MAGYAROK' EREDETE A' RÉGI, ÉS MOSTANI MAGYAROKNAK NEVEZETESEBB TSELEKEDETEIVEL EGYÜTT
A' magyaroknak Országlásáról és azoknak emlékezetesebb tselekedeteiről, a' Nemzetnek kezdetétől fogva III. András királyig.
Írta: Szekér J. Aloysius
A' Böltselkedésnek, és Szentséges Theológiának Tanítója, most pedig tábori pap.

NEGYEDIK SZAKASZ
Mellyben foglaltatik a' Magyarok Eleinek Európában való harmadik béjövetele, melly vólt Magyarok nevezete alatt. Pannóniában, és azt környékező Tartományokban való letelepedése 's uralkodása Álmus Vezértől fogva III-dik András Királyig.

§ 1. Magyarok nevezetének eredete.
Minekutánna Attilának maradványi Európából viszsza szoríttattak vólna Tanai és Borystenes vizei közzé Ásiában, ezek ottan Attilának Uturgur és Kuturgur, talán inkább Útigur, és Kútigúr nevezetű Unokáitól Utiguraknak, és Kutiguraknak neveztettek. At Utiguroknak vagy is Útig Uraknak Királyja Gordás, a' mint a' III-dik szakaszban § 2. az a betű alatt tett feljegyzésben mondottam, 516-dik esztendőben, Konstantzinápoly Városában, Justinus Császár idejében megkereszteltetvén, mivel maga Nemzetében a' Keresztény Hitet bé akarta vinni, a' Néptől megölettetett, és köz-akarattal helyében a' maga testvére Muager, vagy Moager Királyá tétetett: és ugyan ezen Királytól neveztettek az előbb úgy nevezett Utugurok, Moageroknak; utóbb Magyaroknak.

§ 2. Hazánkban a' Magyarok neve alatt béjött Népnek eredete.
Napkeleten a' Hunnusoknak régibb lakóhelyén Toumen nevezetes Birodalmat állított vala fel Krisztus születése után 551-dik esztendőben. Ezen Birodalom valamelly ideig olly ditsőségben vólt, hogy a' teremtett ég alatt annál mind kintsre gazdagabb, mind pedig határra nézve tágasabb Birodalom nem találtatott; azomban valamint az idő a vasat is megemészti, úgy ezen erős, és ditsőséges Birodalom is idő jártával megvesztegettetett, és elszakadott, melly szakadásnak rövid lerajzolását adtam Első szakasz § 47. az s betű alatt tett jegyzésben. A' kik ezen bellyebb való Napkeleti Birodalomból kiszorúltak, több esztendőkig ugyan Ásiában, Volga, Tanais, és Borystenes vizei között nagy ditsőségben uralkodtak; és ottan Attilának oda szorúlt maradék Unokáihoz, mint egy vérből származott néphez kaptsolván magokat, a' kik már akkor Moager Királytól Moageroknak hívattattak § 1. annyira elszaporodtak, hogy azon Tartomány szoros vólna nékik, a' mint erről bizonyítást tesz Béla Királyunknak nevetlen Író-Deákja Cap. 5. Eltökéllették azért sokan magokban, hogy azon földről kiköltözvén, magoknak tágasabb lakó-helyet fegyverrel keresnének. Tudták pedig ők, hogy Európában az ő Elejek Attila valaha tágasan uralkodván, bóldog, és termékeny Országot bírt vólna, ennek tehát, mint régi Ősöktől reájok maradott igaz örökségeknek felkeresését változhatatlanúl elvégzik vala magokban.

§ 3. A' Magyaroknak Ásiából Európába való készűlete.
Előbb hogy sem Ásiából kiindúlának kedves Magyar Nemzőink, hét Fő Személyek, az egész Népnek annyi Fő-Vezéri magok között tanátsot tartának.A' Fő-Vezéreknek nevei ezek vóltának: Almus, Eleud, a' ki nemzé Szaboltsot, Kundu, kitől származa Kurzán. Ound, Etének Attya. Tosu, Leelnek Nemzője. Huba, kitől erede a' Zemera Nemzet. Tuhutum, a' kitől származott Horka, Horkától pedig Gyula, és Zombor. Ezen Hét Fő-Kapitányok Fejedelemnek választják vala Álmust, Ugek Fő-Vezérnek, és Emesu Fő Herczegi vérből való Aszszonynak Fiját, így szóllván néki: E' mai napségtól téged Vezérünknek és Parantsoló Urunknak választunk, valahová vezet téged a' szerentse, oda követünk. Igen tsekély vólt tehát azon hatalom, mellyet akkor Almusra fűzött a' Magyar Sereg. Azután akkori tanáts-tartásokat ezen öt tzikkelyből álló törvény-hozással fejezték bé. I-ször, Hogy mindnyájan Almusnak, és annak véréből származott Fejedelmeknek mindenkor igazán engedelmeskedjenek. II-szor, Hogy a' ki mit fegyver által nyerne azt magának, 's maradékinak örökösen megtartaná. III-szor, Hogy a' Fejedelemnek Tanátsából az erdemes Vezérek, akár mi szín alatt soha ki ne rekesztessenek. IV-szer, Hogy a' Fejedelem ellen felzendűlő pártosok halállal bűntettetnének. V-ször, Ha a' szabott Törvényt a' Fejedelem meg nem tartaná, azt a' Magyarok Fejedelemnek se tartanák. Végre akkori pogány szer-tartásokhoz képpest mind a' Hét Fő-Kapitány egy edénybe, maga tulajdon karjából vért eresztvén, azon egybe-folyó vérrel egyesült szívekről tett eskűvéseket megerősítették. Mindenek már el vóltak rendelve, tsak a' kiindúlásra adandó parantsolatját várták a' Fejedelemnek.



ALMUS Kr.u. 884
§ 4. Kiindúlnak a' Magyarok Ásiából.
Almus Herczegnek, és hat Fő Kapitány társainak vezetése alatt megindúlt az Európába készűlő Magyar Sereg Krisztus születése után 884-dik esztendőben. A' gyermekeknek, Aszszonyi rendeknek, és azoknak, a' kik fegyver viselők nem vóltak, nem tudni bizonyos számát. A' fegyverviselők hét seregre vóltak felosztva; minden egy seregben vólt 30857. és így az egész tábori Nép állott 215999 fejből. Ezek között vóltak a' megnevezett Fő Kapitányokon kívűl Almus Fejedelem' Annya testvér Báttyának Huleknek két fijai Zuárd, és Kadusa, a' kik Ásiából Európában ezen földre Almussal, és annak Árpád nevezetű fiával, 's Vezér társaival kiköltöztek.

§ 5. Európában bejövetelek után első ütközetek vólt Orosz-Országban Kiovia Városánál. Kr.u. 889
Minden akadály nélkül bélépvén Európában a' Magyarok, vitézi erejeket Kiovia Városánál mutatták meg leg-elsőben Orosz-Országban, a' hol nem tsak azon Városnak elfoglalását is eltökéllik vala magokban; a' kiknek szándékát értvén az Orosz Fejedelem, hogy nékik könnyebben megfelelhessen, a' Kunoknak hét Vezéreit hívja segítségűl, a' kik nagy lovas sereget vezetvén magokkal, minden tétovázás nélkül megjelentek az Orosz Fejedelemnek, mint meghitt barátjoknak, és szomszédjoknak védelmezésére. Eleibe indúlának a' Magyarok a' Kunok segítségével megerősíttetett Oroszok még távol Kiovia Városától, mellyet midőn lát Álmus a' Magyarok Vezére, 's első Fő Kapitánya, gyors lépésű paripáján megfutja minden részit Hadi-Seregének, és harsogó szóval így szóllítja vala meg őket: Erős Férfiak, Szittyai Katona társaim! emlékezzetek meg feltett szándéktokról, midőn mondottátok, hogy lakó-helyet fegyverrel akarnátok magatoknak készíteni: meg ne rettenjetek tehát az Oroszok, és Kunok' sokaságától, a' kik hasonlók a' mi kutyáinkhoz. A' kutyák midőn hallják az ő Uroknak fenyegetésit, nem de megijednek? Az erkölts nem a' sokaságban, hanem az erőben vagyon. Nem tudjátok-é hogy egy oroszlán sok félénk szarvast megszalaszt? Osztán, ki is állhatott még eddig ellene a' Szittyai Vitézek Erejének? Nem de Dárius Persák Királyját a' Szittyaiak nem tsak megszalasztották, de megölvén, nyoltzvan-ezeret Katonái közzül, magát is Persiába viszsza szorították? Nemde Tzírist ugyan Persák Királyját hároszáz-harmintz-ezer Katonáit lekontzolván, a' Szittyaiak gyalázatosan megtsúfították? Nemde Nagy Sándort is Fülöp Királynak fiját a' Szittyai Vitézek rútúl megszalasztották? Bátor szívvel legyünk azért Bajtársaim! és olybá tartsuk ezen ellenségünket, mint a' legyek' sokaságát. Hallván ezen okos bátorítását Almusnak a' Magyar Sereg, megfújják nagy harsogva tárégató sípjokat, és az Oroszok táborára, mint annyi oroszlánok reá rohannak; a' kik közzül, mivel számtalanokat lekontzolna a' Magyar Vitézi erő, ne hogy magok is az Orosz, és Kun Vezérek veszélybe keveredjenek, viszsza húzván magokat, Kiovia Városában bérekeszkedtek, a' kiknek egész a' Városig nyomában vólt a' Magyar Sereg, és a' Kunoknak nyírott kopasz fejeket úgy darabolták, mint az éretlen tököt. Azomban készítik a' lajtorjákat, hogy a' Városnak falait által-hághassák, midőn az Orosz Fejedelem Követek által Álmus Vezérrel a' békesség kötésről alkura lépett. Meglett közöttök a' békesség, úgy, hogy az Orosz Fejedelem, és a Népnak Nagygya, gyermekeiket a' Magyarok' kezébe kezességbéli zálogúl adnák; ezen felűl eztendőnként tíz-ezer nehezékből álló (marca) adót fizetnének, és mindent, a' mi a' Magyarok' éleményire, és ruházatjára szükséges lenne, nékik szolgáltatnának, Reá állott mind a' két Fél, és az Orosz Fejedelemnek megengedték, hogy a' Magyarok hívsége alatt maradván, Országát megtarthatná. Az Oroszok azomban igen javaslák vala a' Magyaroknak, hogy Pannónia felé annak elfoglalására sietnének, leg-inkább, hogy azon földnek öröksége úgy is rájok, mint Attila igaz maradványira nézne.

§ 6. A' Magyarokhoz kaptsolják magokat a' hét Kun Vezérek ésa bészállanak velek egyűtt Magyar-Országban.
Megidúlnak a' Magyarok, az Oroszokkal tett egyesülés után, ugyan azoknak javaslása szerint Pannónia felé; a' kikhez kaptsolják vala magokat azon hét Kun Vezérek, a' kik előbb az Oroszoknak segítségére vóltak, Feleségeikkel, gyermekeikkel, és az egész őket követő Nemzettel egyűtt. Nevek pedig azon hét Vezérnek ez vala: Ed, Edumen, Etu, Bunger, Ousad, Boyta, Retel, a' ki azután nemzé Oluptulmát, Rév-Komárom Várának első felállítóját. Útját tehát ezen Kun Sereggel erősűlt Magyar Nép Kiovia Városától vette Lodomeria felé; a' melly Városnak, és Tartománynak Ura, a' Népnek Nagyjaival egyűtt Álmusnak, és az őtet követő Magyar Seregnek eleibe ment a' Tartománynak határához, és drága ajándékokat nyújtván, nagy engedelmességgel köszönté az erős Magyar Népet Almus Feledelmével egyűtt; és őket nagy pompával Ladomer Városáig vezetvén, megnyittatá a' Város kapuit, a' hol megállapodván, három hétig tartó nyúgodalmat engede magának, és az egész Magyar Tábornak Almus; negyedik hétre kelvén, sok külömbféle ajándékokat, és azok mellett a' Ladoméri Fejedelemnek két fiját kézességbéli zálogúl vévén, Galitzia felé indultak, a' kiknek hatalmát, és közel létit hallván a' Galitziai Fejedelem, sok Fő Embereket vévén maga mellé, annyira megalázta magát, Almus, és annak Magyar népe előtt, hogy mezítláb menne Almusnak eleibe, néki drága ajándékokkal kedvét keresvén, atután a' Városnak megnyílt kapuin bévezette őtet, és és állandó engedelmességének erősebb bizonyságára, egyetlen egy fiját kezességül Almus hatalma alá adta a' Nép Nagyjainak fiaival egyűtt; a' hol egész egy hólnapig nyúgodott, már akkor öt esztendeig útazó Nemes Magyar Sereg. Ezen idő alatt meg nem szűnt a' Galitziai Fejedelem Almusnak javaslani, hogy Havas All-földen túl mentűl előbb sietne, mint Attila hajdoni keresményinek elvételére: dítsérte tudniillik a' földnek termékenységét; a' folyóvizeknek, úgymint Dunának, Tiszának, Vágnak, Marosnak, Körösnek, Temesnek, és többeknek hastnát 's jóságát. Egy hólnapig tartó nyúgovás után tehát megindúltak Ditső Magyar Eleink, hogy régi Hunnus Atyáinktól szerzett, de utóbb az idők változásai között elveszett földre beléphessenek. Ezen nagy Sereghez, melly állott Magyarokból, Kunokból, és ezekhez kaptsolt sok Oroszokból. (c) A' Galitziai Fejedelem segítségűl adott két-ezer nyilas Vitézeket, és három-ezer Parasztokat, ásókkal, kapákkal, és fejszékkel, hogy a' havas erdőkön által-költöző Magyar Seregnek útat tsináljanak; a' kiknek vezetése után kedves Magyar Öreg Apáink, már most nevezett Magyar-Ország szélire értek 889-dik esztendőben, Napkeletből való öt esztendeig tartó útazások után. Azon a' helyen állapodtak meg pedig leg-elsőben, a' hol most Munkáts Vára vagyon, a' melly helynek akkori Eleink Munkás nevet adtak, mivel azt sok munkával és fáradtsággal találták fel. Utóbb azután a' Munkás név Munkátsra változott.

§ 7. Elérkezések után leg-elsőben Ungvárt veszik meg a' Magyarok.
Munkátsnál letelepedvén édes Magyar Eleink, ott a' hoszszú útatástól ellankadt tagjaikat negyven napig tartó nyúgodalommal enyhítették: az után Ungvár ellen indúltak, hogy azt erőszakos ostrommal hatalmok alá hódítanák; a' Várnak Kapitánya - akkor Lobortz nevezetű vala, a' ki midőn látná; hogy a' Magyarság már emelné a' lajtorjákat a' Várnak falai mellé, előbb, hogy az ellenségnek a' Várral egyűtt kezébe kerűlne, titkon el akara illantani; kezekbe került még is a' Magyaroknak, a' ki őtet azon folyóvíz mellett, mellynek partján elfogták vala, szerentsétlen fára felakasztották: a' kinek nevéről azután azon víz Lobortznak neveztetett, és mostanság is neveztetik a' Magyaroktól. A' Várnak elfoglalása után pedig a' Magyarok, az ő pogány rendtartások szerint háláadó áldozatokat tettel az Isteneknek, és ugyan ezen elfoglalt Vártól neveztettek azután a' Magyarok a' szomszéd Nemzetektől előbb ugyan Ungvarusoknak, azután pedig Ungarusoknak; a' melly nevezetét a' Deák nyelvben máig is fenn tartja.



ÁRPÁD Kr.u. 889
§ 8. Fejedelemnek választatik Árpád.
Sajnálkodtak a' Khazarusok, hogy Pannóniába siető Magyar társaiktól elhagyattattak; azért Ásiából Követeket küldöttek utánnok Magyar-Országba, hogy magok Nemzetéből Fejedelmi hatalommal egy Fő Vezért választanának, a' ki az egész Nemzetet tellyes hatalommal Kormányozná; és egymás között ezen egy vérből eredett két Nemzet távol létekben is igaz barátságot tartanának. Tetszett a' Magyaroknak ezen vélvetés, és tétovázás nélkül Álmust, a' kit már ez előtt Napkeletben Vezérnek választottak, tellyesebb hatalommal a' Népnek Fejedelmévé tették. Mivel pedig Álmus koros esztendejére nézve, rokkant erejét a' kórmányozásra való elégtelenségre okúl vetette, Árpádra ugyan ezen Álmus Vezérnek Fijára voksolt az egész Nemzet.
Meglett a' Fejedelem választás, 889-dik esztendőben, és pedig úgy, hogy valameddig Árpád élne, ő lenne a' Magyar Nemzetnek Vezére; hólta után pedig ugyan tsak az ő maradékié lenne az elsőség. Felesküdött Árpád' hívségire az egész Nemzet. Árpád pedig Ungvárnak bírtokától Ungvári Vezérnek neveztetett a' szomszéd Nemzetektől.

§ 9. Árpád Zalánt a' Bolgárok Fejedelmét, a' ki a' Duna, és Tisza között uralkodik vala, meggyőzi, és az egész földet, mellyet bír vala, elfoglalja. Kr.u. 889
Mihelyt Fejedelemnek választatott Árpád, azonnal hozzá kezde rész szerint maga, rész szerint Vezérei által azon földnek elfoglalásához, mellynek kedvéért, öt esztendeig tartó unalmas útazást válala fel még Napkeletben. Hogy ezen feltett szándékát végbe-vihesse, gond vala, és nem játék; mert hatalmas ellenségekkel vólt néki viaskodása. Valamerre nézett, mindenfelöl ellenséget látott. Erdély-Országot a' Meszesi kapukon túl bírták az Oláhok, kiknek Fejedelme vólt Geló. Szamos és Maros vize között való földet bírta Menmoroth. Maros vizén túl egész Orsováig Glad vólt a Parantsoló. Duna és Tisza között 's a' Garan vize mellett lévő Tartományt egész Lengyel, és Orosz-Országig bírta Zalán. Pannóniában pedig a' Rómaiak vóltak az Urak; úgy mindazonáltal, hogy annak valamelly része, a' mellynek tudniillik Napkeletről, és Éjszakról Duna határt vet, Svatoplug Morva Fejedelem hatalmában vólna. Már mind ezen ellenségekkel szembe kellett szállani a' Magyaroknak, hogy Attila hajdani örökséginek jobb részit hatalmok alá vehessék. Árpád, ezen ellenségek közzül Zalánnak meggyőzését, a' ki leg-hatalmasabb vala, választá magának: minden tetovázás nélkül tehát megindítja Katonáit, és azon földet, melly Tisza, és Bodrog vizei között vagon, egéz Ugotsáig elfoglalja, azután Borsova Várát három napi ostrommal megveszi, falait lerontja, és Zalán' Katonáit keményen meglántzolva Ungvárra vezeti. Midőn hírűl vitetett vólna Zalánnak minémű hatalmasságot követett vólna el Árpád, nem mert ellene indúlni Zalán, hanem Követeket külde Árpádhoz, a' kik által a' Magyaroknak, mintha sohonnából szakadtak vólna, hatalmason parantsolta, hogy térnének viszsza a' honnan jöttek, ha Zalánnak, és annak segítségére jövő Görögöknek, 's Mésiai Bolgároknak boszszúságát utolsó veszedelmekkel tapasztalni nem akarnák. Minden háborodás nélkül könnyen válaszolt a' Követeknek Árpád, midőn azt izente viszsza Zalánnak, hogy ő sem a' Bolgárok' erejétől, sem a' Görögök' segítségétől éppen nem irtózik. Azomban Zalán Követjeinek nagy emberséget mutatott, és midőn viszsza tértenek, velek egyűtt Zalánhoz ő is Követeket külde, Oundot és Retelt, a' kik által izente, hogy azon földhöz, mellyet most Zalán bír, néki mint Attila Unokájának, kétséget nem szenvedő ígazsága vólna, ő mindazonáltal tőle egyebet nem kérne, hanem hogy engedné néki a' Sajó vize mellett lévő földeket, és küldene két korsó Duna-vizet: és egy kötés füvet az Alpári mezőkről, hogy megtudhassa, ha a' Duna' vize édesebb-é a' Tanais vizénél? és az Alpári fűvek jobbak-é a' Schythiai fűveknél? Ajándékúl pedig Zalánnak külde Árpád tizenkét fejér lovakat, tizenkét tevéket, és tizenkét Kun gyermekeket. A' Fejedelemné is külde tizenkét Orosz-Országi Leányokat, tizenkét nyest-bőrt, és arannyal kivarrott tizenkét palástokat. Azon Követekkel, a' kik által Árpád ezen ajándékokat küldé Zalánnak, Tursol nevezetű régi próbált Katonát is külde, a' ki azon földnek minéműségit, és hasznait is vigyázva kikémlené, és Árpádnak hírűl vinné. Zalán azomban mindent, a' mit Árpád Követei által kért vala, megadta néki; a' Duna-vízből is, és az Alpari fűből kívánsága szerint küldött vala, tréfára vélvén a' dolgot. Megörült Árpád kívánsága tellyesítésén, és az úgy neveztetett Zerentse hegyéig vezette Táborát; és ott egynéhány napokig megállapodván, ismét más Követek, úgymint Etu és Voyta által a' Zagyva vize mellett lévő földeket kérte Zalántól, és megnyerte. Végre azon egész Tartományt, mellyet Mátra hegye, Zagyva vize, és a' Szepesi erdő békerít, maga hatalma alá hódította. Akkor Zalán a' Görögöktől, és Mésiai Bolgároktól segítséget vévén, előbb, hogy sem megütközne, Követek által Árpádtól viszsza kérte azon földet, mellyet erőszakosan elfoglat vala; a' kiknek Árpád úgy viszánolt: menjetek viszsza, és mondjátok meg Zalánnak a' ti Uratoknak, hogy azon egész földet, mellyet a' Duna és Tisza környékez, akkor vettem meg tőle, midőn tizenkét fejér lovat küldöttem vala néki; és ő is a' két korsó Dina-vízzel, és az egy kötés Alpári fűvel hatalmamba adta azon földet. (e) Parantsolom az Uratoknak, hogy ezen földről, mint Attila, és Hunnus Eleink' keresményéről kitakarodván, az öreg Apja jószágára hordozkodjon Bolgár-Országba, másképp tapasztalni fogja, melly mélyen vághat a' Magyar kardnak az éle. Alíg tértek viszsza ezen ízetlen hírrel a' Követek, azonnal fegyverbe kelnek a' Bolgárok, és Görögök a' Magyarokkal. Előbb hogy sem megütköznének, kevés, de nyers Magyar szókkal bátorította Árpád az ő vitéz Katonáit: azután Bulsu felemeli a' Zászlót, Leel pedig Torsu Vezérnek fija megfújja a' sípot, és elsőben a' Görögökre ütnek; öszve-keveredett azután mind a' két Hadi-rend: a' Magyarok előtt dűll a' Görög, omlik a' Bolgár, nagy vérontás van mind a' két részről; míglen Zalán látván, hogy hanyatlana a' Bolgárság a' Görögökkel egyűtt; félelméből, ne hogy a' Magyarok' körme közzé kerüljön, egész Belgrádig szaladott, és azon Várnak falai közzé rekeszkedett. Zalán Fő Vezérnek példájára, annak egész Tábora is Szaladásra indúla, és az útról is, a' mellyen jöttek megfeletkezvén a' Tisza vizének szaladtak; a' mellyen midőn által akarnának némellyek úszni, mások gázolni, rész szerint a' víznek mélységétől, rész szerint a' Magyarok' fegyvere által elmeríttettek, úgyhogy alíg maradna hír-mondó közzűlök. Elfoglalá azután Árpád a' Duna és Tisza között lévő Tartományt egész Szalánkeményig.

§ 10, Árpád a' Szamos és Maros vizei jözött lévő földnek elfoglalására Menmoroth ellen egynehány Magyar Vezéreket küld. Kr.u. 890
Árpád még egész erejéből ki nem vette Zalánt, midőn Menmoroth Bihari Vezérhez Követeket külde, hogy a' Nyír és Szamos között lévő földről, mint nem tulajdonáról, másuvá hordozkodna, és azt a' Magyaroknak, mint azon föld' igaz Urainak viszsza adná. Feje ezen követségnek vólt Usubu és Velek, mind a' kettő nevezetes Hadi-Vezér: a' kik Bihar Várába érkezvén, Árpádnak akaratját kijelenték Menmoroth előtt. Ez betsülettel fogadván ezen emberséges Magyar Vitézeket, illyen válaszszal botsátotta viszsza: Mondjátok meg Árpád Vezérnek a' ti Uratoknak, hogy őtet, mint jó barátomat mindenekben, a' mire szüksége leend, segíteni akarom; de Tartományomra számot se tartson, mert abból tsak egy maroknyi földet sem engedek neki. Ezen feleletet vévén Árpád, parantsolá Tuhutumnak, Tosunak, Zabóltsnak, hogy az említett Bihari Vezér ellen hadi erővel mennének, hogy azon földnek, mellyet szépségesen nem engede, erőszakos által-adására fegyverrel kénszeríttessék. Ezek nem kis erővel a' Tiszán által-menvén, az egész Tábor azon a' helyen, a' mint azután Zabólts Vára építtetett, megállapodott; kiknek látására olly félelem fogta el az egész Tartományt, hogy mindnyájan minden vérontás nélkül megadnák magokat. Ugyan ott két részre oszták a' Tábort: Zabolts és Tosu Zatmár Vára felé indúltak, és azt hatalmok alá vették; Tuhutum pedig Nyír felé indúlván, azon földnek lakosit hódította vala meg. A' Meszesi kapuknál öszve-kaptsoltatott mind a' két Tábor, és ott rész szerint kőfalakkal, és kapukkal, rész szerint dűlt fákkal és sántzokkal az Ország szélit megerősítették; és sok Tábori keresményekkel Árpádhoz viszsza tértek, melly szeretsés eseményekre olly örömök lett mind Árpádnak, mind pedig a' Vezéreknek, hogy mint Béla Királyunk' Író-Deákja feljegyzette, Árpád, és a' Népnek Naggyai egy egész hétig vendégséget tartottak, és örömökbe annyit ittak, hogy azon az egy héten tsak nem minden nap részegek vóltak.

§ 11. Bihar Várát elfoglalják a' Magyarok. Kr.u. 891
Zabólts és Tosu Vezérek minden Tartománytól meg akarák fosztani Menmorotot, azért a' Székelyeknek segítségével egyenesen Bihar Vára ellen indúlnak; a' kiknek elérkezése előtt, Feleségivel, és egyetlen Leányával egyűtt bátrabb helyre költöze azon Várnak Ura Menmoroth, elegendő Katonákat hagyván a' Várnak védelmére. Elérkezett azomban a' Magyar Tábor, és tizenkét napig tartó ostrom után olly erőt vettek a' Bihari Vitézeken, hogy már a' Vár falaihoz támasztanák a' lajtorjákat; midőn a' Várban lévő Vitézek megalázván magokat, mezítláb jöttek Zabolts és Tosu Vezér eleibe, és nékik a' Várat feladták. Ezt hallván Menmoroth, Követeket külde Árpádhoz, a' kik által minden Tartományit Árpádnak, egyetlen egy jól nevelt leányát pedig Árpád fijának Zoltánnak feleségűl ajánlotta. Tetszett Menmoroth' ajánlása a' Magyaroknak, és annak Leánya azontúl Árpád' Udvarába hozattatott, magának pedig Menmorothnak, hogy Bihar Várát, Árpád' hívsége alatt maradván hóltig bírhassa, megengedtetett; melly Vár, Menmoroth halála után, annak minden jószágával Zoltánra maradott.

§ 12. Tuhutum elfoglalja ErdélyOrszágot. Kr.u. 892
Engedelmet kére Tuhutum Vezér Árpád Fejedelemtől, hogy Erdély-Országnak elfoglalására Gelo Oláhok' Fejedelme ellen mehessen. Tetszett Árpádnak a' Tuhutum' kérése: megindúla azért ez nagy sietséggel, a' kinek igyekezit hallván Gelo, a' Meszesi kapuknál akarta elállani útját, de későn járt, mivel előbb, hogy sem Gelo az Oláhokkal az Almás vizén általjönne, már annak innendső partját elfoglalta Tuhutum. Reggelre kelvén az idő, Tuhutum két részre osztja Katonáit, és parantsolja, hogy annak egy része fellyebb, hogy az Oláhok észre ne vennék, a' vízen által-költözne, és oldalról támadná meg az ellenséget. Úgy lett, a' mint rendelte Tuhutum, és a' vízen által-méne egy része Tuhutum Táborának, a' nélkül, hogy azt Gelo észre-vehette vólna, és véletlenűl reá ütnek az Oláh Táborra. Ezek megréműlnek a' reménytelen esetre, és mintegy tétovázni kezdenek. Tuhutum azomban sietségbe vetvén a' tovább való szerentsét, előbb, hogy sem ezek rendbe szednék az eszeket, és bátorságokat, ő is néki futtat az Almás vizének, és azon kevés kárral által-gázoltatván, olly keményen szabdalta az ellenséget, hogy maga az Oláhok' Fejedelme is Gelo az ütközetben életét vesztette vólna; kinek veszedelmét látván, letette fegyverét, és meghódólt az egész Erdélyi Oláhság. Erdély-Ország illy formán Árpád' birodalma alá került, mellyet ő Tuhutum Vezérének ajándékoa.

§ 13. A' Magyarok a' Maros vizétől egész a' Dunáig terjedett Tartományt magokévá teszik. Kr.u. 893
Maros vizétől fogva egész a' Dunáig Glad vólt az Úr. Ezen Tartománynak elfoglalására Árpád Zuárdot, Kadúsát, és Boyta Vezéreket küldé; kik két hét alatt azon Tartományt, melly a' Marostól fogva Temes vizéig terjed, magokévá tették. Midőn a' Temes vizén által akarnának kelni, a' víznek tulsó partján eleikbe jött Glad nagy lovas, és gyalog Sereggel: egyik Fél sem akart neki menni a' Víznek, ne hogy a' vízzel, és ellenséggel egyszerre küszködni kénszeríttessen. Midőn így tétováz mind a' két Tábor, int Zuárd az ő Öttsének Kadusának, hogy a' Tábornak felét alább vezetvén, hogy az ellenségtől meg ne láttassék, a' vízen léptesse által, és azonnal oldalast üssön az ellenségre. Zuárd' rendelése szerint által-vezeti Katonáit a' Temes vizén Kadusa, és hátúlról Gladnak Táborát erős ostrommal megtámadja. Alíg szóllamlott meg a' vízen túl lévő Magyaroknak tárégató-sípja, neki ugrat Kadusa is maga Katonáival a' víznek, és azon által-hatván, öli, rontja az ellenség, mind addig, míglen azt szaladásra indítának. Egész Pantsováig mindenütt nyomában vóltak az ellenségnek, ottan azután egy kevessé megállapodtak. Kevés napok múlván, Keve Várát, mellyben Glad szaladott vala, megvették; onnan Orsova Várát tövid ideig tartó ostrommal hasonlóképpen birodalmok alá hajtották. Zuárd azután és Kadusa által-kelvén a' Dunán, mindenfelől rémítő pusztítást tettek, végre Hazájokban Árpádhoz örömmel viszsza tértek.

§ 14. Belgrádnál szerentsésen viaskodnak a' Magyarok, onnan Horváth-Ország ellen indúlnak.
Árpád hogy egész hatalmától megfoszsza Zalánt, a' kit előbb Belgrád Várába szalasztott vala, azon Várnak megvételére küldé Leelt, Bulsut, és Botondot, a' kik minekutánna minden akadály nélkül által-mentek vólna a' Dunán, éppen ott, a' hol a' Száva ezen vízbe szakad, egyenesen a' Vár ellen vezetik Lovas Seregeket, a' kiknek a' Mésiai Bolgárok' Fejedelme Zalánnak attyafia a' Görögök segítségével ellent állott. Nem kezdettek az nap még is a' Tsatához, hanem más napra kelvén, mihelyt a' hajnal kezde hasadni, Bulsu megfújja a' Hadi sípot, és azonnal kezdődik a' vérontó tsata, melly mind addig tartott, míglen a' Bolgár Tejedelem sok Katonáinak elvesztése után a' Várba viszsza szalada. Sok Bolgár és Görög Katonákat fogtak el akkor a' Magyarok, a' kiket kötözve Árpádhoz küldöttek. A' Bolgár Fejedelem pedig Követek által könyörge ezen három Vezérnek, hogy engednének meg Belgrád Várának. Ő azomban fogadá, hogy soha a' Magyarok ellen Zalánt nem védelmezné, hanem a' Magyar Fejedelem hívsége alatt maradna, és néki esztendőnként adót fizetne. Onnan tehát Horváth-Ország felé vették a' Magyarok az útat, és Zágráb, Posega, 's Vukovár' megvétele után nyertesen viszsza tértek Hazájokba.

§ 15. Arnuf Napnyúgoti Császár segítségűl hívja a' Magyarokat.
Szvatoplug Morva Fejedelem olly gyűlölségbe esett Arnulf Napnyúgoti Császár előtt, hogy ez félre tévén a' Komaságot (g) ellene felfegyverkeztetné a' Magyarokat. Kész vólt azonnal Árpád a' hadakozásra, és három Hadi-Vezért, Zuardot, Kadusát, és Hubát előre küldi. Ezek minekutánna Ipoly és Garan vizéig az egész Tartományt minden vérontás nélkül meghódították, úgyhogy egy se merné a' kezét is ellenek emelni. Midőn a' Garan vizén túl megállapodának, elérkeze Bors Burgernek fija a' negyedik Hadi-Sereggel, a' kit, hogy a' Zoli hegyeken valamelly kő erősséget építtene, elküldék a' három Vezér társai. Míglen ez Bors, már most Bars Várának építésén munkálkodik, amazok Nitra Várának megvételére indúlnak, mellynek Kapitánya vala Zombor, a' ki a' Várnak megvétele előtt Kadusa Vezértől nyíllal megsebesíttetett; a' Várnak megvétele után pedig a' Magyaroktól ugyan Nitra mellett lévő hegyre vezettetett, és annak tetején lévő fára felakasztatott. Ettől neveztetik mostanság is azon Nitra mellett lévő hegy Zombor hegyének. Nitra tájékát elfoglalván, a' Vág vizén túl egész Morváig bémentek, úgyhogy senki sem merne nekik ellent állani.

§ 16. A' Bolgárok Királyjával való had után a' Magyarok magokévá teszik Pannóniát.
Leo Napkeleti Császár hallván a' Magyarok' erejét, Simon Bolgárok' Királyja ellen segítségűl hívta őket. Kész vólt nálok a' segítség: a' kik at említett Királyt meggyőzvén, sok kintset hoztak, és számtalan marhákat hajtottak el Bolgár-Országból; de azután a' Patzinákok' segítségével véletlenűl megtámadván a' Magyarokat Simon Király, őket meggyőzte, és Moldva-Országból Napnyúgot felé kiszorította, a' hol a' Magyarok' helyét az említett Patzinákok foglalták el. Árpád azomban nem annyira a' Patzinákoktól való félelméből, minthogy Pannóniához közelebb eshessen, Sepel szigetbe Budán alól hordozkodott, a' hol mind a' Fejedelem, mind pedig a' Népnek Nagygyai sokan ékes palotákat építettek. Hét hólnapig tartózkodott ottan Árpád és által-méne Attila' Városába, ott huszonegy napig tartó vígaság után Pannónia elfoglalására több részre küldé vitéz Katonáit. Egyik Hadi-Seregét küldé Baranya Vára feké, hogy a' Dunától fogva egész a' Dráváig Pannóniának azon részét foglalná el: a' Hadi-Seregnek Vezére vólt Ete és Boyta. Másik Hadi-Sereget vezette Usubu és Eusee, a' kik Veszprém Várának megvétele után a' benne lévő Katonákat, a' kik a' Magyar kardnak élit elkerűlhették, egész Német-Országig kergették. Viszsza térvén, elsőben Vasvárat, azután Balaton tájékát tették magokévá. Árpád maga is azomba már a' Rába és Rábtza vizéig vezette győzedelmes Táborát, midőn Szvatoplugnak két fijai Moymir és Zentobloch, Báttyok és Attyok' halála után kié légyen az örökség, meg nem egyezhettek. Közbe-vetette magát Árpád, és a' két peres között övé lett az örökség.

§ 17. Árpád Fejedelem, és a' Népnek Nagygyai felosztják magok közt az eddig nyert földet. Kr.u. 894
Szerentsés kimenetellel elfoglalván a' Magyarok Árpád' vezérlése alatt Pannóniát, minekelőtte a' szomszéd Tartományokban villogatnák fegyvereiket, az egész elfoglalt Országot magok között felosztották. Árpádnak mint Fő Vezérnek adatott Dunán túl való része Magyar-Országnak; a' több része az elfoglalt földnek a' többi Vezérek között vólt felosztva. De még a' Katonák is mind megnemesíttetek, és kinek közülök fekenként valamelly darab föld örökösen adatott, a' melly gyermekről gyermekre szállván, azon Nemzetségnek bírtokában lenne. Mindezekután két Fő Bírók rendeltettek az Országban, kik a' Nép között esendő pereket igazság szolgáltatással letsilapítanák, úgy mindazonáltal, hogy ezek Árpádtól függvén, az ő akaratja ellen semmit sem tselekedhetének. Az Országnak egyébb Népe pedig, melly nem Magyar-vérből eredett, szolgálatra, és föld munkálásra rendeltetett. Ez vólt Magyar-Országban a' Közönséges Társaságnak első lerajzolása, mellyet midőn jó rendbe állították vólna, a' szomszéd Tartományok ellen fegyvert kezdettek köszörűlni.

§ 18. Karinthiát, Baváriát, és Olasz-Országot pusztítják a' Magyarok. Kr.u. 900
Szatoplug Tartományából a' Magyarokhoz által-szökött Tótok útat mutattak a' Magyaroknak, miképp üthetnének be Karinthiába: ugyan tsak el is pusztították azt a' Magyarok. Onnét Bavarus Országnak állottak, de megmentette azon Tartományt a' Magyarok' kegyetlenségétől azon Országban lévő Püspököknek embersége, a' kik ruhának való gyoltsot ajándékozván a' Magyaroknak, őket Olasz-Ország felé igatították. Az Olaszokra öntötték tehát erejeket, a' melly Tartományban olly pusztító vérontást tettek, hogy tsak egy ütközetben húsz-ezeret kontzolának le. Kegyetlenségeket leg-inkább megesmértették Luidvárd Vertzellei Püspökkel, a' ki hallván, hogy a' Magyarok győzhetetlen erővel pusztítanák az egész Lombárdiát, és a' szomszéd Országokat, tsak hamar egybe-rakja több esztendőbéli drága gyűjteményeit, a' végre, hogy a' garázda ellenség elől azt valamelly bíztos helyre magával egyűtt elrejthesse; de midőn az ellenségtől távozni akar, tudatlanúl ugyan azon ellenségnek eleibe menvén, minden kintsétől megfosztatik, és kegyetlenűl megölettetik. Történt ez 900-dik esztendőben, mellyből észre-vehetjűk; hogy ezen esztendőben még Árpád Fejedelem éltében a' Magyarok az egész Pannóniát hatalmok alá hódították.

§ 19. Baváriában megverettetnek a' Magyarok; ők pedig azután meggyőzvén Lajos Császárt adózóvá teszik. Kr.u. 901
Viszsza tértek ugyan sok ragadományokkal megterhelve Hazájokba Olasz-Országból a' Magyarok, de tsak azért, hogy valamennyire megszakadozott erejeket helyre állíthassák; ugyan is kevés pihenés után megújjított erővel által-menvén Anis vizén berohannak Bavarus Országban, de szeretsétlenűl; mert midőn egész eszek a' ragadomány után lett vólna, magok szükséges védelméről szinte megfelejtkeztek; látván azt a' Bavarusok, hamar öszve-szedik erejeket, és a' vigyázatlan Magyarokra reménytelenűl reájok ütvén olly férfi módon viselték magokat, hogy a' Magyarok közzül ezer-kétszázan kontzoltatnának le, azon kívül, a' kik futásban vetvén szabadúlásokat a' Duna vizében elmerűltek, a' nélkül, hogy a' Bavarusok közzül tsak egy is esett vólna el. Megpiszkolta valamennyire ezen eset a' Magyaroknak győzedelmes nevét; de nem sokára találtak ők kendőt, mellyel ezen motskot magokról erőssen letörölték; mert még azon esztendőben erősebb Hadi-Sereggel béütvén Német-Országban, mindenfelől tűzzel vassal kegyetlenkedtek. Ezt látván Lajos Német Király, Nemzetéhez való könyörűletességből, Likhnm vize mellett szembe szállott a' Magyarokkal: azomban mihelyt megsajdították a' Magyarok, hogy birkózni kellene nékik a' Németekkel, Hadi-fortélyt vettek elő, mert nagy részit a' Táboroknak hátrább egy közel lévő erdőbe húzák, úgyhogy az oda Rejtezett Vitézek az erdőben lévő útnak mind a' két részit elállanák, a' többi Katonák pedig helyben maradtak, hogy a' Németekkel megütközzenek. Lajos Király a1 Német Tábornak Vezére jelt adat az ütközetre, alig szóllamlik meg a' dob és trombita, azonnal mind a' két részről repűlnek a' nyilak, villognak a' kardok, tsattognak az öszve ütközött dárdák, erőssen viseli magát mind a' két Fél. A' Magyarok az alatt mintha ellent nem állhatnának a' reájok rohanó Német Tábornak, hátrább kezdik magokat húzni: látván a' Német, hogy helyt adna néki a' Magyar, mintha már a' tarsolyban vólna a' győzedelem, bátrabban kezdi nyomni a' Magyar Hadi-rendet, de maga vesztére, mert a' Magyarok tettetvén félelmeket, azon erdőbe húzták magokat, a' hol már az útat mind a' két felől elállotta az ott lévő sok Katonaság. Erről semmit sem tudván Lajos Király, mintha már bizonyosan az övé vólna a' győzedelem, az erdőbe indítja Katonáit a' Magyarok után, és azon szempillantásban magát az egész Táborával egyűtt az ellenség közepett látja. Nem tette le még is a' fegyvert Lajos, hanem erőt vévén a' veszedelemtől, küszködik hatalmason a' Magyarokkal, de haszontalanúl, mert tsak utóbb is meg kellett néki esmerni, hogy a' Magyarnak élesebb a' kardja, hogy sem a' Németnek, de még a' karja is erősebb; megadván azért magát, drága pénzen békességet vásárlott a' Magyaroktól, a' kiknek is azután esztendőnként adót fizetett Lajos, Német-Országnak Fejedelme.

