BESZÉLGETÉSEK A MAGYAR SZENT KORONÁRÓL
Mitől szent a magyar Szent Korona? Ha ezt a kérdést föltesszük egy iránta érdeklődő egyszerű embernek, akkor valami olyan választ kapunk, hogy hát azért, mert pápa küldte, vagy azért, mert egyháziak koronáznak vele. Tehát valami egészen ésszerű vagy annak tűnő érvet keres a válasz fogalmazója. Valójában egy kicsit másképp áll a dolog.
Először is nem magától értetődő, hogy ennek a koronának " szent" jelzője lett. Össze tudjuk vetni egy másik, egykor ugyancsak használatban volt és vele nagyjából egykorúnak is látszó koronával - ez a német-római császári korona -, de azt nem szokták szent koronának nevezni, ott magát a birodalmat nevezik Szent Római Birodalomnak. Tehát mindenképpen föl kell figyelni erre a jelzőre. Ahhoz, hogy a kérdésre válaszolni tudjunk, tudni kell, hogy három típusát szoktuk megkülönböztetni a koronáknak. Az első a házi korona, a második az országló korona, a harmadik a beavató korona.
A házi koronát - mint mondani szoktuk - papucsban is lehet viselni, tehát családi körben is hordhatja a király, hogyha éppen ez jött rá. Az országló koronát országos ügyek intézésekor viseli. Vagy a két legfontosabb hivatala, a főbírói és a főhadúri feladat gyakorlása közben, vagy pedig ha idegen országok követeit fogadja, tehát ország-ország közötti kapcsolatban.
És végül van a beavató korona, amiről a legkevesebbet tudjuk, mert Európában az utolsó másfél ezer évben - legjobb tudomásunk szerint - a miénk volt az egyetlen olyan korona, amelyik a szó legszorosabb értelmében beavató koronának tekinthető. Ennek az a sajátossága, hogy sem családi körben, sem országos ügyek intézésekor nem lehet viselni. Egyetlen alkalommal lehet viselni, a koronázáskor. Kifejezetten egyfajta direkt ráhatás kifejtése a feladata, és így a legjobb analógiáit a sámánkoronák között találjuk meg. A magyar Szent Koronának a felépítése, az alakja is sajátságos, és érdekes módon ehhez is az egyetlen használható analógiát a sámánkoronák szolgáltatják.
Osztyák-szamojéd (szölkup) sámán agancsos vaskoronája és a magyar Szent Korona (Hoppál-Jankovics-Nagy-Szemadám 1990. nyomán)
Milyen sajátosságokkal rendelkezik egy beavató korona? Egyet említettem már. A másik is szorosan összefügg ezzel, ez az, hogy lecserélhetetlen. Mi annyira hozzászoktunk ehhez, hogy ha egy magyar ember meghallja, hogy pápai tiara, akkor számára természetesnek tűnik, hogy ez valami nagyon régi, és legalább olyan becses tárgy, mint amilyen a magyar Szent Korona, és szinte nem hisz a fülének amikor meghallja, hogy a pápai tiara olyan idős, mint a legutóbbi pápa, mint pápa. Magyarul: minden pápa-koronázásra újonnan készül, ha egyáltalán készül. Ez a lecserélhetetlenség a magyar történelemben annyira egyedi, hogy amikor az első, még hazai talajból sarjadt dinasztiánk, az Árpád-ház kihal, akkor egy kisebb kavarodás támad korona-ügyben. Az akkori pápa jelöltje, Károly Róbert, 1308-ra olyan helyzetbe kerül, hogy katonailag sikerül uralma alá hajtani az országot. Egyetlen nagy gond van csupán: a magyar Szent Korona nincs a birtokában. Az erdélyi vajdánál van, és ebben a kényszerhelyzetben a pápai legátus, egy Gentilis nevezetű bíboros, közvetlenül a pápa leiratát hozván, kihirdeti, hogy a magyar Szent Koronától ebben a szükséghelyzetben elveszik a szentségét és átruházzák egy új koronára, amelyet éppen most készítettek Károly Róbert részére. Valóban el is készült a korona, valóban meg is koronázták vele, de a nemzet ezt az aktust nem fogadta el hitelesnek. Sőt meg van rá a konkrét adatunk, nagyon szép szöveg, hogy már a szertartás előtt figyelmeztették a bíborost, nem lesz ennek jó vége, mert ez a nemzet ragaszkodik hozzá, hogy a magyar Szent Koronával koronázzanak, minthogyha a királyság maga is ebben a koronában rejtőznék. Mintha egyenesen ebben lenne lekötve. Ez annyira hihetetlenül hangzott a judeokrisztián emlőkön nevelkedett Gentilis bíboros fülének, hogy