Írta: Varga Csaba

Bevezetés az új szótanba
1. MINDENEK ELÕTT
Legelõször is az e könyvben látható szóelválasztásról kell szólnom.
A magyar szavak lényegérõl írt elsõ könyvem írása közben döbbentem rá, hogy a sorok végén az elválasztással többnyire azonnal tönkre is teszem azt, amit abban a sorban leírtam. Mert hogyan fest az, hogy ha például a szár, vagy a mer szavakról, mint értelmes egészekrõl elmélkedem, akkor a sor végén így választom el õket: szá-raz, me- reng? Hova lesz a szár és a mer?


Valójában nevetséges is így elválasztani a szavakat, mint pl. ké- pet, lé- pés, sö- pör, kö-röz, csó-kol, mikor lényegük épp a kép, lép, söp, kör, csók. Vagyis kép-et, lép-és, söp-ör, kör-öz, csók-ol a nyelvet nem felismerhetetlenül ripityomra törõ, helyes elválasztás.
Vagy például a juhász miért lenne ju-hász, mikor juh-ász õ, s netán én éppen errõl mesélek Vagy csapos miért lenne csapos, mikor csap-os õ, vagy még: kap-us, mer-ész, ügy-es-en stb.
De mi lenne ebben különleges, mikor a helyesírási szabályzat még sarkall is az értelemszerű elválasztásra. Tehát régi módon szemlélve is szabályosak ezek az elválasztások. Igaz, a magyar értelem szerintiek, de ezt senki sem veheti zokon, különösképpen nem mi magunk önmagunktól.
Továbbá az értelmesség éppen hogy erény, s mint ahogy már többször is leírtam a nyelvünk törvényei szerinti szóelválasztással kap-csol-at-ban:
"az értelmesség akkor sem hiba, ha szokatlan".
Már a pár elõzõ példából is látható: az idegen nyelvekben szokásos gépies elválasztás teljesen elrejti a magyar olvasó elõl az õ egészen más rendszerű nyelvének, szavainak lényegét, szépségét, értelmét. Vagyis elbutul - bocsánat, de ez így igaz.
Mert a mi szavaink szerkezete tiszta, s minden szavunk az utolsó hangig jelentéssel teljes, ezért mi pontos, és értelmet nem csorbító rend szerint választhatunk el, ahogy például értelmes tagolással a folyamat: foly, folyam, folyamat, tehát foly-am-at, de ez, ki tudja miért, fo-lya-mat lenne "helyesen" elválasztva.
Hát akkor a rabol legyen: rab-ol, s ne ra-bol, a szavak: szavak, a húsos: hús-os, a méret: mér-et, az olvas: olv-as, a számos: szám-os, és ne sza-vak, hú-sos, mé-ret, ol-vas, szá-mos és így tovább.* Ha pedig így teszünk, ahol csak tudunk, lassanként ráébredünk, mit miért mondunk akként, ahogy mondjuk, miáltal gondolataink is tisztulni kezdenek. Érteni kezdjük önmagunkat.
Ez bárki által könnyen követhetõ elválasztási mód, mert ahol bizonytalanok vagyunk, ott nyugodtan szótagolhatunk továbbra is idegen módon, értelmetlen gépiességgel - ahogy az idegen szavakkal amúgy sem tudunk egyebet kezdeni. Ám ha tudjuk, hogy a kenõcs kenésre való, akkor tudásunkat kimutathatjuk azzal, hogy így választjuk el: ken-õcs, s további változatait is ekként: ken-et, ken-és, kesz-ken-õ (kéz-ken-õ).
Hogy ezáltal az írásban kitűnik, hogy ki mennyire művelt anyanyelvét illetõen ? Ennél nagyobb baj soha se legyen. Sõt!
Még néhány útbaigazítás:
A magyarázott idegen szót így emeltük ki a szövegben:
`snow', `agal'.
Azonos gyököket keresvén a gyököt így jelöltük: temp, domb, gyökök azonosságát pedig: `tumour' = tömör, grandia = göröngy.
Ahol az õsgyökrõl esik szó, ott az õsgyököt így jelöltük: HARsh, HARsány, HARang, HARanque.
Helyenként igyekszem felhívni a figyelmet az adott szóban lévõ eredeti gondolatra. Ez esetekben a szót eredeti alakjában, de kiemelve tördeltük: vala mely, észre vesz, való színű.
A legalapvetõbb szavakat, az õsgyököket pedig vastag nagybetűkkel jelöltük, ott, ahol kimondottan róluk esik szó. Például: HO, RO, MAL.
A magyaráz szót legtöbbször így írom: magyaroz, magyarozás. Tehetem, mert a magyaráz és a magyaroz egész pontosan ugyan az a szó, csak -oz véggel szokatlan, emiatt jobban figyelünk a jelentésére.
A nagyon jól áttekinthetõ tördelési rendszer kimunkálásáért Baranyi Krisztinát illeti köszönet. E megoldással nemcsak áttekinthetõvé tette a sok-sok szó összevetését, hanem egyben tán kissé élvezetessé is vált a kaland az õsi szókincs világában.
* Egyik kedves ismerõsöm, aki rendszeresen tart elõadásokat szerte az országban, gyakran iskolákban, ezt írta levelében: "Amikor megemlítettem, hogy a gyerekek biztosan nagyon élveznék az eszerinti elmélet alapján felépített nyelvtanórát (a "HAR" című könyvemben leírtakról volt szó), és a sokkal logikusabb, szógyökök szerinti elválasztást, akkor a tanárok nevetve mondták, hogy a diákok maguktól is így választanak el, nem gyõzik javítani. Erre azt válaszoltam, hogy persze, hiszen ösztönösen érzik a logikus megoldást! Miért rontjuk el õket szánt szándékkal?"



2. BEVEZETÕ
Máris sietek leszögezni: nem nyelvtan következik -- Isten õrizz -, hanem csak szavak életérõl lesz szó mindvégig. Ám merõben új szemszögbõl és merõben új elvek alapján. Ennek köszönhetõen pedig nem az eddigi 3-4.000, hanem sok tízezer évnyi (bizonyára még annál is sokszorta több évnyi) messzeségbe láthatunk. És ez az, ami miatt talán nem tekinthetõ túlzásnak a "Bevezetés az új szótanba" alcím. Látni fogjuk, az új szemléletmódnak köszönhetõen valóban mintha szárnyaink nõttek volna. A messzire vivõ alapgondolat pedig nagy egyszerű megfigyelésen alapszik.
Egy szót mondván valakinek, sokszor éljük át, hogy a megszólított menten visszakérdez: "- Hogy mondod?". Megismételjük a szót, de õ még mindig nem érti. S csak többszöri ismétlés után derül fel: "- Ja! !?", és ekkor már válaszol.
Pedig mindegyik esetben ugyan azt a szót mondtuk, több változattal próbálkozván.
Ha valaki csak egy kicsit is szokatlan "akcentussal" mond egy szót, akkor már sokkal több nehézség adódhat. De gondoljuk csak meg: ugyan azt, pontosan ugyan azt a szót ismételgeti nagy igyekezetében így, úgy, amúgy, mindaddig, míg végre "be nem ugrik" a másiknak, hogy mirõl is van szó.
S ha teljesen idegen nyelvű, mondjuk angol érdeklõdik tõiünk az út mentén, hogy merre van a "Gyűrűfű" nevű falucska, hosszú küzdelem után valószínűleg csalódottan válunk el egymástól. Holott csakis a "Gyűrűfű" szót mondta számtalan módon, még kézzel-lábbal is megtoldva: ám nem úgy ejtette ki, ahogyan azt mi magunk magunk között megszoktuk. Avagy ha a lengyel érdeklõdik a `trzolo' után, csak tehetetlenül bámultuk rá. Pedig a mi csoroszlya szavunkat mondta, de az õ saját maga módján.
Már csak ennyibõl is könnyű belátni: a szónak csak a ruhája változik a kiejtéssel. Vagyis a szó legmélyebb lényege nem a kiejtett szó! A szavak szemlélésének ez az elve pontosan kivilálik, ha így írjuk fel a fenti kis megállapítást:
trzolo, csoroszlya
Egy szó - két féle kiejtéssel
Ez aprócska pontosítás, ám gyökeresen új - a régit is magába foglaló szófejtõ módszertan építhetõ rá, és ez az, amit kiejtek ebben a könyvben.
Az elõdökrõl is szólni kell, kiknek munkásságából nõtt ki a HAR" is, és ez a könyvem is. Õk pedig: Czuczor Gergely, Magyar Adorján és Kiss Dénes. Megemlítendõ még nagy tisztelettel Varga Géza is, aki pedig az írástörténet révén látott el eleiként tízezer év messzeségbe.
Sok nevet hozhatnék még itt, dc rám az említettek hatottak leginkább, s talán valóban õk azok, akik nélkül "semmi sem lenne "