§ 20. Árpád' halála és temetése. Kr.u. 907
Midőn naponként gyarapodik a' Magyarok' ereje és ditsősége, Árpád a' Népnek Fejedelme meghal 907-dik esztendő táján, minekutánna Attya után tizennyoltz esztendeig A1 Magyarok között az elsőséget viselte vólna. Hólt teteme nem meszsze O-Budától temettetett el. Sírjából ki álló oszlopra ezen szók vésettettek: A' mi Árpádban halandó vólt, ím' ide temetődött. Azon helyen, mellyben Árpádnak tsontjai tétettek, utóbb midőn a' Magyarság a' keresztény törvényt felvette, Bóldog-Aszszonynak tisztelete alatt Templom építtetett, melyet az akkori időben Fejér Máriának, Só Máriának, Fejér Egyháznak is neveztek.



ZOLTÁN Kr.u. 907
§ 21. Zoltán szeretsésen kezdi Fejedelemségit.
Árpád halála után Zoltán lett a' Magyaroknak leg-főbb Ura 907-dik esztendőben, midőn már előbb, midőn még Árpád élne, a' Magyarok Zoltán' hívségére felesküdtek vala. Ez nem vólt még tizenkét esztendős, midőn reá szállott a' Fejedelmi hatalom: ugyan azért Lajos Császár vélvén, hogy ezen gyenge Herczeget könnyű erővel meggyőzhetné, sokféle Nemzetből öszvezavart Hadi-Sereggel támadta meg Zoltánt; a' Magyarok azomban olly erővel védelmezték Hazájokat, és gyenge Fejedelmeket, hogy három napig tartó viaskodás után Győzedelmes kardjokat Bavarus Országban fel 's alá villogtatnák.

§ 22. Zoltán Fejedelmet elfogják a' Németek. Kr.u. 925
Szerentsésen kezdete után Zoltán Tartományainak kormányozását, de utóbb olly keleptzébe esett, mellyből alig lehetet kiszabadítani őtet. Így vólt az egész eset: Hogy a' Német Fejedelmet adózóvá tették a' Magyarok, már előbb § 19. beszéllettem. Első Henrik midőn a' Német Birodalom' Császárságára emeltetnék, a' Birodalom méltósága ellen lenni ítélte, és mintegy nagy alávalóságnak állította, hogy a' Magyaroknak adót fizetne; ő tehát az eddig szokott adóról semmit nem akart hallani. Ezt látván a' Magyarok, hogy az adónak fenn tarásáért boszszút állanának, béütnek Szakszóniába, de vigyázatlanok vóltak; mert Zoltán, a' Fő Had-Vezérek és Fejedelmek a' Németek' kezébe került a' kinek váltságáért szörnyű sok aranyat igértek Henrik Császárnak a' Magyarok; de Henrik azt tőlök el nem vette, hanem minden fizetés nélkül elbotsátá Zoltánt, úgyhogy tsendesen viszsza térvén Országokba, vele kilentz esztendeig békességet tartanának: örömest reá állottak erre a' Magyarok, és minden ártalom nélkül hazájokba viszsza tértek.

§ 23. Henrik Császártól a' Magyarok meggyőzettetnek. Kr.u. 934
Hoszszasnak látszott a' Magyarok előtt a' kilentz esztendeig tartó várakozás, azért előbb, hogy sem ezen szabott idő lefolyna, Henrik Császárhoz Követeket kűldének, a' kik őtet a' szokott adónak fizetésére emlékeztetnék. Henrik, a' ki a békesség ideje alatt jól hozzá készítette magát az ütközethez, tudván, hogy a' Magyarokkal szembe állhatna, a' Követeket minden ajándék, és adó nélkül üressen botsátja vala viszsza. Ezen fellobbanván a' Magyarok, százezerből álló Sereget fegyverben állítanák, és azt Tseh-Ország felé vewzetik olly szándékkal, hogy ott több társokat kaptsolván magokhoz, az egész Szakszóniát felrablanák, elpusztítanák. Mivel azomban reménylett társaikat reá nem beszélhették a' fegyver-fogásra, előszőr Thuringiának vették az útat: azt elpusztítván, két részre oszták az egész Tábort, mellynek egyike Napkelet felé, másik rész pedig Napnyugot felé indúlt, hogy rettenetes fegyvereknek élit annál több Németekkel esmértetnék meg; de szegényeknek mostoha ábrázatot mutatott a forgó szerentse: mert Henrik Császár egybe-szedvén nyúgodt Katonáit, midőn látná, hogy a' Magyarok semmi Tábori-rendet nem tartván, minden vígyázás nélkül folytatnák útjokat, reájok üt, és olly keményen ostromolja, hogy több harmintz-ezernél közzülök az ütközet helyén hagyta a' fogát, azon kívül, a' kiket az éhség, és hideg megemésztett. Előbb hogy sem ezen vérontásnak a' híre a' másodig felekezetben lévő Magyarokhoz jutná, ellenek vezeti nyertes Táborát Henrik; a' kik mintha megérezték vólna a' veszedelmet, megütköztek ugyan Henrikkel, de úgy, hogy a' Szaladásra mindenkor kész vólna a' lábok; nem is tartott soká a' viaskodás: mert látván a' Magyarok, hogy a' szeretse Henrik' részére hajolna, szaladásra indúlnak, és úgy életek nagyobb részről megtartották ugyan, de minden Tábori holmijeket az ellenségnek engedni kénszeríttettek. Hogy a' Magyaroknak itt nem szolgált a' szerentse, nem abból következett, hogy a' Magyarokban erő, vagy bátorság nem lett vólna; megvólt bennek mind a' vitézi erő, mind pedig az okos bátorság; de a' Henrik olly szeretsétlen órában ütött vala rájok, midőn nagy része a' Tábornak a' körűl lévő faluknak és Városoknak pusztítására el vala szélledve, azért az ütközet' kezdetén nagy füstöt és tüzet tsinálnak vala a' viaskodó Táborban lévők, a' végre, hogy az elszélledett társaik ezt megsajdítván társaikhoz viszsza térnének, de előbb, hogy sem ezek észre-vennék az adott jelt, megesett a' veszedelem mintegy 934-dik esztendőben.

§ 24. Több esztendőkig tartanak a' Magyarok és Németek között való villongások. Kr.u. 948
Ezen szerentsétlen ütközetek után azt lehet vélni, hogy megtsökkent légyen a' Magarokban a' bátorság. Nem, sőt valamint a' nyers ág, mentűl jobban meghajtatik, annál nagyobb erővel petzkeli fel magát, úgy a' Magyarokban a' veszedelek után még inkább forrott a' vér, emelkedett a' bátorság; azért, mind a' győzedelmes Henrik Császárnak, mind pedig Ottónak, a' ki Henrik Halála után nyeré el a' Birodalmat, sokszor ellene állottak, jóllehet a' változó szerentse sokszor szomorú ábrázatot mutatott nékik; melly idő alatt Zoltán Fejedelemségének negyvenedik esztendejében életének végit érte, Világ' megváltása után 948-dik esztendőben, midőn már két esztendővel előbb Toxusnak által-adta a' Fő Herczegséget.



TOXUS Kr.u. 948
§ 25. A' Napkeleti Császárt adózóvá teszik a' Magyarok.
Toxus, Zoltánnak fija 946-dik esztendőben által-vévén Attyától a' leg-főbb hatalmat, a' Napkeleti Császárral ese ellenkezésben: a' ki is Bolgár-Országon keresztűl menvén, egész Konstantzinápoly Városának bástyáihoz ért Hadi-Seregével, a' nélkül, hogy valamelly akadályt az úton szenvedének. Vólt akkor a' Görögök között Konstantzinápoly Városában, a' mint erről Kéza Simon feljegyzéseiben emlékezet vagyon, egy rémítő termetű és erejű Óriás, a' ki kimenvén a' Városból, azt kívánta a' Magyaroktól, hogy mabok közzül kettőt állítanának ki, a' kikkel ő maga viaskodna: ha ő a' két Magyart meggyőzné, a' Görögök lennének nyertesek; ha pedig ő a' két Magyartól meggyőzettetnék, a' Görögök esztendőnként adót fizetnének a' Magyaroknak. Ezeket mondván, viszsza tér ismét a' Városba, hogy a' Magyaroknak időt engedjen a' gondolkodásra. A' Magyarok nem kettőt, a' mint a' Görög kívánta, hanem tsak egygyet állítottak ki a' bírkózásra. Ez vólt valamelly Botond nevezetű Magyar Vitéz, a' ki, minekutánna a' kűszködésre való hely elrendeltetett vólna, előbb, hogy sem a' vetélkedő Görög társa a' Városból kijönne, fog egy gyalút a' kezébe, és azon gyalúnak, egy húzásával olly nagy hasadást tsinált a' Város réz-kapuján, hogy a' hasadáson egy kis gyermek bebújhatott vólna. Kijött azután a' Görög is a' viaskodó helyre, és látván, hogy tsak egy Magyar állana ottan, kérdé, hol légyen a' társa? ez azt feleli, hogy egyedűl maga is elég gondot tudna neki adni; akkor letévén a' kettő a' fegyvert, ölbe kelnek, a' kiket a' Magyarok lóháton a' Városon kívűl, a' Görögök pedig a' Bástyákról nézik vala. Tsak nem egy egész óráig tartott a' küszködés, de ugyan tsak a' Magyar lett a' nyertes, mert Botond a' Görög vitézt úgy a' földhöz találta sujtani, hogy a' karja azonnal kitörvén, a' földről fel nem kelhetne. Nem halt ugyan ott meg, de kevés napok múlva ezen viaskodásból néki halála következett. Látván ezt a' Magyarok, nagy örömökben tapsoltak, a' Görög Császár pedig, Nézőivel, és Udvari Népével egyűtt lement a' bástyáról, és mintha az orra vére tsepegett vólna, szomorún haza ballagott. Végbe-menvén a' viaskodás, a' Magyarok Követeket küldöttek bé a' Császárhoz, hogy az ígért adót a' nyertes Félnek fizetné meg: erre a' Császár elmosolyodván, egy szót sem felelt, sem adót nem fizetett; akkor a' Magyarok Toxussal tanátsot tartván, az egész Bolgár és Görög Országot rablani kezdék, úgyhogy a' Görög Császár véghetetlen sok pénzel öt esztendeig tartó békességet kénteleníttetett vásárlani a' Magyaroktól.

§ 26. Berengárius nagy számú pénzt fizet a' Magaroknak.
Toxus Fejedelem vezérlése alatt ismét meglátogatják a' Magyarok fegyveres kézzel Olasz-Országot és midőn Longobardiát kegyetlenűl pusztítának, olly szorongatásba ejtették Berengáriust azon Tartománynak Királyját; hogy ez tíz köböl pénzt ígérne a' Magyaroknak, tsak tovább teendő ártalom nélkül mennének ki Tartományából. Megvólt az alku, és Berengárius hogy az alkuban feltett pénzt bészerezhesse, minden fejre bizonyos adót vetett ki, még a' tsetsemős gyermekekre is; ezt nem ítélvén elégnek lenni, még a' Templomok pénzébe is jól belé markolt, és úgy bőven megszerezvén a' fizetendő summát, abból tíz köblöt a' Magyaroknak adott, a' többit pedig maga tárházába töltötte.

§ 27. Otto Császár a' Magyaroknak három legfőbb Hadi Vezéreit elfogja és felakasztatja. Kr.u. 956
Más, de szeretsétlenebb hadakozások vólt a' Magyaroknak, mintegy 956-dik esztendő táján Otto Német Császár idejében. Ez vólt a' kezdete és kimenetele: Luitolf, Otto Császárnak fija nagy viszálkodásba esett az Attyával, úgyhogy minden fijui kötelességétől megfelejtkezvén, embertelenűl fegyvert fogna az Attya ellen. Ezen roszsz indúlatát Luitolfnak nem tsak helybe hagyták, de tanátsot, és segítséget is Attya ellen adván, inkább gyullasztották Konrád Lotháriai Herczeg, és Harolf Juváviai Érsek; ezen fellyül a' Magyarokat, a' kiknek akkor híres vólt vitézi erejek, hívták segítségűl, a' kik véghetetlen nagy Hadi-Sereget egybe-állítván, Leel, Bulsu, és Botond nevezetű Fő Vezérek vezérlése alatt Otto Császár ellen indúlnak. Némellyek olly vélekedésben vagynak, hogy maga Toxus Fejedelem is jelen lett Vólna ezen Hadi-Seregben. Megindúlnak tehát a' Magyarok, és az útban tett sok rablások után Augusta Városához jutnak, mellyet bekerítvén, feladásra kénszerítettek. Már több napok folytak el, hogy se a' bézárt Nép a' Várost fel nem adta, sem pedig a' Magyarok a' Várostól el nem távoztak. Ulrik azomban, azon Városnak Püspökje észrevette, hogy a' Magyarok annyira elbízták vala magokat, hogy se magokra, sem a' Táborra nem sokat vigyáznának; ezt sajdítván, üzenetet küld Otto Császárhoz, a' ki akkor Ulmában vólt, a' mint Kéza Simon Írásaiban olvassuk, és kéri a' Császárt, hogy a' megszállott, és utolsó szűkségben lévő Városnak védelmére sietve jönne, leg-inkább, hogy a' Magyarok minden őrizet, és vigyázás nélkül vólnának a' Táborban. Otto, hogy a' maga tulajdon fejére néző veszedelmet megelőzze, öszve-szedi Katonáit, és Augusta Városa felé intézi útját, hogy a' bezárt Népet megszabadítsa. Midőn már a' Városhoz közelítené, eleibe indúl Konrád Lotháriai Herczeg, a' ki előbb a' Magyarokkal Luitolf részéről Otto ellen vólt vala, elhagyván a' Magyarokat, a' kiket előbb Otto ellen ő is nagyon erőltetett vala, és Otto Császárhoz álla, ígérvén, hogy hozzá való állandó hívségének tellyesítésére kész vólna vérét, és életét is feláldozni. Megörült ennek Otto, és a' Frankusok lovas Seregének vezetőjévé rendeli őtet. Elrendeltetik tehát a' Tábor, és dél után három óra tájban, midőn semmi ellenkező esetről nem gondolkodnának a' Magyarok, annál is inkább, hogy éppen akkor az eső igen megeredett vala, megtámadja a' Magyarok' Táborának egyik ágát; ezen erőt vévén, midőn a' többiek ellen indúl, valamelly belső félelemtől megrettentetvén a' Magyarok, szaladással kezdik menteni életeket. Mind a' három Fő Vezér Leel, Busu, és Botond hajóra kapván, a' Dunán akartak Magyar-Országba viszsza térni, de Ratisbonánál elfogattatván, Otto Császárhoz kűldettek, a' ki őket Ratisbonába ismét viszsza kűldvén, mind a' három Vezért gyalázatosan felakasztatta. Ezen annyira fellobbantak a' Magyarok, hogy valamennyi Német fogva vólt nálok, vóltak pedig húsz-ezeren, mindnyájokat kegyetlen halállal végezték ki a' világból, és az ártatlan gyermekeknek sem engedtek meg. Minekutánna pedig egybe-szedték vólna szakadozott erejeket az elszelledett Magyarok, szörnyű vérontást, és pusztítást tettek mindenfelől, míglen Hazájokba viszsza tértek.

§ 28. A' Görögöktől meggyőzettetnek a' Magyarok Adrianopolis Városánál. Kr.u. 970
Nem bátorkodtak ugyan az Augustai veszerelem után olly mérészen fel 's alá járni a' Magyarok Német-Országban, de ugyan tsak még sem lehettek békességben, mert helyre állítván meggyengűlt erejeket, Toxus a' Görögök ellen indúla. Toxushoz kaptsolták vala magokat az Oroszok és Patzinákok. A' Görög Császárnak Fő Hadi-Vezére vólt ezen hadban Barda, a' ki más néven Sklerusnak neveztetett. Ez Adrianopolis Városának falai közzé rekeszkedik az egész Görög Táborral, a' végre, hogy az ellenségnek a' ki hasonlíthatatlanúl nagyobb számú, és erejű vólt, tsalt vethessen. Nem bízott ugyan erejében, de bízott Hadi-mesterségében, és eszébenBarda; azért is a' Városnak falai közzé húzván magát, úgy tettette, mintha félne a' Magyar-Tábortól, és valóban félt is Bardás; mert nem vólt több tizenkét-ezer Katonájánál, Toxusnak pedig társaival egyűtt harmintz-nyoltz-ezer vólt. Azomba a' Magyarok nagy pusztítást tesznek a' Városon kívül, mellyre egy lépést sem mozdúl a' Városból Bardás. Látván ezt a' Városon kívűl lévő ellenség, valóban elhitette magával, hogy ezt félelemből Tselekedné a' Görög Vezér, azért is a' Táborban ettek, ittak, tántzoltak, fel 's alá jártak, és tsak nem minden őrizet és vígyázás nélkül aludtak; megsajdította ezt Bardás, a' ki a' kint lévő ellenségnek minden mozdúlására szemesen vigyázott, hogy a' Magyar Táborban semmi rendtartás, és tábori vigyázás nem vólna, bizonyos órára elrendelvén az ütközetnek helyét, és módját, parantsolá Alakasai Jánosnak, a' ki egy vólt a' Várban lévő Hadi-Tisztek közzül, hogy egynéhány száz Katonát venne maga mellé, és a' Városból kimenvén, tudná meg az ellenségnek hol létit, és erről őtet minden halasztás nélkül tudósítaná; azomban pedig ütközne meg az ellenséggel, de azonnal magát a' Város felé húzná; úgy térne pedig viszsza, hogy a' Katonáit egy tsoportban erőssen tartván, magát védelmezné, a' hol a' hely alkalmatos vólna, egy kevessé megállapodna, és úgyvédelmezné magát; ismét lassú lépéssel hátra húzná magát, míglen az ütközetnek elrendelt helyéhez közel nem vólna; közelítvén pedig a' helyhez, szélesztené el katonáit, és sebes futásra eresztené. Mindenekben szolgált a' szerentse Bardásnak; mert Alakasai János kitanúlván az ellenségnek hol létét, megizeni Bardásnak, a' ki azután az elrendelt helyen készen vára őtet a' Görög Táborral: maga pedig János elsőben is a' Patzinákok Seregére akada, a' kik előtt már megfutamodván, már egy kevessé védelemre megállván a' mint néki Bardástól parantsoltatott, magát az elrendelt helyre lassan hátra Húzza, elközelítvén pedig azon helyhez, megfutamodik elszéllesztett Katonáival egyűtt, hogy az ellenséget is egymástól elszélleszize. Akkor egész erejével reájok üt Bardás, és egy lábig mind eltörli őket. Onnan, semmi nyugodalmat nem engedvén Katonáinak, a' Magyarok, és Oroszok ellen vezeti őket; de már készen vóltak akkor a' Magyarok is, azért nagy vérontás kezdődik mind a' két részről, olly vitézűl is viselte magát mind a két rész, hogy sokáig kétséges vólna, mellyik Fél lészen a' nyertes. Azomban két erős termetű férfi elől ugrat friss paripájával, és azo kettőnek egyike egyenesen Bardás Görög Vezér ellen mégyen: vévén észre Bardás, hogy őtet illetné a' letzke, hogy maga helyett megfelelhessen, előbbre ugrat lovával, és széles pallosával olly erőszakos tsapást tészen a' Magyar Katonának vas-sisakos fején, hogy egy tsapással a' sisakját fejével egygyűtt kétfelé osztá. Ezt látván Konstantinus, Barda Vezérnek testvér öttse, előbb ugrat ő is paripájával, és a' másik Magyar Katonának, a' ki Bardával küszködött, fejét akarván tsapni, midőn magát előbb rántotta, a' lovának fejét egy tsapásra leszegte; elesvén lábáról a ló, a' rajta üllő Magyar Katonát is földre ejtette, a' hol a' Görögöktől elnyomattatván, erőszakosan megölettetett. Ezen két Vitéznek szerentsétlensége olly félelembe ejtette az egész Tábort, hogy előszőr ugyan magokat hátra kezdék húzni, azután pedig mindnyájan sebes szaladásnak eredtek: és így gondatlanságok által az ütközetnek elein megvesztegetvén bizonyosan reménylhető szerentséjeket, az egész Tábornak a' Görögöktől meggyőzettetett. Történt ez mintegy 970-dik esztendőben.

§ 29. A' Magyarok térítésére jön Sz. Volfgang. Kr.u. 971
Látván a' Magyarok, hogy a' szerentse nem igen szolgálna nékik, békességről kezdettek gondolkodni. Elsőben is Otto Császárral frigyet kötöttek, a' mellyet szentűl meg is őriztek, ne talántán nyughatatlanságok által az egész Napnyugoti Tartományokat magok ellen fegyvert rántani kénszerítenék. Nagy tsendesség vólt tehát az egész Országban, a' melly alkalmatosságot nyújtott némelly szent indúlatú Apostoli Férjfiaknak, hogy a' pogány törvényen lévő Magyar Nemzetnek megtérítéséről gondolkodnának, reménylvén, hogy az igaz hit, és tudomány által ezen vad Népnek természete, és erköltse megszelídűlne. Ezen idvességes munkának elkezdésére kűldetik Sz. Volfgang, Sz. Benedek regulája alatt lévő Szerzetes Pap Sváb Országból; de ezen szent Atyának idvességes iparkodását meggátolta Toxus Fejedelemnek vad kegyetlensége. Viszsza tért tehát Hazájába Volfgang, és a' Magyarok' megtérítése függőben maradott míglen Toxus' élete 's Fejedelemsége tartott; mellynek végit érte 972-dik esztendőben.



GEISA Kr.u. 972
§ 30. Geisa az Otto Császárral tett frigyet megerősíti.
Geisa lépett az Attyának Toxusnak halála után a' Fejedelemségre 972-dik esztendőben. Ez valamint kegyes, és békességet szerető Herczeg vólt, úgy a' Magyar Nemzet igaz boldogságának elő-mozdításában leg-inkább munkálkodott. Elsőben is tanátsot tartván az Ország' Nagygyaival, eleikbe adá, hogy minden környűl lévő Tartományok közzül Tsak egyedűl Magyar-Ország vólna olly szeretsétlen, a' mellynek lakosi ragadománnyal élnek, és mellyben a' leg-jobb földnek nagyobb része míveletlen vólna; sem a' Tudományok, sem a' Mesterségek, sem pedig a' kereskedés nem űzettetnék, holott mind ezek bóldoggá tennék az Országot; Úgyhogy békességet tartván a' szomszéd Országokkal, ha ezekre adná magát az Ország' Népe, a' nélkűl, hogy nyúgodalmasabban, és tisztességesebben élne, sok kintset gyűjtene magának. Helybe-hagyta a' Nép ezen okos tanátsát Geisa Herczegnek, és előszőr Otto Császárhoz Követeket kűldvén, általok az előbbeni frigyet megerősítette. Kedves vólt Otto előtt ezen követség, a' ki a' Toxussal tett békességet Geisával is örömest megtartotta: azt az engedelmet kérte ki mindazonáltal a' Magyaroktól, hogy szabad lenne Magyar-Országban a' Krisztus' törvényit hírdetni, és a' Keresztény életnek módjára a' Népet tanítani. Ezt Geisa Herczeg örömest megengedte.

§ 31. A' Magyaroknak az Évangyéliom hírdettetik. Kr.u. 973
Krisztus' születése után 973-dik vólt az a' bóldog esztendő, mellyben a' pogány Magyarok között az igaz Hit elsőben világoskodni kezdett. Útat nyitott erre Geisa Herczegnek engedelme, és Otto Császárnak szent igyekezete. Ugyan is Otto követségbe küldé Bruno Verdei Püspököt Geisa Herczeghez Magyar-Országba, rész szerint azért, hogy néki mint újjonan választott Fejedelemnek tiszteletet adna; rész szerint pedig, és leg-inkább azért, hogy a' Keresztény Hitnek felvételére a' vad erköltsű Népet elkészítené. Nem vólt haszon nélkűl Brunónak fáradsága, a' ki annyira megszelídítette Geisa Herczeget, hogy a' Papoknak, és Szerzeteseknek, nem tsak az Országba való bátorságos bejövetelt, de még azt is, hogy magok a' Fejedelem előtt megjelenhetnének, megengedte. Geisa azután a' Keresztény Hitnek Tanítóit örömest hallgatta, sőt tapasztalván a' Krisztus törvényének erejét, melly az erkőltöt megszídíti, hogy több Evangyéliomi Tanítók lennének az Országban, Piligrinust Laureatzai Püspököt ezen szent munkára levél által hívá Geisa Herczeg Magyar-Országban. Ez, hogy a' Magyar Fejedelem Istenes kívánságának eleget tenne, az ő Püspöki Megyéjéből több Apostoli férfiakat kűlde az Országban; kiknek olly hasznos vólt munkálkodások, hogy az Evangyéliom hírdetésének mingyárt első esztendejében, melly vólt 973-dik esztendő Krisztus születése után, közel öt-ezeren tsak a' Nemesebb Magyarok közzül kereszteltettek meg, a' mint erről bizonyságot tész az említett Piligrinus VII-dik Benedek Római Pápához írt levelében. Geisa Herczeg maga is megesmérvén a' Krisztus' igaz Hitét, a' keresztséget felveszi; kereszteltetésének bizonyos esztendejét mindazonáltal shol fel nem találhatni. Azomba Geisával egyűttmegkereszteltetett az ő Felesége is Sarolta, Gyula Erélyi Herczegnek leánya; nem külömben Mihály, Geisának testvér öttse, ugyan Geisa Herczegnek egész Udvarával egyűtt.

§ 32. Két Püspöpségre osztatnak fel a' Magyarok.
Annyira terjedett már a' Magyarok között a' Krisztus' Hite, hogy VII-dik Benedek Pápa két Püspök-Megyére osztaná Magyar-Országot, úgy, hogy felső Magyar-Ország, a' Salisburgi, alsó pedig a' Laureatzeai Püspök-Megyéhez tartozó vólna. Igaz, hogy már előbb az Avarok ídejében is vóltak Püspökségek Pannóniában; Harmadik szakasz § 7. de ezek az időnek, és Népeknek változásai között, midőn a' Pogány törvényen lévő Magyarság Pannóniát elfoglalta, ismét megszűntek, míglen Geisa Fejedelem' idejében a' keresztény Magyarok a' fellyebb említett Püspökök gondviselésére bízattatnának. Mindenfelől azomban már Geisa Fejedelem' idejében a' Ketesztények számával egyűtt a' Templomok-is szaporodtakMagyar-Országban.

§ 33. Szent István születik Geisa és Sarolta Fejedelmi Szülőktől. Kr.u. 983
Midőn Geisa a' Magyarok között a' Krisztus törvényének terjesztését serényen elő-segíti, elérkeze azon örvendetes nap, mellyen Geisa Fejedelem az ő Feleségétől Sarolta Fejedelem Aszszonytól István Herczeget nemzé, a' ki 983-dik esztendőben Sz. Albert Prágai Érsektől Esztergomban megkereszteltetvén, utóbb Magyar-Országnak első Királyja lett. István Herczegnek Kereszt Attya Gróf Deodatus vólt, ki nem régen Apuliából kiköltözvén, Magyar-Országban telepedet vala meg. Ezen Gróf Deodatust mint Kerszt Attyát Tata névvel szokta vala nevezni István Herczeg a' Magyar gyermekek' módjára. Nevelőjévé, és Tanító Mesterévé ezen gyenge Herczegnek Sz. Albert rendelte vala Papatest a' maga tanítványát, a' kiről némellyek azt vélik, hogy Boleslaus Cseh-Országi Fejedelemnek testvére lett vólna. Azomban, hogy egy tökélletes életű bőlts Mester vólt, és ahozképpest a' gondviselése alá adott Herczeget a' nevelésnek legjobb útján vezette Papates, azt elegendőképpen megmutatta Sz. Istvánnak fedhetetlen élete, és utóbbi bőlts uralkodása. Minekutánna István Herczegnek nevelésére Papatest Magyar-Országban hátra hagyta vólna Sz. Albert Érsek, maga Burgus Országba útazott, hogy ott a' Pogányságban vakoskodó Népet az Evagyéliom világosságára vezesse; a' hol is az igaz Hitért halált szenvedvén 997-dik esztendőben az örök jutalomra általvitetett.

§ 34. Geisa Pannónia hegyére behozza a' Sz. Benedek Szerzetesseit. Kr.u. 995
István Herczegnek születése után Geisa még nagyobb szorgalommal fáradozott az igaz Hitnek gyarapításában: a' ki is látván, hogy kevesen vólnának az Evangyéliomi munkások az Országban, Pannónia hegyén Sz. Márton tiszteletére Klastromot, és kéméletlen kőltséggel Templomot kezdett építeni. a' hová Sz. Benedek reguláján lévő Szerzetes Férfiakat Olasz, és Tseh-Országból vezetett bé, kik közzül azután sok Püspököket, és Érsekeket számlált a' Magyar Anyaszentegyház, és mindenkor szent élettel, és bőltseséggel tellyes férfiakat nevelt.

§ 35. Geisa Herczegnek Magzoti, és azok eránt tett okos rendelései. Kr.u. 997
Geisa Magyar-Ország Fejedelmének első felesége vólt Sarolta, Erdélyi Fejedelemnek leánya. Második felesége pedig, a' kit Saroltának halála után vett el, vólt Adelhais, Mitzislaus Lengyel Fejedelemnek testvér huga, kimondhatatlan szépségű Herczed Aszszony. Ezen második Feleségétől nem vólt semmi magzatja Geisának. Az első Feleségétől pedig nemzett egy Fiát, és három Léányt. Fija vólt Sz. István. Leányai pedig Judith, Sarolta és Gisela. Ezen magzatjairól szép rendeléseket tett Geisa még halála előtt. Istvánnak ugyan hagyta az Országot örökségűl; a' kinek hívségére fel is esküdtette a' Népnek Nagygyait; Feleségűl pedig adá néki Giselát, Henrik Baváriai Fejedelemnek Leányát, és ugyan Henrik Római Császárnak testvér húgát. Leányai közzül pedig Judithot adá Boleslaus Lengyel Fejedelemnek. Saroltát, Aba Samu Magyar Herczegnek, a' ki utóbb Magyar Király lett. Giselát pedig Otto Velenczei Fejedelemnek. Hogy azomban Geisa testvér Öttsének Mihálynak Fijai Vazul és Kopasz László valamelly akadályt ne vetének Istvánnak az Országlásban, ezeket Istvánnak hívségére nagyon lekötelezte: a' kik közzül utóbb Vazul magzatok nélkül halt meg; Kopasz László pedig három gyermeket nemze, Andrást, Leventát, és Bélát, a' kik azután Árpádnak Unokáit ditsőségesen szaporították. Ezen bőlt rendelései után Geisa a' bóldig Örökkévalóságban szerentsésen által-kőltözött 997-dik esztendőben.



SZENT ISTVÁN Kr.u. 997
§ 36. Szent Isván Magyarok' Fejedelme lészen, azután pedig Királynak koronáztatik. Kr.u. 1000
Minekutánna a' Magyar Nemzet hét Fő Kapitányok vezérlése alatt Napkeletből elbújdosván, ezen főldet, melyet Magyar-Országnak nevezünk, megszállotta vólna, száz-tizen-egy esztendeig Király nélkűl vólt, egy Fő Herczeg, a' ki Álmus Unokái közzül választatott, leg-főbb hatalommal kormányozta az Országot, Almus Herczegtől fogva Sz. Istvánig; a' ki Attyának Geisának halála után mintegy három esztendeig Herczegi hatalommal bírta azt, míglen Astricust II-dik Sylvester Római Pápához Követségbe kűldvén, ugyan azon szentséges Pápától által-kűldetett arany-koronával, és a' mellett Királyi névvel, és hatalommal nem ékesítetett: melly Koronával azután 1000-dik esztendőben Nagy Bóldog Aszszony napján Esztergomban Koronáztatott meg. (n) A' Sz. Korona azután Székes-Fejérvárra vitetett, és az ott lévő Káptalannak hív őrzésére bízattatott; utóbb pedig minden eshető veszedelemnek bizonyosabb eltávoztatására a' Visegrádi Várban tétetett, a' hol azután több száz esztendőkig vólt a' Magyar Koronának bizonyos szállása: midőn a' következő időkről szóllándok, híven fogom említeni.

§ 37. Kupa Herczeget méggyőzi Sz. István. Kr.u. 1003
Szent István előbb, hogy sem megkoronáztatnék, nem soká az Attya halála után nagy veszélybe esett. Okot nyújtott erre a' pogány rendtartáson lévő Népnek a' jövevények ellen való dühösködése, a' kik irígylették, hogy ezeket Szent István nem tsak kegyesen fogadná, hanem még az első hívatalokra is felemelné. A' dühösködő Népnek zászlót emelt Kupa, Sümeghi Herczeg a' ki is olly reménységgel vólt, hogy nem sokára befalja, magáévá teszi az Országot, leg-inkább midőn látta, hogy a' pogány rendtartást kedvellő Nép számtalan tsoporttal tódulna hozzá. Ezt látván, megdöbbent ugyan Sz. István, de még is bízott az Istenben. Minden Hadi-készület előtt fogadást tett, hogyha Kupa Herczeg ellen győzedelmes lészen, a' Sümegh, vagy a' mint most neveztetik Somogy-Vármegyének termékenységéből esenddő tizedet Szent Márton Klastromára fogja fordítani. Azután minden lehető rendeléseket tesz az ütközetre; öszve-gyűjti Hadi-Seregit a' Garan vize mellé, ott maga István a' Vitézek számában szenteltetik. Gróf Vetzellínust pedig az egész Hadi-Seregnek Fő Vezérévé rendeli; megindúl azután a' Tábor Veszprém felé, a' hol a' pártosok Vezérekkel egyűtt fegyverben állottak. Közelítvén egymáshoz mind a két Tábor, olly hathatós erővel kezdettek küszködni, hogy soká kétséges vólna az ütközetnek kimenetele. Azomba végit szakasztá a' vérontásnak Gróf Ventzellinus, a' ki neki szaladván Kupa Herczegnek, az olly mesterséges erővel találá tsapni, hogy azonnal kiadná a' piskos lelkét. Látván az öszve-tódúlt pártütő Sereg, hogy a' Vezér maga vériben halva feküdne, szaladásnak indúl, 's elszélled; a' kik közzül sokan elfogattatván Sz. Istvántól botsánatot nyertek, azok pedig, a' kik ezen zenebonának kezői, vagy előmozdítói vóltak, mások példájára megbűntettettek. Ezek közzül a' meghalt Kupa Herczegnek teste négy részre vágatott, egy része vitetett Esztergomba, másik Veszprémbe, harmadik Győrbe, negyedik pedig Kolosvárra Erdély-Országban, és a' Városnak kapujára szegeztetett. Ezt Sz. István, a' ki úgy is nagyon kegyes vólt, nem boszszúállásból tselekedte, hanem a' Népnek félelmére, hogy azt a' pártütéstől elrettentse.

§ 38. Gyula Herczeget meggyőzvén Sz. István, Erdélyt Magyar-Országhoz kaptsolja. Kr.u. 1004
Még jól feledékenységbe sem ment a' Veszprémi viadal már új ütközetre készűle István; okol nyújtott, sőt kénszerítette erre a' Sz. Királyt ama' pogány Gyula Erdélyi Fejedelem, Sz. István édes Annyának Saroltának nem testvér Báttya ugyan, mindazonáltal vér szerint való rokona. Ezen Gyula Herczeg látván, hogy Sz. István minden erejével terjesztené a' Keresztény Hitet, sőt őtet is több üzenetek által ostromlaná, hogy a' pogány szertartást elhagyván, a' Krisztus hitére állana; ez a' régi Szityai Magyar hitnek védelmére hadat indít Sz. István ellen. Sz. István, mivel sajnálta kedves Haza-népének vérét ontani, üzenetek által akará észre hozni Gyulát; de midőn látta, hogy a' Hadat semmiképpen el nem kerűlhetné, megütközik, és olly szerentsésen viaskoda Gyulával, hogy nem tsak az egész Erdély-Országot, a' melly úgy is Tuhutum Vezérségétől, és Árpád Fejedelemségétől fogva a' Magyar Fejedelem Fő hatalma alatt vólt, elfoglalta, hanem magát is Gyulát, feleségével, és két gyermekével egyűtt, kiknek egyike Bue, másik Bukne nevezetet viselt, elfogta, és magával Magyar-Országba hozta, a' hol utóbb Gyula Herczeg, Feleségével, és két gyermekével egyűtt megkereszteltetett: Soha mindazonáltal többé Erdélyt sem nem látta, sem viszsza nem vette; mivel azt Sz. István mihelyt elfoglalta, azonnal Vármegyékre felosztotta, és azon Ország kormányozó Urává rendelte Zoltánt, Gyulának közelről való attyafiát.

§ 39. A' Bolgárok ellen hadakozik, és azokat meggyőzi Szent István.
A' Bolgárok Fejedelme Keán, egyet értvén, a' mint némellyek vélekednek, az Erdélyiekkel, véletlenűl reá akara rohanni a' Magyarokra egész Táborával. Midőn Kerin illy gondolatokat forralna fejében, és már talán a' Hadi-készűletről is valami rendelést tenne, Sz. István ezen ellenséges intézetnek esméretére jön: parantsolá azért egynek a' közelebb lévő Hadi-Vezérek közzül, hogy halasztás nélkül egybe-szedvén a' Vezérsége alatt lévő Katonaságot, az ellenkező Bolgárokre előbb, hogy sem ők Erdélynek határait meghaladnák, reájok tsapna. Minden rendelések nagy serénységgel végbe-mentek, úgy, hogy a' Magyar Sereg előbb megverte az ellenséget, mint sem az Országban a' háborúnak tsak híre is lett vólna. Elveszett társaiknak veszedelmén megrettenvén a' Bolgárok, hatvan személyből álló Követséget rendelnek István Királyhoz, általok sok kintset, és drága ajándékokat kűldvén, hogy őtet annál bizonyosabban megkélelhessék. Ezek alíg jutottak Magyar-Ország határaihoz, azonnal a' határt őrző Magyar Katonaság nagy törvénytelenűl reájok rohan a' Követekre, és minden kintsektől megfosztja őket. Magok a' Követek sok veszedelmek után István Király eleibe jutottak, a' kiknek a' békesség megszerzésében való esedezése foganatos vólt ezen kegyes szívű Király előtt: a' Katonákat pedig, a' kik ezen Követeket a' Nemzetek' törvénye ellen embertelenűl megtámadták, 's megfosztották, mindeneknek példájára halálra kárhoztatta.

§ 40. Konrád Császár Szent István ellen hadat indít.
Kűlső ellenségek közzül, a' kik tovább Sz. Istvánnak, és Magyar-Országnak nyúgodalmát felzavarták, Konrád Császár vólt. Ez Konstatzinápolyba a' Görög Császárhoz Követségbe köldé vala Verner, vagy a' mint mások nevezik, Venrthár Argentziai Püspököt, a' ki midőn Magyar-Országon által akarna menni, Sz. István az utját elállotta, és hogy Magyar-Országon végig útazna, meg nem engedte, azért, mivel bizonyos jelekből észre-vette, hogy ezen Követség által Konrád Császár a' Görögöket a' Magyarok ellen akarná lázíttani. Úgy vette ezen tselekedetet Sz. Istvánnak Konrád, mint maga megsértéset; hogy tehát boszszút álljon, beűt Magyar-Országban, és azt tűzzel, vassal kezdi pusztítani. Már a Rába vizéig nyomakoda a' Német Tábor, midőn István észre-vevé Nemzetének veszedelmet; szokása szerit tehát előszőr is az Istenhez, és Isten Annyának, a' kit Magyarok Aszszonyának szokott nevezni, pártfogásához folyamoda. Illy szorongatások között kész vala a' vígasztalás, mert előtte való éjtszakán, hogy sem a' két ellenkező Tábor megütközne, egy hírmondó, a' kit némellyek Konrád Császár fijának, mások pedig Isten Angyalának mondottak lenni, Konrád Császár' nevével eljárván a' Tiszteknek, és Hadi-Vezéreknek sátorát, azt parantsolá, hogy minden kártétel nélkül viszsza térnének. Reggelre kelvén az idő, felszedi a' sátorát, és viszsza tér a' Német Tábor. Látván viszsza jövetelét az egész Tábornak, boszszankodva kérdi az okát: ezek inkább tsudálkoztak, hogy a' Császár maga redelésiről sem emlékezne; mondják tehát, hogy a' Császártól kűldetett Posta rendre eljárá sátoraikat, és hogy viszsza térnének, a' Császár nevével parantsolá nékik. Itt észre-vévén Konrád az Istennek rendelését, annak tsendes elmével helyt adott; István pedig az Egek Urának ezen gondviselésiért buzgó hálákra fakadott.