egészen egyszerűen eltekintett tőle. Megrendezte a koronázást, amelyik egyébként még többrendbélileg szabálytalan volt, és utána... hát a fiaskót el kellett viselniük, hogy a magyar nemzet nem fogadta el ezt a koronázást. Végül is tárgyalások kezdődtek az erdélyi vajdával, és vissza kellett szerezni tőle a magyar Szent Koronát. Európa ekkor tudta meg először hivatalosan, hogy mit jelent, illetve hogyan " működik" a magyar Szent Korona. És azért kell ezen csodálkoznunk, mert még ma is él a közvéleményben - sőt időnként tudós berkekben is fölmerül - egy olyan elképzelés a Korona idekerülésével kapcsolatban, hogy pápa küldte. Nos, az egyetlen dolog ami biztos, az az, hogy háromszáz év alatt nem lehet elfelejteni, mire való a magyar Szent Korona. Ha tényleg pápa készíttette és küldte volna 1000 körül, akkor pontosan tudta volna 300 év múlva is az akkori pápa, hogy mire jó és mire nem jó. Ez el kell, hogy gondolkodtasson bennünket, mert nagyon durván fogalmazva ez annyit jelent, hogy 1308 és 1310 között rá kellett döbbennie a pápaságnak arra, hogy nem diszponál a magyar Szent Korona fölött. Ez nagyon kemény tétel. Becsületére legyen mondva az akkori pápának, V. Kelemennek, ezt a békát, hogy úgy mondjam, lenyelte. Tehát végül is visszakerült a magyar Szent Korona, meg is koronázták vele Károly Róbertet, és ettől kezdve tekintette a nemzet érvényesnek az uralkodását. Hiába készíttette és áldotta meg a pápa az előző koronát, ez az ország nem úgy működik, hogy egy ilyen önkényes döntést elfogadhasson.
No most itt természetesen föl lehet tenni a kérdést, hogy ha nem a pápától származik a Korona szentsége, s ha ő nem is tudja, mitől és miképpen szent a magyar Szent Korona, akkor honnan adódik ez a szentség? És akkor azt kell mondani - és ez tényleg kényszerítő következtetés! -, hogy ezek szerint nem a római egyházon belül fogantatott ez a szentség, tehát minden valószínűség szerint előbbi keletű, mint ahogy ez az egyház kiterjesztette a hatáskörét a magyarságra. És ezt nagyon komoly formában kell fölvetni, mert visszájáról is igaz a példa. Amikor az Anjou-család kihal, az utolsó sarja egy hölgy, Mária királynő. Apja és elődje, Nagy Lajos, perszonálunióban, vagyis egyszemélyes uralma alatt egyesítette a lengyel és a magyar királyságot. Így aztán a lengyel koronát is nálunk őrizték. Mármost a lengyelek úgy döntöttek, hogy török veszedelem közeledvén, nekik nem kell nő-uralkodó, tehát nem fogadták el Máriát királyuknak. Erre visszaüzen Mária - vőlegénye, Luxemburgi Zsigmond, a későbbi Zsigmond császár és király tanácsára -, hogy ne sokat spekuláljanak, hiszen nálunk van a koronájuk. Magyar észjárás szerint ez teljesen egyértelmű jelzése annak, hogy tehát a királyságuk is a kezükben van. A lengyelek viszont enyhén szólva mosolyogtak a dolgon, és visszaírták, hogy: na és?... Tehát ahogy a pápai udvar részére a század elején - a XIV. századról beszélünk -, úgy a század végén a lengyelek számára érthetetlen a mi koronánk különleges státusa. Hogy mi köze lehet egy korona tárgyi mivoltához annak, hogy most király lesz itt nálunk vagy nem lesz király valaki. A lengyel példa nem egyedi, az egész európai térségben egyetlenegy országban sem értik, és hozzá kell tennem, hogy máig sem értik ezt a feladványt, azt, hogy mi fán terem ez a sajátossága a magyar Szent Koronának. Ez csak azért tragikus - sajnos így kell fogalmaznom -, mert nálunk az úgynevezett szellemtudományok, tehát a humán tudományok, kezdettől fogva, mind a mai nappal bezárólag, a mai nap sem kivétel, szőröstül-bőröstül nyugat-európai orientáltságúak. Nagyon egyszerűen fogalmazva: akármelyik tudósunknak akármilyen kérdést teszünk fel, a válasz sztereotip módon nyugat-európai igazodású lesz. Nem tehetnek róla, így nevelték őket, engem is így neveltek. Ebből nagyon kevesen tudnak kilátni, illetve befelé látni, a saját értékeink felé, tisztelet a kivételnek, mert azért van ilyen is.
