a pannonhalmi tanácskozás résztvevői által 2011.szeptember17-én elfogadotttközös állásfoglalás
„Ebben a stádiumban az a dolgunk, hogy olyan közösségi formákat alakítsunk ki,
amelyekben a civilizáció, valamint az intellektuális és az erkölcsi lét megőrizhető
a sötétség új korszakában, mely már itt van a nyakunkon.”
(Alisdair Macintyre: Az erény nyomában)
2011. szeptember 16-17-én Győrött és Pannonhalmán a hazai mezőgazdaság megújulását, a
vidéki élet vonzerejének növelését és a táj helyreállítását szolgáló intézkedésekről folytattunk
tanácskozást. A résztvevőket az a meggyőződés vezette, hogy az előttünk álló sorsfordító
évtizedekben az ország épségét, lakóinak jólétét veszélyezteti, ha nem sikerül a vidék fejlődésének
fenntartható útjára rátalálni. Egyetértettünk abban, hogy fenntarthatónak csakis az erőforrásait
megőrző, illetve gyarapító fejlődés nevezhető. A magyar vidéket ennek éppen az ellenkezője
jellemezte az elmúlt két évtizedben: a teljesítmény romlott, miközben a természeti és emberi
erőforrások fogyatkozása példátlan méreteket öltött.
Európa a haladást évszázadokon át a városiasodással és iparosodással azonosította. Civilizációnk
elveszítette kapcsolatát élő környezetével, és sikerként könyvelte el a természet egyre fogyatkozó
forrásainak pazarlását. Napjainkra az emberhez méltó élet természeti feltételei végveszélybe
kerültek. Újra kell gondolni hol élünk, hogyan és miből. Mindez többé nem technikai kérdés,
hanem erkölcsi: földi otthonunk, utódaink jövője múlhat a válaszon.
Az ebből fakadó felelősséget csak a maguk sorsáról szabadon döntő közösségek képesek vállalni,
míg a kiszolgáltatottság rablógazdálkodásra sarkall. Ebben a meggyőződésben erősítettek meg
bennünket a tanácskozást vendégül látó Szent Benedek Rend főapátjának szavai is: „Harmóniát
és békességet teremtünk önmagunkban, s ezt a harmóniát visszük át környezetünkre”.
Pannonhalma, tanácskozásunk jelképes jelentőségű színhelye nemcsak a művelődésnek, de a
célszerű földművelésnek is a legrégebbi iskolája hazánkban. A kulturális közösségként és
mintagazdaságként is működő kolostorok mindennapos gyakorlatának vezérelvei autonómia és
autarchia (cselekvési függetlenség és önfenntartó gazdálkodás) voltak. A táj és a biológiai
sokféleség védelme, a távlatos gondolkodás térhódítása napjainkban is megköveteli, hogy a helyi
közösségek hozzájussanak a tényleges önrendelkezés feltételeihez, melyek az alábbiak:
• A saját erőforrások fenntartható használatára ösztönző gazdaságpolitika, amely nem a globális
mutatókban mért teljesítmény fokozását tekinti a gazdálkodás céljának, hanem a helyi
közösségek megerősödését, a vidéki élet minőségének javulását.
• Élelmiszer-önrendelkezés: A globális gazdasági hálózatoknak való kiszolgáltatottság enyhítése
az alapellátásban és a foglalkoztatásban. Ehhez a családi gazdaságok és kisvállalkozások
számára méltányos versenyfeltételeket biztosító értékesítési, hitel-és földbirtok-politikának kell
érvényesülnie, nem csak szavakban, de tettekben is.
• Falvaink csak akkor fognak talpra állni, ha a bennük keletkező jövedelem helyben marad.
Ehhez mindenekelőtt a földtulajdon és a földhasználat terén kell növelni az ott élők részesedését.
Korlátozni kell a mezőgazdasági nagyüzemek kiterjedését, gátat kell vetni
terjeszkedésüknek. A hagyományos tájhasználatban jártas helyi közösségek gazdasági
szerepének megerősítése biztosíték az ökológiai egyensúly fenntartására. A földhasználat
joga tehát őket illeti. Ezt az elvet a legkövetkezetesebben a jelentős természeti értékű
területeken kell érvényesíteni. Kívánatosnak tartjuk a közösségi földtulajdon
helyreállítását, elidegeníthetetlenségének kimondását a legelőkre, erdőkre, vizes
élőhelyekre.