3. KÉT AXIOMA AZ ÍRÁS'I'ÖRTÉNET KILENC AXIÓMÁJÁBÓL
Elsõ írástörténeti könyvemben, a "JEL JEL JEL"-ben hét axiómát fogalmaztam meg, hogy biztos útjelzõül szolgáljanak a távoli múlt ismeretlen tájain jártamban. Aztán "Az õsi írás könyvé"-ben megtoldottam eggyel ezt a hetet, a "HAR" I-ben pedig egy továbbival is bõvítettem a sorozatot, s így lett végül kilenc írástörténeti axióma. Közülük a sorban a IX. axiómába foglaltat kell itt leginkább megszívlelni, és soha egy pillanatra sem feledni:
(1) Ha működik egy szabály akkor létezik.
Tágabb megfogalmazásban: Ha egy szabály - szigorúbb formában törvény - általánosan érvényesül, akkor nem kételkedhetünk abban, hogy valóságos mindaz, amiben megnyilvánulását tapasztaltuk.
Ez nem semlegesíthetõ megállapítás. Ugyan is ha csak egy kicsit is bizonytalan lenne, akkor például a matematika, vagy a fizika tudománya fabatkát sem érne.
Az írástörténeti axiómák közül az V is vonatkoztatható szavakra. Eredeti formájában ez így hangzik: "Ha két jelkészletet azonosnak látunk, akkor nem két jelkészletet látunk, hanem egyetlenegy jelkészletet látunk két példányban leírva."
Ez az axióma jelen témánkra átigazítva:
(2) Ha két szót azonosnak hallunk- értünk, akkor nem két szót hallunk, hanem egyetlenegy szót hallunk kétszer. (V axióma) Ám itt máris nagy akadályba ütköztünk: a szavak egyezését illetõen hiedelmeink, babonáink oly erõsek, hogy a "szóegyezést" külön is vizsgálnunk kell.



