(I. rész)
(Forrás: Fõnix 1. szám, 1995 december, Debrecen)
Az asztrálmítoszi keretek (zodiákusjegyek, bolygó-"viselkedések" stb. hagyományosan zárt, összefüggõ rendszere) és a magyar népmûvészet világlátási modellje között a lényegi összefüggések feltárása csak a legutóbbi években történt meg, illetve történik átfogóan, valamennyi mûfajágazatra kiterjedõen és teljességre törekvõen. Ezekkel a törekvésekkel párhuzamosan felvetõdött egy olyan kérdés is a szak-, illetve népszerûsítõ publikációkban, hogy vajon az ilyen irányú vizsgálódások során nyert tapasztalatok hasznosíthatók-e, s ha igen, miképpen, a mai vagy éppen a holnapi mûvészetben is - már akár régi népmûvészeti alkotások újrafeldolgozásáról, akár új, önálló, modern hangvételû mûvek létrehozásáról van szó.
Kezdetben - mintegy másfél évszázada, több-kevesebb folyamatossággal elsõsorban a népmese-kutatás területén vetõdtek fel egy ilyen kapcsolatteremtés igényei. Ezért mostani fejtegetéseinket is célszerû ennek a kutatási ágazatnak, illetve a benne elért fontosabb eredményeknek a vázlatos ismertetésével indítani.
A magyar népmesekutatás egyik ága (Vámos 1943., Berze-Nagy 1961., Jankovics 1980,. Pap 1981.) az 1980-as évek elejére kidolgozta azt az elméletet, amely szerint népmeséink általános dramaturgiai modellje szoros kapcsolatban van az évkör hagyományos, zoomorf modelljével. Eszerint (Jankovics 1980. - Propp 1975. nyomán) a fõbb népmesei helyszín-típusok rendre megfeleltethetõk a 12 elemû Zodiákus egy-egy csillagképének, illetve (Pap 1986., Pap 1987.) állatövi jegy-érvénytartamának; a tipikus népmesei szereplõk pedig a hagyományos "hétbolygó"-rendszer (Nap, Hold, Merkur, Vénusz, Mars, Jupiter, Szaturnusz) egy-egy tagjának.
További részletkutatások során (Pap 1987.) arra is fény derült, hogy a bolygó-"istenségek" összesen 5-féle lehetséges viselkedésmódjával ("otthon", "számûzetésben", "erõben", "erõvesztésben" vagy "vándorúton" lehetnek) igen jól jellemezhetõk a konkrét népmesei cselekménykeretek, illetve -mozzanatok.
Minthogy az elmélet kidolgozói között úttörõ szerepet játszott egy gyakorló mûvész, Jankovics Marcell Kossuth-díjas rajzfilm-rendezõ, várható volt, hogy hamarosan sor fog kerülni a rekonstruált modell kipróbálására a jelenkori alkotói gyakorlatban is.
Az eddigi ilyen irányú próbálkozások két nagy csoportba oszthatók. Idõrendben is, mennyiségi mutatóit tekintve is elsõség illeti meg a rajzfilmes kísérleteket. Ezek között egy önálló, egész estét betöltõ népmese-feldolgozás (Jankovics Marcell: Fehérló, fia, 1981.) és egy - elsõsorban televíziós igények kielégítését célzó – rövidfilm-sorozat (Magyar népmesék - terv: Jankovics Marcell, kivitel: Pannónia Filmstúdió kecskeméti részlege,1980-as évek közepe) említhetõ meg. Az elõbbi kifejezetten, az utóbbiak hellyel-közzel árulkodnak arról, hogy az alkotók a fent említett zodiákusi modell szerint dolgozták át a filmre vitel során a kiválasztott népmeséket.
A próbálkozások közönségvisszhangja ugyancsak figyelemre méltó. A Fehérlófia gyakorlatilag megbukott a hazai mozikban, míg a televíziós mesefilm-sorozat kifejezetten sikeres vállalkozásnak bizonyult, és a Televízión kívül is széleskörû, folyamatos felhasználásra talált (óvodák, iskolák, olvasótáborok stb.)
Tanulságot rejt ez a kettõsség, és ezt a tanulságot (tanulságokat) még ma sem késõ levonniuk az alkotóknak, illetve a forgalmazóknak. Arról van szó ugyanis, hogy Jankovics eredetileg nem egyetlen népmese feldolgozására adott be forgatókönyv-tervezetet a Pannónia Filmstúdiónak, hanem a mese általános modelljét akarta képletezni egy egész estét betöltõ rajzfilmben. Miután ezt a lehetõséget nem kapta meg a Filmgyártól, opponensei rábeszélésére módosított a témán. Maga is érezhette azonban, hogy egyetlen mese értelmezésére nem alkalmas (pontosabban szólva: egyelõre túlságosan merev) az általa addig kidolgozott sematika, mert végül is három népmesét gyúrt össze az új változatban. Ez kifejezetten szerencsétlen lépésnek bizonyult. Nem vette figyelembe ugyanis, hogy a általa "rokonnak", illetve egymáshoz képest „variánsnak" minõsített három mese (Fehérlófia - Arany László gyûjtése; Fanyüvõ, Vasgyúró, Hegyhengergetõ- Illyés Gyula feldolgozása) éppen zodiákusi helyszínbeosztását tekintve, korántsem feleltethetõ meg pontról-pontra egymásnak. A kontaminálás így szabályos "kozmikus vihart" eredményezett, amit a nézõk dramaturgiai zökkenõk sorozataként, azaz végsõ fokon ritmuszavarként éltek meg, és - különösen a gyermekek, ami, mesefilmrõl lévén szó, mindenképpen megfontolandó körülmény! - heves elutasítással nyugtáztak.