• Az együttműködés és közös felelősségvállalás pótolhatatlan, elemi kereteit a települési
önkormányzatok biztosítják – meg kell erősíteni őket ebben a szerepükben. Az új
közigazgatási egységek kialakításánál pedig a történelmileg kialakult bioregionális
adottságokat is figyelembe kell venni.
• A tájgazdálkodás és a közösségek szerveződése megkívánja a helyi tudás megbecsülését és
gyarapítását. Ezt a törekvést ellehetetleníti a képzés és a szakképzés intézményeinek
központosítása. Ezért a társulás előnyeit felhasználva, ahol lehet, az általános iskola helyben
tartására kell törekedni.
Munkánk olyan kezdeményezésekhez kapcsolódik, melyek a vidékiek jobb megélhetését,
önbecsülésük és közösségeik erősödését a tájadottságokhoz alkalmazkodó gazdálkodás korszerű
formáinak elterjedésétől remélik. A biológiai sokféleség megőrzésén és kíméletes hasznosításán
alapuló elgondolások egyszerre ígérnek több munkalehetőséget a helybelieknek, hagyományos
tudásuk felértékelődését, a gazdaszemlélet újrahonosítását, bátorítást a családi és közösségi
vállalkozások számára, valamint a fiatalok erősebb kötődését szülőhelyükhöz.
Az együttgondolkodás során támaszkodhattunk a tanácskozás szervezője, a Jövő Nemzedékek
Országgyűlési Biztosa Irodája (JNO) által támogatott stratégiai kutatásokra is, melyek az ökológiai
és szociális fenntarthatóság szempontjából vizsgálták a vidéki társadalomban az elmúlt
évtizedekben végbement drámai változásokat. E kutatások eredményei a biztos éves jelentéseiben
is megjelennek.
A tanácskozáson négy szekcióban folyt a munka. Ezek:
1. Helyi piacot a helyi termékeknek!
2. Egészséges, helyi élelmiszert az iskolai közétkeztetésbe!
3. A gyümölcsfa-fajták tájadottságokhoz alkalmazkodó sokféleségének helyreállítását, védelmét!
4. Gyógyító növényeink szélesebb körű hasznosítását!
A továbbiakban a résztvevők e négy munkaterületen, illetve az azokhoz kapcsolódó oktatásnevelés
kérdéskörében kialakult közös álláspontját foglaljuk össze. Tesszük ezt abban a
reményben, hogy javaslataink hatást gyakorolnak a közvéleményre, meghallgatásra találnak a
döntéshozóknál, és bátorítást jelentenek ismerős és ismeretlen szövetségeseink számára szerte
az országban és a Kárpát-medencében.
A résztvevők támogatják a Vidékfejlesztési Minisztérium új Nemzeti Vidékstratégiáját. Olyan
köznapi és gyakorlatias cselekvési programokról tanácskoztunk, melyek a stratégiával
összhangban, döntő lökést adhatnak a vidéki társadalomban megindult egészséges
folyamatoknak, és sikerre vihetik az agráriumban az ökológiai rendszerváltozást.
1. Helyi piacot a helyi termékeknek!
Az élelmiszer-önrendelkezés helyreállítása a helyi közösségek megerősödésének alapfeltétele. Ez
fordítva is igaz: csak az egymásban és önmagukban bízó emberek összefogása teheti sikeressé a
helyi forrásokra épülő gazdasági kezdeményezéseket. A termelő és a fogyasztó közötti távolság
lerövidítése egyaránt szolgálja a minőségi élelmiszerellátást és a gazdálkodók jobb megélhetését. A
jó gyakorlatok terjedésének azonban sokféle, súlyos akadályával kellett szembesülnünk. A piac
kiépítéséhez, közös értékesítési, feldolgozóipari, logisztikai vállalkozásokhoz sokszor nem
mozgósítható kellő mennyiségű termék, illetve termelő. A helyi termék piacra jutását számos
életidegen jogszabály és a jogi keretek összehangolatlansága is gátolja. A kölcsönös bizalmatlanság
légköre kedvez az egyre átláthatatlanabb jogi dzsungel burjánzásának. Elemi érdekünk, hogy a
bizalom helyreálljon az emberek között, valamint az állam és polgárai között. Ez a tisztességes
piaci magatartás terjedésének elemi feltétele.
