Az újságírásban vannak érzékeny témák, és vannak témaérzékeny emberek. Legutóbb Földi István Századelő az udvartereken című, lapunkban közölt rendhagyó szociográfiájáról írt jegyzetnek és a kézdivásárhelyi könyvbemutatónak volt érzékeny visszhangja.
A könyvet, különösen Kézdivásárhelyen és környékén, általános érdeklődés kísérte, de sajátos visszhangra találtak a két világháború közötti románosítási vagy visszarománosítási törekvésekkel kapcsolatos történetek is. Ez különösen a korszak élő emlékeit mostanig rejtegetők tanúságtételével mérhető. Az emlékezés zsilipei felszakadásának több oka is van. A vallomástételek alapvető indítéka a politikai helyzet megváltozása: az emberek ma már nem félnek emlékezni, és nem riadnak kimondani fél évszázadnál hosszabb ideje tabutémaként kezelt dolgokat. Ez halmozott közléskényszert eredményez különösen az élő emlékek idős letéteményeseinél, akik nem akarják sírba vinni azt, amit tudnak, és ami erkölcsi-etikai eligazításként szolgálhat a hátramaradók számára.
Az emberek azt is tudják, hogy a nemzeti hovatartozás származás és neveltetés függvénye is, de végső soron felnőttkorban jog szerint ki-ki a saját döntése alapján választhatja meg nemzetiségét. Visszatetszést, közfelháborodást rendszerint az vált ki egy közösség tagjaiban, ha ezt az érintettek politikai karrier érdekében vagy valamilyen más előnyökért teszik.
A társadalom ebben a kérdésben eléggé konzervatív. Ha valaki nem a spontán asszimiláció révén válik más nemzeti közösség tagjává, ez rendszerint mély ellenszenvet vált ki. Napjainkban egyébként a nemzetiségi hovatartozás felértékelődésének vagyunk világszerte tanúi, annak ellenére például, hogy különösen Magyarország esetében bizonyos pártok és a kormányzati körök erős globalista törekvések mentén politizálnak.
Földi István esete a prefektussal
Földi István könyve kapcsán a ’20-as, ’30-as évek erőszakos, államilag irányított asszimilációs politikája, gazdasági és erkölcsi nyomása váltott ki az olvasókban máig ható ellenszenvet. Dr. Valeriu Bidu megyei prefektus ennek egyik nagy hatalmú eszközembere volt, példája annak, hogy a képzettség és műveltség nem mindig párosul jogszerűséggel, és ebben az esetben ez nehezen illeszthető a közösségi életet szabályozó erkölcsi-etikai normákhoz.
Dr. Bidut eddig elsősorban a háromszéki emlékműdúlásokról ismertük. (A véczeri emlékmű, a sepsiszentgyörgyi honvédemlékmű stb.) Földi könyvéből az is kiderül, hogy a prefektus milyen vehemenciával, finom megközelítéssel és barbár brutalitással próbálta behálózni a magyar értelmiségieket. Ennek eklatáns példája éppen Földi István esete, akit dr. V. Bidu arra akart rávenni, hogy a ,,román ügyet” szolgálja. Földi ezt nem csak visszautasítja, hanem rákérdez:
— És amit ajánlott, az becsületes dolog? Bidu: — Ahogy vesszük. Én az ön helyében becsületes dolognak tartom, mert mindenkinek az az első feladata, hogy önmagát és családját eltartsa munkájával. — Doktor úr szerint tehát a pénz a lényeg?... Ön is pénzért vállalta a prefektusi állást? Csak pénzért? — Nem, nem. Én mint orvos többet kerestem. De így jobban szolgálhatom az én népem érdekeit. — Én is a népem érdekeit nézem, és azt szolgálom ezután is — zárja Földi a beszélgetést.
Az ezt követő események két történeti szálon kergetőznek: Bidu prefektus és Földi szóváltását az orvosi rendelő előszobájában kihallgatta Csóka szobafestőmester, aki menten megtöltötte a várost Földi István karakánságának hírével. Másrészt az Igazság című, Sepsiszentgyörgyön kiadott, a hatalmi körök által pénzelt lapban megjelent egy ,,költemény” Vers a Magyar Párthoz címen. A verssorok kezdőbetűiből ez volt összeolvasható: Ferenczy Gheorghe fajáruló szemét.
Ez a szerencsétlen Ferenczy bértollnok volt a javából, aki a prefektus szolgálatába szegődött lapban sorra jelentette meg magyargyalázó fogalmazványait.
Erre a történetre hat évtized múltán legelőbb a sepsiszentgyörgyi Gocz Jóska bácsi reagált, aki mikós diákként emlékezik vissza az Egy tisztán látó székely aláírással megjelent akrosztichonra.
