a pannonhalmi tanácskozás résztvevői által 2011.szeptember17-én elfogadottt
közös állásfoglalás 
 
 
„Ebben a stádiumban az a dolgunk, hogy olyan közösségi formákat alakítsunk ki, 
amelyekben a civilizáció, valamint az intellektuális és az erkölcsi lét megőrizhető 
a sötétség új korszakában, mely már itt van a nyakunkon.” 

(Alisdair Macintyre: Az erény nyomában) 
 
2011. szeptember 16-17-én Győrött és Pannonhalmán a hazai mezőgazdaság megújulását, a 
vidéki élet vonzerejének növelését és a táj helyreállítását szolgáló intézkedésekről folytattunk 
tanácskozást. A résztvevőket az a meggyőződés vezette, hogy az előttünk álló sorsfordító 
évtizedekben az ország épségét, lakóinak jólétét veszélyezteti, ha nem sikerül a vidék fejlődésének 
fenntartható útjára rátalálni. Egyetértettünk abban, hogy fenntarthatónak csakis az erőforrásait 
megőrző, illetve gyarapító fejlődés nevezhető. A magyar vidéket ennek éppen az ellenkezője 
jellemezte az elmúlt két évtizedben: a teljesítmény romlott, miközben a természeti és emberi 
erőforrások fogyatkozása példátlan méreteket öltött. 
Európa a haladást évszázadokon át a városiasodással és iparosodással azonosította. Civilizációnk 
elveszítette kapcsolatát élő környezetével, és sikerként könyvelte el a természet egyre fogyatkozó 
forrásainak pazarlását. Napjainkra az emberhez méltó élet természeti feltételei végveszélybe 
kerültek. Újra kell gondolni hol élünk, hogyan és miből. Mindez többé nem technikai kérdés, 
hanem erkölcsi: földi otthonunk, utódaink jövője múlhat a válaszon. 
 
Az ebből fakadó felelősséget csak a maguk sorsáról szabadon döntő közösségek képesek vállalni, 
míg a kiszolgáltatottság rablógazdálkodásra sarkall. Ebben a meggyőződésben erősítettek meg 
bennünket a tanácskozást vendégül látó Szent Benedek Rend főapátjának szavai is: „Harmóniát 
és békességet teremtünk önmagunkban, s ezt a harmóniát visszük át környezetünkre”. 
Pannonhalma, tanácskozásunk jelképes jelentőségű színhelye nemcsak a művelődésnek, de a 
célszerű földművelésnek is a legrégebbi iskolája hazánkban. A kulturális közösségként és 
mintagazdaságként is működő kolostorok mindennapos gyakorlatának vezérelvei autonómia és 
autarchia (cselekvési függetlenség és önfenntartó gazdálkodás) voltak. A táj és a biológiai 
sokféleség védelme, a távlatos gondolkodás térhódítása napjainkban is megköveteli, hogy a helyi 
közösségek hozzájussanak a tényleges önrendelkezés feltételeihez, melyek az alábbiak: 
 
• A saját erőforrások fenntartható használatára ösztönző gazdaságpolitika, amely nem a globális 
mutatókban mért teljesítmény fokozását tekinti a gazdálkodás céljának, hanem a helyi 
közösségek megerősödését, a vidéki élet minőségének javulását. 
 
• Élelmiszer-önrendelkezés: A globális gazdasági hálózatoknak való kiszolgáltatottság enyhítése 
az alapellátásban és a foglalkoztatásban. Ehhez a családi gazdaságok és kisvállalkozások 
számára méltányos versenyfeltételeket biztosító értékesítési, hitel-és földbirtok-politikának kell 
érvényesülnie, nem csak szavakban, de tettekben is.
 
• Falvaink csak akkor fognak talpra állni, ha a bennük keletkező jövedelem helyben marad. 
Ehhez mindenekelőtt a földtulajdon és a földhasználat terén kell növelni az ott élők részesedését. 
Korlátozni kell a mezőgazdasági nagyüzemek kiterjedését, gátat kell vetni 
terjeszkedésüknek. A hagyományos tájhasználatban jártas helyi közösségek gazdasági 
szerepének megerősítése biztosíték az ökológiai egyensúly fenntartására. A földhasználat 
joga tehát őket illeti. Ezt az elvet a legkövetkezetesebben a jelentős természeti értékű 
területeken kell érvényesíteni. Kívánatosnak tartjuk a közösségi földtulajdon 
helyreállítását, elidegeníthetetlenségének kimondását a legelőkre, erdőkre, vizes 
élőhelyekre. 
 
