, azt maga Birodalma alá rekeszté.

§. 28. Hadat visel a' Sinaiakkal.
Két esztendeig senki sem háborgatta Holokót az Országlásban, mert mind addig a' Sinabéliek nagy tsendesen Hadi-készűleteket tettek. Minekutánna ezek készen valának, száz-harmintzezerből álló Sereget, három Hadi-Vezérnek kórmányozása alatt, kik között leg-fellyebb való vólt Likuamli, a' Hunnusok ellen botsátottak. Ezek tsak nem mindenütt nyertesek valának mivel Holokó az egész erejét eleikbe vetni készakartva késedelmeskedett; minekutánna azonban meszszire bejöttek a' Hunnok az Országban, és sok ütközetekben elfáradván, nyúgalmat akarnának adni magoknak, éppen azt a' kőrnyűlállást várta Holokó, a' ki az elfáradott, és megszakadozott táborát a' Sinaiaknak, ötven-ezer emberrel egy éjtszaka besántzoltatta, hogy semmi felé szabadon ne szaladhatnának: reggel azután férjfi módon reájok rohant, és olly nagy erővel ostromlotta az ellenség' táborát, hogy tsak nem mindnyájokat elvesztvén, a' leg-főbb Hadi-Vezért Likuamlit elevenen kezére kerítette, a' kit azután maga Birodalmában egy Tartománynak kormányozójává rendelt. Az ütközetnek szerentsétlen vége arra vitte a' Sinaiakat, hogy örömest békességre lépnének a' Hunnusokkal. Követek küldetnek tehát mind a' két részről: de nem lett jó vége a' követségnek; mert midőn Holokó a' Sinaiak Követjeivel a' békesség kötése eránt szóval vetekedne, Holokó azt találta szóközben szemekre vetni a' Sinai Követeknek, hogy nem győzi eléggé tsudálni, hogy ámbár nálok az igazság, erkőlts, és minden tudományok nagy betsben vagynak, még is olly emberség szerető Országban a' Császár' fija a' maga Attya ellen fegyvert mere fogni. Erre a' Sinai Követ védelmezni akarván a' maga Fejedelmét, tsak hamar azt felelte, hogy ha az ő Herczegjének azon tselekedete, Meteus' tselekedetével öszve-vettetnék, a' ki a' maga Attyát megölte, azután a' Mostoháját feleségül vette, ollyan külömbség vólna közötte, mint az ember és barom között: nem vólna tehát a' Hunnusoknak illyetén eseteknek tsudálkozására elegendő okok, midőn a' magok Fejedelmének Udvarában nagyobb, és rútabb történeteket láttak, hogy sem a' Sinaiaknál. Ezen bátor feleletével a' Sinai Követnek, annyira megbántódott Holokó, hogy minden késedelem nélkül a' Sinai Követeket vasra tétette: így tehát a' békességről való végezés véletlenül fen akada közöttök.

§. 29. Kegyetlen áldozatot tesznek a' Hunnusok.
Ezen idő alatt Holokó' Tartományában kegyetlen dolgot követett el az Ország' Népe, a' mellyet, mivel pogány vakságban tétováztak, felettébb tsudálni nem lehet. Igy vólt az egész dolog: Holokónak Annya az öreg Császárné igen nehéz betegségbe esik vala, annak gondviselőji a' Jövendőmondókhoz mentek, és tudakozták, ha azon betegségből kigyógyúlánd-é az özvegy öreg Császárné, vagy nem? ha kigyógyul, minémű úton kellessék azt néki megnyerni? Történt azomban, hogy Likaumlit, a' Sinaiaktól a' Hunnusokhoz által-szegődött Fő Hadi-Vezért, Goeli ugyan hasonló Méltóságbeli ember, kimondhatatlanúl gyűlölné: ez, sokat érő ajándékokkal megvesztegette azon babonás jövendőmondókat, a' kiknél a' Császárné gyógyúlása félől kérdés tétetett, hogy a' Császárné betegségének nem más okát adnák, hanem hogy az Istenek azért neheztelnének, és azért eresztették vólna a' Császárnéra a' nyavalyát, hogy Likuamlit, a' Sinaiakkal való ütközetben fogott Hadi-Vezért, a' ki már most nagy betsűletben vólna, és annak rab-társait, mingyárt az ütközet után megölvén, az Isteneknek fel nem áldozták: nem is vevéndi viszsza mind addig kívánt egésségét a' Császárné, míglen azon említett Likuamli áldozatúl meg nem ölettetik. Ezen mesterségesen kigondolt babonás hazugságot mihelyt hallotta a' Köz-nép, felzendűl, és annál inkább elhitte, hogy a' régi Hunnoknál szokásban vólt a' Hadban fogott rabokat, Istenekhez való tiszteletből megölni, és háláadó áldozatúl bémutatni. Reá rohannak tehát Likuamlira, és a' Császár' akaratja ellen is emberségtelenűl agyon verik. Megtsillapodott azután a' Köz-nép, de a' beteg Császárné előbbeni egésségét viszsza nem nyerte, sőt mind a' Császárné, mind pedig maga is Holokó, a' ki ezen kegyetlen gyilkosságnak nagy ellenkezője vólt, életét elvégezte, Krisztus születése előtt nyóltzvan-ötödik esztendőben.



