Külsõ-Ferencváros, Kõbánya-Gyárdûlõ

1107 Budapest, Bihari u. 9/a

Telefon: 1/2630-292

 

 

 

 

 

2005. október 2.

 

            Csengersimán járva mindenképpen be kell menni a mûemléki értékû református templomba, s ott a gyönyörû rekeszfestményeket, a mennyezetkazettákat megtekinteni.

A régi "mennyezõk", mennyezetkészítõk a menny felé vezetõ utat mutatták meg képekben. A tiszántúli templomban egy különös festmény látható: Noé bárkáját ábrázolja, és hogy biztosak legyünk benne, egy N és B betûvel meg is jelölte az alkotó. Noé Bárkája. Talán ez a legismertebb történet a Bibliából.  Már a kiscsoportos hittanórákon is nagy sikert lehet vele aratni, a gyermekek boldogan színes ceruzát ragadnak, és buzgón rajzolják a nagy vizet, a hajót. Az elmúlt évtizedekben nagyon sok ilyen rajzot láttam és érdekes, hogy egyiken sem rendes mai hajó látszik, hanem minden gyermek íves, magas farokkal, orral rajzolja a hajókat. Amilyen a csengersimai képen is. A hajó alakja olyan, mint a régi papiruszhajóké , amelyek olyan erõsek voltak, hogy akár  több tonnás követ is képesek voltak elszállítani. Sõt emlékeztet a rajz azokra a fahajókra is, amelyeket az egyiptomiak emelõként használtak.  Ezeken a nagy fahajókon fel-le sétált 80-100 ember, és a testsúlyukkal billentették elõre-hátra a hajót, amely így hatalmas súlyt tudott felemelni. Úgy mûködött, mint egy mérleg, csak gondosan ki kellett egyensúlyozni.

 

            A festett hajón lévõ jelek õsi formák. Két négyszirmú virágot és közbül egy tulipánt látunk. A négyszirmúság a teljességet jelentette mindig - legalább is a régi világban, amikor az emberek nem leírták, amit gondoltak, hanem lerajzolták, ahogyan a gyermekeink is inkább szeretnek rajzolni, egészen addig, amíg az írással el nem rontjuk a kezüket. Ma meg már egybõl számítógép-billentyût adunk a kezük alá. Régen a négyszirmúság a négy égtáj, a teljesség billentyûje volt.    A hajó közepén látható tulipán pedig az életet jelentette. A magyarul látóknak a hajó, Noé bárkája a teljes emberi életrõl beszél. Arról, hogyan is lehet kiegyensúlyozni az életet, hogy megmaradjunk ebben a világban. Mindenek elõtt van két hatalmas erõvel kibomló virág, amelyek mintegy egyensúlyban tartják a hajót. Az egyik életet és erõt hordozó virág talán a világteremtõ erõt mutatja, a másik pedig Istennek szüntelenül felénk áradó szeretetét, de ezen erõket oly nehéz megnevezni, hogy nézzük inkább a harmadik virágot: a két hatalmas erõt egyensúlyban tartó tulipánt. A mi keresztény hitünk az, hogy az egész világot, az életet Istennek ereje és szeretete tartja egyensúlyban. 

 

            A csengersimai kép azért figyelemre méltó ilyenkor szeptember végén, október elején, mert ebben az idõben tették mérlegre régen azt, hogyan is sikerült az év, mennyi volt a termés. Ráadásul ezek a régi templomok úgy épültek, hogy az ablakon besütõ nap ebben az idõben éppen a mérlegséget kifejezõ képre essen. Hiszen Noé történetében is benne van, Isten elõbb mérlegelte, hogy milyen is az emberiség állapota, majd az emberiség bûnei miatt árasztott el mindent esõvel.  De benne van a történetben az elmúlás ellenére az újrakezdés lehetõsége is már eleve, hiszen a bárkát már a vízözön elõtt építeni rendeli az Úr. A képen is természetesen központi látvány a hajó maga, amely átment mindent, a bárka tehát az élet és az emberiség megmaradásának jelképe. Elvész ugyan minden, ami nem az isteni rendnek megfelelõ, ami fölösleges, ártalmas és bûnös, de a Mindenség ereje újraindít mindent a Szentlélek erejével. Ahogyan az õszre megfakuló természetben is ott van az elmúlt idõ mérlege és ott van az újrakezdés is. A csengersimai festett bárkában nem látszik a nagyszakállú Noé, a növények és állatok - ahogy mind tanultuk, szépen párosával, hogy biztosan megmaradjanak - helyettük a bárkában egy várost jelzõ három torony látszik. 