Javaslataink arra irányulnak, hogy
• a helyi termékek kínálata szélesedjék, és ezek esélyhez jussanak a piacon;
• a termelés, feldolgozás és értékesítés jogi szabályozása egyszerűsödjék;
• a helyi közösségek megerősödjenek és az együttműködés új formái elterjedjenek.
Mindennek megvalósítása érdekében a résztvevők a következő tennivalókat fogalmazták meg:
Földbérlet–földbirtok
1. A Nemzeti Földalap kezelésében lévő földek bérleti jogának odaítélésére vonatkozó
pályázatok elbírálásánál a helyben lakók kis-és közepes méretű gazdaságait, illetve a családi
gazdálkodókat részesítsék előnyben. Csak azt tekintsék családi gazdaságnak, ahol a pályázó
közeli hozzátartozóival együtt legfeljebb 300 hektáron gazdálkodik. A családi gazdaság
fogalmával visszaélőket zárják ki a pályázati lehetőségekből.
2. A pontozási rendszer ne részesítse előnyben azokat a nagyméretű állattartó telepeket,
melyek nem a helyiek tulajdonában vannak.
3. A pályázatokat helyrajzi számonként, vagy a kisebb gazdálkodók számára is ésszerűen
megművelhető nagyságú területekre írják ki.
4. A pályázatokon egy mezőgazdasági üzem se juthasson 150 hektárnál több földhöz. A helyi
közösségek érdekeinek szem előtt tartásával felül kell vizsgálni a mezőgazdasági
nagyüzemek földhasználati szerződéseit.
5. A földbérleti pályázati rendszert tegyék egyszerűvé, átláthatóvá, hogy a gazdálkodók maguk
is elkészíthessék pályázataikat. A regisztrációs díj és a pályázati biztosíték minimális legyen,
hogy ezek ne zárják ki a kisebb gazdálkodókat a földbérlet lehetőségéből.
A tisztességes gazdálkodói magatartás védelme
6. Az élelmiszerek és helyi termékek piacán fel kell számolni az illegális kereskedelmet. A
hatóságok a legnagyobb szigorral lépjenek fel a szervezett bűnözés, a nepperek ellen
(különösen a zöldség-, gyümölcs-és húskereskedelem terén). A mezőőri rendszer és a helyi
közbiztonság megerősítése is szükséges ahhoz, hogy az elvetett magból a terményt be is
lehessen takarítani.
7. A gazdálkodóknak is tenniük kell a tisztességes kereskedelemért: a maguk eszközeivel
gátolniuk kell a kistermelői, őstermelői értékesítési lehetőségekkel visszaélőket. Gazdasági
és közösségi szankciókat kell alkalmazni a csalókkal és a rossz minőségű terméket
árusítókkal szemben: ki kell közösíteni azokat, akik a gazdák jó hírnevét rontják.
Jogi akadálymentesítés
8. A vidéki életről szóló kerettörvény megalkotását kívánjuk. E jogszabályban szabályozni kell
azokat az alapvető jogokat és kötelességeket, melyek a vidéki közösségekre vonatkoznak.
Ide értendő például a falusi állattartás lehetőségének fenntartása, az energetikai, élelmiszerés
víz-önellátás joga, a falusi településkép megőrzése.
9. Az innovatív, a helyi közösségek boldogulását, önsegítését támogató jó példák jelentős
része települési önkormányzatok, lendületes és kreatív polgármesterek érdeme. Sokszor az
önkormányzat a település utolsó szellemi központja, munkáltatója. Elfogadhatatlannak
tartjuk ezért az önkormányzati rendszer központosítására irányuló törekvéseket. Gazdasági
és társadalmi szempontból is indokolt a kistelepülési önkormányzás és közszolgáltatások
fenntartása, a helyi közösségek ösztönzése arra, hogy találják meg önfenntartásuk sajátos
útjait.