HOYENTI.

§. 30. A' meghólt Császárjoknak végső rendelésit a' Hunnok elváltoztatják.
Hoyenti, Holokónak gyenge fiatskája, erőszakkal Fejedelemmé tétetik az Attya halála után, ámbár ez, midőn halála előtt vég-rendelést tett, a' maga testvérét, a' ki idejére nézve az Ország' kórmányozására érdemesebb, és alkalmatosabb vólt, kívánta vólna, hogy maga után a' Fejedelemségre emeltetnék. Ezen végső akaratját a' meghólt Császárnak megvetvén, midőn Hoyentit, a' ki idejére nézve gyermek, természetére nézve pedig, mint az ingó nád; mindenfelé Hajolván állhatatlan vólt, Fejedelemségre választották a' Hunnusok, nagyon elterjedett, és szépen virágzó Birodalmokat tsak nem utolsó veszedelembe hozták.

§. 31. Hoyenti Uralkodásának szerentsésebb a' kezdete, hogy sem a' vége.
Okosan látszatott Uralkodását kezdeni Hoyenti: mivel Országlásának kezdetén, a' szomszédokkal való békességnek megtartására azt végezte, hogy valakik a' Sinaiak közzül a' Hunnusoknál rab képpen-vólnának, mindnyájan hazájokba szabadon viszsza eresztetnének. Viszsza is eresztette mindnyájokat, a' kik közzűl méltó, hogy örök emlékezetben légyen Vousi nevű Sinai Követ, a' kit Tcietihe Hunnok' Császárja Pai-Kal tava mellé számkivetésbe kűldött vala, és a' kiről mát § 24. emlékezetet tettem. Ez, ámbár tűrhetetlen sanyarúságon ment által, úgyhogy, egér-hússal, és vad gyümőltsel, mellyet fellyebb alább talált az erdőben, életét táplálni kénszerítetett; még is az ő Fejedelméhez való hívségét állhatatosan megtartotta, példát adván minden következendő embereknek, hogy az ő Koronás Fejedelmekhez minémű hittel, és állandó hívséggel viseltessenek: sőt midőn ezen Követ számkivetésben lévén hallotta vólna, hogy Vouti Sinai Császár, a' kinek ő a' Hunnusoknál Követje vólt, meghalt vólna, a' világnak azon része felé fordúlt, a' merre a' Sinai Birodalom fekszik, és az ő Császárának hólta után is igaz hívségből fakadott könyhullatásokkal áldozott. Hogy tehát ezen örökös dítséretre méltó Követet több rabtársaival viszsza ereszsze hazájába, igen böltsen végezte Hoyenti; azt mindazonáltal tanátstalanúl tselekedte, hogy midőn Követek által a' Sinaiakkal a' békesség kötése munkában vólna, húszezer Lovas Katonákat kűlde a' Sinai Birodalomnak határaira, a' kik fegyver villongást mutogatván, félelembe ejtenék, és úgy féltekben a' Sinaiakat könnyebben békesség-kötésre vehetnék. Máskép történt a' dolog; mert a' Sinaiak is elértették a' tréfát, és hatalmason kezdik vala magokat védelmezni, úgyhogy a' Hunnusoknak a magok Tartományában is szoros vólna az útsza. Több esztendőkig tartott közöttök a' viszszavonás, a' melly idő alatt egyik Fél a' másiknak, ha szerit tehette, örömest ártott. Végtére a' Sinaiaké lett a' győzedelem, midőn öt felöl, mindannyi Hadi-Vezérekkel reá ütvén a' Hunnusokra, olly prédálást tettek Tartománnyokban, hogy a' raboknak, és elhajtott marháknak számát, a' mellyben a' Hunnok' gazdagsása állott, senki meg nem mondhatta. Több véletlen esetek is érték Hoyentit, a' kinek az egész országlássa tsupa szerentsétlenség vólt, azért a' Sinaiakkal, a' kiket nem kevessé gyűlölt, a' kéntelenség' vezetésit követvén, békességre lépni szándékozott; de szándékának végit meg előzte a' reménytelen halál, melly őtet életétől mezfosztotta, Krisztus születése előtt hatvan nyóltz esztendővel.



HIULI.

