buda küldte be: "

 Déván és Marosillyén Bethlen Gábor fejedelemre emlékeztek (Forrás: szentes.fidesz.hu)

(1580. november 15. - 1629. november 15.)

A kerek évforduló alkalmából megemlékezést tartottak Déván, majd Marosillyén bemutatásra került a szülõházának tartott épület, melyet a Szent Ferenc Alapítvány megvásárolt, és részben felújított.
A köznemesi sorból felemelkedõ Bethlen Gábort 1613-ban az erdélyi rendek török „javaslatra" fejedelemmé választották. Bethlen uralkodásának idõszakát a történetírás Erdély aranykorának nevezi. Nem véletlenül, hiszen ebben az érában modern gazdasági módszereket vezettek be, megvalósították a vallási toleranciát, az udvarban mûvelõdési központot hoztak létre és nem utolsósorban megteremtették Erdély viszonylagos függetlenségét a törökkel szemben.
Erdélyben sok ilyen nagy jelentõségû történelmi emlékhely van. A dévai Szent Ferenc Alapítvány megvásárolta ezt a házat. De hány épületnek nincs gazdája! Nagyon fontos azonban, hogy az ilyen történelmi „szilánkok" megfelelõ kézbe kerüljenek és megmeneküljenek a bontástól, pusztulástól- mondta Böjte Csaba. Elképzeléseik szerint a Marosillyén lévõ épületben múzeumot, az alsó részen teázót alakítanának ki. Arra számítanak, hogy a töbi között, fontos állomása lehetne egy olyan útvonalnak, melyen minden magyar diák megismerhetné a magyar történelem emlékhelyeit.

Bethlen Gábor erdélyi fejedelem 1580-ban Marosillyén látta meg a napvilágot iktári Bethlen Farkas és szárhegyi Lázár Druzsiánna fiaként. Emlékezetét ma a nagyenyedi Bethlen Kollégium diáksága által 1909-ben állíttatott felirat hirdeti a marosillyei kastélyból fennmaradt zömök épület homlokzatán, amelyet általában Bethlen Gábor szülõházaként emlegetnek. Ez az emléktábla modern utóda annak a másik, a fejedelem címerével díszített, kõbe vésett feliratnak, amellyel még Bethlen Gábor életében, 1627-ben jelölte meg öccse, István az erdélyi fejedelmi székbe emelt bátyja szülõhelyét.

   