§ 41. Az Ország Vármegyékre felosztatik, és Nádor-Ispánság, és Fő Ispánságok kezdődnek Magyar-Országban.
Hogy az Országban annál jobb renddel szolgáltassék az igazság, azt Vármegyékre felosztá Sz. István. Vóltak ugyan már Sz. István Királysága előtt, sőt a' Magyarok ide érkezése előtt is egynéhány Vármegyék az Országban; ezeket mindazonáltal, mivel igen tágossak valának, felaprítván megszaporítá Sz. István; jóllehet éppen melly Vármegyéket állított légyen, nevezet szerit nehéz eltalálni. Minden egy Vármegyében egy Fő Ispányt rendelt, a' kik Hazánk Törvényében Plébániai Grófoknak, vagy Ispányoknak (Comites Parochiani) neveztetnek Nem külömben több Méltóságos hívatalok között, Nádor-Ispánt is rendelt az Országban. Ebből észre-vehetjük, melly régi hívatal légyen a' Nádor-Ispánság, vagy a' mint most közönségesen nevezzük, a' Palatinusság az Országban, a' melly tudni illik Sz. István Királytól veszi eredetét.

§ 42. Ország-Gyűlést tart, és Törvényeket hoz Szent István.
Mivel a' Népnek előbbeni pogány rendtartását, a' Világi és Egyházi hívatalokkal egyűtt megváltoztata Sz. István, szükségesnek állította lenni, hogy a' közjónak hasznosabb szolgáltatására, valamelly hasznos, és idvességes szert, és Törvényeket adna eleibe az Országnak: erről, hogy hasznosabban tanátskozhasson, az Egyházi, és Világi Méltoságokat egybe-gyűjti Esztergomba, és ott, mind az Egyházi, mind a' Világi dolgoknak fedhetetlen folytatására igen hasznos Törvényeket hozott: a' mellyet ha ki olvasni kíván, az Ország Törvényes Könyvében feltalálhatja.

§ 43. Első Szerzetes Klastromok Magyar-Országban.
Elég munka vólt Sz. István idejében az Országban, de kevés vólt a' munkás. Sok vólt a' Pogányság, de kevés Vólt a' Papság, a' ki az Evangyéloimnak világosságára vezette vólna a' bálványok setétségében vakoskodó vad erkőltsű Népet. Senki ezt jobban nem tudta Sz. Istvánnál, a' ki a' Népnek vakságát sajnálta, megtérését óhajtotta. Evangyéliomi munkásokat hoza tehát bé az Országba, és ezeknek jövedelmeket bőven rendelé, lakó-helyeket építte. Első, és leg-nevezetesebb Klastrom, mellyet épített vala Szent István, Sz. Márton tiszteletére Pannónia hegyén vólt, jóllehet annak kezdője Geisa vala. Negyedik szakasz § 34. Ezen Klastromot Királyi Levelével megerősítette Sz. István 1001-dik esztendőben. Második Klastrom vólt a' Péts-Váradi, mellyet Sz. Benedek tiszteletére épített, és 1013-dik esztendőben ugyan Sz. István Királyi Levelével megerősített. Harmadik vólt Zombor hegyén Nitra mellett, mellyet Sz. Hippolytus' tiszteletére szentelt. Negyedik építtetett ugyan Sz. Istvántól, Sz. Adrián tiszteletére Szalabérben, a' melly Klastromot előszőr 1024-dik, azután újjobban 1024-dik esztendőben Királyi Levelével megerősítette. Ötödik vólt Bakon-Béélben, Sz.Mórotz' tiszteletére; mellynek megerősítésére való Királyi Levelét adá ki Sz. István 1037-dik esztendőben. Szűk vólt az Ország Sz. István adakozására, mivel ő nem elégedvén azzal meg, hogy Püspökségeket állított, Templomokat épített, Klastromokat rendelt Magyar-Országban; még a Világnak távol lévő részeiben is kíméletlen kőltséggel Templomokat építte az Isteni tiszteletnek előbb mozdítására. Ilyen vólt azon Klastom, mellyet Jerusálemben épített Sz. István, és bőv jövedelmekkel meggazdagított, Nem külömben Róma Városában tizenkét Kanonokat állított fel; a' kiknek lakó-helyet épített, és mindent, a' mi tisztességes éleményekre szükséges bőven elrendelt. Ezeknek épűletéhet ragaszta több szobákat mellyekben Magyar-Országból Rómában szarándokoskodó útasoknak myugodalmas szállások vólna.Hasonlóképpen Konszantzinápoly Városában is ropant, és mesterséges munkával felállított Templomot tsináltata. Ravenna Városában pedig nem kissebb költséggel Klastromot, és Templomot: úgy Sz. István idejében a' Világnak távol lévő részeiben is a' Magyar hitnek, és ajtatosságnak örökös jeleit léhetne látni. Mind ezekről értelmes szókkal bízonyságot tész Kartuitzius, Nagí nevezetű, és nem kissebb böltsességű Püspök; a' ki mivel Kálmán Király idejében magát tsöpörödött vén embernek írja lenni, ez már Sz. István eltében világon vólt, vagy leg-alább azoknak kimenetelet tulajdon szemeivel láthatta: ugyan azért annál nagyobb hitelt érdemlenek nálunk az említett dolgokról való írásai mennel régiebbek.

§ 44. Imre Herczegnek jó és okos nevelése.
Vóltak Sz. Istvánnak Imre Herczegen kívül több gyermekei is ezek mindazonáltal gyenge korokban mind elhaltak. Maga vólt Imre, a' kire Sz. Istvánnak öröksége nézett; úgy nevelé ezen Herczeget, hogy őtet nem tsak születésére, hanem erkőltsére nézve is a' Magyar Koronára méltóvá tegye. Ez Székes-Fejérváratt 1007-dik esztendőben e' világra születvén, ugyan ott meg is kereszteltetett. Midőn azon esztendőkre lépett vólna, mellyekben az okos Tanítónak vezérlése néki szükséges vólna; Sz. István, ezen Királyi Herczegetskében, az erkőltsöknek első lerajzolását Sz. Gellért hívségére, és okosságára bízta, a' ki akkor Sz. Benedek Szerzetén lévő felszentelt Pap vólt. Utóbb midőn ez Tsanádi Püspökségnek kormányzásához nyúlt, nevendék fijának tovább való nevelését Sz. István mint okos Atya magára vette. Naponként néki adott Atyai oktatásainak e' vólt a' veleje: Javaslotta tudniillik néki, hogy valaha bóldog Országlást kívánna, előszőr is az Istenhez való igaz Hitben erős, és állandó lenne. Az idvességes Hitnek Terjesztésében munkálkodna. A' Püspökökhöz, mint Országunknak Nagygyaihoz minden emberséggel viseltetne. Midőn igazságot kellene szolgáltatni, igaz ítéletet tenne. A' Jövevényekhez kegyes, és bőv adakozó lenne. Tanátsot a' régi nagy tapastalású öreg emberektől kérne. Régi Eleinek nemesebb példájit bátran követné. Mind ezek felett az imádságnak, és a' valóságos erkőltsnek igaz gyakorlását javaslá néki.

§ 45. Szent Istvánnak okos rendeléseit Imre Herczeg reménytelen halála félbe szakasztja. Kr.u. 1031
Sokat használt Imre Herczegnek az okos nevelés, úgyhogy ez ámbár fiatal vólna, az Ország' kormányozására még is elégségesnek látszott lenni: ugyan azért a' Királyságnak terhét vele közleni szándékoza Sz. István az ő Attya. A' szomszéd Fejedelmeket, hogy Magyar-Országgal szorossabb egyességet tartsanak, a' Magyar vérrel öszve sógorosította. Fijának is Imrenek Khikhát Dalmaták Királyjának Leányát választá Feleségűl, a' kit elvett ugyan Imre, hogy Attyának akaratját tellyesítse, mivel azomba már az előtt Veszprémben a' Sz. György Templomában tiszta szűzességének örökös megtartását felfogadta a' tiszta Egeknek; ugyan ezen szűzességnek megtartására szűz Mátkáját is reá bírta. Midőn illy Angyali életet visel Imre, Attyának, sőt az egész Országnak vígasztalhatatlan szomorúságára meghal 1031-dik esztendőben, midőn életének 24-dik esztendejét eltőltötte vólna. Ártatlan teste, tiszta lelkének kikőltözése után, Fejérváratt a' Bóldog Aszszony Templomában temettetett el: és így Sz. Istvánnak gondos rendelésit, a' véghetetlen bőltsességű Istennek titkosabb végzése megmásolta. Sz. Imrének életben maradott szűz Felesége, Férjének halála után viszsza térvén Dalmátziába, Jadrán az Apátzák Klastromában hóltig való magánosságban lévén, szent, és ártatlan életet viselt.

§ 46. Péternek a' Magyar Királyságra útat tsinál Szent István.
Nem annyira gyötrötte Sz. Istvánnak érzékeny szívét Fijának halála, mint azon szerentsétlen következések, mellyek Imre Herczegnek halálából Magyar-Országra hárámlottak. Látta Szent István, hogy a' Pogányságból nem régen megtért Magyarság az igaz Hitben mint az ingó nád, vagy mint a' betegségből lábbadozó ember, erőtlen vólna. Tudta azt is, hogy Árpád' véréből az egész Országban senki sem vólna, a' kinek tudományára, erkőltsére, hitére, és állandóságára nézve fejébe illene a' Királyi Korona. Életben vóltak ugyan még Árpádnak Magyar Véréből négy Magyar Herczegek; Vazul, és Kopasz Lászlónak három fijai: András, Leventa, és Béla: de ezeket tsak a' születés, nem pedig a' jó nevelés tehete Magyar Királyá. Általlátta ezt ama' meszsze látó okos Fejedelem István, azért is egy ollyanról kezde gondolkodni, a' ki mind születésére, mind nevelésére, mind pedig tudományára nézve érdemes vólna a' Királyságra, és a' ki mind a' Hitet, mind pedig az egyességet megtartaná az Országban. Senki erre alkalmatosabbnak nem látszott Péternél, a' ki Otto Velentzei Fejedelemnek és Giselának, Sz. István testvér Húgának fija vólt: ebben feltaláltatott mind a' Fejedelmi vér, mind pedig a' jó nevelés; de utóbb kevés láttatja vólt. Eltökélette tehát magában Sz. István, hogy ennek, és nem másnak adná által hólta után Magyar-Országot, mellyet Gisela Királyné is Sz. István Felesége nagyon javaslott néki. Hogy tehát őtet a' Néphez, a' Népet pedig hozzá szoktassa, Magyar-Országba hívatá, és őtet az egész Országban lévő Katonaságnak Fő Hadi-Vezéréve rendelte, úgy, hogy utóbb az Országlás is reá szállana.

§ 47. Négyen az Ország Nagygyai közül Sz. Istvánt orozva meg akarják ölni.
István Királynak Péter eránt tett rendeléseit nem jó szívvel vették az Ország' Nagygyai, azok leg-inkább, a' kik Péteről, mint Német szokás szerint nevelt Herczegtől féltek, ne hogy az Királyságra kapván, elvagdalná bokáig való nadrágjokat, és meg Némesítené az egész Országot. Ezek tehát elsőben Sz. Istvánt, a' ki tett rendelésével, illetén következésre okot nyújta, akarák megtámadni, és valamelly titkos erőszakkal a' világból kivégezni. Négyen tehát az Ország Nagygyai közzül öszve-beszéllenek (nem tudni, kik vóltak, némellyek az előbb említett négy Herczegről gyanakodnak) és magok közzül egygyet válaztanak, a' ki palástja alatt elrejtvén a' Királynak megölésére elkészített pallost, estve, gyertya-gyújtatkor bément a' Királyi palotába, és midőn azon szobához juta, mellyben a' Király betegsége miatt elbádgyadt testét nyugosztalván, éppen akkor az álomtól elnyomattata; véletlenűl a' pallos kitsiszamlik a' hüvelyéből, és a' szobának padolatjára leesvén, pengésével mind a' Királyt álmából felébresztette, mind pedig a' Király megölésére szándékozó gyilkost elárúlta. Észte-vévén mind a' kettő a' maga veszedelmét, nagyon megrettene, és ezen első félelmében a' gyilkos leborúlván a' Király előtt, gonosz szándékát megvallja, társait kinyilatkoztatja, és botsánatot kér: a' kinek vakmerőségét megbotsátá a' kegyes Király, társait pedig a' törvény' igazsága szerit megbűntette.

§ 48. Szent Istvánnak végső rendelései, és annak bóldog halála. Kr.u. 1038
Tetszett az Egek Urának Szent Királyunkat a' földi Koronának bírtoka után a' Mennyei Koronának Elvételére kiszóllítani e' világból: a' melly óráját midőn elkzelíteni látná Sz. István, magához hívatá a' Püspököket, és az Oszág' Nagygyai közzül azokat, a' kiket a' felvett igaz Hitben erőssebbeknek lenni tapasztalt. Ezeknek, hogy kit kellessék maga után Királyságra választani, kinyilatkoztatta. Azután Atyai szeretettel kérte, és intette őket, hogy a' közönséges szent Hitben állhatatossak lennének, az igazságot szeretnék, egymáshoz pedig nem színzett, hanem valóságos szeretettel viseltetnének: azokat, a' kik még a' Hitben gyengébbek, példájokkal, és szavaikkal is erősítenék. Végső Atyai oktatását elvégezvén, kezeit, és szemeit felemelte az Egek felé, és ezeket mondá: Egek Királynéja, Világ Megváltójának Annya, a' te pártfogásodban az Anyaszentegyházat a' Püspökökkel, és az egész Egyházi Renddel, az Országot pedig a' Nemességgel, és a' Köznéppel egyűtt a' te esedezésedben ajánlom, a' kiktől vég képpen bútsúzván a' te kezeidben nyújtom az én lelkemet. Ezeket mondván, ama' Nagy lelkét, mellyet Alkotójától vett vala, e' világon tett számtalan érdemi után, ugyan annak viszsza adá 1038-dik esztendőben, Augustus Hólnapnak 15-dik napján, melly napot Bóldog Aszszony Mennybe-menetele' emlékezete alatt szentel az Anyaszentegyház; mi pedig Magyarok ugyan azon napot Szent Istvántól reánk szállott mondással, Nagy Aszszony napjának hívjuk. Sz. István azomban előbb, hogy sem az Örökkévalóságra költözne, a' haldoklóknak Szentségeiben a' Római Anyaszentegyház' rendtartása szerint szentűl részesült vala. Bétőlte Sz. István a' Királyi Méltóságban koronázásától fogva 38 esztendőket. Meghalt teste pedig azon Sz. Királyunknak Székes-Fejérváratt a' Bóldog Aszszony Templomában fejér-márvány-kő koporsóban tétetvén, az egész Országnak igaz szívből fakadott könyhullatási között temettetett el.

§ 49. A' Magyar-Nemzet már Sz. István idejében nagyon szerette a' Deák-nyelvet, vóltak Oskolák már akkor Magyar-Országban.
Senki se tsudálja, hogy a' Magyar-Nemzet a' Deák-nyelvnek tudományában minden Európai Nemzetek között mindenkor első ditsőséget érdemlett; mivel ez, már Sz. István idejében, a' midőn ezen nyelvnek megtanúlására első alkalmatosság nyújtatott, abban különös iparkodással munkálkodott. Sz. Gellért Csanádi Püspök vólt első, a' ki a' Magyar Ifjúságnak hasznára elsőben is Csanádon Oskolát nyitott, a' hol Hazánknak nevendék reménységei az erkőltsben, és tudományban serényen taníttatván, elő-mennének. Első Tanító-Mester pedig, ugyan azon Csanádi Oskolában vólt vala Walter, a' ki előbb a' Bakon-Bééli Klastromban Sz. Benedek rendtartásán lévő Szerzetes Vólt, azután pedig Gellért Püspöktől Csanádi Kanonokká, és ugyan az ott lévő Oskoláknak Tanítójává rendeltetett: a' kinek tanítása alá úgy tódúlt mindenfelől a' Magyar gyermek, mint a' jég-eső. Halljuk erről magának Walternek a' szavait, a' ki Sz. Gellért' életében, mellyet azután Vionius kinyomtattatott Cap. XII. Némelly napon, úgymond, harmintz új keresztelt férfiak jöttek a' Püspökhöz, kérvén, hogy venné magához gyermekeiket, és írásbéli tudományokra tanítatná: a' kiket kegyesen fogadván a' Püspök, Walternak (itt magát nevezi) által-adta, egy alkalmatos házat rendelvén nékik - - a' kik nem sokára nagy előmenetelt tettek. Ezt látván a' Nemesek, és az Ország' Nagygyai, az említett Walternak tanítása alá adták gyermekeiket. - - A' Püspök pedig nagy gondviseléssel vólt a' szegényekhez és a' tanúló ifjakhoz, - a' kinek akaratja szerént vezettettek a' Kisdedek, és Oskolába adattak, a' hol olly serénységgel taníttattak, hogy az éjtszakákat is nappalra fordítanák. Ládd a' Magyarok már akkor is miképp kaptak a' tanúláson, kivált ha az Oskolában a' Deák-nyelvet tanúlhatták! Úgy elszaporodott azután a' Csanádi Oskolában a' tanúlmányokat kedvellő ifjúság, hogy Walter maga elégtelen lévén azoknak oktatására, segítő társat kére magának a' Püspöktől. Ez néki társúl rendeli vala Maurust, a' ki utóbb Pétsi Püspök lett: ugyan ezen Maurusnak fejére parantsolta Gellért Püspök, hogy előbb, mint sem tanítás végett Csanádra lejönne, menne Székes-Fejérvárra, Ő Felségének István Királynak köszöntésére, a' ki a' Püspök' intézése szerint tselekedvén, elment Fejérvárra, és ott nem tsak a' Királyt látogatta meg, hanem az ott lévő Deák Oskoláknak Tanítóihoz is bészóllott, a' mint ezt az említett Walter bizonyítja. Vóltak tehát már akkor Székes-Fejérváratt is Oskolák. Ugyan azon Fejérvári Oskolákban a' közönséges Tanítónak nevét nem említi, hanem a' vice-Tanítót megnevezi: Henriknek hívták, és pedig Német-Országból szakadt ide Fejérvárra. De még Pétsen is vóltak ugyan azon időben Oskolák: ezt abból veszszük észbe, hogy Bonipert, akkorbéli, és ugyan leg-első Pétsi Püspök, levél által kéri vala Fulbert Karnóti Püspököt, hogy Frantzia-Országból kűldene néki Pétsre Oskolabéli Könyveket, nevezet szerint pedig Priscinusnak a' Grammatikáját. Viszsza írt azután Fulbert Bonipertusnak, és azt is, a' mit kért vala, elkűldé néki. Erről a' három nevezett helyről tehát bizonyos, hogy ezekben nyilván való Oskolák vóltak Sz. István' idejében. Hogy pedig több helyeken is vóltak, leg-inkább pedig a' Káptalanokban, és Klastromokban, ez is majd tsak nem bizonyos dolog: mivel azon időben közönségesen a' Klastromok tanító helyek is vóltak.

§ 50. Sz. István idejében sokan vóltak, a' kik a' Magyar Anyaszentegyházban szent élettel fényeskedtek.
Olly hathatós ereje vólt az Evangyéliom világosságának Nemes Magyar Hazánkban, mingyárt az Igaz Hit megesmerésének kezdetén, hogy azontúl abban sokan szent élettel tündöklenének: úgyhogy utóbb azután mintegy közmondásban ment még az idegen Országbéli Nemzeteknék is, hogy a' ki halt Szenteket akarna szemlélni, menne Olasz-Országban, a' ki pedig eleven Szenteket akarna látni, menne Magyar-Országba. Illyen valóságos erkőltsű férfiak sokan is vóltak Sz. István Királysága alatt Országunkban. Első, és leg-nevezetesebb vólt ezek közzül maga az Országnak Attya, és kormányozó Ura Sz. István, a' kinek halhatatlan erkőltsét még most is tsudálja az egész Keresztény Világ. Az Attyát, mint szentet igazán követte, vagy mivel előbb halt meg, mondhatom megelőzte Sz. Imre Herczeg. Vóltak azután többek, a' kik azon idő táján példás erkőltsel, és szent élettel a' Magyar Anyaszetegyházban fényeskedtek. Illyen vólt Sz. Gellért: előb Sz. Benedek' Szerzetes fiai, utóbb azután Csanádi Püspök. Illyen vólt Zoerárd, a' ki Lengyel-Országból Hazánkban által-költözvén, Nitra mellett Zombor hegyén épített Klastromban ment, és valamint az előbbeni életét, úgy a' nevét is András névre változtatván, Benedekkel egyűtt, a' ki ennek az említett Klastromban tanítványa vólt, sanyarú, és szent életet viselt. Ezek' példája szerint ugyan azon időben élt Sz. Maurus, Sz. Benedek Szerzetéből választott Pétsi Püspök. Ezekhez számlálhatjuk Gunther Remetét, a' kinek Sz. Istvánnal valamelly vér szerint rokonsága vólt; a' ki is szent életének szélesen elterjedett hírével több Tartományokat bétőltött.



PÉTER Kr.u. 1038
§ 51. Péter Magyar Királynak koronáztatik. Kr.u. 1038
Szent István halála után, ámbár Árpád Fejedelemnek férfi ágról való Unokái még négyen életbe valának, az Ország' Nagygyai mindazonáltal, a' kik Sz. István testének takarításán Székes-Fejérváratt jelen valának, végbe-vivén a' meghalt Fejedelemhez való végső tiszteletet, Pétert Sz. István testvér húgának fiját Királynak választák, és mingyárt meg is koronázák vala 1038-dik esztendőben, olly reménységgel lévén, hogy az új Királynak választásából való öröm, a' meghalt Királynak halálán való szomorúságot valamennyire megenyhítené, és eloszlatná.

§ 52. Pétert erkőltstelensége miatt a' Magyarok leteszik a' Királyságból. Kr.u. 1041
De nagyon megtsalta a' Magyarokat a' reménység, a' ki midőn Pétert Királynak választották, valóban kígyót rejtettek el tulajdon kebekekben. Tapasztalta is ezt mind az özvegy Királyné Gisela, mind pedig a' Magyar Nemesség az Ország Nagygyaival egyűtt, mivel Péter semmit jobban nem gyűlölvén, mint a' Magyart, őket a' magok tulajdon Országában is mintegy Zselléreknek tartotta. Megvetette, és mintegy tsúfnak tartotta még a' leg-méltóságosabb vérből származott Magyarokat is; szégyenlette, és gyűlölte a' velek való társalkodást; senkit mást nem kedvelt, hanem tsak azokat, a' kik idegen, leg-inkább Német-Országból ide szakadtak; az egész Országot Német-tántzre akarta tanítani, sőt azt vallotta mindenek hallattára, hogy ha egéssége meg nem bontakozik, addig is, míglen feltett szándékát tellyesítheti, minden Tisztségeket, és hívatalokat az egész Országban Német vérből származottakra fogja bízni, nem is szenvedi, hogy tsak leg-kissebb hívatalra is egy ollyan, a' ki Magyar vérből eredett, felemeltessék; az egész Országot Németek hatalma alá fogja adni. Ezek által megszomorította ugyan Péter a' Magyarokat, de még is annyira magát meg nem gyűlöltette, mint midőn az ő tisztátalan búja életét tapasztalták, az egész Királyi Udvarnak, sőt az egész Országnak botránkoztatására. Ugyan azért a' Püspökök, és az Országnak érdemesebb tagjai a' Királyhoz menvén, őtet minden tisztelettel megszóllították vala, hogy megemlékezvén Királyi Méltóságáról, olly rút alávalóságra ne vetemedne, és egyszersmind a' Magyar Nemzethez, a' ki hozzá minden hívséggel viseltetne. Ezzel a' Szép intéssel a' Magyarok tsak téglát mostak, szeretsenre vesztegették a' szappant; mert a' Király a' Nép ellen még nagyobb gyűlölségre fakadott, úgyhogy már találkoztak, a' kik Péternek a' Királyságból való letételéről magok között tanátskoznának. Talán tsak meg is sajdította ezt Péter, mert III-dik Henrik ellen, mintha a' fiján az Attyának Konrádnak tselekedetit akarná megboszszúlni, Norikumba vezeti a' Katonaságot, és azt tűzzel, vassal pusztítja; holott ezt a' végre tselekedte, hogy így elszélesztvén egymástól a' Magyarokat, időt ne engedne nékik az ellene való tanátskozásra. De haszontalan vólt Péternek minden okoskodása; már annyira fellobbant a' Magyarok' szívében a' gyűlölség, hogy azt Péter el nem ólthatta; igaz, hogy nem is iparkodott rajta, mert félelemmel inkább , hogy sem szeretettel akarta kormányoznyi őket: öszve-beszéllenek tehát a' Magyarok, Ország-gyűlést tartanak, és Pétert, a' kit oda se hívtak, jelen sem vólt, a' Királyságból leteszik, Királyságának harmadik esztendejében, 1041-ben.



ABA SÁMUEL Kr.u. 1041
§ 53. Aba Samut választák Királynak a' Magyarok, de ez is kegyetlenkedik rajtok. Kr.u. 1041
Ugyan azon Ország-gyűlésben, mellyben Pétert letették, Aba Samut választák vala Királynak a' Magyarok, a' ki Sz. István' testvér húgának Ura, és ugyan akkor Ország Palatinusa vólt; ezt azután Csanádon 1041-dik esztendőben, MártziusHólnapnak 22-dik napján, melly napon akkor Húsvét esett vala, megkoronázzák. Ellent állottak ugyan némellyek kivált a' Püspökök közzül ezen hirtelen estetnek, és a' Király' letételét Hit-szegésnek lenni állították; de ezt, mint a' parton kiütött patakot meg nem állíthatták. Péter tehát nem találván Magyar-Országban menedék helyet, elsőben Alberthez, Austriának Fő Urához, a' kivel is valamelly rokonságot tartott, onnan pedig III-dik Henrik Császárhoz folyamodott, és ott a' Magyarok' nyilaitól távol lévén, tsak várta a' jó szerentsét. Aba Samu azomban, a' ki Péter' szerentsétlenségéből magának példát vehetett vólna, a' Magyarokkal, ámbár tulajdon Nemzetével, kegyetlenűl kezdett vala bánni. Eleinte ugyan jó reménységet látszott vala adni a' Magyaroknak, midőn ama' nehéz törvénytől, nem külömben ama' terhes adótól, melly alá Péter a' Magyarokat vetette vala, őket felszabadította; de azután Henrik Császár ellenkezésétől megmenekedvén, nagy kegyetlenséggel kezde garázdálkodni a' Haza' Népén. Kegyetlenségének tsak egy példáját hozom elő: Csanádon nagyobb részit az Ország Nagygyainak egybe-hívá, olly szín alatt, mintha a' Köz-jóról vélek tanátskozni szándéka vólna; ezek közzül ötvent, a' kiket reménytelenűl egy házban bezárata, külömb- külömbféle halállal végeztete ki e' világból, és pedig olly hirtelenséggel, hogy nem tsak magok mentségére időt nem engede nékik, de még azt sem várta, hogy bűneikről töredelmes vallást tehettek, és az Úr Vatsorájának szentségében végsőképpen részesűlhettek vólna. Ezen mértékletlen vad kegyetlensége a' Királynak, annyira felindította Sz. Gellért Csanádi Püspököt, a' ki ezen erőszakos kegyetlenségnek szomorú szemlélője vala, hogy Papi öltözetben felmenvén a' prédikáló-székbe, az egész Nép' jelen léttén, és hallattára ezeket mondá a' Királynak: (mivel éppen a' 40. napi bőjtnek vége felé történt a' Királynak ezen kegyetlensége) A' szent bőjtnek megtartása, úgymond a' bűnösöknek kegyelmére, az igazaknak pedig jutalmára rendeltetett, a' melyet te, így szóllott a' Királynak: gyilkos, megölettetéssel megtiszteletlenítettél, és megfertőztettél, ma tehát te semmi botsánatot nem érdemelsz; és valamint ma kész vagyok a' Krisztusért meghalni, úgy bátran azt jövendőlöm néked, hogy három esztendeig tartó Uraságod után ellened fog támadni a' boszszúálló fegyver, melly téged erőszakkal nyert Országodtól meg fog fosztani, és azzal egyűtt életedet is el fogja venni. Ezt Deák-nyelven mondotta Sz. Gellért a' Királynak; mivel pedig Samu Király deáktalan vólt, más által kellett ezen ígéket megmagyaráztatni. A' jelen lévő Fő Emberek közzül, a' kik a' Deák-nyelvet értették, intettek vala a' Magyarázónak, hogy vagy hallgatna, vagy olly világos szókkal ki ne mondaná a' Püspöknek Deák-nyelven mondott feddésit, és jövendőlésit, félvén, ne talán ez által kélelhetetlen boszszúra indíttassék a' Király: nem akarta tehát Magyarosan kimondani a' Király előtt a' Püspöktől mondatott Deák ígéket; Sz. Gellért azonban hathatós szóval parantsolá néki, hogy bátran mondaná ki azt, a' mi reá bízattatott; kénszerítetvén tehát a' kimondásra, nagy félelem és rettegés között megmagyarázta a' Király előtt Sz. Gellértnek Deák nyelven mondott feddésit, és jövendőlésit, mellyre szörnyűképpen megrettene a' Király, a' nélkül, hogy Sz. Gellért ellen leg-kissebb idegenséget mutatott vólna.

§ 54. Sz. Gellért Csanádi Püspök jövendőlése szerint Aba Samu Király három esztendeig való Királysága után megölettetik. Kr.u. 1044
A' mit Sz. Gellért Püspök Aba Samu Királynak mejövendőlt, az a' jövendőlés szerint három esztendő múlva bé is tellyesedett, midőn Henrik Császárral harmadszor hadat viselne. Előszőr Henrik ellen támadott Samu Király, mingyárt Királyságának első esztendejében, és Austriát Baváriával egyűtt elpusztítván, sok ragadományokat hoza magával az Országban; másik részét mindazonáltal Samu Táborának, mellyet Karinthiába kűlde, nagyon megpiszkolta vala Albert Austriának Ura, és Leopold Albertnek fija. Midőn ezen garázdaságát követte vala el Aba Baváriában, Henrik Császárnak más dolga vólt vala Burgundiában, azért is emberűl meg nem félhetett Aba Samunak; de tsak ugyan nem ment nála feledékenységbe a' költsön, mert Burgundiából viszsza térvén, nagy erővel ellene megy Aba Samunak, és Hamburgot, azután Posont maga hatalma alá hódítván, egész a' Garan vizéig égette, pusztította Magyar-Országot,. nem is akart addig viszsza térni, míglen a' Magyarok leszállítván Samut a' Királyságból Pétert viszsza nem tennék: de úgy meggyűlölték már előbb Pétert, hogy akár melly nehéz kőtésre reá akartak inkább állani hogy sem Péternek viszsza vételére. Látván Henrik, hogy igen átalkodott vólna a' Magyarság, azt parantsolta, hogy Samut még is tennék le a' Királyságból, és helyette egyet a' Zár László Fiai közzül választanának; Péter ügyét pedig bóldogabb időre hagyván, viszsza tért Német-Országba: Aba pedig erőszakosan is megmaradott a' Királyságban. Ujjonnan tehát második esztendőben Hadat indít ellene Henrik, a' kinek ellene nem állhatván Aba Samu, megkélelé olly kötéssel, hogy Magyar-Országnak Leita vizén túl való része Henrik hatalmában maradna. Ezen nagy darab Tartománynak elvesztése nagyobban meggyűlöltette Samu Királyt a' Magyarokkal, azért is önnön magok késztették vala Henriket Aba Samu ellen. Henrik egybe-szedvén Hadi erejét, tsak kevés Katonaságot vezete magával, a' többi nem meszszire követte őtet, hogy valamennyire Samu előtt elfedezze ellenkező szándékát: midőn tehát meghaladta vólna Austriának határait, Sopronnál betsap Magyar-Országba, és a' Rába vizéig vezette Táborát, a' hol a' Magyarok közzül sokan eleibe jövén Henriknek, hozzá kaptsolák vala magokat, és leg-rövidebb úton Győr mellé egész Méhfőig vezetik vala a' Német Tábort, a' hol már készen várta Aba Samu az ellenséget, a' ki is megütközvén, erőssen kezdett ugyan viaskodni, de minekutánna sokan a' Magyarok közzül, elvetvén a' Zászlót, Henrikhez álétal-szegődtek, nagyon megerőtlede Samu Királynak Tábora, úgyhogy az erőszakos vérontás után szaladással mentené vala magát a' veszedelemtől, a' mellyet még is el nem kerűlhetett; mert Tisza tájékára menvén al végre, hogy ott fogadott Katonákból öszve-szakadozott Hadi erejét helyre álítaná; véletlenűl tőrbe kerűlt, mert tőbbszöri kegyetlenkedései miatt Sz. Gellért jövendőlése szerint, a' maga Haza-népétől gyilkosúl megőlettetett 5-dik Juliusban 1044-dik esztendőben. A' kinek teste elsőben ugyan tsak egy gödörbe vettetett, onnét azután kihúzattatván, a' Saári Klastromban, mellyet ő maga kőltségével ípíttetett vala, nagy tisztelettel eltemettetett.

§ 55. Aba Samu Királyban vóltak némelly ditséretes erkőltsök.
Hogy kemény természetű vólt Aba Samu, ezt előbb is megvallottam, most is megesmérem, hogy mindazonáltal nem vólt éppen olly álávaló mihaszna ember, a' mint némellyek állítják, ezt is bizonyos dolognak tartom. Ama' Nagy nevezetű Pálma Károly Ferentz Part. I. f. 143. azt írja Samu Királyunk felől, hogy ebben sem Isteni tisztelet, sem okosság, sem más erkőlts nem vólt, melly az Ország bóldog kormányotására kívántatott vólna. Nem külömben Aróld ad An. 1043. azt írja felőle, hogy a' Keresztény Hitnek kíirtásában iparkodott. Én kegyesebben gondolkodom az említett Királyunk felől, leg-inkább, midőn őtet keresztény Hit ellenségeinek, és Isteni tisztelet gyűlölőjének mondják: Ő nem tsak ellensége nem vólt a' keresztény Hitnek, de még annak elő-mozdításában is nagyon munkálkodott. Nemde Samu Király építette a' Saár nevezetű Klastromot? a' mellynek töredék falai nem meszsze Gyöngyöstől a' Mátra hegyének óldala mellett még most is látszanak, és Samu Király keresztény Hitéről, 's erkőltséről bizonyságot tesznek. Nemde Samu azon pénzre is. a' mellyet veretett, mind a' két felől a' kereszt jelét nyomattatta? már nem világos jele-é ez is a' keresztény Hitnek és Isteni tiszteletnek? vallyon megszenvedte vólna-é Samu az Országban kelendő pénzen a' kereszt jelét, ha ő a' keresztény Hitnek és Isteni tiszteletnek gyűlölője lett vólna? ezt ugyan velem senki el nem hiteti: lássák mások erről miképp vélekedjenek. Az is szép keresztény erkőltsöt mutat Samu Királyunkban, hogy midőn az egész Nép előtt a' Püspöktől kegyetlensége miatt keményen megdorgáltatott vólna a' Templomban, semmi boszszúállásra nem fakadott, hanem azon intést tsendes elmével viselvén, töredelmességre indúlt. Nagy alázatosság vúlt az Samutól, a' ki Király léttére azt békességes elméven elhallgatta, a' mit most egy közönséges ember boszszúállás nélkül el nem szenvedne. Mind ezeken fellyül a' Köz-népet, a' szegénységet igen szerette, 's hozzájok nagy kegyességet mutatott, ugyan azért a' Köz-nép őtet Apjának tartotta, és Apa névvel nevezte: onnan származottazután reá az Apa, vagy a' mint utóbb némellyek nevezték, az Aba név. Végtére, ha Túrótzi bizonyság-tétele hitelt találhat előttünk, azt írja ez Pag. II. Cap. XXXVII. hogy Samu Királynak teste minekutánna egynéhány esztendőkig azon gödörben, mellyben előszőr temettetett, fekütt vólna, minden rothadás nélkül épenn találtatott meg, úgy, méág a' sebek' helyei is bégyógyúlva valának. Nem tudhatom tehát mikor haragudott meg a' fellyebb említett Alóld, és Pálma Ferentz Samu Királyunkra olly engesztelhetetlenűl, hogy olly sok alávalóságokat, sőt gonoszságokat fűzne a' hátára. Kemény ember vólt ugyan Samu: mert Magyar ember vólt, de a' mellett sokakban dítséretre méltó vólt.

§ 56. Péter viszsza tétetik a' Királyságba, és attól ismét megfosztatik. Kr.u. 1046
Követek által viszsza kérték Pétert a' Magyarok Henrik Császártól, és Aba Samu' megölettetése után viszsza is tették a' Királyságba 1044-dik esztendőben, olly reménységgel, hogy tsendességben fogja tartani az Országot; de másodszor is megtsalta őket a' reménység. Tsak igazán mondják a' Magyarok, hogy a' kuvaszból soha se lesz szalonna, sem a' hollóból galamb. Péter is a' minő előbb vólt, ugyan ollyan maradott utóbb is: a' Magyarokat keményen sarkantyúzta, velek sem társalkodni, sem tanátskozni nem akart, melly által a' Népet magától újjobban elidegenítette; végre pedig, midőn Magyar-Országot a' Német Birodalomhoz kaptsolni, és Henrik Császárnak adózóvá tenni akarta, annyira fellázasztotta az egész Országot, hogy az Ország Nagygyai Csanádon gyűlést tartván, elvégezték vala magok között, hogy Pétert másodszor is megfosztván Királyi hatalmától, Zár Lászlónak maradékira által adnák a' Magyar Királyságot. Ez nem ment olly titkosan végbe, hogy Péter észre nem vehette vólna: hogy tehát a' veszedelmet, a' melly nyomában vólt, megelőzhesse, nagy sietséggel Austriába Alberthez indúla, a' Magyarok is utánna rugaszkodtak, és Mosonnál elfogván Székes-Fejérvárra viszsza hozták, a' hol minekutánna mind a' két szemét kegyetlenűl kivájták vólna, nyomorúságos életet végezte 1046-dik esztendőben. Teste Pétsen temettetett el azon Templomban, a' mellyet már előbb Királyi kőltséggel építetett vala.



I. ANDRÁS Kr.u. 1046
§ 57. I. András emeltetik Péter után a' Királyságra.
Csanádon az Ország Gyűlésben András, Kopasz Lászlónak öregebbik Fija választatik a' Királyságra. Ez, mivel akkor mind a' két testvérivel egyűtt Lengyel-Országban vala, Követeket kűldöttek a' Magyarok, a' kik Andrást a' Királyi Méltóságnak felvételére Magyar-Országba viszsza hívnák. András Leventával egyűtt éppen akkor Orosz-Országba talált vala menni, midőn a' Magyar-Országi hírt meghallotta: hitelt mindazonáltal mingyárt nem ada néki, hanem hogy a' hirtelenkedés veszedelme ne döntené őtet, Kémlőket külde előre Magyar-Országba, a' kiktől midőn a' Népnek hajlandó hívségéről bizonyossá tétetett vólna, Leventával egyűtt voszsza tért Magyar-Országba; a' kiknek a' Haza-Népe Abaújvárra eleibe menvén, első tiszteletet adott; onnan Pestre vezettetvén, az egész Néptől Királynak kiáltatott 1046-dik esztendőben, mingyárt mindazonáltal meg nem Koronáztatott.