§. 32. Az özvegy Császárnénak Attya Zenebonát indít a' Sínaiak, és Hunnok küzött.
Hiuli a' Báttya halála utánn Fejedelemségre lépvén, elsőben-is az özvegy Császárnét a' Tartományok kormányozásában minden hatalomtól megfosztotta, a' melly tselekedetével Hiulinak annyira megbántódott az özvegynek az Attya, a' ki a' Hunnosoknál a' Császár utánn második személyt viselt, hogy minden útat keresne a' boszszúállásra: végbe-is vitte ártalomra indúló szándekát nem sokára, mert midőn Hiuli követeket küldene a' Sinai Udvarhoz, a' kik a' két szomszéd Tartománynak békesség szerzésében emberkedve munkálkodnának, az említett özvegy Császárnénak az Attya alattomban Sinába indúla, és előbb oda ment, hogy sem a' Követek elérkeznének; a' hol elhitette a' Sinai Udvart, hogy azok a' Követek, a' kik nem sokára elérkezéndők vólnának, nem békesség szerző Követek, hanem Kémlők lennének, a' kik tsupán azért akarnák a' Sinai Udvart békesség mutogatásával hitegetni, hogy addig több idejek lenne a' hadi készületeknek végbe vitelére. Elhitték a' beszédit ezen tulajdon Hazáját árúló hazug embernek a' Sinaiak, és az elérkezett Követeket alá való embertelenséggel fogadván, minden barátságot félre tettek. Elkezdődik a' két hatalmas Udvar között a' villongás, melly midőn több ideig tartana, Hiuli fortélyhoz ragaszkodott: öszveszedett száz-ezer Lovas Legényt, és mintha tsak vadászni akarna, a' Sinai Birodalomnak határi felé sétálgata: igaz ugyan, hogy vadászni akart, de embereket; azomban nem maradott titokban az ő szándéka, a' mellyet a' Sinai Udvarnál egynehány által-szökött hit-másolók kinyilatkoztattak. Erről bizonyossá tétetvén a' Sinai Császár, negyven-ezer embert a' határok' őrzésére küld, a' kik a' Hunnok' erejét addig is hátráltatnák, míglen nagyobb erővel elő-állhatna. De haszontalan lett mind a' Sinaiak' félelme, mind pedig a' Hunnok' igyekezete; mert Hiuli, minekelőtte az ellenség' határához jutna, meghalt, és így előbb elvégezte a' vadászatot, hogy sem a' nyilat kilőhette válna. Szerentsétlen vólt ezen Fejedelem minden igyekezetében; mert minden szándéka a' Sinai Udvarnál előbb tudva vált, hogy sem ő azt elkezdette vólna tellyesíteni; a' mellynek egész oka vólt az előbbeni Császárnak Özvegye, a' kit a' Fejedelmi páltzától a' rokka mellé kűlde. Vége lett ezen Fejedelem Uralkodásának, Krisztus' születése előtt hatvan esztendővel.



VOJENKIUTI.

§. 33. Rosz erkőltsének emlékezetét hagyta maga után.
Vojenkiuti, a' ki előbb, midőn a' Napnyúgoti Tartományokat a' Császár személyében kórmányozná, Tuchitargnak hívattatott. Ez, minden törvény ellen a' meghólt Császár' fijától, a' kire az örökség nézett, elragadta a' Fejedelemiséget: ugyan ennek más dítséretit a' régi Irásokban nem találjuk, hanem hogy kegyetlen Tyrannus vólt, a' ki tsupa gyanakodásbol is minden mentség-hallás nélkül, sokakat a' Fő Emberek közzűl is megöletett. Az Ország Népének jószágát erőszakosan elfoglalta, azt állítván, hogy az erő, és hatalom egy dolog légyen: azért mivel ő leg-erősebb vólt az Országban, hatalmasan magához húzta másoknak a' jövedelmit. A' hivatalokat azoknak osztogatta, a' kik szája ízire szoktak szóllani: azért a' hízelkedőknek, a' kik a' rókát jól tudták fejni, leg-jobban vólt dolgok. Ennek leg-nagyobb ellensége volt Kiheuchám, az előbbeni Császárnak fija, a' ki, mivel a Köznép előtt nagy szeretetben vólt, Zászlót emelt Vojenkiuti ellen, és minekutánna a' népnek sokasága őtet Fejedelemnek kiáltotta, Honházi nevet véve, és ötven-ezerből álló Sereget vete ellene Vojenkiutinak, a' kin minekutánna győzedelmeskedett, olly kétségbe ejtő szorongatásokra vivé, hogy maga magának gyilkosa lenne.



HONHÁZI.