A Magyar Népmesék címû tévéfilm-sorozat stábja okult a Fehérlófia kudarcából, és példaszerû mértéktartással ültette át a rajzfilm nyelvére népmesei nyersanyagát. Nem erõltették a zodiákusi kellékrendszert, de ahol az ilyen elemek szembetûnõek voltak, ott nem is tértek ki jelzésük elõl. Ezáltal olyan tanulságokig is el tudták juttatni nézõiket, amelyekre talán maguk sem ébredtek rá a filmkészítés során, viszont a mesékben többé-kevésbé kifejtve, már benne rejtõztek.
És még egy nem elhanyagolható különbség a kétféle rajzos meseinterpretáció között. A Magyar Népmesék sorozat mindvégig tudatosan (és ötletesen) élt a rajzfilm és a népmûvészet közös - és mindkettõben hagyományosnak számító - eszközével, a körvonallal. A Fehérlófia alkotója - ugyancsak tudatosan, de nem eléggé meggondoltan! - lemondott errõl az eszközrõl. Pedig az eredmény elõre látható volt: zsáneresedés, a mögöttes tartalom kiürülése, végsõ soron a népmesei valóság ellaposodása. Jankovics Marcell egy kevéssé szerencsés, bár kétségkívül "egyéni" rajzfilmes ötlet bûvöletében kategorikusan elutasította magától azt a lehetõséget, amelyet az ábrázoló népmûvészet éppen a maga hangsúlyozottan vonalrajzra építõ gyakorlatával készen kínált volna neki, hogy tudniillik az ily módon megfogalmazott alakok (élõ és élettelen szereplõk) egyszerre értelmezhetõk térben és idõben, és így megfelelõ mozgatásukkal a természeti-társadalmi valóságnak igen nagy mélységeibe lehet bepillantást adni. Ez a döntés annál sajnálatosabb, mivel a szóban forgó valóság-idézési módszernek mind a meglétérõl, mind a konkrét mûködési szabályairól egészen bizonyosan tudomása volt (történetesen éppen e sorok írója révén!) már a film készítésének idején is.
A Zodiákus-modell másik próbájára a bábjáték mûfajában került sor,1984-tõl folyamatosan, a debreceni Vojtina Bábegyüttes mûhelyében. Az elsõ nagyobb szabású, színházi produkció igényével készült bábdarab a Szépen zengõ pelikánmadár címû népmesébõl íródott (író-rendezõ: Pap Gábor, bábtervek: Szász Zsolt, díszlet: Pikó Sándor, az együttes vezetõje: Szabó Tibor), és nemcsak általános dramaturgiájában, de az egyes bábszereplõk megformálásában, mozgatásában, sõt a díszletezésben is feltûnõen érvényre juttatta a vállalt modell sajátosságait. A Vojtina együttes 1987 tavaszán mutatta be elõször Debrecenben, és azóta folyamatosan játssza. Két magasszintû szakmai értékelés és a közönségvisszhang tanúsága szerint a kísérlet sikeresnek mondható.
Akár Jankovics rajzfilmjeit, akár Pap bábdarabjait (azóta újabb készült, A kiskakas gyémántfélkrajcárja címû népmese alapján) nézzük, egyelõre csupán annyit állapíthatunk meg, ha tárgyilagosak akarunk maradni, hogy meglevõ népmeseanyag átdolgozása során jól használható a hivatkozott zodiákusi sematizmus. Nyitott kérdés azonban, hogy merõben új értékek létrehozásához ugyanilyen jól igénybe vehetõ-e a segítsége, vagy esetleg épp gátolja az önálló alkotói invenciók érvényesülését.
Erre a kérdésre egyelõre csak elviekben válaszolhatunk. Szigorúan elvi alapon mérlegelve a dolgokat, úgy tûnik, semmi akadálya sincs annak, hogy ez a modell magasrendû modern mûvészeti alkotások létrejöttéhez is megfelelõ keretet biztosítson. Ennél többet egyelõre talán nincs is jogunk kijelenteni, de ennyit biztonsággal állíthatunk. És azt is hozzátehetjük, hogy ennél - a keretszerepnél - többre tudomásunk szerint jelentõs alkotók soha, egyetlen mûvészettörténeti korban sem használták ezt a világlátási, illetve világértelmezési modellt.