• Az együttműködés és közös felelősségvállalás pótolhatatlan, elemi kereteit a települési 
önkormányzatok biztosítják – meg kell erősíteni őket ebben a szerepükben. Az új 
közigazgatási egységek kialakításánál pedig a történelmileg kialakult bioregionális 
adottságokat is figyelembe kell venni. 
 
• A tájgazdálkodás és a közösségek szerveződése megkívánja a helyi tudás megbecsülését és 
gyarapítását. Ezt a törekvést ellehetetleníti a képzés és a szakképzés intézményeinek 
központosítása. Ezért a társulás előnyeit felhasználva, ahol lehet, az általános iskola helyben 
tartására kell törekedni
 
Munkánk olyan kezdeményezésekhez kapcsolódik, melyek a vidékiek jobb megélhetését, 
önbecsülésük és közösségeik erősödését a tájadottságokhoz alkalmazkodó gazdálkodás korszerű 
formáinak elterjedésétől remélik. A biológiai sokféleség megőrzésén és kíméletes hasznosításán 
alapuló elgondolások egyszerre ígérnek több munkalehetőséget a helybelieknek, hagyományos 
tudásuk felértékelődését, a gazdaszemlélet újrahonosítását, bátorítást a családi és közösségi 
vállalkozások számára, valamint a fiatalok erősebb kötődését szülőhelyükhöz. 
 
Az együttgondolkodás során támaszkodhattunk a tanácskozás szervezője, a Jövő Nemzedékek 
Országgyűlési Biztosa Irodája (JNO) által támogatott stratégiai kutatásokra is, melyek az ökológiai 
és szociális fenntarthatóság szempontjából vizsgálták a vidéki társadalomban az elmúlt 
évtizedekben végbement drámai változásokat. E kutatások eredményei a biztos éves jelentéseiben 
is megjelennek. 
 
A tanácskozáson négy szekcióban folyt a munka. Ezek: 
 
1. Helyi piacot a helyi termékeknek! 
2. Egészséges, helyi élelmiszert az iskolai közétkeztetésbe! 
3. A gyümölcsfa-fajták tájadottságokhoz alkalmazkodó sokféleségének helyreállítását, védelmét! 
4. Gyógyító növényeink szélesebb körű hasznosítását! 
 
A továbbiakban a résztvevők e négy munkaterületen, illetve az azokhoz kapcsolódó oktatásnevelés 
kérdéskörében kialakult közös álláspontját foglaljuk össze. Tesszük ezt abban a 
reményben, hogy javaslataink hatást gyakorolnak a közvéleményre, meghallgatásra találnak a 
döntéshozóknál, és bátorítást jelentenek ismerős és ismeretlen szövetségeseink számára szerte 
az országban és a Kárpát-medencében. 
 
A résztvevők támogatják a Vidékfejlesztési Minisztérium új Nemzeti Vidékstratégiáját. Olyan 
köznapi és gyakorlatias cselekvési programokról tanácskoztunk, melyek a stratégiával 
összhangban, döntő lökést adhatnak a vidéki társadalomban megindult egészséges 
folyamatoknak, és sikerre vihetik az agráriumban az ökológiai rendszerváltozást. 
 
1. Helyi piacot a helyi termékeknek! 

Az élelmiszer-önrendelkezés helyreállítása a helyi közösségek megerősödésének alapfeltétele. Ez 
fordítva is igaz: csak az egymásban és önmagukban bízó emberek összefogása teheti sikeressé a 
helyi forrásokra épülő gazdasági kezdeményezéseket. A termelő és a fogyasztó közötti távolság 
lerövidítése egyaránt szolgálja a minőségi élelmiszerellátást és a gazdálkodók jobb megélhetését. A 
jó gyakorlatok terjedésének azonban sokféle, súlyos akadályával kellett szembesülnünk. A piac 
kiépítéséhez, közös értékesítési, feldolgozóipari, logisztikai vállalkozásokhoz sokszor nem 
mozgósítható kellő mennyiségű termék, illetve termelő. A helyi termék piacra jutását számos 
életidegen jogszabály és a jogi keretek összehangolatlansága is gátolja. A kölcsönös bizalmatlanság 
légköre kedvez az egyre átláthatatlanabb jogi dzsungel burjánzásának. Elemi érdekünk, hogy a 
bizalom helyreálljon az emberek között, valamint az állam és polgárai között. Ez a tisztességes 
piaci magatartás terjedésének elemi feltétele. 
 
