Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, még azon is túl, ahol a kurta farkú disznó túr, volt egy zöldszakállú király.

Az a zöldszakállú király egyszer fogta magát, elindult vándorolni. Már nagyon sokáig vándorolt, bizonyosan megjárt már száz tű hosszát, egyszer csak azon vette magát észre, hogy bizony tizenhét esztendeje már annak, amióta ő hazulról eljött. A sok járás-kelésben nagyon kifáradt, megszomjazott, leült egy patak partjára. Azután lehasalt a víz színéig, hogy majd iszik egy jót. Alig kortyantott egyet-kettőt, valaki megfogta a szakállát. Húzta volna ő vissza, de nem tudta. Odakiált a vízbe:

- Hallod-e, te nemtudomki , ereszd el a szakállamat, míg szépen vagy!

De még annál jobban húzták. Már rimánkodásra fogta a dolgot, mert annyira húzták befelé, hogy majd megfúlt. Azt mondja egyszer a vízben valaki:

- Ha ideadod nekem, amit az országodban nem tudsz, eleresztem a szakállad.

- Ugyan mit nem tudnék én az országomban? A legutolsó tűt is tudom! - mondta a zöldszakállú király.

- De csak ígérd meg, hogy amit az országodban nem tudsz, enyém lesz! - mondta a vízben az ördögök királya. Mert az volt!

- Hát jól van, legyen a tied! Úgysem sütsz te abból a kenyérből, amit én az országomban nem tudok! - mondta a zöldszakállú király.

De már nagyon rossz volt neki a kénytelen-kelletlen hason való fekvés. Végre eleresztette az ördögök királya. Akkor aztán indult a király hazafelé, azon gondolkozva, mi is lehet az, amit ő otthon az országban nem tud.

Egy különös királyi út rajzolódik elénk a mese első szakaszában. Nem csatába indul a király, nem is vadászatra megy, mégcsak nem is országos ügyekben jár el, álruhát sem öltött, hogy alattvalói sorsát kifürkéssze. Viselkedése szinte érthetetlen. Miért hagyja el otthonát, országát, miért bolyong minden ok és cél nélkül a világban? A kérdésekre nem is tudnánk válaszolni, ha Illyés Gyula is engedett volna a "szépírói viszketegségnek", s a látszólag túl egyszerű, semmitmondó szöveget kiszínezte, átformálta volna, amint tette azt Wass Albert. Ő nyilván arra gondolt, hogy a fantáziátlan, tanulatlan "adatközlő"nem tudta eléggé választékosan, érdekfeszítően, romantikus pátosszal előadni mondandóját, s egy kicsit besegített ennek érdekében. Bár ne tette volna! Ez a szövegváltozat azonban - szerencsénkre -, megőrizte az eredeti, kulcsfontosságú kifejezéseket, szóképeket, melyek lehetővé teszik számunkra a meseszöveg felszín alatti, mélyebb rétegeinek feltárását. Az első ilyen útbaigazító mondat, hogy a király "már száz tű hosszát is megtett "vándorlása során. Rendkívül tömör és pontos ez a tájékoztatás két szempontból is, de egyenlőre csak az egyik jelentését értelmezzük. Száz tű hossza az legjobb esetben is csak néhány méter. Lehetne ez a helybenjárás irónikus megfogalmazása, azonban népmeséink királyai nem szoktak tizenhét esztendeig helyben járni, ellentétben korunk hatalmasaival. Akkor hát mit jelent ez a kifejezés? Nyilvánvalóan arra figyelmeztet, hogy ez az út nem kilométerekben mérhető, nincsenek fizikai paraméterei, hanem belül, a lélek útján kell tájékozódnunk, vagyis bennem, bennünk, mindnyájunkban zajlik ez a dráma. Hol van ez esetben az én otthonom, amit elhagytam? Lelkem otthona az a láthatatlan, mérhetetlen, megfoghatatlan pont, lényem középpontja, melyből az életadó energia sugárzik, ami létemet fönntartja. Ennek nincs fizikai vetülete, ahogy a pontnak sincs - ugyanolyan irracionális létező .Ő a kezdet és a vég. Magyar nyelven azonban többet is megtudhatunk mibenlétéről, ha a pont szó első mássalhangzóját behelyettesítjük annak hangalaki váltópárjaival , vagyis a B, F, és V betűkkel. Ekkor ez a misztikus létező valami fontosat elárul önmagáról, azt ugyanis, hogy a PoNT BeNT és FeNT VaN . Amennyiben az utolsó szóhoz is hozzáfűzzük a "T"betűt, könnyen eljuthatunk e misztérium alanyáig, akire állításunk vonatkozik: aTya .

Nyelvi úton tehát sikerült meghatároznunk én-tudatunk forrását, "otthonát", a mindenütt és mindnyájunkban jelenlévő teremtői minőséget. Ebből a teremtői teljességből szakadt ki, indult útnak a király, aki emberi mivoltunk egyik felét, a férfi létállapotot képviseli. Ő a ráció, a bal agyfélteke által vezérelt folyamatok képviselője, míg otthonhagyott fele-sége az intuitív ráismerések, illogikus megsejtések letéteményese.

E felismerés teszi ezt a mesét időszerű üzenetté. Korunk patriarchális alapozottságú társadalmai kizárólagos érvényűvé tették az ésszerűséget, a logikát, a praktikumot. Az emberiség hosszú ideje ezen az úton menetel, megfeledkezve teljességének másik feléről. Ennek híján nem csoda, hogy ereje fogyóban van, útja céltalannak tűnik, s szomjazik nagyon valamire. A szomjúság hiányérzetet jelent, a víz a lélek képjele, a lélek a nőiséghez kapcsolódó fogalom. Királyunk szomjúsága tehát az otthon hagyott fele-ség utáni vágyakozásból fakad, vagyis a teljességet feledő, a részlegesség magányában vándorló ember szeretetre szomjas. Ez a vágyakozás mutatkozik meg a király szakállának színében is.