Ha a kérdésben tisztán akarunk látni, célszerû szem elõtt tartani, hogy a zodiákusi modell nem függetleníthetõ az általános emberi életvitel alapvetõ ritmusaitól. Nem valamiféle steril, tõlünk független konstrukcióról van szó tehát ebben az esetben, hanem az emberre gyakorolt hatásában számon tartott egyetemes természeti mozgásrendszer képletezésérõl, amit - kissé sarkítva - úgy is átfogalmazhatunk, hogy a Zodiákus - maga az ember. És itt nincs értelme megszorításokkal élni. Nem arról van szó, hogy a Zodiákus - a középkori, az ókori, a mediterrán, a kínai, a prekolumbián amerikai stb. ember, hanem az ember, más szóval a történelmi-társadalmi alakváltozatokon is mindig, mindenütt átsugárzó egyetemes emberi minõség - azaz mi is, itt is, ma is.
Ami változik az egymást követõ történelmi korokkal, az a mód, ahogyan konkrét emberi cselekvésekkel megtöltjük az egyetemesebb törvények szerint rendezõdõ kereteket. Ha tehát mai emberi viszonyrendszereket bontunk ki, illetve mûködtetünk valamely korunkhoz szólóan hangszerelt mûalkotásban, akkor a mára esedékes keretelem(ek)ben kell megtalálnunk helyét, szerepét - esetleg éppen a hontalanságát, szerep-veszítettségét - az egyes emberi karaktereknek ("bolygó-minõségeknek").
Természetesen nem valamiféle kiagyalt lombik-dramaturgiára kell itt gondolnunk. Nagyon is húsbavágó, személyesen megélt, sõt megszenvedett konfliktusok alkotják ennek a dramaturgiának a nyersanyagát. De azon meg éppen nem érdemes meglepõdnünk, hogy minél hitelesebb, "életszagúbb" a cselekményanyag, amelyhez nyúlunk, annál simábban, magától értetõdõbben fog beleilleszkedni a napjainkban aktualizálódó állatövi keretekbe. Nem gombhoz kell tehát kabátot fércelgetnünk, hanem csak helyes megvilágításba kell állítanunk, a kabátot, és máris kiderül: rajta van, mégpedig éppen a számára legjobb helyen, a gomb.
Hogyan is "mûködik" hát a gyakorlatban ez az állatövi - helyesebben mondva asztrálmítoszi - keret?
Érdemes mindenek elõtt alaposabban szemügyre vennünk az egyes, eddig csupán nevükön nevezett, de bõvebben nem méltatott elemeit. Ehhez két táblázat lesz segítségünkre, továbbá egy rajzos modell-vázlat. Az elõbbiek merõben szöveges információkat tartalmaznak, a magunk összeállításában (vö.: Baktay é.n.), az utóbbi Kustár Zsuzsa iparmûvész kortársunk alkotása.*
Konkrét mûvészettörténeti, illetve népmûvészeti példák idézésével illusztrálja a legfontosabb összefüggéseket, és ezáltal megkönnyíti a Zodiákus-stációk névadóinak (ezek általában, de nem kizárólagosan állatalakok) felismerését- azonosítását a népmesei, balladai stb. szövegkörnyezetekben is.
Kezdjük az elsõ táblázattal.
A jelenleg rendelkezésünkre álló meglehetõsen szûkös keretek között is legalább ötféleképpen kell kifejtenünk a tartalmát ahhoz, hogy mélyebb ismeretek összefüggõ rendszeréhez jussunk általa - így aztán öt különbözõ típusú, mindamellett egymással szorosan összefüggõ polaritáshoz jutunk. Ezek sorban a következõk:
|
1.
|
TÉRBELISÉG, mint vizsgálódásunk általános kerete (Állat- öv = csillagképek tizenkettese)
|
IDÕBELISÉG, mint vizsgálódásunk általános kerete (Állatöv = hónapok tizenkettese)
|
|
2.
|
ÓRASZÁMLAP-szerepkör a tájékozódásban (ÁLLÓCSILLAGOK, mint keret-meghatározó elemek)
|
ÓRAMUTATÓ-szerepkör a tájékozódásban (BOLYGÓK, mint cselekmény-meghatározó elemek)
|
|
3.
|
FÉNY-ÁRNYÉKARÁNY- VÁLTOZÁS, mint téridõbeli szakaszolás alapja
|
A NAKELTE-HELY MÖGÖTT LÁTHATÓ CSILLAGKÉPEK VÁLTOZÁSA, mint a téridõbeli szakaszolás alapja
|
|
4.
|
NAP-RITMUSOK meghatározó szerepe a szakaszolásban (DEKANÁTUSOK)
|
HOLD-RITMUSOK meghatározó szerepe a szakaszolásban (HOLD- HÁZAK)
|
|
5.
|
"KIS" ÉV (365 nap), mint ciklus-egység
|
"NAGY" vagy PRECESSZIÓS ÉV
(26 000 "kis" év), mint ciklus- egység |
Vegyük sorra ezeket a párosokat!
1. A térbeliség-idõbeliség ellentétpár vonatkozásában legyen elég ehelyütt annyit megjegyeznünk, hogy a kétféle tizenkettes egymáshoz képesti "viselkedését" az ún. precessziós jelenség szabályozza. Ennek tudható be, hogy a Kos idõegysége nem feleltethetõ meg egyszer s mindenkorra, végérvényesen a Kos térbeli egységének, hanem a kétféle Kos-egység folyamatosan, egyszersmind ciklikusan elmozdul egymáshoz képest, és ugyanez vonatkozik az Állatöv valamennyi további szakaszára is.
