Végh László: Az új természettudományos világkép és a természetes műveltség II.


Az ember azért maradhatott meg, lehetett sikeres a létért való harcban, mert szellemi képességei révén összefüggéseket fedezett fel, rendet vett észre a környező világban. Az ember gondolkodó erejét felhasználva környezetében bonyolultabb összefüggéseket is képes felismerni.



Az ember tudja, hogy lehetőségei korlátozottak, mert a rendnek csak egy részét képes átlátni, felfogni. A könnyebben áttekinthető, kisebb összefüggések ismerete a napi életet teszik könnyebbé. Nem elég azonban csupán a mára tekinteni. Az ember szó görög megfelelője, az antroposz eredetileg azt jelenti, hogy felfelé tekintő. Ez a dolgok mögé néző, a jövőt, a történteket érteni vágyó lény jellemzője. Az emberi létezés alapja éppen az, hogy az ember messzebbre, a távolabbi jövőre is figyel, és döntéseiben a jövőről alkotott kép meghatározó szerepet játszhat.

A rend felfedezése mintázatok felismerését jelenti. Az ember a talált mintázatokat elraktározza az emlékezetében és az újabb észleléseit a már ismertek alapján rendszerezi, értelmezi. Keresi, mi a közös a mostaniban és a régiekben, milyen újabb kapcsolatokat lehetne találni a dolgok között. A nagy kérdés az, mennyire függnek össze a világ dolgai. Ha a kölcsönhatások nagyon erősek, akkor igazából semmit sem lehet a többitől függetlenül vizsgálni. A bölcsesség és az okosság az emberi értelem használatának két módszeréhez köthetőek, amelyek különböző feltételek mellett alkalmazhatóak. Hogy melyikhez érdemes folyamodnunk, az attól függ, milyen az a terület, amivel éppen foglalkozunk.

Az okos, ahogyan nyelvünk szemléletesen ki is fejezi, ’ok-os’, az adott dolgot az ok-okozati összefüggések alapján vizsgálja. Ez akkor jó és hatékony módszer, ha a dolog eléggé egyszerű vagy leegyszerűsíthető, azaz a vizsgálandó a világ egyéb hatásaitól elszigetelhet ő. A leegyszerűsítés után a viszonylag egyszerű rendszert pontosan meghatározva, megmondva, hogy mi alatt éppen mit értünk, okszerűen gondolkodva feltárjuk a rendszert jellemző összefüggéseket. Az okos gondolkodás, ha a vizsgált dolog valóban egyszerű és a világ többi dolgától leválasztva vizsgálható, nagyon hatékony és eredményes. Az okosság elveti a tekintélyt, számára csak a tiszta érvelés a mérvadó. Az agytevékenységet tekintve az okos gondolkodás elsősorban a tudatos szinten vagy annak közelében folyik. Az okos gondolkodás folyamata megragadható, a menete feltárható.

A bölcs gondolkodás a mintázatok átfogó elemzésén alapul és elsősorban a tudattalan határozza meg a működését. A bölcsesség a világ dolgait, jelenségeit a tapasztalatok összessége alapján értelmezi. A bölcs módszere bonyolult, összetett rendszerek esetén is alkalmazható. A bölcs azt keresi, hogy amit vizsgál, ahhoz hasonló hol fordult már el ő korábban, mikkel vethető össze, mi lehet a mostaniban a már ismertekkel közös. A talált hasonlóságok alapján ítéli meg, hogy a vizsgált dolog miféle. A bölcsnek tehát sokat kell tudnia és a hasonlóságok felismeréséhez jó képzelőerő is kell. A bölcs gondolkodás eddig leírt folyamata a tudattalan szinten történik és mint ilyen nem követhet ő, nem térképezhető fel. Ha sikerült valamilyen párhuzamot, hasonlóságot felismerni, akkor a bölcsnek tudatosan gondolkodva, okosan elemeznie kell, hogy a felismert hasonlóságnak van-e valódi alapja, vagy csak képzeletének játéka vetette egymás mellé a két dolgot. A bölcsnek ezért egyúttal okosnak is kell lennie. Ha az egyén erre az utolsó lépésre nem képes, akkor nem bölcs, mert homályos, mások számára követhetetlen dolgokat mond. A belőle kibukó kijelentéseket okos elemzés nélkül közlő egyén például a jós és a látnok is. A jóslatok igen sokszor homályos, kétértelmű voltát ilyen módon magyarázhatjuk meg.

Az okos ellentéte a buta, aki nem képes összefüggéseket átlátni és ok-okozati kapcsolatokban gondolkodni.

A bölcs ellentéte a bolond, aki nem ismeri fel, hogy a vizsgált dolgok mennyire összetettek és tekintet nélkül mások tapasztalataira, figyelmeztetéseire, ragaszkodik a helytelen leegyszerűsítésekhez. A bonyolult rendszer jellemzői közül egyet kiragad, azzal alaposan foglalkozik, és ennek a részleges vizsgálatnak az alapján úgy bánik a rendszerrel, mintha a rendszer egészét értette volna meg. Ebből nagyon sok baj szokott származni. Míg a bölcsesség együtt jár az okossággal, az okos bizony lehet egyúttal bolond is, ha rögeszmésen hangsúlyozza saját okosságát és képtelen felismerni leegyszerűsítéseinek korlátait.

A mindennapokban a csak okosan gondolkodó ember jelentős előnyben van a bölccsel szemben. A csak okos ugyanis különösebb töprengés nélkül él a lehetőségeivel, felhasználja a rendelkezésre álló eszközöket és nem vesztegeti erejét és idejét arra, hogy a távlati következményekkel is foglalkozzon. A bölcs viszont gondol a jövőre, a tágabb összefüggésekre is és ezért a köznapi gondolkodás számára határozatlannak, élhetetlennek mutatkozik. A bölcs gondolkodás előnye hosszabb távon mutatkozik meg.

Az agy fejlődéséhez, tanulási módszereihez, mivel ezek mintázatok felismeréséhez kötődnek, a bölcs hasonlító módszere természetes módon illeszkedik. Éppen ezért a régiek elsősorban a bölcsesség követői voltak. Az okszerű, tudatos gondolkodás éppen az utóbbi pár évezred során fejlődött jobban és vált elterjedtebbé.

Folytatjuk.