Bevezetés

Amikor Watson és Crick a 20. század közepén felismerte a DNS szerkezetében a kettõs spirál fontosságát és felfedezték a genetikai kódot, általános volt a bizakodás, hogy ezzel az emberiség - történelme során elõször - belepillantott a teremtés titkába és saját fejlõdésének, evolúciójának legfontosabb meghatározójába. A molekuláris genetikai determinizmus elve alapján feltételezték, hogy minden egyedi fehérje szerkezetét egyetlen gén rögzíti. Ez megerõsített bennünket abban a hitben, hogy miután megtettük az elsõ lépést azon az úton, ami az emberi tulajdonságok öröklõdésének megértéséhez vezet, a tudomány azt is meg tudja majd magyarázni, hogy mi tesz bennünket emberré, és mi különböztet meg bennünket a világ többi élõlényétõl.

A hetvenes évek elején a tudomány fejlõdésével lehetõvé vált a genetikai információ átvitele baktériumokba. Ezzel megindult az az új kutatási irány, amit rekombináns DNS technológiának hívunk. Ez a tudomány mára elérte azt a szintet, hogy elvileg a genetikai információ szinte bármely szervezetbõl átvihetõ akármelyik más szervezetbe. A nagyvállalatok ezt a technológiát arra a célra használják, hogy a környezetünkben olyan, mesterségesen kiegészített génállományú életformákat terjesszenek el, amelyeket szabadalmi oltalom alá esõ áruvá tesznek. Ezt azzal indokolják, hogy a genetikailag módosított növények és állatok megoldják a harmadik világ élelmiszerellátását és segítik az egészségesebb élelmiszerek elõállítását, valamint az eddig gyógyíthatatlan betegségek gyógyítását.

Már a rekombináns DNS-technológia bevezetésének pillanatában heves viták robbantak ki a genetikai módosítással kapcsolatos kísérletek biztonságáról. Ahogy ez a technológia tovább fejlõdött, egyre újabb és újabb lehetõségek váltak gyakorlattá. Eközben egyre fokozódott az ellenérzés más tudományterületek képviselõiben, és nõtt a távolság a biotechnológia területén dolgozó genetikusok nagy része és a populációgenetikusok, ökológusok és táplálkozástani szakértõk között. Az átlagemberek egyes csoportjai is egyre gyakrabban hangoztatták félelmeiket és nemtetszésüket. 1998-ban, amikor mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy tudtukon és akaratukon kívül a nyugat-európai és amerikai fogyasztók jó része (és nagy valószínûséggel a magyar fogyasztók is) egyre nagyobb mennyiségben fogyasztottak/fogyasztanak genetikailag módosított növényekbõl készült élelmiszereket, a vita a két tábor között komoly csatává változott. A fogyasztók követelték, és az EU-ban el is értek, hogy a genetikai módosítással készült élelmiszereket jelöljék. Ezek nagy része azután kiszorult az európai élelmiszerpiacról. Ahogy azt Árpi a brit televízió "World in Action" programjában mondta "a genetikai módosítással készült növényeket a laboratóriumban kell kipróbálni, és nem a lakosságot kell kísérleti nyúlnak használni." A GM-növények forgalmazását csak akkor szabad megengedni, ha azok minden szempontból biztonságosnak tekinthetõk.

Elsõ látásra a genetikai determinizmus dogmájából eredõ lehetõségeink szinte korlátlanok. Ha megértjük, hogy melyik gén milyen fehérjét kódol és ezt a tudást fel is tudjuk használni, akkor felcsillan elõttünk annak a lehetõsége, hogy a természetes élõlényeket megváltoztassuk és a saját, vagy pillanatnyi gazdasági céljainknak megfelelõen alakítsuk. Ezért Watson és Crick felfedezése nemcsak elméleti szinten volt nagy horderejû, de utat nyitott egy új iparág, a biotechnológia kifejlõdéséhez, amely az élesztõgombák, baktériumok, növények, késõbb pedig állatok és az emberek (fõleg gyógyítási céllal) genetikai módosítását tûzte ki fõ feladatául. Úgy tûnt, hogy a genetikai determinizmus elvének alkalmazásával lehetõvé vált a biotechnológiai vállalatok azon törekvése, hogy megváltoztassák, és ellenõrzésük alá vonhassák a mezõgazdaságot. Tennék ezt azzal a céllal, hogy a számában növekvõ emberiség táplálkozási igényeit kielégíthessék, hogy megszûnjön az éhezés, és ezt úgy lehessen elérni, hogy ne kelljen az õserdõket kivágni és a környezetkárosító növényvédõ szerek használatát tovább növelni. A biotechnológia azt is ígéri, hogy a GM-növények tápanyag-összetételét úgy változtatják meg, hogy tápértékük elõnyösebb lesz, mint a konvencionális táplálékoké, és így azok jobb hatással lesznek az egészségünkre. Arra is lehetõség nyílt, hogy a genetikailag módosított növényekben gyógyszereket és az immunrendszert segítõ ellenanyagokat, valamint oltóanyagokat termeljünk és így a közegészség eddig soha nem látott mértékben javuljon.

Bár senki sem kételkedik abban, hogy az emberiség szempontjából ezek a célkitûzések nemesek és hasznosak, de a növényi biotechnológia eddig elért gyakorlati eredményei (értsd: a jelenleg forgalomban lévõ, elsõ-generációs GM-növények) jóval eltérnek ezektõl a céloktól. Könyvünkben azt akarjuk hangsúlyozni, hogy mik a GM-élelmiszerek egészségügyi hatásai, és fogyasztásuk lehetséges kockázatait akarjuk ismertetni. Ezek tárgyalását azonban a gyakorlatban nem lehet elválasztani a környezeti problémáktól. Ugyanis a GM-növények termesztésével járó környezeti hatások, ha nem is közvetlenül, de befolyásolhatják az emberek és állatok egészségét. Így elkerülhetetlen, hogy ezeket a kérdéseket érintsük. Mielõtt még rátérnénk a genetikailag módosított növények bevezetésével kapcsolatos élelmiszeripari, táplálkozástudományi, gazdasági és etikai problémák megbeszélésére, meg kell ismernünk a DNS-sel kapcsolatos kémiai és biológiai tudnivalókat.

A teljes könyv elolvasható az Elektronikus Könyvtárban.