Az emberi arc hármas felosztásán belül a homlok a szellemiség, a szemek a lelkiség, az orr, ajak, áll pedig a testiség jelölői. A szakáll, mint az áll meghosszabbítása, a testi jellegű, földhöz kötő energiák, képzetek, gondolatok mutatója, ha ez ráadásul zöld, akkor nyilván igen erősen élnek ezek a hatások a királyban.

A nőiségben megnyilatkozó életbölcsesség hiányában királyunk szükségszerűen az ördög markába kerül. A víz tükrének túlfelén tulajdonképpen önmaga rosszabbik énje, az ördögi király jelenik meg, és a sors kezeként ragadja meg a király felerősödött vágyainak szimbólumát, a zöld szakállat. Ebben a pusztulással fenyegető léthelyzetben királyunknak nem marad más választása, mint hogy teljesíti az ördög parancsát. Útját megszakítva visszafordul a kiindulási pont irányába, otthona felé.

Ezek után most vizsgáljuk meg a már említett kulcs-kifejezés, a "száz tű "második jelentését. Ez első esetben figyelmünket befelé fordította, most pedig ugyanilyen érvénnyel felfelé fog irányítani bennünket, vagyis a kívül-fent és a belül-fent párhuzamaira érezhetünk rá. A külső univerzum természetének tér-idő folyamatait, a csillagvilág látszólagos változásrendje mutatja. E folyamatok fejeződnek ki a napszakok, évszakok, emberöltők egymásutánjában, ezek hatása alakítja belső kisvilágunk természetét is.

A "száz "hangalakjával és számértékével is a Szűz csillagképpel jelölt időszaknak a megidézője. A "tű"- mint a varrás eszköze, szintén erre utal, hiszen a varrás, varrással-varázsolás jellegzetes szűzi tevékenység. Ugyanakkor a szakáll szó hangalakilag a Bak második Hold-házára, a Sakálra rímel, majd pedig a bakszakállú, bakszarvú ördög megjelenése és magabiztos fellépése figyelmeztet rá, hogy az ő felségterületén jár királyunk, annak is a harmadik harmadában, mely az elemi rokonhatás szintjén a Bakon belüli Szűz dekanátusi részegység, mivel az asztrológiában mindkettő föld elemű jegynek minősül, harmadik társuk pedig a Bika. Vagyis a zöldszakállú király a Bak jegyidőszak végéig eljutott vándorlása során, a mese itt kezdődik. Ezen a határponton kapja el őfelségét az ördög. Nyomatékosítja mindezt, hogy a király patakhoz és nem folyóhoz érkezett, a PaTaK szó ugyanis hangalakjában rejt két ördögi jellemzéket , ezek a PaTáK és a PaTKó .

Bak havában a Nap már alacsonyan jár az égbolton, ereje fogytán, alig ad fényt a világnak. Minden létező óhajtja újjászületését, megerősödését. Az elöregedett, kifáradt, feladatukat ellátni képtelen létformák elenyésznek a természetben, s helyüket új, friss életcsírák veszik át. Királyunk is, mint a megfáradt Nap, nehezen bírja már a menetelést, s mintha csak annak útját követné, egyre lejjebb ereszkedik. Megáll, leül, lehasal, hogy szomját oltsa, erőt merítsen, s ekkor ragadja meg szakállát az ördög.

A zöldszakállú király viselkedése arra utal, hogy alkalmatlan a továbbhaladásra, ráadásul nem is itt lenne a helye. Miért ő indult útnak? Királyok csatába szoktak vonulni, nem szerencsét próbálni. Koronázott királynak már illik tudnia, hogy hol a helye, mi a feladata. Vándorútra a királyfinak kell mennie, szerencsét próbálni, helyet keresni a világban mindig a gyermekek indulnak meséinkben, nem az apák. Nyilvánvalóan szereptévesztés történt, a király identitás-zavarral küszködik, nem találja a helyét a világban. Érdekes módon ezúttal az ördögök királya a pozitív hős, hiszen ő a dolgát végzi, méghozzá nagyonis jól. Saját téridő-egységének uraként jár el. A Bak havában a Szaturnusz van uralomban, a Mars pedig erőben. Az ördög határozott, kérlelhetetlen fellépésével az itt esedékes tulajdonságokat eleveníti meg. Szaturnuszként a határt, két világ határát őrzi, s a méltatlant nem engedi tovább. Marsként pedig harcias, erőszakos módon állítja meg az embert. A szakáll megmarkolásának tényében a Szűz dekanátusi hatás is érzékelhető, mivel a Szűzben Merkur van uralomban és erőben egyaránt, s a kezek hagyományosan az ő felügyelete alá tartozó testrészek, amint azt nevének mássalhangzó-váza is igazolja: MeRKuR = MaRKoL .





Az ördög vízalatt léte azt a Vízöntő-hatást mutatja, amikor e szomszédos jegytartomány, a Vízöntő, mindkét irányban "ráhullámzik"a mellette lévőkre, egyfelől a Bak, másfelől a Halak téridő-egységére. Ugyanez az erőhatás teszi lehetővé, hogy a király az időben hátrálva visszatérhessen otthonába.

Tudjuk, hogy 17 esztendeje vándorol a király. Ha az esztendő helyett évet mondunk ,ami nem megengedhetetlen változtatás,akkor jelentése lesz e számnak is. Az "év"ugyanis "ív"-nek is olvasható, a 360 fokra osztott teljes kör ívét jelentheti ez esetben. Ha most a Bak jegy utolsó, harmincadik ívhosszától 17-et visszaszámolok, nagyjából a jegyidőszak közepén, a Bika hatásokkal átszínezett második harmadban találom magam. Lehet, hogy e Bika hatás okozza a szakáll zöld színét? Mindenesetre e zöld szakáll nem egyedülálló hagyományunkban. Pap Gábor a Karácsony a magyar csillagos égen c. könyvében idéz egy betlehemes játékból, ahol is az egyik szereplő, a Bak képviseletében megjelenő Öreg mondja a következőket: "Ti itt csak esztek-isztok, az Öregapátok zöld, mohos, stb. szakállával meg nem gondoltok!"