§. 34. A' Fejedelemség eránt nagy hasonlás vagyon a Hunnusok között.
Vojenkiuti halála után Honházi kezdette viselni a' Fejedelemséget Krisztus születése előtt ötven-nyóltz esztendővel. Ez elsőben is azt végezte némellyek tanáts-adásból, hogy Vojenkiuti Fejedelemnek testvére megölettetnék, ne hogy ez valamelly viszszavonást kezdene. Hírűl adta ezt valaki néki, a ki a' Császár ellen fegyvert fogván Pusiutamot erővel Császárnak tette, néki Tujen nevet adván; azután egybe-kaptsolta vele a' maga erejét, és Honházi ellen hadba keltek, a' kit minekutánna meggyőztek vólna, az egész Udvarát felforgatták. Nem sokára Hukivám és Poejlitamho Fő Hadi-Vezérek hamis árúlkodásának fület nyitván, Napnyúgotnak Vice-Királyját, jóllehet ártatlan vólna, háládatlanúl, és nem kissebb kegyetlenséggel megölette. Megesmérvén azután, de már későn ennek ártatlanságát, a' hamis vádolónak halállal fizetett: de nem mind a' kettőnek, mert Hukivám látván, hogy a' társa már tsaptatóba esett vólna, gondot viselt magára, sőt a' párt-ütő Népnek valamelly részét maga mellé vévén, Fejedelemnek kiáltatta ki magát. Mintha ez nem elég zenebona lett vólna, még más ketten is valamelly részét a' Birodalomnak elfoglalván, a' Császári Méltóságot erőszakosan magoknak tulajdonították, és egyik Tseli, másik Utsie nevet ada magának, úgyhogy egyszerre öt Fejedelmet számlálnának a' Hunnusok, annyi felé szaggatta a' Birodalmat a' magok egyenetlensége. Ezek addig üldözték egymást, hogy ötből tsak kettő maradna, a' kik a' Fejedelemségről viaskodtanak, Tujen és Honházi: ezek is végtére öszve-akasztván egész erejeket, úgy ütköztek meg, hogy Tujen a' Hadban szerentsétlen lévén, magát megölte, és Honházit, a' ki törvényes Fejedelem vólt, a' félelemtől megmentette.

§. 35. Honházi az Öttsével viaskodik.
Új vetekedő társai támadtak Honházinak, a' kik mind Honházit félelembe hozták, mind a' Birodalomnak kevés ideig tartó nyúgodalmát felzavarták. Egyik vólt Tujen pártütő Fejedelemnek öttse Hissiunvám, a' ki a' Fejedelemséget erőszakosan magának tulajdonítván, Juntchin nevet vett. Másik volt Honházinak testvére Hotoguse, a' ki hasonlóképpen Báttya ellen támadván Tchitchi név alatt Fejedelemséget kezdett viselni. Honházi, hogy az elszakadozott Birodalmat valamiképp tsendességre hozhassa, eltökél lette magában, hogy azt a' Sinaiak óltalma alá adván, nékik adózóvá teéndi: ez eránt, hogy a' Sinai Udvarral végzést tenne, előre kűldé a' Fiát, maga pedig utánna siete. Siganfu városában múlatott éppen akkor a' Sinai Udvar, midőn Honházi fiával együtt azon Tartományba érkeze. Hallván ezeknek közel léttét a' Sinai Császár, maga Testörzö Katonáit kűldé tiszteletűl Honházi eleibe; a' ki is a' Császárhoz vezettetvén, nem tsak nagy tisztelettel fogadhatott Sjuenti Sinai Császártól, hanem drága ajándékokkal azt is megnyerte tőle, hogy azonnal tizenhat-ezer válogatott Katonák adatnának néki segítségül, a' kikkel a' pártosokat engedelmességre kénszerítené. Honházi példájára Tchitchi is követség által kezdette vívni a' Sinai Udvart, a' kinek követjei is nagy emberséggel fogadtattak azon Udvartól, úgyhogy mind a' két rész kételkedhetnék, mellyik vólna nagyobb kegyelemben a' Sinai Császarnál: de nem sokára kiemelte Honházit a' kételkedésből Tchitchi, midőn ez magát nem tsak a' Sinai Udvar, de az egész világ előtt gyűlöletessé tette. Nagy háládatlanságot követett ez el, mert elsőben is a' Sinai Udvartól viszsza kérte a' fiját, a' ki ott követségbéli zálogúl vólt; a' kit midőn a' Sinai Császár sok ajándékkal viszsza küldött, hogy nagyobb betsületet tégyen, egyet a' Fő Hadi-Tisztjei közzül, kinek Kieum vala neve, társúl adá néki; ezen Fő Hadi-Tisztet nagy embertelenűl, maga nevének örökös betstelenségére megölette Tchitchi. Igy fizetett ama' hatalmas Sinai Udvarnak, a' kihez magát több háláadó jótéteményekkel lekötelezni tartozott vólna. Más szívvel viseltetett a' Sinai Udvarhoz Honházi, a' ki azzal felbonthatatlan frigyet kötött; mellynek nagyobb erősségére, a' Sinai Császárnak leányát vevé feleségül; a' ki midőn előbb Tchaokium nevet viselne, a' Napkeleti Népnek szokása szerint, midőn a' Hunnus Udvarba vitetett, azt Nemhujuchi névvel feltserélte: meg is tartotta az említett Udvarral a' barátságot, míglen a' halál életének fonalát el nem szakasztá, Krisztus születése előtt harmintz-egy esztendővel.



FOTCHULOJOTI.