Javaslataink arra irányulnak, hogy 
 
• a helyi termékek kínálata szélesedjék, és ezek esélyhez jussanak a piacon; 
• a termelés, feldolgozás és értékesítés jogi szabályozása egyszerűsödjék; 
• a helyi közösségek megerősödjenek és az együttműködés új formái elterjedjenek. 
Mindennek megvalósítása érdekében a résztvevők a következő tennivalókat fogalmazták meg: 
 
Földbérlet–földbirtok 
 
1. A Nemzeti Földalap kezelésében lévő földek bérleti jogának odaítélésére vonatkozó 
pályázatok elbírálásánál a helyben lakók kis-és közepes méretű gazdaságait, illetve a családi 
gazdálkodókat részesítsék előnyben. Csak azt tekintsék családi gazdaságnak, ahol a pályázó 
közeli hozzátartozóival együtt legfeljebb 300 hektáron gazdálkodik. A családi gazdaság 
fogalmával visszaélőket zárják ki a pályázati lehetőségekből. 

2. A pontozási rendszer ne részesítse előnyben azokat a nagyméretű állattartó telepeket, 
melyek nem a helyiek tulajdonában vannak. 
 
3. A pályázatokat helyrajzi számonként, vagy a kisebb gazdálkodók számára is ésszerűen 
megművelhető nagyságú területekre írják ki.
 
4. A pályázatokon egy mezőgazdasági üzem se juthasson 150 hektárnál több földhöz. A helyi 
közösségek érdekeinek szem előtt tartásával felül kell vizsgálni a mezőgazdasági 
nagyüzemek földhasználati szerződéseit.
 
5. A földbérleti pályázati rendszert tegyék egyszerűvé, átláthatóvá, hogy a gazdálkodók maguk 
is elkészíthessék pályázataikat. A regisztrációs díj és a pályázati biztosíték minimális legyen, 
hogy ezek ne zárják ki a kisebb gazdálkodókat a földbérlet lehetőségéből.
 
A tisztességes gazdálkodói magatartás védelme 
 
6. Az élelmiszerek és helyi termékek piacán fel kell számolni az illegális kereskedelmet. A 
hatóságok a legnagyobb szigorral lépjenek fel a szervezett bűnözés, a nepperek ellen 
(különösen a zöldség-, gyümölcs-és húskereskedelem terén). A mezőőri rendszer és a helyi 
közbiztonság megerősítése is szükséges ahhoz, hogy az elvetett magból a terményt be is 
lehessen takarítani. 
 
7. A gazdálkodóknak is tenniük kell a tisztességes kereskedelemért: a maguk eszközeivel 
gátolniuk kell a kistermelői, őstermelői értékesítési lehetőségekkel visszaélőket. Gazdasági 
és közösségi szankciókat kell alkalmazni a csalókkal és a rossz minőségű terméket 
árusítókkal szemben: ki kell közösíteni azokat, akik a gazdák jó hírnevét rontják. 

Jogi akadálymentesítés 
 
8. A vidéki életről szóló kerettörvény megalkotását kívánjuk. E jogszabályban szabályozni kell 
azokat az alapvető jogokat és kötelességeket, melyek a vidéki közösségekre vonatkoznak. 
Ide értendő például a falusi állattartás lehetőségének fenntartása, az energetikai, élelmiszerés 
víz-önellátás joga, a falusi településkép megőrzése. 

9. Az innovatív, a helyi közösségek boldogulását, önsegítését támogató jó példák jelentős 
része települési önkormányzatok, lendületes és kreatív polgármesterek érdeme. Sokszor az 
önkormányzat a település utolsó szellemi központja, munkáltatója. Elfogadhatatlannak 
tartjuk ezért az önkormányzati rendszer központosítására irányuló törekvéseket. Gazdasági 
és társadalmi szempontból is indokolt a kistelepülési önkormányzás és közszolgáltatások 
fenntartása, a helyi közösségek ösztönzése arra, hogy találják meg önfenntartásuk sajátos 
útjait.
 