10. A kisléptékű feldolgozást, szövetkezést, helyi értékesítést, állattartást jelenleg ellehetetlenítő,
vagy ésszerűtlenül megnehezítő jogszabályokat le kell bontani törvényi, rendeleti és egyéb
szabályozási szinteken. Erre tárcaközi bizottságot kell létrehozni civil szakértők
bevonásával. A bizottság érjen el egy éven belül kézzelfogható eredményeket a jogi
akadálymentesítésben.
11. A szövetkezetek elismeréséhez, illetve támogatásához szükséges bevételi küszöböt szállítsák
le 10 millió forintra, hogy a kisebb léptékű összefogások is esélyhez jussanak.
12. Meg kell alkotni a „háztáji termelés” jogi meghatározását az olyan kisléptékű termelők
számára, akik nem állítanak elő piacra vihető mennyiséget, legfeljebb háztól árusítanak. E
kategóriában a gazdálkodókkal szemben támasztott adminisztratív és higiéniai
követelményeket a minimálisra kell csökkenteni.
13. Meg kell alkotni a kézművesség jogi meghatározását. Lehetővé kell tenni, illetve
egyszerűsíteni kell a kézműves termékek piaci értékesítését.
14. Teremtsék meg az egyszerűsített közösségi értékesítés lehetőségét. A szövetkezés
előszobájaként lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a gazdák önálló kistermelői
státuszukat megőrizve egyszerű és olcsó adminisztrációs és adózási feltételek mellett más
termelőt vagy értékesítőt bízhassanak meg azzal, hogy terméküket a kistermelőkre
vonatkozó feltételekkel árusíthassa, amennyiben igazolni tudja annak eredetét.
15. Az állattartás szabályozásánál a természetközeli tartásmódot és a kisüzemet részesítsék
előnyben – az így előállított terméknek a nemzetközi piacon is összehasonlíthatatlanul
kedvezőbbek az értékesítési esélyei.
Turizmusfejlesztés
16.
A helyi turizmus tervezésének (a TDM-nek) legyen része a helyi termék értékesítése. A
falusi szállásadók lehetőség szerint helyi termékkel kínálják vendégeiket. A falusi turizmust
szabályozó jogi kereteket helyre kell állítani.
ÁFA-csökkentés
17. Az élelmiszerek általános forgalmi adóját (ÁFÁ-ját) a legkedvezményesebb (5%-os)
kategóriába kell sorolni. E nélkül a kistermelői, őstermelői termékek nem válhatnak
versenyképessé a nagyüzemi termékekkel szemben.
Anyagitámogatás
18. Elérhetővé kell tenni olyan támogatásokat, melyek a kisebb gazdaságok vagy éppen a háztáji
termelés eszközellátottságát javítják. Egy több tízmilliós munkagép árából több kisebb
gazdaságot fel lehetne szerelni.
19. Alakítsák ki a fiatal gazda életpálya-modellt, mely segíti a kezdő gazdálkodók hozzájutását
az alapvető termelési eszközökhöz (föld, tőke, tudás).
20. Gazdabank létrehozása szükséges, mely a mezőgazdasági tevékenység speciális igényeire
tekintettel kínál kedvezményes hiteleket.
21. A tanyaprogramot az egész országra ki kell terjeszteni és biztosítani kell a támogatás
megfelelő kereteit.
Társadalmi integráció
22. A helyi termékfejlesztés nem csak gazdasági cél, hanem társadalmi integrációs kérdés is. Az
értelmes munkához jutó munkanélküliek és szegény emberek visszanyerhetik emberi
méltóságukat, újra utat találhatnak a közösséghez. A tartós munkanélküliek foglalkoztatását,
közmunkaprogramokat szociális rehabilitációs feladatnak is kell tekinteni és ennek
megfelelően kell megtervezni.
23. Magyarországon csaknem 600.000 ember él fogyatékkal. Bevonásuk a mezőgazdasági
munkába segítheti a munkanélküliség enyhítését, egyben értelmes, tartalommal teli életet
biztosíthat a nehéz sorsú embereknek. Ezért modellprogramok indítását javasoljuk a
fogyatékkal élők mezőgazdasági foglalkoztatására.
