Doboz tököt ad a köröstarcsai zöldbabért cserébe: sajátos cserekereskedelem kezd kibontakozni Békés megyében a közmunkaprogram során megtermelt feleslegekből. Újszerű kezdeményezésként cserekereskedelmet bonyolít le egymással Doboz és Köröstarcsa. A két település között a mezőgazdasági közmunkaprogram során megtermelt felesleg cserél gazdát, mindkét helység számára előnyös módon.
— Kellemes gondot, de gondot okoz, hogy a mezőgazdasági közmunkaprogramban megtermelt felesleget miként használjuk fel, mivel a szabályozás szerint a piacon nem értékesíthetjük a zöldségeket — nyilatkozta lapunknak Simon István Tamás, Doboz és Smiri László, Köröstarcsa polgármestere.
Mint megtudtuk, a terményeket elsőként mindkét helyen a közétkeztetésben használják fel, csökkentve ezzel az önkormányzatok beszerzési költségeit, de emellett jut belőle szociális-jóléti célokra is.
Folyamatos szakmai megbeszéléseik során jött az ötlet, hogy a már említett felesleget mindkét település számára kedvező módon cseréljék el. A szükséges egyeztetések, illetve a Belügyminisztérium állásfoglalása után az első bartelüzletet a héten már nyélbe is ütötték a felek. Köröstarcsáról a polgármester tököt szállított el Dobozra, amiért cserébe zöldbabot adtak a helyiek.
— Az interneten keresztül folyamatosan nyomon követjük a nagybani árakat, és ez alapján számoltuk ki, hogy az adott tömegű tökért, mennyi zöldbab jár — mondta Simon István Tamás. Smiri László az elhangzottak kiegészítéseként hozzátette, a bartel lehetőséget nyújt arra, hogy változatosabbá tegyék a közétkeztetés étrendjét. A tököt egyébként Dobozon szinte azonnal fel is használják a mintegy négyszáz embert ellátó konyhán, míg Köröstarcsán tartósítani fogják a zöldbabot, amiből leves és főzelék is készülhet majd.
Dobozon egyébként több mint harminc hektáron, csaknem száz ember dolgozik a mezőgazdasági közmunkaprogram. Miután a nagyközségben egy birkanyájat is tartanak, így a területek jelentős hányadában takarmánynövényeket vetettek. A további részeken ellenben zöldségeket, répát, petrezselymet, káposztát, paradicsomot, céklát, zöldbabot, vöröshagymát és krumplit termelnek. A termés pedig — ahogy a helyszínen láthattuk — igencsak jónak ígérkezik. A zöldbabból már jelentős mennyiséget takarítottak be a közmunkások.
Forrás: beol.hu