Ezek után már el kell gondolkodnunk, ki is ez a zöldszakállú király? Minden jel arra mutat, hogy tulajdonképpen neki kéne itt uralkodnia, s nem az ördögnek. Itt van az otthona, e jegy közepén, zöldes-mohos szakálla van, csak egy a gond, alkalmatlan az uralkodásra. Nem törődik alattvalóival, családjával, magányosan bolyong a világban, vagyis uralkodóhoz méltatlanul viselkedik. Ezért hívódik elő rosszabbik énje, s veszi át a hatalmat, arra kényszerítve a királyt, hogy indítsa útnak fiát, vagyis ébressze fel, élessze újjá önmaga gyermeki énjét. A zöldszakállú még nem tudja, mit követel az ördög, hiszen nincs tisztában helyzetével. A tudatlan emberre jellemző önteltséggel reagál, azt képzeli, nincs olyasmi az országában, amiről ő ne tudna, miközben rég nem törődik vele. Az önismeret hiánya bizony jövőnket veszélyezteti, gyermekünket követeli, ugyanakkor a gyermeki helyetállás , áldozat jóváteheti az apák vétkeit.

A régiségben a karácsonyt megelőző szentestén emlékeztek Ádám-Éva bűnbeesésére. Látszólag nem sok köze van ennek a mesének ama régi történethez, de ha jól belegondolunk, némi hasonlóság felfedezhető, ugyanis nemcsak Éva felelős a történtekért. Ádám volt az, aki hagyta, hogy figyelmét eltereljék az Úr parancsáról, vagyis szelleme "elment otthonról". Nem volt elég éber, nem látta át a helyzet fonákságát. Csak akkor kerülhetünk az ördög csapdájába, ha belső látásunkkal nem figyelünk folyamatosan lényünk teremtői középpontjára, ha tudatunkat hagyjuk manipulálni, ha figyelmünket engedjük elterelni a lényeg látásáról. Közben lényünk másik fele, a lényeglátó öntudat szellemi erejét nélkülözni kénytelen érzelmi világunk könnyen elcsábul, kiszolgáltatottá válik. Ez az alapja a média-manipulációknak is. Ha Ádám nem tartja szem előtt folyamatosan az Úr parancsát, ha nem képviseli határozottan és erélyesen az igazságot, Évát megkörnyékezi az ördög, a jövő veszélybe kerül. Esetünkben nem tudjuk, "Évával"mi történt otthon, míg a király vándorolt, erről nem szól a mese, az ördög azonban érdekes módon pontosan tudja, mi a helyzet, azt is tudja, mi kell neki. A gyermeket ,a jövőt követeli.

Mikor hazaér, elejbeszalad egy szép, nagy legény, a nyakába ugrik, összevissza csókolja.

- Jaj, kedves apám, de sokáig itthagytál bennünket! De jó, hogy egyszer itthon vagy! Én vagyok a János!

A király csak nézett. Aztán eltaszította magától a gyereket.

- Kinek vagyok én az apja? Te meg kinek a fia vagy? Nem ismerlek!

De odabent a felesége elmondta neki, hogy bizony az ő gyereke az! Már éppen annyi idős, mint amióta ő elment hazulról.

Csak akkor kapott a zöldszakállú király az eszéhez. Emlékezett, hogy az ördögök királyának ígért valamit, amit az országában nem tud. Hát ez a szép legényfia volt az, akit nem tudott! Majd megette magát! Már arra is gondolt, hogy jó volna oda nem adni a gyereket, de a másik percben meg attól félt, hogy akkor maga az ördögök királya jön el érte.

Magához hívatta a fiát. Elmondott neki mindent, ahogy van. De a legény nemhogy megijedt volna, még maga is azt bizonygatta, hogy jó lesz, ha elmegy. Másnap felkészült, el is ment.

A király tehát visszatér otthonába, és útjára engedi a fiút, aki nem kérdez, nem vonakodik , nem mondja azt, hogy "edd meg apám, amit főztél", hanem engedelmesen, örömmel vállalja küldetését. A világ rendje kezd helyreállni. A teljességből kiszakadt én-részem, racionális tudatom bármekkora utat járjon is be, bármilyen nagy sikereket arasson is a világban, egyszercsak rádöbben magányára, útja kilátástalanná, léte értelmetlenné válik. Azonban ha én a nagyra növesztett egóm elhatalmasodott fantomját - magamat megalázva - képes vagyok visszavezetni az eredethez, akkor ott megtalálom lényem másik felét, az eddig bennem tudattalanul működő érzelmi- és ösztönvilágot. Ez az egyesülés világítja aztán meg előttem, hogy él bennem egy örökifjúi minőség, megváltásom letéteményese, János. Őt kell immár felszabadítanom, útjára engednem, mert megcsontosodott rögeszméim ördögét csak ő győzheti le. Az újjáteremtődés kiindulási pontja egy királyi székhely. Mint már megállapítottuk, a lényünket éltető, sugárzó központ bent és fent van, ami természetesen bensőséges lelkületet és szellemi magaslatot jelent. Ez a székhely ugyanakkor magszerű. Minden életcsíra, minden lehetőség egy magban rejtőzik, és egy maghasadással, megnyilatkozással indul útjára, majd ide is tér vissza. A maghasadás hatalmas energiafelszabadulással jár, ez az erő csak az oktalan ember kezében romboló, a természetes rendben ezáltal csillag születik, új élet fogan, csíra indul a fény felé.