§ 58. I. András megengedi az Országban a' Pogány rendtartást. Kr.u. 1046
Alíg lépett be András Király Magyar Országba, már a' Hit-megúnta Magyarság az előbbeni pogány rendtartásnak viszsza vételére engedelmet kére, melly kéréseket Abaújváratt kezdették, és Pesten megújjították; és pedig olly erőszakosan kénszerítették erre Andrást, hogy már élete veszedelme nélkül ellent sem állhatna nékik. Illy veszedelmes környülállásban lévén, hogy a' Koronát, és életét megtarthassa, kényére botsátá a' Népet, és valamit kére, néki megengedé. Leg-első, a' ki a' Magyarok közzül a' pogány rendtartásnak viszsza vételét leg-inkább szorgalmaztatta, és a' Pogányságra viszsza tért, Vatha nevezetű Fő Ember vólt: ennek példáját követte azután a' Népnek sokasága, leg-inkább, midőn már azt látták vólna, hogy a' Király testvér Öttse is Leventa, megunván a' Keresztény Hitet, a' Szityai Pogány szertartásra viszsza szegődne. Vathának fija Jánus, rosz Atyának roszszabb magzatja, hogy megelőzné az Attyát a' gonoszságban, ördöngös mesterségű férjfiakat, és aszszonyokat, és sok búbájos babonás jövendölőket tartott. Ezek közzül Bonfinius Dec. II. Lib. II. emlékezetet tészen egy fő ördöngös mesterségű aszszonyról, a' kinek Varásoló nevezete vólt a' ki búbájos hitegetésiért Béla Király idejében tömlötzben vettetett, és mind addig ott tartatott, míglen az éhség miatt maga tulajdon karjairól az eleven lerágván, éhel meghalna.

§ 59. Nagy üldözés támad a' Magyar Anyaszentegyházban. Kr.u. 1046
Engedelmet vévén I. András Királytól a' Magyarok, hogy a' Szityai Pogány bálványozást előbbeni karba viszsza tehessék, azonnal kezdették a' Klastromokat rontani, Templomokat pusztítani, a' Papokat, és Püspököket, a' kik abban az időben többnyire mind Szerzetesekből állottak ölni, fosztani. Megölvén sokat a' Lelki-Pásztorok közzül, kegyetlen dühösségeket a' többi Keresztényekre terjesztették, úgyhogy az első felszendűlésben olly sok Keresztények ölettek meg Hazánkban a' Pogányságra viszsza szökött Magyaroktól, hogy azoknak nevét és bizonyos számát tsak a' Mennyei laistromban lehessen feltalálni. A' Püspökök közzül, a' kik ezen űldözésben megölettek, háromnak a' neve vagyon feljegyezve Hazánk régiebb Írásaiban: Sz. Gellért Püspöknek tudniillik, és Betzeros, 's Buldus Püspököknek, a' kik midőn az új Királynak Andrásnak, és a' Leventa Herczegnek első üdvözlésére Fejérvárról Pestre indúlnának, Budánál a' Duna oarton, a' Hit ellen dühösködő pogány Magyaroktól kegyetlenűl megölettettek; Benetha nevezetű Püspök is vólt ezen három megölettetett Püspököknek úti társaságában, és ezt is a' Pesti Duna parton keményen kezdették vala nyaggatni a' pogány Magyarok, meg is ölték vólna, ha András Király, a' ki éppen akkor a' Duna-parthoz érkeze, a' gyilkos üldözők' körmei közzül ki nem szabadította vólna. Ugyan ezen Sz. Püspöknek útazó társa Gróf Zonuch, talán Gróf Szunyog, midőn Budáról Pestre a' Dunán által-evezne, a' Hit ellen való gyűlölságből megölettetvén, Sz. Gellért Püspököt társaival egyűtt a' bóldog örökkévalóságra követte.

§ 60. I. András Király megkoronáztatik, és a' pogány rendtartást, mellyet előbb félelemből megengedett, most keményen megtíltja. Kr.u. 1047
Mind addig meg nem koronáztatta magát András, még az ő testvér Öttse Leventa meg nem halt. Ennek halála pedig, melly történt 1047-dik esztendőben, ítélte, hogy a' Pogányságra viszsza hanyatlott Népet könnyebben megzabolálhatná, Ország-Gyűlését tart Székes-Fejérváratt, a' hol minekutánna megkoronáztatott vólna, előszőr is Péter Királynak gyilkosait mindenek' példájára megbűntette; azután azon Gyűlésben jelen lévő Püspököknek tanátsából, a' kiknek jelen léttére nagyon megvídúlt a' Király, előbbeni engedelmét viszsza húzta, és fejvétel alatt megparantsolta mindnyájoknak, hogy kirekesztvén a' Pogány rendtartást, minden tétovázás nélkül azon Szent Hitre állanának, mellyet Sz. István gyarapított vala Magyar-Országban; az elrontott, és elpusztított Teplomokat minden halasztás nélkül megtsináltatnák; a' Püspököknek, és Papoknak elfoglalt jószágit és lakó helyeit viszsza adnák. Ezen, és több illy rendeléseivel azt vitte végbe András, hogy a' Keresztény Hit, a' melly nagyon megerőtlenedett Országunkban, ismét újjonan talpra állana. Hogy pedig az Ország' óltalmazásában nagyobb ereje lenne, Leventa' halála után Bélát, az ifjabb testvér Öttsét Pomeraniából Magyar-Országba hívá, és harmad részét az Országnak néki adta, olly ígérettel, hogy hólta után a' Királyságot is nem másra, hanem ő reá hagyná: a' melly hirtelenkedése által András mind magát, mind pedig az egész Országot utóbb nagy veszélybe hozta.

§ 61. Előbb, hogy sem III-dik Henrik Császárral megütközzön András, a' Tihani Klastrom' építésről fogadást tészen.
Nem vólt még olly ereje Andrásnak, hogy Henrik Császárnak ellene állhatna, tudta pedig bizonyosan, hogy Henrik, Péter Királyon elkövetett tsúfságot kemény boszszúállás nélkül el nem hallgatná; Követeket kűlde tehát a' Császárhoz, mentvén magát előtte, hogy az ő híre, és akaratja nélkül bántak vólna olly rútul a' Magyarok Péter Királyjal-a' kik közzül némellyek elkövetett vakmerőségekért már halállal fizettek, mások pedig sanyarú tömlötzben szorosan fogva tartatnak, a' kiket is, ha kívánka Henrik, azonnal kezére adná; ezen fellyűl esztendőnként való adót, és engedelmességet ígére, ha Henrik nyúgodalmasan engedné őtet uralkodni Magyar-Országban. Ezek olly ígéretek vóltak Andrástól, a' mellyeknél nagyobbakat Henrik maga sem kívánhatott: nem állott mindazonáltal Andrásnak kérésére, hanem mivel magának Gotfrid és Balduin ellen kellett menni, a' kik akkor Flandriában zenebonát indítottak, a' Magyarok ellen Albertet, Austriának Fő Urát kűldé, a' kinek András könnyen ellene állhatott; meg nem szűnt azomban Követek által Henrik előtt esedezni, hogy ellenkezéssel ne lenne Magyar-Országhoz; de kélelhetetlen vólt Henrik Császár, a' ki nagyobb erővel akarván a' Magyarokra rohanni, három Fő Hadi-Vezért kűld ellenek; Geberhárdot Ratisbonai Püspököt, Konrádot Baváriai Fő Herczeget, és Albertet, Austriának Fő Urát. András azomban meg nem hallgattatván Henrik Császártól, az Istenhez folyamoda, és fogadást tészen, hogy ha Henrik ellen nyertes lészen, Tihanban a' Bóldog Aszszony', és Sz. Anianus' tiszteletére Klastromot, és Templomot a' Sz. Benedek Szerzetes fijainak fog építeni, a' mint ezen Hadnak szerentsés kimenetele után végbe is vitte. , Megindúlt azomban András Király ellen a' Német Tábor, mellynek egyik részét vezette maga Henrik, másik részét pedig Geberhárdra, és a' két említett Hadi-Vezérre bízta. Henrik már annyira vitte Táborát, hogy közel Székes-Fejérvárhoz vólna; Geberhárd pedig a' hajókkal már Győrig lejött vala: ezt előre által látván a' Magyarok, a' merre Henriket jönni gondolták, arra minden szénát, gabonát, és egyébb mezei vetéseket rész szerint elégettek, rész szerint eltakarítottak, a' marhákat pedig esméretlen útakon hegyek közzé hajtották, úgyhogy Henrik' Táborában sem a' lovaknak, sem az embereknek eledele nem vólna, elannyira, hogy az éhség miatt annyi ereje nem vólt a' Német Katonaságnak, hogy a' harisnyáját megköthette vólna: ír tehát Henrik Geberhárdnak, hogy minden halasztás nélkül az éhel haló Táborba a' hajókról eleséget kűldene; azomba a' levelet András Király Kémjei előbb, hogy sem az Győrre vitetne, az úton kezekhez kerítették, melly Német Levelet Miklós nevezetű Püspök magyaráza meg András Királynak; a' ki új Hadi-mesterséggel élvén, azon levelet magánál tartotta, és a' helyett más levelet kűldött Geberhárdnak, mellyben az vólt írva, hogy mivel a' Császár a' Német Birodalmat illető terhes dolgaira nézve viszsza térni kénszeríttetett vólna, ő is elrontván minden hajókat, nagy sietséggel viszsza térne az egész Táborával Német-Országba, és Ratisbonában tanátskozás végett jelenne meg. Geberhárd valóságnak állítván a' kőltött dolgot, a' melly eleséget hirtelen magával nem vihetett, elégette, és a' Tábort Német Ország felé vezette. Henrik haszontalanúl várván az eledelt, egy felől az éhségtől, más felől a' Magyar Hadi-Seregtől annyira ostromoltatott, hogy az egész Népével, mint a' kétségbe-esett ember, Német-Ország felé, a' mennyire az éhség engedte, jobban szaladna, hogy sem lépne. Azomba a' Magyarok azon vizek partjánál, a' mellyeken által kellett menni Henrik Táborának, elállván az útjokat, annyira megszabdalták a' Német Sereget, hogy abból hír-mondó sem maradott vólna, ha a' Burgundiaiak, és a' Szászok, a' kik Henrik Zászlója alatt szolgáltak, magok veszedelmével útat nem nyitottak vólna.

§ 62. Henrik Császárt másodszor is meggyőzi András Király. Kr.u. 1051
Ki gondolta vólna már, hogy tsak motszanni is merjen Henrik a' Magyarok ellen, minekutánna illy nagy veszedelemmel, és nem kissebb szégyennel viszsza verettetett? ellenek támad még is, és rendbe szedvén Hadi erejét, Poson Várának megvételén akarta megmutatni első próba tételét: meg is szállotta a' Vár' környékit, és több felé Hadi eszközeit a' Vár falainak szegezte, de a' jámbornak ismét benn törött a' kése; mert a' Magyarok éjtszakának idején, valamelly Zothmund nevezetű Köz-Katonát kűldötték ki a' Várból, a' ki igen mesterségesen tudott vólna úszni, talán valamikor bújár vólt; ez egy fúrót vévén magával, lement a' Duna-partra, és Henrik Császár hajóihoz úszván, minden hajókat, a' mellyben Henrik Táborának eledele, és fegyvere vólt, a' fenekét kifúrta, és így Henrik Császárnak minden eleséges, és fegyveres hajóját azon éjtszakán elsüllyessztette. Látván a' jelen lévő veszedelmet Henrik Követeket kűlde András Királyhoz, a' kik által esküvéssel ígéri vala, hogy soha semmi ellenkezéssel nem lészen a' Magyarok ellen, sőt azoknak védelmére mindenkor hathatós segítséget ajánlott, ha most éhel haló Táborának eledelt adván, András azt minden sérelem nélkül Német-Országba viszsza botsátja. Semmit sem ellenkezett a' Császárnak kérésével ama' békesség-szerető Király András, hanem azonal kűlde Henrik' Táborába 30 egész vizáb, két-ezer szalonnát, ezer bikát, számtalan juhokat, és ökröket, kenyeret, és bort igen bőven. Az éhes Nép igen mohón kezdett enni, úgyhogy sokan közzülök a' mértéketlen étel miatt, ott helyben meghaltak, a' többiek pedig, a' kikben az eledel által az éhségtől ellankadt lélek megelevenedett, nagy sietséggel hazájokba viszsza szaladtak. Ezen veszedelem történt 1051-dik esztendőben.

§ 63. IX-dik Leo Pápa Magyar-Országba jön, és Henrik Császár, 's András Magyar Király között békességet szerez. Kr.u. 1052
Hitét, 's minden emberségét félre tévén Henrik, harmadszor is ellenek üt a' Magyaroknak; nem is vólt más, a' ki az ő állhatatlanságának határt vethetett vólna, hanem tsak maga a' Római Pápa, a' kinek Követek által eleibe adá András az egész dolgot, és kérte, hogy magát közbe-vetvén, illy hoszszas, és ártalmas viszálkodásnak végit szakasztaná. Útra indúlván tehát Leo Pápa, és 1052-dik esztendőben Magyar Országba jövén, Henrik Császár, és András Király között békességet szerzett olly kötéssel, hogy Magyar-Ország soha a' Német Császárnak adózó ne lenne, azon része mindazonáltal az Országnak, mellyet Henrik Aba Samu' idejében foglalt el, ugyan annak hatalmában megmaradna. Ezen kötés hogy annál Tartóssabb legyen, tsomóképpen azt kötötték hozzá, hogy András Királynak nem rég' született Salamon nevezetű fija, Henrik Császárnak Zsófi leányát annak idejében venné feleségűl. Meglévén a' lötés, békességgel kiki haza ballagott.

§ 64. Radó Palatinus emberűl viseli magát a' Horvátok ellen. Kr.u. 1052
Békességre lépvén András Henrikkel, Radót, a' ki akkor Nádor-Ispán vala, válogatott Hadi-Sereggel kűldi a' Horvátok ellen, hogy Pannóniának a' Száva mellett való részit, mellyet a' zenebona idein a' Magyar Koronától eltsíptek, ahoz ismét viszsza ragasztaná. Emberűl megfelelt a' reá bízott dolognak Radó, és az említett részit Pannóniának viszsza vévén, a' szomszéd Horvátoktól, Magyar-Országot annyival megtágította.

§ 65. András és Béla között viszálkodás támad. mellyből Andrásnak veszedelme következik.
Megfelejtkezett-é, vagy emlékezni nem akart András Király azon ígéretéről, mellyet Bélának tett vala, midőn őtet Lengyel-Országból maga segítségére hívta; akkor erősen fogadta néki, hogy a' Királyságot nem másra, hanem ő reá hagyja; minekutánna pedig Salamon született, egész eszét arra fordította, hogy ezt Béla előtt miképp taszíthatná bé a' Királyságba: azért, alig tőltötte bé a' hetedik esztendőt ezen gyenge Herczeg, azonnal azt András Fejérvárra vivén, Bélának nagy szomorúságára Királynak koronáztatta 1058-dik esztendőben. Azután a' hízelkedők sok hazudozások által a' Király előtt olly gyanúságba hozták Bélát, hogy András annak elvesztését magában eltökéllené; Béla, hogy a' veszedelemtől távol essen, elment Lengyel-Országba, és kevés idő múlva Boleslausnak, ugyan azon Ország Fejedelmének segítségével András ellen beüt Magyar-Országba. András Kiráky a' Magyarságnak nagy részével elkűldi Salamont Német-Országba, maga pedig Vilhelmet, és Pothot rendelvén Hadi-Vezéreknek, megindúl leg-többnyire Német Katonákkal, és a' Tisza vizén által-menvén, megütközik Béla Herczeggel; de szerentsétlenűl, mert a' Béla Tábora a' Németséget tsak nem egy lábig lekontzolta, Vezérjeket pedig elfogta; a' Magyarság is, a' melly András részéről vólt, Bélához által-szalada; mellyet látván András, sebes futással Német-Ország felé veszi az útat, azomba Bélának embereitől Mosonnál elfogattatik; onnan az örzők' vigyázatlansága miatt kiszabadúlván, a' Bakonyi erdőnek veszi szaladását, de ugyan tsak másodszor is kezekbe kerűl Béla Katonáinak, a' ki azután Szirtzen, a' hol fogságba tartatott, szomorúságában meghalt, és a' Tihani Templomban eltemettetett 1061-dik esztendőben.
[Kézi bejegyzés: A képen András halálával???anya és itt nemes ember? Megjegyzés: Ezt ellenőrizni kell mivel a kézzel írt megjegyzés csak nagyon nehezen olvasható. B.D.]

§ 66. I. András Királynak hibái és dítséretes erkőltsei. Kr.u. 1061
Két nevezetesebb hibát találnak a' régi dolgoknak feljegyzői András Királyunkban. 1-szőr: Hogy Királyságának kezdetén megengedte a' Magyaroknak a' Pogány rendtartást. 2-szor: Hogy Országlásának vége felé gyanakodó kezdett lenni Béla Herczeg felől, mintha ez hozzá igaz, Atyafiúi szívet nem viselne. Vélem én, hogy ebben mind a' kettőben mentséget érdemel eme' jó Királyunk: mivel ő nem szabad akaratból, hanem a' Néptől való félelemből adta azt az engedelmet; mellyre ha reá nem állott vólna, Országával egyűtt életét is elvesztette vólna, helyre is állította ezen hibáját András, midőn azon engedelmet viszsza húzta, és olly idvességes törvényeket szabott, mellyek nagy hasznára váltak a' Köz-jónak, és az Anyaszentegyháznak. A' gyanúságra pedig őtet nem annyira maga indúlatja vitte, mint az Udvari hízelkedőknek titkos hazudozása, a' kik azt vélték, hogy mennél többet koholnak Béla ellen, annál nagyobb kegyelemben lésznek a' Királynál. Sok gonosz indúlatú ember hamarébb megtántoríthat egy okos Fejedelmet, hogy sem ez észre-vehesse mindegyiknek a' tsalfaságát. Azomban András Király azon nagy szélvészben is, melly Országunkat felzavarta, állandó vólt a' Hitben, tisztelettel viseltetett a' felszentelt Papokhoz, és Püspökökhöz, az Isteni-tiszteletnek előbb-emelésére serényen munkálkodott: mellyről bizonyságot tesznek a' kiüresűlt Tihani Klastromnak még most is fenn álló falai. Bizonyságot tehetne ezen Királyunk' ájtatosságáról a' Sz. Endrei Apáturság, nem meszsze Visegrádtól, mellyet ezen András állított. Ennek már most tsak a' puszta-neve vagyon fenn.



I. BÉLA Kr.u. 1061
§ 67. I. Béla Királynak koronáztatván, okos, és hasznos rendeléseket tesz az Országban. Kr.u. 1061
András Király ellen nyertes lévén Béla, egyenesen Fejérvárra vezette Hadi-Seregét, a' honnét illendő jutalom és hálaadás után viszsza botsátván Lengyel-Országból segítségére jött Katonákat, az egész Népnek akaratjából Királynak választatott, és megkoronáztatott 1061-dik esztendőben. Mingyárt Királyságának kezdetén megmutatta, mind kegyességét, mind okosságát. Elsőben is sokkal kevesebb adót vetett az Országra, hogy sem az előtt való Királyok: azt állítván, hogy nem lehet szűkölködő az a' Király, a' kinek gazdag Jobbágyai vagynak. Ezen felűl, hogy az adásban, és vevésben a' Kalmárok és Kereskedők a' Köz-Népnek tsalásával igazságtalanúl ne gazdagodhassanak, mindennek bizonyos, és igaz árát szabott: mivel oedig Béla Király' ideje előtt az adásban és vevésben nem igen éltek pénzel, hanem tsak tserével, ezt a' Népnek nagy hasznára, és könnyebbségére elváltoztatta, és a' szokott tserélést pénzen való vevésre fordította: e' végre megengedte, hogy a' Görög Császárnak arannya kelendő lenne Országunkban, sőt maga is ezüst-pénzt veretett, ollyat, a' mellyből 40. érne egy Bizantziumi aranyat mellynek 4. forint vólt az értéke: az akkori ezüst-pénz tehát annyit ért, mint most nálonk két garas. Ezen felyűl parantsolta Béla, hogy minden Szombaton héti vásár tartassék, a' hol kiki szüksége szerint adhasson, és vehessen. Ezen kegyes, és okos rendeléseivel azt vitte végbe, hogy azok is, a' kik előbb Salamon részéről vóltak, Béla' hívségére magokat örömest leköteleznék.

§ 68. Az Ország Gyűlésében okossan, és erőssen védelmezi a' Keresztényi Hitet.
Hogy a' Köz-jóról az Ország Népével tanátsot tarthasson Béla, Ország-gyűlést hírdet Székes-Fejérvárra, a' hová parantsolta, hogy minden helységből, és faluhól kettő, a' ki okossabbnak, és nagyobb tapasztalásúnak ítéltetik lenni, jelenjen meg. Megjelentek, de nem ketten, hanem igen is sokan minden helységből, a' kik mingyárt kezdetén a' Gyűlésnek, erőszakos kiáltással engedelmet kértek a' Királytól arra, hogy a' Szityai Hitet viszsza vehessék, a' Püspököket, és Papokat megölhessék, Templomokat leronthassák, harangokat öszve-törhessék. Ama' jó, és okos Béla mind ezekre semmit meg nem háborodván, azt válaszolta nagy kegyesen nékik, hogy ezekről előbb az Ország' Nagygyaival tanátskozni akarna, lennének azért egy kevés tsendességben, és harmad nap múlva kérésekhez illendő választ vennének. Illy okos, és kegyes szavával letsendesítette valamennyire a' felszendűlt Népet, azomban szükséges rendeléseket tesz, hogy a' Katonaság közel lenne a' Városhoz; ezek midőn fegyverben lévén tsak a' Király' parantsolatjára várakoztak vólna, a' Király kinyilatkoztatta a' Nép előtt, hogy néki eltökéllett szándéka légyen, hogy Sz. Istvántól Országunkba bégyökeresített Szent Hitet utólsó tsepp vérével is védelmezné; jelt adatott azért a' készen lévő Katonaságnak, a' kik a' párt-ütők közzül némellyeket, a' kik vakmerőbbek vóltak, megöltek, némellyeket szorossan megközözvén tömlötzbe rekesztettek; melynek látására bóldogoknak tartották magokat a' többiek, hogy szaladással megmenthették életeket, és szabadságokat, nem is bátorkodtak azután Béla Királynak rendelései ellen rugódozni.

§ 69. Hírtelen halállal végzi Országlását. Kr.u. 1063
Ezen jó szívű Királyunk Béla, Salamonra akarván hagyni a' Királyságot, azt akarta, hogy ez, mivel Magyar Király lészen, Magyar-Országban Hazafiai között neveltessék, hogy azoknak szokásait annál könnyebben tapasztalásból felvehesse: e' végre viszsza kérte azt Ernesttől, Austriának Fő Urától, a' kinek gondviselése alatt Német-Országban neveltetett. Ernest a' Császártól való félelmében, a' ki Salamont gondviselésére bízta, nem tett eleget Béla kérésének; ugyan azért Béla Hadi erővel támadja meg őtet, de viszsza űzettetik. Az Országba szerentsétlenűl viszsza térvén, Dömösön, nem meszsze Esztergomtól, azon székről, a' mellyen űlt, véletlen leesvén, kevés órák alatt meghalt 1063-dik esztendőben, minekutánna két esztendeig, és egynéhány hólnapokig Országlott vólna. Hólt teste Béla Királyunknak a' Szegszárdi Klastromban, melyet Idvezítőnk' tiszteletére építtetett vala, Királyi tisztelettel eltemettetett. Életben hagyott maga után három fiát, és három leányát, a' kiket Richsa, Micislaus Lengyel Fejedelemnek leénya nemzett vala. Leányainak nevei ezek: Jojada, a' ki előbb Thuringiai Vilhelmel vólt jegybe, azután pedig Udalrikus, Karinthiai Herczeggel házasságra lépett. Másik vólt Ilona, vagy a' mint mások nevezik Lepa, ezt vette el Zvonimir Horváth-Országi Király. Harmadik vólt Euphemia, másoknál Ludmilla, a' ki Otto Morva Fejedelemmel házasságra lépett. Fiai pedig ezek vóltak: Geisa, László, és Lampert; a' kik közzül Geisa, és László utóbb Magyar Királyokká lettek.



SALAMON Kr.u. 1063
§ 70. Salamont másodszor is megkoronázzák a' Magyarok. Kr.u. 1063
Béla halála után olly hajlandósággal vólt az egész Ország ennek mind a' három fijához, hogy mind Attyának érdemire, mind pedig ezeknek tulajdon erkőltsökre nézve, akár mellyiket ezek közzül Fejedelemnek inkább akarták vólna esmérni, hogy sem Salamont, a' ki már több esztendők előtt meg vala koronázva; ezek mindazonáltal ellent állottak az Ország akaratjának, nem akarván elragadni a' Királyságot attól, a' ki már előbb törvényesen Királynak koronáztatott, kérték is az Ország Nagygyait, hogy Salamont Német-Országból haza hoznák, és törvényesen választott Királyjoknak lenni esmernék, azt az egyet kikérvén magoknak, hogy Herczegi Méltóságokhoz képpest nékik mint Király Fijainak, illendő eltartás rendeltetnék. Reá allott az Ország ezen három Királyi Herczegnek kérésére, és IV-dik Henrik Császárhoz Követeket rendeltek, a' kik Koronás Királyunkat Salamont Országunkba viszsza vezetnék. Hallván az egész dolgot Henrik, nem győzött eleget tsudálkozni az említett három Magyar Herczegnek mértékletességin, égig magasztalta azoknak erkőltsét, és Salamont nagy pompával önnön maga levezeti Székes-Feférvárra 1063-dik esztendőben, a' hol elsőben a' Király, és a' három Herczegek között olly kötés tétetett, hogy harmad részit az Országnak a' három Herczegek bírnák; két része pedig a' Király hatalmában maradna. Végbe menvén az egyezés, Henrik' jelen léttében Salamon másodszor megkoronáztatik; koronázás után pedig Zsófi nevezetű mátkájával, a' kit most Német-Országból magával lehoza, Menyegzős inneplést tart, mellynek vége lévén, Henrik Császárt Nemes úti társaival egyűtt Német-Országba viszsza botsátja.

§ 71. Gróf Vid' veszedelmes tanátsából zendűlés támad az Országban.
Sváb Országból Nemes Hazánkba származott Vid nevezetű Gróf, első, és leg-kedvesebb Tanátsosa vala Salamon Királynak. Ez látván, hogy az ő híre, és helybe-hagyása nélkül a' Király semmit sem tselekedne; gonosz tanátsával a' Királyt orránál fogva, mint a' Lengyel a' medvét, a' merre tetszett, arra vezette. Örömest magáévá tette vólna ez Magyar-Országnak azon harmad részit, a' melly az egyesűlés szerint Béla Király három fijának vólt ígérve; hogy tehát ezen eltökéllett gonosz akaratját a' Király hirtelen észre ne vehesse, széles feneket kezde keríteni feltett szándékának, és azt kezdé javaslani a' Királynak, hogy harmad részit az Országnak oda ne engedné Béla Király fijainak; mert félő, ne hogy olly hatalomban lévén, az egész Országot magokhoz kaptsoják. Engedett a' fiatal Király a' Vid javaslatának, és sok tsavargás után kerekdeden kimondá a' Herczegeknek, hogy Magyar-Ország' harmad részére szájokat se táttanák. Ezek, szégyenlették is, fájlalták is Salamon Király törvénytelenségét; tehét Boleslaus Lengyel Királyhoz, a' ki velek unoka gyermek vala, folyamodnak és atyafiságosan kérik, hogy Salamon ellen, gyámoltalan ügyöket tehetsége szerint védelmezné: nem vólt haszon nélkül Béla fijainak kérése, és fáradtsága; mert Boleslaus ámbár akkor maga is hadat viselne a' párt-ütő Oroszok ellen, két részre osztá mindazonáltal Hadi erejét, mellynek egy részit Orosz Országban hagyá a' zenebonának tsillapítására, más részével pedig Magyar-Országba siete Salamon Király ellen. Salamon nem vévén tréfára a' dolgot, bellyebb húzza Táborát, magát pedig Moson Várában elrejti.

§ 72. Desiderius Győri Püspök eggyességet szerez Salamon Király, és Béla fijai között, azután Geisa maga kezével teszi Salamon' fejébe a' Koronát.
Bejött már Geisa Herczeg a' Lengyel Király' segítségével Magyar-Országba, és Salamon Király ellen indúlván, kész vala a' vérontásra: de megállította mind a' két ellenkező félnek sebes indúlatját Országunkban lévő Püspököknek, leg inkább pedig Desiderius Győri Püspöknek atyai okos tanátsa. Ez, okossága, és ékes szóllása által egygyességet szerze ismét a' Király, és Geisa Herczeg között, azt leg-inkább emlegetvén, hogy semmiből olly nagy veszedelme nem következne Országunknak, mintha Haza-népünk egymás ellen fegyverkezvén, magok tulajdon vérit ontanák, egymást pusztítanák. Geisa, és annak testvéri, mint igazság szerető atyafiak, örömest reá állottak a' békességre, azt az egyet kívánván, hogy az előbbeni egyesűlés szerint, harmad része az Országnak nékik adatnék. Salamont is reá beszéllette Desiderius az egyességre: kezet fognak tehát Salamon és Geisa, és az egyesűlés után, a' melly Győr Városában ment végbe, viszsza tért Boleslaus Lengyel-Országba, a' Herczegek pedig lementek Salamon Királyal Pétre, a' hol Geisa, hogy a' Királyhoz való egyenes zívéről bizonyítást tégyen, az egész Nép láttára maga tette Salamon fejébe a' Királyi Koronát. Már ez harmadik koronázása vólt Salamon Királynak. Ez meglévén, következendő éjtszakán, a' mint Salamon Geisa Herczeg által megkoronáztatott, a' Templom, mellyben ezen szertartás végbe-ment, véletlenűl felfyúladván, mindeneknek réműlésére nagy ropogással földig leégett; a' mellyből sokan azt a' jövendőlést hozták, hogy a' Salamon, és Geisa között vetett szövetség ismét felbomlana, a' mint ez nem sokára bé is tellyesedett.

§ 73. Salamon Király a' Kunokkal való Hadban nagy hasznát veszi Geisának, és Lászlónak.
Hív vólt mindenekben Geisa, és László Salamon Királyhoz, a' mint ezt tapasztalhatóképpen megmutatták mind a' Tsehek, mind pedig, és leg-inkább a' Kunok ellen való hadakozásban. Ezek a' Meszesi nyíláson beütvén Magyar-Országban, annak szélin, leg-inkább pedig Bihar-Vármegyében nagy pusztítást tettek: rámtzba akarta a' nyugtalan szomszédokat szedni Salamon Király, azért Geisának, és Lászlónak segítségével ellenek indúl; a' Meszesi nyíláson véletlenűl, és nagy sietséggel által-menvén, Dobókáig vezette Táborát, és ott megállapodott; előre kűlde azután valamelly Fantiska nevezetű Kémlőt, a' ki ötöd' napra viszsza térvén, azt a' hírt hozta, hogy a' Kunok már útban vólnának Magyar-Ország felé. A' Király, Geisa tanátsából még azon éjtszaka előre mozdítván a' Tábort, a' Kunokat, a' kik valamelly ellenkező akadályról még olly hirtelen nem is gondolkodtak, megközelítették, és az ott tartandó ütközetre igen alkalmatos helyet választván, a' Kunokat korán reggel Tábori fölöstökömre várták: emberűl végbe is vitték a' mit feltettek a' Magyarok; mert a' Kunok Hadi-Seregének első osztályja midőn a' Magyarok Táborába véletlenűl ütközött vólna, ijedtébe tsak nem egészen nyúllá változott; hírűl adják tehát nagy serényen a' Fő Hadi-Vezérnek, kinek Ostu neve vala, hogy a' Magyarok nagy erővel jelen, és készen vólnának; Oslu, a' ki előbb a' Magyarok' erejéről, és bátorságáról nem sokat tartott, mivel soha velek tsatába nem lévén, erről semmi tapasztalása nem vólt, éppen meg nem ijett, hanem egy közel lévő hegyre, melly Tserhalomnak nezettetik, vezeti Táborát: a' hegynek közép oldalán hagyja a' leg-tudósabb nyilazókat, maga pedig a' többivel a' hegy' tetejét foglalja el. Elérkezik az alatt az egész Magyar Tábor, és a' hegyet körűl-vévén, elkezdi az ostromlást: először tsak távolról reptették ezek a' hegyre, amazok pedig hegyről a' vőlgybe a' nyilakat; de látván Salamon, hogy a' vőlgyben maradván nem sokra mennének, neki vezeti vitézi bátorsággal a' maga Seregét nagy erőszakkal a' hegynek, és éppen olly helyen, a' hol leg-nehezebb; azért is leg-veszedelmesebb vala a' felmenetel. Dúlt itt a' Magyarokra a' nyilaknak sokasága, mint a' zápor-eső; nagy veszedelemben is vólt Salamon a' maga Seregével, de kiemelte ezen veszélyből a' Királyt Geisa és László Heczegeknek okos bátorsága; ezek körül-nézvén a' hegyet, és hátúlról, a' hol leg-könnyebb felmenetel vala, felkapaszkodnak a' magok Seregével a' hegy tetejére, és a' Kunok' Táborát előbb, hogy sem azt észrevehetnék, hátúl, és oldalaslag bekerítik. Akkor vétték észre a' Kunok a' veszedelmet, mikor már annak közepette vóltak; nem esett el mindazonáltal a' bátorságok, hanem mint az Oroszlánok védelmezték magokat. Felérkeze azomba Salamon Király is maga Seregével a' hegyre, megújjúl a' vérontás, dűlnek mind a' két részről a' leg-erősebb Vitézek; maga László Herczeg négy leg-erősebb Kun Vezéreket mingyárt az első ütközetben vert által dárdájával, midőn ötödikkel viaskodna, attól veszedelmesen megsebesíttetett. Azomba a' Kunok' Tábora tovább ellene nem állhatván a' Magyarok erejének, megfutamodik, utánnok rohan a' Magyarság, és annak minden Tár-szekereit, és Tábori éleményit elfoglalván, a' Kunokon ditsőségesen győzedelmeskede.

§ 74. Belgrád' megvételekor, a' hol leg-ditsőségesebben viselte magát a1 Sopron-Vármegyei Nemesség, Geisa, és László gyanúságba esnek Salamon Király előtt. Kr.u. 1072
Geisának, és Lászlónak okosságát, Hadi erejét, és hívségét ismét tapasztalta Salamon Belgrád' megvételében 1072-dik esztendőben; vajha azt megesmérte, és jobban megbetsűlte vólna; ebben vólt az egész dolog: A' Bolgárok egybeszűrvén a' levet a' Görögökkel, gyakranbetsaptak Magyar-Ország szélire, a' hol sok károkat tettek; Magyarosan meg akarta letzkézni ezen tolvaj forma Katonákat Salamon, azért is a' többi Katonáin kívűl ellenek vezeti a' Nemességet, Fő Vezérek vóltak Geisa és László, a' Király maga is jelen vólt; mivel pedig Nitzétás, Belgrád Várának Kapitánya ezen tolvajkodó ellenséggel egyűtt tzimborála, ezt akartaelőször megnyakazni; azért is a' Száva vizén által-eresztvén Hadi-Seregét, a' Vár mellyékin Napkeletre néző szép mezőséget foglalja el, azután az egész Várost úgy elrekeszté, hogy abba sem erő, sem eledel bé nem vitethetnék. Látván a' Belgrádiak, hogy a' Város veszedelemben vólna, titkos izenetek által kérik a' közel lévő Bosnyákokat, hogy a' szükségben lévő Városnak segedelmére lennének: reá is bírták a' Bosnyákokat, a' kik nagy Hadi erővel egyenesen azon részit támadták meg a' Magyar Tábornak, a' hol a' Sopron Vármegyei Nemesség vala, Jan Grófnak okos vezérlése alatt; itt olly vitézűl és férfi módon viselte magát azon Vármegyei Nemesség, hogy nem tsak bátran megállott a' Bosnyákok fegyvere előtt, de azoknak Táborát is egészlen megfutamtatta, sőt kevésbe múlt el, hogy hogy maga is a' Bosnyákok Feledelme, kinek Kazár vala neve, az említett Sopron Vármegyei Nemeseknek kezekbe nem kerűlne. A' Bosnyákok megalázása után bátrabban bánhatott Belgrád Várával a' Magyar Tábor, de még is azt meg nem vehette mind addig, míglen egy Magyar Leány, a' ki a' Várban rab képpen vala, erre alkalmatosságot nyújtott vólna: ez, midőn éppen Napkelet felől rettentő szél fújna, eltökéllett szándékkal felgyújtá a' Várost, és azonal a' házak tetején nagy füsttel, és ropogással terjed a' láng. Midőn a' Városnak véd-falairól a' tűznek óltására bétódúlna az óltalmazó Nép, azon a' részen a' Városnak, a' hol a' hasadott védfalak könnyebb útat engedtek, berohannak a' Magyarok, és abba az emésztő tűznél nagyobb pusztítást tesznek, mindnyájokat, valakik a' Várba tzaladván meg nem mentették életeket, leaprították. Az elfoglalt Városban megbetsűlhetetlen kintset találtak, a' mellyek igazságtalan felosztása nagyon megszomorította Geisa Herczeget. Más nap a' Várbeliek is megadták mgokat, a' kiknek egy része midőn Geisa Herczeghez folyamodna, ez nagy kegyességgel fogadá és őket minden sérelem nélkül Görög-Országba botsáttá. A' Napkeleti Császár hallván, melly kegyesen bánt vala Geisa a' Belgrádi foglyokkal, Követeket kűlde hozzá, a' kik által Népéhez mutatott emberségét megköszöni, és háláadásra hajlandó kész szívességet jelenti néki. Geisának a' Belgrádi foglyokhoz mutatott kegyessége, és a' Görög Császártól hozzá kűldött Követség új ok vala, mellyel ama' botor lelkű Tanátsos Gróf Vid gyanúságba, és gyűlölségbe ejtette Geisát a' Király előtt, annyira, hogy ennek titkos elvesztését eltökélli vala magában Salamon Király.

