HARMADIK LÉPCSŐ

Ikerszavak

Ilyen cím alatt szerepel az oktatásban (ha szerepel), bár ikresedés az előző lépcsőn is van, sőt már a toldalékok esetében is fogalmazhatunk így. Itt lehetne megtenni a döntő lépést, hogy a hangrendi párokat, az ikresedést nyelvünk alapvető sajátosságaként ismerjük föl. Ehelyett az történik, hogy erre az egészre egy ilyesféle felirattal rendelkező címkét ragaszt a tudomány (s ezért az oktatás is): "hang- és hangulatfestő szavak, gyermeknyelv és költői nyelv sajátosságai, játékosság a nyelvben". Szinte korlátlan elemszámú, igen gazdag, szerteágazó csoport, melyben több eljárást is működtethet a beszélő. Valóban vannak itt hangutánzó szavak, kezdjük ezekkel: liccs- loccs, dirr-durr, csitt-csatt, piff- puff, ~ bim-bam, tipeg-topog stb. Nehezen megfogható átmenetek visznek át az ún. hangfestő és hangulatfestő szavak csoportjába: hímez-hámoz, vicik-vacak, dínom- dánom, ripsz- ropsz, retye-rutya, ímmel-ámmal, vicik- vacak, dimbes-dombos stb. Elmosódik az átmenet az olyan ikerszavak csoportjával is, akol nem pusztán egy magánhangzóra kiterjedő váltás történik: csűr-csavar, illetve ahol nincs is hangrendi váltás: illeg-billeg, de: billeg-ballag. Számos olyan ikerszavunk van, ahol hangrendi váltás nélkül vagy attól függetlenül a mássalhangzó is változik vagy betoldódik: izeg-mozog, ireg-forog, enye-bejnye, tutyi- mutyi, locsi- fecsi. Még tovább bővítve a lehetőségeket, eljutunk az ún. mellérendelő szóösszetételek nagy osztályához, csak néhány példával érzékeltetem a sokféleséget: szánom- bánom, eszem-iszom, sír-rí, jön-megy stb. Ezen belül kicsiny, de különleges alcsoportot képeznek az olyan összetételek melyekben a két tag jelentése azonos vagy rokonértelműek: búbánat, rabszolga, szóbeszéd, zűrzavar.

Maradva a hangrendi pároknál; ezen a lépcsőn érzékelhetjük, hogy a nyelvi képzelőerő és alkotóképesség szinte korlátlan, és az egyén is lépten-nyomon hozzájárulhat anyanyelve szókincsének bővítéséhez. Erre csak két példát tekintünk. Az egyik a gyermeknyelvi lifi-lufi, melyben jól láthatók létrejöttének állomásai: eredete alighanem a német Luftballon, melyből először rövidítéssel lufi lett, majd e szóalak ikresedett a magyar hangrend irányai szerint, azaz szervesült nyelvünk szókincséhez. A másik példa eredetében is magyar, saját gyűjtésem: "Mit kezdjek ezzel a sok miridék-maradék fonallal? " Ilyen szópárokat lépten-nyomon hallunk, kicsiny részük elterjed, megszilárdul s egy idő után bekerül a szótárakba

Végül két megjegyzést tennénk ahhoz ahogyan az akadémikus nyelvészet kezeli ezt a lépcsőfokot.

1. Említettük fentebb a címkézést: ez messziről teljesen ártatlan dolognak tűnik, egyesek akár odáig mehetnek el a jószándékú véleményalkotásban, hogy - legalább ezen a ponton - hazai nyelvtudományunk netán tisztességesen jár el. Sajnos, pont az ellenkezője igaz, az eljárás egyáltalán nem ártatlan és nem is tisztességes. Ugyanis ezzel a címkézéssel döntő dolog történik, ezzel pontot tesznek a hangrendi párok további kutatására, sőt fel- és elismerésére is. Tehát elismerik az ikerszavak létét, jelentős "szóképzési eljárásnak" tartják, de semmi többnek. Bár nyíltan nem mondják ki, de sugallják, hogy ahol a gyermeknyelv, a költői nyelv, a játékos nyelvi képzelet kezd működni, az lehet fontos a mindennapi nyelvhasználat szempontjából, de a "komoly tudomány" nem fog vele komolyan foglalkozni, és semmiképpen sem fogja elismerni mint a magyar nyelv alapvető, a nyelvszerkezet és- működés teljes egészére kiható sajátosságát.

2. Szorosan ehhez kapcsolódik a kísérlet, hogy összemossák más nyelvek sajátosságaival, illetve, hogy a nyelvek valamiféle egyetemes tulajdonságának tüntessék fel.

Itt is működik (sőt először éppen nyelvünkön próbálták ki) az az alapnyelv, hogy ami magyar sajátosság, azt nem szabad észre venni, ha pedig túlságosan szembetűnő volna, akkor le kell járatni, jelentőségét kisebbíteni, más népek- nyelvek- műveltségek sajátosságaival összemosni, elkenni.

Egyáltalán nem tagadjuk, hogy a szóképzés ilyen módja, a nyelvi játékosság más nyelvekben is működik.

Az ikerszó mint magyarázat (angolul "reduplication") a nagy oxfordi szótár sugárlemezen hozzáférhető második kiadásában (OED2 on CD ROM) 201 címszó esetében szerepel, de ebből csak kb. hetven vonható ide párhuzamként, plpl. Ling-long, dilly-dally, pit-pat, drip-drop. Ennek az az egyszerű oka, hogy angolban (és a többi indoeurópai nyelvben) a hangrend egyáltalán nem vagy alig nyilvánul meg,

Az angolban gyakorlatilag az i/a vagy i/o váltakozásra szűkül le, és messze nem olyan termékeny módja új szavak képzésének, mint a magyarban.

Az általam ismert másik indogermán,: nyelvben az oroszban más a helyzet: itt e/o váltás szerepel mint nyelvtörténeti magyarázó elv olyan szópárokban, mint vod'it' - vest'i 'vezetni', nosit' - nert'i 'vinni', moloko - mlecnyi 'tej- tejből- való' stb.; termékenységét azonban mint szóképzési eljárás majdnem teljesen elvesztette. Láthatóan az indogermán ősnyelv (ha egyáltalán létezett ilyesmi) egyik vonásáról lehet szó, mely azonban lassan elvesztette szerepét - azzal párhuzamosan, ahogyan ezek a nyelvek és műveltségek fokozatosan elszervetlenültek, elvesztették világegyetemet képletező, világmagyarázó képességüket. A magyar azonban megőrizte, ezt azonban nem szabad észrevenni, sem tudatosítani. - Itt kell felhívnom a figyelmet dr. Pacsai Imre nyíregyházi nyelvész kutatásaira, melyek szerint az ikerszavak szerepe mint szókincset szervező és bővítő erő Kínától nyugat felé haladva fokozatosan csökken, és tőlünk nyugatra már csak szórványosan jelentkezik. Ő ezt a nyelvek közötti kapcsolatokkal magyarázza, mi ennél tovább megyünk.