Személyiségünk teremtői középpontjában a szellemi és érzelmi egyesülés szeretet-izzása indítja útjára új énünket, aki immár a bennünk élő megváltóval azonos.

Minthogy szellemi lényegünk visszahúzódott, eltávolodott a világi hiúságoktól, magszerű állapotba került, tudatos énünk találkozott ösztönénünkkel , így ráismertünk saját teljességünkre. Az önismeret lényege a tudattalanba száműzött, "elfelejtett", kellemetlen, fájdalmas, szégyenteljes emlékeink újbóli átélése, immár a világi hiúságoktól mentes, helyes értékelése. Ez a tudás biztonságérzetet ad, a biztonságérzet szeretetet, megértést ébreszt, mert a nemtudás , az ismeretlentől való félelem szüli a kétséget, a kétség a gyanakvást, a gyanakvás a gyűlöletet, a viszályt, a meghasonlást, ördögi arculatunk megjelenését.

A magunkra ismerés szeretethullámai lelkünk magját áthevítik, héját megrepesztik, teremtői középpontunk izzó ősereje szüli meg új énünket, indítja útjára a fiút.

Az önmegtagadásnak, az önző egó legyőzésének megfeszítettségéből kiröppenő magerő termékenyítő szellemi megnyilvánulása mutatkozik meg János viselkedésében. Gyorsan és határozottan cselekszik, azonnal útnak indul. A szülők egymásratalálásának , egyetértésének szellemi védelméből elindul a gyermek a maga útján. Engedelmes és szolgálatkész viselkedésének megértéséhez gondolatban vissza kell térnünk a mese első szakaszához, amikor a két király találkozik. Nem éppen hétköznapi a jelenet, egyikük a víz alatt van, a másik a víz tükre fölött. Ez a kép sugalmazhat valamit, amiről eddig nem szóltunk. Amint a zöldszakállú király a bakszarvú ördög fölé kerül, a két uralkodó helyzete megidézi azt a téridő-diszharmóniát, amit a Föld forgástengelyének lassú elmozdulása idéz elő, az ún. precesszió jelenségét. Ennek következménye, hogy a Bak havában a felkelő Nap mögött nem a Bak, hanem a Nyilas csillagképe látható. Tehát az időt képviselő Bak fölött a térben a Nyilas jelenik meg. Ez az "egymásracsúszás "ugyanakkor e két jegy uralkodó bolygóinak együttállására is utalhat, ezek a Nyilasban otthonlevő Jupiter, aki meséinkben zöld királyként, vagy zöldruhás vadászként szokott megjelenni, valamint a Bak havában uralkodó Szaturnusz, a fekete ember, a "nagy rosszakaró".

A Jupiter és a Szaturnusz együttállása elég ritka tünemény az égen, Jézus születésekor lehetett például ezt a jelenséget megfigyelni.

A 26000 éves nagy Napcikluson belül ekkor vette kezdetét a Halak 2160 esztendős világhónapja, mely időszak alatt a kikeletet, a természet feltámadását évente indító Kos havában a Nap mögött a Halak csillagképe látható. Ennélfogva ebben a korszakban minden ember eleve áldozatra születik, mivel a Halak az áldozathozatalt kikényszerítő kozmikus hatást jelöli. Jézus életpéldája adott útmutatást e pusztulással fenyegető korszak helyes megéléséhez. Mesebeli Jánosunk pontosan ezt a példát követi, sikere is ennek köszönhető. Mivel viselkedésének erővonalai egybeesnek a Nagytermészet rendjének időszerű hatásaival, olyan segítséget kap, ami lehetővé teszi számára a győzelmet. Nem véletlen az sem, hogy éppen János az ő neve. Az esztendő körében a fény születésének is, és kiteljesedésének is a közvetlen szomszédságában van János napja. Keresztelő Jánosé a Rák havának 24 ., apostol Jánosé a Bak havának 27. napján. Az egyik János előkészíti az Úr eljövetelét - és ez az előkészítés már Mária és Erzsébet találkozásakor elkezdődik - , majd egész élete ennek jegyében zajlik. Apostol János pedig a távozásnál van együtt Jézussal. Ekkor hangzik el már a kereszten szenvedő Jézus szájából az a mondat, amely megvilágítja a jánosság szerepkörének rendkívüliségét: "Jézus azért, mikor látja vala , hogy ott áll az ő anyja, és az a tanítvány, akit szeret vala , monda az ő anyjának: Asszony, ímhol a te fiad! Azután monda a tanítványnak: ímhol a te anyád! És ettől az órától magához fogadá azt az a tanítvány."(Ján .19 ; 26-27.)






Ezzel nemcsak testvérévé fogadta Jánost, hanem a földi létben saját helyére állította őt. Feltámadása után is utal erre, amikor így szól Péterhez: "Ha akarom, hogy ő megmaradjon , amíg eljövök, mi közöd hozzá? Te kövess engem!" (Ján .21 ;22)

Péter és a többi apostol követte őt a vértanúság útján, kivéve Jánost, és nem is lehet tudni, hogy ő hogyan végezte életét. Küldetésének mibenlétéről lehet, hogy éppen népmeséinkből tudhatunk meg a legtöbbet.

Megy, megy, mendegél a fiú hetedhét ország ellen. Ahhoz a patakhoz ér, ahol az apja szakállát megfogták. A vízben hét gyönyörű szép aranykacsa úszkált, a parton meg egy inget lobogtatott a szél. Lehajlik, felveszi az inget, már a tarisznyájába akarja gyömöszölni, mikor a hét aranykacsa közül egyik tündérszép lánnyá változik, s azt mondja a királyfinak:

- Szép királyfi, tudom, ki vagy, meg hogy hová sietsz. Te a zöldszakállú király fia vagy, s mégy az apámhoz, mert ő téged elnyert az apádtól. Add ide az ingem, jótettedért jót várj!