4. A VÉLETLEN SZÓEGYEZÉS MAGA A CSODA
Nagyon sokszor olvasható a magyar szakirodalomban rokonítási viták kapcsán, hogy bármely két nyelvben található 200 véletlenül egyezõ szó. Íme egy magyar tudósi vélemény sok közül, a "Magyar szófejtõ szótár" című könyv elõsz: (Bárczi Zoltán, Trezor Kíadó, Budapest, 1994):
"Pedig hát nincs két olyan nyelv a világon, melyben jelentésre hasonló, hangzásra összecsengõ szót ne lehetne találni"
Mindig ez a 200-as szám hangzik el -Bárczi Zoltán- kivételként említ tól-ig 1-200-at --, mintha lenne a véletlen egyezésnek bűvös felsõ határa, mégpedig 200. (S a 201-edik?) A gyakori ismétlés miatt be is ivódott a közgondolkodásba- igaz, a 200 nem mint szám, hanem mint "sok" jelenik tudatban -, hogy nem érdemes bizonyos nyelvek magyar fül számára ismerõs szavain fennakadnunk, s gondolkodnunk róluk, mert az egyezés egész biztosan csak véletlen. A különös csak az, hogy némely nyelvek nem 200, hanem 1.000-2000, vagy még ennél is több magyarral egyezõ szavával szemben is rendre ez az elhárító érv, míg egyes nyelvek esetében 2-3 egyezõ szó is engedélyezett a nyelvrokonság bizonyítására.
Tehát mintha "nyelve válogatná" a szabály érvényes (Megjegyzem, mi nem nyelvek, hanem csak szavak életét kutatjuk itt.)
Ebbõl pedig gyanítható, hogy leginkább, (tudomány-)politikai manõverezésrõl van szó, s nem tudományos érvrõl.
Ráadásul még soha senki sem mutatott be 200 darab véletlenül egyezõ szót, mindig csak 2-3-at kapunk példának, mégpedig többnyire ugyan azokat. Ám az, hogy 2-3 szó netán tényleg véletlenül egyezik, semmiképp sem bizonyítéka annak, hogy akkor 200 is véletlenül egyezik. De nézzük csak meg a véletlen egyezésre leggyakrabban felhozott - nyilván mert oly szemet szúró, s ezért "csípõbõl" semlegesítendõ - mintaszót, a ház szót. Ezt Bárczi Géza is "kötelezõen" említi az elõbb idézett mondat folytatásában:
"Hiába hasonlít azonban egymáshoz /.../ a német `haus' és a magyar ház, /.../, e párhuzamba állított szavak egymástól teljesen függetlenek. "
Vajon ez miért lenne ennyire biztos? Ezzel szemben az angol `hause' és a német `haus' egyezése viszont miért lenne teljesen biztos? Csak azért, mert ,úgy tudjuk"? Ám mi a biztosíték arra, hogy a németek és az angolok közös szava ez, s nem pedig egy kívül lévõ, harmadik helyrõl vették át mindketten, egyszerre, vagy külön-külön Beláthatjuk, semmi.
Akkor pedig nincs bizonyíték. Ellenbizonyíték viszont igen. Oly sok között például az, hogy a ház szó régiesen, ahogyan a kórógyiak ma is ejtik:
haoz.
Továbbá a `haus', `hause' sem az angol, sem a német nyelvbõl nem értelmezhetõ, a magyarból viszont igen és tökéletesen. Mint a 61-62, és 167-168. oldalakon mélyrehatóan megbizonyosodunk arról (de lásd pl. a Czuczor-Fogarasi szótárt is) hogy a ház szó régi, eredeti, még nem összevontan ejtett alakja ho-oz, jelentése: védelmez, fed, ami eleve magyarul, -oz toldással képzett szó, mint pl. sor-oz, sár-oz, kanal-az, fel-ez.
Ráadásul a hon is e HO szóhól származik: ho-on, mely egybevontan ejtve: hon. Ezért cseng egybe a ház, haza hon, otthon, de pl. a haza megy is. Máshonnan tehát semmiképp sem kerülhetett hozzánk ez a szó, s szükségszerűen a mi nyelvünkbõl terjedt el. Mert hogy pl. a hon m-vel ejtett alakja nem egyéb, mint az angol `home' (A `home' és a hám is, akár a hon is, a ház is: fed, véd. Ezért hám a bõr felszíne is, s a lószerszám is, de a hám-or is).
A hon ny-vel ejtve: huny (pl. szemet: e mozdulat is óv, véd, fed, akár az otthon), k-val a ejtve: kuny,
(Somogyban: kum). E kuny-ból a kunyhó hunyhó, azaz a hunyhely is, s ezzel be is zárult a kör, a ház lényegénél vagyunk ismét. Így tehát már az elsõ, leggyakrabban emlegetett példaszóval is gond van, s hol vagyunk még a 200-tól? De kis gondolkodás után rá kell jönnünk, hogy nem is létezhet ennyi véletlen egyezés.
Ennek igazolására mutatok három "helyzetgyakorlatot":
a. Egy piaci kofa 600 szóval boldogan elüzletel egy életen át. Vagyis ha bármely két nyelvben van legalább 200 közös, véletlenül egyezõ szó (akad ott akkor még párszáz, mert pl. a fog szóval helyettesíthetõ a kifog, megfog, átfog, fogd meg stb.), akkor a nagyvilágban mindenhol tudnánk egy-két szót váltani az ottlakókkal, úgy, hogy ki-ki a saját nyelvén beszél.
Így van-e ez ?
b. Ha bármely két nyelvben található 200 véletlenül egyezõ szó, akkor ennek így kell lennie a kínai és a német nyelv esetében is. Vegyük a néhány szóból álló kínai költeményeket. Oly mérhetetlenül sok készült már belõlük, hogy ezek számot tevõ része egyben németül is érthetõ kell, hogy legyen, amennyiben 200 véletlenül egyezõ szó bármely két nyelvben elõfordul. Várom a szerkesztõségbe az olyan õsi, kínai költeményeket, melyek németül is, és kínaiul is egyaránt kifogástalanul érthetõk. A beküldõket igen magas jutalomban részesítjük.
c. Képzeljük el, hogy épp most fedeznek fel egy Amazonasz menti törzset. Ha igaz a 200-as állítás, akkor a felfedezés után azonnal ki kell derülnie, hogy szókincsükben 200 szanszkrit, 200 német, 200 kínai, 200 magyar, 200 ógörög, 200 japán, 200 szlovák, 200 baszk stb. szó van. Továbbá ha úgy vesszük, hogy kb. 5.000 nyelv van, s mivel a megállapítás szerint mindegyik nyelvvel kell hogy legyen 200 közös szavuk,
akkor ezen amazonaszi szókincsben 200 x 5.000 = 1.000.000 olyan szónak kell lennie, melyek 200-as csomagokban más nyelvekben is mind rendre megvannak - miközben, fájdalom, eme kis népcsoportnak csak 3000 szava van. S természetesen ez az 1.000.000 mindegyik nyelvre ugyan úgy érvé es, mint a most feltételezett Amazonasz mentire, amibõl pedig összesítve az következik, hogy a világ összes nyelvének egy és ugyan az a szókincse. Ebbõl már gyaníthatjuk is, hogy az elmélet - bocsánat, de így kell mondanom: szamárság.
Itt jegyzem meg, hogy ha bármely két nyelv között lehetséges legalább 200 véletlenül egyezõ szó, akkor egyetlen nyelven belül is így kell lennie. Kérdem olvasót, el tetszik tudni képzelni ezt? Tudom, van jelölt, például nyúl (állat) és nyúl (vmiért). Ám ha tudjuk, hogy a nyúl nyurgasága miatt kapta nevét (mert igen hosszúnak találtatik, ha mellsõ és hátsó lába fogva kinyújtjuk, ekkor vesszük csak észre, mennyire nyúl), az ember pedig szintúgy nyújt-ózik, ha nyúl valami félé, és máris kiderül, hogy koránt sem véletlen az egyezés. A nyúj-t úgy adatik a nyúl-tból, ahogy a jány a lány-ból, mejj a mell-bõl. A nyúl szlovák neve pedig `zajác'. A zaj sem véletlen egyezés, mert a nyúl hihetetlenül nagyokat képes dobbantani a hátsó lábaival. Tehát a zajkeltõ=`zajác' (n-vel: zajonc). E szokásából van a tapsifüles elnevezés is, ahol tap=top, a nagyokat tappantó=toppantó füles állat ez. Vagy például sebesült, és sebes vonat. Véletlen egyezés? E látszatot az kelti, hogy hiányos a köznapi ABC-nk. ami vágott, az seb (sebesült), ám ami gyors, az csak írható le jól: säb. A seb és a säb tehát két különbözõ szó.
Tehát ha van véletlen egyezés, a 200 akkor is biztosan túl ontúl magas szám, vagyis mindenképp lényegesen csökkentendõ. De mennyivel?
A valószínűségszámítás remek eszközt ad a kezünkbe a véletlen szóegyezés lehetõségének megbecsülésére. Meglátjuk, az alábbi kis számolgatás elvégzése olyan lesz számunkra, mint amikor elvágják a táltos paripa bokáján a béklyót.
Számítsuk ki tehát az általános hosszúságú, négy hangból álló szavak véletlen egyezésének esélyét:
a. Vegyünk alapul egy 25 betűbõl álló ABC-t.
A mai hivatalos magyar ABC 40 betűbõl áll (és még ehhez járul a számunkra semmire sem kellõ w, x, q és y). Továbbá valójában legkevesebb 45 betűre lenne szükségünk. Következõleg- mivel csak 25 betűvel számolunk-, a magyar nyelvre lényegesen nagyobb számokat kapnánk. Vagyis eredményünk a lehetséges eredmények legkisebbike lesz.
