A magában harmóniát kialakító vagy arra törekvő, az ébredésen már keresztüljutott társaink már felkészültek arra, hogy egy közösségbe beilleszkedjenek és annak hasznos, tevékeny tagjai legyenek. Tudjuk már, hogy az igazi boldogságot úgy tapasztalhatjuk meg, ha másokat boldoggá tudunk tenni. Ebből fakad az a hozzáállás, hogy nem kivenni, kapni, hanem bevinni, adni akarunk valamit a közösségnek. Figyeljük meg, hogy családtagjaink, barátaink úgy viselkednek, mint egy tükör. Saját boldogságunkat csak úgy élhetjük meg, ha belenézünk ebbe a tükörbe, azaz a másik ember arcába. Az örömszerzéssel ezeket a tükröket fényesítsük tisztára, amiben a másik ember ragyogásán keresztül leszünk boldoggá.
A közösséget alapvetően a szeretet, az azonos érdeklődések, az azonos célok és egy karizmatikus személy tartja össze. Az elkövetkező időkben az a feladatunk, hogy létrehozzunk egy ilyen közösséget, vagy csatlakozzunk egy már működőhöz.
Milyen előnyökkel jár egy közösséghez tartozás?
- A teljes élethez nélkülözhetetlen a családi élet, a közösségi élet és a nemzettudat megélése.
- Életünk így válik teljessé, ami a megfigyelések szerint 6-8 évvel meghosszabbítja életünket.
- A közösség életét érintő értékes híreket és tudásokat könnyebben tudjuk megosztani egymással.
- A közösségnek az érdekérvényesítő képessége hatványozottan erősebb, mintha a tagok érdekérvényesítésének eredményeit összeadjuk.
- Közös vásárlásaink a nagyobb mennyiség miatt gazdasági előnyökhöz juttatják a tagokat.
- Egymás között elköltött pénzeink újra megjelennek vásárló erőként a közösségben, ami a közösség látványos fejlődését jelenti.
- Magyarország jelenleg egy gazdaságilag, tudatilag és lelkileg megszállt ország. A haza visszaszerzését csak az újraszerveződő és egy közös cél érdekében együttműködő közösségek munkája és áldozatvállalása teremtheti meg. Maga a pénzközpontú rendszer - működéséből fakadóan - fenntarthatatlan, ezért mindenkinek létérdeke, hogy egy önellátó közösség tagja legyen.
Akár hisszük, akár nem, egy közösség munkájának eredménye lényegesen több, mint a tagok külön-külön elvégzett munkájának összessége. Ezt igazán csak a gyakorlatban érti meg az ember.
A kemence
Életünket 4 elem teszi teljessé. A FÖLD, A VÍZ, A LEVEGŐ ÉS A TŰZ. A tűznek van egy misztériuma, amit elfeledtünk az utóbbi időkben. A tűz a fényt és a melegséget jelenti elsősorban. A fény és a melegség nélkülözhetetlen fizikai és lelki valónknak egyaránt. Hozzuk vissza a tűzet életünkbe és megfogjuk tapasztalni a TŰZ családot és közösséget összetartó erejét. A család és a közösség együttléte alkalmával mindig gyújtsunk egy gyertyát és mondjuk el közös imánkat.
Az árnyékvilágot, amiben élünk, úgy hagyhatjuk magunk mögött, ha a fény felé fordulunk. JÉZUS a fény megtestesítője volt. Az utolsó vacsorán szétosztott kenyeret pedig úgy fogyasztották el az apostolok, mint Jézus testét.
A kemence nem csak a tűz és a fény hordozója, hanem az éltető kenyér adója is. A kemence testében ott van a tűz és az életet tápláló kenyér. Így válik a közösség által megépített kemence a magyarok templomává, a kemence felfűtése, a kenyér megsütése és elfogyasztása pedig heti szinten megélt szertartássá életünkben.
Indítsunk kemenceépítő mozgalmat!
Építse meg minden falu a kemencéjét!
Éledjenek újjá a faluközösségek és vegyék vissza életük felett az önrendelkezést. A kemencében megsütött kenyér illata és híre gyorsan száll a faluban és a kemencét megépítő 4-5 emberből hamarosan 20-30 főre fog növekedni a kemencések száma. A kenyérsütés közben könnyebb megismertetni az önellátásra irányuló tervünket. A polgármester bevonásával össze kell hívni a falugyűlést, ahol a falu önellátásának megszervezése a feladat. Össze kell gyűjteni, hogy a falu lakói mihez értenek és mi az, amit meg tudnak e-mellett tanulni. A működő jó példákat honlapunk bemutatja.
Áldás!
Szöveg: elokozossegek.hu
Fotó: wagnerkemence.hu