Tanácsadás
24. Ki kell alakítani a gazdák számára a könnyen, olcsón elérhető, naprakész, és érdemi
segítséget nyújtó tanácsadók rendszerét. A Magyar Agrárkamara tanácsadói hálózata ma
nem mindenütt felel meg ezeknek a követelményeknek.
25. A falugazdászok szolgáljanak a gazdálkodók számára kormányablakként, melyen keresztül
egyszerű, közérthető formában juthatnak mindahhoz az információhoz, ami a
gazdálkodáshoz nélkülözhetetlen.
Helyet a helyinek!
26. A helyi boltokban jelenjenek meg a helyi termékek. Ki kell terjeszteni az „Adj egy méter
esélyt a helyinek!” mozgalmat. Törekedni kell arra, hogy a fogyasztó ismerje fel: a
közösséget támogatja, ha helyi terméket vásárol.
2. Egészséges, helyi élelmiszert az iskolai közétkeztetésbe!
A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa és az oktatási jogok biztosa májusi felhívásában
sürgette, hogy teremtsék meg az ellenőrzött forrásból származó, egészséges és jó minőségű helyi
termékek túlsúlyát az iskolai, óvodai és bölcsődei közétkeztetésben. Ez kedvezően befolyásolná a
fiatalok egészségi állapotát és táplálkozási kultúráját, továbbá erősítené helyi kötődésüket.
Ugyanakkor tartós, kiszámítható keresletet támasztana, ami növelné a gazdák vállalkozási
hajlandóságát és új munkalehetőségeket teremtene helyben. Mindehhez a közétkeztetés reformja
érdekében felállított tárcaközi bizottságnak el kell hárítania azokat az elemi akadályokat, amelyek
jelenleg lehetetlenné teszik a tanácskozáson megismert jó gyakorlatok terjedését.
1. A közétkeztetési feladatok ellátásának joga minden körülmények között a helyi közösséget
illesse meg. A tanácskozás résztvevői e feladatra az önkormányzati fenntartású konyhákat,
vagy a helyi nonprofit közösségi vállalkozásokat tartják a legalkalmasabbnak.
2. A beszállítók és a közétkeztetési feladatot ellátó szervezet közötti szerződés tartalmazza a
termelők megélhetési, illetve az intézmények ellátási biztonságának feltételeit. A beszállító
gazdaságok viselhessék a „közétkeztetési szállító” védjegyet, s ez váljon a jó minőség
biztosítékává.
3. A közétkeztetést és gyermekélelmezést szabályozó miniszteri rendelet mielőbbi hatályba
lépését sürgetjük. A rendelet kötelezze az intézményfenntartókat az ellátás megfelelő
minőségének biztosítására, a táplálék összetételére vonatkozó előírások betartására,
valamint arra, hogy részesítsék előnyben a helyi forrásból származó egészséges táplálékot és
az ökogazdaságból származó termékeket. Ez az elv érvényesüljön következetesen a
területet érintő valamennyi pályázati kiírásban is.
4. Az iskolai büfék és automaták működéséhez külön ajánlás és jogszabály szükséges.
Ezekben a helyi termék is jusson meghatározó szerephez.
5. A közétkeztetési tevékenységet vonják ki a jelenlegi közbeszerzési törvény hatálya alól.
6. A közétkeztetést úgy kell szabályozni, hogy a helyi beszállítók eséllyel pályázhassanak, és
érvényesíteni lehessen a minőségi, táplálkozás-egészségügyi és ökológiai szempontokat!
7. A közétkeztetés reformján dolgozó tárcaközi bizottság jelölje meg az intézményi konyhák
felújításának, az étkezési normatíva terén mutatkozó szélsőséges regionális egyenlőtlenségek
mérséklésének, továbbá a termelők ösztönzésének anyagi forrásait.
8. Az iskolai, óvodai és bölcsődei kertek, konyhák és konyhakertek kialakításánál vegyék
figyelembe, hogy ezek az intézményekben zajló nevelő-oktató tevékenység fontos, a
tanteremmel egyenrangú színterei.
