Pázmándi Mesefalu közösségben elindított Meseovi program alapkőletétele - helyesebben alap gumikerék letétele pár hete zajlott. Nem abból az apropóból, hogy valami újat kitalálva készüljön el az építmény, hiszen Michael Reynolds, akinek  nevéhez fűződik az ötlet, már legalább 40 évvel ezelőtt kezdett el dolgozni azon, hogyan lehetne a modern kor végtermékeit, a lassan lebomló hulladékokat felhasználni egy természetközelibb élethez.

Annak a közös elhatározásnak és környezettudatos szemléletnek köszönhetően kezdődött ez a program, amely szerves része a Mesefalu programnak, melyben olyan közösségi épületek, házak, lakóhelyek épülnek, amelyek alapanyaga természet és környezetbarát. Ennek az elköteleződésnek egy következő fokozata, hogy a leendő építmények minél több olyan anyagot tudjanak felhasználni, ami máshol hulladék, vagy épp kidobnák.
A környezettudatos gondolkodás nem csak abban merül ki, hogy  óvjuk és védjük a természetet, szelektíven gyűjtjük a szemetet, átgondoltan vásárolunk és a hazai termelőket támogatunk vásárlásainkkal, hanem abban is, hogy az elmúlt évek mérhetetlen ipari és gazdasági fejlődése következtében keletkezett hulladékhegyeket sem kívánjuk tovább növelni. 
 
Az earthship technológia (szerkesztő megjegyzése: "earthship" szó jelentése: földhajó - "airship" léghajó mintájára) minderre nyújt megoldást, és bár sokan kétkedve fogadják, - akár épülettechnológiai, akár mentális okokra visszavezetve - hogyan is lehet hulladékból házat építeni, ám a nagy világban már igen sok példa van arra, hogy mindez valóságos és létező technika. 
 
A legidősebb Earthship rendszerű ház már 30 éves, és még mindig tökéletesen működik, nem volt szükség felújításra.
 
Michael Reynolds megoldást keresett a természetben jelen lévő energiák felhasználására, valamint az újrahasznosításra. Mindemellett olyan konstrukciót tervezett, melyet szinte bárki meg tud valósítani, komolyabb építészeti ismeretek nélkül. Törekvései közé tartozott egy olyan élhető otthon kialakítása, mely nem függ a szolgáltatóktól, önálló és önellátó egyben. Ezt a szemléletet követi az Offgrid - hálózaton kívül - mozgalom is, melynek hazai megvalósítása a Pázmándi Mesefaluban szerveződik. 
 
Magyarországon 35-40 ezer tonnányi autó gumikerék kerül forgalomba egy évben. Mivel környezetszennyező anyagról van szó a kereskedők csak komoly terhek mellett szállíthatják el az égető telepekre. A gumiabroncsok elégetése semmilyen szempontból nem tekinthető környezetbarát megoldásnak, így mindenki jól jár, ha ez a hulladék más formában kap szerepet. 
 
Az earthship házak esetén a falak legfőbb alapanyaga nem más, mint a használt gumiabroncs. 
 
Egy fenntartható épület  ökológiai lábnyoma minimálisra tehető, mivel mondhatni szemétből épül :) Ezzel szoros összefüggésben és éppen emiatt nagyon kevés az energiaigénye. Működése során hasznosítja a napenergiát, a vízhasználat tekintetében is alternatív megoldás kerül kialakításra, mellyel kezelni és visszaforgatnik, tisztítani lehet a szürke és fekete szennyvizet. 
 
Kíváló alternatíva arra, hogyan lehet a természet és környezetünk rombolása nélkül házat építeni.
 
Ha valaki kíváncsi és szeretné megtekinteni és a gyakorlatban megfigyelni hogyan épül egy ilyen ház tárt karokkal várják a Pázmándi Meseovi létesítmény építésén :) Ha valaki be is csatlakozna az építésbe ne fogja vissza magát. Az elmúlt hétvégén egy délutánt töltöttünk a helyszínen, ahol belekóstolhattunk a gumiabroncsokból készülő alapok munkálataiba, nagy élmény volt :)
 
Aki követni szeretné, hogyan alakul és valósul meg az első hazai earthship ház, illetve hogyan épül a Meseovi és a Mesefalu közösség az kísérje figyelemmel az Offgrid blogot

Szerző: Márton Anikó
Forrás: tudatoslet.hu