§ 75. Vid Grófnak rosz tanátsát követvén Salamon Király, az Országot elveszti. Kr.u. 1074
Geisának megöléséről eltökéllett szándékát tellyesíteni akarván Salamon Király, őtet magához hívatja olly sín alatt, mintha vele tanátskozni szándéka vólna. Geisa megérzette a' veszedelmet, azért is megjelenik ugyan a' Király előtt, de Lászlót, és Lampertet is elvitte magával, a' kik erős Vitézeket vezetvén Báttyok' védelmére, nem meszsze készen állottak: ezt látván a' Király minden sérelem nélkül elbotsátá Geisát, jobb alkalmatosságot várván eltökéllett gonosz szándékának tellyesítésére. Geisa által-látván, hogy a' titkos gyűlölség kevés idő alatt nagy vérontásra fog fakadni, elkűldé Lászlót az Oroszokhoz, Lampertet pedig a' Lengyelekhez, hogy onnét Hadi segítséget hoznának: az alatt a' Püspökök nagyon fáradoztak, hogy megbékéltessék Salamont a' Herczegekkel, mellyet Geisa maga is igen kívánt, de az Istewntelen Vidnek ártalmas tanátsi ebben mindenkor akadályt tettek; a' ki a' Szegszárdi Klastromban lévén a' Királlyal, azt javaslotta vala, hogy midőn vadászni menne Geisa, az erdőben arra elrendelt emberek hirtelen rohannának reá, és mind a' két szemét kivájnák; azután majd e' sem kívánná a' Királyságot, az Öttsei sem bátorkodnának valamelly ellenkezést kezdeni. Ezen beszédet valamiképp meghallván ugyan azon Klastromnak Wilhelm nevezetű Apátura, nagy sietséggel egy igen titkos levelet kűld Geisához, a' mellyben megírja a' Királynak szándékát: Geisa vévén a' levelet, közli azt három vélt jó barátival, Petruddal tudniillik, és Zonukkal, és Bykásival, a' kik már akkor a' Királytól meg vóltak vesztegetve, azért is azt mondották Geisának, hogy semit ne félne, az Apátur maga sem tudta mit tselekedett mikor azt írta, az ilyen gondolatok tsak a' Szegszárdi pintzékben juthatnak az ember' eszébe; ezt pedig tsak azért mondották, hogy a' dologgal semmit nem gondolván; hamarébb a' Királynak tőribe kerűljön: azomban reggeli imádságát más nap elvégezvén az Apátur, olly titkos helyre rejtette el magát, a' honnét a' Királynak, és a' Vid Grófnak beszédjét meghallhatta, a' ki midőn értette vólna, hogy az előtte való napon tett végzést megújjítanák, letesti a' Szerzetes ruhát, és világi köntösbe öltözvén, hogy meg ne esmértessen, nagy sietséggel nyargal Geisa Herczeghez, és őtet a' veszedelemről személyében meginti. Látván Geisa, hogy fegyverrel kellene magát védelmezni, négy osztályba rendeli kevés Katonáit: egyik osztályt bízta Petrudra, másikat Zonukra, harmadikat Bykásira, negyediket pedig maga vezette. Ezen álnok szívű három Vezérek pedig titkon azt jelentették a' Királynak, hogy ha őket Hívataljokban megtartándja, elhagyván Geisát, seregestől Salamon Táborába által-szaladnak: reá állott a' kérésekre Salamon, ezek is megtartották a' hamis parolát, a' mellyért az Isten megbűntette őket; mert midőn megütközne Geisa Salamon Királlyal, alíg kezdődött a' verekedés, Geisának három Hadi Vezérei minden Katonáikkal egyűtt felemelvén paisaikat, (ez vólt az által-szaladásnak jele) Salamon Tábora felé sebessen szaladának; Salamonnak Katonái, a' kiknek ezen titkos árúlás előbb talán feledékenységből meg nem mondatott, ellenségnek állítván őket, mind egy lábig Vezéreikkel egyűtt lekontzolták. Így tsalattak meg a' Hit-szegő álnok Emberek! Geisa maga osztályában lévő kevés Katonáit meg akarván tartani a' veszedelemtől, szaladásra botsátja őket, maga is úgy tselekedvén; sok tévelygés után a' Tisza mellyékéről Vátzra érkezik, a' hol már készen várta őtet László és Lampert segítséggel; vólt is szűksége reá, mert Vid tsak nem erőszakkal Geisa ellen vezette a' Király Táborát: ezt jól tudván Geisa, maga megy eleibe a' Királynak, a' ki már akkor Rákos mezejét megközelítette, és a' Mogyoródi hegyeknek oldalánál megállapodván, készen várja Salamon Királyt. Már tsak az említett hegy választotta el egymástól a' két ellenkező Tábort, midőn László így intézi el az egész Hadi-rendet: középre állítja, a' Bihar-Vármegyei Katonaságot, maga bal kézről áll, Ottót pedig Morva Katronáival jobb kézre állítja, a középső rendnek háta megé kűldi Geisát Katonáival, kétfelől pedig kilentz osztályból álló Sereget rendel oldalaslag, a' kik minden esetre vigyázván, hogy a' melly rész megszakadozna, annak segítségére lennének, Így elrendelvén az egész Tábort, azt előb gyors paripájával körűl-nyargalja, azután eleibe léptetvén az egész Tábornak, mindenek' példájára leszáll lováról, és térdre esvén, a' Seregek Urát Istenét hívja segítségűl, fogadást is tesz a' kegyes Egeknek, hogy ha az űtközetnek szerentsés kimenetele lészen, az ütközetnek helyén Templomot fog építeni Sz. Márton tiszteletére; alíg végzi buzgóségét László, hát már a' túl lévő vőlgyből a' hegy tetejére Salamon Királlyal együtt tóldúl a' Katonaság, a' kik a' hegyről sebesen leereszkedvén, nagy rohanást tesznek Geisa' Táborára, dűl mint a vágott fa mindenfelől a' Legénység; Salamon Király bátrabb lévén a' többinél, egyenesen arra vezeti a' maga osztályát, a' merre Geisa Herczegnek tzímét villogni látta, erőssen is kezdi nyakazni Geisa' Katonáit, úgyhogy a' Nitra- Vármegyei Nemességből a' kik Geisa' vezérlése alatt vóltak, már sokan elesének; észre-veszi a' veszedelmet László, és hogy megmentse Báttyát, nagy Hadi okossággal tsak hamar parantsolja, hogy a' tzímek, és Zászlók elváltoztassanak, maga Zászlóit adta Geisa Katonáinak, azokét magához vette; ebbe megtsalattatván Salamon, arra ment, a' merre Geisa' tzímét villogni, Zászlóit lobogni látta; azomba midőn már Lászlóhoz, a' ki a' Báttya' veszedelmét maga fejére vette, érkezett vólna, megrettenvén Lászlónak reménytelen látásától, hátrább hagyott az első bátorságban, László pedig egy felől, más felől Geisa erőssen tsépelik Salamon Királyt, úgyhogy a' Királynak leg-főbb Hadi-Vezérei is, Vid és Erney az ellenség' fegyvere által elestek vólna; maga is Salamon szaladásnak indúl, egyenesen a' mennyire lehetett, Mosonnak vévén az útját. Geisa és László látván a' Király Táborának megfutamodását, nem ereszték utánnok magok Katonáit, megelégedtek azzal, hogy az Egeknek gondviselő Ura kezekben adta a' győzedelmet. Vólt ezen veszedelmes ütközet 1074-dik esztendőben; mellyben Salamon Országát elveszté.



I. GEISA Kr.u. 1074
§ 76. Geisa akaratja ellen felveszi a' Királyságot. Kr.u. 1074
Salamon Király meggyőzettetvén, először Mosonba, onnét Posonba szaladott. Az Ország' Nagygyai pedig Székes-Fejérvárra egybe-gyülekezvén, Salamont mint Ország nyúgodalmának ártalmas felzavaróját, a' Királyságból köz-akarattal kirekesztik, helyébe Geisát I. Béla Királynak Fiját űltetik. Ez, valamint nem kereste, úgy fel sem akarta venni a' Királyságot; végtére még is sokaknak kérése által meggyőzettetvén, magára válalta az Ország gondviselését 1074-dik esztendőben. Salamon azomba Henrik Császárhoz folyamodik, tőle erőt kér, mellyel magát a' Királyságra viszsza tehesse. Hat erős Várnak bírtokát, és esztendőnként való adót ígére néki ezen reménylett segítségnek megnyeréséért. Henrik azonnal válagatott Katonákat kűld Posonba Salamonnak segítségére; de kevésre mehettek, mert Geisa mind az embereknek, mind pedig a' barmoknak éleményit az Ország széléről bellyebb takarítván, Henrik Katonáit éhség által viszsza menésre kénszerítette. Elhagyatván Henrik Császártól salamon, VII-dik Gergely Pápához folyamodott, a' ki a' helyett, hogy segítséget adott vólna néki, őtet levél által keményen megdorgálta, hogy Magyar-Országnak szabadságát Henrik Császárnál árúba botsátotta. Ezek után az Ország Nagygyai Geisát a' kit 1074-dik esztendőben Királynak választottak 1076-ban Székes-Fejérvárra vezetvén megkoronáztak.

§ 77. Geisa midőn Salamonnal egyességre akar lépni, e' világból kiszóllíttatik. Kr.u. 1077
Bóldogtalan időben viselte a' Királyságot Geisa, mivel sok ellenkezéseken kívűl, mellyek az Országnak nyúgodalmát felzavarták, Geisa Királyságának első esztendejében nagy éhség gyötrötte Magyar-Országot. Mind ezek az alkalmatlan esetek között is nagy gondja vólt néki az Isten-tisztelet' előbb-mozdítására, azért Vátz Városát megnagyobbítván, abban Bóldog Aszszony' tiszteletére ékes Templomot, előbb tett fogadása szerint építtetett. Nem külömben Budán a' Sz. Péter és Pál Apostolok' Templomát, melyet Sz. István kezde építeni, Geisa elvégezte. Garan vize mellett pedig Sz. Benedek' tiszteletére Templomot Klastrommal együtt épített, melyben Sz. Benedek Szerzeteseit helyheztette. Mind ezen szent foglalatosságok között, midőn Ország Gyűlésébe Szegszárdra menne, ott Desiderius' előbb Győri, akkor pedig Kalotsai Püspöknek prédikálását a' Templomban, mellyet éppen Karátsony napján a' békességről, és egygyességről tartott vala, nagy figyelemmel hallgatná, szentebb indúlatokra gerjede a' Király, és vége lévén a' prédikátziónak, a' világi renden lévő embereket ki parantsolá a' Templomból, egyedűl a Püspökök, és Egyházi renden lévő Méltóságok maraadtak ott, kiknek jelen létekben letérdepelvén a' Király, magát vétkesnek vallotta, hogy Salamontól mint törvényes Királytól az Országot elragadta vólna, kinyilatkoztatta eltökéllett szándékát, hogy kész vólna Salamonnak engedni az Országlást, tsak néki testvéreivel együtt, az előbbeni egyezés szerint harmad része az Országnak oda engedtetnék. A' Püspökök azontúl a' világi Fő Rendekkel közlik a' dolgot; közbenjárók rendeltetnek, kik által az egygyesség végbe-mehessen. Geisa azomba kevés holnapok alatt súlyos betegségbe esvén, ez életből állandóbb bóldogságba által-költözött 1077-dik esztendőben. Teste Vátzon temettetett el a' Bóldog Aszszony Templomában. Ezen Királyunk nemze vala néhány magzatokat, azoknak mindazonáltal, valamint a' Feleségének nevéről, kétséget nem szenvedhető feljegyzést nem találhattunk. Akkor időbéli leg-nevezetesebb Vitéz, Opus vólt.



SZENT LÁSZLÓ Kr.u. 1077
§ 78. Szent László Salamont a' Visegrádi tömlötzbe rekeszti. Kr.u. 1077
Geisa halála után László választatik Magyar Királya 1077-dik esztendőben, a' melly Méltóságot ez mind addig fel nem válalta, míglen Salamonnal egyességre lépvén azt néki maga által nem adta. Salamonnak azután mint Királyi nevet viselő Fejedelemnek elégséges jövedelmet rendelt, maga pedig az Ország' igazgatásához fogván, Fejérváratt megkoronáztatott. Kéntelenségből engedte Salamon Lászlónak a' Királyságot, melly tselekedetét nem soká megbánta, keresett is útakat ennek viszsza nyerésére; mivel pedig tudta, hogy míglen László élne, addig ő a' Királyságra viszsza nem léphetne, eltőkélli magában ennek megölését; minekutánna ezt meggondolta, nem késett sokat, mintha ennek mingyárt meg kellett vólna lenni: magához hívatja Lászlót barátságos beszélgetésnek színe alatt, a' tőr pedig már el vólt készítve néki; ezt előre megsajdítván László, megjelent ugyan, de néhány tenyeres talpas Katonákat szükséges védelmére vitt vala magával, kiknek jelen léttében kivilágosodván Salamonnak gonosz szándéka, hogy se az Országban zenebonát, se a' Királynak veszedelmet ne okozhasson, maga Katonái által László megkötöztette, és a' Visegrádi tömlötzbe hűvösre tétette.

§ 79. Szent István koporsója felnyitásakor a' Visegrádi tömlötzből kieresztetvén Salamon, új háborúságot kezd maga veszedelmére. Kr.u. 1083
Talán meg is unta a' Visegrádi szállást Salamon, mire onnét kieresztetett. Így történt pedig kiszabadúlása: Midőn Székes-Fejérváratt Szent István' koporsóját fel akará nyittatni László Király 1083-dik esztendőben, a' követ, melly a' koporsó tetején vólt, semmi erővel le nem lehetett emelni, de még meg sem lehetett mozdtani; senki ennek okát ki nem gondolhatta, sem elmozdításának módját fel nem találhatta; midőn az egész Nép ezen szokatlan dolgot bámúlva tsudálja, megszóllamlik a' Nép között egy tökélletes életű leányzó, Charitás vólt a' neve, és azt mondja László Királynak, hogy mind addig a' követ semmi erővel el nem mozdíthatja, míglen Salamon Király a' Visegrádi tömlötzből ki nem botsáttatik. Ezt hallván azontúl parantsolatot ád a' Király, hogy minden halasztás nélkül Salamon a' tömlötzből kieresztetvén, Fejérvárra vezettetnék, hogy néki is első Szent Királyunk tetemének felemelésében öröme lenne. Nagy sietséggel végbe-ment a' Királynak parantsolatja, kieresztetik Salamon a' Visegrádi toronyból, és Fejérvárra vezettetik. Salamon jelen-létében próbálják a' kőnek leemelését, és azt, mintha egész nehézségét elvesztette vólna, minden eröltetés nélkül könnyen letehették. A' kőnek levétele után halhatatlan jó illattal lett tele az egész Templom, holott Szent István koporsójában valamennyire a' vérhez hasonló nedvesség vólt, testéből pedig Szent Királyunknak rothadatlanúl éppenn marada az ő bő adakozó szentséges jobb keze, mellyet a' Budai Várban 1778-dik és 1782-dik esztendőben magam is sokszor nagy tisztelettel kezembe vettem, midőn az ájtatos Népnek nyilvánságos tiszteletére kitétetett vólna. Salamon tehát első Sz. Királyunk koporsójának felfedezésekor kiszabadúlván a' Visegrádi fogságból, új zenebonát kezde támasztani: olly szövetséget vetett ő Kuteski Kun Fejedelemmel, hogy az egész Erdély-Országot örökösen néki engedi, ha segítsége által a' Magyar Királyságot viszsza veheti; megörült a' nagy ígéretnek Kuteski, és hirtelen felszedett Katonáival Moldva Országból leg-rövidebb úton bétsúszik Magyar-Országba, a' hol leg-inkább Ung, és Borsod Vármegyéket pusztítá; megjelenik László Király is, kevesebb ugyan, de gyakorlottabb Vitézekkel, és Kuteski Táborát kiszorítja Magyar-Országból Salamonnal együtt. Ezen tsata után meg sem pihent, hanem egyenesen a' Bolgárok, és Görögök ellen indúlt Salamon a' Kuteski Táborával, melly ütközetet talán nem másért válalta fel, hanem hogy megnyerettessen; úgy is lett, mert vakmerőképpen megűtközvén, az egész Tábort veszedelembe vezette: maga Salamon kevés társaival szaladással mentette meg életét; azután vég-bútsút vévén a' világtól, Remete ruhába öltözött, és mind hóltig tsendes magánosságban sanyarú életet élvén, nagyobb bóldogságra talált a' barlangban, hogy sem a' Királyi palotában. Így bánt Salamon Királyunkal a' mostohálkodó irígy szeretse, a' kit háromszor engede Királynak koronázni, és mind annyiszor attól megfosztá őtet, míglen az emberek közzül a' vadak' társaságába, a' palotából a' kősziklás barlangba ki nem rekesztette.

§ 80. Horváth-Országot a' Magyar Koronához kaptsolja Sz. László Király. Kr.u. 1092
Svominir HországOrszágnak Királya a' kinél Sz. László Királyunk Lepa nevezetű Húga vólt férjnél; magzat nélkül meghalván, egész Országot minden javaival együtt életben maradott Feleségének hagyta örökségűl; mellyet Lepa, jobb kormányozás végett, László Királyunknak, mint testvér Báttyának által-adott, László pedig azt örökösen a' Magyar-Koronának birtoka alá hozta 1091-dik esztendőben, hozzájok kűldvén Almus Lampertnek fiját, a' ki ott Lászlónak személyét viselvén, a' Horvátoknak Királyi Hely-tartó Fejedelme lenne.

§ 81. Sz. László kétszer ütközik meg a' Kunokkal, és mind annyiszor győzedelmeskedik. Kr.u. 1091
Midőn Horváth-Országban vólna László, hogy annak bírtokát által-vegye, hármas Sereggel beütnek a' Kunok Magyar-Országba, a' hol leg-inkább Bihar, és Békés-Vármegyét pusztítják, 's abból megbetsűlhetetléen anranyon, és ezüstön kívül sok ezer leányokat, és aszszonyokat rab képpen hajtottak el. Ezen szomorú hírt hallván László, leg-rövidebb útonn olly serénységgel vezeti ellenek Vitéz Katonáit, hogy megindúlásának hírit sem hallhatták a' Kunok, midőn válogatott Vitézeivel ellepte őket, és kivévén a' körmeik közzül az elragadott holmit, megkegyelmeze életeknek, ha Magyar-Országban megmaradván, a' Krisztus' Hitét fel akarnák venni: reá álottak a' Kunok, Kopuich Hadi-Vezérekjel együtt László Királynak kegyes ajánlására, László pedig azt a' Tartomáyt rendeli nékik lakó-helyűl, mellyet mi Jászságnak nevezünk, és egyszersmind keresztény Papokat is kűlde közikbe, a' kik azon tudatlan pogány Népet tanítanák, és megkeresztelnék. A' Kunok' Fejedelme hallván, hogy nagy részit a' Népnek Magyar-Országban tartóztatta vólna László, Követeket kűlde, a' kik által parantsolta inkább, hogy sem kérte elmaradott Haza-Népének viszsza eresztését, fenyegetvén Lászlót, hogy Népének fenn tartóztatását boszszúállás nélkül nem hagyá elmúlni. László a' Követeket azon úton, a' mellyen jöttek, nevetve viszsza botsátja, vigyáz azomba a' hívatlan vendégeknek elérkezésére; meg is jelent kevés idő alatt maga Alkus a' Kunok' Fejedelme számtalan Sereggel; László is eleibe jött nem kissebb erővel; először is Alkussal magános bajvívásra kikelvén László, azt az egész Népnek láttára, mint az éretlen tököt, öszve-darabolta; szaladni kezdenek azután a' Kunok, nyomokba vagyon mindenütt a' Magyarság, de bár ne indúltak vólna rémült ellenségek után, mert olly helyre jutottak, a' hol a' víz és eledel szüksége miatt éhel, és szomjan elkellett vólna veszni a' Magyar Tábornak, ha Sz. László tsudálatosan mind víz-forrást A1 kemény kősziklából nem fakasztott, mind pedig eledelre számtalan bivalokat, és szarvasokat elől nem állított vólna.

§ 82. A' Magyar Anyaszentegyházban megvólt engedve a' felszentelendő Egyházi embereknek a' házasság Sz. László Király idejében.
Sokan vóltak Sz. László Királyunk idejében az Egyházi renden lévő Papok közzül, a' kik házasságban lévén Egyházi hívatalt viseltek, úgy mindazonáltal, hogy ezeknek tsak egyszer, és pedig felszentelések előtt vólt szabad házasságra lépni, meghalván az első Felesége, tilalmaztatott más személyel magát házasságra lekötelezni, nem külömben, mint most is a' Görög Anyaszentegyházban látjuk. Hogy ezen rendtartás fent vala azon időben Magyar Hazánkban, ezt világos következéssel hihozhatjuk Sz. László Király' rendeléseiből: tartott tudniillik Sz. László Ország Gyűlést Szabólts Városában 1092-dik esztendőben, a' hol sok törvényeket hozott, mellyek az Egyházi dolgokat, és Személyeket illetik; a' hol elsőben is parantsolja, hogy azon Papok, a' kik másodszor házasodtak meg (értvén az első feleségek halála után) azon második feleségektől elválasztassanak, a' ki pedig el nem akarna állani azon második házasságtól, az Egyházi rendelések szerint Papi hívataljából letétessék: meg vólt tehát engedve az első házasság, a' hol tsak a' második tilalmaztatott. Nem szükséges ezt okoskodás által kihozni, midőn elég világosan szóll felőle Sz. László Király; ugyan azon Szabóltsi Gyűlésben, midőn az Egyhézi személyek eránt tett harmadik végzésit ezen szókkal adja elő: Az áldozó Papoknak pedig, a' kik elsőben, és törvényesen házasodtak meg, iodeig való engedelem adatik, hogy a' házasságban megmaradhassanak, a' békességnek, és egygyességnek megtartásáért, míglen az Apostoli Szék erről más rendelést nem tészen. Ha talán ezen szók homályosaknak látszanának, hogy azoknak értelme világosabban megesmértessék, ide tészem Deák-nyelven a' mint a' Törvényben találtatik Sz. László' szavait: Presbyteris autem, qui prima, et legitima duxere conjugia, indulgentia ad tempus datur, propter vinculum pacis, et unitatem Spiritus Sancti, quousque nobis in hoc Domini Apostolici Paternitas consilietur.

§ 83. Az Ország Bóldogságával egybe-kaptsolja László az Isteni ditsőségnek elő-mozdítását.
Valamint Szabóltson, úgy utóbb Sz. Márton hegyén is Ország-Gyűlést tartván, nem tsak az Ország' tsendességére, hanem az Egyházi dolgok díszes rendének megtartására néző dolgokat is a' Püspökök' tanáts-adásából elintézte László. Mind ezeken fellyűl Zágrábban Püspökséget rendelt. Nagy-Váradon, és Kis-Várdán, a' hol a' Kunokat meggyőzte, ékes Templomot épített. A' Pannónia hegyén, és Szalában lévő Apáturságnak jövedelmét nagyobb erszényhez szabta; majd nem is vólt Hazánkban Püspökség, Prépostság, Apáturság, mellyre Szent László adakozása ki nem terjedett vólna.


§ 84. Sz. László Országlásának vége. Kr.u. 1095
Midőn az egész Európában lévő Keresztény Fejedelmek Jerusálemet, és az ahoz tartozandó Szent helyeket a' Pogány Szeretsenyek' kezéből viszsza akarnák venni, keresztel jegyzett Hadi-Dereget állítottak II-dik Orbán Pápának helybehagyásából, és ezen Hadi-Seregnek Fő-Vezérségét László Királyunkra adták; ezen terhes betsűletet felválalta ugyan László 1094-dik esztendőben, de előbb, hogy sem az említett keresztes Katonák egybe-szedetnének, ez árnyék világból bóldogabb életre által-költözött. Ez vólt az ő halálának közelebb való környűlállása: midőn az Európai Fejedelmek a' keresztes Katonáknak felkészítésében munkálkodnak; László II-dik Boleslausnak, a' ki Tseh-Országi Fejedelem, és László Királyunknak rokona vala, segítségére indúlt ugyan Tseh-Országba; az úton hideglelésbe esik, a' melly őtet annyira megbádgyasztotta, hogy egésségének helyre állításához semmi reménysége nem vólna: neki készűl tehát keresztény szokás szerint az örökkévalóságnak útjához, és életének szentűl tőltött napjait szent, és tsendes halállal fejezi bé 1095-dik esztendőben, Királyságának 19-dik esztendejében. Meghalt Királyunknak teste Nagy-Váradra vitetett, és azon Templomban, mellyet valaha Királyi kőltséggel építtetett vala, szomorú innepléssel temettetett el. Hogy pedig az Ország megmutassa kegyes Királyához való igaz szeretetét, három esztendeig gyászolta őtet az egész Ország, úgyhogy azon idő alatt semmi muzsika szerszámnak hangja az Országban nem hallatott. Még a' Királyok élnek, nehéz észre-venni, minémű szívvel víseltetnek hozzájok az Ország' Népei, mert némellyek félelemből, mások hízelkedésből nem merik kinyílatkoztetni Királyokról való igaz értelmeket, hanem midőn mind a' félelem, mind pedig a' reménység megszűnik, akkor nyilatkoztatja ki bátran mindenik Királyához való szíve' indúlatját: azért is nem azt a' Királyt szeretik a' Jobbágyok, a' kit éltében magasztalnak, hanem a' kinek hólta után az Ország Népei igaz szívből fakadott könyhullatással áldoznak; miképp tselekede valaha László Királyunkkal az egész Ország. Felesége László Királyunknak vólt Adelhais, Rudolfnak Német-Országi Herczegnek leánya; kitől több magzatokat nemze ugan, de tsak kettő maradott meg az emberek' emlékezetében: Kálmán, a' ki László után Magyar Király lett, és Priska, a' ki János nevezetű Görög Császárhoz ment vala férjhez; ezen Priska némellektől Irene néven is neveztetik.



KÁLMÁN Kr.u. 1095
§85. Kálmán a' Magyar Koronához kaptsolja Dalmátziát, Rámát, és Horváth-Országnak a' Tengerhez közelebb való részit.
Szent László Királyunk' halála után, annak fija Kálmán lép a' Királyságra. Ez előbb Egri Püspök vala, mivel pedig a' többi testvérei, a' kikre szállhatott vólna az Országlás, elhaltak, a' Római Pápa' hatalmával felszabadíttatván az Egyházi Rendnek törvényétől, mellyre mint Püspök köteles vala, Magyar Királynak koronáztatott Fejérváratt 1095-dik esztendőben. Ez, minthogy Királyságában is magával szokta hordozni a' Papok' Zsoltáros Könyvét, Breviariumot, és abból naponként imádkozni szokott, Könyves Kálmánnak neveztetett. Mingyárt Királyságának kezdetén elvette Almustól a' Horváth-Országi Fejedelemséget, és a' helyett Magyar-Országnak harmad részét adá néki, hogy abból mint Királyi Herczeg, kedve szerint élne: maga pedig Kálmán nem tsak az előbb bírt részit Horváth-Országnak, hanem azon tájékát is, melly a' Tenger felé terjed, elfoglalta 1102-dik esztendőben; mivel pedig valaha Dalmátzia is a' Horváth-Országi Királynak bírtoka alatt vólt, egyenesen általmegy ezen Országban, és annak nemesebb Városait, úgymint Spalatumot, Traguriumot, Jadrát elfoglalja, és Belgrádban Dalmátziának a' Tenger partján lévő Városában, Horváth, és Dalmátzia Ország Királyának megkoronáztatik; nem külömben tselekszik Bosnyák Országgal is, melly másképp Rámának neveztetik, úgyhogy Kálmán Királyunk már 1103-dik esztendőben Horváth, Dalmátzia, és Ráma Ország Királyának nevezné magát; el akartak ugyan a' Dalmátziaiak Kálmántól pártolni, úgyhogy Jadra Városa a' Velentzeiek hívségére által is szegődött, de ezeket ismét észre hozta Kálmán 1105-dik esztendőben.

§ 86. A' Keresztes Katonák Magyar-Országban zenebonát támasztanak. Kr.u. 1096
Ezen lépéseit Kálmán Királyunknak félbe szakasztotta a' Keresztes Katonák embertelensége.Ezek három osztállyal jöttek Magyar-Ország felé: az első Sereg, mellyet vezetett Péter Remete, állott tizenöt-ezerből, a' kik midőn Magyar-Országba érkeztenek, sokféle törvénytelenségeket követtek el, úgymint: pusztítást, lopást, gyilkosságot, meg mást is - a' marhákat seregestől elhajtották, falukat, kastélyokat gyújtogattak; egy szóval, úgy bántak Magyar-Országgal, a' hol a' Király, és az Ország kegyesen fogadta őket, mintha ellenség földén lettek vólna: ezt látván a' Király, nekik vezeti tanúlt Katonáit, és tsak nem egy lábig lekontzolta ezen embertelen vendégeket, a' kik már előbb többet négy-ezernél az Ország Népei közzül gyilkosúl megöltek; mivel pedig tudta Kálmán, hogy nem sokára a' második Sereg is el fog érkezni, ezeknek Magyar-Országon szabad által-menetelt nem akart engedni: úgy is lett; Godesehalkus nevezetű Pap, a' második Keresztes Seregnek tudatlan Vezére elérkezik, más tizen öt-ezer jött-ment katonákkal, és Magyar-Országba való érkezése után, tsak hamar megtsinálja Moson-Vármegyében a' katona remeket: bekeríté Moson Várát, és azt hat hétig keményen ostromolja, annyira, hogy már maga Kálmán Király is megrettenvén ettől a' szemeten szedett népnek egymás után tódúló sokaságától, már Orosz-Ország felé szándékozna indúlni; azomba, midőn már Moson Várának falai rútul öszve vólnának hasogatva, hirtelen az egész sereget valamelly réműlés fogja el, szaladásra indúlnak, rohan a' Magyarság, és ezen második sereget is azokon kívűl, a' kiket a' Duna vize megfojtott vala, a' Magyar népnek boszszúálló kardja emészté meg. Kevés idő múlva elérkezett a' harmadik Sereg is, a' mellynek Vezére vala Gittfrid Lotharingiai Fejedelem, és ugyan ennek testvére Baldevinus; ezek az Ország szélihez érvén, Lajta vize mellett megállapodtak, és Prugg Városába bészállván, Követeket kűldöttek Kálmán Királyhoz, a' kik a' Király kegyetlenségének okát kitanúlnák: Kálmán nagy betsűlettel, és nem kissebb kegyességgel fogadta a' Követeket, és elő-beszélli nékik az előbbeni két Seregnek rút vakmerőségit, a' mellyről bővebben akarván Gotfrid Fejedelemmel értekezni, őtet hozzá rendelt Követek által magához hívatta, a' ki előtt előbbeni tselekedetének igaz, és értelmes okát adván, megengedte, hogy ezen harmadik felekezet minden akadály nélkül Magyar-Országon által-mehessen, sőt parantsolatot adott, hogy minden szűkséges élemény nékik mindenütt készen legyen, és óltsó pénzen adassék; más részről Gottfrid Fejedelem is, mihelyt a' Keresztes Sereg belépett Magyar-Országba, kidoboltatta az egész Táborban, hogy halálnak bűntetése alatt senki az Ország lakosinak kárt, vagy alkalmatlanságot ne okozna, hanem mindent, a' mire szükségek lenne, illendő áron fizetnének meg. Illy rendelések után minden sérelem nélkül által-mentek Magyar-Országon; Kálmán- még is mint okos Fejedelem kötve hitt a' komának, mert Baldevinust más tizenkét Fő Emberekkel kezességbeli Zálogúl maga hatalma alatt tartotta mind addig, míg az idegen Sereg ki nem takarodott az Országból, ne talán ezek is társaiknak boszszúállására valamelly zendűlést támasztanának.

§ 87. Az Orosokkal, és Kunokkal szerentsétlenűl ütközik meg.
Kálmán Király boszszút akarván állani mind a' Kunokon, előbbeni kártételekért, mind pedig az Oroszokon, hogy ezen rablóknak szabad által-menetelt engedtek Országokon, mind a' két Nemzetet egyszerre fel akarta falni: nagy réműlést is okozott mind az Oroszoknál, mind pedig a' Kunoknál, elannyira, hogy az Orosz-Országi Lanka nevű özvegy Fejedelem Aszszony, Kálmán Királyunknak eleibe menne, és előtte térdre esvén, sírva könyörögne a' botsánatért, és békességért; a' kinek Kálmán nem tekintvén Herczegi személyét, nagy embertelenűl megrugdalá, és elűzé magától; tsak nem hasonlóképpen tselekedett a' Kunok' Követjeivel is, a' kik azután elő-vévén mind ezeket, mind erejeket, közép éjtszaka, midőn senki nem gondolta vólna reá rohannak a' készűletlen Magyarokra, és azokat olly kegyetlenűl darabolják, hogy a' Király' élete is veszedelemben vólna. A' nevezetesebb férjfiak közzül a' kik elestek ezen viadalban, ezek vóltak: Jula, Ország Palatinusa; Euzem, a' kinek véréből származik az Almási Nemzetség. A' Püspökök közzül elestek Kupán, és Lőrintz; azok pedig, a' kik az erdőben elszélledvén az ellenség' kardjától megmenekedtek, olly szükségre jutának, hogy ha Túrótzi bizonyságának hitelt adhatunk, nem lévén más eledelek, éhségek' enyfítésére a' sarujok' talpát sűtötték, és rágták meg.

§ 88. Kálmánnak Álmuson elkövetett kegyetlensége.
Arra vették mind Kálmán Királyt, mind pedig Álmus Herczeget, mind a' két részről való hízelkedő lelkek, hogy ezen két atyafi között soha állandó egygyesség nem lehetett, ugyan azért többször fegyverre is keltek: először ugyan 1098-dik esztendőben Várkonnál, úgyhogy mártsak a' Tisza vize választaná el a' Herczeg' Táborát a' Királyétól, midőn a' Táborban lévő Magyarság illy okosan kezde egymás között beszélgetni: Vallyon mért ölnénk és fogyasztanánk mi mind Magyarok lévén egymást? ha Kálmánnak valami pöre vagyon Álmussal, végezzék el ő kegyelmek magok között; ha meg nem egyezhetnek, birkózzanak ők ketten egymással, és a' ki erőssebb lesz, a' legyen a' nyertes; mért fogyasztanánk mi Hazánk' haszna nélkül az Ország' Népét? A' mit magok között elvégeztek, azt a' Fejedelmeknek eleikbe is tették; mivel pedig a' Fejedelmek közzül egyiknek sem tetszett a' magános bajvívás, egymással megbékélvén, minden sérelem nélkül haza botsátják mind a' két Tábort; magok is haza mentek. Kevés idő múlva ismét a' Lengyelekhez szaladott Álmus, és azoktól vett segítséggel magát megerősítvén, beszállott Abaújvárba, a' hol a' Király szorossan békerítette őtet: másnap, egyedűl minden inas, vagy test örző katona nélkül kimenvén a' Várból, nagy bátran egyenesen Kálmán Király sátorához ment, ott letédepelvén előtte, botsánatot kért, mellyet meg is nyert: ezen ellenkezés történt 1106-dik esztendőben. Nem soká tartott közöttök ismét a' barátság, mert Álmus V-dik Henrik Vsászárhoz folyamodván, Kálmán ellen védelmet kért, és kész segítséget is talált; mivel Henrik maga lejővén Magyar-Országban, Poson Várának ostromán akarta kezdeni ellenkezését; Kálmán azomba megrettenvén Henrik Császár erejétől, alkura lépett, meg is békélt Álmus Herczeggel, Henrik pedig viszsza tért Német-Országba: ezen harmadik egyesűlés vólt 1109-dik esztendőben. Történt azomba, hogy Álmus Herczeg Kálmán Király engedelméből Jérusálembe menne, hogy azon szent földet meglátogassa, mellyen váltságunknak leg-felségesebb titkai kinyilatkoztattak: ezen ájtatos útazását végbe-vitte ugyan Álmus, de azt sem múlatta el, hogy Konstantzinápoly felé vévén útját, Komnenus Elekhez, akkorbéli Görög Császárhoz bé ne szóllana; mit végzett vele? mit nem? magok jobban tudják; ottan tett látogatása mindazonáltal titokban nem maradhatott; talán ez nyújtott Kálmán Királynak okot, hogy nagyobb gyanúságba esne elötte Álmus, a' kin azután azt a' vad kegyetlenséget követte el Kálmán, hogy nem tekintvén sem Herczegi Méltóságát, sem vér szerint való rokonságát, mind a' két szemét kivájatta mind Álmus Herczegnek, mind pedig az ő ártatlan gyenge fijának Bélának; sőt azt is parantsolta, hogy Béla, Álmusnak férfi magzatja kiheréltetnék; de ugyan tsak ezen törvénytelen kegyetlenséget el nem követte az, a' kire ennek végbe-vitele bízatott: hogy pedig magát a' Király parantsolatjának tellyessítésében hívnek lenni mutassa,egy kis kutyát herélt meg, és annak jelét mutatván bé a' Királynak, elhitette vele, hogy minden, a' mi reá bízatott, végbe-ment vólna. A' szegény világtalan Almus pedig világtalan fijával Bélával együtt, a' Demesi Klastromba, mellyet maga Álmus Herczeg építtetett vala, bérekesztetett. De itt sem vólt szegénynek nyúgodalma annyira, hogy Kálmán' kegyetlenkedése elől a' Görög Császárhoz Konstantzinápolyba szaladni kénszerítetnék.

§ 89. Kálmán Királynak végső rendelése, és halála. Kr.u. 1114
Kálmán Királyunknak két felesége vólt: az első Drusilla, Szitziliai Gróf Royeriusnak leánya, a' kitől nemzett három férfi magzatot: Istvánt, Lászlót, és Miklóst, és egy Zsófi nevezetű leányt. Drusilla halála után Predszlavát, Svatoplugnak Orosz Fejedelemnek leányát vette feleségűl, a' ki mivel házasság-törésről Ura előtt gyanúságba esett, viszsza űzetett Kálmántól Orosz-Országba, a' hol terhbe lévén Kálmán Királytól-é, vagy mástól? Borich nevezetű fiat szűlt. Kálmán azomba, a' kinek két ifjabbik fijai, László tudniillik, és Miklós meghaltak, Istvánt Királynak koronáztatta 1114-dik esztendőben; maga pedig midőn nagy fejfájást szenvedne, az Orvosnak vigyázatlansága miatt ugyan azon esztendőben meghalt: az Orvos tudniillik tágítani akarván a' fej-fájást, olly erős flastromot talált vala tenni a' Király fülére, hogy feje-velejének nagy részével együtt a' fájást örökre kihúzta a' Király fejéből: így lett Kálmán Király életének vége 1114-dik esztendőben. Teste Fejérváratt a' Királyok temetőjében tétetett el.



II. ISTVÁN Kr.u. 1114
§ 90. Gyemge korában veszi fel a királyságot. Kr.u. 1114
Nem vólt egészen 15 esztendős István, midőn az Attyának Királyi székébe lépett; gyenge lévén, ő viselte ugyan a' Királyi nevet, de az Ország Nagygyaié vólt a' köz-társaságnak gondviselése mind addig, míglen a' nevelésből 's tapasztalatból vett okosságára nézve maga alkalmatos vólna az Ország' kormányozására. Ez midőn az Ország Nagygyainak igazgatásától fűgg, nagy veszély támad Dalmátziában, mellynek eredete vólt a' Spalatuni toronyban lévő Magyar Katonaságnak Vezére, és a' Spalatumi Érsek, a' kik Spalatum Városát nem annyira akarták Hadi erővel megvenni, mint ellopni. Ezt a' végzést tették magok között, hogy az Érsek, kinek Manasses vala neve, bizonyos napra, távol a' Városon kívűl lévő Templomnak felszentelését hírdetné, ezen inneplésre midőn a' Nép a' Városból kitakarodna, a' Magyar Katonaság kirohanván a' toronyból, az üres Várost foglalná el. Ez vólt a' Vezérnek és az Érseknek nem derék végzése, mellynek rosz vólt a' kezdete, roszszabb a' kimenetele, azért leg-inkább, hogy az Isteni tisztelet palástjával takarták be hamis szándékjokat; titkon látszottak ugyan ők ezen dolgot forralni, de még is úgy el nem titkolhatták, hogy a' Városbéliek meg nem sajdították vólna ezen tsalfaságot, azért nem takarodtak ki mindnyájan a' Városból, sőt más Városbélieket is alattomban segítségre szóllítottak, 's úgy várták készen a' Magyarok Szerentsétlen kirohanását, ezek előbb tett rendelés szerint bátorságosnak lenni ítélvén a' dolognak elkezdését, jelt adnak a' tornyon kívül lévő társaiknak a' Város' elfoglalására; erre a' Városiak felszendűlvén, felgyújtják a' tornyot, és a' benne lévő Magyarság rész szerint tűz, és füst által, rész szerint pedig a' Városiak' keze által megemésztettek. Így kinyilatkozván Manessesnek titkos álnoksága, midőn a' Templom szentelése színe alatt a' Várost el akarta adni, többet Spalatumban magát nem mutatta, hanem egyenesen Magyar-Országba útazott. A' Város nem bízván a' Magyar Királynak óltalmában, annak hívségétől elállott, melynek példáját követték Dalmátziának több Városi is, mellyek vagy önként, vagy Ordelaphus Velentzei Fejedelemnek fegyvere által a' Magyar Koronától elszakadtak.

§ 91. Előbb a' Görögökkel, utóbb a' Velentzeiekkel hadat visel, és Dalmátziát viszsza nyeri. Kr.u. 1123
Nevelkedik azomba István, és az Ország' igazgatását az Ország' Nagygyaitól egészen által-veszi: Követeket kűld azontúl a' Görög Császárhoz Komnen Jánoshoz, a' kinek Birodalmában, 's óltalma alatt tartózkodik vala Álmus Herczeg, és hogy ezt minden halasztás nélül viszsza kűldje Magyar-Országba, parantsolta inkább, hogy sem kívánta; talán ezen gyámoltalan Herczegnek, a' kit szeme világától megfosztatott Kálmán, megmaradott nyomorúságos életét is irígyeltte István: azért, hogy Álmusnak élete is új keleptzébe ne kerűljön, üressen botsátá viszsza a' Követeket Komnen János: erre felgyúllad a' boszszúság Istvánban, és a' Görög Császár ellen hadat indít, a' mellyben Belgrádnak elrontásán kívül semmi nevezetesebb dolog nem történt. Két esztendeig tartott ez a' villongás, végre úgy egyeztek meg, hogy valamikor a' szükség úgy hozza magával, a' Görögök Tengeren hadakozó Katonákkal, és ahoz szükséges hajókkal a' Velentzeiek ellen segítenék a' Magyarokat. Élt ezen alkalmatossággal István, és a' Görögök segítségével viszsza ragadja a' Velentzeiektől Dalmátziának minden nevezetesebb Városait az egy Jadrán kívűl, a' melly, mivel bízott erejében, megmaradott a' Velentzei köztársaságnak hívsége mellett.

§92. Mind az Oroszok, mind pedig a' Tsehek ellen haszontalanúl indúl meg István. Kr.u. 1125
Jól emlékezett arról István, hogy az ő Attya Kálmán Király utolsó betegségben lévén több parantsolatjai között ezt is keményen fejére hagyta néki, hogy az Oroszokat esendő első alkalmatossággal Magyarosan nyakazná meg: erre néki 1125-dik esztendő táján alkalmatosság nyújtatott ugyan, hozzá is kezdett a' dologhoz, de a' főbb Hadi-Vezéreknek nyakassága miatt viszsza kellett néki térni az Országba Más villongása vólt István Királynak Vladislaus Tseh Fejedelemmel, a' melly ellenkezés egy gonosz, és már előbb Magyar-Országból kitsapott Solth nevezetű gaz embernek tsalfaságából következett: így vólt a' dolog; István és Vladislaus valamelly terhesebb dolgokról akarván magok között végzést tenni, az Ország határához mentek, úgyhogy tsak az Oltzava vize választaná el őket; ott Vladislaus követségbe előre által-kűldi Istvánhoz az előbb említett rosz embert, a' ki mind a' Magyar Királyból Istvánból, mind pedig a' maga Fejedelméből bolondot tett; mivel Istvánhoz jövén azt súgta fülébe, hogy vigyázna magára, mert Vladislaus tudván, hogy fegyver nélkül vólna, mihelyt hozzá menénd, azonnal megfogatja őtet; azért is válogatott fegyveres Népet vinne magával. Viszsza menvén Solth Vladislaushoz, azt is hasonló hazugsággal kerűlte meg, úgyhogy egygyik a' másik ellen neheztelne, félne is egyik a' másiktól; által-megy tehát István a' Tseh Fejedelemhez, de egynéhány markos legényeket is rendel maga mellé, a' kik felfegyverkezve lévén, minden esetre óltalmára lennének. Látván Istvánnak nyilas Katonáit Vladislaus, azokat megtámadja, és olly vérontás lészen, hogy már a' Királynak Felséges személye is veszedelemben vólna; megmenekedett még is. Solthnak tsalfasága is világosságra jött; sajnálta mind a' két Fejedelem, hogy egymás ellen tudatlanságból annyira kegyetlenkedtek. Vladislaus azután Solthot István Király' Kezére adta, a' ki őtet négy ló' farkára köttetvén, négy részre szakasztatta.