10. A kisléptékű feldolgozást, szövetkezést, helyi értékesítést, állattartást jelenleg ellehetetlenítő, 
vagy ésszerűtlenül megnehezítő jogszabályokat le kell bontani törvényi, rendeleti és egyéb 
szabályozási szinteken. Erre tárcaközi bizottságot kell létrehozni civil szakértők 
bevonásával. A bizottság érjen el egy éven belül kézzelfogható eredményeket a jogi 
akadálymentesítésben.
 
11. A szövetkezetek elismeréséhez, illetve támogatásához szükséges bevételi küszöböt szállítsák 
le 10 millió forintra, hogy a kisebb léptékű összefogások is esélyhez jussanak. 
 
12. Meg kell alkotni a „háztáji termelés” jogi meghatározását az olyan kisléptékű termelők 
számára, akik nem állítanak elő piacra vihető mennyiséget, legfeljebb háztól árusítanak. E 
kategóriában a gazdálkodókkal szemben támasztott adminisztratív és higiéniai 
követelményeket a minimálisra kell csökkenteni. 
 
13. Meg kell alkotni a kézművesség jogi meghatározását. Lehetővé kell tenni, illetve 
egyszerűsíteni kell a kézműves termékek piaci értékesítését.
 
14. Teremtsék meg az egyszerűsített közösségi értékesítés lehetőségét. A szövetkezés 
előszobájaként lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a gazdák önálló kistermelői 
státuszukat megőrizve egyszerű és olcsó adminisztrációs és adózási feltételek mellett más 
termelőt vagy értékesítőt bízhassanak meg azzal, hogy terméküket a kistermelőkre 
vonatkozó feltételekkel árusíthassa, amennyiben igazolni tudja annak eredetét.
 
15. Az állattartás szabályozásánál a természetközeli tartásmódot és a kisüzemet részesítsék 
előnyben – az így előállított terméknek a nemzetközi piacon is összehasonlíthatatlanul 
kedvezőbbek az értékesítési esélyei. 
 
Turizmusfejlesztés 
 
16. 
A helyi turizmus tervezésének (a TDM-nek) legyen része a helyi termék értékesítése. A 
falusi szállásadók lehetőség szerint helyi termékkel kínálják vendégeiket. A falusi turizmust 
szabályozó jogi kereteket helyre kell állítani. 

ÁFA-csökkentés 
 
17. Az élelmiszerek általános forgalmi adóját (ÁFÁ-ját) a legkedvezményesebb (5%-os) 
kategóriába kell sorolni. E nélkül a kistermelői, őstermelői termékek nem válhatnak 
versenyképessé a nagyüzemi termékekkel szemben. 

Anyagitámogatás 
 
18. Elérhetővé kell tenni olyan támogatásokat, melyek a kisebb gazdaságok vagy éppen a háztáji 
termelés eszközellátottságát javítják. Egy több tízmilliós munkagép árából több kisebb 
gazdaságot fel lehetne szerelni. 

19. Alakítsák ki a fiatal gazda életpálya-modellt, mely segíti a kezdő gazdálkodók hozzájutását 
az alapvető termelési eszközökhöz (föld, tőke, tudás). 
 
20. Gazdabank létrehozása szükséges, mely a mezőgazdasági tevékenység speciális igényeire 
tekintettel kínál kedvezményes hiteleket.
 
21. A tanyaprogramot az egész országra ki kell terjeszteni és biztosítani kell a támogatás 
megfelelő kereteit. 

Társadalmi integráció 
 
22. A helyi termékfejlesztés nem csak gazdasági cél, hanem társadalmi integrációs kérdés is. Az 
értelmes munkához jutó munkanélküliek és szegény emberek visszanyerhetik emberi 
méltóságukat, újra utat találhatnak a közösséghez. A tartós munkanélküliek foglalkoztatását, 
közmunkaprogramokat szociális rehabilitációs feladatnak is kell tekinteni és ennek 
megfelelően kell megtervezni. 

23. Magyarországon csaknem 600.000 ember él fogyatékkal. Bevonásuk a mezőgazdasági 
munkába segítheti a munkanélküliség enyhítését, egyben értelmes, tartalommal teli életet 
biztosíthat a nehéz sorsú embereknek. Ezért modellprogramok indítását javasoljuk a 
fogyatékkal élők mezőgazdasági foglalkoztatására. 