A királyfi odaadta. A lány felöltözött, lehúzott az ujjáról egy aranygyűrűt, odaadta a királyfinak:

- No, ezt tedd el! Tizenkét várkapun tudsz bemenni anélkül, hogy valaki észrevenné. Csak fordítsd meg a gyűrűt, a kapu magától kinyílik. S ha bejutottál, majd mond neked az apám olyanokat, hogy ha angyal vagy, akkor sem tudod megtenni. Én segítőd leszek. Este nyolc óra tájban dongó képiben ott dongok az ablakodnál, te eressz be, aztán ne félj semmit!

A legény ujjára húzta a gyűrűt, a lánytól elbúcsúzott, s ment az ördögök királyának palotája felé. Tizenkét várkapu állta útját, de ha a gyűrű fordult, mind kinyílt magától. Utoljára a palota ajtaja nyílt meg, s ekkor előtte állott az ördögök királya.

"Az ülő madár a valós világ nedves, megtartó erőinek megidézője, alakja egyben a teremtődés kezdetére utal. Ő a világtenger fenekéről földet hozó búvárkacsa?"- írja Molnár V. József a Világ-virág című művében. A kacsa tehát, mint mitologikus alak, a leghatalmasabb teremtő jellegű energiák birtokosa, ő az, aki az ősvizek mélyéből felhozza a földet, vagyis tulajdonképpen az anyagi világot létrehozó egyetemes szellemi erő működtetője. Ugyanakkor az ősvizek mélye lényünk tudattalannak mondott tartományait is jelenti, innen hozhat felszínre ez a kacsa valami eddig rejtett lényegi dolgot, ami megvilágosodásunkat segítheti. Éppen ezért aranyfényben tündökölnek ezek a patakban úszkáló kacsák, méghozzá egy mágikus hetességben felsorakozva. A parton mégis csupán egy ing van kiterítve, mintha csak valami jel lenne. A királyfi el is mehetne mellette, s tulajdonképpen nem valami szép dolog egy királyfitól, hogy más ingét csak úgy elteszi a tarisznyájába. De éppen ez a kissé gyarló emberi megnyilvánulás készteti a kacsát az átváltozásra. Ez az álomszerű, csodás képsor ismét csak visszaterel bennünket belső utunkra, s nem engedi, hogy valami prózai, életképi jelenetként képzeljük el a történetet. Nyilvánvaló az is, hogy egy szál ing igencsak hiányos öltözetnek bizonyulna egy tündérszép leány esetében.

Ismét nyelvi úton juthatunk közelebb e jelenet megértéséhez, az iNG ugyanis aNyaG-nak is olvasható, így aztán tulajdonképpen a fent említett szellemi hatás anyagba öltözését, testesülését fedezhetjük fel a képben. Kiderül az is, hogy a leány magának az ördögnek a lánya. Ez elég mellbevágó lenne, ha nem tudnánk, hogy a Bak téridő-egység Szűz dekanátusában tartózkodunk éppen. János az itt uralomban lévő pozitív hatások képviselője, de csak a férfias lényeget hordozza magában, s az eredendő baj éppen ebből a tényből adódott apja esetében is. Ezért csatlakozik hozzá szinte sorszerűen önmaga másik fele, a Bak szellemiség pozitív arculatának női hordozója. Így kiteljesedve már bátran indulhat az egyoldalúság ördögi hatalma ellen.

Érzékletesen láttatja a mese az önmagunkkal való küzdelem lényegét, hiszen - mint látni

fogjuk -, a féloldalasan növekedett egónk ördöggé változott alakját, annak saját aranyfényű nőisége - az ördög leánya - fogja legyőzni. A leány első lépésként egy aranygyűrűt ad a fiúnak, ez a fénylő kör a teljesség körét, a mindenek feletti hatalmat jelenti, ez az ördög sötét körének, a Bak-huroknak az ellentéte. Innentől kezdve kutyaharapást gyógyítunk szőrivel, vagyis a csontosodott rögeszmék ellen ugyanazon eszmék sugárzó, teremtő erejű változatait alkalmazzuk. E műveleteket a tündér fogja véghezvinni varázslatos képességeivel, aki már megjelenésével beindította ezt a folyamatot, hiszen a gonosz ördög lányaként egyfolytában jót cselekszik. Mielőtt azonban e világjobbító eseményekre sor kerülne, a legénynek el kell jutnia az ördögök királyához. "Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni"- mondhatnánk a régi igazságot, és János éppen ezt teszi. Varázsgyűrűje segítségével tizenkét várkapun halad keresztül, s nem lehet kétségünk afelől, hogy az esztendő körének tizenkettese, tágabb értelmében pedig az időegységekhez kapcsolódó csillagképek ezek a várkapuk. A mindenség kapui nyílnak meg előtte. A gyűrű, a teljes kör fordítása nyitja meg a kapukat, vagyis az idő fordulása viszi hősünket tovább, méghozzá észrevétlenül. Ezzel érzékelteti a mese e sajátos tér-idő utazás rejtett, beavatás-jellegét, a külső-belső világ jelenségeinek mélyebb, tudatosult átélését.

A Bak havában a Nap újjászületik, a mese üzenete is egy ilyen bennünk zajló újjászületésről szól. Ha érett személyiséggé akarunk válni, ha önmagunk belső világának uralkodója, királya szeretnénk lenni, hibáink belátása, megbánása után újjá kell szülessünk lélekben. Ehhez önmagunk teljességének bejárása, megismerése szükséges, azonban tudnunk kell, hogy a kapukat nyitó varázsgyűrű nem a férfi mivoltunk racionalitásával, hanem a tudattalan szférákat uraló, szűzi tisztaságú tündérlány segítségével, az intuíció varázslatával szerezhető meg. Ehhez azonban tudati megtisztulásra van szükség. A tündér megjelenésének záloga gondolataink , szellemi világunk megtisztítása, a bennünk élő örökifjú János felszabadítása. Jézus így szól erről Nikodémusna": "?ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát? Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába." ( Ján .: 3. 3-5.)