§ 93. A' Kunoknak ismét más felekezete telepedik le Magyar-Országban. Kr.u. 1125
Megölvén a' Kunok magok Fejedelmét, valamelly Tatár nevezetű Fő Embernek vezérlése alatt hazájokból igen sokan kikőltöztek, és István Királytól Országunkban szállást kérvén, Pesten alól a' Duna, és Tisza között letelepedtek 1125-dik esztendőben; a' kik azután sok zendűlések nek okai vóltak Magyar-Országban.

§ 94. II-dik István okos rendeléseket tesz az Országban, maga pedig az Istenhez tér. Kr.u. 1131
Ki vólt II-dik István' felesége, nem bizonyos. Vagynak a' kik Judithot, Boleslaus Lengyel Királynak leányát írják István feleségének. Mások Adelhaist, Henrik Rietemburgi Grófnakleányát teszik hozzá: ez mind a§ kettő bizonytalan. Az bizonyosabb, hogy semmi magzatja nem vólt, nem is lehetett, kivált azután, midőn a' Kun aszszonyoknak rútabb társaságába ereszkedvén, nem tsak a' Felséges Királyi vért, ezen alávaló személyekkel megtisztelenítette, hanem egésségét mértéktelen rút életével megvesztegette. Okosan gondolkodott még is élete vége felé, mert mind Álmus' hólt tetemének Királyi tiszteletet adott, mind pedig annak fiját Bélát, midőn hallotta, hogy életben vólna, felkerestetvén, magához vette, és Királynak koronáztatta; méltóságának megtartására pedig addig is, míglen az egész Ország reá szállana, Tolna-Vármegyének jövedelmét rendeli néki. Feleségűl Ilonát, Urosius Rátz Ország Fejedelmének okos, és jól nevelt leányát adá, a' ki második esztendőre férfi magzatot Geisa név alatt szűlvén, megvígasztalta mind a' maga Férjét, mind István Királyt, mind pedig az egész Országot. Midőn ezek történnek, István veszedelmes has-menésbe esik, mellyből látván fel nem épűlését, Szerzetes ruhába öltözött, és töredelmes szívből megbánván emberi gyarlóságból elkövetett sok gonaszságait, halála előtt igaz szívvel Istenhez tért, és életét Királyságával együtt elvégezte 1131-dik esztendőben, Uralkodásának 18-dik esztendejében. Meghidegűlt teteme Nagy-Váradon temettetett el, nem meszsze Sz. László Király' koporsójától.



II. BÉLA. Kr.u. 1131
§ 95. Második, vagy is Vak Béla szerentsésen kezdi Királyságát. Kr.u. 1131
II-dik Béla, Álmus Herczegnek, és Ingelburgis, Ingó Svecus Király leányának fija, II-dik István halála után 1131-dik esztendőben kezde az Ország' igazgatásához.Mihelyt a' Királyi hatalmat egészen által-vette, azonnal Aradon Ország-Gyűlést tartott, a' hol jelen vólt a' Királyné is; a' ki bévezetvén akkor életben lévő nevendék magzatját, Aszszonyi elmét meghatározó okossággal maga szóllott Ura helyett az egész Ország előtt a' Gyűlésben, és azt kívánta, hogy szoros kérdés alá vételődjenek azok, a' kik Kálmán Király, és Álmus Herczeg között háborúságot szerezvén, arra vették a' Királyt, hogy Almusnak és Bélának, itt jelen lévő Országunk Attyának szemei kivájattatnának. Nyers, és okos beszédjével azt vitte végbe a' Királyné, hogy azontúl nagy zendűlés támadván a' Nép között, és azok, a' kiknek ebben a' gonoszságban részek vólt, minden halasztás nélkül mindenek' láttára agyon vagdaltatnának; feleségeik pedig, és gyermekeik minden rokonságokkal együtt számkivetésbe kűldetének. Talán ez adott okot némelyeknek, hogy alattomba való ízenetekkel arra bírnák Borichot, a' ki magát erővel is Kálmán Király' fijává akarta tenni, hogy Orosz-Országból kihíván, Béla ellen lóra ültetnék. Maga is azt akarta Borich, hogy a' Magyaroknak valamelly részit magához húzhassa, reményelte az után, hogy egyenesebb útja lészen a' Királyságra: segítséget vévén tehát Borich a' Lengyelektől, Béla ellen indúl Magyar-Ország felé; Béla Király is segítségűl híván Austriai Albertet, a' kinél testvér húga Hedvigis vala férjnél, eleibe megy Borichnak: minekelőtte pedig meglenne az ütközet, akarván tudni, kik légyenek hozzá igaz szívvel, és kik hajlanának Borichoz, egybegyűjti a' Népnek Nagygyait, és azt kérdi tölök, mit ítélnének Borich felől, ha vallyon ő Kálmánnak igaz fija vólna-é? mondanák ki bátran ítéleteket, mivel ezt tudni, úgymond, annál szükségesebb, mennél bizonyosabb, hogy ez légyen mind a' hadnak, mind pedig a' békesség kötésnek egyedűl indító oka. Nem tudván a' Nép, hogy Béla hová tzélozna, a' kik hozzá állandó hívséggel vóltak, Borichot kőltsön vett gyermeknek, nem pedig Kálmán igaz fijának mondották; a' kik ellenben titkon Borichal tzimboráltak, vagy kétségesnek mondották, vagy pedig minden kérdésen kívűl való bizonyos dolognak állították, hogy Borich igaz fija vólna meghalt Kálmán Királynak: akkor Béla elválasztja ezeket amazoktól, és a' kik Borichoz hajlottak, rész szerint azon a' helyen agyon vetette, rész szerint számkivetésbe kűldötte. Megűtközött azután Borichal, a' kinn annál könnyebb vólt győzedelmeskedni, hogy már senki nem vólt a' Magyar Táborban, a' ki segítségére lehetett vólna; azért szerentsésen viszsza is veretett. Eljött azután még egyszer Borich Magyar-Országba Béla Király ellen, Boleslaus Lengyel Fejedelem segítségével, és egyenesen Visegrád felé tartotta a' kantárt, a' hol Béla Király vala; de itt is megelőzte Béla Borichnak igyekezetét, mert gyors hír-mondó által kérette Sobieslaus Tseh Királyt, hogy ütne be Lengyel-Országba, szót fogadott Sobieslaus, és sietséggel bévezeti Lengyel-Országba rabló Katonáit; Boleslaus azomba, a' ki Borich' segítségére Visegrád felé útazott, hallván a' maga Országának veszedelmét, maga Hazájának védelmére viszsza sietett, és úgy Borichot a' jégen hagyta, Bélát pedig minden félelemtől akaratja ellen is megszabadította.

§ 96. Egyéb tselekedetei, és élete' vége. Kr.u. 1141
Vak Béla Királyunk minden vérontás nélkül elfoglalván Serviát, a' Magyar Koronának örökségeihez kaptsolta. Azomba vízi-betegségbe esvén, Magyar-Országnak békességes kormányozása után az örök tsendességbe által-költözött 1141-dik esztendőben. Nemze ezen Királyunk négy férfi, és két leány magzatokat, A' férfiak vóltak: Geisa, László, István és Álmus; a' kik közzül Álmus gyenge korában meghalt, a' többi pedig idővel Királyságra léptek. Leányai vóltak: Gertrudis, Micislaus Lengyel Királynak felesége, és Zsófi, Henriknek III-dik Konrád Császár fijának jegyese lévén, mivel a' mátkája előbb meghalt, hogy sem egymást láthatták vólna, az Admontai Apátzák' Klastromába esküdött, és ott szomorú magánosságban tőltötte élete napjait. Ezen Béla Királyunk idejében állíttatott fel a' Bozoki Prépostság Gróf Lampertnek bőv adakozása által. A' Pannónia hegyén való Klastromot pedig 1137-dik, és a' Demesi Prépostságpt 1138-dik esztendőben megszaporítván, azoknak jövedelmét, Királyi Levelével maga II-dik Béla Királyunk megerősítette.



II. GEISA Kr.u. 1141
§ 97. Geisa Király' idejében szállottak bé a' Szászok Erdély-Országba. Kr.u. 1143
Geisa Királyunk Nemzetünknek bévett szokása szerint megkoronáztatván Székes-Fejérváratt, tudván, hogy a' Tartományok' okos megnépesítése által a' Birodalomnak ereje nevekedik. Erdély-Ország vólt azon időben a' Magyar Birodalomban az a' Tartomány, a' melly leg-inkább megnépesítést kívánt. Geisa tehát rész szerint Flandriából, rész szerint más részeiből Német-Országnak, nevezetesen pedig Saxóniából sok familiákat telepített le Erdély-Országban, tudván, hogy annál nagyobb a' Köz-társaságnak bóldogsága, mennél többen vagynak, a' kik annak előmozdításában munkálkodnak, és könnyebben viseli az Ország akkor a' terhet, midőn népesebb; mert azon munka, és adó, a' mellyet kevesebb Polgároknak kellene viselni, több között osztatik fel. Ugyan ezen külső Országból bészállított Szász Nemzetet, a' kiknek Unokái most is Erdély-Országnak nagy részét lakják, bészállítván 1143-dik esztendőben Geisa nékik lakóhelyekkel együtt sok szabadságokat adott, a' mellyeket utóbb megerősített II-dik András Király.

§ 98. Győzedelmeskedik mind Borich, mind pedig az Austriai Németek ellen.
Borich tsak nem az egész Európában lévő Fejedelmeknek Udvarait betöltvén panaszolkodó esedezéssel, Geisa ellen az Austriabéliektől segítséget nyert. Megindúl, Ratiboldust Austriai Fő Kapitányt vévén segítő társul, és igen könnyen Poson Várát Julianus' kezéből, a' kire azon Vár' őrzése bízva vólt, kiragadván magáévá teszi. Elhitette már Borich magával, hogy tsak a' neve hallására is azonnal meghódolna az egész Ország; de más kimenetele vólt a' dolognak, mert Geisának Tábora nem sokára ostrommal békerítvén Borichtól elfoglalt Poson Várát, azt ehséggel annyira nyomta, hogy a' benne lévő Német Sereg Austriából semmi segedelmet nem reménylhetvén, azt önként viszsza adta olly kötéssel, hogy ezer font vetetlen ezüstöt magokkal elvihetnének, egyéb holmijek pedig a' Várban maradna. Mivel pedig az Austriaiak ezen hadban Borichnak a' Magyarok ellen segítséget adtak, Geisa ezen Jó Szomszédságot hasonló jó akarattalkívánván megjutalmazni hetven-ezerből álló Tábori Sereggel, és pedig nagy sietséggel Austria ellen indúl. Henrik Austriának akkori Fejedelme nagy bátorsággal szemközt megy az ellenséges Magyar Sereg ellen, és mingyárt az ütközet' kezdetén hathatósan kezdi aprítani a' Magyar Hadi-rendnek első Osztályát, mellyben leg-többnyire Bolgárok vóltak, midőn azomba ama szikrázó szemű Magyar Vitézekre kerűlt a' küszködés, ezek Oroszláni bátorsággal reá tsapván az Austriai Seregekre, azokat egész Bétsig kergették. Elesett a' Németek közzül ezen ütközetben hét-ezer, azokon kívül, a' kik a' Magyaroktól elevenen elfogatván, rabságba estek. Ezen győzedelemből sok drága kintsekkel megrakodván, Hazájokba ditsőségesen viszsza tértek a' Magyarok Geisa Királyjokkal. Borich pedig a' Magyar Koronának elnyeréséről minden reménységét letévén, Görög-Ország felé kőltözött; a' hol utóbb egy közönséges Kun Katonától nyíllal által-lövetvén, nyughatatlan életét nyomorúságos halállal fejezte bé.

§ 99. Konrád Császár a' Keresztes Vitézeket által-vezetvén Magyar-Országon, minden Klastromokban nagy húzást vonást tesz. Kr.u. 1147
Az egész Európában lévő Kresztény Tartományokban számtalan férjfiak állottak vala a' keresztet viselő Katonák közzé, II-dik Geisa Királyunk idejében, a' kik közzül Konrád Császár maga is felvévén a' Keresztet, ezen Katonák közzűl két-száz-ezer gyalog, és hetven-ezer lovasokat vezete által Magyar-Országon 1147-dik esztendőben. A' ki félre tévén minden Keresztényi erkőltsöt, és igazságot, olly pusztítást, és olly sok erőszakos húzást vonást tett Magyar-Országban, hogy egy Templom, vagy Klastrom nem vólt az egész Országban, a' honnét erőszakosan valamelly summa pénzt ki nem satult vólna: azt gondolta vólna az Ország, hogy merő haramiáknak, és latroknak vezére vólna, ha a' Király is, mivel Konrádnak nagy erejét látta, ezen fosztogatást szomorú szemmel nézte ugyan, de még is elhallgatta.

§ 100. Mánuel Görög Császár, és Gaisa Királyunk között ellenkezések történnek. Kr.u. 1151
Bachinus Rácz-Országnak Hrczege, Geisa Király' segítségével ki akarván rázni nyakából a' Görög igát, és a' Magyar Koronához akarván szegődni, fegyvert rántott Mánuel ellen: korán észre-vette Bachinus' szándékát Mánuel, és erőt vévén rajta, először botsánat kérésre, azután állandó hívségnek fogadására kénszerítette őtet. Geisának is, a' ki Bachinust erővel, és tanátsadással segítette vala, megköszönte a' jó szomszédságot, de az következendő esztendőre maradott midőn Geisa Minoslaus Orosz Fejedelemnek segítségére, Lodomer Halitzíai Fejedelem ellen Hadban vólna, beűt Sirmiumba, és annak szomszéd határait elpusztítván, viszsza tér Konstantzinápolyba. Nem lett vége az ellenkezésnek: megütköznek ismét Geisa, és Mánuel, mellyre Mánuel' attyafia Andronicus beszéllette reá Geisát, a' kiknek titkosabb szövetségekről bizonyossá tétetvén Mánuel, Andronicust vasra verette, Geisával pedig megütközött, de meg is győzettetett. Végre ők is békességet tettek. Tartott ezen ellenkezés a' Magyarok, és Görögök között 1151-től fogva, 1158-dik esztendőig.

§ 101. Viszálkodás támad Geisa Király, és annak testvérei között.
Az a' Fejedelmeknek leg-nagyobb bóldogtalansága, hogysok mindenkor az oldalok mellett a' hízelkedő, kevés pedig, vagy majd senki sints, a' ki az igazat meg merné mondani; holott sokszor illyen hízelkedő róka természettel béllett ártalmas emberek, mind a' Királyt, mind az Országot veszedelembe döntik: a' kiknek annál nehezebben vehetik észre hamis szándékjokat a' Fejedelmek, hogy mindenkor a' Köz-jó, vagy a' haszon forog a' nyelveken. Illyen természetű emberek támasztottak ellenkezést Geisa Király, és annak testvérei között, a' kik egy részről Lászlót és Istvánt Geisa ellen, más részről pedig Geisát testvérei ellen gyanúságba vitték: mellyből olly gyűlölség következett, hogy Geisa Király ezen két testvéreit, Fő Herczegi névvel bírt jószágoktól is megfosztotta. Báttyoknak űldözése elől Mánuel Görög Császárhoz szaladnak, a' ki őket nagy betsűlettel fogadta, és Istvánnak feleségűl Mánuel a' maga unokáját Máriát adta; nem is múlatott el semmi alkalmatosságot, hogy a' kettő közzül egyiket a' Magyar Királyságra be ne tsúsztassa, de ez mind utóbb ment végbe. Addig is István Fridrik Napnyugoti Császárnál kereste óltalmát, de itt semmire sem mehetett, mert Geisa Követeket kűlde Fridrikhez, a' kik Istvánt a' Római Császár előtt feketébbé tették a' koromnál; ugyan azért szép móddal elbotsátá magától, a' nélkül, hogy néki Geisa ellen segítséget adna. Viszsza tért onnét István ismét Görög-Országba, bóldogabb tsillagzatra bízván elhagyott ügyének elő-mozdítását.

§ 102. Némelly nevezetesebb tselekedetei, és élete vége II-dik Geisa Királynak. Kr.u. 1161
Geisa Királyunk' emlékezetre méltóbb tselekedetei közzé számlálhatjuk, hogy a' Nitrai Püspökséget, melly még a' Hét Vezérek' Pannóniában való érkezésének előtt fent vólt, de az idők' ellenkezései miatt megszűnt, újjonan 1157-dik esztendőben II-dik Geisa Királytól felállíttatott, és jövedelmekkel meggazdagíttatott, a' hol első Püspököt rendelte Geisa Everárdot, a' kit némellyek Edvárdnak neveznek. Ugyan ezen 1157-dik esztendőben Német-Újváratt Vas-Vármegyében Apáturságot állított Geisa Kiráyunk' engedelmével Walferus Gróf, és abban Sz. Benedek fiait vezette bé, a' kik a' Sz. Mártoni Fő Apáturnak gondviselése alá vóltak adva, a' mint ez kitetszik az említett Grófnak Királyi hatalommal megerősítetett Leveléből. Ezen Apáturságnak az emlékezete még Gissing néven fent vagyon. Mind ezeken fellyűl a' Budai Prépostságnak jövedelmit fellyebb emelete. Hogy pedig hólta után valamelly zenebona a' Királyság miatt ne támadna, az öregebbik fijára Istvánra a' Magyar Királyságot hagyta; Bélának, mint ifjabbnak Sclavonia és Dalmátzia Fejedelemségit adta: maga bétöltvén az Országlásban 20 esztendőket, meghalt 1161-dik esztendőben. Az említett két férjfi magzaton kívül nemze három Leányzóz, kik közzül Ilona, Austriai Leopoldhoz került házasságra; Ersébeth, Fridrik Tseh Királyhoz; Hulika, Svatoplug Tseh-Országi Herczeghez.



III. ISTVÁN Kr.u. 1161
§ 103. A' Magyarok III-dik Istvánt Királynak választják, és a' Görögöktől való félelmekben azt ismét a' Királyságtól megfosztják. Kr.u. 1161
II-dik Geisa halálát III-dik Istvánnak megkoronázása követte 1161-dik esztendőben: a' ki bizonyosan tudván, hogy László és István, a' kik a' Görög Császár' Udvarában tartózkodnak, Magyar-Országban nem sokára nagy szélvészt fognak indítani, előre is az Országot emlékezetre méltó kegyességgel hív állandóságra lekötelezte, midőn az egész Országot három esztendeig való adótól felszabadította; reménylvén, hogy ezen kegyességnek tapasztalása állandóbbá tenné a' Magyarokat. Okosan gondolta ezt ki István, és jól is tseleekedte; de még is ez által a' veszedelmet magától el nem mellékelhette, mert Mánuel, hogy Magyar-Országot könnyebben a' Görög Birodalomhoz kaptsolhassa, már régen elvégzé vala magában, hogy Istvánt, Béla Királynak fiját vagy ha ez nem lehetne, Lászlót, ennek testvérét béiktatná a' Magyar Királyságba, a' melly szándékát ha végbe-vihetné, már akkor vagy az egész Magyar-Ország, nagy leg-alább annak valamelly része a' Napkeleti Birodalomnak határában keríttetnék: ezt hogy végbe-vihesse, előre elkűldé Istvánt, meghalt Geisa Királynak ifjabbik testvérét, véle pedig maga testvér Nénnyének fiját Eleket, a' ki a' Magyarokat mind adománnyal, mind ígéretekkel, mind pedig félelemmel Istvánnak, vagy ha ez nem lehetne, Lászlónak részére húzná; maga azomba fegyveres Sereggel követte őket. Elek, valamint reá bízatott, egy felől a' Magyarok' tenyerét keményen aranyozta: másfelől pedig, ha Istvánt Béla' fiját be nem vennék Királynak, Mánuel' haragjával rettenti; de a' Magyarok úgy meggyűlölték Istvánt Béla' fiját, hogy készebbek vóltak akármelly esetet tapasztalni, hogy sem a' Magyar Koronát ennek fejébe tenni; Lászlónak ügyét vette tehát elől, és végbe-vitte, hogy ennek adatnék a' Királyi hatalom: féltek tudniillik a' Magyarok, tudván, hogy Mánuel nagy Hadi-Sereggel nem meszsze vólna, ne hogy az egész Országot veszedelembe ejtsék, időtől vártak, és Lászlónak által-adták a' Királyságot; testvérinek pedig Fő Herczegi Méltóságot adtak. III-dik István, Geisának fija azomba látván, hogy a' Királyság tőle elragadtatott vólna, kevés hív embereivel Posonba hordozkodott, és ott várta a' szélvésznek letsillapodását.



II. LÁSZLÓ. Kr.u. 1161
§ 104. II-dikLászlónak rövid ideig tartó Királysága. Kr.u. 1162
Kedvesebb lett vólna a' Görög Császár előtt, ha István választatott vólna a' Királyságra, most még is megelégedett Lászlónak választásával; nem akarván a' Magyarokat erősebben kénszeríteni, ne talán ha a' húrt igen magossan felhúzza, elszakadjon. Megkoronázták tehát a' Magyarok Lászlót, nem annyira szabad akaratból, mint kéntelenségből, ne hogy ellene állván Mánuel kívánságának, III-dik Istvánt Országával együtt nagyobb veszélybe taszítsák. Lászlónak mindazonáltal igen rövid vólt a' Királysága, a' ki tudniillik tsak hat hólnapig uralkodott: Királynak koronáztatott 1161-dik esztendőben Augustus Hólnapban, és meghalt 1162-dik esztendőnek kezdetén. Halálának oka, és módja esméretlen: némellyek úgy vélekednek, hogy méreg által ölettetett meg. Ki vólt légyen a' Felesége? hitelesen fel nem találni, hogy pedig hitves-társa vólt, az bizonyos, mivel Dandulus' bizonyság tévő írásaiból tudjuk, hogy Lászlónak leánya Mária, Árbai Grófnál, Vitatalis Velentzei fijánál vólt vala Férjnél.



IV. ISTVÁN. Kr.u. 1162
§ 105. IV-dik István a' Görög Császár' segítsége által Magyar Király lészen, de attól ismét megfosztatik. Kr.u. 1162
Vólt ugyan a' Magyaroknak törvényesen választott igaz Királyok III-dik István, de valamint ettől előbb a' Görög Császár ijesztése miatt elállottak, úgy most azon Császártól való félelmekbe IV-dik Istvánt választották, a' ki mivel az említett Császárnak fegyvere által léphetett a' Királyságra, meg akarván hálálni annak tapasztalt jótéteményét, Zimont, Sirmiumot, és Sclavoniának nagyobb részit néki ajándékozta; ezen fellyűl a' Görög Udvarban tanúlt hetyke szokása szerint igen alávaló módon kezdett bánni az érdemes, és emberséges Magyar emberekkel; a' kiknél azután olly gyűlölségbe esett, hogy III-dik Isvánnak viszsza tételéről tanátskozának. Látván IV-dik István, hogy igen rosz renden vólna szénája, Mánuelt a' Magyarok szándékáról tudósítja, tőle védelmet kérvén: mivel pedig ez által az Országban nagyobb zendűlés támada, előbb, hogy sem Mánueltól segítség jönne, titkon Görög-Országba szalada, és így öt hólnapig tartó Királyságát, mellyet 1162-dik esztendőben kezdett, ugyan azon esztendőben el is végezte. Igaz ugyan, hogy készen vólt Mánuel, Istvánnak segítségére, a' ki Hadi-Seregének egyik részével őtet Elekkel együtt előre kűldötte a' Magyarok ellen, másik részt pedig egész Zimonig maga vezette, a' hol megállapodván, a' szerentsének minden elő bukkanására két szemmel vigyázott: Sógorát még is a' Királyságra röbbé viszsza nem tehette.

§ 106. III-dik István viszsza tétetik a' Királyságra, és a' Görög Császárral megegygyez. Kr.u. 1162
A' Magyarok tudniillik viszsza tették III-dik Istvánt a' Királyságba, és az egész Ország öszve-kaptsolt erővel felálla védelmére; ugyan azért egész erejével Sclavonia felé idúla, hogy a' Görög Tábor eleibe árkot keríthessen. Midőn látja Mánuel, hogy az egész Magyarság, mint a' raj felszendűlvén ellene vólna, letette a' fegyvert, és a' vérontás helyett Görög mesterséget vett vala elől: elkűldé István Királyhoz követségbe Phalaeologus Györgyöt a' Görög Tábornak Fő Vezérét egynéhány Görög-Országi Fő Emberekkel együtt,a' kik hírűl vinnék, hogy Mánuel egyetlen egy leányát Máriát Bélának, István testvérinek akarná adni feleségűl, és egyszersmind őtet, mivel még akkor férjfi magzatja nem vólt Mánuelnek, Napkeleti Császárságnak örökösivé akarná tenni; addig is pedig Béla Konstantzinápolyba a' Görög Császár' Udvarába vitetnék, és annak öröksége, melly Sirmium és Sclavonia vólt, a' Görögök' emberségére bízatnék. Megörűltek a' Magyarok ennek a' nagy betsűletnek, nem is győzték tsudálni, hogy Mánuel olly nyughatatlan ellenségből hirtelen melly jóakaróvá változott; holott ez merő álnokság vólt Mánueltől, a' kinek igaz szándéka soha sem vólt leányát Bélának adni, hanem ez által Bélának örökségét akarta kezéhez keríteni, és úgy Magyar-Ország' elfoglalására magának egyenesebb útat tsinálni; de ezt akkor a' Magyarok észre nem vették, azért is Bélát örökségivel együtt a' Görögök' kezére adták, a' kik ezen Királyi Herczeget Konstantzinápolyba vezették, a' hol Mánuel őtet nagy betsűlettel fogadta, és Despota, vagy is Kis Király nevezettel tisztelte meg.

§ 107. Bélát viszsza kívánja a' Görögöktől.
Észre-vették, de már későn a' Magyarok Mánuel' ravaszságát, és a' magok hibáját; de már Bélát örökségével együtt szépségesen viszsza nem vehették a' Görögök' kezéből: öszve-kaptsolják tehát Uladislaus Tseh Királyal magokat, és annak segítségével Szirmiumot, és Sclavoniát a' Görögök' kezéből kiragadják. Ezen változásnak híre midőn Mánuelhez vitetett vólna, sajnálta, hogy a' Magyarok olly szemesek vóltak, hogy a' Görög tsalárdságot észre-vehették; felfegyverkezteti azután Katonáit, és azokatBelgrád alá vezetvén megállapodik: ott midőn hallotta, hogy a' Tseh Király is jelen vólna a' Magyarok' segítségére, hátrább hagyott a' vérontásra késztető heves indúlatokban, inkább békességre akara lépni; azért is egyet a' Katonái közzül, a' ki Tsehűl jól tudott, Magyar ruhába őltöztetvén, titkon által-kűldé Uladislaushoz, hogy őtet az ütközrtről lebeszéllené: megnyerte a' Tseh Királynak szívét, a' kinek közbe-vetése által meg is lett az egyesség, olly feltétellel, hogy Béla örökségivel együtt a' Görögök gondviselése alatt maradna, IV-dik Istvánt mindazonáltal Mánuel a' Magyarok ellen való hadakozásra se tanáts adással, se pénzel, se Katonával ne segítené.

§ 108. A' Görögökkel való hadakozásra okot nyújt IV-dik Istvánnak nyughatatlansága. Kr.u. 1164
Okosan vették fel a' Magyarok a' békesség kötésnek ezen tzikkelyét, mert IV-dik István el nem felejthetvén a' Magyar Királyságnak ízét, mellyet már előbb öt hólnapig megkóstolt vala, III-dik István ellen újonnan feltámadott; a' kinek segítségére, előbb tett fogadása ellen, rendelte Mánuel Kaluph Nicephorus Fő Vezért. Ezen hit-szegését Mánuelnek tapasztalván a' Magyarok, fegyvert rántanak, és Kaluph Nicephorust IV-dik Istvánnal együtt kiszorítván Magyar-Országból, Sirmiumba kergetik, a' hol Zimon Várát, melly a' Görögök' kezében vólt, kemény ostrommal bekerítik, a' Görögök' kezéből mindazonáltal azt ki nem tekerhették, mind addig, míglen Istvánnak méreg által, a' mint némellyek gyanakodnak, élete vétetett vólna a' Várban. Életét végezvén a' védelmező Seregnek Fő gondviselője, megadták magokat a' Várbeiek, a' Várat is által-adták, a' melly nem soká maradott a' Magyarok kezében; mivel kevés időre elérkezvén Mánuel, halhatatlan erővel kezdé ostromlani Zimon Várát, mellyet olly vitézűl védelmeztek a' benne lévő Magyarok, hogy a' falaknak hasadékaira tulajdon mejjeket tennék erősségűl, mind addig, míglen vagy ditsőséges halállal Hazájoknak áldozati nem lennének, vagy elevenen az ellenség kezébe nem kerűlnének: úgy is lett, mert végtére a' kevés Magyar Vitézeket ellepvén a' Görögöknek számlálhatatlan sokasága, Zimon Vára Mánuel' kezébe kerűlt. Elérkeze az alatt a' Király a' veszedelemben lévő Várnak védelmére, de már késő vólt akkor a' segítség, midőn a' Vár az ellenség' kezébe kerűlt. Követeket kűlde tehát István Mánuelhez, a' kik is míg egyességet szereztek a' Görögök, és Magyarok között, úgyhogy Bélának öröksége tovább is Görög kézbe maradna.

§ 109. A' Görögök elfoglalják Dalmátziát, II-dik István pedig ezen korán való szomorúságában meghal. Kr.u. 1166
Nem sokáig tartott a' Magyarok, és Görögök között az egyesség, mert a' Görög Császár Kaluphus Nicephorus nevezetű Hadi-Vezérét elkűldé Dalmátziába, hogy azt foglalná el olly szín alatt, mintha azon Ország Béla Herczegnek örökségéhez tartozandó vólna. Megindúl Kaluph és elfoglalá Spalatumot, Traguriumot, Szibenitziumot, Dalmátziának leg-nevezetesebb Városait más alább való nevezetű ötvenhét Városokkal együtt 1166-dik eztendőben. Ezen szép Tartománynak elvesztése gyötrötte III-dik Istvánt, gyötrötte a' Magyarokat is: tsak hamar tehát parantsolat adatik a' Magyar Seregnek Fő Vezérének Dénisnek, hogy indúlna meg Sirmiumnak pusztítására, és addig is, míglen Dalmátzia viszsza nyerésére jobb mód esne, itt állana boszút a' hit-szegő Görög Népen. Megidúl Dénis Sirmiumba, és ott megütküzvén Mánuelnek két Fő Hadi-Vezéreivel, Gabra Mihállyal, és Brana Györgyel, olly nagy vérontást tett, hogy a' Görög Tábornak megfutamása után, a' tsatapiatzon maradott Görögök testéből egy szörnyű halmot rakatna. Mánuel hallván a' maga Vezéreinek szerentsétlen ütközetét, tsalt vetett a' Magyaroknak, mert Eleknek azt parantsolá, hogy a' Duna felé vezetné Táborát, más részről pedig Leo Batatzest a' Fekete-Tenger felé kűldé, hogy egy esméretlen karimát kerítvén, az említett Tenger felől ütne be Magyar-Országba. A' Magyarok ezen második Hadi-Seregnek szándékáról semmit sem tudván, egész erejeket Elek' Tábora ellen fordították. Leo azomba a' Fekete-Tenger felől béűtvén Magyar-Országba, nem Katona, hanem tolvaj módra garázdálkodott a' fegyvertelen Népen, és sok ragadománnyal terhelve viszsza tért hazájába; mentek lévén tehát ezen részről az ellenségtől, Dalmátzia felé indítják a' Tábort, hogy azt a' Görögök hatalmából viszsza vehessék: szerentsés kimenetele vólt feltett szándékjoknak, mert Kaluph Nitzephorust, a' ki Dalmátziának Vezére vala, elfoglalván az ütközetben, az Országot is könnyen magokévá tették. Reménységek támadott innen a' Magyaroknak, hogy Sirmiumot is a' megijedett ellenségtől most viszsza vehetnék: ezen dolog Dénisnek, a' ki már több tsatákban magát bátor Vitéznek mutatta, emberségére bízattatott, a' ki ellen a' Görög Császár Andronicust állította: midőn már a' két ellenkező Sereg egymáshoz közelítene; előbb, hogy sem a' Magyarok megütköznének a' Görögökkel, Dénis a' Magyarok Vezére, mosolygó bátorsággal azt parantsolá Katonáinak, hogy előbb egy pohár bort innának, és azt tsúfságból a' Görögökre, a' kik már igen közel vóltak, köszönnék: megivá ki-ki a' borát, és úgy felugra lovára; elkezdődik a' vérontás, és olly átalkodással hadakoza egész napnyúgotig mind a' kér rész, hogy az ütközet' végén mind a' két ellenkező Fél magát nyertesnek vélte, midőn a' borító setétség elválasztá egymástól őket, egy kevessé letsillapodtak; Andronicus azomba félvén, ne hogy a' Magyarok' részéről segítség érkezett vólna, még azon éjtszaka a' Száva vizén általvezeti megmaradott Katonáit, és az ellenkezést félbe szakasztja. Szerentsétlen vólt mindazonáltal másfelől a' Magyarság, mert Dalmátzia ismét a' Magyar Koronától elszakadván, a' Görögökhöz szegődött; melly Országnak elvesztése annyira megszomorítá István Királyt, hogy bújjában hirtelen halála történne Esztergomban 1173-dik esztendőben, minekutánna koronázásától fogva 12 esztendőt élt vólna. Ez feleségűl eljegyzé vala magának HIeroslaus Halitziai Fejedelemnek leányát, azt mindazonáltal Mánuel Császár rágalmazása miatt meg nem nyerte: Mánuel Császár tudniillik III-dik Istvánt Hieroslaus előtt, mint igazságtalan, hitszegő, állhatatlan, és szemétre való embert úgy lefestette, kérte azután, hogy leányát illy alávaló indúlatú Fejedelemnek hitére ne bízná; kosarat is kapott azután Hieroslausnál ezen emberséges, és állandó szívű Király III-dik István. Eljegyzé azután, és Házasságbéli társaságra választá magának Ágnest, Austriai Herczegnek leányát, a' ki a' Király' halálakor terhet viselvén, mi nemen lévő magzatot hozott a' világra? nem tudni; az bizonyos, hogy kevés időre világra létte után ezen Királyi szülemény meghalt.



III. BÉLA Kr.u. 1173
§ 110. III-dik Béla Követek által Görög-Országból Királyságra hívattatik. Kr.u. 1173
Ámbár III-dik István halála után Királyi Magyar vérből származott Herczeg több életben nem vólna Bélánál, ennek választása mindazonáltal valamelly ideig függőbe maradott, leg-inkább két fő okokra nézve: először, mert félt Bélától a' Magyarság, ne hogy a' ki Görögök között nevelkedett, ugyan azoknak szokásához szabja a' Magyarok' kormányozását: másodszor, mivel a' Krályné terhben marada, szükségesnek lenni ítélte az Ország a' várakozást, mind addig, míglen az özvegy Királyné terhéből megkönnyebbedne, ne talán, ha Béla megkoronáztatnék, a' Királyné pedig azomba férjfi magzatot szűlne, az Ország Népe között hasonlás, ebből pedig belső had következnék; mindazonáltal megmentette kevés időre a' Magyarokat ezen gondoskodástól a' Királyné gyenge szüleményének korán való halála: minden tovább való tétovázást tehát félre tévén az Ország, Követeket kűldenek Mánuel Görög Császárhoz, a' kik Béa Herczeget mint választott Magyar Kirárlyt haza hívnák tőle. Örömmel hallotta ezen óhajtott izenetet Mánuel, és azonnal sok Fő Embereknek fényes társaságában elkűldé Bélát Magyar-Országba, előbb mindazonáltal megesküdtette, hogy minden esendő alkalmatosságban a' Konszantzinápolyi Udvarnak hasznát előbb mozdítani iparkodik. Elérkezvén Hazájában Béla, Székes-Fejérváratt a' Kalotsai Érsektől megkoronáztatott 1174-dik esztendőben; előbb mindazonáltal Királyi Levelével bizonyságot tett, hogy ez által az Esztergomi Érseknek hatalmát, a' ki talán akkor betegsége miatt a' koronázást végbe nem vihette, nem akarná megsérteni.

§ 111. A' Kantzelláriusi Hívatal kezdődik Magyar-Országban. Kr.u. 1175
III-dik Béla ideje előtt a' Magyar Királyok tsak Titoknokot, vagy Író-Deákot tartottak, esméretlen vólt előttök a' Kantzellárius név, és hívatal; Béla Király hozta bé Görög-Országból ezen hívatalt a' Magyarok közzé: előbb tudniillik a' kinek valamelly panaszsza, vagy kérése vólt a' Király előtt, azt vagy szóval vitte végbe, a' Királynak nagy alkalmatlanságával, vagy írásba tévén, magának a' Királynak adta; a' melly dísztelen szokás alkalmatlan is vólt a' Királynak, ellenkezett is Méltóságával. Béla ezen rendetlenséget szépen megorvosolta, midőn a' Királyi Udvarba két Kantzelláriust rendelt, a' mint Görög-Országban tapasztalta, a' kik a' Népnek a' Királyhoz nyújtott kéréseit írásba tennék, és a' Királynak híven bémutatnák. Ezen fellyűl a' tsendességnek megtartására keményen parantsolta, hogy az igazságtalanságok, és ragadozások az Országban példásan megbűntettetnének.

§ 112. Az Egyházi dolgokban rendeléseket tesz. Kr.u. 1182-1192
Tapasztalta az eleven példákból Béla, hogy az elött Uralkodó Királyok sokakat Püspökségekre, Apáturaságokra, és más Egyházi méltóságokra felemeltek ollyanokat, a' kiknek olly fényes hívatalhoz se idejek, se tudományok, se erköltsök, se érdemek nem vólt; illy rosz, és az Egyházi törvénnyel nagyon ellenkező szokást jobb karba akarván állítani Béla, parantsolta, hogy az említett Egyházi méltóságokra koros, bölts, érdemes, és fedhetetlen életű férjfiak választatnának. Parantsolta ezen fellyűl, hogy az Egyházi jószágoknak gondviselése, ugyan Egyházi emberek' hívségére bízattatnék. Hogy senkit a' Király a' Püspökségtől, sem pedig a' Püspök a' kissebb Egyházi jövedelmektől, és hívataloktól meg ne fosztana, ha tsak előbb azon bűntetést érdemlő rosz tselekedete törvényesen néki meg nem bizonyíttatna. Mind ezeket Királyi hatalma szerint igen bőltsen rendelte Béla. Az is halhatatlan ditsőségére válik III-dik Béla Királyunknak, hogy se fáradságát, se Királyi kőltségét nem kémélette, hogy Első László Királyunk a' Római Anyaszentegyháznak törvényes megvizsgálása szerint a' Szentek' lajstromába írattatnék; a' mely dolog végbe is ment ugyan ezen Királyunk idejében 1192-dik esztendőben, midőn II-dik Coelistinus Pápa űlne Sz. Péter székibe; a' ki II-dik Sz. Királyunk ditsőségének kihírdetésére Gergely Kardinálist kűldé Magyar-Országba. Szentséges teteme Sz. László Királyunknak tizenkettődik Századtól fogva, tizenhetedik Századig Nagy-Váradon nyúgova ezüst koporsóban. Egyházi dolgokban tett érdemes tselekedetei közzé számlálhatjuk azt is, hogy a' Cistercita Szerzetes Atyáknak Apáturságot állíta Bakonyban a' Veszprémi Püspök Megében, vélem Szirtzen 1182-dik esztendőben. Nem külömben Szent Gothárdon Vas-Vármegyében; a' melly akkor a' Győri, most pedig a' Szombathelyi Püspökségnek határában vagyon: ezen Sz. Gothárdi Klastromot pedig olly szabadsággal ajándékozta meg 1183-dik esztendőben, a' minő szabadságot Frantzia Országban bírnak. Hasonló Klastromot építe Pásztón az Egri Püspök' Megyéjében 1190-dik esztendőben. Ezen Királyunk állította a' Szebeni Prépostságot Erdély-Országban 1189-dik esztendőben. A' Szepesi Prépostságnak is méltán kezdőivé tehetjük Bélát, tsak azon okra nézve is, hogy Imre Királyunk' idejében, a' ki III-dik Béla után viselte a' Koronát, első emlékezet vagyon a' Szepesi Prépostságról: hihető dolog tehát, hogy ezen Prépostságot élete vége felé állította fel Béla.