3. A gyümölcsfa-fajták tájadottságokhoz alkalmazkodó sokféleségének helyreállítását, védelmét!
Magyarországon jelentős fajtagyűjtemények vannak, azonban jelenleg nem folyik rendszeres
fajtagyűjtés. A paraszti gazdaságok eltűnésével a Kárpát-medencében ma még fellelhető 8-10.000
gyümölcsfajta túlnyomó része kiesett a termelésből, egyedeik száma rohamosan csökken. A
Kárpát-medencei Gyümölcsész Hálózat a tájfajták megőrzésére és a gyümölcsész-kultúra
terjesztésére vállalkozott. A génmegőrzés és a fenntartható gyümölcsészet érdekében a Hálózat,
három történelmi keresztény egyház, a vidékfejlesztési tárca, a Génmegőrzési Tanács képviselője,
valamint a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa együttműködési megállapodást írt alá. A
szekció ennek megvalósításáról tanácskozott, s a résztvevők egyetértésre jutottak az alábbiakban:
1. A fajták megőrzése csupán az első, elengedhetetlen lépés a tájgazdálkodás elveinek
megfelelő gyümölcsészet megújításában. A fajták magukon viselik a közösség ujjlenyomatát:
sajátosságaik elválaszthatatlanok a művelés módjától, a helyi közösség értékrendjétől és
tárgyi kultúrájától.
2. Cél, hogy a hagyományos fajtákat a helyi emberek maguk gyűjtsék, szaporítsák és
újratelepítsék fajtagyűjteményekbe vagy termelő gyümölcsösökbe („on-farm”
génmegőrzés). Emellett a gyűjtők és gazdálkodók további célja a gyorsan változó természeti
feltételekhez és fogyasztói igényekhez egyaránt alkalmazkodó új változatok kialakítása és a
tájgazdálkodás elveinek legjobban megfelelő művelésmódok kidolgozása is. A mozgalom a
helyi közösség önbecsülésének és összetartozásának erősítését, a helyi emberektől korábban
elvont feladatok visszavételét is szolgálja.
3. Szükséges, hogy a gyűjtés szakszerűen folyjék, az adatokat nemzetközileg elfogadott
ismérvek szerint összesítsék. A fajták felmérésével együtt a fákhoz és gyümölcsösökhöz
fűződő helyi tudást is rögzíteni kell. Fontos, hogy a gyűjtésbe a fiatalság is bekapcsolódjék
és elsajátítsa a gyümölcsészet alapismereteit. Képezzék ezek a tudnivalók (az oltástól a
lekvár főzéséig, a fajták megkülönböztetésétől a nemesítésig) az általános iskolai tananyag
részét, a fajtagyűjtemények, faiskolák és gyümölcsösök pedig biztosítsanak helyet a
gyakorlati tanuláshoz.
4. A gyümölcsész hálózat az egyes régiókban tanfolyamokat, ismeretterjesztő rendezvényeket
szervez és közreműködik egy tájékoztató kiadvány megjelentetésében.
5. A megállapodásban résztvevő felek még az idén kijelölik a szakmai munka regionális
központjainak helyet adó mintaprogramokat, melyek a hagyományos gyümölcsfa-fajtákat
őrző gyűjteményes kertekhez és génbankokhoz kapcsolódnak. A regionális, illetve országos
koordinációval járó feladatok ellátása gyakorlott szakemberek alkalmazását kívánja meg.
6. A mozgalomba bekapcsolódó gazdálkodók, gyülekezetek, önkormányzatok, iskolák, civil
szervezetek gondoskodnak a gyümölcsösök telepítésére alkalmas telkekről, megszervezik a
helyi gyűjtést, és megismerik a gyümölcsösökhöz kapcsolódó tevékenységeket, különös
tekintettel a gyűjtőmunkára. Legkésőbb a tavaszi faültetés idejéig sor kerül a
fajtagyűjteményektől igényelhető különböző fajtájú oltványok számának felmérésére.
7. A termesztés, tárolás, feldolgozás és értékesítés feltételeinek fokozatos megteremtésével a
lehetséges haszonvételi módok sokféleségének felelevenítésével a mozgalom bebizonyítja a
tájgazdálkodás megvalósíthatóságát, gazdasági jelentőségét, tájat gazdagító hatását.
8. A felek kidolgozott javaslatokkal fordulnak a kormányzati szervekhez a jogszabályi
akadályok elhárítása érdekében (pl. faiskolai rendelet, út menti gyümölcsfák helyzete, agrárkörnyezetgazdálkodási
támogatás stb.).