b.. Alkalmazzuk továbbá azt a megszorítást, hogy egyetlen hang sem ismétlõdhet a szóban.
A valóságban bõ az ismétlés, tehát e megszorítással ismét lényegesen kisebb számot kapunk, mint kapnánk az ismételések valóságnak megfelelõ engedélyezésével, pl. tett, papa, csüccs. Ezzel szemben nem teszünk különbséget magán- és mássalhangzó között, s így nagyjából kiegyenlítõdik a mezõny Kérdésünk tehát: hány 4 hangból álló szó állítható elõ 25 hangból?
A számítás pedig a következõ:
A négy hangból álló szó elsõ helyére a fenti megállapodás szerint 25 féle hang kerülhet. Második helyre azonban már csak eggyel kevesebb hangot tehetünk, azaz csak 24-et, hogy kizárjuk az ismétlést. Hasonló módon a harmadik helyre már csak 23, a negyedikre pedig 22 hang kerülhet. Eszerint a négy hangból álló lehetséges szavak száma:
25 x 24 x 23 x 22 = 303.600
Tehát hogy egy négy hangból álló szó véletlenül elõbukkanjon egy másik nyelvben is, annak esélye már eszerint is rendkívül kicsi: 1/303.600. De ez még nem végeredmény hiszen mint megfogalmaztuk fentebb, a szóegyezés akkor és csakis akkor mondható ki, ha a két szó hangra is, és egyúttal jelentésre is azonos. De eddig még csak a hangi egyezés esélyét számítottuk ki, tehát ezt az eredményt még bõvíteni kell jelentés egyezésének esélyével is.
Vajon mennyi jelentése lehet egy szónak Hogy mennyi, egy példával érzékeltetem:
Vajon mit jelenthet ez az általam most kitalált szó: sriv Bármit. Bármit az ég világon. Mindent, ami jelentés létezhet az emberi agyban. Nagyon alul számolunk (s mélyen lebecsüljük az emberi értelmet), ha azt mondjuk, hogy egy általunk kitalált szónak 10.000 jelentést is adhatunk. De maradjunk számnál. Tehát a fent kapott szám, a 303.600, még beszorzandó 10.000-rel, hogy megkapjuk a végsõ eredményt, hiszen az elõállított szavak mindegyikének külön-külön ennyi jelentése lehetséges.
A szorzás és eredménye:
303.600 x 10.000 = 3.036.000.000
Vagyis két, egyaránt négy hangból álló szó véletlen egyezésének esélye egy a három milliárdhoz. Ennél csaknem nyolcszor több az esélyünk a lottó telitalálatra! Pedig csak négy hangból álló szavakat vizsgáltunk.
Öt hang esetén a véletlen egyezés esélye:
1: 63.756.000.000.
Hét hang esetén:
1: 24.227.280.000.000!! Azaz egy a 24 trillióhoz.
Ezek olyan hatalmas számok, hogy törölhetjük szótárunkból a véletlen egyezés lehetõségét. Egy babonával kevesebb.
Tehát a pontos számítással nem hogy csökkentettük számottevõen a "- 200 véletlenül egyezõ szó bármely két nyelvben található!" mondatban szereplõ 200-as számot (miért nem 66, avagy 666, netán 999), hanem eredményünknek köszönhetõen egyenest kijelenthetjük:
(3) A véletlen szóegyezés maga a csoda.
Különösképp akkor, ha nem is egy magányos szóról van szó, hanem hatalmas bokrétáról, mégpedig úgy, hogy egyúttal a szó lényege is világos. Például a füge függ, bármelyik nyelven is mondják: angol `fig', francia `figue', dán `fige', német feige', latin `defigo'=felfüggeszt. Lásd még áttételes értelemben: függõleges ( fügöly>fügölyeg>fügölyeges>fügöleges>,függõleges), régi szótárban Latin `ficósus' fügõlyös, 'ficus ----füge; fügöly. A csúf fika is füge, nem egyéb, mint ami függ ki az orrlikból, akár a függöny a karnison füg ty-vel ejtve: fity, fityeg, fityma, fityula (innen a hogy a hüvelykujj mutatóujj és középsõ ujj közüli kidugása egyaránt lehet fityisz is, és füge is: nyelvünk mindenre. emlékezik, ha minden részletre mi már nem is.) A fik, fig, füg, függ szó pontosabban megérthetõ a régi képpel, eredetibb értelmével: fog: szorít, tart, ragad, pl. gyümölcs az ágat. Így lehet a széklet és a kérdés is egyarántfogós. Mint ahogy az ógörögben f>p hangváltással: `pogkakos' (pogkakosz; pog=fog kakosz=kaka), tehát fogkakosz'=székrekedés, de rettenetes jelentése is van (érthetõ), miközben a szánkban is ott fehérlik a fog, mert hogy szintén: szorít, tart mint a harapófogó, de a valamit elkapó kéz is fog, és a festék is fog, továbbá fogalom: megfogott. (Régen nem voltak szófajok, ne ezekben tessék gondolkodni.) Fogad, nekifog, foglal, foglalkozik, fogas, fogás, kifog stb. A fogból lágyan ejtett g-vel a fagy is: "- Ma fog az idõ", azaz fog= fagy van.
fog, fig, fic (ejtsd: fik), pog,
feig,füg, fiksz, fik, fagy,
fegy, fity, füty
egy szó ez - tizenkét féle kiejtéssel-helyesírással
Máris ajánlom, tessék l á t n i : mert egykoron mindent a látványa alapján neveztek meg. Aki ráérez a "szólátás" íz re, csodálatos szellemi világba lát bele. Mivel hogy a magyar szó: kép. kép. kép.
Ám az ördög soha sem alhatik, azaz a lehetõ legelképesztõbb véletlenek (csodák) is bekövetkeznek néha.
Ezt is számításba véve a következõ kijelentést tehetjük: Két teljes szókincs egyeztetése esetében "be-becsúszhat" egy-egy kakukktojás, annak ellenére, hogy például öt hangból álló szavak esetében ennek az esélye rendkívül csekély:
1 a 63.756.000.000-hoz.
Ám, hogy egy második véletlenül egyezõ szóra is leljünk az anyagban, azt már lehetetlennek kell tekintenünk, ugyan is ennek az esélye a két esély szorzata, azaz 1: 63.756.000.000 x 63.756.000.000-hoz (öt hangú szavakat tekintve).
De talán még ez is megeshet két szókincs összevetése során! De hogy egy harmadik véletlenül egyezõ szó is elõbukkanjon a vizsgált anyagból, arra végképp nem számíthatunk.
Mert erre az esély csak: 1: 63.756.000.000 x 63.756.000.000 x 63.756.000.000-hoz. (A szorozás elvégezését a szorgos olvasóra bízom.)
Így tehát azt mondhatjuk, hogy ha két szó hangra és jelentésre is megegyezik, akkor azonosak, megengedve azt, hogy sok egyeztetett szó közé nagy ritkán egy-egy "kakukktojás" is kerülhet. Ám látnunk kell, hogy ha ott is bújkál 2-3 kakukktojás az anyagban, semmiképp sem torzíthatják el a nagy összefüggések látványát.
Láttuk, minél hosszabb egy szó, hatványozottan egyre lehetetlenebb, hogy más nyelvben is elõkerüljön. Ezért érdemelnének külön figyelmet a már szinte teljesen lehetetlen egyezések. Mutatok ilyen igazi ritkaságokat. Kõrösi Csoma Sándor említi, hogy egy tibeti szent könyv címe ez: AVALOKITESVARA (a való hites vára?). Szintén hálásak lehetünk Biró Lajosnak, hogy feltűnt neki a trák villámlás istenének neve ZIBELESZURDOSZ (zi bele szurdos?). De azt azért nem ajánlom az olvasónak, hogy nagy összegű fogadást kössön e szavak (mit szavak, mondatok) véletlen egyezésére, különösképp a második szóra ne, de az elsõként említett esetében is jobb egy· kicsit óvatosan latolgatni a fogadásra felteendõ összeget. Mert a fenti két példában a jelentés is mintha megegyezne, ami pedig súlyos érv, amikor ilyen hosszú szöveg hangra is egyezik. A magyarral megegyezõ angol `ember' szó jelentése azonban ott =parázs; zsarátnok, az egyezés elvethetõ, mert a jelentés nem egyezik. Talán érdekes még ide az ógörög embarosz=komoly, okos (embrithosz)=szilárdan, állhatatosan. Jusson csak eszünkbe, amit a kiváló, kitartó, nagy teljesítményt elérõ személyre mondunk: "- Ez aztán .a ember!". Nem tudom: talán=talány. Mert ezek csak kérdések, melyek a véletlen határainak tapogatáas közben bukkantak elõ.
Ez lenne az elmélet.
Azonban a helyzet koránt sem ennyire egyszerű nagy idõ távok esetében. Mert kicsit is régebbi idõkbe kalandozván csak is írott szavakra támaszkodhatunk, s az egyezés megfoghatóságát sokszor számottevõen rontja a kiejtés mindenkori sok színűsége, valamint a helyesírások és az ABC-k hang-betű viszonyának (a hiedelmekkel ellentétben koránt sem túl lassú) változékonysága, még akkor is, ha a szó mit sem változott.
Ám ez a nehézség is kezelhetõ, ha áttekintjük és megértjük ezeket a torzító hatásokat.