§. 36. A' meghalt Honházi Császár Feleségeinek példás vetekedése.
Fotchulojoti emeltetett Honházi után a' Birodalomra olly kötéssel, hogy ennek halála után az ő öttse Itutchyasu, a' kinek az Attya' végső rendelése szerint a' Báttya előtt kellett vólna Fejedelemnek lenni, bírná az Országot. Ez a' végzés lett erántok, minekiutánna a' Király' Feleségei közzűl kettő erkőltsös vetekedést tarta, mellyben egyik a' másiknak fiára mintegy erőszakosan tolta az Országlást, ritka példájára az Aszszonyi Nemnek, a' melly igen ritkán szokta magától elmellékelni a' méltóságra vezető alkalmatosságot. Lám hogy a' régi Magyar Aszszonyságokban is vóltak olly nevezetes erkőlts szeretők, a' kiknek halhatatlan tselekedete, Unokájiknak örökös példája lehet!

§. 37.A' Hunnus Fejedelemnek Követje álhatatlan a' maga Urához.
Elkezdvén az országlást Fotchulojoti, elsőben is az Attya' négy Feleségei közzűl a' legifjabbikat, a' ki a' Sinai Birodalomból való Herczeg-Aszszony vólt, feleségűl vevé. Ez jóllehet barátságot tartott a' szomszéd Birodalommal; keveset hibázott azomban, hogy fel nem bomlott közöttök a' jó szomszédság, a' mellynek oka innét eredett: Fotchulojoti Követeket kűldött Sinába, nagy árú, és igen betses ajándékokkal, ennek Követjei közzűl egy, szántszándékkal elállván a' maga Fejedelmének hív szolgálatjától, a' Sinai Császárhoz akara szegődni: a' Császár, hogy a' Hunnusok Fejedelme előtt ez által valamelly ízetlenséget ne okozzon, nem örömest hallotta azon hitszegő Követnek pártolásra hajló helytelen szándékát. Ez azomban midőn azt vallotta vólna magáról, hogy készebb vólna a' maga tulajdon életének végzője lenni, hogy sem a' hazájába, a' mellytől egészen elidegenedett, viszsza térne: reá állott az állhatatlan embernek állandó esenkedésire a Császár, és megengedte, hogy megmaradhatna a' Sinai Birodalomnak valamelly részében; hogy pedig ezen hit-másoló Követnek szándéka valamelly színes palástal béfedeztetnék, betegségnek jeleit mutatta külsőképpen, mintha a' nyavalyától elbádgyadt tagjai annyira megerőtlenedtek vólna, hogyha illy állapotban viszsza akarna térni hazájába, a' lehetetlenséggel kellene néki viaskodni. Nem vólt még is ezen fortély olly titokban, hogy ezt a' Hunnok' Fejedelme meg nem sajdította vólna; a' melly eset, kevésben múlt el, hogy fel nem bontotta a' barátságot. Azomban tíz esztendeig tartó uralkodása után életét végzé Krisztus születése' előtt huszon-kilentz esztendővel.



SOBIAJOTI.

§. 38. Tsendesen Országol.
Sobiajoti az előbbeni Fejedelemnek öttse, kinek elsőbb Tciemisi neve vólt, a' Báttya után lépett fel a' póltzra; kinek nyóltz esztendeig tartó országlásában semmi nevezetes dolgot nem találni. Ez midőn a' Sinai Fejedelemnek tisztelet adására útban volna, életét bezárja Krisztus születése előtt huszon-egy esztendővel.



TOHEAJOTI.

§. 39. Nyúgodalmason uralkodik.
Toheajoti, a' ki előbb Tciemotche néven hívatott, lett ezután a' Hunnoknak Fő parantsolója, a' kinek négy esztendeig tartott tsendes Országlása, a' nélkül, hogy valamelly jelesebb tselekedetit feljegyezve találnánk. Életét végzi Krisztus születése előtt tizenhét esztendővel.



OUTCHOULIEOUJOTI.

§. 40. A' Sinai Császár a' Hunnusohhoz idegenséget mutat.
Outchoulieoujoti, a' ki előbb Nangtchijasu nevet viselt, az öttse után Fejedelem lett. Ez midőn Uralkodását kezdené, a' Fiját azonnal kezességbeli zálogúl a' Sinai Udvarhoz kűldé, a' melly szokást az előtte lévő Fejedelmek is meg szoktak tartani. Ez vólt tudniillik a' Sinai Birodalom kórmányozásának egy fő szertartása, hogy a' szomszéd Tartományoknak Királyjaitól, a' kikkel frigyet kötöttek, azonnal kezességbéli zálogot kívánnának; közönségesen pedig azon Királyoknak valamelly magzatját, a' kikkel frigyet kötöttek; a' kik a' Császári Udvarnál minden tiszteletben tartattak. Elküldé tehát illy formán Outchoulieoujoti is az ő Fiját a' Sinai Udvarhoz, de az akkori Császár nem olly hajlandó indúlattal fogadta, minéműt az előbbeni Császárokban tapasztaltak; sőt kívánta, hogy Tchangje nevezetű Tartományt, mellynek eddig a' Hunnusok tsendes birtokában vóltak, a' Sinai Birodalomhoz kaptsoltatnék. A' Hunnok' Fejedelme tudván, hogy ezen Tartományból legnagyobb Hadi-erőt venne a' Birodalom, a' Sinai Császár' kérésére bézárta a' fülét, a' nélkül, hogy ez eránt valamelly viszálkodás támadna közöttök.