,,Az úgynevezett dr. Bidu-kort megértek, még ma is, ha élnek, kétségbeesve gondolnak az ő kórházi tevékenységére. (…) Az újságot Z. bácsi nyomdájában nyomták a Csíki utca mai szövetkezeti épületének udvarán, hátul. Az említett Ferenczy György állítólag Csíkból került ide, s itt viselte magát: egy szép napon az Igazság erősen fogyott, már után kellett nyomni, s az öreg Z. nem tudott hova lenni, amikor egy szemfüles olvasónak feltűnt a turpisság: az újság első oldalán egy nagyon szép magasztaló vers jelent meg, és most jön a döbbenet: a verssorok kezdőbetűi a következőket tartalmazták. (A szöveget már ismerjük.) Ezért fogyott az újság olyan kegyetlenül.”
Erre a mozzanatra a kézdivásárhelyi Máthé Gábor (1921—) úgy emlékszik vissza, hogy a lap egy hét múlva megbukott. Ő egyébként a Háromszékben közölt írás elolvasása után telefonon keresett, hogy elmondhassa: birtokában van az a dr. Bidu prefektus által aláírt hivatali levél, amelyben tanítónő édesanyja sorsáról döntöttek.
Íme a levél magyar fordításban:
Háromszék Vármegye Főispánsága. A Főispán Kabinetje. Sz. 211/1935. Bizalmas.
Háromszék vm. Tanfelügyelőségének.
Helyben
Értesülésünk van, hogy Máténé felsőcsernátoni óvónő működése — ami a gyermekek hazafias nevelését illeti — sok kívánnivalót hagy, lévén egy olyan elem, aki teljes mértékben ellensége a román nemzeti érzésnek.
Ezen okok miatt kérjük a szükséges lépéséket megtenni más községbe való áthelyezése érdekében.
Továbbá kérjük, hogy ebbe a községbe neveztessen ki egy román tanítót.
Az eredményről értesítést kérünk.
Sepsiszentgyörgy, 1935. évi június hó 20-án.
A vármegye főispánja,
P. H. S. k. dr. V. Bidu
A történet pikantériája, hogy a hazafias nevelésre alkalmatlan ,,Máténé”, született Csíkszentkirályi Andrásy Ilona férje román eredetű családból származott. A felsőcsernátoni Máthé György, akinek tanítónő/óvónő feleségét dr. Bidu rendeletileg akarja eltávolítani a községből, apai ágon görögkeleti vallású család sarja volt, akinek apai felmenői spontán asszimiláció révén magyarosodtak el. A famíliának ezt az ágát magam is ismerem. Arra nincs történeti adat, hogy Trianon előtt valaki is megpróbálta volna őket erőszakkal ,,elmagyarosítani”, nemzetiségük vagy vallásuk megváltoztatására rábírni, és a görögkeleti vallású családtagok, amennyiben ezt óhajtották, a második világháborúig minden időkben az alsócsernátoni ortodox templomot látogatták.
A családfa csíkszentkirályi ága
,,Nagyapám intézője volt gróf Wesselényi Ferencnek, aki Kolozsváron lakott, de Mihálczfalván és Obrazsán is birtoka volt — mondja Máthé Gábor. — A két falu komplett az övé volt, és nagyapám volt az intézője annak a birtoknak. Sajnos, ők elég nagy lábon éltek, nagyapám fiatalon agyvérzést kapott, és meghalt. A gazdaságot anyám vezette 1925-ig. Akkor már csak egyetlen magyar család volt Mihálczfalván — az édesanyámék családja —, egy éjszaka valakik belőttek a ház ablakán — szép lakásuk volt, fényképem is van róla —, s akkor nagyanyám elment Gyulafehérvárra, kihallgatást kért Maniu Gyulától. Elmondta a történteket. Maniu berendelte az őrsparancsnokot, s azt mondta: Ha még egyszer ilyesmi történik, a fejeddel játszol!”
Mihálczfalva nagy község, én ott születtem, de már ’22-ben eljöttünk — akkor én egyéves voltam. Nagyanyámék érezték, hogy onnan el kell jönni. Így kerültek Sepsiszentgyörgyre, Szemerjára, ahol vásároltak egy szép lakást. Fenyőfák vannak előtte.
Édesanyámék hatan voltak testvérek. Nagyanyám nagyon ügyesen vezette a háztartást. A hat közül három tanító volt. Lajos Szilágy megyében volt állásban, az első világháborúban tartalékos tisztként vonult be, és az első ütközetben, Galíciában elesett.
Édesanyám nagyon jó, magyar asszony volt, hogy mi megmaradtunk magyarnak és katolikusnak, azt neki köszönhetjük. Mert feszegettek minket eleget, hogy álljunk át ortodoxnak, de ez nem sikerült. Többször is felszólítottak, hogy menjünk át állami iskolába. Tanulhattunk volna tiszta ingyen. Engem a kézdivásárhelyi római katolikus gimnáziumban próbáltak átírni, de engem a szüleim római katolikusként jegyeztettek be. Ödön bátyámnak Csíkszeredába, a római katolikus gimnáziumba kellett átmennie, nővérem a Szent Ferenc-zárdában volt Nagyszebenben, ahol Pilinszky, a papköltő volt az igazgató. Jenő bátyám szintén a Kantában járt négy gimnáziumi osztályt, aztán kereskedelmire Kolozsváron iratkozott be. A »Szent Jóskában« lakott, akkor ott már csak a konviktus működött, mert a magyar iskolát megszüntették.