5. "FONETIKUS" ÍRÁS MÁRPEDIG NEM LÉTEZIK

Egy következő, szintén érthetetlen hiedelem a bennünk élő fonetikus" írás fogalma.

Vajon miért nem üt szöget a fejünkbe, hogy akkor viszont miért a "helyes" írásért vívott hatalmas küzdelem az iskolákban? Mert ha "fonetikusan` írnánk (ahogy az képzeltetik), akar elég lenne megtanulni egy ABC-t (mi több: akármelliket), ez egy hét, és ripsz-ropsz már kész is, mehet az írás: "ki mint hall, úgy ír". Ezzel szemben az ABC megtanulása után még legalább nyolc évnyi idomítás szükségeltetik, de sajnos legtöbbször tíz-tizenkét év is édes-kevés a teljes sikerhez.

Továbbá kell-e bizonyítani: az a diák, aki fonetikusan ír, biztosan elégtelent kap dolgozatának helyesírására. Például: Aotjáortá a fist á sunkáot". Nos?Mert hogy ez már eleve leírhatatlan így a mai magyar ABC-vet. Vagyis úgyan azt mindenki ugyanúgy írja le, de ki-ki a saját kiejtésével ejti, avagy olv;sa fel. Ebből következően:

Nem hogy fonetikusan írnánk, hanem a helyesírás oktatása épp a fonetikus írásra való hajlamot veri ki belőlünk! Az országban van hol rauzsa, van hol rúzsá, van hol rósa, van hol roúsa, van hol róza, ám hiába ejtik így, egyaránt ezt kell írniuk: rózsa. Hol itt a fonetikus írás: egyikük sem így ejti?! Senki sem.. Mindenki a helyesírás szerint ír, de mindenki a maga módján olvassa fel ugyan azt a betűsort.

(4) "Fonetikus" írás csak egyszerű figyelmeztetés, hogy hangokat jelölő jelek láthatók a papiron, s nem pl szótagjelek, ne ez utóbbiakat gondolván tessék nekigyürkőzni a böngészésnek. Ám ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy hiánytalanul aszerint írunk így, amint beszélünk, hallunk.

(Ezt eddig nagyon összetetszettek keverni eddig.)

Tehát alapvetően hibás az az elgondolás, hogy a fonetikus: fonaték írás a beszédet magnóként "tároló", "rögzítő" írás. Ez épp olyan szintű kijelentés, mint ha azt mondanánk, hogy a kocsi tolja a lovakat (igaz néha előfordul: hegyről lenek).

Mi emlékezünk tehát arra, hogy fonetikus fonatékos. (A 107. oldalon, chitonog-bitonog-botonág szó elemzésénél látjuk majd a kép döntő szerepét a szófejtés eszköztárában.) Tehát fonetikus=a beszéd aszerinti követése, ahogy fonódik elő. Ld. még: a történet, az életfonala, felvette az elejtett szálat: folytatja a mesét, továbbá szó=sző, szól=szől=szül, innen a szöllő > szőlő is, mivel fonódik, jön elő, ahogy fent látjuk.

Olvastassuk el ezeket a szavakat a legelső elénk kerülő angollal: gyönyörű, Könnyű. Gondolható! (Már ennyi is elegendő annak belátására, hogy nem kiejtés szerint írunk.) Azután ejtsük ki a fenti szavakat mi, és írattassuk le egy másik angollal az ő "fülhallása" és írásbeli szokásai szerint. Szintén gondolható! Az angol kísérletező eredményét aztán olvastassuk fel egy franciával... Na ugye: a betűk eléggé gyatra fogódzók (iszonyú a kavalkád a papíron még akkor is, ha a szó ugyan az)!

Bármily meghökkentő: a betűkben az égvilágon semmi sincs. Mindent, de mindent mi látunk beléjük, amikor éppen "nézzük" őket. "Fonetikus" írás nem lehetséges.

A hangjelekkel leírt szó tehát nem a kiejtés hű mása, mert ,. a fonadék akármerre tekereghet bármely pillanatban, az ABC és a helyesírás nem követheti. Továbbá soha sem lehet annyi hang az ABC-ben, amennyi hangot ejtenek az ABC-t használók. Az ABC és a helyesírás tehát csak a folyam medre, ráadásul igen szűk meder ez: mindig hatalmas az árvíz.

Az előző rajzból már könnyű kideríteni, hogy a hangfonal előfonulása szerint való követése a fonetika.

A fontos, fondorlatos alapja is a fon, de még a fanatikusé is: valamivel szorosan összefonódik, betegesen ráfonódik. A fantázia és a fantasztikus is a semmiből, a káoszból, az alaktalan szőrmókból születő fonadék, fonal látványát rejti: a gondolat úgy születik, mint a gyapjúcsomóból a "valami": a fonal. (Angol fence' font kerités.) Fonetikusfanatikus, fantasztikus, fantáziál, fontol, fontos, fondorlat, fonákság tehát nem véletlenül cseng egybe. S ez az, amin az előző számításaink után már egyáltalán nem is szabad csudálkoznunk.

Vagyis ha régi írásokat böngészünk, nem szabad azt hinni, hogy pontosan úgy ejtették ki a szavakat, ahogyan azt ma betűkből visszamenően kiókumuláljuk, Már csak azért sem írhatták le úgy, ahogyan ma leírjuk, mert más volt az ABC,( más a helyesírás, és a kiejtés is folyton zizeg erre- arra egy nyelven belül, egyazon időben is! (Például fulton fult= folyton folyt vagy kissé bővítve: folyton folyvást. De nem mondhatjuk, hogy a folton folt és a folyton folyt ne lenne azonos szó. Megjegyzem, hallottam ezt már ekként ejtve is: furton furt.)

Márpedig azt látjuk a kutatói írásokban, hogy kimásolnak egy szót pl. a latin szótárból, s egy mai módon leírt szóval vetik össze, megállapítván: "lám mennyit változott ez a szó vagy: "betű szerént akkora az eltérés, hogy biztosan nem azonosítható ezzel, vagy azzal a ma leírt szóval".

Ilyen módon csak zsákutcába lehet menetelni, mint azt oly jól meg is figyelhetjük.



6. A KIEJTÉS SOKSZÍNŰSÉGE ÉS AZ ABC VÁLTOZÉKONYSÁGA

Nem csak két különböző, hanem egy adott nyelven belül is nagyon "szóródik" a kiejtés: Ha például kimondatjuk ugyan azt a szót csángóval, kórógyival, palóccal, vasival stb., igen csak sokszínű hangzatokat kapunk.

Melyik az igazi ~ Mindegyik, mert a szó ugyan az!

Ha régen írták le ezt a szót, pl. a kórógyi hangzásút a régi latin ABC-vel, és az akkori latin helyesírással, akkor a szót jelképező betűhalmazra - ahogyan mondani szokás - az anyja sem ismerne rá. Pedig a szó ismét csak ugyan az. (Lásd a következő fejezet első példaszavát.) Tovább ront a papírokat nézegetők helyzetén - de ismétlem: csakis papíron a különbözőség- hogy nem csak a helyesírás, hanem maga az ABC sem állandó. Továbbá - mint már szóltunk róla-, jelentősen rontja a visszaolvasást az ABC-n belüli betű-hang viszony rendkívüli változékonysága is. Például mai napság itt Európában:

a j betű jelölhet: i-t , j-t, zs-t, dzs-t és h-t; a c betű jelölhet: c-t, sz-t, k-t, kh-t, és akkor még nem beszéltünk a hangok nyelvenkénti rendkívül eltérő kiejtéséről (Pl. az angol hangkészlet egészen más, mint a magyar.) Lásd még: "akcentus", vagy akár a magánhangozók rend kívüli kiejtési szabadságát a magyar nyelvben.

450-500 év szempontunkból nem, nagy idő.