§ 113. Dalmátziát a' Görögöktől viszsza veszi, Galitziát pedig a' Magyar Kornához kaptsolja. Kr.u. 1180
Midőn Béla Magyar Királlyá választatván, a' Görög Császár Udvarát elhagyta, annak öröksége Dalmátziával együtt a' Görögök' kezében maradott mind addig, míglen Mánuel Birodalmának, 's életének végét nem érte. Mánuel halála után Spalatum, Jadra, Tragurium több Városokkal együtt minden vérontás nélkül az igaz Uroknak kezébe jöttek 1180-dik esztendőben: ezen Dalmátziát azután Horváth-Országgal együtt Béla, öregebbik fijának Imrének kormányozására bízta; mivel mindazonáltal gyenge vólt még az okossága a' fiatal Királyi Herczegnek, Béla Kalánust Pétsi Püspököt kűldé, hogy mind a' Herczegnek, mind pedig ezen két Országnak Fő igazgatója lenne. Melly esztendőben lett ezen Országok' kormányozojává Imre, nem lehet bizonyosan eltalálni; az semmi kétséget nem szenved, hogy 1193-dik esztendőben Imre Dalmátziát, és Horváth-Országot Kalánus' eszével igazgatta. Ezen idő táján, tudniillik 1185-dik esztendőben Galitziát, vagy is Galitziát a' Magyar Koronának bírtoka alá hozta illy környülállással: Volodimirus Halitziának Fejedelme, Kazimir Lengyel Fejedelemmel szeretsétlenűl hadakozván, Országát elvesztette, és a' Magyarokhoz szaladott; Kazimir az alatt Micislaust tette az Ország' gondviselőjévé, a' kit három esztendő alatt az Ország Népe gyűlölségből méreggel elvesztett. Utaánna tette gondviselőjévé Kazimir Romanust; ezt azután a' Magyarok' segítségével Volodimir kivewtvén Halitziából, viszsza vette előbbeni Országát, és hatalmát, mindazonáltal a' Magyar Királynak óltalma alatt marada oly egyesűléssel, hogy halála után Halitzia a' Magyar Király' hatalmában maradna. Kezéhez vette ezen Orsazágot Béla, és azt ifjabbik fijának Andrásnak igazgatására bízta.

§ 114. III-dik Béla Király több esztendőkig békességgel uralkodván, életét végzi. Kr.u. 1196
Igen békességes vólt Bélának uralkodása, nem is tudjuk, hogy ennek Országlása alatt valamelly nevezetes ellenség háborgatta vólna Nemzetünket, és Országunkat. Az ugyan bizonyos dolog, hogy Mánuel' halála után a' Görögök nem jó kedvel adták viszsza Horváth és Dalmátzia Országot a' Magyaroknak, ezen által-adásnak közelebről való környülállását mindazonáltal sehol írva nem találjuk. Minden villongások között, mellyek ezen Királyunk' idejében történtek, az leg-nevezetesebb, melly nem meszsze Ikónia Városától Listria Tartományában történt, midőn Mánuel a' Persák ellen menne a' Magyarok' segítségével, kiknek Hadi-Vezérek vólt Ompudin Horváth-Országi, és Lenstathi Erdély-Országi Király személyét viselő kormányozok; Mánuel olly szoros helyre találta vezetni az egész Tábort, hogy az két hegy közzé szoríttatván, a' Persáktól egészen békeríttetett vólna, annyira, hogy semmi féle útat nem találhatnának: néki ereszkedik tehát Mánuel a' veszedelemnek, és az ellenségnek öszve-tolakodott fegyveres rendén az Erdélyi Magyaroknak segítségével szerentsésen által-vágta magát, de még is nagy veszedelemmel, annyira, hogy midőn kilépett a' Persák fegyveri közzül, pai'sában harmintz nyilat hoza ki, és a' mellett az egész teste vérbe, és sebbe vólt. Hogy élete megmaradna, azt leg-inkább Lob és Tamás nevezetű két egy testvér Erdélyi Magyar Vitézeknek köszönte, a' kik, midőn az ellenség' nyilai, és dárdái repűlnének Mánuel Császárra, magok testével fedezték vala bé őtet; a' melly hív vitézsége ezen két dítséretes Erdélyi Magyarnak nem marada jutalmazatlan, mivel Béla, Doboka Vármegyében sok helységeket ajándékoza nékik. Ezen adakozását III-dik Béla Királynak megerősítette IV-dik Béla Királyi Levelével, mellyet Lob fijának Csamának adott ki 1230-dik esztendőben. Vóltak más tsekélyebb ellenkezései is a' szomszéd Tartományokban a' Magyaroknak, de mivel azok vagy tellyességgel nem bizonyosak, vagy nem nevezetesek, feledékenységben maradhatnak. Mind ezek alatt Béla mint okos Atya, bőlts rendeléseket tett fijáról: Imréet az öregebbik fiját 1185-dik esztendőben Magyar Királynak koronáztatta. Andrást pedig Dalmátzia', és Horváth-Ország' Fejedelmévé tette: ugyan erre hagyta több esztendőkig gyűjtött Királyi kintseit is, olly parantsolattal, hogy mivel maga Béla, betegsége miatt a' Szent földet meg nem látogathatná, ez eránt tett fogadását az ő fija András tellyesítené bé. Leányai közzül Margitot Isatius Angelus Görög Császárnak adá férjhez. Constantziát pedig Fridriknek, Fridrik Császár fijának jegyzé el, midőn sz említett Császár a' Kersztes Vitézeket 1189-dik esztendőben Magyar-Országon által-vezette: mivel azomba Fridrik Herczeg előbb, hogy sem a' házasság meglenne, meghalt, Konstantzia Primislaus Otokarus Tseh Fejedelemnek kezére kerűlt. Ezen négy magzatot nemzé Béla Ágnestől, más néven Annától, Antiokiai Fejedelemnek leányától, a' ki Bélának első felesége vólt. Második feleségétől Margittól, a' ki Henrik Herczegne, Angliai Király Fijának Özvegye vala, semmi magzatja nem vólt. Minekutánna pedig magát III-dik Béla Királyunk kedves Magyar Nemzetének szívében, és emlékezetében halhatatlanná tette vólna, meghalt 1196-dik esztendőben.



IMRE Kr.u. 1196
§ 115. Imre nagy illetlenséggel bánik a' Vátzi Püspökkel mingyárt Királyságának kezdetén. Kr.u. 1196
Imre még at Attya életében, 1185-dik esztendőben megkoronáztatván, annak halála után 1196-dik esztendőben hatalma alá vette Magyar-Országot hozzá tartozandó örökségével együtt. Ez mingyárt uralkodásának kezdetén, Felséges személyéhez éppen nem illő tselekedetet követett el: mivel bémenvén Vátzon a' Káptalan Templomában, a' hol éppen a' Püspök, kinek Boleslaus vala neve, Isteni dítséretet éneklett vala maga Papjaival, hatalmasan parantsolta a' nevezett Püspöknek, hogy a' Tárháznak kultsait minden halasztás nélkül elől adván, a' Templomból kitakarodna: megdöbbent a' Királynak törvénytelen parantsolatjára az Istent félő öreg Püspök, és annak tellyesítését tétovázó gondolkodásaival a' mennyire lehetett, hátráltatta. Azomba a' Király neki ugrik a' Püspöknek, és azt az Oltár elől lerántzigálván, embertelenűl a' földre letaszította, megrugdalta, és ott jelen lévő Katonái által tsak nem fél hóltan nagy dühösséggel a' Templomból kihurtzoltatta. Feltörte azután erőszakosan a' Tárháznak zárjait, és abból véghetetlen sok kintset, mellyek nagy részét az említett Püspök a' Leletzi Prépostságnak felállítására készítette vala, elragadta. Ezen Királyi Méltóságot motskoló tselekedete Imrének, III.dik Innocentzius Római Pápa' eleibe kerűlt, a' ki levél által megdorgálván a' Királyt, parantsolta, hogy azon kintset, mellyet a' Vátzi Templomból, és a' Püspöktől igazságtalan erőszakkal elragadott, minden hiba nélkűl viszsza fizesse; e' mellett az egész dolognak lelki-esméret szerént való új megvisgálását a' Kalotsai Érsekre Saulra bízta, parantsolván néki, hogy az egész esetről, minden emberi tekintetet félre tévén, Rómába új tudósítást kűldene. Mivel az után a' Király eleget tett a' megsértett Félnek, az egész pör tsendességgel elfedeztetett.

§ 116. A' testvér Öttsével Andrással meg nem egygyez.
András Herczeg Imre Királynak testvére a' fiatal indúlattól elragadtatván, az Attyától reá maradott megbetsűlhetetlen Királyi kintset kevés idő alatt eltékozlotta: midőn tehát látná, hogy az örökségűl néki hagyott Tartományokból kevesebb jövedelme vólna, hogy sem ollyan egy bőven költő Herczegnek elégséges lehetne, Báttyának Tartományit kezdette tsipkedni. Keményen megfeddette a' szeleskedő ifját Imre az ő Báttya, zabolát is vetett rendetlen indúlatainak, mivel Horváth-Országban és Sclavoniában, melly András öröksége vólt, Nádasdi Domonkost rendelte Bánusnak, az-az: Királyi személyt viselő igazgatónak. Szúrta ezen rendelés az érzékeny Ifjúnak Andrásnak érzékenyebb szívét: fegyverre kél tehát Imre Királlyal, segíítséget kérvén Leopold Austriai Herczegtől; a' kivel minthogy Imrét készületlen találták, ők vóltak a' nyertesek: kevés napok után azomba megerősítvén Hadi-Seregét Imre, új tsatára áll ki András öttse ellen, és midőm már mind a' két ellenkező Fél egymás ellen tsak nem dobot akarna ütni, Imre Király letevén minden fegyverét, maga embereinek megparantsolja, hogy senki utánna ne jönne, egy szál veszszőt vesz a' kezébe, és azt felemelvén, sebesen indúl az Öttsének Tábora ellen, az alatt nagy szóval azt kiáltja: meglátom ki lészen olly vakmerő, hogy a' maga Királyja ellen fegyvert merjen fogni, és annak Fejedelmi vérit Istentelen gyilkossággal kiontani. Ezt látván, és hallván András' Katonái, két reszre vonván magokat, a' Tábor közepén útat adtak néki, a' nélkül, hogy valaki tsak a' kezét is bátorkodott vólna felemelni. Imre egyenesen András sátorába megy, és ott azt kemény szókkal megdorgálván, tulajdon Katonái által megkötöztette, és mint rabot Kehene Várába kötözve vitte: azután Ötsének részéről való Katonákhoz fordúla, a' kik midőn térdre esvén kegyelemért esedeztek vólna, botsánatot adván nékik, mindnyájokat békességgel haza botsátotta. Biznnyal nagy bátorságot követett el itten Imre Király, mellyet talán vakmerőségnek is lehetne mondani, midőn fegyver nélkül egy szál veszszővel az ellenség Táborának közepében meré magát ereszteni. De valamint nagy a' Koronás Fejeknek Méltósága, úgy nagy azokra a' kegyes Egeknek vigyázása.

§ 117. Servia egészen a' Magyar Koronához kaptsoltatik. Kr.u. 1202
Serviában, a' mellyet a' Morava vizéig előbb is bírtak a' Magyarok, nem tudon mi okra nézve hadat viselt Imre Király 1202-dik esztendőben István azon Országnak Megajupányja, az-az Fő Herczege ellen: meggyőzvén Imre István Herczeget, annak Országát elfoglalja, és abban Királyi személyt viselővé Vulkost, Istvánnak testvér Öttsét tette. Azután Joannitius Bolgárok' Fejedelme ellen indúlt, és Bolgár-Országnak is valamelly részét eltsípte, és a' Magyar Koronának határiba rekesztette. Midőn ezek történnek alsó részében az Országnak, Dalmátziában Jadra Városát erőszakos ostrommal elfoglalják a' Velentzeiek, és a' Várost földig lerontják, melly nyughatatlanságokért Dandalust a' Velentzei Fejedelmet, és midnyájokat, a' kik ebben vele egyet értettek, III-dik Innocentius Pápa az Anyaszentegyházból kiátkozta. Utóbb ezen átoktól felóldozta őket.

§ 118. Imre a' Koronát maga fijára Lászlóra hagyja. Kr.u. 1204
Látván Imre, hogy beteges állapotára nézve, már nem sokára Országlásának, és életének vége szakadna, testvér Öttsét Andrást a' Kehemei Várból, a' hol fogva tartatott, kieresztvén, előbbeni szabadságába viszsza tette; azután egyetlen egy Fiját Lászlót, a' ki akkor mintegy hat esztendős gyenge Herczegetske vala, Királynak koronáztatta 1204-dik esztendőben; gondviselőjévé rendelvén mind az Országnak, mind pedig a' neveletlen gyenge Királynak Andrást, mind addig míglen László a' Királyi tereh viselésre elég idős lenne. Ezen végső rendelését megtévén, bóldogabb életre által-költöze 1204-dik esztendőben Egerben, a' hol életében tett rendelése szerint el is temettetett. Imre Királyunknak felesége vólt Konstantzia, Alfonsus Aragoniai Királynak leánya, a' ki Imre halála után II-dik Fridrik Császárhoz ment vala férjhez.



III. LÁSZLÓ. Kr.u. 1204
§ 119. Lászlót Béssbe viszi az Annya, és ott meghal. Kr.u. 1205
Imre halála után III-dik Innocentius Római Pápa igaz Atyai szorgalmatosságot mutatott Lászlóhoz, midőn több leveleket kűldvén Magyar-Országban, elsőben is Andrást, az Országnak és a' Királynak igazgatóját, azután az egész Egyházi Rendet, és az Ország' Nagygyait hathatósan intette, és kérte, hogy mindenekben hívek lennének a' neveletlen Királyokhoz. András, a' kit leg-inkább illetett a' Pápának intése, első vólt a' ki azt meg nem tartotta, mert nem tsak hív védelmezője nem vólt az árva gyenge Királynak, de rendeléseket is tett, mellyekből nyilván ki lehetett hozni, hogy maga ásítozna a' Királyságra. Ezt mindenek között leg-hamarabb észre-vette Konstantzia az özvegy Királyné, hogy tehát minden következhető veszedelmet megelőzzön, egybe-rakván drágább kintseit, Lászlóval Bétsbe szalada Lopold Herczeghez: a' Magyar Koronát is elvitte magával. Ebből rosz következéseket jövendőlvén mind magának, mind pedig az Országnak András, viszsza kéri a' nevelése alá bízattatott Királyt Lászlót Leopoldtól. Leopold hallatlanná tette magát András Kérésére: vége a' sok haszontalan izenetnek, és feleletek után háborúság támad András és Leopold között. Már az Ország határánál vólt mind a' Magyar, mind pedig a' Német Tábor, midőn László hat hólnapig való Királysága után Bétsben meghal. Híre futamodván László halálának, azonnal letette a' fegyvert Leopold, és meghalt Királyunknak tetemét a' Magyar Koronával egygyütt, mellyet 1204-dik esztendőben elvitt vala az özvegy Királyné, Ugrinus Győri Püspök által viszsza kűldé Magyar-Országba 1205-dik esztendőben, mellyben László rövid ideig tartó Királyságát, állandóbb Országlással tserélte fel. Ártatlan Királyunknak meghidegűlt teste Székes-Fejérváratt a' Királyok' temető-helyében szokott rendtartással tétetett el. Konstantzia Királyné pedig Aragoniába az Attya' Udvarába viszsza tére.



II. ANDRÁS. Kr.u. 1205
§ 120. Gertrúdis Királyné megölettetik. Kr.u. 1206
Valamint nagyon óhajtotta, úgy meg is nyerte II-dik András 1205-dik esztendőben a' Királyságot, mellynek kezdete se okos, se szerentsés nem vólt: mivel Királyságának elein Gertrudisnak az ő feleségének kedvéért, annak három testvéreit, Egbertet, Bertholdot, és Jánost Magyar-Országba hozta, és itt leg-méltóságosabb hívatalokat, igaz Hazafiaknak nagy megbátásával ezek' nyakába akasztotta. Jánost, Kalánusnak megsértésével Esztergomi Érsekké tette. Bertholdnak a' Kalotsai Érsekséget adta; ezen fellyűl Sclavoniai Vice-Királyságot, Erdélyi Fejedelemséget, Báts, és Bodrog Vármegyei Fő-Ispánságot reá fűzte. Egbertet pedig előbb a' Szepességben nagy jövedelmű jószággal megajándékozta, azután a' Bambergi Pöspökségnek elnyerésére segítette; midőn azomba sok Hazafiainak, és az Ország hasznos tagjainak érdemi nem tsak meg nem jutalmaztattak, de még kérdésbe se vétettek. Ezen helytelen tselekedetei Andrást a' Királynéval együtt olly gyűlölségbe ejtették az Ország elött, hogy egynéhányan az Ország' Nagygyai közzül Gertudis Királynénak megöléséről tanátskozának: nem is maradott el feltett gonosz szándékjok, mert midőn András Király Kálmán Herczeget, második szűlött fiját a' Galiziai, és Lodomeriai Királyságba 1213-dik esztendőben béiktatná, a' Királynak othon nem léttéből alkalmatosságot vévén Banko, a' kit nem régen Vice-Királyságra emelt András, nagy háládatlansággal Gertrudis Királynét gyilkosúl megölte; a' kinek teste Pillis hegyének oldalán épűlt Templomban, melly a' Cistercita Szerzetes Atyáké vólt, temettetett el. Banko, a' ki a' Királynét megölte, következendő éjtszakán maga is megölettetett; a' többi társait pedig, úgymint Simont, Pétert, és a' többieket, a' kikre ezen gonoszság hárámlott, András Király az Országban viszsza térvén fájdalmas halállal megbűntette.

§ 121. András Király Jérusálem felé megindúl. Kr.u. 1217
Emlékezett András az ő Attyának III-dik Bélának végső rendeléséről, a' ki a' Jérusálemi útnak terhét Királyi kintsével együtt Andrásra hagyta. Ezen fogadását Bélának, hogy lefizesse András, a' Római Pápa is nagyon ösztönözte őtet; megtesz tehát minden készűletet: először is hogy Gertrudis halála után maradott neveletlen gyermekeinek gondviselője légyen, Jolanthát Antisidoriai Grófnak Péternek leányát Feleségűl eljegyzi magának, és arra bízza Gertrudistól maradott öt gyenge magzatit. Azután az első sztülöttit Bélát Királynak koronáztatja. Az Ország' kormányozását pedig az Esztergomi Érsekre Jánosra bízza; úgy megindúl, tíz-ezerből álló lovas Sereget vévén maga mellé, Magyar-Országból 1217-dik esztendőben, a' kikkel 23-dik Augusban Dalmátzia Országnak Spalatum nevű városában érkezett. Készen várta itten Andrást más Fejedelmektől kűldött keresztes Vitézeknek nagy sokasága, a' kik valamint óhajtva várták, úgy nagy örömmel fogadták őtet. Spalatumnál hajókra űlvén Czyprus Szigetjéig eveztek; az ott várakozó keresztes Seregekkel megszaporodván, Ptolemaisga hajóztak, a' hová 3-dik Novemberben érkezvén, a' szárazra kiszállottak; egy napi nyúgodalom után a' Gelboé hegyein által Betzaida felé siettek, a' hol vólt Koradinusnak, Szefadin Szeretsen Király fijának Tábora, hogy ott vele megütköznének; de Koradin annyira megrettent a' Magyar Király' jelen léttétől, hogy a' keresztes Tábornak, a' kinek Fő Vezére András Király vala, sehol megállani nem akarna: szűntelen előbbre ballagott, és maga után sok falukat, és Városokat a' keresztes Vitézek hatalmában hagyott. Ezek az ellenséget mindenütt követvén, a' Jordán vizéig értek, a' hol megförödvén, hogy haszontalan lepéseket ne tennének, a' Tábor hegyén lévő Várat, a' mellyen hetven-hét védelmező torony vólt, kezdették vala ostromlani. Ezen Városban két-ezer Szeretsent hagyott vala Koradinus, hogy azt a' Keresztények' ostromi ellen védelmeznék; kezekre is került vólna bizonyosan a' Keresztények, ha János Jérusálemi Király látván András Királynak szerentséit, irígységből a' maga Katonáit az említett Várnak ostromlásától viszsza nem húzta vólna. Látván András a' Jerusálemi Királynak tsalfaságát, ő is elállott a' Várnak ostromjától, és haza felé kezdé vezetni Katonáit, leg-inkább, hogy a' társait arra vitte már az irígység, hogy valamelly mérges italt adtak vala néki, a' melly meg nem ölte ugyan, de még is nagyon megbádgyasztotta Andrást; annál nagyobb vólt tudniillik vetekedő társaiban az irígység, hogy őtet a' Napkeleti Császárságra hívatni hallanák. András azomba, hogy minden eshető veszdelemtől távol légyen, viszsza tér Magyar-Országba 1218-dik esztendőben. Ezen útjában Görög-Országból Máriát Theodor Laskar Görög Királynak leányát hozá magával Magyar-Országban, hogy azt Bélának, a' ki már Királynak koronáztatott, feleségűl adná. Bolgár-Országban érvén, azon Országnak Királyja elfogá Andrást, és addig el nem botsátá, míglen fogadást nem tett, hogy egyiket a' leányai közzül oda adná néki feleségűl.

§ 122. Hazájába viszsza térvén Ország Gyűlést tart. Kr.u. 1222
A' Jérusálemi útból viszsza térvén Andrád, az egész Országban minden törvényt, és igazságot felzavarva talált: annyira meg vólt tudniillik vesztegetve az Ország, hogy azt, a' mint III-dik Honórius Pápához írt levelében megvallotta maga a' Király, lehetetlen vala 15 esztendő alatt is azt az előbbeni karba viszsza tenni: hogy tehát az Országnak tsak nem gyógyíthatatlan sebeit a' mennyire lehet minden halasztás nélkül megorvosolja, Ország-Gyűlést tart 1222-dik esztendőben, a' hol Hazánk bóldogságának viszsza állítására igen hasznos törvényeket hoztak az Ország' Rendei a' Királlyal, mellyeket így fejeznek vala bé: Ha maga András Király, vagy az utánna lévő Királyok közzül valaki ezeket, a' mellyek rendeltettek, meg nem tartaná, a' Püspököknek, és az Ország Nagygyainak és a' Nemességnek tellyes szabadságok légyen a' Királynak ellene állani. Ezen végzés mivel azután sok zendűlésekre okot nyújtott, 1687. 1715, és 1741-dik esztendőben elrontatott, úgyhogy midőn a' Magyar Királyok, megkoronázások idején az Ország szabadságának megtartására felesküsznék, ezen végzését II-dik András Királynak nevezet szerint kirekesztik, erre magokat éppen nem kötelezvén.

§ 123. András Királynak az öregebbik fijával Bélával való viszszálkodása.
Meg lévén koronázva Béla, minekutánna megfeleségesedett vólna, talán bővebben kezdett kőlteni, mert meg nem elégedvén Attyától néki engedett Tartománynak jövedelmével, az Attya bírtoka alatt lévő Tartományból valamelly részt el akara tsípni. Dénis Palatinus' Tanáts-adásából ellene állott András Béla szelességének; Béla, mivel hírtelen más boszszút nem tehetett, Feleségét, a' kit az Attya Görög-Országból hozott néki, és a' kivel már két esztendőtől fogva házasságbéli szövetségben vólt, magától elűzte; a' kit azután III-dik Honórius Pápa' intésére viszsza vett magához; az Attyával még is nem lehetett egygyességbe, míglen ez, a' Tiszán túl való részit Magyar-Országnak oda nem engedte: viszsza térvén azután Leopold Austriai Herczeg' Udvarából, a' hová feleségével és gyermekeivel együtt az Attya' haragja elől szaladott, mindenkor engedelmes vala, és hóltig igaz tisztelője az Attyának.

§ 124. Szent Domonkos fijainak béjövetele, és Remete Sz. Pál Szerzetének kezdete Magyar-Országban. Kr.u. 1221
Előbb hogy sem Magyar Királyságra emeltetett vólna András, maga jószágában Glogonitzára bévezette a' Jérusálemi Sz koporsótól neveztetett Szerzeteseket, és nékik hét falut ajándékoza, melly adakozását 1207-dik esztendőben levelével, mint Magyar Király, megerősítette: ezen Szerzeteseket Kereszteseknek nevezték közönségesen; mivel két kereszt vólt vala varva ruhájokra. Ugyan ezeknek Keresztes Komlóson is Klastromot épített András Király 1212-dik esztendőben. A' Szent Domonkos Szerzete is II-dik András Király' idejében jött bé Magyar-Országba, a' melly Sz. Szerzetnek első Klastrom építtetett Győr Városában 1221-dik esztendőben, a' melly Szerzetből azután sok, és hasznos Apostoli férjfiakat, sőt Püspököket is vett a' Magyar Anyaszentegyház. Négy esztendő múlva Remete Sz. Pál' Szerzete kezdőde Magyar-Országban; a' melly megszeretesedett Remetéknek egybeszedője vólt Eusebius Esztergomi Kanonok; első Klastromot pedig épített nékik Patakon Baranya Vármegyében Bertalan nevezetű Pétsi Püspök.

§ 125. A' Sirmai Püspökség és több Apáturságok kezdődnek. Kr.u. 1208-32
Nem tsak a' Király, hanem az Egyházi Méltóságok között is vóltak, a' kik a' jövendő időben is örök emlékezetet érdemlettek: illyen vólt sok közzül Ugrinus, előbb Győri Püspök, azután Kalotsai Érsek, a' ki hogy a' Bosnyák Országban fészkelődő Patarenus Eretnekek eleibe, az igaz Hit' védelmére kőfalat vessen, maga költségével Sirmiumban Püspökséget állított Szent Irenaeus' tisztelete alatt. Jakab, Nitrai Püspök Szkalkán, nem meszsze Trentséntől Sz. Benedek Szerzeteseinek, mértékletessége által szerzett pénzből 1224-dik esztendőben Apáturságot épített. István, Zágrábi Püspök hasonló úton szerzett pénzből Chasmán egy Prépostból, és tizenkét Kanonokból álló Káptalant állított fel 1232-dik esztendőben. A' világi méltóságok közzül Csefan és Poth, Sz. Jakabtól neveztetett Apáturságot Lébenyben rendeltek Sz. Benedek fijainak 1208-dik esztendőben. Az is emlékezetre méltó dolog, hogy még II-dik András Királyunk' idejében Püspököket a' Káptalanok, Érsekeket pedig azon Érsek Megyében lévő Püspökök szoktak választani, úgy még is, hogy a' Király mindenkor hármat szokott a' választóknak eleibe adni, kik közzül az választatott, a' kire több voks szállott.

§ 126. Robert Esztergomi Érsek egynéhányat az Ország' Nagygyai közzül kiátkoz az Anyaszentegyházból.
Olly nagy vólt András Király' idejében Országunkban szorúlt Zsidóknak, és Szeretseneknek hatalma, hogy minden só, és értz-bányákban való hívatalok az ő kezeken vólna: Vámokat, Harmintzadokat, és más Királyi Kamarát illető hívatalokat ők bírták, ámbár ez előtt az Ország Gyűlésében, ezen hívatalokból hogy kirekesztetnének, törvényes rendelés tétetett; vóltak még is a' Fő Emberek közzül a' kik kedveztek nékik, nevezet szerint pedig az Ország Palatinusa Dénis, maga hasznára tekintvén, azt súgta szűntelen a' Király' fülébe, hogy ezen hívatalokkal soha olly hasznosan a' Keresztények nem viselnék, mint a' Zsidók, és Szeretsenek: tovább is tehát ezen hívatalokban meghagyattak; mellyből tovább a' következett, hogy elterjedvén hatalmok, sok Keresztény Aszszonyokat, a' kiket a szükség reá hajtott, tartottak ágyasoknak, a' kik gyakorta a' Keresztény Hitet is farba rúgták. Sok Keresztény Atyáknak gyermekeit pénzen megvették, és a' pogány szertartáson felnevelték; más ezer féle nagynál nagyobb gonoszságokat követtek el; de mivel a' Palatinusnak, és más némely főbb Méltóságokban lévőknek különösen kedveztek, ezek a' Királyt reá beszéllették, hogy azon hívatalokban szenvedné meg őket. Eleget munkálkodtak a' Püspökök, kivált pedig Robert Esztergomi Érsek, hogy ezen ártalmas emberek gonoszságának határt vessenek; a' Király előtt is közbe-vetették minden hatalmokat, és okosságokat, de haszontalan vólt minden igyekezetek, mert valamit ők építettek, a' Palatinus mind elrontotta. Egyházi hatalmát vette tehát elől Robert, és a' Dénis Palatinust, Miklós Tárnok-Mestert, és Samut Királyi Kamarást az Anyaszentegyház átka alá vette, excommunikálta; sőt IX-dik Gergely Pápa Jakabot, mint Apostoli Követet kűldé Magyar-Országba az egész dolognak megvizsgálására, a' ki sokat használt ugyan jelen-léttével, de már annyira eláradott az Országban a' gonoszság, hogy azt gyökerestől ki-irtani nem lehetett: ugyan azért nem sokára Tatárok által ostorozá Isten az Országot.

§ 127. András Királynak gyermekei eránt tett rendelései, és élete' vége� Kr.u. 1235
András Királynak első felesége vólt Gertrudis, Merániai Fejedelemnek leánya, a' kitől három férjfi, és két leány magzatja vólt. Fijai közzül első vólt Béla, a' kit még éltében 1207-dik esztendőben Királynak koronáztatott. Második vólt Kálmán, előbb Galitziai és Lodomériai Király, azután Horváth, Récz, és Dalmátzia Országnak Fejedelme, a' ki Salomea feleségével hóltig szűzen élt. Harmadik vólt András, a' ki nem akarván két öregebb testvérével viszszálkodni, Velentzébe ment, a' hol igen gazdag házasságra lépvén, nemzé Márkust, a' ki azután Frantzia-Országba költözvén, ama' nevezetes Croy Herczegek Nemzetségének kezdője vólt Leányai közzül egyik vólt Mária, Ausan Bolgár-Országi Királynak Felesége. Második vólt Ersébeth, a' ki Lajos Thuringiai, 's Hasziai Fejedelemhez adatott férjhez: ezen jól nevelt leányában elég vígasztalása lehetett András Királynak, mivel mingyárt eltemetése után tsudákkal kezde tündökleni, úgyhogy még az Attyának, és testvéreinek életében, negyedik esztendőre testének eltétele után, melly vólt 1235-dik esztendőben, az Anyaszentegyházban, mint Istentől dítsőített lélek tiszteltetett. András Királynak második felesége vólt Jolantha, kitől nemzé Jolanthát, Jakab Aragoniai Királynak hitves társát. Harmadik vólt Beátrix, Aldrovandnak leánya, ki András' halálakor terhbe maradván, Olasz-Országba ment, és ott szűlte Istvánt, a' ki Velentzéből a' Mauroczenok Nemes véréből származott Thomasina Szűzét vevé feleségűl, kitől nemzé III. Andrást, Arpád' véréből férjfi ágról való utolsó Magyar Királyt. Második András Király életét, 's Királyságát végzi 1235-dik esztendőben. Meghalt teste éltében tett rendelése szerét Nagy-Váradon Sz. László lábaihoz temettetett el.



IV. BÉLA. Kr.u. 1235
§ 128. Béla Király első keménységével sokat elidegenít magától az Ország Nagyjai közzül. Kr.u. 1235
Keménységgel kezdette Béla Országlását; de úgy vólt szükséges; mert nagyon eláradott az Országban minden törvénytelenség, leg-inkább pedig az igazságtalanság. Béla tehát András Királynak az utolsó tiszteletet megadván, az Ország' Rendeivel együtt, ámbár már 1207-dik esztendőben kisded korában meg vala koronázva, újonnan még is 1235-dik esztendőben megkoronáztatott. Azontúl kérédsre vette azon nyughatatlan embereket, a' kik az Ország' tsendességét felháborították, leg-inkább pedig azokat, a' kik ő közte és az Attya között vólt gyűlölségnek hintegetői vóltak. Ezek közzül némellyeket tömlötztzel, másokat jószágok' elvételével, egyebeket pedig számkivetéssel büntetett. Ezek között mivel minden törvénytelen eseteknek leg-főbb oka a' Palatinus vólt, ennek mind a' két szemét kivájatta. a' Zsidókat, Szerecsenyeket, Ismaelitákat minden Hívataloktól eltíltotta. A' Királyi Méltóságnak fenn tartására megtíltotta, hogy senki a' Király' jelen-létében leűlni ne mérészeljen, kivévén a' Püspököket, és az Ország' Nagyjai közzül választott Királyi Udvarban lévő Fő Tiszteket. Több illetén bőlts rendelésivel épebb lábra állította az Országot. Nem tetszett ez sokaknak az Országban, azoknak leg-inkább, a' kik a' Zsidók' erszényéből szoktak gazdagúlni; előbb tehát magok között, mint a' kígyók, titkon fújták a' követ; azután, hogy előbbeni igazságtalanságaikat szabadabban űzhessék, Bélát a' Királyságtól megfosztani, 's helyébe Austriai Fridriket tenni magokban eltökéllették; Követeket is kűldöttek Fridrikhez, a' kik által pártütő szándékjokat kinyilakoztatták. Még mind titkon vólt a' dolog, de még is belőle Béla valamit megsejdített; azért ő is elfedezvén szándékját, mintha mást akarna tselekedni, Katonákat gyűjt. Megörült Fridrik a' Magyar Királyságnak, mellyre néki a' párt-ütők ajánlásán kívül semmi törvényes igazsága nem vólt; a' kihez midőn az Ország-árúlók ismét üzenetet kűldöttek vólna, hogy készen lenne, felelé Fridrik, hogy kevés nap múlva az Ország' szélin leénd harmintz-ezer fegyveres Néppel: de vigyázatlan postára vólt bízva a' dolog, mert a' levéllel együtt Béla kezébe jutott, a' ki a' levélből kitanúlván minémű levet forradalmának a' pártosok Fridrik' Fazrkában, semmi lármát nem tett, hanem okos tsendeséggel (sietve még is) válogatott Katonákat szerzett, vóltak talán kétszáz-ezeten, és ezeket síkra vezette, de nem az Ország' széle felé, hogy Fridriket lesbe vehesse. Fridrik elérkezett, de a' pártosok közzül tsak egyet sem látott, mert ezeket addig Béla egyenként tsendesen öszve-fogdostatta. Fridrik pedig, hogy hijába ne essen fáradsága, Magyar-Ország' szélén nagy pusztítást tett. Nyomában vólt azomban Béla, és serény Vitézeivel Fridrik' Hadi-Seregét egész Bétsig kergetve kontzolta, 's Fridriket Magyar-Ország' szélén tett kárnak megfizetésére kénszerítette. Midőn pedig Hazájába viszsza tért, ott az előbb elfogattatott pártosokat törvényesen megbűntette.

§ 129. A' Kunoknak harmadik felekezete letelepedik Magyar-Országban. Kr.u. 1239
Midőn a' Tatárok a' Tanai és Borisztenes vizei között lévő tágas Tartományt irgalmatlanúl elpúsztítanák, a' Kunok féltvén a' bőröket, Béla Királyunkhoz Követeket rendeltek, a' kik által reménykedve kérik vala őtet, hogy valamellyik részét tágas Országának lakó-helyül engendné nékik, ígérvén nem tsak a' köz-jóra néző hasznos iparkodásokat, hanem azt is, hogy a' Krisztusnak idvességes Hitét is tsak erre nékik alkalmatosság nyújtassék, fel akarnák venni. Örömmel hallotta a' Követeknek beszédjét Béla, és a' mint kértek, minden ellen-vetés nélkül megígérte nékik. Béjöttek tehát közel negyven-ezer Kunok az ő Fejedelmekkel Kuthenussal 1239-dik esztendőben Magyar-Országba, és nekik Béla a' Duna és Tisza között azon termékeny földet adá lak-helyűl, a' mellyet most Kis-Kunságnak nevezünk. Kuthenusnak pedig megengedtetett, hogy Pesten lakhasson. Apostoli Férjfiakat rendelt azután közikbe Béla, a' kik ezen vad természetű emberekre az igaz Hitet, és Evangyéliomi szelid Erkőltsöt óltanák; vólt is láttatja munkájoknak, mert Kuthenus az egész Udvarával megkeresztekedett. Ennek példáját követték a' népnek Eleji, azután a' köz-emberek is. De még is sokan vóltak, kik az előbbeni pogány Szertartás mellett megmaradtak. Ezewknek a' minő vólt Hitek, ollyan vólt az Erkőltsök, azért is minden Törvény, minden Igazság nélkül éltek a' Magyarok között: lopás, ragadomány, gyilkosság közöttök közönséges vólt. Ezer vólt imár ellenek a' panasz, azért is Béla az Országnak több részeire a' Magyarok közzé elosztván, mindenütt Magyar Bírót rendelt vala nékik olly parantsolattal, hogy mind a' Kunoknak, mind a' Magyaroknak minden emberi tekintet nélkül igazán szolgáltatnák az igazságot. Így rendbe szedvén a' nyughatatlan Zselléreket, úgy tetszik, mintha szép tsendesség kezdett vólna lenni az Országban.