Édesanyám sohasem tette le az állami esküt. Édesapám letette — négy gyermeke volt, Jenő, Ödön, Júlia, Gábor. Élni kellett.
Édesanyámat egy alkalommal felkereste Niţu, az igazgató. Nem volt tanári végzettsége, de ő volt az igazgató. Őt küldte édesanyámhoz ez a Bidu. Ha jól emlékszem, egy Cozma nevezetű volt akkor a főtanfelügyelő, akinek Bidu az átiratot küldte, hogy édesanyámat távolítsák el Felsőcsernátonból.
Ez a Niţu már úgy érkezett, hogy édesanyámat fel kell menteni, mert ,,nagy magyar”. Nem alkalmas arra, hogy a gyermekeket áttérítse. Ezt valaki édesanyámnak megsúgta. Ő is biztosan elmondta valakiknek, mert a szülők megjelentek az iskolában, hogy tisztázzák az édesanyám dolgát. Ő perfekt beszélt románul, hiszen Mihálczfalván született. Mivel nem esküdött fel, a tanítónői diplomáját nem érvényesíthette, inkább elment Brádra, és ott román nyelven sikerrel tette le az óvónői vizsgákat. Természetesen az óvodában román nyelvre is tanította a gyermekeket, megtehette, hiszen ő a környezetében lévők közül mindenkinél jobban ismerte a román nyelvet. Édesanyámat, ahogy az óvónői vizsgát letette, először Futásfalvára nevezték ki, mert édesapám ott volt községi jegyző.”
Máthé Gáborék kézdivásárhelyi lakásán beszélgetésünk ,,átkapott” családja apai ágához is.
,,Édesapámék 1916-ban, amikor a románok betörtek, Sósmezőn voltak. Édesapám szerencsére sejtette, hogy be fognak jönni, és a családot idejében hazaküldte. Az apró-cseprő dolgokkal együtt: az edényeket, az ezüstholmit, evőeszközöket hazahozták.
Akkor ők anyagilag nagyon jól álltak. Édesapám ott volt jegyző, Sósmező akkor egy nagyon jó jegyzőség volt. Édesapám azt is megengedhette magának, hogy Brassóban híres szász mesternél készíttessen batárt. Csukott batár volt. Akkor ez volt a »busz«, ezzel utaztak. 1945-ben adtuk el egy cigánynak, aki kivitte Magyarországra. Ilyesmikkel kereskedett. Sósmezőn akkor nagy élet volt, édesapámék szobalányt, szakácsot is tartottak.
Miután a családot hazaküldte, délután kiment a határhoz, és megállapította, hogy akkor éjszaka még nem jönnek át a románok, mert nagy volt az árufelhozatal. Hozták a búzát, zöldséget, paradicsomot, gyümölcsöt, finomlisztet Herzsa felől.
Éjjel tizenegykor hallott egy lövést, amelyet aztán több is követett. Lerohant a vámhoz, s amikor megérkezett, a vámtiszt már meg volt lőve. Nem tudom, egy halott volt-e, vagy több, de elintézték őket. Édesapám visszarohant a sötétben, s csak annyit kiáltott: leányok, meneküljetek! Újságcikk is jelent meg erről. A Pesti Hírlap írta: Máthé György, derék magyar jegyző, hiányos öltözetben, az Ojtoz patak mentén Bereckig jött. Részben ott öltöztették fel. Aztán Szentgyörgyön a szolgabíró adott neki ruhát.”
Máthé Györgyné Andrásy Ilonát, akit a Bidu-féle átirat ,,Máténé” néven emleget, végül is a felsőcsernátoni asszonyok ,,mentették meg”. A feljelentés hazugság — állították —, kiváló óvónő, két diplomája is van, perfekt beszél románul, és román nyelvre is tanítja az óvodásokat.
,,Aztán jött a magyar világ — tesz pontot beszélgetésünkre Máthé Gábor —, akkor is véleményt kértek, hogy ki milyen ember volt az előző időkben. Édesanyámat a papok, az elöljárók és a falusi emberek az egekig dicsérték. Ezt a véleményt a tanügytől felküldték az oktatási minisztériumba, és ennek alapján a legmagasabb, a VII. fizetési osztályba sorolták be. Mi nem szerettük a titulusokat, de ha akarja, hivatalosan is használhatta volna a »nagyságos« címet.”
Magyar, román, német — ki tudja, még milyen — vér-, illetve az idegrendszer áramköreiben és a lelkekben a hovatartozás milyen érzelmi-tudati fluidumai keringenek. Az embernek akaratlanul is a József Attila-vers jut eszébe: Anyám kun volt…
És mennyire természetes — legalábbis annak kellene lennie —, hogy erről mi ma nyíltan beszélgethetünk, mert azért ma senkit sem kényszerítenek nemzetisége megtagadására. Aki ezt teszi, az önként, érdekből vagy valami egyéb miatt teszi, de ehhez is joga van.
Bár az igazság az, most is elhallgattuk, hogy Andrásy Ilona tanítónőt/óvónőt kik jelentgették fel.
"
Nem kényszer és nem erőszak&
- Részletek
- Találatok: 2683