Ha ezt a műveletet elhibázzuk, nem a tündér fog megjelenni, hanem a boszorkány. János a mese szerint megfelelően tiszta szellemiségű legény, s így a tündér kéretlenül is megjelenik neki. A tizenkét várkapun átjutva érkezik meg az ördög palotájához. A palota a váron belüli építmény, ez esetben a tizenkettedik téridő-egység részegysége kell lgyen , tehát egy teljes kör megtétele, bejárása után visszaérkeztünk a Bakhoz, méghozzá annak első, Bak dekanátusához , ahol őfelsége ereje teljében van. Ez az ő palotája. Itt nyílik lehetőség az elvesztett hatalom visszaszerzésére.

- Felséges király! grácia fejemnek! itt vagyok előtted!

- Hát ha itt vagy, jól van! - mondta a király. - De nagyon bátran beszélsz, tán nem tudod, kihez jöttél?

- Tudom én - mondta a királyfi -, te sem vagy különb, mint az apám: az is király, te is király vagy, aztán megvan.

A király nagyon mérges lett.

- No várj csak! Három feladatot kell teljesítened, ha azoknak ura tudsz lenni, jó; ha nem, vége az életednek! Itt van ez a káposztalevél, fogd meg! Becsuklak a szobába, ha ebből holnap reggelre darutollas kalapot nem csinálsz , hát imádkozhatsz!

Azzal mentek egy szobába. A királyfira rázárták az ajtót mind a három oldalról, tettek be neki éltel-italt , hogy ne unja magát. Mikor magára maradt, bizony szomorú lett.

- Hej, hogy az anyád ne sirasd meg, ördögök királya! - mondotta magában. - Olyant adtál fel, hogy míg a világ világ , sohasem tudom meg csinálni !

Még tovább is szomorkodott meg gondolkozott volna, de az ablaknál valami dongást hallott. Akkor jutott eszébe a szép lány . Odamegy, hát hallja, hogy a dongó azt mondja:

Eressz be, galambom!
Javadat akarom!

Nyitotta is az ablakot mindjárt. A dongó berepült, gyönyörű szép lány lett belőle.

- No, édes szívem, szép szerelmem, mondd meg, miben lehetnék segítségedre?

Elmondja János, hogy meg van ijedve, káposztalevélből darutollas kalapot kell csinálni !

- Ha csak az a baj - mondja a lány -, akkor nincs baj. Hol van az a káposztalevél?

- Itt van.






- No, nézd csak! - s abban a pillanatban olyan szép darutollas kalap feküdt az asztalon, hogy olyan tán még Kossuth Lajosnak sem volt.

A legény majd kinézte a szemét, úgy nézett. Ő még ilyent nem látott. Akkor azt mondja az a szép lány :

- Holnap este is eljövök, de ne várakoztass olyan sokáig, mint ma. Ha a dongásomat hallod, csak eressz be. Most pedig megyek, nyisd ki az ablakot.

Abban a percben kis irinyó-pirinyó dongó lett belőle, s elszállt.

A királyfi meg nyugodtan lefeküdt; tudta, hogy majd néz egyet az ördögök királya, ha ezt meglátja.

A királyfi beszéde egyenes, bátor és naív . Nem fogja föl, milyen veszélybe került, és ez így van rendjén. Ha ifjú korunkban átlátnánk, mi vár ránk életünk során, talán mindentől elmenne a kedvünk, visszanézve utunkra azonban úgy találjuk, éppen úgy történt minden, ahogyan kellett.

A bakszarvú király pontosan úgy viselkedik, ahogyan tőle elvárható: azonnal bezárja hősünket. Észrevehető azonban a már említett precessziós csúszás okozta Nyilas-Jupiter átsugárzás, ami enyhít valamit a helyzeten, hiszen az ördög korántsem olyan kíméletlen, mint lehetne, még étellel-itallal is ellátja a fiút, s három feladatot ad a szabadulás érdekében, ezzel tulajdonképpen lehetővé teszi a menekülést. Ismét egy különös mondat hangzik el a mesében: ? A királyfira rázárták az ajtót, mind a három oldalról." Ha nem figyelünk eléggé, könnyen átsiklunk az ilyen furcsaságok felett. Nem mintha nem lenne olyan szoba, aminek három ajtaja van, de miért fontos ezt itt megjegyezni, mikor különben semmi más jellemzője nincs részletezve a szobának? Mit jelenthet akkor ez a három ajtó? A Bak havában az életlehetőségek beszűkülnek, magba záródva rejtőzködnek, a Nap is alig-fénnyel járja útját. Az újjászületés előtti pillanat ez. Belső világunk fényessége, éntudatunk sugárzó napja is kis időre bezáródik, készül a megújulásra. A Nyilas második Hold-házának, ádvent idejének jelző állata a szarvas, kinek agancskoronája sokfele sugárzó, sokfelől befogadó jellegű, ezen időszakra kecskévé, bakszarvúvá változik, a sokágú fejékből két szarv lesz csupán, ami ez esetben a beszűkült, ugyanakkor megosztott tudatállapot jelzője. Ezt a diabolikus hatást kell egyszarvúsággá változtatni, tudati koncentrációval egy irányba, egy célra, a szabadulásra összpontosítani szellemi erőinket. És ez az egy cél a háromdimenziós világban való újjászületés, hiszen ami megszületik, három irányban fejlődik, növekszik egyszerre. Ugyanakkor a test, lélek, szellem hármasságának egyidejű újászületését is jelenti. Ezért van három ajtó az ödög szobáján. A célunk eléréséhez szükséges szellemi erőfeszítést pedig a fogvatartó maga provokálja feladatok adásával. A rendszer tehát szerves egységben működik.

