Kedves Barátunk!
A Magyar Hagyomány Alapítvány és Népfőiskola Örökség Gyermektáborát 2008. június 28-ától július 6-ig tartja Boldogkőváralján. Családoddal együtt szeretettel meghívunk és várunk.
A falu határában, északon áll a festői szépségű, XIII. századi eredetű, a tatárjárás után épült Boldogkő vára. Mint erődítmény a kassai utat és a Hernád völgyét védte.
A vár első oklevélben Castrum Boldua néven szerepel, 1282-ben egy III. Endre által kiállított oklevél alapján. Majd nevezték Bolduakev, Bodókheő, Bodókő várának és végül Boldogkő vára lett. A néphagyomány egy Bodó nevű aszalómestertől származtatja, aki IV. Bélát menekítette meg az üldöző tatárok elől.
A sziklát, amelyekre épült, különleges formája alapján nyugvó oroszlánnak is nevezik; ez a „szabálytalan” alaprajz a hegytető formáját követi. Egyik oldalról a Hernád völgyére, a másik oldalról a Zemplén vonulataira nyílik gyönyörű kilátás fentről.
Táborunkban igyekszünk a család nevelő erejét a régi minták szerint alkalmazva szülők és gyermekek együttes tevékenységével erősíteni a legkisebb közösséget: a családot.
Régi táboraink hagyományát hangsúlyozzuk ismét ezen a nyáron is: minden tevékenységünk azt a szellemi célkitűzést szolgálja, amitől az Örökség Gyermektábor sajátos helyet foglal el az országban nyaranta működő számtalan hasonló között: a fiúkat vitézeknek - férfiaknak, a lányokat lánynak, leendő anyának nevelik azok a tevékenységek, különösképpen a közös rítusok, amelyek megvalósulását segítik a kézműves műhelyfoglalkozások (nem „kézműves” tábor!), alkalmat adva természetesen a mesterséggel való közelebbi megismerkedésre is.
Kérjük ezt megfontolva cselekvően részt venni a programokban.
2008. június 28-án, szombaton a TÉKA Táborban, legkésőbb délután 2 óráig. Délután 2 – 4 óráig szállásfoglalás.
A táborhely megközelítése: Boldogkőváralja a 3-as és a 37-es főutat Encs és Tolcsva közötti összekötő úton, illetve a két főútról induló más mellékutakon érhető el. Vasútállomása a Szerencs-Hidasnémeti vonalon van.
- Délután a férfiak elkészítik a kaput-, felállítják a nemzetségfákat, majd Molnár V. József vezetésével nyitó tábortüzet építenek.
- Ezen közben a lányok és az asszonyok családjaik jeleit, szalagjait készítik el Barcsik Elza segítségével, amelyek majd a tábor kapujára illetve a nemzetségfákra kerülnek este 8 órakor.
- A tábortűznél Molnár V. József köszöntőt mond, megáldja a tüzet.
- Elhangzanak a táborozással kapcsolatos, nélkülözhetetlen tudnivalók.
- Mátyás legendás életével, mondáival ismerkedünk
Június 29-e, vasárnap eseményei:
- Polgári Ferenc atya, helyi plébános reggel tábori misét celebrál
- Felmegyünk a várba, ahol a helyszínről, a Boldogkő vára történetéről hallhatunk Szántai Lajostól; a csapatok megalakulnak, fegyvereket és jelképeket készítünk
A tábor napirendje hétfőtől szombatig:
- 7 órakor: a harangnál nap-köszöntés, közös fohász, s az előző nap értékelése, napi tudnivalók
- 8 órakor: reggeli
- 9 órakor: kezdődnek a fiúk és a lányok foglalkozásai, a munka a kézműves műhelyekben
- 12-15 óráig: ebéd, szabadfoglalkozás (tervezett egyéb programok)
- 15-18 óráig: műhelymunkák, fiú- és lányjátékok, szülők-gyermekek közös programjai,
- 18-19 óráig: vacsora
- 20 órakor: mese a tűznél, gyereknek, felnőttnek
- 21 órakor: előadás vagy tánc
- pénteken este: ünnepélyes felkészítés a másnapi csatára, „kardszentelés”
- szombaton: csata, délután vitézavatás, tábortűz, mulatozás
Tervezett egyéb programok a tábor ideje alatt, fiúknak, lányoknak, felnőtteknek:
Mátyás korabeli vitézi bemutató, kardforgatás, csaták, párviadalok, reneszánsz játszóház, királyválasztó vetélkedő, koronázási rítus, családos játékok, akadályverseny, méta (csülközés, gulya), számháború, tánc
szabadtéri kemenceépítés – a nagyobb fiúk feladata, kirándulás (hétfőn), éjszakai kint alvás (hálózsák szükséges) fiúknak, életkortól függetlenül , éjszakai vitézi beavatás
- Major Judittal agyagozunk,
- Máthé Ludmillával batikolhatunk,
- a bőröző műhelyt Tóth Ica vezeti ,
- Kaszás Ákos és felesége, Tóth Judit nemezelést tanít,
- a madzag- és kártyaszövést valamint gyöngyfűzést, gyöngyszövést Bárd Zsuzsa mutatja meg,
- énekelünk és a táncolunk Balogh Viktorral
- A fiúk harci fölkészítését Molnár V. József, Körbl Balázs, Csordás Imre vezetik.
- A kis- és nagylányok játékait, a rítusokat Barcsik Elza és Fekete Violetta szervezik.
