Szakmai szervezetet hívnak életre a hazai úgynevezett helyi pénzek, térségi utalványok kibocsátói - erősítette meg  az MTI értesülését az első magyarországi helyi pénz rendszer kialakítását és működtetését irányító soproni Perkovátz Tamás.
 
Elmondta: a Helyi Pénzek Szövetsége nyitott szervezet lesz, amelyben helyet kapnak a már működő három helyi fizetőeszközben, valamint a később indítandókban érdekelt felek.
 
Legfőbb céljuk a tapasztalatcsere, valamint az újabb hálózatok beindításának támogatása. A szervezetet március végén, Sopronban alapítják meg - tette hozzá.
 
Az első hazai helyi pénz, a 2010 májusában került forgalomba. Tavaly indult a balatoni korona és a bocskai korona.
 
A helyi pénzek általában a helyi önkormányzatok, területfejlesztési szervezetek és valamely pénzintézet együttműködésével kerülnek forgalomba. A kibocsátók célja jellemzően a helyi pénzforgalom felgyorsítása, a tőke helyben tartása, emellett a fizetőeszköz egyfajta turisztikai attrakcióvá is válhat.
 
Ezek a jogilag utalványnak számító készpénz-helyettesítő fizetőeszközök csak korlátozottan használhatóak fizetésre, mivel zárt körben használják őket: az akcióhoz csatlakozó helyi vállalkozások termékeiért és szolgáltatásiért lehet fizetni velük, így a jelenlegi szabályozási környezetben nem engedélykötelesek.
 
Forrás:inforadio.hu