Nagyjából 130 négyzetméternyi kert már jó annyi zöldség megtermeléséhez, amennyi elég egy négytagú családnak. Ráadásul organikus módon, vegyszerek alkalmazása nélkül. A trükk a növénytársításban rejlik, amelyhez rajzos tervezési segítséget adunk kezdődnek és haladóknak. Hogyan lehet a legtöbbet kihozni a háztáji kertből? Az Ócsán épülő szociális lakóparkba például ezer négyzetméteres telkeket terveztetett zöldség- és gyümölcstermesztés céljára a Belügyminisztérium. Ehhez képest a magyar kertészeti szakirodalom 150-200 négyzetméteres veteményest javasol egy négytagú család számára. Ugyanerre a célra a 40 négyzetmétert is elegendőnek találta a tesztjeinken a legjobbnak bizonyult internetes kerttervező szoftver, az amerikai Smart Gardener (a 40 m2-hez jön az ösvények által lefedett terület), mert figyelembe veszi az időbeliséget is: betakarítás után az ágyásba ismét lehet ültetni.
A különbség az organikus szemléletben rejlik, amelynek egyik alappillére a növénytársítás. Ez lehetővé teszi a veteményeságyások megosztását, azaz megfelelő társításban a növények sokkal kisebb területen ültethetők, mert táplálják, védik és serkentik egymást. Ebben a cikkben ehhez a kertészkedési módszerhez adunk tippeket, letölthető kerttervvel, ültetési ajánlóval és a fontosabb zöldség-fűszer társítások bemutatásával. Az elérhető hozam fedezi a napi zöldségfogyasztást.
 
Kis területen nagy hozam
 
A társítások egyik legismertebb példája a három nővér ültetési mód, amelyet még az amerikai indiánok fejlesztettek tökélyre. Ők egy fészekbe ültették a babot, a kukoricát és a tököt. A bab ugyanis nitrogénmegkötő tulajdonsága révén a növekedési szakasz lezárulta után táplálja a neki támasztékot nyújtó kukoricát. A kukorica tövébe ültetett tök talajtakaróként viselkedik, és nem engedi kiszáradni a földet.
 
A szakirodalom sok ehhez hasonló trükköt ismer. A snidling például serkenti a paradicsom növekedését, és javítja az ízét, távol tartja a kártevőket, a molytetveket és az aknázólegyeket. A torma növeli a burgonya betegségekkel szembeni ellenálló képességét, és az erősen csípős zöldséget nem kedveli a burgonyát károsító kolorádóbogár. 
 
A rozmaring elűzi a káposztalegyet, a hagyma- és répalegyeket pedig úgy zavarhatjuk meg, hogy vegyesen ültetjük a két növényt. A paszternák gyökere rovarölő hatású, olyannyira, hogy organikus permetlé is készíthető belőle. A társítás nem csak a kártevők ellen hasznos. A tárkony dajkanövény, segíti más növények növekedését. A borsó árnyékot nyújt a spenótnak, hogy a levelei zsengék maradjanak, a spenót pedig segíti más magok csírázását. További jó szomszéd a fejes saláta és a borsó, a paradicsom és a fokhagyma, az uborka és a karalábé.
 
A növénytársítás lehetőséget teremt arra, hogy vegyszerek alkalmazása nélkül is jó minőségű zöldségeket termeljünk - igaz, cserébe sokkal több gyomtalanító kapálást igényel a kiskert. A legfontosabb zöldség-fűszernövény párosokat ebben a táblázatban foglaltuk össze, amelyet letölthet és kinyomtathat PDF-dokumentumként:
 
Hogyan tervezzünk zöldségeskertet?
 
Az internetes kerttervező szoftverek megbecsülik a várható zöldségfogyasztást és a szükséges vetőmagigényt a család létszáma szerint, ezért kezdőknek nagyon praktikusak.
 
Több szolgáltatást is kipróbáltunk, és az amerikai Smart Gardener bizonyult jó kiindulópontnak (hasonló oldalt nem találtunk magyar nyelven). Ingyenes, heti hírlevelet küld a kerti tennivalókról, fényképes adatbázisában rendkívül sokféle zöldség szerepel. Hátránya, hogy négyzetlábban számol, de azt egyszerűen osszuk el tízzel a felfelé kerekített metrikus érték eléréséhez (4 négyzetláb nagyjából 0,4 négyzetméter). Végül 130 négyzetméteres lett a letölthető kerttervünk:
 
A teljes rajz itt elérhető; a tervet igény szerint lehet bővíteni. A Smart Gardener rákérdez az irányítószámra, hogy a csapadékkal, hőmérséklettel, napfényes órákkal stb. kalkuláljon. Mivel amerikai szolgáltatásról van szó, az északnyugat-texasi Lubbockot érdemes támpontként megadni (irányítószám, azaz ZIP Code 79453). Ez a település felel meg Pest megye éghajlati viszonyainak az Országos Meteorológiai Szolgálat információi szerint.
 