Meghívott előadók, témák:
Gál Péter József, Molnár V. József, Szántai Lajos
Előadásaik témái: Mátyás király
- a Márkus Színház „Mátyás király szárnyai” című darabjával tiszteli meg a nagy királyt és bennünket
- végig vendégünk lesz Pál Pista bácsi Tereskéről, mesél, dudál, furulyázik, énekel
- ünneplő ruhát, tánchoz való ruhát, lábbelit (a lányok és az asszonyok lehetőleg fehér viseletet)
- szerszámot (tű, cérna, olló, kés, esetleg véső, balta, fűrész)
- gyertyát, mécsest
- íjat, nyílvesszőt,
- hangszereket (kinek, amilyen birtokában van)
- faházban, belül vizes blokkal, 1.400,-Ft/fő/éjszaka, faházban, közös kinti vizesblokk használatával 1.100,-Ft/fő/nap
- hozott sátorban: 800,-Ft/fő/éjszaka, ugyenennyi a helyszínen álló két jurtában (emeletes ágyakkal), amelyek kizárólag a vitézkedő fiúknak és vezéreiknek szolgálnak szállásul;
felnőttnek nincs lehetősége jurtában lakni!
- üdülési csekk a szállás költségeinek térítésére nem használható!
-reggeli: 350,-Ft -ebéd: 1.100
A jelentkezési lapon igényelt étkezést kaphatjuk, ezért felhívjuk minden táborozó szíves figyelmét annak felelős kitöltésére és az utólagos módosítás(ok!)tól való szigorú tartózkodásra!!!
Élelmiszer, gyümölcs beszerzése: a falu boltjában, a táborhelytől kb. egy kilométerre.
A tábor területén több tűzrakó hely is rendelkezésére áll azoknak, akik önállóan oldanák meg étkezésüket. Felhívjuk az ő figyelmüket arra, hogy a házakban csak világítás van, konnektor nincs.
Részvételi díj a tábor egész időszakára:
gyermekeknek 5 éves korig díjtalan
Napi részvételi díj: 1.900,-Ft
- A szállásdíjat, az étkezését és a részvételi díj egészét a helyszínen, érkezéskor az erre kijelölt helyen kell befizetni.
- Mivel nagyon nagy a tábor népszerűsége, mielőbb, a megjelölt határidő pontos betartásával kérjük postára adni az aláírt jelentkezési lapot, NEM ajánlott, legfeljebb „elsőbbségi” küldeményként az alábbi címre:
Bognár Erzsébet, 1045 Budapest, Erzsébet u. 23. fszt. 3.
/Telefon: 30/295-0613, 370-7848/
A beérkezés sorrendjében tudjuk csak figyelembe venni a jelentkezéseket!
Ha a mindösszesen 200 (!) fős tábori létszám a jelentkezési határidő előtt betelik, akkor további jelentkezéseket már nem tudunk elfogadni.
Utólagos, „elkésett” jelentkezéssel nem számolunk.
A jelentkezés határideje: 2007. június 22-e!
Külön értesítést csak akkor küldünk, ha valamilyen oknál fogva (pl. elégtelen létszám) nem tudnánk a tábort megtartani.
Megértésedre számítunk, jelentkezésedet és a táborban való cselekvő részvételedet szeretettel várjuk!
Budapest, 2008. május. 15.
Molnár V. József Bognár Erzsébet Katalin Molnár Zoltán
Örökség Gyermektábor Boldogkőváralja
Visszaküldési határidő: 2008. június 10.
Postán visszaküldendő: Bognár Erzsébet Katalin részére
2008. június 28 – július 6. Cím: 1045 Budapest, Erzsébet u. 23.
(NEM!!! ajánlott, legfeljebb „Elsőbbségi” küldeményként!)
Tel.: 30/295-0613, 1/370-7848
Villámlevél: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Jelentkezem az Örökség Családos Gyermektáborba. Vállalom, hogy az alábbi táblázatok felelős kitöltésével a részvételi díjat, az étkezés és a szállás költségeit annak megfelelően fizetem be a megérkezéskor. (Nyomtatott betűvel, olvashatóan kérjük kitölteni!)
Felnőtt neve
|
Gyermek neve és születési ideje
|
Telefon: _________________ Villámlevél: ___________________(csak ’élő’ címet adj meg,
olyat, amit legalább 2-3 naponta megnézel! köszönettel)
felnőtt
14.000,-Ft
|
gyermek: 5-12 5.000,-Ft | gyermek: 12-16 8.000,-Ft | tanuló: 16-19 éves 10.000,-Ft | napidíj:
1.900,-Ft
|
Étkezés és szállásrendelés (a darabszámot kérjük beírni, étkezésnél pedig a H ill. V jelzést!):
Étkezésnél :
H (Húsos) V (Vegetáriánus) |
reggeli | ebéd | vacsora | Szállás fürdőszobás házban | Szállás házban közös fürdővel | Sátorhely,
jurta
|
Ár: | 350,-Ft | 1.100,-Ft | 750,-Ft | 1.400,-Ft | 1.100,-Ft/fő/éj | 800 Ft/fő/éj |
jún. 28. szombat | ||||||
29. vasárnap | ||||||
30. hétfő | ||||||
júl. 1. kedd | ||||||
2. szerda | ||||||
3. csütörtök | ||||||
4. péntek | ||||||
5. szombat | ||||||
6. vasárnap | ||||||
Összesen: |
Étkezés összesen: _________________ Ft
Szállás összesen: _________________ Ft
Mindösszesen: _________________ Ft