§. 41.A' Hunnok Fejedelme látogatására megy a' Sinai Császárnak. Kr.u. 1
Ezen idő alatt Outchoulieoujoti levél által engedelmet kér vala, hogy Sinában a' Császárnak személye szerént üdvözlésére lehetne, a' Hunnusok előbbeni Fejedelmeinek szokása szerént; de Gnaiti akkori Sinai Császár ezen szokást el akarta rontani, mivel az ollyan látogatásai az Udvarnak nagy költségbe szoktak kerekedni, leg-inkább hogy illyetén üdvözlő látogatások' alkalmatosságával, drága ajándékot is szokott adni a' látogatónak a' Sinai Udvar: nem ítélte tehát ezt Gnaiti gazdaságnak lenni, azért azt izente a' Hunnok nevezett Fejedelmének, hogy kedves vólna előtte eltökéllett látogatása; de mivel most betegségbe lévén, szokott tisztelettel nem fogadhatná, jó szándékával meg akarna elégedni. Azomban nem a' színzett betegség vólt az oka, hanem hogy a' tárházat haszontalan költséggel terhelni nem akarta. De találkoztak azután, kik Gnaitinak mást vertek a' fejébe, úgyhogy szándékát változtatván, Követek által izenetet tenne a' Hunnok Fejedelméhez, hogy mivel már a' nyavalyának terhe tágúlna róla, nagy szerentséjének esmerné, ha Felséges személyét Királyi palotájában tisztelhetné. Vévén az izenetet, azontól meg nem indúlhata, mivel már ezt nem a' képzett, hanem a' valóságos betegség gátolta; mellyből meglankadott tagjait minekutánna előbbeni erejére viszsza hozta vólna, a' Sinai Császárnak tiszteletére megindult; a' kit ezen Császár olly nagy pompával várt, és fogadott, hogy rész szerint látására, rész szerint tiszteletére egy egész Ország öszve-futni látszatott. Ezen látogatást a' Hunnok' Fejedelme éppen azon esztendőben tette, mellyben a' Második Isteni személy emberré lévén, születése által e' világot meglátogatta.

§. 42.Felbomlik a' két Udvar között való barátság.
Sinából viszsza térvén Hazájába a' Hunnok Fejedelme, azonnal Leányát is az említett Birodalomba küldé a' Császárnénak idvezlő köszöntésére, mellyből ki-ki azt vélte, hogy ezen két Udvar között felbonthatatlan légyen a' barátság, de máskép' történt. A' viszálkodásnak hintője volt Mámus Sinai Fejedelem; a' ki Gnaititól erőszakkal elragadván az első Méltóságot, melly kegyetlen természetű lenne, a' Hunnusokkal is megesmértette: a' kik között elsőben viszszavonást támasztott, hogy minekutánna az egész Népet felháborította, a' zavaros vízbe könyebben halászhasson. Így kezdette hamis mestersegét: Sok ajándékokkal, és több ígéretekkel a' meghalt Császárnak Honházinak Unokáit a' mostani Fejedelem ellen fellázította, vélvén, hogy ha egymást üldözvén megerőtlenednek, könnyebb lesz őket a' szorosra bekeríteni. Úgy is lett; mert minekutánna több ízbéli ütközettel egymást megerőtlenítették vólna, három-százezerből álló tábort eresztett a' Hunnusokra, a' kiknek Birodalmát elfoglalván, azt tizenöt részre felízelte, és Honházi tsemetéi között felosztotta. Illy veszedelmes szakadozását látván a' Birodalomnak, Outchoulieoujoti szomorúságában meghalt Krisztus születése után 13-dik esztendőben.



HIENLE. Kr.u. 13

§. 43. Szűntelen való ellenkezésben vagyon Hienle a' Sinai Császárral.
Hienlét választották, a' Hunnok Mámustól való féltekben Fejedelemnek, minthogy ezt azon Császárnak kedvében lenni gondolták, holott Mámusban nagyobb vólt az Hienlénez való álnokság, hogy sem a' szeretet; tsak azt tsudálom, hogy ezt Hienle észre nem vette, jóllehet Mámus rút álnokságának olly értelmes jeleit adta, mellyeknél világosabbakat nem adhtata, midőn Temnak Hienle fijának, a' ki a' Sinai Udvarban vólt, fejét vétette. Későbben azután ennek is felnyílt a' szeme, és észre-vette, hogy Mámuson nem más, hanem tsak a' barátságnak palástja vólna; azért ez is megfordítá a' köpönyeget, és Mámussal a' mennyire lehetett, megesmertette kardjánák az élit; nem is tette le az ellenkezést, míglen életének vége nem lenne, a' melly vólt Krisztus születése után 18-dik esztendőben.