Kétféle hibalehetõség adódik ezzel a "kettõs természettel" kapcsolatban. Az egyik - ezt elsõsorban laikusok követik el - az, hogy módszertelenül, nyakra- fõre összekeverjük a kétféle tizenkettes elemeit, más szóval egy-egy levezetésen belül indokolatlanul átugrálunk egyikbõl a másikba. Ilyenkor rendre bizonytalanná válnak megállapításaink, hiszen az idõ-adatok nem vihetõk át minden további nélkül, automatikusan a téri rendszerbe, és viszont.
A másik gyakori hiba - ennek elkövetése inkább a csillagász, illetve mûvelõdés-történész szakemberek privilégiuma - az, hogy a kettõ közül az egyik tizenkettest, szinte mindig az idõbelit, egyszerûen figyelmen kívül hagyják. Így az Állatöv jelentése a csillagképek körére, szaknyelven az Ekliptikára szûkül le, és a vele összefüggésbe hozható mûvelõdéstörténeti anyag jószerivel magyarázhatatlanná válik. Gyaníthatólag ez az egyik oka annak is, hogy a Zodiákust mindeddig vonakodtak közvetlenebb kapcsolatba hozni a néphagyománnyal, beleértve természetesen a magyar népköltészeti, illetve népmûvészeti hagyományt is.
Az Állatöv tizenkét jegyének kétféle továbbosztása, a Nap-, illetve a Hold- "járás” ritmusa szerint - a bolygóuralmi helyzetek feltüntetésével
|
Az Állatöv tizenkét jegyének kétféle továbbosztása, a Nap-, illetve a Hold- "járás” ritmusa szerint - a bolygóuralmi helyzetek feltüntetésével
|
||||
|
Dekanátusok
|
Ny-i Zodiákusok
|
Bolygók
|
K-i Zodiákusok
|
Hold-Házak
|
|
Kos
Oroszlán
Nyilas
|
KOS
|
Mars otthon
Nap erõben
|
KUTYA
|
Kutya
Farkas
Griffmadár
|
|
Bika
Szûz
Bak
|
BIKA
|
Vénusz o.
Hold e.
|
DISZNÓ
|
Disznó
Galamb
|
|
Ikrek
Mérleg
Vízöntõ
|
IKREK
|
Merkur o.
Sárkányfej e.
(Vénusz rejtett e.)
|
PATKÁNY
(EGÉR)
|
Patkány (Egér)
Bagoly
|
|
Rák
Skorpió
Halak
|
RÁK
|
Hold o.
Jupiter e.
|
BIVALY
(ÖKÖR)
|
Bivaly (Ökör)
Gólya
Párduc
|
|
Oroszlán
Nyilas
Kos
|
OROSZLÁN
|
Nap o.
- e.
(Mars rejtett e.)
|
TIGRIS
(OROSZLÁN)
|
Tigris (Oroszlán)
Róka
|
|
Szûz
Bak
Bika
|
SZÛZ
|
Merkur o.
Merkur e.
|
MACSKA
(NYÚL)
|
Macska (Nyúl)
Medve
Sárkány
|
|
Mérleg
Vízöntõ
Ikrek
|
MÉRLEG
|
Vénusz o
Szaturnusz e
|
SÁRKÁNY
|
Szarvaskigyó Giliszta (Kolbász)
|
|
Skorpió
Halak
Rák
|
SKORPIÓ
|
Mars o.
- e.
(Szaturnusz r. e.)
|
KÍGYÓ
|
Kígyó
Szarvas
|
|
Nyilas
Kos
Oroszlán
|
NYILAS
|
Jupiter o.
Sárkányfarok e.
(Merkur r. e.)
|
LÓ
|
Ló
Dámvad (Õz)
|
|
Bak
Bika
Szûz
|
BAK
|
Szaturnusz o.
Mars e.
|
KECSKE
(JUH)
|
Kecske (Juh)
Sakál (Szakáll) Csecsemõ
|
|
Vízöntõ
Ikrek
Mérleg
|
VÍZÖNTÕ
|
Szaturnusz o.
- e.
(Jupiter r. e.)
|
MAJOM
(IFJÚ)
|
Majom (Ifjú)
Holló
|
|
Halak
Rák
Skorpió
|
HALAK
|
Jupiter o.