Mintakertünk keleti tájolású, azaz a kert vége, a paradicsomágyások felé tekintve bal kézre esik észak. Ez befolyásolja az ültetési rendet. A magasabb növésű kukorica került az északi oldalra, hogy ne árnyékolja az alacsonyabb növényeket. Középre a közepes, a déli oldalra az alacsonyabb növények kerültek.
 
Az ágyások mérete nagyjából szabványos, hogy jövőre cserélgetni lehessen a növényeket a vetésforgónak megfelelően. Igyekeztünk a sok locsolást igénylő fajtákat a képzeletbeli ház felőli, azaz nyugati oldalra tenni, hogy minél közelebb legyen a háztetőről gyűjtött esővíz - a zöldség ugyanis szereti a gyakori locsolást. A paradicsomot pedig a kerítés mellé ültettük, hogy megtámassza.
 
Az ágyások legfeljebb egy méter szélesek, hogy ne kelljen belépni a növények közé. A zöldségeknek laza szerkezetű talaj kell, és ha már fáradságos munkával felkapáltuk, ne tömörítsük vissza taposással. Az ágyások között általában fél méter széles ösvényt hagytunk, leszámítva a főbb útvonalakat, amelyek egy méter szélesek, hogy legyen hely közlekedni a talicskával. Ebbe szedjük a terményt, gyűjtjük be a komposztálandó nyesedéket, gazt. Az alábbi táblázatban az látható, pontosan mennyi helyet igényelnek a növények, és hogyan érdemes ültetni őket: Töltse le innen a kerttervnek megfelelő ültetési táblázatot!
 
Komposztálás és közös vetőmagvásárlás
 
A kert végébe három komposztálókeretet terveztünk, hiszen az érés körülbelül egyéves időtartama alatt nem szabad már friss anyagot keverni a komposzthoz, új keretet kell kezdeni. Ekkora kerthez legalább három keret szükséges.
 
Fűszerekkel együtt 39-féle növényt válogattunk a mintakertbe. Ez első látásra soknak tűnhet, pedig nem az; kiegyensúlyozott étrendet tesz lehetővé. A szortiment nem tartalmazza a tartósítással, savanyítással télire eltehető zöldségek mennyiségét, ezzel lehet az ágyások számát szaporítani. A fent bemutatott tervet tehát érdemes tovább alakítani az egyéni igényeknek megfelelően.
 
A zöldségtermesztés alapjainak elsajátításában remek segítség a Zöldségtermesztők kézikönyve, amely részletesen elmagyarázza a szükséges teendőket, illetve Gertrude Franck interneten szintén elérhető Öngyógyító kiskert című könyve. És még egy tipp: a szaküzletekben vagy áruházakban kapható vetőmag zacskónként kétszáz magot is tartalmazhat, fajtától függően. Érdemes tehát három-négy családnak összefognia, és leosztani, ki milyen vetőmagot szerez be, majd utána szétporciózni. 
 
Kevesebb zöldséget eszünk, mint a 80-as években
 
Sok zöldséget fogyasztani bizonyítottan egészséges, mégis kevesebbet eszünk, mint húsz-harminc éve. Jelenleg egy négytagú család egy tagja átlagosan 50-60 kilogramm zöldséget és burgonyát fogyaszt évente a Központi Statisztikai Hivatal szerint (részletekért lásd a KSH háztartási költségvetési és életkörülmény adatfelvételét). Az 1980-as években még fejenként 75,6 kilogrammra taksálta a vásárolt zöldség mennyiségét a KSH. Ezt a mennyiséget átlagosan 10 százaléknyi háztáji növelte, így a tényleges zöldségfogyasztás elérhette a 93-94 kilogrammot - olvasható a Zöldségtermesztők kézikönyvében.
 
Minél több gyermek van a családban, annál kisebb az egy főre jutó zöldségfogyasztás. Ennek egyik oka, hogy a gyerekek kevesebbet esznek (csökkentve az átlagot), a másik az alacsonyabb jövedelem. Annak ellenére, hogy a családi adókedvezmény javított a gyermekesek bevételein, még mindig rosszabb anyagi helyzetben élnek, jövedelmük az országos átlag négyötödét teszi ki a statisztikai adatok szerint - mondta Kollár Krisztina, a KSH Életszínvonal-statisztikai felvételek osztályának munkatársa az [origo]-nak.
 
"A három- és többgyermekeseknél csökken a leginkább a zöldségfogyasztás, illetve ott, ahol a szülő egyedülálló. Mivel a rezsikiadások rugalmatlanok, nem lehet spórolni rajtuk, így a háztartások az élelmiszerkiadásokat igyekeznek visszafogni" - mondta Kollár. Ezért érdemes kihasználni a ház körül adódó négyzetmétereket: növénytársítással két lakótelepi átlaglakásnak megfelelő területen meg lehet termelni 200-240 kilogramm zöldséget az egész családnak, és ha a kert beindul, még többet is.
 
Forrás: origo.hu