JUUS. Kr.u. 18

§. 44. A' Sinai Császár Juust leteszi a' Fejedelemségről.
Juust, Hienlének öttsét választották a' Hunnok Fejedelemnek, a' ki Jóti nevet vevé magának. Ez mihelyt Fejedelemségre jutott, azontúl követséget botsátta a' Sinai Udvarhoz, rész szerint, hogy azzal barátságot kötne, rész szerint pedig, hogy azon drága ajándékokban, mellyeket illyetén követségek alkalmatosságával a' Sinai Udvar adni szokott, részesülne. Tudta ezt Mámus, hogy illyen követségek, és látogatások által ürűlne a' tárház; ezt a' szokást nem tsak elrontani, de a' Hunnok Császárával minden barátságot félbe-szakasztani szándékozott; sőt hogy készen lenne az ellenkezés, eltökéllette magában, hogy Juust letaszítaná, a Királyi-székből. Hozzá kezdett az erőszakhoz, és Tangot, a' ki alattomban nagyon tudta tsapni a' levet a' Sinaiaknál, Hunnusok Fejedelmévé tette, Siupu nevet adván néki. Ezt hogy Birodalmában megerősítse, halhatatlan Hadi-Sereget küldött segítségére; úgyhogy az egész Birodalomban minden rabokat kieresztetett a' tömlötzből, és a' táborba kűldé; ezen felűl minden harmintzadik férjfiúnak kardot kötött az oldalára, a' kikből olly nagy sereget állított, mellyhez hasonlóról soha sem emlékezett a' Sinai Nemzet. Azomba a' Hunnusok sem vették tréfára a' dolgot, a' kik hazájokat, 's igaz Fejedelmeket szeretvén, Juus mellett vóltak; ezek is ugyan tsak férjfi módon viselvén magokat, mind addig rontották Mámus' Tartornányit, míglen a' maga Országabéli Népe nem szívelhetvén rút kegyetlenségét, ellene támadott, és Hieun által, a' kit Fejedelemnek tett, Mámust letaszítá a' Királyi-székből.

§. 45. A' Sinai Birodalomnak igáját a' Hunnoh kirázzák nyakokból. Kr. u. 42
Mámus esete által egy kevessé megpihentek a' Hunnusok, sőt annyi bátorságot vettek magoknak, hogy a' Sinai Birodalom igájának levetéséről, a' mellynek Honházi idejétől fogva adózók voltak, gondolkodnának. Nagyon segítette iparkodásokat a' Sinaiaknak magok között való egyenetlensége, kik közzűl Kuamuti, és Liufang a' Birodalomról egymással veszekedtek. Ez Juushoz, a' Hunnusok Fejedélméhez folyamodott, a' ki őtet mint Császárt erőszakoson a' Sinaiak' nyakára tolta. De nem vólt állandó a' Birodalma; mert Kuamuti annak vetekedő társa annyira meghüvelyezte őtet, hogy szomorúságában megdermedne. Szégyenlették ezt a' Hunnusok is, a' kik Liufangnak védelmezői vóltak; ugyan azért régi szokások szerént többszöri rablással, és pusztítással tromfolták meg a' szomszéd Birodalmat. Az alatt Juus életét végzi Krisztus születése után 46-dik esztendőben.



PUNUH. Kr.u. 46

§. 46. Juusnak az ő Fija eránt tett rendelései haszontalanok lettek.
A' meghalt Fejedelemnek fija Punuh vala, a' kinek még éltében az Országlásra útat illy formán tsinált vala az Attya: Tchijasut a' maga tulajdon Báttyát, a' kire mint Napkeleti Királyi Helytartóra a' Hunnok törvényes szokása szerint a' Fejedelemség nézett, Juus megölette, hogy ne lenne, a' ki Punuhot a' Birodalom elfoglalásában meggátolná; de Tehijasuval olly magot temetett el a' főldbe, a' mellyből nagyobb zene-bona tsirázott, mint sem ha azt életben maradni engedte vólna, úgyhogy a' Napkeleti Hunnusok Birodalmára utólsó romlást hoza; mert Peus nevű Herczeg Outchouljoti, már ez előtt 34. esztendővel meghalt Császárnak fija, Punuhval veszekedni kezdett a' Birodalomról, elôször ugyan szóval, utóbb fegyverre is keltek. Szóbéli vetekedések ebből állott: Peus így okoskodott Punuh előtt; A' Fejedelemség vagy azt illeti, a' kinek a' Hunnok régi szokása szerint adatott; vagy pedig az Atyákról örökségűl száll a' gyermekekre. Ha ebben a' szokást akarják nézni, miért nem adatott a' meghalt Fejedelem öttsének? a' kit mint Királyi Helytartót illetett szokás szerint a' birodalom. Ha pedig örökségűl száll a' gyermekekre? ő előbb szöletett Fejedelemtől, hogy sem Punuh: ôtet illeti tehát a' Fejedelemség. Okossan vitatta a' dolgot Peus, de még is tsak fegyverrel kellett megmutatni az igazságot; igaz, hogy az ellenkezésnek szikrája mingyárt ki nem lobbant; mert elmúlt több két esztendőnél, hogy egyik a' másik ellen tsak titkon fújta a' követ, és alattomba rótta egyik a' másiknak tselekedetit a' rovásra, míglen nyilvánságos ellenkezés nem támada közöttök.