Íme egy idézet 1536-ban leírt szövegből (tessék csak nekigyürkőzni!):

Elég ijesztő lehet annak, aki még sosem böngészett e korabeli írást, ám csakis az ABC és a helyesírás módosulásával szembesült: a szöveg hibátlan, ma is friss magyar szöveg. (Az ezen időből származó angol szöveget viszont a mai angol a csak a nyelv változása miatt sem érti.) A fentí szöveg mai betű vető szokások szerént leírva

"Lássatok hogy meg ne csalassatok, mert sokan jőnek én nevemben mondván, hogy ők volnának a Krisztus, és az idő elközelgett volna, de ne menjetek azok után. Mikoron kegig (pedig) hall- andotok hadakat és háborúságokat, ne rettennjetek meg. Mert szükség hogy ezek először meglegyenek..."

Minél távolabb megyünk az időben, a mai és az akkori papíron lévő látványok közötti eltérés fokozatosan egyre nagyobb annál, mint ami az előző a. és b. kép között látható. Csakis a papíron, mert pl. nagyon nehéz találni olyan valamire való változásokat 500 évvel ez előttről, mint pl. kegtig > pedig, avagy az 1200-as évekből hullottya > hullása. Ezzel szemben - mint láttuk - a papíron lévő "kaparások" pedig hatalmas változást sugallnak. Nyelvtani változás a fenti idézetben egy található: hallandotok. Ez a jövő idő kiment a divatból. De ez sem megromlott, hanem kihunyt, bár megértjük. (Egy kétségtelen romlás jól látszik: a gondolatközlés, fogalmazás tömörségét az egyre nagyobb szó szátyárkodás váltja fel.)

Megjegyzem még, az írás képe még azonos időben, azonos helyen is jelentősen függ attól, ki veti a betűket. Mindig is legalább akkora különbségeknek kellett lenniük, ahogyan ma is látjuk például a két nyelvű jelző táblákon az út szélén (figyeljék csak ezeket az országot járván, mert roppant tanulságosak): Lánycsók = `Lonchuk', Solymár = `Schnumar'. Most vajon a `lon` nem lenne lány, a `chuk' ne lenne csók, a `schoam' ne lenne sólyom (solym)? Hát dehogynem (mert e szavak nekünk még így sem üres szavak)! Lám, ennyit tesz még egyazon korban is az eltérő helyesírás, ABC és kiejtés. A "nem a ruha teszi az embert" közmondást mondhatjuk tehát a szóra is: "nem a kiejtése teszi a szót".

Gondolható a különbözőség mértéke több ezer év távlatában! A papíron látható eltérés tehát nem jelentheti feltétlenül azt, hogy a szó változott volna.



7. BIZONYTALANSÁGRA ÉPÍTETT TUDOMÁNY

AVAGY A RÉSZ ÉS AZ EGÉSZ

Nem kell külön bizonyítanom: minél inkább igyekezünk megbizonyosodni a részletek helyességérõl, annál inkább elveszítjük szemünk elõl a mély összefüggéseket. Ám minél tágabb tájképet figyelünk, egyre kevésbé látjuk a részleteket, de egyre tisztábban ismerjük fel a nagy összefüggéseket.

Továbbá, ha nagyon távol, vagy közel megyünk valamihez, semmit sem látunk. Ez is mindenre igaz, tehát a szavak történetének féltárásakor is korlátok közé vagyunk szorítva, másként szólva: a megismerésnek van alsó és felsõ határa. Ez annyit jelent, hogy nem lehetséges minden részletet feltárni, megismerni, de az összefüggések felismerése sem lehet tetszõlegesen teljes.

Ezt tetézi még, hogy természetesen hibátlanul sem dolgozhatni, egész egyszerűen azért sem - ami fentiekbõl is következik -, mert a múlt, tehát a szavak múltja sem ismerhetõ meg tetszõleges részletességgel. Természetesen ezt nagy általánosságban kell érteni, mert egy-egy szó esetében esetleg szer -encsénk lehet, például, ha tudott, hogy kitalált szó az, vagy netán rövidítés. Ebbõl következik, hogy bármilyen hatékony megközelítéseket is találunk ki, mindig csak részletek válhatnak megismerhetõvé. Becsapjuk tehát magunkat, ha úgy véljük, hogy ha ma nem jutottunk valami végére, holnap folytatjuk, s ha akkor sem, akkor holnap után és így tovább, míg végleg minden rész kérdésrõl meg nem bizonyosodtunk. S ha már nem bírjuk "cérnával" - e pillanat mindig bekövetkezik mert a cél csak álom -, akkor végül úgy vélekedünk, hogy bár minden részlet végére járhatnánk, csak most már - sajnos nincs több idõ és pénz a további kutatásra, de azért most végsõ soron már eléggé biztosak lehetünk a dolgunkban. Vagyis a legnagyobb kérdéseket mindig szõnyeg alá söpörjük, és úgy teszünk, mintha szõnyeg se, seprű se lenne.

De mivel nem ismerjük el nyíltan, hogy létezik egy fal, amely a teljes megismerést korlátozza, még csak nem is foglalkozunk azzal, hogy miként láthatunk át rajta.

Hogyan lehetne mégis csak elõrébb jutni, azaz számot vetni a falon túli ismeretlennel is?

Úgy, hogy szakítva a nyelvészet eddigi önbecsapós világszemléletével, a bizonytalanságot is törvénynek, a törvények egyikének tekintjük. Mégpedig úgy, hogy az eddigi legfõbb fogódzót, a részletek biztonságát a második helyre fokozzuk le, s az így megürült elsõ helyre pedig a nagy összefüggések biztonságát tesszük. S meglátjuk, ekkor kiderül, hogy épp ezáltal nyílik meg elõttünk mélyebben a világ, mert igazodtunk hozzá, s ez által a kutatás szinte szárnyra kap.

A világ efféle szemlélete már több mint egy évszázaddal ezelõtt bevonult a fizikába, s valóban új világokra nyitott kaput. Az elmélet kidolgozójáról kapta nevét: "Heisenberg-féle határozatlansági reláció".

Elõször is azt kell belátnunk, hogy ismereteink bizonytalanságának, korlátozottságának egy bizonyos szinten túl nem a mi korlátoltságunk az oka (most tekintsünk el attól, hogy néha bizony ilyen is elõfordul), álljon itt Erwin Schrödingertõl egy idézet:

"/.../ a határozatlansági relációnak semmi köze tudásunk tökéletlenségéhez. A régebbi elképzelésekhez viszonyítva korlátozza a részecskékrõl (esetünkben a szavakról, V Cs.) szerezhetõ tapasztalatok terjedelmét. Ebbõl azt a következtetést kell levonnunk, hogy elképzeléseink hibásak voltak, s föl kell adnunk õket. Nem szabad azt gondolnunk, hogy a tényleges történéseknek általunk megkívánt teljesebb leírása az anyagi világban elképzelhetõ ugyan, csupán gyakorlatilag elérhetetlen. Ez annyit jelentene, hogy mégis kitartunk a régi elképzelések mellett." (Erwin Schrödinger ,Válogatott tanulmányok", 100. o. Gondolat, Budapest, 1985.