4. Gyógyító növényeink szélesebb körű hasznosítását!
A gyógynövények gyűjtése, termesztése, feldolgozása és forgalmazása
• kitüntetett figyelmet érdemel, mint a hagyományos orvoslás hatékony eszköze az
egészségmegőrzés terén, melyet évszázados tapasztalat igazol;
• jól példázza, hogy a biológiai sokféleség fenntartása elválaszthatatlan a kulturális
sokféleség, azaz a regionális adottságokhoz kapcsolódó helyi tudás megőrzésétől;
• munkaintenzív ágazat, amely különféle képzettségű embereknek nyújt megélhetést;
• olyan térségek népességmegtartó képességét erősítheti, amelyek természeti értékekben
gazdagok, megélhetési lehetőségekben azonban szegények.
Sajnálatos, hogy ezek a megkülönböztető vonások sem a jogi szabályozásban, sem a pályázati
rendszerben nem tükröződnek kellőképpen. A tanácskozás résztvevői a fenti tevékenységek
erőteljes ösztönzését javasolják.
Jogalkotássalkapcsolatosjavaslatok
A tradicionálisan használt gyógynövények nagy része nem sorolható be aggálytalanul egyik, az
uniós jog által ismert és elismert termékkategóriába sem: egészségmegőrző-betegségmegelőző
hatásuk az élelmiszerektől, előállításuk és felhasználásuk módja pedig a gyógyszerektől
egyértelműen megkülönbözteti őket. Kijelenthetjük ezért, hogy a gyógynövény-készítmények
besorolására Európa-szerte alkalmazott különböző köztes kategóriák megszüntetésére irányuló
törekvés eleve életszerűtlen és elhibázott az Unió részéről. Ennek a valóságban ténylegesen létező
határterületnek a szabályozását jól szolgálta a Magyarországon 1987 óta létező gyógytermék
kategória, amelynek fenntartása és az uniós joggal való összhangjának megteremtése nemzeti
érdekünk.
A fentiek érdekében javasoljuk:
1. Tárcaközi Bizottság létrehozását a Vidékfejlesztési Minisztérium, a Nemzeti Erőforrás
Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium részvételével.
A Tárcaközi Bizottság szakértők, valamint a gyógynövények gyűjtésében, termesztésében,
feldolgozásában és értékesítésében érdekeltek képviselőinek bevonásával tekintse át a
gyógynövényt tartalmazó termékek teljes szabályozási spektrumát (élelmiszerek, étrendkiegészítők,
gyógytermékek, gyógyszerek, orvostechnikai eszközök, állatgyógyászati
készítmények, kozmetikumok stb.), és dolgozza ki az ágazat átfogó szabályozási és
támogatási koncepcióját.
2. A gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású anyagok és készítmények nyilvántartásáról és
forgalomba hozataláról szóló 10/1987. (VIII.19.) EüM rendelet módosítását.
Az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerekről és egyéb, a gyógyszerpiacot szabályozó
törvények módosításáról szóló 2005. évi XCV. törvény (Gytv.) 2011. július 1-jén hatályba
lépett módosításával1 a jogalkotó megteremtette a gyógytermék kategória fennmaradásának
jogalapját. Új nyilvántartásba vételi és forgalomba hozatali engedélyek kiadására azonban a
hatályos szabályozás szerint nincs lehetőség, továbbá nem egyértelmű, ki dönti majd el,
melyek azok a termékek, amelyek valamennyi sajátosságukat figyelembe véve a hagyományos
növényi gyógyszer kategóriába sorolhatók. Ezért javasoljuk, hogy a jogalkotó a 10/1987.
(VIII.19.) EüM rendelet, valamint az egyéb kapcsolódó jogszabályi rendelkezések
módosításával szilárdítsa meg a gyógytermékek helyzetét, és tegye lehetővé növényi alapú
gyógytermékek forgalomba hozatalára vonatkozó új engedélyek kiadását.
3. A kistermelői élelmiszer-termelés, -előállítás és -értékesítés feltételeiről szóló 52/2010.
(IV.30.) FVM rendelet módosítását.
