A Jézuskeresés húsvéti szokás volt vasárnap hajnalban katolikus vidékeken. S noha az ország nyugati felében még ma is él az emberek körében, nem olyan elterjedt, mint amilyen valaha volt a régi világban. Mégis egyre többen indulnak el - és nem csak katolikusok, protestánsok is! -  Istenkereső zarándokútjukon, s ha nem éppen húsvétkor, hát pünkösdkor, hogy Krisztus képmását hordozó búzaszemekként, összeadódva a szentlélek szeretetkovásza által,  aratáskor, az Úr asztalán örök áldozatra emlékeztető kenyérré váljanak.

Aki részt vett már pünkösdi zarándoklaton, az tudja, hogy nem is mindig a célba érkezés, inkább a közben megtett út számít, a fáradtságos, nehezen legyűrt kilométerek, a közösen morzsolt, zsongító imák, melyek által lelkünk Istenhez emelkedik.

Csíksomlyóról folytatva utunkat a Gyergyói-medencében az Árpád-kori körtemplomok, kolostorok, út menti pléh-Krisztusok és gyors folyású hegyi patakokra épített vízimalmok hazájában, itt-ott feltünedeznek a vasmegmunkáláshoz szükséges hámorok, és bányaipari érczúzók, posztóványolók, kártolók, az ember természetátalakító munkájának letűnt évszázadokból itt maradt kellékei. Öreg szerzetek ők, nyomukban már a tizenhetedik században gombamód nőttek ki a földből a fából készült épületek, készültek az udvarházak és kastélyok berendezésére szolgáló, mívesen megmunkált bútorok.

A Székelyföld északkeleti csücskében, a Görgényi-havasok és a Hargita lábánál, a György-patak és Békény-patak mentén, a görögkatolikus, a református és római katolikus templomot befogadó Gyergyószentmiklósra érkezve, a Tarisznyás Márton Múzeumból a szabadtéri malomkiállítás felé vesszük utunkat. A település az ezerháromszáz harminckettes évi pápai tizedjegyjegyzékben Georgio néven szerepel, nevének előtagját feltehetőleg Szent Györgyről kapta, utótagját pedig a gótikus stílusban épült, Szent Miklósnak szentelt templomáról, aki csakúgy, mint Nepomuki Szent János, a halászok, révészek, és vízimolnárok védőszentje. Alakját a keleti keresztény egyházban mély tisztelet övezi, a görögkatolikusoknál emléknapja ma is ünnep. A római egyház a tizenhatodik században napját törölte  kötelező ünnepei sorából, egy évszázaddal később, az ezerhatszázas évekre azonban a vízimalmok már így is a társadalmi élet fontos színterévé váltak. Itt találkoztak a terményeiket őröltetni hozók, híreket cserélve a malom körül megépült fogadókban, míg a város a tizenkilencedik századra a környék kereskedelmi központjává nem lett.

Malom lehet bárhol a világon, de Erdélyben a legszebb, s azon belül is ott, ahol a molnárok védőszentje vigyázza évszázados álmát. Aki belép egy-egy ilyen ódon épületbe, a malomkövek gerendelyek bélkerekek, ványolókádak, csutorák között a csöndben felsejlik előtte valami a régmúlt időkből, ember és természet örök és megfejthetetlen kapcsolatából. Látja maga előtt, amint messzi földről érkezett teherhordók a vállukról mérlegre hányják a gabonával telt zsákokat, megtörlik napbarnított, izzadt homlokukat, majd néhány szót váltva a molnárral várakozni kezdenek egy nagy korsó friss forrásvíz csöppjeit kortyolgatva...

A malom költőinket, íróinkat is megihlette: „Térkép, iránytű, ócskaság, / S túrista-fénykép, egy halom, / Közülük egy szívembe vág, vízimalom, vízimalom. / Szabad fiúk szabad habon, / Szabadvadász víg cimborák, Három diák a csolnakon / És messze, messze iskolák...” olvassuk a brassói születésű, természetimádó Áprily Vízimalom című versében.
- Vajon milyen élmény, s melyik malom ihlette őt versének megírására, - talán éppen az iskolás éveinek otthont adó, Parajdtól nem is olyan messze lévő gyergyószentmiklósi lisztelő Tinka- vízimalom? És tagadná-e valaki, hogy térképek, iránytűk és mindenféle műszerek nélkül, egyedül a szív vezetésére hagyatkozó tájékozódás a legnagyobb iskola egy ember életében?

