• Nyomtatás
Részletek
Találatok: 3460
"[Erdélyi és moldvai magyar sirató, siratóparódiák és halottas énekek.
Romániai Magyar Zenetársaság - Kriterion Könyvkiadó
Kolozsvár – Bukarest, 1996.
17–20., 371–376. o.]
A siratóparódia, mint tudományos elnevezése jelzi, a halottsirató tréfás, torzított utánzata. Sajátos népi elnevezésérõl nincs tudomásunk (csúfság-, csúfságolásként említik). A népi gyakorlatban elsõsorban szórakoztató szerepe van. Zenés anekdota formájában leggyakrabban fonóban, esetleg más közös munkák szüneteiben adják elõ. A temetési szertartást parodizáló halottas játéknak is része. Anyagunkban a lányok fonójában és farsangtemetéskor sorra kerülõ halottas játékról van adat.
A paródia létrejöttét általában a siratót elavultnak tartó felfogás elterjedésével hozzák összefüggésbe és „szokásilag dekadens” jelenségnek tekintik. A feljegyzések szerint már évszázadokkal ezelõtt kialakult paródia egyes társadalmi rétegeknél minden bizonnyal a sirató elutasításának kísérõjelensége lehetett. A népi gyakorlat azonban rácáfol arra, hogy a siratóval kapcsolatos szemlélet gyökeres megváltozása adott volna helyet a paródia virágzásának. Nagy vonalakban nézve kétféle helyzet alakult ki: az egyikben még napjainkban is együtt él a sirató és a paródia, a másikban, egyéb hagyományos mûfajok fokozatos háttérbe szorulásával együtt tûnt el a sirató, a paródia viszont, szórakoztató jellegének köszönhetõen, továbbra is fennmaradt. A paródia annyiban jelez szemléletváltozást, hogy feltárja a siratás merev szabályaiban rejlõ buktatókat (ilyen fõleg: a siratás kötelezõ, holott nem mindenkinek van rá adottsága, illetve a gyászolóknak az elhunythoz való viszonya, vagy az elhunyt magatartása miatt, a siratás üres formaság). A témakörök összességükben mintegy negatív elõjelû leltárát adják a siratás elõírásainak: azt tartalmazzák, amit nem illik mondani/tenni. A gúny célpontja a sirató személy. Aki nem látja el méltóképpen a feladatát (õszinte bánata ellenére tudatlanságból nem illõ dolgokat kever a siratóba, bánatához kétség fér, és a siratásban leleplezi önmagát: pl. várt örökségre, új férjre céloz, magatartása nem illik a siratáshoz: külsõ dolgokra figyel, beszélget stb.) A hagyományos felfogás értelmében még akkor is a sirató személy válik nevetségessé, ha s gúny közvetlen tárgya az elhunyt (kibeszéli a gyengéit, holott csak dicsérni illik). A fogadott sirató témájában is a megbízó családtagra irányul a gúny: a hagyomány elõírásainak önmagában is ellentmondó helyzetet a bérrõl való alkudozás tetézi. A siratás szabályainak oldaláról nézve a paródiát tehát nem annyira a siratás, mint inkább a sirató személyek bírálatának, ugyanakkor a közösség számára intõ példának, tanulságnak lehet tekinteni, ami semmi esetre sem jelenti a szokás egyértelmû elutasítását. Ez a minõség magyarázhatja, hogy a paródia a komoly siratás hagyományát híven õrzõ közösségekben is nagy népszerûségnek örvend: nemcsak az asszonyok, hanem a férfiak is elõszeretettel éneklik vagy hallgatják.
A tragédia tragikuma abból fakad, hogy a tartalmi elemek ellentétben állnak a sirató rendeltetésével. Az ellentét mértékétõl függõen, a komikus hatás több árnyalatban érvényesül. Ebben az ellentétpárban még azok a motívumok is a komikum forrásává válnak, amelyek önmagukban nézve legfeljebb mindennapiságuk okán nem illenek össze a sirató emelkedett hangulatával (pl. az elhunyt kedvenc étele, az állatokhoz intézett szavai). Az önmagukban is humoros elemek, valamint a nóták vagy a résztvevõkkel folytatott párbeszédek beiktatása fokozza a hatást. A szélsõséges túlzások (pl. vaskos tréfák) a végsõkig élezik a kontrasztot és már a groteszk határát érintik. A humoros elemekhez tartoznak: nevetséges helyzetek leírása, nevetséges szó- vagy gondolattársítások (Még a kutya is sirat; Panaszolom a seprûnek); hiányos fogalmazásból eredõ szóképszerû alakzatok (Patkolatlan mész a másvilágra: a csizmára vonatkozik; Almafa a fejednél, körtefa a lábadnál: a ravatalhoz helyezett feldíszített ágakra vonatkozik); egyéb szóképek (Úgy nézel ki, mint egy tarka kutya). Az elõadásmódnak humoros jelleget adhat az utánzás (pl. selypítés). A vaskos tréfák két csoportot alkotnak: kétértelmûségek (egyúttal szóképek) és drasztikumok.
Egyik-másik paródia-témának valaha reális alapja is lehetett. Az azonos tárgykörben mozgó motívumok sokasága, de különösen a kikristályosodott formájú témák elterjedtsége azt bizonyítja, hogy többségük koholmány, vagy legalábbis már hosszú ideje átment a tipizálás folyamatán.
A paródiák többsége kötetlen szerkezetû. Terjedelmük lényegesen kisebb, mint a siratóké. Tartalmazhatnak egyetlen motívumot, illetve több, azonos vagy különbözõ tárgykörbe tartozó motívumot, és keveredhetnek sirató-motívumokkal.
A zenei kutatás szempontjából a paródiának közel sincs olyan értéke, mint a siratónak. A szöveg terjedelmétõl függõen dallama gyakran csak töredék. Dokumentáris szempontból mégis fontos, mert a paródia ott is fennmaradt, ahol a sirató már eltûnt. Mivel a paródiát rendszerint a helyi vagy táji siratótípusok dallamára éneklik, még töredék voltában is kiegészítheti a dallamtípusok hajdani elterjedésének adatait.

Vászili, Vászili! Micsa jó ember voltál, Vászili.
Jártál zember darabjánál, loptad a bosztánoknál,
vitted a disznóknál, Vászili.
Vászili, Vászili! Micsa jó ember voltál, Vászili!
Jártál zember darabjánál, loptad a baboknál,
Adtad a zsidóknál, vetted a tabákoknál, Vászili.
Vászili, Vászili! Idejött Kosztáki poharason. Kiet kezibe kiet görcsös fa, má mint kiet karónál, Vászili.
Vászili, Vászili! Jó ember voltál, Vászili.
Vót egy nagyobb házecskám, Vászili, hol esett belé, Vászili, örökké úgy eltakargattad. Vászili, Vászili!

[Trunk, Bákó m., Hajdukné Szolamon Bori 28 éves.]