Vénusz e.
|
KAKAS
(MADÁR)
|
Kakas (Madár)
Páva
|
2. Az óraszámlap-óramutató szerepkör további részletezése már kevésbé tûnhet felesleges idõpocséklásnak. Annyi még magától értetõdhet, hogy az állócsillagok (köztük a jellegzetes formájú és helyzetû csillagcsoportosulások, mint a Zodiákus 12 csillagképe) inkább a díszletek, a mozdíthatatlan vagy nehezen mozgósítható környezetelemek alakjában jelentkeznek a szöveges, illetve képszerû mûalkotásokban, míg a hozzájuk képest különbözõ sebességekkel ide-oda mozogni látszó további égitestek - köztük természetesen az ilyen szempontból ugyancsak "bolygónak" számító Nap és Hold! - inkább a díszletek között tevékenykedõ színjátszók jelmezét öltik magukra. A képlet azonban nem ilyen egyszerû. Egy lovas katona (huszár) esetében például, már akár népdalban, népmesében, akár hímzésen, faragványon tûnjék fel, mindig a ló számít a "mozdíthatatlan" keret-elemnek (a Ló ugyanis a Nyilas zodiákusjegyének jelzõállata a keleti Állatövben!), az ember pedig a "mozgékony" bolygó-minõség megtestesítõje, bármennyire fordított is ehhez képest a hétköznapi életben kettejük viszonya. (A ló mozog, míg nyergében mozdulatlanul ül az ember! )
Tudnunk kell, hogy a Zodiákus, mint csillagképek 12 elemû gyûrûje vagy öve (Állat-öv!) éppen azért vált kitüntetetté az égbolt többi részéhez képest, mert valamennyi szabad szemmel megfigyelhetõ "bolygó" - a klasszikus "hétbolygó-rendszer" valamennyi tagja, beleértve a Napot és a Holdat is! - ebben az övben látszik keringeni Földünk körül. Ezen az "óraszámlapon" tehát valamennyi "mutató" állását, illetve mozdulásait egyszerre lehet számon tartani.
Az állócsillagok díszlet-elemei között a bolygó-színjátszók alapvetõen kétféleképp viselkedhetnek. Vagy egyöntetû tevékenységgel, voltaképpen inkább csak jelenléttel töltik ki a megfelelõ Zodiákus-mezét - ekkor azt mondjuk, hogy "otthon" vagy "uralomban" vannak az adott helyszínen; vagy pedig egyszeri, heves, robbanásszerû megnyilvánultságukat észleljük, ez meg azt jelenti, hogy éppen "erõben" vannak. Még ugyanennek a szabálynak a hatósugarában érvényesül az a megkötés, hogy az "uralmi" helyzettel (idegen szakkifejezéssel: domicilium) szemben - tõle 6 csillagképnyi, illetve 6 hónapnyi távolságban a Zodiákuson belül - "számûzetésben" (exilium) van az illetõ bolygó, míg az "erõnléti" helyszínnel (exaltatio) szemben "erõvesztésben" (deiectio) találjuk õt. Ha sem ez, sem az nem észlelhetõ velük kapcsolatban, akkor éppen "vándorúton" vannak (peregrinatio) két égi helyszín, illetve két idõegység között.
Mindez jól tettenérhetõ a népmesékben és népballadákban, ahol az "otthon" levõ bolygó-minõség mindig általános jellegzetességeket határoz meg egy-egy mesei-balladai helyszínen, míg ugyanott az "erõben" levõ bolygó effektíve is cselekményt indít, illetve már futó cselekményt drasztikusan módosít. Például: a téli napfordulós Bak-idõegységben Szaturnusz uralkodik, ennek megfelelõen az adott mesei (Félig nyúzott bakkecske - nyúzási jelenet) vagy balladai szituációban (Halálra táncoltatott lány - a ballada második fele, a tánc jelenet) a visszafogó, megkötõ erõk érvényesülnek általános és tartós közegteremtõ tendenciákként, míg a voltaképpeni cselekmény (nyúzás, vérig táncoltatás) az ugyanitt erõben levõ Mars-bolygóminõség számlájára írandó. Az itt vázolt "szereposztás" természetesen kimutatható a képszerû népmûvészeti alkotásokban is, különösen a figurális jelenetes pásztorfaragásokon, de a hímzéseken és a népi fazekasság írókázott mintakincsében is.
Külön magyarázatra szorul a "Sárkányfej", illetve "Sárkányfarok" kifejezés a táblázatban. Az elõbbinek ismertebb, mais használatos neve a Felszálló Holdcsomópont, a másiké a Leszálló Hold-csomópont. Egy valódi (Hold-) és egy, látszólagos (Nap-) "bolygó"-pálya metszéspontjáról van itt szó, amelyet a ránk maradt emlékek tanúsága szerint már az õskor kései szakaszában számon tartottak, mivel csak ennek a virtuális "lénynek" a vándorútját figyelve lehetett elõre jelezni a Nap-, illetve Holdfogyatkozásokat. (Könnyû belátni: akár Nap- akár Holdfogyatkozás csakis akkor következhet be, ha mindkét égitest a csomópontok egyikének vagy mindkettejüknek az irányában helyezkedik el a földi megfigyelõhöz viszonyítva!)
Minthogy ezúttal is mozgó (azaz óramutató szerepû égi minõségrõl van szó) az ókori-középkori kultúrák némelyike kategórikusan besorolta a Sárkányfej-Sárkányfarok kettõst a bolygók zárt rendjébe, és így jellegzetes bolygó-kilencesség jött létre, amelynek nyomai kifejezetten is megörökítõdtek a táblázatunkban összefoglalt bolygóuralmi-erõnléti rendszerben. (Vö.: Harmer 1938., Hoyle 1978.). Ez a "számfeletti" két bolygó-minõség kimutatható a magyar népi mûveltségben is. Népmeséink sárkány figuráinak többsége ezek egyesített képjelének fogható fel - sztereotip viselkedésük alapján elsõsorban erre kell következtetnünk -, csak ritkábban tekinthetõk a Mérleg jegy keleti megfelelõje, a Sárkány megidézõinek.