Az első feladat igen jól jellemzi az e téridő-egységben mutatkozó hatásokat. Káposztalevélből kell darutollas kalapot csinálni . Ezt akár úgy is kiolvashatnánk, hogy KoPaSzTva LeVéL , csinálj ebből DeRűTeLJeS KiLéPőT . Persze ez csak szójáték, de igen árulkodó. A Bak havának tényleg kopasztó, lecsupaszító hatása van, ekkorra az utolsó levelek is lehulltak már a fákról. A káposztalevél pedig tudvalevőleg a kecske kedvenc eledele, esetünkben a Bak szellemi tápláléka. Ezt a kopasztó hatást kell valami mássá alakítani, ehhez azonban teljes lényünk egységben működtetése szükséges. Meg is jelenik a tündérlány, s neki gyerekjátéknak bizonyul a feladat. A darutollas kalap, mint szókép, tényleg éppen ellentéte a káposztalevélnek, ez ugyanis nem kopasztó, hanem egy puha védő-óvó alkalmatosság, a megújult élet betakarására igen alkalmas, és hogy szellemi jellegű ez a védelem, azt a toll igazolja, ami hagyományosan azért kerül a fejünket, szellemiségünk lakhelyét védő kalap mellé, hogy a felfelé irányultságot, az emelkedni tudás képességét jelezze. Maga a kalap formája pedig az itt uralomban lévő Szaturnusz pozitív hatásának megidézője, ugyanis ha a ?Szaturnusz"szó végéről elhagyjuk a latin végződést, azt kapjuk, hogy SáToR .

Még egy kérdést meg kell válaszolnunk, mielőtt továbbmennénk, mégpedig azt, hogy miért dongó képében jön a leány. Egyszerű lenne a magyarázat, ha a kulcslyukon bújna be, de ő az ablakon jön. Két válasz is adódik a kérdésre. Az egyikhez ismét csak nyelvi úton juthatunk, mivel a DoNGó mássalhangzói a sumér DiNGiR betűivel azonosak, ez pedig a mi TüNDéR szavunkkal mutat rokonságot. A másik lehetőség a dongó hangadásával kapcsolatos, ami egy erőteljes, folyamatos rezgéshullám. Az addig oly töretlenül és folyamatosan áramló szerves élet, ami az iramló szarvas állattal jelölődik a szerves műveltségben, itt megtorpanni látszik. A szkíták térdeplő szarvasa idézi meg ezt az állapotot, amikor kicsit mintha ?bedöglött"volna a ?gépezet", s az ördög e döglöttségnek az őrzője. Mivel az élet, a létezés csupa lüktetés, rezgés, a dongó hangjával ezt a ritmust képes újraindítani, és látni fogjuk, meg is teszi.

Másnap jókor reggel ment a király a királyfihoz. Alig nyitott be, meglátta az asztalon a szép darutollas kalapot. Azt mondja a legénynek:

- No, hát ennek derekasan megfeleltél!

-Meg biz én! - mondta rá a legény hetykén.

- Ühüm, hát ha olyan büszke vagy, majd adok én fel olyant, hogy csakugyan nem bírod megtenni!

Azzal az ördögök királya kiment, hozott egy bögre káposztalevet.

- No, ha ebből holnap reggelre ezüstsarkantyút nem csinálsz , vége az életednek!

A legény arra is csak a vállát rázta.

- Hát majd meglesz az is, ha a jó isten megsegít!

A király azzal kiment, a királyfi meg magára maradt.

?Káposztalé meg ezüstsarkantyú! No, ebből már csakugyan nem lesz semmi. De bolond egy esze van annak a királynak, hogy ilyeneket kitalál!"- gondolkozott magában.

Megvárta az estét, a nyolc órát. Jött a kis dongó.

Eressz be, galambom!
Javadat akarom!

Beeresztette, s az megint az a szép lány lett, akit a patakpartról látott. Elmondta neki, mit parancsolt az édesapja. De annak ez is annyi volt, mint a semmi. A káposztaléből olyan ezüstsarkantyút kanyarított, hogy akárki megnézhette volna. De boldog volt a királyfi! Megölelte, megcsókolta a lány, ahogy szíve vágyása akarta. Azután a lány újra megrázkódott, kis dongó lett belőle, s elrepült.

Most már sokkal könyebb a dolgunk, hiszen majdnem mindent tudunk. Ha a káposztalevél a kopasztó jellegű Bak szellemiség negatív hatására utalt, amit pozitívra kellett változtatni, a káposztalé ugyanezen léthelyzet lelki minőségét jelenti, hiszen a lé, a víz az érzelmi szférák jelölője. Az ezüstsarkantyú ennek a ragyogóvá nemesített változata, mivel az ezüst a Hold féme , a Hold pedig érzelmi világunk rejtelmes változásainak igazgatója. A sarkantyú a serkentést szolgáló eszköz, cselekedeteink pedig többnyire érzelmi indíttatásúak, ugyanakkor hangzósorával a Bak megidézésére szolgáló képjelek egyikére, a sárkányra is ráirányítja figyelmünket. Egy ilyen hatalmas, serkentő lelkierő szükséges a kibontakozáshoz.

Másnap az ördögök királya majd hanyatt esett, mikor a gyönyörű ezüstsarkantyút meglátta. De mégsem nyugodhatott a legénytől, mindenáron az életére tört, el akarta veszíteni. Hozott be egy kancsó tiszta, szűrött vizet.

Na,ha ebből holnap reggelig rézfokost nem csinálsz , előre megírhatod a testamentumodat.

A királyfi nem szólt semmit. Az estére várt, azt hitte, hogy ha eddig ment minden, ezután is megy. Az ám, de mikor a kis dongó szép leánnyá változott, s megtudta a parancsot, csak a fejét csóválta, hogy már azt ő sem tudja csinálni .