Ez tehát a második sajátossága a magyar Szent Koronának. A harmadik megint csak ezzel függ össze, és úgy szól, hogy a mi koronánk nem tárgynak tételeződik. No, ez már olyan állítás, hogy az ember a fejéhez kap: most akkor még mi jöhet? Hát ez jön. A magyar Szent Korona nem tárgy. A magyar Szent Korona személynek tételeződik. Élő minőségnek. Hát ez valóban olyan feltételezés, amely természettudományos világképbe sehogy sem fér bele. Emiatt egyetlen természettudóst se rójunk meg, ők meg olyan kiképzést kaptak, amelyben ennek a mondatnak nincs értelme. Hiszen nincs az a teszt, amelyet ők az élő minőséggel szemben alkalmaznak, és amelyik kimutathatná, hogy ez élő minőség. Ez a korona egészen más síkon " él", mint amit jelenleg az élettan tudománya, illetve annak résztudományai számon tartanak. De él.
Végül a negyedik, megint csak az előbbiekkel összefüggő sajátossága az ilyen beavató koronáknak az, hogy ábrázolhatatlanok. Tehát egyfajta tabu veszi körül őket. Ez a körülmény elég sok fejtörést okozott a kutatóknak, hiszen például a Képes Krónika tele van királykoronázás-jelenetekkel, beleértve az Árpád-kori koronázásokat is, de sehol még csak utalásszerűen sem jelenik meg ez a korona-alak. Hanem mindenütt egy egészen sztereotip forma jelenik meg, ahogyan mint gyerekek rajzoltuk annak idején, vagy rajzolják ma is a gyerekek a koronát, egy ilyen kis tüskés abroncs formájában. Ebből már majdnem karikatúraszerűen egy olyan következtetést is levonhatok - egyébként van olyan tudós, aki ezt ki is mondta, le is írta -, hogy miután ennek a koronának az első hiteles ábrázolása a XV. század elején jelenik meg, azelőtt nem is ez volt a magyar Szent Korona. Hogy mennyire veszélyes dolog nem ismerni ennek a koronának a " működési" sajátosságait, éppen az ilyenfajta következtetések mutatják. Teljesen vadul " elment a víz alá" a következtetés, hiszen azon az útvonalon, amelyen ez a tudósunk elindult - a nevét most nem árulom el, mert ez tényleg elég vad dolog volt, márpedig amúgy jó szakemberről van szó -, egyszerűen nem tud máshová kilyukadni, végül is a maga módján teljesen következetes gondolatmenet volt ez.
Mindenesetre tény, hogy az első abszolút hiteles ábrázolása annak a koronának, amelyet ma a Magyar Nemzeti Múzeumban lehet látni, egy külföldi krónikában jelent meg, mégpedig a Fugger család müncheni krónikájában. Abban az időben, amikor a korona kényszerű módon az országon kívül tartózkodott, hiszen az első Habsburg uralkodónknak, Albertnek az özvegye, biztosítandó magának, illetve gyermekének, akit még akkor a pocakjában hordott, a trónt, már tanulva Károly Róbert esetéből, 1440-ben példátlan arcátlansággal ellopta a Koronát. A nemzet erre nem volt felkészülve. Hogy ekkora galádságot elkövessenek ellene, hogy saját törvényes királyának az özvegye teljesen útszéli módon ellopassa a koronánkat. Ennek a nemzetnek, azt hiszem, még nagyon sokat kell tanulni, mert még mindig jóhiszemű, de ekkora galádság a történelme folyamán azért kevés érte. Beleértve a legutóbbi időket is, természetesen. Hogy ez a Fugger bankárcsalád milyen szerepet játszott a magyar történelemben, az külön téma. Lényeg az, hogy náluk a koronánknak nagyon szép, precíz ábrázolása maradt fönn, s nem kétséges, hogy a mi koronánké, hiszen a hozzá tartozó szöveg is fönnmaradt.
A magyar Szent Korona ábrázolása a Fugger-Krónikában (München, Bayerische Staatsbibliothek)
- Előző
- Következő >>