Míg Nyugat-Európa országaiban az állami hatóságok a legkülönbözõbb intézkedésekkel próbálják a légszennyezést megfékezni (pl. belvárosi forgalomkorlátozás, részecskeszűrõvel ellátott dízelautók fogyasztási adójának csökkentése, stb.), a Fõvárosi Önkormányzat a folyamatosan nagyon magas, gyakran az egészségügyi határérték négyszeresét-ötszörösét elérõ részecskekoncentráció ellenére gyakorlatilag nem tesz semmit a szennyezés csökkentése érdekében.
Holott, Európa nagyvárosaiban, az autóval megtett utazások fele 3 km-nél rövidebb és minden ötödik autózás 1 km-nél rövidebb. Minden nyolcadik autóút még az 500 métert sem éri el, miközben 500 méter gyaloglás 8 percet vesz csak igénybe (ez kb. annyi, amennyitazátlag autós parkolóhely-kereséssel tölt el). Ennek következtében:

1. Budapesten naponta 60 kocsival több közlekedik az utcákon, tehát évente 20 000-rel nõ az autók száma, ez évente újabb 80 km-es álló kocsisort jelent.
2. Az elmúlt 25 évben a tüdõrákos betegek száma a háromszorosára, az asztmásoké a kilencszeresére nõtt. Egy, az Európai Bizottság felkérésére készített felmérés szerint a budapestiek átlagosan három évet veszítenek az életükbõl a nagyrészt gépkocsik által okozott részecskeszennyezés következtében.
3. Noha az Európai Uniónak a 10 mikrométernél kisebb légszennyezõ részecskékre (PM10) vonatkozó irányelve és az ennek megfelelõ magyar jogszabályok 2005. január 1. óta legfeljebb 35 olyan napot engednek meg évente, amikor légszennyezés határérték felett lehet, 2005-ben Budapesten a határérték feletti napok száma 163 volt, 2006-ban pedig már február 17-én túl voltunk a 35. ilyen napon!
   

Látni kell, emberbarát helyett autóbaráttá vált a közlekedéstervezés. A zebrák, buszmegállók elhelyezésétõl, a jelzõlámpák beállításáig és a járdaszegélyívekig, minden annak jegyében történik, hogy az autók forgalma szent és sérthetetlen. Ahhoz, hogy ez megváltozzon:

1. Elengedhetetlen, hogy a gyűjtõutak és a tömegközlekedési útvonalak között összefüggõ csillapított forgalmú zónák jöjjenek létre sűrűn beépített belvárosainban. Megfontolandónak tartjuk akár az egész budapesti belváros autómentes övezetté nyilvánítását.
2. Miközben magasabb parkolási díjakat lenne célszerű kivetni a nem helyben lakó autósokra (és az útdíj bevezetése is átgondolandó), javítani kellene a környezetbarát közlekedésmódok (tömegközlekedés, kerékpározás, gyaloglás) feltételein.
3. A maximálisan harminc km/órás sebességet elõíró zónás szabályozás azonnal világossá tenné, hogy a lakóutca nem száguldásra való. Csak az fog autóval mozogni benne, akinek ez valóban szükséges. A sebességkorlátozás ráadásul azonnal egyenrangú résztvevõvé avatná a forgalomban a kerékpárost, és véget vetne annak az áldatlan helyzetnek, hogy a kerekpárosok a gyalogosok rovására kényszerülnek utat törni maguknak.
4. Fogyasztási adócsökkentéssel kellene támogatni a környezetkímélõ gépkocsitulajdonosokat (pl. az elektromos, hibrid, vagy részecskeszűrõvel ellátott dízelautó-tulajdonosokat), és magasabb adóval sújtani a nagy fogyasztású és környezetszennyezõ járműveket.

Noha egyértelmű, hogy a hatóságok sok mindent tehetnek egy élhetõbb város megteremtése érdekében, a szükséges intézkedéseket csak akkor fogják meghozni, ha erre "késztetést éreznek". A gyaloglás tekintélye jelentõs mértékben maguknak a gyalogosoknak a viselkedésén múlik. Annak tudatában kell gyalogosként léteznünk a városban, hogy a köztér alapvetõen a mienk.

1. Nem kell ügetnünk, ha szabályosan kelünk át egy úton.
2. Nem kell várnunk, nem kell kitérnünk a zebrán, ha agresszív módon próbál elénk kanyarodni egy autós.
3. Egyáltalán nem kell meglapulnunk, ha az úttestre kényszerülünk, mert a járdán nem férünk el a fal mellett parkoló autóktól.

Nem várhatunk arra, hogy mások teremtsék meg számunkra egy kedvezõbb városi életmód feltételeit! Mindenkinek fel kell ismernie: nem az ember van a forgalomért, hanem a forgalom az emberért!

Beküldte: buda