§. 47. A' Hunnusok Napkeleti Birodalmának végső veszedelme kezdődik. Kr.u. 48
Ezen idő táján nagy Csapások érték mindem felől a' Hunnusoknak utolsó veszedelemre hanyatló Birodalmát Napkeletben. Egy részről a' nagy ínség ostromlotta azt, midőn tudniillik számtalan sokaságú, és annak előtte soha nem látott férgek lepték el a' Birodalomnak minden Tartományit, a' mellyek fűveket, fákat, és minden veteményeket megemésztettek, a' mellyből olly szükség következett, hogy éhel halóvá lenne az egész Nemzet. Ezt azután a' mirigy halál, de még a' marhák' veszedelme is követte. Így elpusztúlt Birodalom ellen más részről felzendültek minden szomszéd Tartománybéli Nemzetek, úgymint a' Sinaiak, Bukariok, Keukenok, Igurok, Tenkiok, el annyira, hogy az egész Napkelet a' Hunnusok ellen fegyverben vólna. Mintha ezen veszély nem lett vólna elég a' Hunnusok Birodalmának letapodására, Punuh, és Peus egymással való viaskodások által, annak nagyobb pusztúlást okoztak; mert magok között felosztván a' Birodalmat, Peus a' Déli, Punuh pedig az Éjszaki Tartományoknak kórmányozását tulajdonítá magának; és így a' Birodalom két részre szakadott, Déli, és Éjszaki részre. Amazok a' Sinai Császár szárnya alá vették magokat, úgy mindazonáltal, hogy magok tulajdon Nemzetéből vólna Királyjok, egész 216 esztendeig Krisztus születése után, a' midőn több Előljárók között felosztatott az Ország. Ugy kórmányoztattak azután több esztendőkig, míg kivetvén nyakokból a' Sinaiaknak erőszakos igáját, több Tartományoknak, és Nemzeteknek kezdői vóltak. Ezekből származtak azután a' Törökök is. (s)

§. 48. Napkeleten a' Hunnusok Birodalmának vége szakad. Kr.u. 49
Ez alatt azomban az Éjszaki Tartományokban lévő Hunnusoknak szoros vólt a' kaptza; mert Peus a' Sinai Udvarral együtt abba mesterkedtek, hogy Punuhot egész népével együtt kifüstölhessék a' Napkeleti Tartományokból; végbe is ment feltett szándékjok; mert két kemény ütközettel annyira megrontották az Éjszaki Hunnusokat, hogy a' Fejedelmek Punuh, futással menthette meg életét. Ezen szerentsétlen ütközet után, melly Krisztus születése után 91 esztendőben vólt, Juchukien, Punuhnak öttse lett az elszakadozott Éjszaki Nemzetnek a' Feje; a' ki a' Sinai Udvart békességért követség által zörgette; de haszontalanúl. El vólt már végezve reájok az utolsó tsapás: próbát tett tehát fegyver által Juchukien a' Sinaiakkal, mivel kéntelen vólt vele; de ugyan tsak olly szeretsétlenűl, hogy életével együtt Napkeleten lévő Éjszaki Hunnusok Birodalmát azon ütközetben örökre eltemette, Krisztus születéte után 92-dik esztendőben.

§. 49. Elhagyván Hazájokat, Napnyúgot felé indúlnak. Kr.u. 318
A' Napkeleten, bírt Tartományoknak, és abban Uralkodó Fejedelmeknek elvesztése után, a' Hunnusok között minden Nemzetségnek, tulajdon Feje vólt, a' kiknek vezérlése alatt lassanként Napnyúgot felé ballagván, sok tsavargás után Baschiria Tartományban, nem meszsze a' Hyrkanomi Tengertől letelepedtek. Elpusztúlt tehát jóllehet Napkeleten a' Hunnusoknak Éjszakra forduló Birodalma, és mintegy világ-futókká lettek; mindazonáltal nem vólt nékik olly szűk Ásia, hogy abban szállást ne találtak vólna; sőt ugyan tsak annak egy szegletében, nevezet szerént Baschiria nevű Tartományban meghúzták magokat, és azt mint sajátjokat bírták egész 318 esztendeig Krisztus születése után, a' melly idő alatt, tsak akkor nem tettek kárt a' Sinabélieknek, midőn módjok nem esett benne; az említett esztendőben pedig a' Topai Tatároktól a' Volga vize mellé szoríttattak, a' hová annál könnyebben engedték magokat nyomattatni, hogy naponként szaporodván, a' Baschiriai Tartomány szoros vólna nékik: a' hol köz-akarattal tanátsot tartván elvégezték magok között, hogy Ásiából kirádúlván, Európába kőltöznének.