• Az iskolás korú gyerekek számának sajnálatos fogyatkozása nem elégséges ok az iskolák egy részének bezárására?

• A létszám-csökkenés kisebb tanulócsoportokat eredményez, ami kedvez az oktató-nevelő munkának, különösen a tehetséggondozás illetve a felzárkóztató és egyéb speciális programok terén. Ilyenekre éppen a falvakban mutatkozik a legnagyobb szükség.

• Valóban, a felmérések szerint a falusi kisiskolák teljesítménye a leggyengébb. Az iskolák összevonásától a teljesítmények javulását várják.

• Falun több olyan gyerek él, akinek szociális vagy egyéb okokból a beilleszkedés az iskola életébe gondot okoz. Ha ezeknek ráadásul távoli településekre kell naponta ingázniuk, hogy tanulhassanak, ettől bármit, de tanulmányi eredményeik javulását nem várhatjuk.
  
  

• Csakhogy a nagylétszámú, központosított intézmények felszereltsége lényegesen jobb lesz, mint a kisiskoláké.

• Az iskolában a legfontosabb „felszerelés” a tanár. Az intenzív – a tanóra keretein túl is működő – tanár-diák kapcsolatot semmi nem pótolhatja, különösen az általános iskolában. A képzett, tisztességesen megfizetett, munkáját szerető tanár sokkal, de sokkal fontosabb, mint az egy főre eső számítógépek száma vagy bármi egyéb.
  
  

• Magyarországon azonban nemzetközi összehasonlításban túl magas a tanár/diák arány. Azaz rossz hatásfokkal működik a rendszer, és ezt a pazarlást nem engedhetjük meg magunknak.

• A tanár/diák arány a nagyvárosokban magas, nem falun! Az összehasonlítások egyébként félrevezetnek. A bezzeg-országokban ugyanis a tantestület munkáját egy sor főállású specialista, programszervező, adminisztrátor stb. segíti, így a látszólag magasabb óraszám vagy csoportlétszám dacára a pedagógusok kevésbé túlterheltek, mint minálunk.
  
  

• Igen, de ezek lényegesen gazdagabb országok…

• …amelyek felemelkedését nem utolsósorban az szolgálta, hogy amikor nehéz helyzetbe kerültek, nem kevesebbet, de többet áldoztak oktatásra. Így jártak el a távol-keleti „kis tigrisek”, ez történt Magyarországon is a húszas években, a világháborús összeomlás után, amikor 5000 tanterem (és több egyetem) épült.
  
  

• A mostani kormány is jelentős fejlesztéseket helyezett kilátásba.

• A bezárt iskolákon nincs mit fejleszteni. A digitális iskolatáblák és más informatikai beruházások kedvező hatása nem bizonyított.
  
  

• A kormány egyetlen iskolát se zárat be. Az önkormányzatok döntöttek így.

• Miután az egy tanulóra eső normatív támogatás összegét, különösen az első és az ötödik osztályban drasztikusan csökkentették. Az egyébként is mélységesen alulfinanszírozott önkormányzatok pedig képtelenek kigazdálkodni a hiányzó összeget.
  
  

• Honnan tudja, hogy csökkent a normatíva? Állítólag csak áttértek a fejenkénti támogatásról a csoportfinanszírozásra.

• A támogatás viszont a csoportok létszámától függ, innen kezdve a fejkvóta kiszámítása számtanpélda, amit az érintett számtantanárok el is végeztek. De egyes kiegészítő normatívákat is visszanyestek.
  
  

• Az iskola-társulások mindenesetre a szűkös források hatékonyabb kihasználását teszik lehetővé.

• Kérdés, miben mérjük a hatékonyságot. A fajlagos költségek valamelyest csökkennek, bár a diákok naponkénti utaztatása sincs ingyen. Amit a szélnek eresztett tanárok bérén spórolunk, engedje meg, hogy ne ünnepeljem „eredményként”. Az egész napjukat közlekedéssel, idegen környezetben töltő nebulók tudása, a megtizedelt tantesület munkájának eredményessége ettől még nem javul. És végzetes következményekkel jár az iskolátlanítás a falvak életére. Az iskolához közös érdekek, közös események fűződnek, az iskolát tehát nem bezárni kellene, amikkor kevés a gyerek, hanem megtenni a falu közösségi és kulturális életének központjává. Egy sor feladatot és szolgáltatást említhetnék, amely az iskolában otthonra találhat, javítva az épület kihasználtságát.
  
  

• Ellenzik tehát az iskola-társulások létrejöttét?

• Egyáltalán nem, ha a résztvevők önkéntes elhatározásán alapul, és nem az anyagi kényszer és az adminisztratív nyomás eredményeként jön létre. A társulás kiváló alkalom a tanárok munkájának ésszerűbb megszervezésére: minden településre jutna szaktanár, a tanárnak kellő számú tanóra, ha több településen láthatják el feladatukat. Magyarán: a tanárok utazzanak a falvak között, ne a diákok. Ez olcsóbb, emberségesebb, hasznosabb.
  
  

• Akkor miért nem ez történik a legtöbb helyen?

• Azért, mert a cél a tanárok elbocsátása, azaz a takarékosság a tanári fizetésekkel. Ehhez mégiscsak az a célravezető, hogy ha egyetlen nagy iskolában rengeteg gyereket aránylag kevés oktató okít.
  
  

• Vajon adományok gyűjtésével kipótolható az a több-tízmiliárd forint, amit a kormányzat kivon a rendszerből?

• Nem. Kezdeményezésünk célja a helyi társadalom önvédelmi reflexeinek mozgósítása. Mi csak kiegészítést tudunk nyújtani azokhoz a forrásokhoz, amelyeket az élni és túlélni akaró települések, szülői közösségek, Leader Szövetségek, kistérségek erre a célra áldoznak. A pályázatok ezekről az áldozatokról szólnak majd. Tanácskozásokat szervezünk országszerte, ahol az érintettek kicserélhetik tapasztalataikat az iskola megmentését szolgáló különféle elképzelésekről és gyakorlati megoldásokról. Ösztönözni és bátorítani szeretnénk őket, hogy ne törődjenek bele az iskola elvesztésébe, ami a falu pusztulásával jár belátható időn belül. A falunak iskolára, az országnak falvakra van szüksége. Ha a kisiskolák fennmaradását követelő mozgalom kiszélesedik, ez a döntéshozókat is meggyőzheti arról, hogy felül kell vizsgálniuk vidék- és iskolapolitikájukat.

Lányi András