Természetesen itt a részecskék életérõl van szó, de a részecskék és a szavak egyaránt a világ részei, tehát működésükben, megismerhetõségükben van, ami alapvetõen közös. Amint például tekinthetjük úgy, hogy ami a fizikában a részecske esetünkben az a rögzített szó, ami a fizikában a hullám tulajdonság, esetünkben az a szó élete, története az idõ és a tér széltében-hosszában. Ismétlem, koránt sem azonos a fizika és szavak világa, de működésük a fent említett viszonylatban modell szintjén - megfeleltethetõ egymásnak. Íme egy példa ;, fizikából arra, hogy mirõl is van szó:

Ismeretes a felezési idõ, mely annyit jelent, hogy egy rádió aktív anyagnak bizonyos idõ múltán épp a fele bomlik el: már: elemmé válik. Ha egy másik tömböt veszünk kezünkbe, pontosan ugyan ennyi idõ múlva az atomoknak szintén pontosan fele bomlik el. De mit tapasztalunk, ha lelkiismeretesen mindegyik kis részletet is tüzetesen megvizsgáljuk Bizony alaposan meglepõdünk. Ha ugyan is kiszemelünk a tömbbõl egy atomot, nyomát sem tapasztaljuk az egész tömbre mért, mindig pontos felezési idõnek. Mert lehet, hogy már egy másodperc múlva elbomlik, de lehet, hogy csak tízezer év múlva. Bármelyik kis részt is vizsgáljuk, az elbomlás ideje mindig teljesen véletlenszerűnek bizonyul.

Ám a véletlenszerű változások együtt végtelenül pontos rendet adnak ki, a véletlenszerű elbomlások összessége mindig azonos érték-azonos fajta elem esetében.

(5) Tehát, ha azt mondjuk, hogy csak azt tekintjük igazságnak, ami egységes tulajdonsága a külön-külön, és tüzetesen vizsgált legkisebb részleteknek, és csak ezt fogadjuk el közös tulajdonságnak, akkor nem az igazság mellett kardoskodunk, hanem egyenesen megakadályozzuk az átfogóbb, nagyobb léptékű igazság érvényesülését. (mint például a bomlás atomonként nézve teljesen véletlen szerű, ám összességében nézve egyáltalán nem igaz)

S ez bizony a szavak történetének vizsgálatára is érvényes. Tegyük fel, hogy egy szócsoport összességére teszünk megállapítást. Ha külön- külön vesszük a szavakat, akkor minden egyes szóra bizonytalanná tehetõ az azonosítás, mert ki is tudná azt egészen pontosan? Márpedig a nyelvészet így dolgozik mindmáig. És derekasan küzd is - bizonyára legtisztább hittel - az átfogóbb bizonyosságok ellen, mert azok nincsenek benne a szavakban külön-külön. S úgy vélik e tudósok, hogy ha a magas szintű szakmai tudással kielemezett minden egyes kis részletben nem található semmiféle olyan közös szabályos

ság, amellyel valaki éppen elõhozakodott az egészet illetõen, akkor a részek bizonyosságába vetett hitük alapján tiszta szívvel el is vetik ezt az észrevételt. Vagyis a nyelvészet nem vette még át a fizikusok gyökeresen új világszemléletét, tehát több mint száz év késésben van.

Hadd mutassam be itt a rész és az egész eltérõ világát ezúttal az angol szókincs segítségével.

Néhány közös angol-magyar szót tartunk számon, s lehet, büszkén emlegetjük õket: 'paprika', `csardas','goulash',`hussar', `sabre' = szablya. Nagyjából ennyi lenne. Valóban

A szótárt olvasgatva véletlenszerűen szemünkbe ötölhet sok további gyanús szó is. De szavanként külön-külön bizonytalannak, alaptalannak tűnik a sejtés, mert még a betűk sem teljesen azonosak a megfelelõ szavakban, pl. `leak'=lék `bidon' = bödön, `field' = föld, `gob' = göb.

Így hát rendre el is hessegetjük a támadt érzést és a véletlen játékának tekintjük a jelenséeget. Ezt teszik a nyelvészek is az elõbb bemutatott, s régies szempontból mindenképp az érvényben lévõ tudományos alapelveknek megfelelõ okoskodásuk apján. Sajnos jelentõsége van a fontos-nem fontos, kívánatos- nem kívánatos alapon való csoportosításnak is, továbbá annak is, hogy ami nagyon nem érdekli az embert (tudományt), azzal nem foglalkozik, ám ellenkezõ esetben sokszor még a létezõ tűt is megtalálja a széna kazalban. Így végül mérhetetlen egyoldalúság, aránytalanság jön létre - még akár minden szándékosság nélkül is hamis világkép alakul ki.

Azaz eltűnik az átfogóbb, mélyebb igazság.

Most alább szavakat sorolok, s az elõzõeket figyelembe ajánlva kérem, minden részletezés, akadékoskodás nélkül fussunk át rajtuk: ne ítéljük lépésrõl lépésre a részeket, hagyjuk kiteljesedni magunkban együtt az egészet. Továbbá csak azon példák közül hozok egy csokorra valót, amelyek azonosításáanz a legkevesebbet sem kell kutakodni, annyit sem, mint pl. a 'languid' = lankad, `lanky' = langaléta, e lang-ban benne a 'long' = hosszú is, `sparks' = sziporkázik = szikrázik, `sweeper' - seperõ, 'bark' = bárka, `barber' = borbély, `balance' = mérleg, végül is billenbs ez, puff', puffcd' = puffad, puffasztott azonosításakor, csak a fülünket kell hegyeznünk:

angol: magyar:

anger harag, düh: inger, ingerültség

babe baba,ld.bab,báb,bábu,búb,bibe

bag bog = g>gy: bugyor, bögy, mint zsák

bale baj, csapás, bal l>j baj

baleful baljós

bat bod, ütõ

buck bak, pl. kecskebak, õzbak

bug bogár, mert bog az

chirp csiripelés

chunk fatönk, t>cs: csonk, tuskó

eat enni,ld. érek,étvágy

field föld

fig fuga

fine finom

frech friss

harsh hars(-ány, -ogó, -an, -ona)

hause ház

heap halom, azaz hupa, hege, huppanó

high magas, pl. hágó, felhág

lance lándzsa

lapel lapolás, hajtóka

lock lakat

loch luk

leak lék,szivárog

lack hiány, tehát luk

lazy rest: lézengõ, zs-vcl: lazsáló

loose Laza

lava láva, de ez magyar szó,csak mély hang

rcndhen: lev, ld. lé-lev - lés-leves pár-

ost, és pl. angol `lave' = öntöz,

laver mosdóüst: lavór, `lav' (lev) = mosdó

lush lés, leves = részeg, beszívott

low lenti, alacsony

mere merõ ("csupa" értelemben)

merely merõben

morsel morzsa

neck nyak

own ön: sajtit (ön magam: saját magam)

pair pár

par egyenlõség: pár pl. párhuzam

pap pép

petty pöttöm, pötty,

piece pici, kis darab, rész

point pont

reek rakás, halom, sok más jelentés mellett

riot riadalom, lármás csõdület

rip repedés, hasítás

sack szák, zsák, zacskó

wanly ványadtan, sáyadtan (vány v>f = fony, lásd ványadt = fonnyadt)

waste puszta (lásd p>v: veszt, elvesztegetett)

wander(ing) vándorlás, kószálás

zigzag cikcakk (pl. még: cikázik, cakkos)

Így távolról nézvést az összkép pontos szabályosságot mutat: ez a szócsoport a magyar szókincs része is, s ezt akkor is meg tudjuk állapítani, ha a legkisebb nyelvészeti képzésben sem részesültünk. Természetesen külön-külön minden egyes szópárra rámondható, hogy azonosításuk nem vehetõ 100%-osan biztosra. Így igaz, ki is merne megesküdni, hogy éppen az az egy azonosítás egész biztosan nem tévedés?

De láttuk, épp e kettõsség várható, ez a világ természete. S ebbõl az, hogy a részletekre tett megállapítások némi bizonytalansága nem lehet cáfolata az egészbõl kibontakozó egységes összefüggésnek.

