• Nyomtatás
Részletek
Találatok: 7120
Írta: Végh László
A fenntartható fejlődés eszméje, az ahhoz köthető fogalmak csak az utóbbi egy-két évtized során alakultak ki. 30 évvel ezelőtt a kérdés csak nagyon keveseket foglalkoztatott. Korábban korlátlannak képzelték a fejlődés lehetőségét, feltételezték, nincsenek határai.
Talán nem csak én emlékszem rá, negyedszázada még árulták az Inota szelet nevű rudas csokoládét, melynek papírját egy erőmű díszítette. Ennek épületéből három hatalmas kémény tört az ég felé, mind a három fekete füstöt okádott, a három bodorodó füstfelhő szalagként húzódott végig a papíron. Ez az ábrázolás akkor senkit sem zavart. Az erőmű, a füst, a gyárkémények mind az ember természet felett aratott győzelmét hirdették. Erről a diadalról, a természet vak erőinek igába fogásáról szóló történeteket tanultuk az iskolákban. Abban a hitben nevelkedtünk, hogy a természetet legyőző embernél nincs csodálatosabb lény.
A természeti erőforrásokat kimeríthetetleneknek hitte az ember. A szénbánya, az olajkút kimerülhetett, nem zavart. Új tárnákat nyitottak, új kutakat fúrtak. Nincs igazi korlát, ez volt mindennek az alapja, a politikának is. A Nemzetközi Valutaalap és a Világbank 1944-es keltezésű alapítóleveleiben is efféle mondatok szerepeltek: bolygónk erőforrásai felmérhetetlenül gazdagok. Mindenki számára biztosítható a jólét, ezt a célt el is érhetjük, csak megfelelő módon kell a termelést és a kereskedelmet megszervezni. Voltak ugyan a történelem során már korábban is olyan nézetek, hogy Földünk eltartó képessége véges. De ezeket a véleményeket lesöpörték. Emlékszem, a hatvanas években még olyan újságcikkeket olvastam, hogy a Föld simán el tud tartani akár 50 milliárd embert is. Legfeljebb a nyersanyagok fogyására gondoltak, de akkor mindig az emberi találékonyságra hivatkoztak arra, hogy mennyi mindenre rájött már az ember. Ha energiaválság fenyegetett, mindig talált új energiaforrásokat, a kifogyó nyersanyagokat helyettesítette más nyersanyagokkal.
A fordulat a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején kezdődött. Cousteau kapitány a tengerek élővilágát tanulmányozva hajójával bejárta a világ tengereit, óceánjait. Kicsi volt a hajó, közelről látták a vizet. Még a déltengereken is, ahol nem szokott az ember hajózni, ott is szinte minden négyzetkilométeren találtak szemetet, emberi tevékenységek úgymond melléktermékeit. Ez a tapasztalat sokkoló hatású volt. Megvilágosodott, hogy nem csak a nyersanyagok fogyásától kell félnünk. Nagyobb lehet a veszély, hogy civilizációs tevékenységünk szemetei, melléktermékei végeznek velünk. Mint a tápcsészében lévő gombatörzs sem feltétlen a miatt pusztul el, mert elfogy a tápanyag. A gombák elpusztulnak, még mielőtt éhenhalnának, mert saját anyagcseretermékeik mérgezik meg őket.
Felfedezték, hogy a DDT, amely általánosan használt, rendkívül hatékony rovarirtó szer, micsoda károkat okoz. A DDT igen stabil vegyület, nem bomlik le egykönnyen. Nem csak a krumplibogárra hatott, hanem elkerült mindenhová. Például a madártojások héjába beépülve meglágyította azokat, nem kelhettek ki a fiókák. A DDT-t kimutatták a Déli-sarkon élő pingvinek szervezetében is. Akkor jöttek rá arra, hogy csak olyan vegyületeket szabad a mezőgazdaságban használni, amelyek - miután hatásukat kifejtik - gyorsan lebomlanak. A DDT alkalmazását - legalább is a mérsékelt égövi országokban - betiltották, de ez a nagyon stabil vegyület még évszázadokig szennyezi környezetünket, rontja életlehetőségeinket. Az ember adottságainál fogva képes a változásokhoz gyorsan alkalmazkodni. A hetvenes évek eleje óta sok minden történt és egyre több dolog van készülőben. Ami a kilátásainkat illeti, a borúlátók nagy többségben vannak. Szerintük már a huszonnegyedik órán is túl vagyunk, az emberiség végzete beteljesedik, gondoljunk a gombatörzses példára, hamarosan végünk. Nehéz felfogni, mennyire súlyos a helyzetünk. Kétségtelen, nagyon sok mindennek kell ahhoz történnie, hogy átvészelhessük a válságot és világunk fenntartható fejlődési pályára kerüljön. Jelenlegi állapotunk, a világgazdaság mai rendszere, úgy tűnik, már csak egy-két évig maradhat olyannak, amilyennek ma ismerjük. Az összeomlás azonban csak a fogyasztói társadalom eltűnését és nem az emberi civilizáció végét jelenti. Jó esélyünk van a túlélésre, és ezt a bizakodást, mint tárgyalni fogjuk, ésszerű érvekkel támaszthatjuk alá. A globális válság meghatározó tényezője az emberi gondolkodás milyensége. A pazarlás, szemetelés, szennyeződések és a népesedési viszonyok alakulása nem végzetszerű csapások sorozata, hanem meghasonlások, mélyreható szellemi válságok következményei. A válság megértésének, kezelésének kulcstényezője az ember értékrendje. Ezért a fenntartható fejlődés lehetőségét tárgyalva nem csupán bolygónk helyzetével, természeti környezetünk, iparunk, mezőgazdaságunk állapotával, hanem az emberi gondolkodással, az ember igényeivel, lehetőségeivel és természetesnek mondható létezésével is foglalkoznunk kell. Ahhoz, hogy helyesen értékeljük helyzetünket, fel kell mérnünk, mi lehet az ember helye, szerepe a világmindenségben. Erről a II. fejezetben olvashatunk.
A III. fejezet a bonyolult rendszerek viselkedésének általános tulajdonságait foglalja össze, az itt tárgyalt fogalmak a bioszféra, emberi közösségek és a piacgazdaság jellemzésére egyaránt alkalmasak. A IV. fejezet az emberi társadalom életképességének feltételeit. Az V. fejezet az ember adottságaival, értékeivel, lehetőségeivel foglalkozik, ezeket áttekintve a későbbiekben jobban megérthetjük, miért került válságba civilizációnk és merre kereshetjük a kivezető utat. A VI. fejezet az emberiség történetének áttekintése. Itt tanulmányozzuk, mik a civilizáció fejlődésének fő mozgatói, hogyan jutottunk a mai helyzetbe. A VII. fejezet tárgya a környezeti válság, a természetes környezetünk helyi és globális romlása, az energia-, valamint a népesedési válság. A VIII. rész témája a válságra adott válasz, a globalizáció és azt vizsgáljuk, mennyire jó és miben rossz ez a megoldás, milyen jellegű fejleményekkel kell szembenéznünk. A IX. fejezet a fenntartható civilizációhoz vezető átmenet jellemzőit, az anyagtalanítás folyamatát ismerteti, az átmenet jelenlegi állapotát vázolja és a fenntarthatóság alapfeltételével, az emberhez méltó élet kialakításának lehetőségeivel foglalkozik. Zárszóként a következő évek, évtizedek eseményeinek két lehetséges forgatókönyvét vázoljuk fel.

A teljes könyv itt olvasható. (pdf állomány, 966 kb.)