 

A tetszetõs hagymakupolás tornyok azt mutatják nekünk, hogy nemcsak a természet és az emberiség megmaradásáról, hanem a városról is szó van. A városi lét már több ezer éve ismert különleges emberi együttélési életformát jelent, amelyet az ember azért alakított ki, hogy védve legyen a természettõl, s a kívülállóktól. Mivel rendszerint fal, azaz vár vette körül a települést, így lett a neve is váras, város. A biztonságot ígérõ várfalon belül minden város középpontjában egy templom állt, toronnyal, amely felfelé, Istenre mutatott. A képen a középsõ toronyból két szál fut az ég felé, mintha össze lenne varrva az éggel, vagy mintha Jákób létráját látnánk. Azt is eszünkbe juttathatja, amikor az angyalok járnak le s fel az ég és a föld közt a megnyílt kapukon...   A városok közepén most is tornyok állnak, de már nem templomtornyok, azoknál jóval magasabbak, mert Bábel tornyához hasonlóan az emberek így akarják elérni önmagukat. A három torony a bárkában a teljességet fejezi ki: méghozzá az teljességgel, szentségel bíró várost, azaz arról van szó, hogy azok a közösségek, azok a városok, közösségek menekülhetnek meg, amelyek képesek megvallani és megcselekedni, megtartani az egységüket, szentségüket, Istenhez tartozásukat.

            Az egykori kép, a turistáknak könyvekben is ajánlott festmény, a mérleget mutató bárka tehát a mi mostani megmérettetésünkrõl és a megmaradásunk lehetõségérõl is szól.

 De ehhez elõbb be kell menni a három hagymakupolás, egymáshoz ácsolt toronyba, amely a hajóban, a biztonságban van. Az egyik torony az iskola, az oktatás, a bölcsesség, a tudás tornya, amely elõszobája a második toronynak, a templomnak. A második torony maga a templom, amelyben ott van benne egy éneklõ madár, aki az igazságot, az ÉNEKET énekli, azaz magát Krisztust teljesíti meg.  A harmadik torony pedig a jó cselekedetek tornya. S ezekbe a tornyokba kell nekünk, keresztyén magyar gyülekezeteknek belépnünk most õsszel a természet megfakulásakor, a hideg a sötétség érkeztekor. Erre figyelmeztet minket a mennyezetkazetta két szélén látható két nagytestû fekete madár is a Noé-bárka - mérleg magaslatain. Amikor az ember azt érzi, hogy romlik és pusztul minden körülötte, hogy elveszett az igazság, az érték és a jóság - vagyis minden, ami csak fontos volt számunkra, akkor ebbõl a feketeségbõl be kell lépni a biztonságot adó hajó ölébe. Bizony, a mai világban sokan érezzük a fogyatkozást, a pusztulás fenyegetését, és gyakran gondolunk arra, hogy  ebbõl a pusztulásból nincs kiút. Ezért fontos nekünk most, a XXI. században is, hogy meghalljuk a bárkaépítõ parancsot, vagy hogy késlekedés nélkül megtaláljuk a mindig épülõ, útrakész bárkát: a biztonságot, Istennek valóságos közelségét Krisztusban a Szentlélek által.  

            Végül pedig  a középsõ hagymakupolában látszik egy éneklõ kismadár, az élet madara. Azt énekli, hogy Krisztus feltámadott, kit halál elragadott, örvendezzünk, vigadjunk, Krisztus lett a vigaszunk, alleluja! - Az ének most nekünk szól. Vigasztal és segít bennünket, erõt ad, hogy képesek legyünk szeretetben és tisztességben élni az életünket. S nem csak segít valamennyire bennünket, hanem a hang, az ige teljesen át is formál bennünket, ha hagyjuk.  Ezt az éneket átveszi a két másik torony madara is, és most már együtt üzenik szerte a világnak, mint a képen még a tornyokon lobogó zászlók is, hogy a feketeséget, a hideget, a pusztulást az élet váltja fel. Kikiabálják az egész világnak Isten dicsõségét, amiért szent Fiában, Jézusban megtartotta a világot. A csengersimai templomban ezt a prédikációt lehet leolvasni a mennyezetkazettáról a mi vigasztalásunkra és megmaradásunkra.

 

                                                                                                                               Bereczky Zoltán