Hátra van az ötödik lépcső a hangrendi párok vizsgálatában. Idevonnám Lugossy nehezebben érthető szópárjait, majd tovább visszük gondolatait, általa nem közölt lehetséges párokra, illetve kiterjesztjük szócsaládokra. Lugossy nem magyarázza, hogy a hangtani megfelelés mellett milyen lényegi-tartalmi összefüggés állhat fenn a tagok között, így adódnak meglehetősen nehezen fölfejthető tételek is. Alaposan meggondolkoztatják az embert például az arasz- eresz cséza-csésze, gondol~göngyöl, kop- ja-kép stb. párok. S miközben gondolkodunk, ráébredünk, hogy Lugossyval tulajdonképpen újratanuljuk anyanyelvünket, melyről Hunsdorfernek és az őt máig buzgón követő nyelvésznemzedékeknek felróhatóan torzkép él bennünk; talán eljött az ideje, hogy 150 év után elkezdjük helyreállítani ezt a képet.

Nézzünk meg közelebbről egy "közepes nehézségűt": váz - fesz. Vajon mi lehet a benső kapcsolat, a hangtanin kívül? Először adódik a megfigyelés (és mellesleg természettudományos tény), hogy minden élőlényt a valamilyen értelemben vett váz tartja feszesen, vagyis tartja életben. Nemcsak a gerincesekben; meglepett, hogy a növénytan tudorai is a növény vázáról beszélnek, melyet a belső víznyomás biztosít. Összefügg a kettő a tapasztalatit meghaladó, mesei (vagy mitikus) szinten is; nehezíti a felismerést, hogy ma kevesen ismerik a váz eredeti jelentését: madárijesztő. Ezt pedig a mai napig úgy állítják elő, hogy keresztalakban összeszegezett léceket ócska ruhákkal embernek öltöztetnek fel, amivel lényegében egy feszületet hoznak létre; így létesül rejtett párhuzam az útmenti feszület (pléhkrisztus) és a határban díszelgő madárijesztők, azaz vázak között. Végül pedig utalunk a feszületre mint az ördögöt, egyéb kísértést elriasztani képes szakrális tárgyra.

Gondoljuk meg, micsoda hatalmas eszközt adhatnánk anyanyelvoktatással foglalkozó nevelőink kezébe, ha Lugossy kutatásai bekerülnének a tananyagba? A nyelvtanórák szinte már közmondásos unalma egyv csapásra megszűnne, diákjaink egymással versengve keresnének újabb és újabb hangrendi párokat, illetve nyomoznák az összefüggéseket - nemcsak a hétköznapi tapasztalat és megfigyelés szintjén -a meglévő párok tagjai között. Amikor pedig ezt a munkát könnyedén, szinte átmenetek nélkül kiterjesztjük a szócsaládokra, akkor a tanítványok előtt ki fog rajzolódni anyanyelvük szókincsének szép, összefüggő és szerves rendszere, melyben alig van szerepe az esetlegességnek, önkényességnek, és amelyben a párhuzamos gondolkodás elvei szerint képeződik le számukra a valóság, melyben alig észlelhető átmenet van csak a hétköznapi és szentségi szintek között. Így jutunk el az egész ügy kozmikus értelmezéséhez, hiszen itt folyvást ikresedésről beszélünk; előbb- utóbb csak eszünkbe jut, hogy az Ikrek az Állatövben is könnyen azonosítható elem, mely a Nyilassal alkot tengelyt.. Rögtön adódik a mitikus párhuzam: ahogyan Nimród, az égi vadász szelleme testet ölt Hunorban és Magorban, ugyanúgy "fejleszti gyökeiről nyelvünk kettős irányban törzseit". Itt feltehetően a szellemiséggel a csak mássalhangzókat tartalmazó gyököt azonosíthatjuk, amely elvben kiejtéskor kétféleképpen testesül: vagy magas, vagy mély hangzókkal töltődik fel. Hát akkor miért kellene csodálkozni azon, hogy tőlünk nyugatra gyengén fejlett vagy szórványos a szókincs szerveződésének ez a módja? Hiszen nekik nincs sok közük a Nyilas- Ikrek tengelyhez. Akár tudatosult ez Hunsdorferben és körében, akár nem, ez is magyarázza a dühödt indulatot, mellyel belefojtják Lugossyba a szót (talán nem mellesleg Lugossy öt részben közöl tanulmányt a magyar népi csillagismeretről).

Végül pedig vesszük magunknak bátorságot, és Lugossynál nem szereplő hangrendi párt vizsgálunk meg: szakáll- székely. Merésznek látszik a párosítás, pedig nem olyan nehéz az összefüggés felfedezése, ha egy kicsit ismerjük az állatövet, illetve ennek 28 elemre kibővített változatát. Szakáll névvel a Bak jegy egyik holdházában találkozunk a Juh, Kecske, Csecsemő és a -Sakál társaságában. Ha pedig azt is tudjuk, hogy mesei (mitikus) hagyományunkban a magyarságot mindig a Nyilashoz, a székelységet pedig a Bakhoz sorolják - erre utal a Bakban otthonra találó Szaturnusz bolygó népi, Székelyek csillaga elnevezése - akkor már nem is tűnik olyan elrugaszkodottnak a társítás. Jó fokozatában Bak az értékek, hagyományok őrzője és éltetője, márpedig ezt a feladatot a székelység mai napig csodálatosan beteljesíti. Ezen a ponton lényegtelen, legföljebb ötödrendű adalék az, hogy az akadémikus nyelvészek szakáll szavunkat ótörökből származtatják, a székelyt pedig ismeretlen eredetűnek tekintik. Próbáljunk leszokni a "honnan ered? " kérdés rögeszmés ismételgetéséről, és rászokni a sokkal termékenyebb "Hová épül be (mely szavakkal alkot rendszert)? " kérdés föltevésére, ezzel tudunk közelebb kerülni nyelvünkhöz és szellemi hagyományunkhoz.

Hogyan terjeszthető tovább szócsaláddá a hangrendi pár? Ismétlés helyett az olvasó szíves fegyelmébe ajánlom a béka-béke pár tárgyalását az "És mégis mozog" című írásomban.