 Megjelölt szülõhelyek

A humanizmus gondolkodásához anynyira illõ, a nevezetes személyiségek szülõhelyét már életük folyamán megjelölõ szokásnak az erdélyi régiségben tulajdonképpen csak egyetlen kétségtelen példáját ismerjük még: 1606-ban a kolozsvári tanács egy nagyméretû címeres és feliratos kõtáblával jelölte meg Bocskai István (1557-1606) választott magyar király és erdélyi fejedelem szülõházát a kolozsvári Óvárban. Noha keletkezésének pontos indokait nem ismerjük, elképzelhetõ, hogy a táblát a fejedelem közelgõ 50. születésnapja alkalmából állították, s elkészültekor, 1605 õszén megrendelõi nem sejthették, hogy a fejeledelem nem éri meg az évfordulót. Bethlen Gábor fejedelem Bocskai István környezetében vált az erdélyi politika meghatározó személyiségévé, s uralkodása során nagy elõdje példáját próbálta követni nem kevés tehetséggel és elõrelátó nagyvonalúsággal. Így Bethlen István - aki a fejedelem harmadik felvidéki hadjárata idején, 1626-1627-ben Erdély kormányzója volt - elhatározása, hogy fejedelemmé választott bátyja szülõházát emlékkõvel jelölje meg, nem lehetett független a Bocskai-emléktáblától. Ezt a megállapítást lényegében alátámasztja a marosillyei feliratba foglalt latin vers, amely Mátyás király és Bocskai István kolozsvári születésére utalva vezeti be Marosillye magasztalását: "Illye vára tiszteletére és örök emlékezetére: ez volt a szülõhelye õfelsége a Római Szent Birodalom és Erdély fejedelmének, Gábornak, aki a nevezett atyai várban Krisztus 1580. évében szerencsésen megszületett, mint õsi Bethlen családjának tündöklõ csillaga. "Corvin király bölcsõjével kérkedik Kolozsvár városa, ugyanaz a város szülte nekünk Bocskait, Illye a maga hatalmas neveltjének örvend hûségesen, aki csatában vitéz, békében jóindulatú fejedelem. A haza atyja, de egyszersmind az õsi szabadság védelmezõje õ, s ezért népeinek egyenlõ jogokat ad. Itt, mivel Bethlen fejedelem tartja a jogart, minden dolog arculata jóvá, derûssé válik. Ó, Istentõl kedvelt ragyogó ház, mely ekkora szellemet és aranykort termett. Az Úr 1627. évében." Az illyei monumentum nem maradt fenn. Marosillyérõl 1794-ben a fejedelem emlékét tudatosan ápoló nagyenyedi református kollégiumba szállították, ahol valószínûleg 1849-ben semmisült meg. Szövegét és formáját azonban többen is rögzítették. 1640-ben "egy fedeles, aranyos czímer"-ként szóltak róla az összeírók, 1693-ban pedig a következõket írták róla: "Van az falban faragott kõbõl kimetczett, a néhai felséges Bethlen Gábor fejedelem nagy öreg aranyos czimere, rajta való irással edgyütt." Az 1694-es leltár szerzõje még több részlettel szolgál: "Amint mondgyák, a nagy emlékezetû néhai méltóságos Bethlen Gábor fejedelem ezen boltos házban született, amint a meghirt ajtaja felõl való falában berakott fejér faragott kõre virágossan kimeczett aranyas czimere allyában való, nagy betükre kimeczett írás és versek is világossan mutattyák..." Benkõ Ferenc 1800-ban megjelent mûve szerint a kõlap: "felsõ részén két angyal egy koronát tart, alatta vagyon M[agyar]ország és Erdély tzimere, ezeknek közepekben egy gyék[gyík] abrontsban az Iktári Bethlen pár hattyu tzimer, a kõ két oldalán két oszlop, felyül egy tsipkés párkány, legalol e következendõ alírás vagyon, mellyek valaha átallyában ki voltak festve és ki aranyozva...". Kétségtelen, hogy a "virágos" és "fedeles" (oromzatos) keretelésû, gazdagon aranyozott, festett faragvány elkészítését kolozsvári kõfaragóknak és képíróknak kell tulajdonítanunk. Az elõbbiek közül két mesternév jöhet számba: Diószegi István és Molnos János faragták 1629-ben a kolozsvári Szabók tornyának emlékkövét, valószínû tehát, hogy két évvel korábban õk lehettek az illyei címerkõ mesterei is.

 

Hol a szoba?

Vajon az épületegyüttes melyik részében lehetett az a boltozatos szoba, amelyben a nagy fejedelem meglátta a napvilágot? A válaszhoz a felirattal jelölt épületrész és az egész épületegyüttes egykori viszonyát, valamint a kastély építéstörténetét is tisztázni kell. Marosillye nyugati szélén, a városi kórház területén található az a lakatlan mûemléképület, amelyben a közhit szerint Bethlen Gábor fejedelem született. Ettõl nyugatra áll a jelenleg kórházként használt romantikus stílusú kastély, amellyel korábbi épületeket helyettesítettek. Ennek a XIX. század közepe táján emelt épületnek a gazdasági udvaráról választották le azt a szomszédos telket is, amelyen a most omladozó, de egykor rangos XVIII- XIX. századi uradalmi magtár alkotja az együttes nyugati határát. Az említett épületeket magában foglaló, megközelítõleg téglalap alaprajzú telek déli oldalát a Maros árvízvédelmi töltése, északi oldalát az országút határolja. A bennünket leginkább érdeklõ, s a 2002-tõl folyó helyreállítás során alaposabban megvizsgált épület egy sarokbástya. Belsõ helyiségei közül az ikerablakokkal megvilágított délit dongaboltozat fedi, mely reneszánsz ízlésû és profilú gyámkövekre támaszkodik. A boltélek két zárókõben futnak össze, ezek egyikén Bethlen Farkas monogramos címerét tárta fel a falkutatás. A helyiség ajtókerete szintén reneszánsz profilú, szemöldökfrízében "Bethlen Farkas cinaltatta ezt 1.5.8.2." felirattal. Elõtte egy eredetileg nyitott, mára lakóhelyiséggé alakított erkély állott, melynek a bástyáéval azonos fedélszékét három, fejezet és lábazat nélküli, nyilván valamelyik közeli, Hunyad vármegyében sûrûn elõforduló római romterületrõl szerzett toszkán oszlop támasztotta alá. Ez volt az udvarról a bástya lakószintjére vezetõ lépcsõ pihenõje is, mellvédje a várvédõket oltalmazta. Az épületbe vezetõ mai lépcsõ és a túloldalán nyíló második boltozott helyiség már késõbbi korok toldása. A fejedelem atyjának, fia születését két évvel követõ építkezésére utaló felirat már önmagában is óvatosságra kellett volna intsen. A kastély fentebb idézett leltáraiból ugyanis egyértelmûen kiderül, hogy ez a bástya, amelyet annak idején - vélhetõleg festett díszítése okán - Veres-bástyának neveztek, annak a négy, sarokbástyás védõövnek a maradéka, amelyet Lippa vára 1552. évi török megszállása után, annak pótlására évtizedeken keresztül építtettek ki a birtokosok, illetve az ország, hogy abban helyõrség állhassa útját a temesi pasaság felõl Erdélyre törõ török csapatoknak. Éppen ilyen meggondolásból adományozta az illyei birtokot 1576-ban Báthory István fejedelem hûséges katonájának, iktári Bethlen Farkasnak. 1552 után az erdélyi országgyûlés többször is adót szavazott meg a vár építésének támogatására, mindenkori tulajdonosait pedig arra kötelezte, hogy az ország védelmére harminc fõnyi helyõrséget tartsanak benne, Erdélyben birtokos - tehát anyagilag felelõsségre vonható - parancsnok vezetésével. A vár fel is épült, négy bástyája közül csak a talán védettebb és kisebb, a hátország s a Maros felé forduló déli Veres-bástyát - bástyánkat - nem töltötték fel, hogy belsejében lakóhelyiségeket alakíthassanak ki.