3. Az eddigiek alapján voltaképpen magától értetõdik, hogy a népmûvészet valóságidézése esetében keretnek ne a teret, ne is az idõt tekintsük önmagában, hanem az egységes téridõ-rendszert. Ez a mûködési elv konkrétan úgy nyilatkozna meg a képszerû népmûvészeti alkotásokban, hogy velük kapcsolatban az esetek többségében elvileg sem lenne eldönthetõ, hogy információtartalmuk döntõen térbeli vagy idõbeli karakterû. Magyarán szólva: ha egy dunántúli tükrösfedél ábráján, mondjuk, négy vonuló betyárt látunk egy sorban, akkor ezekrõl éppoly jogosan állíthatjuk, hogy egy adott pillanatban négy különbözõ személyrõl adnak hírt, mint hogy egyetlen személynek négy egymást követõ léthelyzetérõl tájékoztatnak. Ez viszont, következményeit tekintve, azt jelentené, hogy egy-egy ilyen ábra szükségképpen legalább kétértelmû kell, hogy legyen; vagyis ebben az információ-továbbító rendszerben, úgy látszik, az egyértelmûség nem számít feltétlenül elõnyös karakterisztikumnak. (Pap 1979., Pap 1987.)
A szóbanforgó alapelv jelentõsége ott mutatkozik meg a legszembetûnõbben, amikor csillagképek, illetve állatövi jegy-érvénytartamok hagyományosan számon tartott sajátosságait kell egymásra vonatkoztatnunk vagy egymáshoz képest értékelnünk. A tavaszindítás például jellegzetesen és kifejezetten az idõbeli Kos-egység sajátosságai közé tartozik (Kos-pont: március 21.), függetlenül attól, hogy az adott év Kos havának elsõ napján hajnalban melyik állatövi csillagképbõl látjuk felkelni a horizonton a Napot. (Jelenleg, mint ismeretes, ez a csillagkép éppen nem Kos, hanem a Halak, de jó ideje átfedi már a Vízöntõ is!) Másrészrõl viszont az a két "támadási pont", ahol a külsõ, hatalmasabb, egyetemesebb világ közvetlenül is "beleszólhat" a Zodiákus kisvilágába, nevezetesen a Nyilas és a Szûz csillagképének állatövi szakasza, térbeli mivoltában jelentõs elsõsorban, hiszen az elsõ esetben, a Nyilas csillagkép irányába nézve "látunk be" a saját Tejútrendszerünk generáló ("atyai") természetû középpontjába, a második esetben pedig ugyancsak a Szûz csillagkép irányából hat ránk az az extragalaktikus szuperhalmaz (népmeséink boszorkánytanyáinak égbolti megfelelõje!), amely tetemes egyirányú húzást ad az egyébként viszonylag egyöntetûen tágulónak látszó Univerzumnak.
Bármennyire is így áll azonban a helyzet, ha objektív (csillagászati) tényszerûségében vizsgáljuk, az asztrálmítoszi világképben (népmûvészetünk világképe, mint tudjuk, jellegzetesen ilyennek tekinthetõ!) a mondott sajátosságok mintegy átsugároznak a térbeli egységekbõl az idõbeliekbe és viszont. Így az "atyai" tulajdonságok székhelye ókkor is a Nyilas havában marad, amikor ennek a hónapnak a kezdetén már nem a Nyilas csillagkép, rajta keresztül pedig saját "atyai" Galaxiscentrumunk "szól be" a mi kis világunkba, mint kétezer évvel ezelõtt, hanem a Skorpió csillagkép, amelynek hátterébõl más égboltmezõk küldik felénk a maguk jellegzetes - "atyainak" éppenséggel nem nevezhetõ - üzenetét.
Talán még ennél is fontosabb azonban, hogy megértsük: az asztrálmítoszi (téridõ-) logika szerint semmiféle ellentmondás nem rejlik abban a kijelentésben, hogy míg egyrészrõl az állatövi jegyek belsõ mozgástendenciái - és az ezeket jól felismerhetõen leíró, mai napig használatos jeleik - elsõsorban az éven belüli fény-árnyék ingadozások függvényében (tehát idõben) generálódnak, addig ugyanezek az alapvetõ mozgástendenciák felnagyítódva és kifejtõdve - egy- egy precessziós világhónapba szétterülve - már annak függvényében realizálódnak, hogy a tavaszponti napfelkelte-hely mögött éppen melyik csillagkép (azaz térbeli zodiákus-egység) látható.