Ez fordítva is igaz: az egészre érvényes összefüggés nem bizonyítja minden egyes részlet hibátlanságát.

Külünbcn is rnit tegyünk, ha értjük e kissé magyarosan oszszerakott mondatokat: `petty hause' = piti ház,' pair (of)fine fig(s)' = pár finom füge, `(it is a) lazy wander(er)' = laza vándor, '(it is) mere(ly) a heap of calamity' = merõ kellemetlen hupa (ahol calamity = kellemetlen, lásd pl. kalamajka).

Csak a kiejtés, a szó, és a mondat építése változott kissé.

Kísértetiesen tisztul a kép, nem?

Aki tehát azon vitatkozik, hogy azok a roppant töppedt torzult valamik körték-e, szilvák-e, almák-e, semmi képp sem juthat ellentmondásba azzal, aki csupán azt állítja, hogy gyümölcs mind. A két világlátás, a rész és az egész vitája tehát tök- életesen értelmetlen. Balga aki belemegy

Az elõzõek fontos tanulsága: az átfogó kép nem romlik, ha oda nem illõ szavak is rejlenek a szóhalmazban. Mi több, az átfogó kép bizonyosságának hibahatára eléggé nagy. Még a szavak ötven százalékos hibájával is tehetõ jó megállapítás az egészre, ha a halmaz egyik fele egységes, a másik fele pedig rendszertelen. Kb. 70%-nyi hibánál kezd számottevõen gyöngülni az összkép bizonyító ereje. Kicsit olyan ez - igaz, épp meg fordítva -, mint amit a reklám szakemberek mondanak: a reklámra költött pénz fele kidobott pénz - de nem tudni, hogy melyik fele. De megéri!

Továbbá a részletek is rendszerezhetõk csoportokba, mi által önmagukban szintén egészet alkotnak, s mint egészre rájuk is tehetünk általános megállapításokat. Így pedig egyre szűkíthetõ a kör. S különösképp mi magyarok nem veszhetünk el ebben a "játékban". Mert pl. míg a fizikusok nagy teljesítményű mikroszkópjai csak kevesek által érhetõk el, addig szavainkba rejtett képek bármikor, bárki által láthatóvá tehettik. S ennek segítségével a kiejtések, ABC-k, helyesírások út vesztõiben bolyongók megállapításai nem csak átfogóan, ha nem oly sokszor a legapróbb részleteikben is nem csak ellen õrizhetõkké válnak, hanem felül is bírálhatjuk õket.

Nem kell bizonyítani: a látó ember mindig mérhetetlen elõnyben van a nem látóval szemben. A látvány bizonyító ereje semmivel sem vetekedhet. A 14. fejezetben részletesen bemutatom ennek a magyar szavak azonosításban való felhasználási módját.

De a bemutatót megelõlegezve alkalmazzuk már itt is e képi módszernek az alapját, mert így megerõsíthetõ egy részcsoport által is az, ami a rész és az egész különválasztásából már azonnal adódott: az angol és a magyar szókincsnek a távoli múltból származó terebélyes, közös rétege van.

E "művelethez" példának a `tomb' angol szót választottam.

`Tomb' = halom, sírhalom, áttételes értelemben lehet sír- bolt, sírkõ", még áttételesebben halál, eltemet is:

`tomb' tömb domb

dombor, d>t tompor

`tamp' = ledöngöl tomp(ít), tömp(e)

`tumor' tömör

A kép tehát megingathatatlanná teszi azt az észrevételt, hogy e szócsoport egésze összefügg, miáltal a részletek (az egyes szavak) azonos tõrõl való származását külön-külön is bizonyítottuk, még akkor is, ha a `tomp' és a döng viszonyát itt most nem érintettük. De ha itt mégis folytatjuk, akkor menten beleszaladunk a `tomp', `tömb'

még tovább terjedõ világába is, pl. domb d>c hangmódosulással:

comb,

d>t: `tomb' = tömb,

a b-t p-ként ejtve pl:

tompor.

B, p nélkül, Csak t-vel a gyök tisztán:

töm, töm, tum, tam.

Lásd pl.

`tampon' = amivel "tömködünk`; vagy betömünk, `tumid' = tömött, puffadt, dagadt, `tumular' = t>d: domb alakú, `tumidity' = daganat, duzzadtság, mint tömb, ld.:

`tumor' = tömör.

F szóból a régi katonai egység a

tömény,

egy tömetnyi,

ezt mondjuk a pipadohányra is, mint adagra: egy tömés.

De a töm

tömöszöl, gyömöszöl

értelmű is, pl. a hun

`töm' = dugó

is, mert a lukat betömjük. Továbbá amit eltemetünk, hasonlóképp azt is tömjük, azaz tömedék, tömet, mibõl temetõ = tömetõ.

Tehát az angol

`tomb' = temetkezési hely, kripta, halál áttételes értelmezései is indokoltak.

A `temple' = szent domb, pedig valójában két szó:

temp és lom.

A jelentés is világos: összehordott, lomolt, tehát mesterséges domb, ahol temp

t>d, p>b:

domb.

E két szó együtt: domb-lom,

zártan, s lágyan ejtve: templom.

Nem épület tehát, ez csak kései értelmezés.

Vagyis bõvíthetjük az elõbbi magyar példamondatokat, például ezzel: `the petty hause on tump is a temple' = a piti ház a domb on templom.

Az itt bemutatott hatékony gondolkodási mód mindenképp újdonságnak számit a szavak életének kutatásában, ám más tudományágakban már réges- régen gyökeret vert, s nagy felvirágzást hozott. De szó sincs itt valamilyen merõben új felismerésrõl, a legújabb kor nagy eredményérõl. Mert ebben semmi új sincs, bevezetése tehát csupán fõ hajtás az õsi axióma elõtt, mely szerint:

(6) Sok lúd disznót gyõz

Éljünk vele, nagy erõt ad, és felvirágzást hoz."

Megjegyzés:

Az angol szókincs magyar rétege természetesen sok egyéb módon is feltárható. Az egyik ilyen módszer a megfelelõ szócsoportokban rejlõ alapképek párhuzamba állítása.

Pl.

peak = csúcs, orom, vagyis ami hegyes

peek = csípés pl. csõrrel, azaz bökés

peg = pöcök, ék, vagyis ami bök

pike = dárda, lándzsa, alapértelme p>b: bökõ pick = csákány, fogpiszkáló: bökögetõ picket = hegyes karó poke = bökés.

Világos, hogy ez mind egy szó, többféle kiejtéssel, s árnyalatnyit eltérõ jelentéssel. Így aztán aligha lehet vita tárgya, hogy ezek az angol szavak azonosak a magyar, bök, bökõ, bököd, bökés, bika, pöcök, pöcköd szavakkal, csak teljes körű b>p hang váltás következett be az angolok ajakán.

" E könyv utolsó simítása közben Darai Lajos elhozta nekem Simon . Zoltán "Dicsõség a sasnak és az égnek" című könyvét. (A szerzõ kiadás Vancouver, 1978.) Simon Zoltán e könyvének "Nyelvészkedni tilos című fejezetében (156-176. o.) ömlesztve hozza a legkülönbözõbb nyelvekbõl, így az angolból is annak bizonyítékait, hogy a magyar szókincs mily nagy mértékben szétterjedt egykor a nagyvilágban. Tehát Simon Zoltán e könyvének írásakor jól tudta már, hogy az angol szókincs bõvelkedik magyar szavakban. Ám ez a könyv nem juthatott el eddig a magyar olvasókhoz.