Bejelentkezés



Partner oldalak

Statisztika

websas.hu Google PageRank

NetworkedBlogs

 
 
Kezdőoldal Örökség


Magyar Hagyományok SzeR-TáRa PDF Nyomtatás E-mail
Pataki Tamás célja a szerves kultúra: a kortárs organikus művészet és a magyar népművészet bemutatása, illetve ezekkel kapcsolatos ismeretek gyűjtése és átadása. Emiatt nevezi vigántpetendrei portáját a „Magyar Hagyományok SzeR-TáRa"-nak.
Bővebben...
 
Nagy érdeklődés kísérte Michelangelo Naddeo kolozsvári előadását PDF Nyomtatás E-mail
2010. május 09. vasárnap, 12:51
Nagy érdeklődés kísérte Michelangelo Naddeo tegnapi kolozsvári előadását annak ellenére, hogy a helyi újság - Szabadság - megtagadta az erről szóló előzetes híradást. A közel háromórás előadás hallgatói között elsősorban értelmiségiek, egyetemi hallgatók és művészek voltak. Az MVSZ kolozsvári székhelyén angol nyelven megtartott és kiváló minőségű magyar tolmácsolásban közvetített előadás azokat a kulturális jegyeket és jelölőket összegezte, amelyeknek segítségével nyomon követhetők a magyarságnak, mint jegyek és jelölők hordozójának kirajzása a Kárpát-medencéből, majd elvándorlása Közép-Ázsiába, legfőképpen a Tarim-medencébe, majd kétezer év múltán a Kárpát-medencébe történt visszatelepedése.
Bővebben...
 
A magyar Európa legősibb népe? - Interjú Michelangelo Naddeo-val PDF Nyomtatás E-mail
2010. február 22. hétfő, 01:47

 Michelangelo Naddeo itáliai kutató vallja, hogy Európa első kultúrateremtő nemzete már a neolitikumban megjelent, a Kárpát-medence őslakos népe, a magyarság volt.

 - Olasz származása ellenére már évtizedek óta foglalkozik a magyar történelemmel. Miért pont Európa egyik legismeretlenebb országa lett kutatásainak tárgya?

 - Bár Olaszországban születtem, szokatlan családnevem és kinézetem alapján már fiatalkorom óta kételkedtem abban, hogy  valóban minden felmenőm olasz származású volna. Ekkor határoztam el, hogy megpróbálok életem során minél több kultúrát és népet megismerni, hogy megérthessem, kik voltak az európaiak ősei és hogy én honnan jöttem. Emiatt fordult érdeklődésem az ókor felé. A régészet és a történelem pedig mindig is a hobbijaim közé tartozott. A bronzkori Európa története mindig vonzott. Főképp, mert úgy gondoltam, hogy a földrész az indoeurópaiak érkezése előtt sem volt lakatlan, ahogy továbbvezettem ezt a gondolatot, egy idő után eljutottam az egykori Pannóniáig és annak lakóiig.

Bővebben...
 
Régi Székely Himnusz PDF Nyomtatás E-mail
vagy: Csíksomlyói Mária-siralom, kb. 1350-ből
Bartók Béla jegyezte le a Csíki-medencében. Dallama hasonlít a Bartók Béla által írt "Egy este a székelyeknél" c. zenemű nyitányához. Mivel a nem-katolikus székelyek himnuszukként nem énekelték ezt a Mária-dalt, így vált a székelyek himnuszává a XX. században az 1921-ben Csanády György által írt és Mihalik Kálmán által megzenésített Ki tudja merre kezdetű dal. Ezt a Mária-éneket a katolikus székelyek éneklik a csíksomlyói Mária búcsúk alkalmával.
Bővebben...
 
A magyar Európa legősibb népe? PDF Nyomtatás E-mail
Michelangelo Naddeo itáliai kutató vallja, hogy Európa első kultúrateremtő nemzete már a neolitikumban megjelent, a Kárpát-medence őslakos népe, a magyarság volt.
Bővebben...
 
Magyarok génállománya PDF Nyomtatás E-mail
Tóth Imre: Génjeink

Az utóbbi két évtizedben a genetika rendkívül sokat fejlődött. Az eredmények egyre megbízhatóbbak lettek, az elvégzett vizsgálatok száma pedig nagyságrendekkel nőtt a korábbiakhoz képest. Mindez bennünket, magyarokat is érint, mert ugyan a hazai források ezen a területen is szűkösek, de a nagy nemzetközi populációgenetikai vizsgálatokba legtöbbször minket is bevontak. Ezek révén egyre több adat áll a rendelkezésünkre. Sokaknak talán meglepő, de ezek az adatok éles ellentétben állnak „hivatalos” történelmünkkel. A genetikai vizsgálatok ugyanis egyáltalán nem igazolják se „finnugor”, se „török” eredetünket. Azért nem, mert mi nem vagyunk se finnugorok, se törökök, és a genetika a finnugrizmussal és a turkológiával ellentétben valódi tudomány.
Bővebben...
 