Tanácsadás 
 
24. Ki kell alakítani a gazdák számára a könnyen, olcsón elérhető, naprakész, és érdemi 
segítséget nyújtó tanácsadók rendszerét. A Magyar Agrárkamara tanácsadói hálózata ma 
nem mindenütt felel meg ezeknek a követelményeknek. 
 
25. A falugazdászok szolgáljanak a gazdálkodók számára kormányablakként, melyen keresztül 
egyszerű, közérthető formában juthatnak mindahhoz az információhoz, ami a 
gazdálkodáshoz nélkülözhetetlen.
 
Helyet a helyinek! 
 
26. A helyi boltokban jelenjenek meg a helyi termékek. Ki kell terjeszteni az „Adj egy méter 
esélyt a helyinek!” mozgalmat. Törekedni kell arra, hogy a fogyasztó ismerje fel: a 
közösséget támogatja, ha helyi terméket vásárol. 
 
2. Egészséges, helyi élelmiszert az iskolai közétkeztetésbe! 

A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa és az oktatási jogok biztosa májusi felhívásában 
sürgette, hogy teremtsék meg az ellenőrzött forrásból származó, egészséges és jó minőségű helyi 
termékek túlsúlyát az iskolai, óvodai és bölcsődei közétkeztetésben. Ez kedvezően befolyásolná a 
fiatalok egészségi állapotát és táplálkozási kultúráját, továbbá erősítené helyi kötődésüket. 
Ugyanakkor tartós, kiszámítható keresletet támasztana, ami növelné a gazdák vállalkozási 
hajlandóságát és új munkalehetőségeket teremtene helyben. Mindehhez a közétkeztetés reformja 
érdekében felállított tárcaközi bizottságnak el kell hárítania azokat az elemi akadályokat, amelyek 
jelenleg lehetetlenné teszik a tanácskozáson megismert jó gyakorlatok terjedését. 
 
1. A közétkeztetési feladatok ellátásának joga minden körülmények között a helyi közösséget 
illesse meg. A tanácskozás résztvevői e feladatra az önkormányzati fenntartású konyhákat, 
vagy a helyi nonprofit közösségi vállalkozásokat tartják a legalkalmasabbnak. 
 
2. A beszállítók és a közétkeztetési feladatot ellátó szervezet közötti szerződés tartalmazza a 
termelők megélhetési, illetve az intézmények ellátási biztonságának feltételeit. A beszállító 
gazdaságok viselhessék a „közétkeztetési szállító” védjegyet, s ez váljon a jó minőség 
biztosítékává.
 
3. A közétkeztetést és gyermekélelmezést szabályozó miniszteri rendelet mielőbbi hatályba 
lépését sürgetjük. A rendelet kötelezze az intézményfenntartókat az ellátás megfelelő 
minőségének biztosítására, a táplálék összetételére vonatkozó előírások betartására, 
valamint arra, hogy részesítsék előnyben a helyi forrásból származó egészséges táplálékot és 
az ökogazdaságból származó termékeket. Ez az elv érvényesüljön következetesen a 
területet érintő valamennyi pályázati kiírásban is.
 
4. Az iskolai büfék és automaták működéséhez külön ajánlás és jogszabály szükséges. 
Ezekben a helyi termék is jusson meghatározó szerephez. 
 
5. A közétkeztetési tevékenységet vonják ki a jelenlegi közbeszerzési törvény hatálya alól. 
 
6. A közétkeztetést úgy kell szabályozni, hogy a helyi beszállítók eséllyel pályázhassanak, és 
érvényesíteni lehessen a minőségi, táplálkozás-egészségügyi és ökológiai szempontokat! 
 
7. A közétkeztetés reformján dolgozó tárcaközi bizottság jelölje meg az intézményi konyhák 
felújításának, az étkezési normatíva terén mutatkozó szélsőséges regionális egyenlőtlenségek 
mérséklésének, továbbá a termelők ösztönzésének anyagi forrásait.
 
8. Az iskolai, óvodai és bölcsődei kertek, konyhák és konyhakertek kialakításánál vegyék 
figyelembe, hogy ezek az intézményekben zajló nevelő-oktató tevékenység fontos, a 
tanteremmel egyenrangú színterei. 

