A Dob Ünnepe III.

Nemzetközi tátos, regős, dobtalálkozó 2010. április 17. Öskü, Ősbő Vezér Park

FELHÍVÁS

Kedves Barátaim!

Sziránszki Regős József vagyok. Találkozzunk 2010. április 17-én, szombaton, Öskü községben, a XII. században épült Kerek Templom lábainál! Öskü Község Polgármestere és Képviselő Testülete, valamint a Látóhatár- Palota Kft. segítségével, hozzájárulásával jöhet létre e páratlan esemény, ahol ismét, immár harmadszor találkozhatunk tátosok, regősök, sámánok és a dobkörök vezetői, tagjai.

Megmutathatjuk művészetünket egymásnak, és az érdeklődő sokaságnak egy igazán méltó helyen az Ősbő Vezér Emlékpark szabadtéri színpadán, abban a parkban, ahol Ősbő Vezér íja feszül, emlékeztetve és erővel töltve mindazt, aki ide látogat.

Szeretnék lehetőséget biztosítani minden csoportnak, bemutatkozni vágyó barátomnak, aki szintén dobbal, énekkel tudja kifejezni érzéseit, aki rátalált, vagy már keresi útját, saját igazságát ebben a világban. Szeretettel várjuk dobosok, táncosok, zenészek, solymászok, íjászok jelentkezését!

Jelentkezz mielőbb barátaimnál: Strenner Edina és Németh Balázs Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
8100 Várpalota, Erdődy u.4. fsz.3. +36 30 552 9286 +36 88 783 949

Mindenkit szeretettel várunk!

Üdvözlettel: Sziránszki Regős József 2010. január 31. Öskü-Várpalota

A Dob Ünnepe

III. Nemzetközi sámán, tátos, regős találkozó 2010. április 17. szombat 10 órától Öskü – Ősbő vezér park – a Kerek templom lábánál

E rendezvénnyel a korábbi évekhez hasonlóan, felelevenítjük az ősi hagyományokat, látogatóinkkal megismertetjük a természet közeli népek zenei világát, a hozzá kapcsolódó kultúrát, szertartásokat, hagyományokat. Az érdeklődők a keleti gyógymódok közül többet is kipróbálhatnak a helyszínen.

A rendezvény szellemiségéhez kapcsolódó kézművesek, vásározók, iparosok kirakodóvásárát is a Kerek Templom lábánál szervezzük meg. Kürtőskalács, kenyérlángos, kövön sütött, kolbász várja a látogatókat. Kizárólag népművészet témakörben mozgó árusok (nincs villogó és műanyag katona), hallássérültek számára jeltolmács, útbaigazító feliratok, mozgássérültek számára megközelíthető rendezvényhelyszínek. A rendezvény programjaira a belépés ingyenes, természetesen lehetőséget biztosítunk az itt fellépő művészek támogatására. Az információs sátornál elhelyezett adománygyűjtőben összegyűlt összeget a fellépők utazási és étkezési költségeinek fedezésére fordítjuk.

Rendezvényünk csatlakozik a 2010. áprilisi, országos, Műemlékek Nemzeti Gondnoksága által szervezett Műemléki Világnaphoz. Ezen a napon megtekinthető idegenvezetés mellett a páratlan szépségű Ösküi Kerek templom.

Éjszaka szertűz gyújtás és közös örömdobolás. Mindenki számára lelki nyugalmat és megtisztulást hoz ez a valóban különleges, és egyedi együttlét, különleges és egyedi életfelfogást magukénak tudó emberekkel, akik nem szerepelni vágynak, hanem szeretnék átadni azt a nagy tudást, és tapasztalatot, amit több ezer év alatt gyűjtöttek.

A Dob Ünnepe

III. Nemzetközi sámán, tátos, regős találkozó

Tervezett résztvevők:
Égikapunyitó Dobkör a házigazda, Sziránszki József,
Sólyomfi Nagy Zoltán tanító,
Regélő Fehér Táltos Dobkör,

Szilaj Dobkör,
Ébren álmodók rituális színház,
Bándi Dobkör,

Tűzmadár Táltos Dobkör,

Heffner Attila,
Jamie Caso Peruból,

Japán dobkör
határon túli, elsősorban magyar anyanyelvű kezdő, bemutatkozni vágyó dobkörök

Esti fáklyás felvonulás
Koncert
Vezetett meditáció
Éjszakai örömdobolás – tábortűz

Kísérő programok:
Solymászbemutató
Hagyományőrző kézműves vásár
Gyermek játszóház, fabatka gyűjtés
Íjászbemutató
Néptánc műsor
Teaház
Pogácsa sütő verseny

A rendezvény, valamint a Műemléki világnap alkalmából kívül-belül megtekinthető az Ösküi Kerek Templom.