Címer a toronyban

A vár erõdítésérõl utoljára éppen Bethlen Gábor korában olvasunk: Szalárdi János Siralmas magyar krónikájában a fejedelem érdemeként emeli ki, hogy "Hasonlóképpen Illye várát is, hogy õsökrõl [sz]álló[?] jószágok volna [ti. a Bethleneknek], nagy[/négy?] erõs, reguláris kõbástyákkal, kõfalakkal környülvetetvén, amint megkezdette volt építtetni, úgy, hogy abban Lippa vára helyett derék praesidium tarthatnék az ország oltalmára." Marosillye ugyanis Lippa 1616-os ismételt török kézre kerülése, tehát mintegy húszéves szünet után kapott megint szerepet a határvédelemben. Ezentúl, akárcsak iktári Bethlen Farkas életében, erõdítményeinek tökéletesítését közügynek tekintették, költségeit pedig közpénzbõl fedezték, így méltán dicsérhette a krónikaíró a fejedelem elõrelátását, aki immár uralkodóként támogatta az ottani várépítést. A vár 1670-ig állt, akkor az erdélyi országgyûlés úgy döntött, hogy a védõövét lebontatja, nehogy a török terjeszkedés támaszpontja legyen. Az 1675 után keletkezett leltárakban valóban csak a lakóépületnek tekintett, önmagában védhetetlen Veres-bástya és a lerombolt kõfalak helyettesítésére idõközben elkészült, palánkba foglalt, felvonóhidas kõkapu emlékeztet a külsõ erõdövre. A belsõ udvar kapujától jobbra emelkedett az északi sor magasföldszintes udvarházának az épülete, balra pedig a különálló, háromszintes torony. Itt találtak rá a leltárak készítõi az általunk vizsgált címerre. Az épületnek jól boltozott, kétszakaszos pincéje volt, szinte a föld színén - a talajvíz miatt nem mélyíthették tovább a Maros árterületén -, fölötte pedig a magasföldszinten és az elsõ emeleten két-két helyiséget találtak: az alsók boltozottak, a fölöttük levõk menynyezetesek voltak. Az épület egyik sarkához, annak egyedüli bejárataként csigalépcsõs tornyocska csatlakozott, amelyet nyolc kis ablak világított meg. Kilencvenkét tölgyfa lépcsõfoka mintegy 16,5 méter magasságot jelent a védõemelet szintjéig, ehhez kell hozzáképzelnünk a második emelet, a fedélszék meg a filegória magasságát, így bízvást becsülhetjük az épületet 20 métert meghaladó magasságúnak. A címerrel díszített helyiség, Bethlen Gábor születésének a helye a magasföldszinten nyílt közvetlenül a lépcsõtorony felõl. Ez a téglalap alaprajzú épület tûnik a legrégiesebbnek az egész együttesben, melynek valószínûleg korai magva, lakótornya lehetett, amit bizonyosan még az Illyét hosszú ideig birtokló, 1575-ben fiágon kihalt Dienesi-családtól örökölt Bethlen Farkas. A Dienesiek "castellumát" már 1468-ban említik forrásaink. Minthogy az ostromágyúk korában, a XVI. század utolsó negyedében ilyen magas építmény már több veszedelmet, mint hasznot hajtott védõinek, valószínû, hogy csak a kedvezõ terepviszonyok, illetve tulajdonosainak az a korabeli Erdélyben általánosnak tûnõ s közvetlen tapasztalatban gyökerezõ meggyõzõdése tartatta fenn, hogy kisebb támadás esetén amúgy sem hoznak magukkal nehézágyút az ostromlók, nagyobb támadás esetén viszont mindenképpen védhetetlen a kis erõdítmény. Az egyetlen szellõztetõablakos pince, a magasföldszinten elhelyezett nagy, bolthajtásos tûzhelyû kemence, a szintenként kiugró árnyékszékek, az emelet egyik helyiségének "ajtóforma" - padlóig érõ, korábban bejáratként használt - ablakai, a bejáratnál elhelyezett, falba bocsátható reteszgerenda, a lépcsõ különálló fedélszéke alatti "puskaporos-házacska", az utolsó szint "lövõbástya" elnevezése, erkélyesen kialakított lõrései, valamint a filegória kettõs, vigyázóhely/nyári ház elnevezése különös módon elegyítik a régies és újabb, védelmi és kényelmi elemeket, de kétségtelenül tükrözik azt a tulajdonosi szemléletet, mely a Tornyot továbbra is végsõ menedékként kezelte. A lépcsõtorony késõbbi építkezés toldása lehetett, a torony eredeti, középkorból származó, elmozdítható "feljárata" az emeleti, "ajtóforma ablakos erkélyre" vezethetett. Az épület javítását illetõen egyetlen biztos adattal rendelkezünk: 1619. augusztus 2-án kelt Bethlen Istvánnak az az elismervénye, amellyel a besztercei tanácsnak nyugtázza 40 000 zsindelyszeg átvételét az illyei torony "építésére". Akkor tehát a torony zsindellyel héjazott fedelének a megújítása lehetett soron, s talán nem tévedünk, ha feltételezzük, hogy akkor készült a kiemelkedõ vigyázó filegória is. Az együttes harmadik épülete, az 1629 táján épített udvarház kényelmesebb és mutatósabb épület volt, amely jobban kielégítette a fejedelmi családból származó tulajdonosok megnövekedett reprezentációs és differenciálódó lakóigényeit, s árnyékba borította a késõbbiekben lakásként már nem használt Tornyot, amelyben az elõzõ nemzedék született. 1629-ben Bethlen István már az udvarház számára rendelhetett ajtó- és ablakkereteket Kolozsvárról, s ezt az ugyancsak magas pincére épült, négy helyiségbõl álló együttest Thököly Imre 1677-ben kétmenetesre építtette át.