Miért nem lehet a tiszta, szűrött vízből rézfokost csinálni , ha a káposztaléből lehetett ezüstsarkantyút? A réz a Vénusz féme , a Vénusz pedig a szerelem, és a szeretet felügyelője. A fokos hatalmi jelvény, fegyver, ugyanakkor fokozást is jelenthet, tehát egy fokozott erejű szeretet, szerelem megvalósulását szorgalmazza az ördög. Ádvent és karácsony idején azonban szó sem lehet erről, már amennyiben szabadulni akarunk ebből a bezártságból. Az ördög cselvetése nem sikerül. Tiszta, szűrt vízből egyébként sem valósítható meg ez a feladat, hiszen a sterilitásból való teremtés lehetetlen. Aki még a tiszta vizet is megszűri, azzal már nagy gondok vannak, és ezek a nagy gondok éppen napjainkban jelentkeznek erőteljesen, amikoris a sterilitást reklámozó képek zuhatagát láthatjuk reggeltől estig. Ebből szerelem és szeretet soha nem születik. Itt válik nagyon korszerűvé a mese üzenete. Az ilyen léthelyzetből menekülni kell, de a menekülés sikerének feltétele az átminősített, megfényesített szellemi és lelki energiák birtoklása. Ezek elnyeréséhez kellett az ördög, a fenyegetéssel ösztönző hatalom.

- Tudod-e, mit? - mondta a királyfinak. - Elmegyünk mi innen, mert itt egyikünknek sem lesz jó a sora! Téged majd megütlek a pálcámmal, változol egy aranygyűrűvé, a szép kis pejlovam aranyalmává, én meg madár leszek, s megyünk.

Ahogy mondta, úgy lett. A királyfiból aranygyűrű, a szép kis pejlóból aranyalma, a lányból meg madár lett, a gyűrűt a szájába, az almát meg a lábába fogta, s ment, ment, mint a gondolat.

Másnap reggel az apja észrevette, hogy se a lány, se a királyfi. Mindjárt tudta, hogy egy követ fújnak. Azt mondja a szolgájának:

- Eredj csak utánuk, ha tudod, hozd vissza őket!

Még olyan szaladást, amit az a szolga tett! Úgy ment, mint a villám. Egyszer azt mondja a madár a gyűrűnek:

- Jaj, de sebes szél fúj a hátam megettt , jönnek utánunk! - Aminthogy igaz is volt.

Látott egy sűrű bokrot, beleszállott éppen a közepébe.

A szolga nemsokára a nyomukban volt, de hasztalan keresett, kutatott, nem talált semmit. Megy haza , mondja a királynak:

- Felséges uram, nem láttam én őbelőlük annyit sem, mint a körmöm feketéje! Egyedül egy bokor volt a pusztán, annak a közepiben meg egy kis madár.

- Az volt az, te szamár! - mondta a király. - Látom már, hogy magamnak kell mennem, mert rátok még ezt sem lehet bízni.

De még ha látott valaki sebes menést, látta volna az ördögök királyát. A kis madár is nyomta ám. De hasztalan ment volna akárhogy, ha mindjárt ott nem lett volna az ország határa, megfogták volna. De az ördögök királyának ereje csak a maga országa határáig tartott, tovább nem. Mikor látta, hogy azok átlépték a határt, olyan mérges lett bele, hogy mindjárt megpukkadt.

A kis madár átváltozott szép lánnyá , a gyűrű királyfivá, az aranyalma szép pejló lett. A lóra felültek mind a ketten, mentek haza a zöldszakállú király országába. Otthon megesküdtek, lagzit csaptak, én is ott voltam a lakodalmon, mint kisbőgős, úgy jóllaktam hurkával, kolbásszal, még másnap se kellett az étel. Bandi legyek, ha nem igaz! Még most is élnek, ha meg nem haltak!

Új szereplő lépett a színre, a lány kispejlova . De mi haszna, ha nem ő szállítja a szökevényeket, hanem őt is vinni kell? Érdemes ezen a kérdésen is eltűnődni. A ló ez esetben csakis a testiség képjele lehet, hiszen János a szellemi, a leány a lelki valóságunk megidézői. Ennélfogva neki kéne hordoznia a másik két minőséget, mint ahogy általában szokás a mesékben. Csillagmitológiai értelemben is jogos a megjelenése, mivel a Bak cikkelyében, az fölött található a Csikó csillagképe, ezért kispejló itt a neve. Mégsem ő a szállító "jármű", hanem a madárrá változott leány. Úgy tűnik, ebből a szorongatott állapotból egyedül a lélek jelenléte tud kivinni bennünket az ő varázslatos képességeivel. Az átváltozás mikéntje is igen beszédes. János, aki egyszer már kapott egy aranygyűrűt a tündértől, most maga válik azzá. Mivel már végigjárta, megismerte önmaga teljességét, itt nyilvánul meg teljességének aranyfényű, legtisztább formájában. Ez a gyűrű egyúttal a Bak képjelére emlékeztet, annak átminősült változata. Az aranyalma a megtisztult, gyógyult testiség mutatója, ugyanakkor a második harmadnak, a Bika dekanátusnak szimbóluma . A leány madárként a harmadik, Szűz dekanátust idézi, a megtisztítva felemelő lelkierőt. A szokásos Szűzet idéző jel is megjelenik vele együtt a bokor formájában, mint az erdőnél kisebb - dekanátusnyi - szálas, sűrű képződmény. Ez esetben már ez sem akadályozó, hanem segítői megnyilvánulással. A szabadulás, menekülés során tehát sorban elénk rajzolódik a Bak téridő-egység mindhárom részegysége, ezeken áthaladva, ezt a létszintet meghaladva hőseink végül átjutnak a határon túlra, ahová az ördög már nem követheti őket. Megjegyzendő, hogy leányában őfelsége mégis csak túljut a határon, és valóban, a Vízöntő havát is a Szaturnusz uralja, de hogy miként, azt már más mesékből kell kinyomoznunk.