3. A gyümölcsfa-fajták tájadottságokhoz alkalmazkodó sokféleségének helyreállítását, védelmét! 
 
Magyarországon jelentős fajtagyűjtemények vannak, azonban jelenleg nem folyik rendszeres 
fajtagyűjtés. A paraszti gazdaságok eltűnésével a Kárpát-medencében ma még fellelhető 8-10.000 
gyümölcsfajta túlnyomó része kiesett a termelésből, egyedeik száma rohamosan csökken. A 
Kárpát-medencei Gyümölcsész Hálózat a tájfajták megőrzésére és a gyümölcsész-kultúra 
terjesztésére vállalkozott. A génmegőrzés és a fenntartható gyümölcsészet érdekében a Hálózat, 
három történelmi keresztény egyház, a vidékfejlesztési tárca, a Génmegőrzési Tanács képviselője, 
valamint a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa együttműködési megállapodást írt alá. A 
szekció ennek megvalósításáról tanácskozott, s a résztvevők egyetértésre jutottak az alábbiakban: 
 
1. A fajták megőrzése csupán az első, elengedhetetlen lépés a tájgazdálkodás elveinek 
megfelelő gyümölcsészet megújításában. A fajták magukon viselik a közösség ujjlenyomatát: 
sajátosságaik elválaszthatatlanok a művelés módjától, a helyi közösség értékrendjétől és 
tárgyi kultúrájától. 

2. Cél, hogy a hagyományos fajtákat a helyi emberek maguk gyűjtsék, szaporítsák és 
újratelepítsék fajtagyűjteményekbe vagy termelő gyümölcsösökbe („on-farm” 
génmegőrzés). Emellett a gyűjtők és gazdálkodók további célja a gyorsan változó természeti 
feltételekhez és fogyasztói igényekhez egyaránt alkalmazkodó új változatok kialakítása és a 
tájgazdálkodás elveinek legjobban megfelelő művelésmódok kidolgozása is. A mozgalom a 
helyi közösség önbecsülésének és összetartozásának erősítését, a helyi emberektől korábban 
elvont feladatok visszavételét is szolgálja. 
 
3. Szükséges, hogy a gyűjtés szakszerűen folyjék, az adatokat nemzetközileg elfogadott 
ismérvek szerint összesítsék. A fajták felmérésével együtt a fákhoz és gyümölcsösökhöz 
fűződő helyi tudást is rögzíteni kell. Fontos, hogy a gyűjtésbe a fiatalság is bekapcsolódjék 
és elsajátítsa a gyümölcsészet alapismereteit. Képezzék ezek a tudnivalók (az oltástól a 
lekvár főzéséig, a fajták megkülönböztetésétől a nemesítésig) az általános iskolai tananyag 
részét, a fajtagyűjtemények, faiskolák és gyümölcsösök pedig biztosítsanak helyet a 
gyakorlati tanuláshoz. 

4. A gyümölcsész hálózat az egyes régiókban tanfolyamokat, ismeretterjesztő rendezvényeket 
szervez és közreműködik egy tájékoztató kiadvány megjelentetésében. 

5. A megállapodásban résztvevő felek még az idén kijelölik a szakmai munka regionális 
központjainak helyet adó mintaprogramokat, melyek a hagyományos gyümölcsfa-fajtákat 
őrző gyűjteményes kertekhez és génbankokhoz kapcsolódnak. A regionális, illetve országos 
koordinációval járó feladatok ellátása gyakorlott szakemberek alkalmazását kívánja meg. 

6. A mozgalomba bekapcsolódó gazdálkodók, gyülekezetek, önkormányzatok, iskolák, civil 
szervezetek gondoskodnak a gyümölcsösök telepítésére alkalmas telkekről, megszervezik a 
helyi gyűjtést, és megismerik a gyümölcsösökhöz kapcsolódó tevékenységeket, különös 
tekintettel a gyűjtőmunkára. Legkésőbb a tavaszi faültetés idejéig sor kerül a 
fajtagyűjteményektől igényelhető különböző fajtájú oltványok számának felmérésére. 

7. A termesztés, tárolás, feldolgozás és értékesítés feltételeinek fokozatos megteremtésével a 
lehetséges haszonvételi módok sokféleségének felelevenítésével a mozgalom bebizonyítja a 
tájgazdálkodás megvalósíthatóságát, gazdasági jelentőségét, tájat gazdagító hatását. 

8. A felek kidolgozott javaslatokkal fordulnak a kormányzati szervekhez a jogszabályi 
akadályok elhárítása érdekében (pl. faiskolai rendelet, út menti gyümölcsfák helyzete, agrárkörnyezetgazdálkodási 
támogatás stb.). 

