Welmann Nóra:
AZ OPERAHÁZ ÉPÍTÉSTÖRTÉNETE

A magyar operajátszás régen várt pillanata érkezett el 1884. szeptember 27-én, amikor fényes külsőségek között, I. Ferenc József jelenlétében megnyitotta kapuit a budapesti Operaház. A díszünnepség azonban kis híján botrányba fúlt: a kíváncsi tömeg betört az előcsarnokba az ott posztoló rendőröket félresodorva, hogy megcsodálhassa a pompás Sugár úti palotát. A több mint százéves múltra visszatekintő magyar operajátszás a kényszerű nemzeti színházi társbérlet súrlódásokkal teli évtizedei után jutott végre önálló épülethez. 1869-ben határozat született a dráma és az opera szétválasztásáról, majd amikor 1870-ben Andrássy Gyula miniszterelnöknek sikerült az uralkodó anyagi támogatását kieszközölni és Pest városa is nagyobb pénzösszeget ajánlott fel a létesítendő operaház javára, a terv egyre kézzelfoghatóbb formát öltött. Az önálló dalszínház megteremtésének első átfogóbb tervezetét Orczy Bódog, a Nemzeti Színház igazgatója dolgozta ki (1872), ebben több javaslatot is tett az új színház elhelyezésére. Elképzelése egybevágott a korszerű nagyvárosi fejlődést szorgalmazó Fővárosi Közmunkatanács 1871-es városrendezési tervpályázatával, amit elsősorban a főforgalmi utak és a középületek (köztük az operaház) elhelyezésére írtak ki. A Közmunkatanács a szóba jöhető telkek közül a kiépülőfélben lévő Sugár út mentén elterülő Hermina teret javasolta. Ez ugyan nem volt túlságosan előkelő hely (az ócskapiac működött itt) és a városközponttól is kicsit messze esett, de megközelítése könnyű volt, mellette szólt olcsó ára és főleg az, hogy beépítetlen lévén, azonnal meg lehetett kezdeni az építkezést. A vázlatterv és az előzetes költségvetés elkészítésével Ybl Miklóst bízták meg, aki a Sugár úti épülettömbök előzetes tervvázlatait is készítette. Ybl tervezete alapján 1873-ban meghívásos tervpályázatot írtak ki neves magyar (Ybl Miklós, Steindl Imre, Skalnitzky Antal, Linczbauer István) és külföldi építészek (Ferdinand Felmer és Ludwig Bohnstedt) felkérésével, egy mintegy 2000 személyes operaház megtervezésére, kikötve, hogy az építkezés költségei a 2 millió forintot nem haladhatják meg. A pályázatot csaknem egyhangúlag Ybl Miklós terve nyerte meg. Ybl ekkor már jónevű építész volt, híres középületekkel (Bakáts téri templom, Vámház, Várkert bazár stb.), palotákkal és több meg nem valósult színháztervvel a háta mögött. Díjnyertes pályaműve azonban az előirányzott építési összeget messze túllépte, ezért többször is át kellett dolgoznia. E változtatások főleg az épület pompáját mérsékelték (lemondott a nézőtéri negyedik emeletről, csökkentette az előcsarnok méreteit), de a terv külső-belső szépségén, célszerű megoldásain nem változtattak, sőt összefogottabbá, harmonikusabbá tették az épületet. 1875 októberében kezdődtek meg a földmunkák, 1878 decemberében megtartották a bokrétaünnepséget. A kezdetben nagy lendülettel folyó építkezés azonban az 1870-es évek végén anyagi gondok miatt jelentősen lelassult, így az eredetileg tervezettnél csak jóval később (és így is csak Tisza Kálmán miniszterelnök erőteljes beavatkozására) fejeződhetett be 1884 nyarán. Az Operaház építésén a Podmaniczky Frigyes, a későbbi intendáns vezette építőbizottság intenciói szerint csak magyar művészek, mesterek és cégek működhettek közre. Kivételt mindössze a Mainzban