Már lebontották...

Bethlen Gábor szülõháza tehát, az élõ hagyománnyal ellentétben, a kastély mára nyomtalanul eltûnt, a XVII. század elején még használt és átalakított lakótornyában volt, amelyet 1794 elõtt bontottak le. A középkori lakótorony köré éppen Bethlen Gábor születésének éveire épült ki a korszak harcászati elképzeléseinek megfelelõ, vizesárokkal, felvonóhidas kapuval és négy olaszbástyával erõdített külsõ védõöv. Ennek a legvédettebb kis bástyáját Bethlen Farkas már lakóépületnek építtette, s nem lehetetlen, hogy 1582 után családjával ide is költözött a kényelmetlen középkori lakótoronyból. Bethlen Farkas 1590-ben bekövetkezett halála után azonban nem maradhatott kiskorú árvák kezén az erdélyi határvédelem szempontjából fontos illyei vár. Báthory Zsigmond akaratából birtokjogukat felfüggesztették, a két fiú pedig egy másik katonaember gyámsága alá, nagybátyjuk, Lázár András szárhegyi udvarába került. Illyei jószágukat csak nagykorúságuk elértével, 1600-ban kapták vissza: az osztozkodáskor az elsõszülött Gábornak jutott Marosillye. Ám 1602-ben Giorgio Basta elkoboztatta tõle, s csak Bocskai István uralkodása alatt szerezte vissza. Fejedelemmé választása után, 1614-ben öccséhez, majd unokaöccseihez, azok korai halála után pedig Bethlen István leányági leszármazottaihoz, a Thökölyekhez került az illyei vár.

Képek az erdélyi fejedelemség történetéhez:

A magyar címer rövid története illusztrációkkal (Az összeállítás végén)

"