4. Gyógyító növényeink szélesebb körű hasznosítását! 

A gyógynövények gyűjtése, termesztése, feldolgozása és forgalmazása 
 
• kitüntetett figyelmet érdemel, mint a hagyományos orvoslás hatékony eszköze az 
egészségmegőrzés terén, melyet évszázados tapasztalat igazol; 
• jól példázza, hogy a biológiai sokféleség fenntartása elválaszthatatlan a kulturális 
sokféleség, azaz a regionális adottságokhoz kapcsolódó helyi tudás megőrzésétől; 
• munkaintenzív ágazat, amely különféle képzettségű embereknek nyújt megélhetést; 
• olyan térségek népességmegtartó képességét erősítheti, amelyek természeti értékekben 
gazdagok, megélhetési lehetőségekben azonban szegények. 
 
Sajnálatos, hogy ezek a megkülönböztető vonások sem a jogi szabályozásban, sem a pályázati 
rendszerben nem tükröződnek kellőképpen. A tanácskozás résztvevői a fenti tevékenységek 
erőteljes ösztönzését javasolják. 
 
Jogalkotássalkapcsolatosjavaslatok 
 
A tradicionálisan használt gyógynövények nagy része nem sorolható be aggálytalanul egyik, az 
uniós jog által ismert és elismert termékkategóriába sem: egészségmegőrző-betegségmegelőző 
hatásuk az élelmiszerektől, előállításuk és felhasználásuk módja pedig a gyógyszerektől 
egyértelműen megkülönbözteti őket. Kijelenthetjük ezért, hogy a gyógynövény-készítmények 
besorolására Európa-szerte alkalmazott különböző köztes kategóriák megszüntetésére irányuló 
törekvés eleve életszerűtlen és elhibázott az Unió részéről. Ennek a valóságban ténylegesen létező 
határterületnek a szabályozását jól szolgálta a Magyarországon 1987 óta létező gyógytermék 
kategória, amelynek fenntartása és az uniós joggal való összhangjának megteremtése nemzeti 
érdekünk. 
 
A fentiek érdekében javasoljuk: 
 
1. Tárcaközi Bizottság létrehozását a Vidékfejlesztési Minisztérium, a Nemzeti Erőforrás 
Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium részvételével. 
A Tárcaközi Bizottság szakértők, valamint a gyógynövények gyűjtésében, termesztésében, 
feldolgozásában és értékesítésében érdekeltek képviselőinek bevonásával tekintse át a 
gyógynövényt tartalmazó termékek teljes szabályozási spektrumát (élelmiszerek, étrendkiegészítők, 
gyógytermékek, gyógyszerek, orvostechnikai eszközök, állatgyógyászati 
készítmények, kozmetikumok stb.), és dolgozza ki az ágazat átfogó szabályozási és 
támogatási koncepcióját. 
 
2. A gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású anyagok és készítmények nyilvántartásáról és 
forgalomba hozataláról szóló 10/1987. (VIII.19.) EüM rendelet módosítását. 
Az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerekről és egyéb, a gyógyszerpiacot szabályozó 
törvények módosításáról szóló 2005. évi XCV. törvény (Gytv.) 2011. július 1-jén hatályba 
lépett módosításával1 a jogalkotó megteremtette a gyógytermék kategória fennmaradásának 
jogalapját. Új nyilvántartásba vételi és forgalomba hozatali engedélyek kiadására azonban a 
hatályos szabályozás szerint nincs lehetőség, továbbá nem egyértelmű, ki dönti majd el, 
melyek azok a termékek, amelyek valamennyi sajátosságukat figyelembe véve a hagyományos 
növényi gyógyszer kategóriába sorolhatók. Ezért javasoljuk, hogy a jogalkotó a 10/1987. 
(VIII.19.) EüM rendelet, valamint az egyéb kapcsolódó jogszabályi rendelkezések 
módosításával szilárdítsa meg a gyógytermékek helyzetét, és tegye lehetővé növényi alapú 
gyógytermékek forgalomba hozatalára vonatkozó új engedélyek kiadását. 
 