Annyit mindenesetre feltétlenül észre kell vennünk - a szöveges és a képszerû népmûvészeti alkotások vallomása e tekintetben is figyelemre méltóan összecsengõ! -, hogy a "normális" 365 napos éven belül az egyes hónapokra esedékes legszembetûnõbb természeti mozgások (virágok nyílása-hervadása, állatok föld alá rejtõzése, illetve kibújása barlangból-odúból, költözõ madarak ide-oda vándorlása stb.) elsõsorban a fény-árnyék ingadozás adott fázisának vonzataként értelmezhetõk, nem pedig aszerint, milyen csillagképek tûnnek fel az égbolton a kelõ (vagy éppen a nyugvó, delelõ stb.) Nap mögött. Ami azt is jelenti, hogy ha egy népmûvészeti alkotásban tendencia jelként fogalmazódik meg valamely állatövi tulajdonság (például a Kos-tulajdonság a fejét jobbra- balra hajtogató griffmadár alakjában a Fehérlófia-típusú mesékben, illetve az ún. "kétfejû sas" ábrájában a festett kazettás mennyezeteken, pásztorkészségeken, hímzéseken stb.), akkor nagy biztonsággal következtethetünk arra, hogy a "kis" évi (365 napos) idõegységben fogalmazza híreit a világról a szóbanforgó alkotás. És ez a megállapítás akkor is érvényben marad, ha történetesen sem a "nyugati" (mediterrán), sem a "keleti" (török- kínai) Zodiákus nem használja kanonizált képjelként a mi "kétfejû" griffmadarunkat a Kos-tulajdonságok jelülésére.
4. Ha táblázatunk két oldalát összevetjük egymással, feltûnik, hogy egy darabig tükörszimmetrikusan futnak egymás mellett a rubrikák, aztán a széleken eltér egymástól az osztások ritmusa. A bal oldali szélsõ oszlop egyöntetûen háromszorozza a mediterrán Állatöv egységeit, míg a jobb szélén hol három, hol két osztás ("Hold-ház") felel meg egy-egy keleti zodiákus mezõnek. A kettõsség oka kézenfekvõ: ugyanazt a nagyobb tér-idõ-egységet - esetünkben ez a 365 napos év, illetve a neki megfelelõ 360°-os Ekliptikakörív - nemcsak a Nap látszólagos mozgásának a ritmusa szerint lehet felosztani apróbb és még apróbb egységekre, de egy másik nagy „világító", a Hold valódi járása szerint is. Ennek a ciklusnak a teljes ideje kereken 28 nap lesz, tehát célszerû az Ekliptika övét, amelyben (5°-nyi billegéssel lefelé-fölfelé - vö. a Hold-csomópont kérdéskörével!) a Hold is kering körülöttünk - persze õ nem csupán látszólag, mint a Nap, hanem valóságosan is - , 28 „Hold-házra" beosztani, és akkor ezen az új skálán az éjszakai fényingadozások, illetve az ezek függvényében lezajló természeti mozgások is nagy pontossággal követhetõk lesznek.
Ez a 28 elemû óraszámlap természetesen magában foglalja a Nap "járása" szerinti 12 elemet is, további szakaszolás pedig úgy történik, hogy minden egyes Nap-stáció után még egy további, most már csak a Hold járásra jellemzõ egység iktatódik be (így összesen már 24 egységünk van), s ezekhez a "sarkaltos" téridõ-szakaszokban, azaz a napéjegyenlõségi Kos (Kutya) és Mérleg (Sárkány), továbbá a napfordulós Rák (Bivaly) és Bak (Kecske) hónapokban még további egy-egy Hold-ház járul. Az így megismert 28 állatalak - ezt hosszadalmas bizonyító eljárás híján, pusztán személyes tapasztalatokra építve is tudomásul vehetjük - jellegzetes szereplõgárdája a hazai népmûvészetnek, mégpedig valamennyi mûfaja (mesék, balladák, faragások, hímzések stb.) vonatkozásában. Sõt, nem túloznánk akkor sem, ha azt állítanánk, hogy elsõsorban éppen ezek az állatalakok népesítik be népmûvészeti alkotásainkat.
Nem kevésbé jelentõs azonban az évkörnek a Nap "járása" szerinti tovább osztása sem. Ebben a rendszerben valamennyi zodiákus-egység a neki megfelelõ elemi tulajdonság mentén tagolódik további részegységekre. A teljes Állatövön belül, mint ismeretes, szabályos rendben összesen négy elemi tulajdonság ismétlõdik három-három alkalommal. A Tavaszponton kezdve a sort: a Kos tüzes természetû, a Bika föld-jellegû, az Ikrek levegõs, és így tovább, ugyanebben a sorrendben végig az évkörön. Eszerint a Kos tulajdonságmezeje például úgy bontható tovább az elemi karakter megsértése nélkül, hogy az elsõ tíz napjában (szaknyelven az elsõ dekanátusában) töretlenül érvényesülnek benne a Kos- tulajdonságok, a második tíz napban ezek már a következõ "tüzes" jegy, az Oroszlán sajátosságaival színezõdnek át, míg a befejezõ tíz nap a harmadik (és egyben utolsó) "tüzes" jegy, a Nyilas jellegzetességeit rétegzi rá a Kos-mezõre.
