Szerettei, barátai, tisztelői 2015. március 12-én Budapesten, a Farkasréti temetőben kísérik utolsó útjára dr. Dobozi Elemérné dr. Erdélyi Zsuzsannát. A gyászjelentésen immár nem filológiai adatként, hanem eredeti funkciójában szerepel egy a bukovinai Józseffalváról származó imádság szövegének részlete: „Nyiccs kaput, angyal, / Nyúccs kezet, Mária, / Hogy mü es mehessünk boldogul boldog mennyországba, / Urunk színe látására…” Csöng a telefon s riadt hang kérdezi (ma már sokadjára): Hallottad? Igen, hallottam a rádióban, olvastam az újságban a fájdalmas hírt: „2015. február 13-án, életének 95. évében elhunyt dr. Erdélyi Zsuzsanna művészeti író, néprajztudós, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Nemzet Művésze…”. Más hírforrás még bővíti: Kossuth-díjas, a Magyar Kultúra Lovagja, a Pro Cultura Christiana-díj kitüntetettje… Az elismerések, sikerek sorát szerencsére folytathatnánk, de mindez a hír nyomán tátongó lelki űrt nem tölti be. Tudjuk, Zsuzsa néni elérte az emberi kor végső határát, de azt a bölcs nyugalmat, emberi empátiát, filológiai rutint és az újra még idős korában is nyitott, következetesen higgadt tudományosságot ezután már nem tudhatjuk magunk mögött!