3. A kistermelői élelmiszer-termelés, -előállítás és -értékesítés feltételeiről szóló 52/2010. 
(IV.30.) FVM rendelet módosítását. 
Az 52/2010. (IV.30.) FVM rendelet megfelelő módosítása lehetőséget teremthet arra, hogy a 
kistermelői tevékenység jobban bekapcsolható legyen a gyógynövény-termékek előállításának 
rendszerébe. Javasoljuk tehát, hogy a módosítás keretében biztosítsák a gyógynövények és a 
belőlük készült gyógynövény-termékek kisléptékű (marginális) forgalmazásának lehetőségét. 
 
Az ágazat támogatási rendszerének kidolgozása 
 
4. A mindenkire kiterjedő, kötelező minőségbiztosítás közös érdek, ennek terheit azonban – 
tekintettel a nemzetközi versenyképesség megteremtéséhez fűződő gazdaságpolitikai érdekre – 
az állam nem háríthatja teljes mértékben a gazdálkodókra. Kívánatos tehát a 
minőségbiztosítási rendszerekhez való csatlakozás állami támogatása, különösen a kevésbé 
tőkeerős kis-és középvállalkozások (kistermelők, őstermelők) esetében. 
 
5. Támogassák a kutató-fejlesztő tevékenységet, úgy a biológiai alapok (fajtaelismerés, 
fajtafenntartás), mint az alkalmazott (környezetbarát) termesztési és feldolgozási technológiák 
fejlesztése terén. Segítsék az ellenőrzött szaporítóanyaghoz való hozzájutást. 

6. A pannon biogeográfiai régió sajátos, Európa más részeitől eltérő adottságai lehetővé tennék 
számos hazai gyógynövény hungarikumként való elfogadtatását. Az eredetvédett 
gyógynövény-termékek körének bővítése további előnyöket jelentene az ágazat számára. 

7. A tanácskozás résztvevői szerint a gyógynövény-ágazat a 2014-ben induló vidékfejlesztési 
programban megkülönböztetett kormányzati figyelmet érdemel. A mostani kritikus 
helyzetben azonban a több éves várakozás az ágazat leépülését kockáztatná, ezért az érintett 
tárcáktól azt várják, hogy jelöljék meg a jelenlegi pályázati rendszerben azokat a forrásokat, 
amelyek a fentiek értelmében a gyógynövény-ágazat támogatására fordíthatók. 

A gyógynövényekre vonatkozó tudás megőrzése, gyarapítása 
 
8. Az állam a Gyógynövény Szövetség és Terméktanáccsal, a nemzeti parkokkal és a 
tudományos műhelyekkel együttműködve segítse olyan képzési formák létrehozását, melyek 
keretében a gyógynövények fenntartható gyűjtéséhez, környezetbarát termesztéséhez, 
valamint felhasználásához szükséges tudás megszerezhető.
 
9. Ezek az ismeretek jelenjenek meg a közoktatásban is a bioregionális adottságokra épülő helyi 
tudás részeként, a honismeret, a gyakorlati ismeretek, valamint az egészségnevelés műveltségi 
területeken. 
 
5. A szekciók javaslatai oktatás-nevelés terén 
 
1. Kapjon kiemelt figyelmet a mezőgazdasági szakképzés fejlesztése. A szakképzést lehetőség 
szerint minél nagyobb mértékben kapcsolják össze a családi gazdálkodással, hogy az 
iskolában oktatott anyag a gyakorlatban is hasznosulhasson, a gyermekek „belenőjenek” a 
gazdálkodásba. 

2. A mezőgazdasági szakképzésben a tanulók ismerkedjenek meg az őshonos és régen 
honosult hazai fajtákkal is. Ez hozzájárul ahhoz, hogy önálló gazdálkodásukban is 
meglegyen az igényük e fajták alkalmazására. 

3. Minél több iskolás ismerkedjék meg a mezőgazdasággal, a tanrend teremtsen lehetőséget 
arra, hogy évente egy hetet egy gazdaságban töltsenek a diákok. 

4. Minél több helyen létesüljön az iskolákban tankert, gyümölcsös, tankonyha. 

5. Fejleszteni kell a népfőiskolák hálózatát és erőteljesebben be kell vonni őket a 
vidékfejlesztésbe. 

Pannonhalma, 2011. szeptember 17. 
 
 
Forrás: http://pannonelemzo.hu/aas_szoveg/file/115_pannonhalmi_nyilatkozat_0929.pdf
I
tt megtalálható a tanácskjozás részt vevőinek névsora is.