De menjünk mélyebbre a nemzeti emlékezetben, s hallgassuk, mit mesél nekünk az időt történelemmé porlasztó gyergyószentmiklósi malomkerék! A környék egyik történelmi legendája szerint a város dombján újjáépített várat Both András királybíró lakta családjával, akit igazságossága miatt igen szerettek a székelyek. A Rákóczi-szabadságharc idején ő vezette Gyergyó népét a labancok ellen, amikor 1707-ben Akton német vezér a székelyek megtámadására készült. Both királybíró sereget gyűjtött és a németek feltartóztatására sietett. Vitézül küzdött csapatai élén, már-már visszaverve a labancokat, amikor két havasi pásztor elárulta őket. Both a túlerővel szemben alulmaradt, és a németek fogságába került.
A beözönlő idegenek a várost felperzselték, a hagyomány szerint “egy födél sem maradt, ahová a lovakat beköthették volna”. Both Andrást saját várában végezték ki, erődítményét lerombolták, még állatait is elhajtották, később az itt lakó székelyek búcsújáróhelyet építettek.

És egy évszázaddal később, reformkori költőnk vajon melyik felső-tiszavidéki vízimalom kerekének suhogásából hallotta ki a következőket: „Hányszor zengett ajkain „Ozmán vad népének / Vert hadunk csonthalmain / Gyõzedelmi ének!/ Hányszor támadt tenfiad/ Szép hazám, kebledre,/ S lettél magzatod miatt /Magzatod hamvvedre!” ? - érdemes-e hozzáfűzni akármit is nemzeti imánk, a Himnusz soraihoz? Mert: „Háború van most a nagy világban, Isten sírja reszket a szent honban.” - állapítja meg a Himnusz születése után harminc évvel később a történelem malomkövei között keserűen őrlődve Vörösmarty „A vén cigány”-ban. „A világ a káprázatos erők és tömegek hatalmassága, amelyen a pénz bődül végig, ahol a madárnak is gép a szíve” – felel rá hetven évvel később az Isten igájában szerzője, Nyirő József - egyik szereplője valahol a Kelemen havasokban a Csillagig érő emberek című novellájában. És Nyirő csillagig érő emberei ott voltak néhány évtizeddel később, amikor az éjjel-nappal, minden hullámhosszon sugárzott hazugságok által „lecserélt kulissza-egünkről” a csillag hatalmas robajjal hullott a földre. Amelynek zaját ugyan meghallotta a New Yorkba menekült Márai, de nem hallották Amerika vezetői, akik fájdalmában magára hagyták az országot, amikor „meghasadt az égbolt, mert egy nép azt mondta: „Elég volt!”

Mert a világ sorsát irányítók mindig pontosan tudták, mit kell tenniük: „Trianon”-ban az ország testét feldarabolták, Erdélyt elcsatolták. S bár Gyergyószentmiklós a második bécsi döntés után visszakerült Magyarországhoz, ezerkilencszáz-negyvennégyben újabb korbácsütéssel a népek Krisztusán a szovjet hadsereg Romániának visszafoglalta. S van-e még nép a földkerekén, amely történelme során annyit szenvedett, mint a magyar?...

És Jézuskereső utunkon a Békény-patakon épített fűrész vaskarjainak rendíthetetlen ide-oda mozgása, a szerkezet zakatolása közben tekintetünk a fűrész fölé emelt építmény homlokzatának lécezetébe, gondos mesterkezek által vágott kicsi keresztre téved. A zakatolás elcsöndesedik, s a kereszt alakú „ablak” mögött felsejlő, napsütötte, szélben remegő lombok mögül ki-kivillanó kékség láttán Isten magához ölelve kiemel minket az idő sodrából.

Miért keresnénk hát holtak között az élőt? - kérdezzük mi is a vizet hajtó keréktől. És elcsendesedésünkben válaszol a zubogó víz, fénylő ruhás angyalokként felelnek a patak hullámain tükröződő csillámok.

 

Galgóczy Zsuzsa