Pataki Tamás célja a szerves kultúra: a kortárs organikus művészet és a magyar népművészet bemutatása, illetve ezekkel kapcsolatos ismeretek gyűjtése és átadása. Emiatt nevezi vigántpetendrei portáját a „Magyar Hagyományok SzeR-TáRa"-nak.
Korábban munkásság a természet megfigyelésére, tanulmányozására irányult, ez tükröződik művészi alkotásaiban is. Kitüntetetten a természeti folyamatok nyomai, a látható szerkezeti és szerves mintázatok érdekelték. Tanulmányozta ezek tudományos és filozófiai hátterét. Időközben figyelme egyre inkább a magyar néphagyományra irányult. Felfedezte a népi kultúra gazdagságát, a nép és a természet szerves együttműködését, ennek tükröződését a népművészetben.
Azóta hívatásának tartja a magyar néphagyomány tanulmányozását, fenntartását, ápolását. Különösen a jelképírás, a rovásírás és a magyar őstörténet érdekli. A jó Isten 2004-ben, ötven évese élete megváltoztatására késztette. Ekkor Budapestről elköltözött Vigántpetendre, a Balatontól 15 kilométerre északra fekvő kétszáz lelkes kisfaluba. Itt megvásárolt egy házat, amelynek helységeit és területét alkalmasnak tartotta kiállítások, előadások rendezésére. A volt istállóból Szín-Tár Galéria néven kiállítótermet, a pajtából pedig SzeR-TáR elnevezéssel előadóteret alakított ki.
A megnyitás óta eltelt hat esztendőben a Szín-Tár-ban több grafikai kiállítást és hagyományőrző előadást, a SzeR-TáR-ban több néprajzi tárgyú kiállítást rendezett.

Pataki Tamás e-mail címe: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Honlapjai:  http://ww.magyarhagyomanyok.fw.hu 
http://mimikri.freeweb.hu