Könnyû belátni, hogy ez a 36 elemû "nappali” rendszer nem szinkronizálható zökkenõmentesen a 28 elemû "éjszakaival". Ez azonban semmiféle nehézséget nem okoz a mindennapi tájékozódásban, hiszen a nappali munka ritmusai még az ésszerûtlenség határain túl egyöntetûsített nagyvárosi életviteli modellben sem esnek egybe pontosan az éjszakaiakkal. Sarkítottan úgy is fogalmazhatnánk, hogy a dekanátus jelzések elsõsorban tendenciákat tapogatnak le, míg a Hold- házak állat képviselõi megvalósulások képjeleinek tekinthetõk. Ez a felismerésünk majd a háromrétegû ember-(valóság-)kép kifejezésekor - alább - nyer különös jelentõséget.
5. A dekanátusok rendszerének igazi súlya nem is a 365 napos "kis" év keretei között mérhetõ meg, hanem a tágabb téridõ-egységben, az ún. precessziós vagy "nagy" Nap-évben. Ez a két jellegzetes téridõ-keret döntõen két sajátosságában tér el egymástól : az elõbbinek, ez pedig - tovább részletezve a kérdést - annyit jelent, hogy egy "kis" hónapnak a precessziós idõkeretek között kerek 2160 "kis" év felel meg. Az irányultság tekintetében sarkítottabb a helyzet: a precesszió "világévében" a hónapok pontosan fordított sorrendben követik egymást, mint a mi megszokott 365 napos "kis" évünkben. Ott a Kos után nem a Bika következik, hanem a Halak, azután a Vízöntõ, és így tovább.
Mindkét sajátosság közös forrása, egyben magyarázata a precesszió - egzakt csillagászati formalizmussal leírható - jelenségében rejlik. Eszerint tapasztalati tény, hogy Földünk tengelye nem mozdulatlan forgás közben, hanem kúppalást mentén elmozdul. Ennek következményeképpen a "szoláris" (a fény-árnyék arányváltozásai alapján számon tartott) év valamivel rövidebb, mint a "sziderikus", amelyet aszerint mérünk, hogy a napéjegyenlõség pillanatában melyik csillagkép látható éppen a felkelõ nap mögött. Ez utóbbi tehát csekély mértékû késésben van az elõbbihez képest. Ez a késés 72 évenként egy fokot tesz ki, kereken 2160 évenként 30 fokot, azaz gyakorlatilag egy csillagképnyi ívhosszat. Nem árt tudnunk, hogy népmûvészetünknek eddig ilyen szemszögbõl megvizsgált alkotásai - elsõsorban ismét népmesékre, népmeséinkre kell hivatkoznunk! - mindkét idõ-egységet ismerik, és mindkettõnek a menetében nagyjából egyforma gyakorisággal fogalmazzák meg üzeneteiket a világról.
Most már az is könnyen belátható, miért nõ meg a dekanátusok jelentõsége éppen a precessziós rendben. Itt nem a "fejüknél" találkozunk az egyes hónapokkal, hanem a "farkuknál". Ez a tény a jelalkotásban úgy jut kifejezésre, hogy míg a "kis" évbeli hónapjelzõ állatok rendre a fejükön viselik a fõbb mozgástendenciákat leíró címer-alakzatokat (a Kos esetében például ez az állat két irányba egyforma ívelõdéssel szétáradó szarva), addig az eredetileg precessziós rendben fogalmazódott keleti zodiákus-állatok ugyanezt a jelet az altestükön hordozzák (az elõbbi példánál maradva: a Kos keleti megfelelõje a Kutya, farka csóválásával, azaz idõegységben egyforma ívû ide-oda mozgatásával írja le ugyan ezt a jelet!).
Ha viszont nem az elején, hanem a végén lépünk be egy-egy állatövi jegybe, akkor nem az elsõ, hanem éppenséggel az utolsó dekanátusuk sajátosságai lesznek szembeötlõek a bemenetel idõszakában. Ha például a Kos precessziós "Világhónapjába" hátrálunk bele, akkor az elsõ 720 évben (ennyi egy dekanátus idõtartama) még nem Kos-szerû, hanem inkább Nyilas-szerû jellegzetességekkel fogunk találkozni, hiszen - mint már láttuk ez a "tüzes" jegy süt át a Kos harmadik dekanátusán.
Táblázatunk használatához nem árt még annyit tudnunk, hogy a kétféle Zodiákus közül a keletit nem csupán egyetlen ciklus tagolására használják, hanem szervesen egymásra épülõ fokozatokban legalább négy felhasználási szintjükrõl tudunk. A legkisebb, egyetlen napnyi terjedelmû ciklusban egy-egy zodiákusállat egy-egy ún. "kettõsórát" jelöl, mégpedig úgy, hogy a delet a Ló kettõsórájának közepén találjuk, az éjfélt a szemközti Patkányéban. Eggyel magasabb fokozatban ugyanezek az állatok egy-egy (kb. 30 napos) hónapot jelölnek a "kis" évben. Tovább növelve az idõhatárokat, egy zárt 12 éves ciklushoz jutunk, amelynek 1-1 évét képletezik a nevezett állatok. Végül - de nem utolsósorban - a precessziós "nagy" Nap-év egyes hónapjai viselik a szóban forgó állatsereglet egyes szereplõinek nevét, természetesen fordított sorrendben, mint a "kis" évben.