Amikor az olvasók Vladimir Megre könyveiből a Ringing Cedars of Russia (A Zengő cédrusok) című kötetet kinyitják, szembesülnek a “dácsnik” fogalmával (a tulajdonosa egy dácsának – ami egy nagy vagy kis tanya vidéken, kerti parcellákkal). A könyvekből megtanulhatjuk, hogy Anasztázia (tulajdonképpen a szibériai Gaiai ősanya – a ford.) kedveli és elismeri a dácsnikat, és példaként mutatja be, demonstrálva hogy a vidék miképpen tudja az extrém krízis periódusait túlélni. Valóban, a Szovjetunió összeomlásakor, amikor a nemzeti valuta csereértéke tizedére csökkent, a lakosság megtakarításai eltűntek, a kormánynak semmije sem volt a bérek fizetéséhez, – és mégis – az emberek nem maradtak éhesek, nem volt általános felkelés, és a vidék nem onlott össze teljesen, köszönhetően annak, hogy tényszerűen a lakosság nagy hányada megművelt parcellákkal és földekkel rendelkezett, olyanokkal, amiket dácsáknak hívnak.

 

A dácsa mozgalom az 1960-as évek elején kezdődött. Abban az időben egy rendelet született, amit megengedte a polgároknak, hogy saját földparcellát szerezzenek. A rendelet robbanásszerűen sokasította a dácsákat, a kis- és nagyvárosok körül dácsa telepek bújtak elő. Először a parcellákat cégek adták a munkásaiknak és irodai alkalmazottaiknak határozatlan idejű használatra, miután már öt évet dolgoztak. De aztuán kötelezővé tették a földek művelését, máskülönben a parcellát elvették. Ráadásul a nagyobb volumenű építkezések tiltva voltak, csupán egy viskót, fészert, vagy ideiglenes lakóházat lehetett felállítani. A lefoglalt földek terméketlenek voltak, teljsen elgyomosodva. Ezek azok a földek, amiket a dácsnikok virágzó kertekké alakítottak az évek sokasága alatt. A dácsa mozgalom csúcsa az 1980-as években volt, amikor vidéken nyilvánvalóvá vált az élelmezési probléma. A totális élelmezési elégtelenség körülményei közepette a dácsa kertek jelentették a túlélést.

 

A Szovjetunió összeomlása (tervezett bedöntése – a szerk.) után a földeket teljesen a privatizáció útjára tették, a körülmények és megszorítások lazultak. De az új, kapitalista gazdaságban, ezentúl semit sem adtak ingyen. A dácsnikok először gyümölcsfákat és eperfákat ültettek a parcelláik közepére és határszéleire; valamint bokrokat a telekkerület mentén kerítésgyanánt. A fennmaradó részek szolgáltak a gyökérzöldségek, zöldségek és bogyós gyümölcsök helyéül. No és persze virágokkal is díszítették a parcellákat.

 

 

Vegyünk egy tipikus területet Közép-Oroszországból, amit 25 évig műveltek már (egy érett dácsa kora). Található rajta egy almafa, két eperfa, két homoktövis bozót, hét fekete ribiszke bokor, tizenöt málna bokor, és két egres (köszméte) bokor. Van két 180x240 cm-es üvegház paradicsommal, egy 80x150 cm-es ágyás uborkával, egy 150x200 cm-es ágyás répával és céklával, egy 200x250 cm-es ágyás káposztával, egy 200x200 cm-es ágyás cukkinivel, egy 150x150 cm-es ágyás fűszerekkel, és három 60x300 cm-es ágyás eperrel. A virágágyások pedig szétszórva az egész területen. Természetesen vannak nem művelt területek a parcellán és található rajta egy házikó, egy csűr és egy komposzt gödör.

 

A terméshozam megközelítőleg a következők szerint alakul egy ilyen területen:

 

1. Alma - 50 kg

2. Faeper - 20 kg

3. Homoktövis - 30 kg

4. Fekete ribiszke - 16 kg

5. Málna - 70 kg

6. Eper - 70 kg (egy szezon alatt)

7. Paradicsom - 150 kg

8. Uborka - 60 kg

9. Répa - 18 kg

10. Cékla - 15 kg

11. Káposzta - 35 kg

12. Cukkini - 20 kg

 

Ennek egy részre frissen kerül fogyasztásra, a másik része tartósítva lesz.

 

A paradicsom és uborka sózott és pácolt, krémek készülnek a cukkiniből és padlizsánból, a káposzta sózott, marinált és céklával vagy anélkül pácolt, a hagyma és fokhagyma céklával vagy anélkül marinált. Dzsemek, kompótok és szörpök készülnek gyümölcsökből és bogyókból. Ízek készülnek az édespaprikából és változatos zöldségekből, valamint gyümölcsszószok. Minden dácsniknak saját speciális receptjei vannak, és minden emer tartósítmányainak sajátos ízvilága.

 

Minden családnak mindig adódik többlete is a 600 nm2-es területről. Az élelmiszerválság alatt az emberek egymásnak adták a többleteiket, végeredményben minden család felhalmozott egy változatos zöldség- és gyümölcsállományt. Említésre méltó, hogy a dácsnikok szintén szerették a szomszédos erdők vad gombáit és bogyósgyümölcseit gyűjteni. Ezen ínyencségekből változatos készítmények lettek télére. Nemkülönben a poszt-szovjet idők válsága alatt, további földek lettek foglalva a burgonya számára.

 

A dácsa mozgalom volt és jelenleg is a legelterjedtebb és legnépszerűbb mozgalom a Szovjetunióban és a poszt-szovjet Ororszországban. Mind a mai napig 40 millió (!) család rendelkezik dácsával, és nagyjából 120 millió ember, vagyis a népesség 85%-a táplálkozik a saját dácsájáról. Manapság 20 különböző magazint jelentetnek meg dácsnikoknak, 5 televízió műsort, hatalmas számú weboldal foglalkozik a témával és van elektronikus program is a dácsák témájában. Még egy társadalmi szervezet is létezik: az “All-Russian Gardeners Union”.

 

Néhányan úgy hiszik, hogy a dácsa mozgalom eltűnik és a modern ifjúságot nem érdekli a föld. De a dácsa mozgalom helyébe egy új került – a Kin’s Settlements – és ez viszont szignifikánsan növekszik és nyereséges.

 

U.i.: 2013-ban egy új törvény lépett életbe, megengedve a dácsnikoknak, hogy áttehessék a címüket a dácsájukra és a dácsájukat tehessék a hivatalos tartózkodási helyükké.

 

 

Forrás: greenr.blog.hu/2013/08/14/az_orosz_organikus_kiskertes_tanyak_dacsak_mozgalmanak_tortenete