Karaul elment PDF Nyomtatás E-mail
Karaul, az őrző táltos eltávozott közülünk! Emlékezzünk meg szelleméről méltóképp és mondjunk imát, gyújtsunk egy gyertyát! Tudtuk, éreztük, hogy földi életének lángja már halványan pislákol. Mégis, mégis váratlanul ért a hír: Koppány nembéli KARAUL Horváth fia: János György 2009. álom havának 19. napján 13 órakor eltávozott a hadak útjára. Az Öregistennel van találkozása. Fontos ügyben járul a Teremtő elé, az ő szeretett nemzete ügyében megy, hogy személyesen mondja el, baj van, nagy baj.
Bővebben...
 
Amit szintén a Szent Koronával kaptunk PDF Nyomtatás E-mail
I. rész

    Urunk megígérte az Élet Koronáját és meg is adta. Ugyanígy megígérte Isten Kardját is, és ezt is megadta. Eddig csak legendának gondoltuk a dolgot, de a Szent Korona Dukász- és Geobitzász-képe eloszlatja kételyeinket. Ha mégsem oszlatná el, ha téves értelmezéseknek gondolnánk e képek üzenetét, a Jelenések Könyvében el is olvashatjuk a konkrét ígéretet.

Bővebben...
 
NOVEMBER 19. - ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET PDF Nyomtatás E-mail
Erzsébet II. András királyunk lánya volt. Tizennégy évesen feleségül adták Lajos thüringiai őrgrófhoz. A hercegnő már hat év múlva özvegy lett: férje 1227-ben felöltötte a keresztet, a Szentföldre indult, de útközben megbetegedett és meghalt. Erzsébet, akinek jótékonykodása miatt már korábban is meggyűlt a baja férje családjával, magára maradván Marburgba költözött, és belépett a Ferenc-rendbe. Javait és rövidke életének hátralévő néhány esztendejét a betegek és rászorultak gondozásának szentelte. 1231. november 16-án éjfél körül halt meg, huszonnégy évesen. Három és fél esztendővel később, 1235. május 26-án, pünkösdkor avatták szentté (valójában júl. 1-jén, máj. 26. az eljárás kezdetének időpontja volt), s a rákövetkező év májusának első napján "emeltettek oltárra ereklyéi", azaz szenteltek templomot sírhelye fölé.

Bővebben...
 
Magyarország nem jogállam? PDF Nyomtatás E-mail
2009. szeptember 18. péntek, 07:10
Hallom a Kossuth Rádióban, hogy Kenedi János több évtizedes, történelmi értékű okiratokba szeretne belenézni, azok tanulmányozása céljából, és ezt a mai törvények meg is engedik. Neki mégsem engedte meg a levéltár.Bírósághoz fordult .Az ítélet úgy szólt: a betekintés törvényes, a levéltár köteles megengedni. Mégsem engedtmeg neki.
Szeptember 8-án, a kedd esti "Közéleti ütköző" című rádióműsorban (Bálint István volt a szerkesztő-műsorvezető) ezzel kapcsolatban kikérték két szakértő véleményét, az egyik nevét nem értettem, a másik Lövétei István alkotmányjogász volt. A kérdésre, hogy mit lehet olyankor tenni, ha az állam (valamely intézménye) nem tartja be a törvényeket, ezt válaszolta: „Nincs olyan alkotmány a világon, amely azzal foglalkozna, hogy az állam törvényt sérthet! Nincs mit tenni! Nem valószínű, hogy rendőrséggel ki lehetne kényszeríteni az erre vonatkozó, jogerős bírói ítélet végrehajtását.”
 Tulajdonképpen annak beismerése történt, hogy Magyarország NEM JOGÁLLAM!  Szerintem Lövétei István alkotmányjogászt, és a többieket, akik esetleg szintén nem tájékozottak ezen a téren, fel kellene "homályosítani" arról, hogy de igen, a világon legalább EGY olyan alkotmány van, amely "foglalkozik" azzal hogy a hatalmon lévők törvényt, alkotmányt sérthetnek, és hogy akkor mi a teendő!

Bővebben...
 
ZARÁNDOKLAT A SZÉP-HAVASRA PDF Nyomtatás E-mail
2009. július 15. szerda, 20:39
Alapfa-letétel Pünkösd hétfőn

Olyan idő köszöntött ránk Pünkösd hétfőnek reggelén, amire azt mondják, hogy „a kutyát sem zavarják ki”. Hideg és szűnni nem akaró eső. Ennek ellenére 450-500 zarándok gyülekezett Gyimesfelsőlokon a Ciherek-patakánál, hogy részt vegyen a Magyar Hagyomány Műhely és a Szép-havas Egyesület által meghirdetett zarándoklaton.

     A zarándoklatot Molnár V. Jóska bácsi és Platthy István vezették. Útközben Jóska bácsi megmutatta és beszélt a csak ezen a környéken található különleges orchidea-fajtáról, a Boldogasszony papucsáról. Később egy olyan helyen, ahonnan jó idő esetén csodás kilátás nyílik, a Mennyei Atyád dicsőítő imádságra megállt a zarándokmenet.
Bővebben...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL

Video Comments

  • MOD_VIDEOCOMMENTS NO COMMENTS
RocketTheme Joomla Templates