csináltatott nagy nézőtéri bronzcsillár és a bécsi Asphaleia társaság által készített színpadi gépezet esetében tettek. Ez utóbbi szabadalmát Ybl az 1881-ben a Ringtheaterben pusztító, több mint 400 halálos áldozatot követelő tűzvész után vásárolta meg és alkalmazta elsőként a világon. A szigorúbb biztonsági előírásokat követve, változtatásokat hajtott végre az épületen is: hármas osztásúvá tette a nézőteret, növelte a vészkijáratok számát és új, emeletenként függetlenül induló lépcsőházakat építtetett. Az Asphaleia (=általános biztonság) rendszer a színpadi gépezeten túl kiterjedt a tűzbiztonság és színpadtechnika egyéb vonatkozásaira is: záporszerkezet, vasfüggöny, hidraulikusan működtetett körhorizont, kulisszák helyett felülről mozgatott díszletelemek alkalmazásával korának legmodernebb technikai berendezése volt. A kilencévi munkával elkészült Operaház végül az előirányzottnál mintegy 50%-kal többe, 3 millió 300 ezer forintba került, ám megnyitásakor Európa legmodernebbül felszerelt operaháza volt, egy olyan épület, ami a legmagasabb fokon valósította meg a művészi megjelenés és a célszerűség összhangját. A megnyitás óta eltelt több mint 100 év alatt az Operaház művészi képe nem változott, csak belsejében került sor néhány gyakorlati célú átalakításra. 1895 nyarán bevezették a villanyvilágítást. 1912-ben, Medgyaszay István elgondolásai szerint nagyobb belső átalakítást végeztek: a férőhelyek számának növelésére a rivaldát keskenyebbé tették, a zenekari árkot süllyesztették, kicserélték a széksorokat, egy új alsó ruhatárat alakítottak ki a hozzá vezető lépcsőkkel, új szellőző- és fűtőberendezéseket szereltek fel, kettéosztották a felső emeletet festőteremre és házi színpadra. A második világháború során az épületet szerencsére csak jelentéktelen károk érték, ezeket gyorsan sikerült kijavítani. 1950-ben Kaufmann Oszkár és Oláh Gusztáv irányításával kisebb felújításra került sor, ekkor újra festették a nézőteret és növelték a helyek számát. Az 1960-as évektől a közönségforgalmi részen folyamatos felújítás folyt, az üzemi részeken azonban a helyzet tarthatatlanná vált. 1951-ben ugyanis az Erkel Színház közös üzemeltetés alá került az Operaházzal, felduzzasztva ezzel az együttes és az adminisztráció létszámát. Az Erkel Színház épületében viszont sem műhelyek, sem raktárak, sem próbatermek nem állnak rendelkezésre, így minden produkció előkészítése az Operaházban folyik. E problémák enyhítésére épült fel 1981-ben a Hajós utcai üzemház. Ide költözött át az adminisztráció és a próbatermek, műhelyek egy része. A teljes rekonstrukció azonban egyre elodázhatatlanabbá vált. 1976-ban a színpadgépezet egyik hengere megrepedt, a hidraulikát le kellett állítani. Átmenetileg álló díszleteket használtak, majd 1980 júniusában megkezdődött az épület külső-belső felújítása. A rekonstrukció során elsősorban a színpadgépezet újult meg: az új elektromechanikus szerkezetet egy drezdai cég szállította. A nézőtéren restaurálták a freskókat, felújították a burkolatokat és az aranyozásokat, megnagyobbították a zenekari árkot, kicserélték a széksorokat, a férőhelyek számát 1289-re csökkentették, a III. emeleten visszaállították a régi cukrászdát. Az aprólékos munka nyomán megújult Operaház 1984. szeptember 27-én, a 100 éves évfordulón ismét régi fényében fogadhatta a közönséget.