Az 52/2010. (IV.30.) FVM rendelet megfelelő módosítása lehetőséget teremthet arra, hogy a
kistermelői tevékenység jobban bekapcsolható legyen a gyógynövény-termékek előállításának
rendszerébe. Javasoljuk tehát, hogy a módosítás keretében biztosítsák a gyógynövények és a
belőlük készült gyógynövény-termékek kisléptékű (marginális) forgalmazásának lehetőségét.
Az ágazat támogatási rendszerének kidolgozása
4. A mindenkire kiterjedő, kötelező minőségbiztosítás közös érdek, ennek terheit azonban –
tekintettel a nemzetközi versenyképesség megteremtéséhez fűződő gazdaságpolitikai érdekre –
az állam nem háríthatja teljes mértékben a gazdálkodókra. Kívánatos tehát a
minőségbiztosítási rendszerekhez való csatlakozás állami támogatása, különösen a kevésbé
tőkeerős kis-és középvállalkozások (kistermelők, őstermelők) esetében.
5. Támogassák a kutató-fejlesztő tevékenységet, úgy a biológiai alapok (fajtaelismerés,
fajtafenntartás), mint az alkalmazott (környezetbarát) termesztési és feldolgozási technológiák
fejlesztése terén. Segítsék az ellenőrzött szaporítóanyaghoz való hozzájutást.
6. A pannon biogeográfiai régió sajátos, Európa más részeitől eltérő adottságai lehetővé tennék
számos hazai gyógynövény hungarikumként való elfogadtatását. Az eredetvédett
gyógynövény-termékek körének bővítése további előnyöket jelentene az ágazat számára.
7. A tanácskozás résztvevői szerint a gyógynövény-ágazat a 2014-ben induló vidékfejlesztési
programban megkülönböztetett kormányzati figyelmet érdemel. A mostani kritikus
helyzetben azonban a több éves várakozás az ágazat leépülését kockáztatná, ezért az érintett
tárcáktól azt várják, hogy jelöljék meg a jelenlegi pályázati rendszerben azokat a forrásokat,
amelyek a fentiek értelmében a gyógynövény-ágazat támogatására fordíthatók.
A gyógynövényekre vonatkozó tudás megőrzése, gyarapítása
8. Az állam a Gyógynövény Szövetség és Terméktanáccsal, a nemzeti parkokkal és a
tudományos műhelyekkel együttműködve segítse olyan képzési formák létrehozását, melyek
keretében a gyógynövények fenntartható gyűjtéséhez, környezetbarát termesztéséhez,
valamint felhasználásához szükséges tudás megszerezhető.
9. Ezek az ismeretek jelenjenek meg a közoktatásban is a bioregionális adottságokra épülő helyi
tudás részeként, a honismeret, a gyakorlati ismeretek, valamint az egészségnevelés műveltségi
területeken.
5. A szekciók javaslatai oktatás-nevelés terén
1. Kapjon kiemelt figyelmet a mezőgazdasági szakképzés fejlesztése. A szakképzést lehetőség
szerint minél nagyobb mértékben kapcsolják össze a családi gazdálkodással, hogy az
iskolában oktatott anyag a gyakorlatban is hasznosulhasson, a gyermekek „belenőjenek” a
gazdálkodásba.
2. A mezőgazdasági szakképzésben a tanulók ismerkedjenek meg az őshonos és régen
honosult hazai fajtákkal is. Ez hozzájárul ahhoz, hogy önálló gazdálkodásukban is
meglegyen az igényük e fajták alkalmazására.
3. Minél több iskolás ismerkedjék meg a mezőgazdasággal, a tanrend teremtsen lehetőséget
arra, hogy évente egy hetet egy gazdaságban töltsenek a diákok.
4. Minél több helyen létesüljön az iskolákban tankert, gyümölcsös, tankonyha.
5. Fejleszteni kell a népfőiskolák hálózatát és erőteljesebben be kell vonni őket a
vidékfejlesztésbe.
Pannonhalma, 2011. szeptember 17.
Forrás: http://pannonelemzo.hu/aas_szoveg/file/115_pannonhalmi_nyilatkozat_0929.pdf
Itt megtalálható a tanácskjozás részt vevőinek névsora is.
Itt megtalálható a tanácskjozás részt vevőinek névsora is.