§ 130. A' Tatárok siralmas pusztúlásra hozzák az egész Magyar-Országot. Kr.u. 1241
Krisztus születése után 1241-dik esztendőben IV-dik Béla Királyságának hatodik esztendejében siralmas pusztúlásra jutott az egész Magyar-Ország. A' Tatárok elpusztítván Orosz és Lengyer-Országot, Magyar-Országra hasonlíthatatlan erővel rohantak. Ezeknek Fő Vezérek vólt Bath. Utánna való nyoltz Vezérek ezek vóltak: Botsetor, Kadán, Koakton, Fejkán, Peta, Herme, Tseb, Okádar. Ezen kilentz Vezérek alatt vóltz ötszáz-ezerből álló Nép. Midón hír futamodott vólna, hogy Lengyel-Országból, Magyar-Ország határa felé ezen kegyetlen nép erőssen takarodna, ezt a' Magyarok hitték is, nem is. A' Király azomban nem vette tréfára az Ország' dolgát, hanem parantsolá az Ország Palatinusának, hogy addig is, míglen kiadandó parantsolatja szerint az egész Nemesség fegyverbe kelne, nagy sietséggel öszve-szedett Katonáival foglalná el azon hegyeknek tetejét, mellyek a' Lengyeleket elválasztják a' Magyaroktól, és ott addig is. míg az Ország' ereje egybe-verődik, hátráltatná az ellenségnek által-jövetelét, kiadott parantsolat szerint tselekedett a' Palatinus, és elfoglalván az említett hegyek' tetejét, el akará állani útjokat a' Tatároknak. A' Király azomba semmi szorgalmatosságot el nem múlata, hogy az Országra rohanandó veszedelmet eltávoztathassa. Parantsolta tehát, hogy a' Nemesség fegyverbe öltözzön, az Ország Nagyjai mennél nagyobb számú Katonákkal lehet, készen legyenek, és minden tétovázás nélkül az egész Tábor a' Pesti mezőre öszve-gyülekezzék, nem a' Királynak, hanem Hazájoknak, önnön magoknak, 's jószágaiknak, és kedves gyermekeiknek védelmére. Mind ezeket tsak siket füllel hallották a' gondatlan emberek, sőt még ollyanok is vóltak, a' kik ezt az egész ijesztő hírt a' Püspökök' fejéből koholt mentségnek mondanák, mintha ez által a' Római közönséges Gyűlést, mellybe hívatalossak vóltak, el akarnák kerűlni. De kitetszett kevés napok múlva a Valóság: mert midőn némellyekkel az Ország' Nagyjai közzül Pesten a' jelen való veszedelemnek elkerűléséről tanátsot tartana, ló halálába' megjelenik a' Palatinus, a' kit az Ország' határára a' Tatárok' eleibe kűldött vala, és nagy réműlve azt kiáltja vala inkább, hogy sem mondja, hogy oda van az egész Ország, nints száma a' pogány Tatárok sokaságának. 12-dik Mártziusban által-törvén magokat Lengyel-Országból a' hegyek között való szoros útakon, minden Katonákat, a' kik a' határ' őrzésére kűldettek, egy lábig lekontzolták. Maga a' Palatinus, a' ki ezeket mondá, hogy a' veszedelemnek hírét hozhassa, gyors paripájának köszönheti életét. Elhalt ezen beszédnek hallására az egész Nép, tsak maga ama' nagy lelkű Béla Király vólt, a' ki nem tudott megijedni. Elbotsátja tüstént a' Püspököket, és az Ország' Nagyjaita' Tanáts-házból, hogy minden lehetséges erővel jelennének meg az elrendelt Pesti mezőre. Azután Istvánnak, a' ki az Ország' Nagyjai közzül egyik vólt, Vátzi Püspöknek, Orodi és Tsanádi Prépstnak parantsolta, hogy a' Királynéhoz sietvén, azt Királyi Tsemetéivel együtt az Ország' szélire Austria felé vezetnék, ha pedig látnák, hogy a' veszedelem arra is terjedne, akkor Dalmátzia-Országba a' Tenger' partjához közel mennének, és ott az Egeknek tovább való rendelésére várakozzanak, arról azomban jól megemlékeznének, hogy a' Királynak leg-nagyobb kintse bízattatott hitekre, 's hívségekre; ennek védelmére tehát, ha a' szükség úgy hozná, eleteket feláldoznák. Hív négy Magyar emberre bízta a' Király kedves magzatjainak megtartását Királynéjával együtt. Midőn ezen rendeléseket teszi a' Király, Pesten nagy zendűlés támad: a' köz-nép elhitette magával, (talán nem ok nélkül) hogy a' Kunok hívták vólna ki a' Tatárokat Magyar-Ország ellen. Ezen gyanúságból reá rohannak Kuthenusnak Kunok Fejedelmének Palotájára, azt feleségével, gyermekeivel, és egész udvarával együtt megkötözik, és minden tovább való kérdés nélkül a' Pesti piatzon fejeket szedik. A' Kunok' Fejedelmén elkövetett kegyetlenségnek híre futamodván az Országban, egybe-verődik, valahol magát öszve-szedhette, az egész Kunság, és valahol a' Magyarokon erőt vehetett, Kuthenusnak halálát boszszúállás nélkül nem hagyta, hanem valamikor a' Kun a' Magyarokon egyet üthetett, azt mondá néki: ezt a' Kuthenusért. Így tselekedtek Bulzó Tsanádi Püspöknek Katonáival, a' ki midőn Pestre a' Király' Táborához sietne, semmit sem tudván a' Kunok' ellenkezése felöl, egy tsoport Kunba ütközik, a' kik megtámadván a' Püspök' Katonáit, egygyűl egygyig lekontzolták, azokat kivévén, a' kik a' Püspökkel együtt mint test-őrzői elszaladhattak. Nevelkedett az alatt Pest körűl a' veszedelem, mert a' Tatárok már bent lévén az Országban, egy Anglia Országból származott Követet botsátottak vala előre Béla Királyhoz, a' ki igen sokféle nyelveket tudott, és ez által izenték, hogy minden sérelem nélkül hagynák az Országot, ha Béla magát Országával együtt a' Tatárok' hatalmába által-adná; semmit sem végezvén, viszsza tért a' Követ. Bath tehát a' Tatár Tábornak legfőbb Vezére bellyebb lépett Magyar-Országba, és minden falukat és Városokat tűzzel, 's vassal espustítván, Pesttől fél napi járásnyira megállapodik, a' hová Bőjtben fekete Vasárnap előtt való Pénteken 15-dik Mártziusban érkezett, más nap kűld egynéhány sereg Lovas Katonákat, a' kik Pest Városának faláig nyargalván, kémlették is, tsalogatták is a' mi Népünket. 17-dik Mártziusban, az-az, éppen Bőjt ötödik Vasárnapján a' Király' parantsolatja ellen, Ungolinus Kalotsai Érsek a' maga Katonáival kiugrat a' Városból, de keleptzébe kerűlt, mert midőn a' Tatárok tettetett félelemmel előbbre szaladnának, ez maga gondotlanúl tovább és tovább kergeti őket, míglen a' Tatároktól olly helyre nem vezettetett, a' hol az ingoványos posványban elsűllyedvén, lovaiknak lábai sem előre, sem hátra nem mehetnének; itt megfordúltak a' Tatárok, egy lábig lekontzolták őket, a' Püspök negyed-magával nagy nehezen térhetett viszsza Pest Városába. Ugyan azon a' napon más serege a' Tatár Tábornak Vátz Városának pustrítására indúla: hollották ezek, hogy a' körül terjedő Tartományból az egész Nemesség tselédjeikkel, és drágább holmiekkel ide mint bíztosabb helyre takarodott, a' Várost, nem igen erős vólt, könnyű erővel megvették, el is rablották. A' Káptalan Temploma, és ahoz közel lévő magasabb házak egy darab ideig sokaknak, a' kik oda rekeszkedtek, védelmekre szolgált, sokáig haszontalanná is tették a' Tatároknak igyekezetét, míglen azok félre tévén a' fegyvert, tüzet vetettek azon épűletekbe, úgy az oda rekeszkedett nép, midőn a' Tatárok nyilaitól meg akara menekedni, a' tűztől megemésztetett. Ezen napokban nem kissebb veszedelem érte a' Nagy-Váradi Püspök' Zászlója alatt lévő Katonákat. Ezeket, midőn már a' Tisza vizén által-vezette vólna az említett Püspök, sietett ugyan, hogy annál hamarabb a' Király Táborához Pestre mehessen, mivel azomba hallotta, hogy a' Tatárok elpusztították vólna Egerben nem tsak a' Káptalan Templomát, hanem az egész Várost, és már ott öszve-szedett kintsel Bath fö vezérek felé útban vólnának, bátran utánnok indúl, hogy az Egri ragadományt kezekből viszsza ragadja. Megsajdították ezt a' Tatárok, és valamennyire félvén a' Magyarok erejétől, azoknak bátorságát ijesztéssel akarták elvenni; hírtelen tehát ezt a' tsaltevést gondolták ki: vóltak az ott vévő Tatár sereggel számtalan sok lovak, emberek pedig a' lovak' számához képpest igen kevesen vóltak, hirtelen tehát váz-képeket, vagy is lázokat tsináltak holmi ringy rongy ruhából, és azokat az üres lovaknak hátára helyeztették, rendbe állítván azon lovakat, mintha valóságos emberek vólnának. a' Magyarok közelebb jutván a' Tatár Táborhoz, midőn a' Váz-képeknek sokaságát látták, vélvén, hogy valóságos Tatárok vólnának, szaladásra indúltak, a' Tatárok pedig látván, hogy hátat fordítta a' Magyarság, utánnok rohanván, közzülök tsak azt nem ölték meg, a' kit az utánnok reptetett nyilak el nem érhettek. Megmaradott kevés Katonáival Benedek Nagy-Váradi Püspök, ismét viszsza térvén Nagy-Váradra, új Katonákat szedett fel, és azokat más úton Pestre a' Királyhoz vezette. Szaporodtak lassanként más részeiről is az Országnak a' Magyar Seregek. Kálmán is elérkezett a' maga Horváthjaival. Reménylvén Béla, hogy elegendő ereje vólna, mellyel a' Tatárokkal szembe szállhatna, leg-inkább Ugólin Kalotsai Érseknek nógatására megidította az egész Tábort. Ezt mihelyt megsajdították a' Tatárok, tüstént egynéhány ezerből álló sereget állítanak Béla Táborának eleibe, a' kik ennek lépéseit mind addig késleltetnék, míglen a' többi, öszve-szedvén hadiszerszámaikat, éleményekkel együtt a' Tisza felé előbbre mehetne, nem is állapodtak meg mind addig, míg a' Tisza vizén által nem mentek, tsak azért, hogy a' mi Táborunkat magok után tágasabb helyre tsalhassák. Által-kelvén a' Tiszán, a' Sajó vizéhez jutottak a' mellynek túlsó partján megállapodig, és sátort ver az egész Tatár Sereg, nem kölömben tselekszenek a' mieink ugyan azon Sajó vizének innetső részén, úgyhogy tsak az említett víz választaná egymástól őket. Itt Béla semmit azokból el nem múlatott, a' mi egy gondos Hadi-Vezérnél kívántatik, körűl-nyargalja az egész Tábornak minden szárnyit; bíztatja, sőt kéri mindnyájokat, hogy Hazájoknak megtartására igaz Magyar Bajnokoknak lenni mutatnák magokat. Ezer válogatott legényeket rendel, a' kik a' víz' partján őrt állván, az ellenségnek minden mozdúlására vigyáznának. Mind ezen gondoskodása mellett is Béla Királynak vóltak, a' kik kinevették őtet, és mértékén fellyűl valónak, sőt haszontalannak lenni mondották azt a' nagy gondoskodást. Még ollyanok is vóltak, a' kik nagy balgatagúl óhajtották, hogy a' Király meggyőzettessen, tsak azért, hogy illy formán megaláztatván a' Néphez folyamodni kénszeríttetnek. Mindenek el vóltak már rendelve Béla' Táborában, midőn Bath felmenvén a' leg-közelebb lévő hegyre, és onnét kémlelte ki mind számát, mind állását a' mi Táborunknak, a' nélkül, hogy vagy mi azok ellen, vagy ők mi ellenűnk mozdúlnának. Deugyan tsakők kezdették el még is a' veszekedést: setét éjtszaka egy Orosz rab által-szökött a' Tatároktól, és egyenesen Kálmánhoz menvén, a' Tatárok' szándékát kinyilatkoztatja, hogy még ezen éjtszaka ütnének a' Magyarokra. Kálmán tsak hamar a' Kalotsai Érsekhez szalad, és kéri, hogy mennél serényebben lehetne, de még is nagy tsendességgel a' Sajó hídjához indítaná Katonáit, Kálmán is oda vezette a' maga Seregét, így készen lévén a' mieink, midőn elfoglalták vólna a' Tatárok, Kálmánnak, és a' Kalotsai Érseknek öszve-kaptsolt Seregi elállák az útjokat, és a' hídra viszsza szorítván az által tolongó Népet rész szerint fegyverrel emésztették meg, rész szerint a' vízbe merítették, viszsza vervén az első Tsatában a' Pogányokat, úgy Őrállókat rendel Kálmán a' hídhoz, a' többit pedig nyúgodalomra viszsza botsátja, maga is szellős sátorában leheveredik, hogy elfáradt inait valamennyire megnyúgosztalja. Senkinek eszébe sem tűnt, hogy a' Tatárok még azon éjtszaka ellenünk támadnának, leg-inkább hogy éppen most nagy kárral, de nagyobb szégyennel viszsza verettek. Nem esett el azonban még is kedvek, sem heves indúlatjok meg nem tikkadott, mert egy kevassé előbb, hogy sem a' hajnal piros sugárival az éjtszakának rémítő homályát eloszlatná, a' híd' eleibe mozdítják kő dötögető Hadi-szerszámaikat, hogy abból az ellenek álló Katonákra görtsös kősziklákat erősebben lövöldözvén, mind a' Magyaroknak nagyobb veszedelmekre, mind pedig magok Táborának erősebb védelmére lennének. Elkészítvén ezen szerszámokat, neki futamodnak még ugyan hajnal előtt a' hídnak, és egy Sereg a' másik után a' Sajónak innetső részére, a' hol a' mi Táborunk vala, által-hordozkodik, tüstént ott termett ugyan Kálmán a' Kalotsai Érseknek, és a' Templáristáknak segítségével, de már nagyobb vólt a' Tatároknak száma, és hatalma, hogy sem azt viszsza szoríthatta vólna, tolongottak tehát a' vizen által a' Tatárok olly sűrűn, mint a' sáskák' sokasága, nevekedett a' veszedelem is. Ezt látván a' Kalotsai Érsek Ugolin, szóllítá Kálmán Fő Herczeget, hogy engedvén a' Tatároknak, húzná viszsza magát a' Király' Serege felé, ne hogy a' Tatároktól környü-vétetvén, életét kotzkára vesse. Engedelmeskedett Kálmán Ugolin tanátsának, de még is már olly szoros környül-állásokban vólt, hogy seb nélkül viszsza nem térhetett. Azomban annyira szaporodott a' Tatárság, hogy reggel hét óra tájba már az egész Táborunkat körül-vette, ekkor olly sűrűn hullott Tááborunkra a' nyil, valamint az érett gyümőlts a' fáról, midőn megrázattatik. Bíztatta, kérte is Béla mindnyájokat, hogy Hazájoknak siralmas romlását tekintenék, a' melly bizonyosan fog következni, ha most erőt vészen a' pogány Tatárság; de ezek megfelejtkezvén a' Magyar bátorságról, inkább gondolkodtak a' szaladásról, hogy sem Hazájoknak óltalmáról, úgyhogy sokan a' nélkül, hogy karjaikat az ellenségre felemelték vólna, a' Pogányoknak szomorú áldozati lettek, egész délig tartott a' szörnyű vérontás, midőn már nem szenvedhetvén a' sebesítő nyilaknak sokaságát, megfutamodik a' Magyar Tábor; ezt látván a' Pogányság, kész akartva útat nyitott a' veszedelem' közepén maradván a' Király, inté Kálmán, hogy szaladna, ne hogy Test-őrzőivel együtt (mellyre egyedűl igyekeznék a' Pogányság) Tatár kézre jusson. Elméne sebess nyargalással a' megsebesűlt Herczeg Pestre, onnét pedig Somogy-Vármegyébe Segesdre szalada, kevés napok múlva Horváth-Országba siete, hogy onnét a' Tatárok ellen nyúgodt Katonákat vezessen ki, azomban előbb, hogy sem a' Tatár háborúban vett sebből kigyógyúlna, Országunk' nagy fájdalmára meghal Tsázma nevű helyen, hol a' T. P. Dominikánus Szerzetes Atyáktól nagy tisztelettel ugyan, de igen titkos helyre eltemettetett, ne hogy utóbb a' koporsókat is feltörő fösvény Tatároknak kezekbe kerűljön. Béla Király is körűl nézvén a' Tábor állásnak téres helyét, tsalt vetett a' rája várakozó Pogányoknak, és elválván maga Test-őrző Katonáitól, igaz Magyar szívű hív emberét Forgáts Andrást vette maga mellé, a' kivel kimenekedett ugyan a' Tatárok' keleptzéjéből, de ezt leg-inkább ezen férjfinak köszönhette, a' ki midőn a' Király alól a' ló ellövettetett vólna, leszálla lováról, és arra tsak hamar a' Királyt űltetvén, magát veszedelemre adta, hogy a' Királynak életét megtartsa. A' Király azután meghaladván a' Pogányok' Táborát, Túrótz-Vármegyébe Zaio Várába szaladott, és egynéhány napokig ott tartózkodott, onnét a' Királyné után Posonba ment, kit Dalmátziába kűldött, maga pedig előbb Austriába Fridrik Fő Herczeghez méne; itt mindenétől megfosztatván, a' Királyné után Dalmátziába sitett, és nevelkedvén a' Veszedelem a' Tengeri Szigetekbe rejtőzködött. Jajos vólt azomban Sajó vize mellett a' szegény Magyar Tábornak állapotja; mert midőn szaladásnak eredtek vólna, engedtek ugyan nékik útat a' Tatárok, de úgy, hogy kétfelől mintegy kerítésben tartanák őket, és mind addig mellettek mentek, míglen azok a' szaladásban, és jelen lévő halállnak félelmében ellankadának, akkor könnyű erővel más világra kűldötték őket, másokat pedig posványos helyre kerítvén, minden vérontás nélkül az iszapos vízbe úgy beszorították, hogy abból soha többé ki nem gázolhattak. Elhányták ugyan a' meggyőzetett Magyarok fegyverewkkel együtt ezüstjöket, aranyjokat, és drágább selyem-ruhájokat, hogy annál könnyebben szaladhassanak, 's a' Pogányokat azon hagyhassák: de nem gondoltak ők ezen drága hullatványokkal, hanem mindenütt nyomokban vóltak a' futó Magyaroknak, egyedűl az éjtszakának kézzel fogható setétsége marasztá őket hátra. A' kik ezen szerentsétlen eseten által-estek, más nap a' hólttaktól vettek segítséget, mert a' meghólt Társaiknak véres nyomdokába keveredvén, azoknak megmerevedett testeik közzé rejteztek vala el, míglen az éjtszakának alkalmatossága további menésre szolgált vólna nékik. Elestek ezen szerensétlen ütközetben az Egyházi Méltóságok közzül ezek: Mátyáa Esztergomi Érsek, Ugolinus Kalotsai Érsek, Gergely Győri Püspök, Rajnold Erdélyi Püspök, Jakab Nitrai Püspök, Miklós Szebeni Prépost, és a' Királynak Vice-Kancelláriusa. A' világi Méltóságok közzül pedig olly sokan, hogy neveiket, számokat senki az Istenen kívűl fel nem róhatja. Hogy a' Pétsi Püspöknek Bertalannak élete megmaradott, azt a' Somogy-Vármegyei Fő Ispánnak Lászlónak hálálhatta, mivel míglen ezt a' Tatár Tábornak egy szakadékja kergetné, feles számú Katonasággal érkezett a' nevezett Fő Ispány a' Királynak segítségére; a' Püspök Magyar Zászlójokról (kétség kívül a' Magyarok nagy Aszszonyának képe vala) megesmérvén, hozzájok kaptsolta magát, mivel itt a' Magyarok többen vóltak, hogy sem a' kergető Tatár szakadék, pogány társaikhoz ezek viszsza verettek. A' Pogányság mindenütt a' Királyt nyomozván, de kezére nem keríthetvén, az Országnak elfelejthetetlen pusztításra mindenfelé széllyel botsáták az egész pogány népet, a' kiknek kegyetlenségét még azok sem magyarázhatták meg elegendőképpen, a' kik ezt szemeikkel látták. A' Sajó vize mellett való ütközet után első gonoszságok a' vólt, hogy midőn az ütközetben elesett Magyaroknak ruháit, és velek talált kintseit osztályra vennék, a' Király Kantzelláriusának zsebében megtalálták a' Király' Petsét-nyomóját; hogy tehát a' Népet megtsalhassák, és könnyebben kezekre keríthessék, a' Király' Petsétjével ugyan a' Király' neve alatt hamis Levelet botsátottak mindenfelé az Országba, melly ezen szókkal vala: A' kutyáknak kegyetlen dühösségétől semmit se tartsatok, se a' házaitokból ki ne mozdúljatok; ámbár ugyan valamelly gondatlanság miatt mind a' Tábori eszközeinket, mind a' Sátorainkat elhagytuk. Lassanként mindazáltal Isten engedelméből azokat viszsza nyerni szándékozunk, ellenek erős ütközettel indúlván: azért tsak imádságban foglalatoskodjatok, hogy az Irgalmas Isten a' ti ellenségeiteknek fejét általam engedje kalapátsoltatni. Ez vólt a' Tatároknak levele, mellyet Keresztény Rabok által írattak, és az egész Országban Béla Király' Petsétje alatt mindenfelé kűldöztek: melyből a' következett, hogy sokan hitelt adván ezen kőltött Levélnek, midőn nem is gondolták, a' Tatároktól ellepettek. Így sok Nép kezekbe kerűlt, a' kiknek megölésével hogy sok vesződségek ne lenne, valamennyit mezitelenre vetkőztetvén, a' földre rendbe űltették, és egyenként felemelvén a' bal karjokat, a' szívekbe nyilat ütüttek. A' mit tselekedtek a' Tatár férjfiak a' Keresztény férjfiakkal; ugyan azt tselekedték a' Tatár Aszszonyok a' Magyar Aszszonyokkal, a' kiket pedig magok szolgálatjokra alkalmatosaknak lenni ítéltek, azoknak életét meghagyták ugyan, de az orrokat mind elmetélték. Nem kissebb kegyetlenséggel bántak a' Tatár gyermekek az ártatlan Keresztény kisded gyermekekkel: ezeket is egy rendbe űltették a' földre, azután nyers fának vastagabb ágát vévén a' kezekbe, azt petzkelték a' fejek' lágyára, és kegyetlenűl úgy végzik vala ki az ártatlan kisdedeket a' világból, magok pedig a' Tatárok ezt nevetve nézék, sőt tapsolva dítsérték, a' ki helyesebben tudta vala fejekre a' nyers fa ágat petzkelni. A' faluknak, és Kastélyoknak számát, mellyeknek tsak a' puszta helyét hagyták, tsak az mondhatja meg, a' ki tudja hány falu vólt IV-dik Béla Király idejében Magyar-Országban. A' Városok közzül pedig első vólt Pest, a' mellynek lerontását eltökéllették, azért leg-inkább, mivel az egész környűl lévő Térségből a' sok Nemesség oda gyülekezett, ide olly hirtelenséggel annyi élelmet be nem vihettek, hogy az oda tódult Népnek tsak két hétig is elég lehetne; bekerítvén tehát azt a' Tatár Tábor, 's négy nap alatt elrontván falait, ostrommal megvette, a' mit éhséggel is bizonyosan megvett vólna. Itt többet száz-ezer Népnél öregeket, ifjakat, kisdedekkel együtt kardra hányták a' Pogányok, úgyhogy a' megöletteknek folyadék vére öszve-elegyedvén a' Duna vizével, nagy darabon a' Dunát megveresítette. Elterjedett az után egész a' Tiszáig, sőt egész Erdély-Országig az ő kegyetlenségek. A' vólt pedig mind ezeknél leg-keservesebb, hogy midőn a' Tatárok a' Tisza tájékán Hazánkat, 's Nemzetünket rongálták, ugyan akkor Fridrik Austriának Fő Herczege Magyar-Országot egész Győrig pusztította, úgyhogy egy felől a' Tatárok, más felől a' Németek garázdálkodnának gyámoltalan szegény Hazánkon. A' Tatárokon nem tsudálkozom, mert Pogányok vóltak; de ezek Keresztények is, szomszédik is. Minekutánna a' Tisza környékét mindenfelől szörnyűképpen elpusztították vólna, fellyebb mentek, és mivel azon időben Esztergom vala Országunknak leg-nemesebb Városa, ennek lerontására minden erővel tzéloztak. Öszve-gyülekezik tehát Párkány felől a' Duna-parton a' kegyetlen Pogányoknak számtalan sokasága, a' kik, mivel a' zaj sűrűn foly vala a' Dunán hajókra űlni nem bátorkodtak, leg-inkább mivel tudták, hogy az Esztergomi Nép sem nézné akadályozás nélkül általjöveteleket, megállapodtak tehát, tanátsot tartván a' Párkányi mezőn, azután hidegebb all-szél támadván, megállítá a' Duna jegét: ezt látván megijedtek valamennyire Esztergom Városának védelmezői, bíztak még is az Istenben, okosságokban, 's erejekben, a' jeget több helyeken felvágták, hogy a' túlsó parton leselkedő Tábor által ne jöhessen. Több napokig tartott az Esztergomiaknak ezen gondosságok, míglen az éj-éjszaki kemény szél megvastagítván a' jeget, minden munkájokat haszontalanná tette. A' Pogányság még sem merészlett lovastól, és nehéz hadi-szerszámostól a' jégen, mellynek erejét nem tudta, által-költözni, hanem tsalt vetett a' Keresztényeknek; a' Párkányi Duna-parton sok lovakat hagytak, magok pedig mind elmentek, úgyhogy harmad napig Párkány tájékán egy Tatár sem látszatott; vélvén az Esztergomiak, hogy az ellenség tellyességgel eltávozott légyen, a' lovakat által-vezették a' jégen Esztergomba. Eljön a' Tatárság, 's a' lovaknak által-vezetéséből tapasztalta, (mellyeket tsak éppen a' végre hagytak a' Duna-parton) hogy már a' jégen veszedelem nélkül által lehetne menni, mindnyájan által-nyomódtak, és a' Város' falai ellen harmintz fal-törő kosokat állítván, éjjel nappal annak bástyáit törették annyira, hogy a' Város' megvételére már elég nyílasok vólnának; ezt látván a' Városbéliek, aranyjokat, és ezüstjöket a' földbe ásák, 's a' Várost magok meggyújtják, hogy a' rabló ellenség' kezére semmi haszonra való ne kerűlhessen. Azomban a' Tatárok betörvén a' Varos' kapuját, szörnyű kegyetlenséget kővettek el a' Népen, úgyhogy tsak a' Fő Méltóságú Aszszonyok közzül több három száznál ölettetett meg, nem is vólt az egész Városban lévő Nép közzül több tizenötnél, kik a' Tatárok' haragja elől elszaladhathattak; a' kiket kezekre keríthettek, elevelen sütögettek, hogy vallanák meg hol létét elásott kintseknek. Lerontván az egész Várost, a' Vár ellen dühösködtek, de rész szerint magas kősziklás hegyen vólta, rész szerint pedig a' Vár Kapitányának Gróf Simonnak emberűl való védelmezése megmentette. Eztergomból Székes-Fejérvár felé nyargaltak; itt sem mehettek semmire is, mert a' szélesen elterjedett motsáros Tóval erőssen be vala kerítve. Innen Győri Szent Márton felé siettek, mivel a' raboktól hallották, hogy ott a' Pannónia hegyén lévő Klastromban sok Nemesség rekeszkedett vólna be a' magas hegyen épített kőfalak közzé, de a' Pogányok' iparkodását haszontalanná tette azon Klastromnak Fő Apátura, ki a' bent lévő Nemességgel olly emberűl viselte magát, hogy az ostromló Tatárok szégyennel viszsza térni kénszeríttettek. Nem is maradott ezen részében Magyar-Országnak akkori háborúban több helyezen haromnál; úgymint az Esztergomi Vár, Székes-Fejérvár, és Szent-Márton hegye, melyekre a' pogány Tatárok' kegyetlensége ki nem terjedett vólna. Ezen éktelen pusztítása Magyar-Országnak harmadfél esztendeig tartott, midőn tudniillik már az egész Országban semmi élelemre való nem vólt, sem kints nem találtatott, minekutánna még a' Kriptákat, és azokban lévő koporsókat is feltörték vólna, a' holt testeket is megfosztván, az egész rabló sereg Bolgár-Ország' szélin egybe-gyűlt, 's a' Vezérek tanátsot tartottak, hol Asiába való viszsza téréseket annál is inkább siettek, mivel onnét izenetet vettek, hogy Oktoday az egész Nemzetnek Fejedelme Asiában meghólt vólna, siettek tehát haza Fejedelem választásra, a' melly hatalom azon Nemzetnél a' Katonaság mellett vagyon. Előbb még is, hogy sem Napkelet felé haza indúlának, végső kegyetlenségeknek Hazánkban örök emlékezetét hagyták, mert Bath, és Kajdán Fő Vezérek látván, hogy a' raboknak sokasága nagy terhekre lenne azon sovány földön, mellyen keresztűl kellett útazniok, azt hírdetik az egész nép előtt, hogy a' kinek kedve vólna Hazájába viszsza térni, arra a' Fő Vezérektől engedelem adatik, álljanak tehát magánosan, a' kik viszsza szándékoznának, kaptak ezen sokan; midőn sok ezeren az elrendelt helyre állanának, ezen fegyvertelen Népre egynéhány ezet Tatárok botsáttattak, 's egygyűl egygyig lekontzolták őket. Így hagyá el azon tigris téjjel tartott fene Nemzetség a' szegény Magyar Hazát 1242-dik esaztendőben.

§ 131. Viszsza tér Béla Király, és a' Tatároktól elpusztíttatott Országot helyre állítja. Kr.u. 1242
Hallván Béla Király, hogy Magyar-Országból a' kegyetlen Tatár sereg kiköltözött vólna, Kliszsza Várában hagyván a' Királynét, maga egynéhány Magyar Társaival, a' kik mindenütt vele bújdostak vala, Hazájába viszsza tért; a' kit Gróf Frangepán válogatott Katonáival együtt rész szerint, hogy a' Királynak ez által tiszteletet tégyen, rész szerint pedig, hogy minden eshető veszedelemben védelmére lehessen, Dalmátziából Magyar-Országba kísérte. Béjővén Béla Király Hazájában, azt meg nem esmérte: az útakat mindenfelé benőtte a' fű, mindenfelől a' megrothadott testeknek tsontjait halomban látta, a' Templomoknak, és tornyoknak tsak a' fedél nélkűl való tsonka falai vóltak, embert tizennégy, tizenöt mértföldnyire sem lehetett látni, mindenfelé mint a' halottak tartományában olly tsendesség vala az egész elpusztúlt Magyar-Országban. A' Királynak haza érkezése után elő-jöttek lassanként a' barlangokból, és kősziklák hasadékjaiból, a' kik félelmekben elrejtezvén, megtarthatták nyomorúságos életeket; de ezek is egy veszedelemből kimenekedvén, másba űtköztek; mert olly nagy szükség vólt az Országban, hogy más éleményre való eledel nem lévén, a' meghólt embereknek genyetséggel folyó húsát árúlnák a' mészár-székben, mellyet annál bizonyosabban el lehet hinni, hogy erről Rugérius, azon időbéli Kanonok bizonyságot tészen: nem is tsudálhatjuk, mert a' földet három esztendeig se nem szántották, se nem vetették, ezen fellyűl a' Sáskáknak sokasága ellepvén Országunkat, még azt is, a' mit a' föld munka nélkül terem, megemésztették. Marha az egész Országban nem vólt, mivel az az ehel haló Tatárok rész szerint levágták, rész szerint magok tovább való táplálására elhajtották. Mind ezen felyűl, olly sok vólt a' farkasoknak száma, és olly nagy vólt a' kegyetlensége, hogy a' házakba is bementek, és a' kisded gyermeket az annya' öléből is erőszakosan kiragadták, sőt még a' fegyveres férjfiakkal is megküszködtek. Illy sok nyomorúságból hogy kiemelje Szerentsétlen Hazánkat Béla Király, a' szomszéd Tartományokból marhákat hajtatott, gabonát vett, azt az egész Országban felosztotta, hogy mind a' puszta földeket bevethessék, mind pedig az éhségtől ellankadt tagjaikat egésségesebb eledellel enyhíthessék. Ugyan a' szomszéd Országokból több embereket elpusztúlt Hazánkba bevezetvén, azt megnépesítette. Várakat magasabb hegyekre építtetett, mellyben a' Királynak példáját követték más Fő Urak is: mivel tapasztalták, hogy a' magasabb hegyeken való Várakon a' Tatárok erőt nem vehettek. A' megölettetett Püspökök' helyébe új Lelki-Pásztorokat rendelt. Esztergom Várát, mellyet addig az Érsek együtt bírt a' Királyal, minden jövedelmével együtt egészen az Érseknek ajándékozta. Istvánt, a' ki ama' híres Vanchi nevezetű Magyar familiából származott Vátzi Püspökségből az Esztergomi Érsekségre által-tette; a' ki azután 1252-dik esztendőben a' Prenesztei Olasz-Országi Fő Lelki-Pásztorságra, és egyszersmind Kárdinális Méltóságra választatott. Ugyan ezen Vanchi István vólt leg-első, a' ki a' Magyar-Országi Püspökök közzül Kárdinális Méltóságra emeltetett. Nem kissebb szorgalommal vólt Béla Király, hogy a' több Püspökségekben is Fő gondviselő Pásztorok rendeltessenek. Abban talán hibázott Béla, hogy Timotheus nevezetű Veszprémi Kanonokot, a' ki Zágrábi Püspöknek választatott, nem akará engedni, hogy Püspöki Méltóságra emeltessék, egyedűl azért, hogy nem Nemes, hanem szegény atyáktól született légyen: minekutánna azomba szép okoskodással megmutatta vólna IV-dik Orbán Pápa Béla Királynak, hogy az Egyházi hívataloknak osztogatásában nem a' Nemzetségre, hanem az erkőltsre, tudományra, és érdemre kell tekintenünk, leg-inkább, hogy a' Krisztus is az Apostolságra nem Nemesseket, hanem szegény halászokat választott: e' senkinek hatalmában nintsen, hogy magának szűlőket válaszszon; nem lehet tehát a' szűlőknek nemtelensége oka a' megvetésnek. Ezen, és több e' féle okokkal meggyőzettetvén Béla, reá állott Timotheus' választására 1209-dik eztendőben, és azután őtet, mint fedhetetlen életű Püspököt, és jó Hazafiát nagyon is szerette. Több Szerzetes Házak közzül, mellyeket Magyar, 's ahoz tartozandó Országokban állított, Premonstratensis Szerzeteseknek Turótzon 1252-dik esztendőben nevezetes Klastormot épített. Buda mellett a' nyulak' szigetében vólt Klastromot a' Szent Domonkos rend-tartásán lévő Apátzáknak megújjította, és jövedelmekkel meggazdagította 1259-dik esztendőben, a' melly Klastromban Margit, ugyan ezen IV-dik Béla Királynak leánya az ott lévő Apátzák között szent életet viselt. Mivel pedig a' Tatár rablásnak idején, tsak nem ninden Levél tartó Házak a' bennek lévő Királyi Nemes Levelekkel együtt a' pusztító tűztől megemésztettek, a' Káptalanokban, és más nyilván való hitelességű helyeken vólt Királyi adományokat, leveleket megújjítván, megerősítette. Így Béla Királyunk mintegy újonnan felállítván Magyar-Országot, mellyért is méltán Magyar-Ország Attyának neveztethetik.

§ 132. Béla Király Austriai Fridrikkel hadakozik. Stájer Országot meghódítja; de azt ismét maga Fijának megbántásával Ottokarusnak engedi. Kr.u. 1243
Hogy az Ország óhajtott bóldogságára semmi ne kívántatnék, Béla először is a' Kunokat olly törvény alá vetette, hogy semmit az Ország' veszedelmére magok között ezután ne forralhatnának: mindenekben őket az Ország Palatinusa' hatalma alá vetette, magát pedig, Béla Király vólt, a' ki a' Királyi Levelekben Kunok Királyának leg-elsőben nevezte. Jó rendbe szedvén a' Kunokat, Követeket kűlde Fridrik Austriai Fejedelemhez hogy azon Vármegyéket, mellyeket Tatár háborúnak idején, törvénytelen erőszakkal Magyar-Országtól elszakasztott, és elfoglalt, minden tétovázás nélkül igaz Urának viszsza adná: Fridrik mind ezekről semmit sem akart hallani, szükséges vólt tehát fegyverrel szakasztani véget a' pörnek. Megütközik tehát Béla Fridrik Herczeggel, úgyhogy a' szerentse nagyon Fridrik részére hajolna, sőt Bélának Táborát már szaladásra kénszerítette; de nem engedték az igazság szerető Egek, hogy ezen igazságtalan Herczeg gonoszságának nagyobb védelmére győzedelmeskedjék: ugyan azért midőn Fridrik sebes nyargalással az előtte szaladó Magyar Táborának nyomába vólna, egy uólsó rendben lévő Kun Katona, Fridrik lovának fejét, reá lőtt, szerentsés nyilával úgy eltalálta, hogy azonnal együtt a' ló, Urával együtt lábáról leesne; ezt midőn látja Gróf Frangepán, két pántzélos Magyar Katonával oda ugrik, és dárdáját olly vitézi erővel találta Fridriknek szemébe bökni, hogy a' dárdának vége, Fridrik' feje velején és koponyáján keresztűl menne. Így fizettek az emberekre gondot-viselő Mennyei fények egy fösvény ragadozónak, hogy midőn másé után esenkedett, maga tulajdon Országát is életével együtt elvesztené. Viszsza vette azután Béla azon Vármegyéket, mellyeket Fridrik a' Magyaroktól bírt vala, és talán azon kintset is, mellytől őtet Fridrik valaha megfosztotta, magának valamennyire viszsza térítette. Fridrik' halála után, mivel férjfi gyermek nem maradott, mind az Austriai, mind pedig a' Stájer-Országi Rendek, magoknak Fejedelmet választottak: az Austriaiak ugyan Ottokarust I-ső Wenceslaus Tseh Királynak fiját, a' Stájerek pedig Istvánt Béla Királynak öregebbik fiját, a' melly akaratját a' Stájereknek helybe hagyta Gertrudis is Fridrik' leánya, a' ki nem régen Uladislaus Misnai Herczeghez férjhez menvén, Urának halála után özvegységre maradott: Stájer-Ország mindazonáltal Ottokarnak titkos mesterségei által a' Magyaroktól elpártolván, Ottokarhoz kaptsolta magát, és Istvánt minden ok nélkül elhagyván, za említett Tseh Királynak fijához szegődtek. Itt ugyan embertelenűl, igazságtalanúl is tselekedtek a' Stájer Uraimék: talán azt gondolták, a' jámborok, hogy a' Fejedelem tsak Juhász-bunda, hogy arra vetia' merre tetszik; leteszi, ha nem tetszik. Ezen tselekedetét a' Stájereknek, nehezen ugyan, de még is elnyögte István, kivált, minekutánna Béla Király is békességet kötvén Ottakarral, az említett dombos Országot néki engedte. Bélának lágy engedelmessége, mellyel olly könnyen Ottokarnak engedte Stájer-Országot, nyújta talán okot Istvánnak, hogy Attyának a' fijúi tisztelettel adós maradna: titkolta ugyan egy darabig Attyához való idegenségét; utóbb még is a' mit régen szívében forralt, kitalálta, midőn a' Magyarokat, Tótokat, Tseheket, és Németeket, a' kik Béla Tartományában laktak, maga részére húzván, Attya ellen hadat indíta: többször esett villongások után mind a' két rész egész erejét egybe-húzván, végső próbáját akarta tenni, a' Tisza tájékát választák tsata-piacnak, a' hol midőn mind a' két Tábor tsak az ütközésre adandó jelét várná, István egyedül minden fegyver és Test-örző nélkül által-ment Béla' Táborába, és Attyának sátorához jutván, fijúi megalázással, és engedelmességgel leborúlt Attya előtt a' földre, botsánatot kért, átkozta előbbeni vétkes szelességét, és fogadta jövendő napjaiban állhatatos fijúi engedelmességét. Megörűlt a' kegyes Atya, látván fijának szelídebb indúlatját, és hogy ezen fijúi engedelmességet jutalom nélkül ne hagyja, Fülek tájékán lévő szép darab földel megajándékozta. Azon kárt pedig, mellyet Béla és István Stájer-Országnak elvesztése által szenvedtek, jól viszsza pótolta Bolgár-Ország; a' Bolgárok minden ok nélkül tsupa nyughatatlanságból Serviát, melly immár a' Magyarok' bírtokában vólt, pusztítani kezdék, ezeknek vakmerőségét észre akarván hozni István, rajtok üt, és Bolgár-Országnak nagy részét elfoglalván, fegyver által a' Magyar Korona bírtoka alá hódította.

§ 133. A' Tatárok ismét szándékoznak Magyar-Országba kiűtni, ezt hogy meggátolja, Követeket kűld Tatár-Országba a' Római Pápa. Kr.u. 1245-60
Ezer kétszáz negyven-negyedik esztendőben ismét új hír futamoda Magyar-Országba, hogy a' Tatárok Napkeleti Tartományaikból ismét kiütni szándékoznának. Béla Király ezen hírnek hallására minden kigondolható rendeléseket megtesz; a' Római Pápát is tudósítja a' veszedelemről, IV.dik Innocentzius vólt akkor a' Római székben, a' ki hogy Magyar-Országtól, és annak vidékiben lévő Keresztény Országoktól ezen rút fergeteget eltávoztassa, Követeket kűlde Tatár-Országba, mind a' Kuyne nevezetű Tatár Fejedelemhez, mind pedig a' Tatár Tábornak Bath nevezetű első, és leg-főbb Vezéréhez, a' ki már előbb Hazánkat siralmas pusztításra hozván, Magyar-Ország felé tudta az útját. Ezen Követséget bízta Planok Karpiumtól neveztetett Jánosra, kinek társaságába rendelt a' Szent Ferencz Szerzetéből egynéhány tudósabb férjfiakat, a' kik, ha alkalmatosság mutatná magát, azon Tartományokban lévő vad erkőltsű Népet a' Keresztény Hitnek felvételére elkészítenék. 1246-dik esztendőben értek bé Tatár-Országba ezen Keresztény Követek, éppen midőn a' Tatárok Fejedelmet választottak. A' Követekhez, pogány természetekhez képest szívességgel vóltak; meg is engedte nékik a' Fejedelem, hogy a' Keresztény Hitet Tartományaiban szabadon hírdethessék, azt mindazonáltal tudtokra adta, hogy eltökéllett szándéka légyen nem tsak minden Keresztény Országokat, hanem az egész Világot birodalma alá hódítani: azért a' Fejedelem maga neve mellé ezen szókat írta: Istennek erőssége, és minden embereknek Fejedelme. A' petsét-nyomója kerűletén pedig ezen szók vóltak kimetzve: Az Isten az Égben, és Kuyne Fejedelem a' földön, Isten' erőssége, és minden emberek Fejedelme. Nem beszélhették tehát le az ütközetről Innocetius Pápának Követjei a' Fejedelmet másképp, hanem ha esztendőnként való adót ígérnének, mellyről végzést nem vólt hatalmokban: ezen részről tehát függőbe maradott mind a' Tatár Fejedelem' szándéka, mind pedig a' Követek' fáradsága. A' második rendbéli Követség, melly Innocentius Pápától Bath Fő Vezérhez kűldetett 1247-dik esztendőben érkezett az elrendelt helyre, melly követségben leg-főbb személyt viselt Ascelinus nevezetű Szent DomonkosSzerzetéből való Pap: sem ez, sem pedig ennek társai nem eresztettek a' Fő Vezérnek sátorában, hanem ez egynéhány tanátsossait kűldé eleikbe, a' kik illendő idvezlés után így szóllottak a' Pápa Követeihez: Kinek a' Kővetjei vagytok? Ascelinus így felelt: Én a' Pápának Követje vagyok, a' kit a' Keresztények minden emberek között leg-nagyobb méltóságának lenni állíttanak, és azt mindnyájan mint tulajdon Attyokat, úgy tisztelik. Ezen szavain Ascelinusnak megneheztelvén a' Tatár Vezérnek Tanátsossai, így viszszáltak néki: mért szóllasz olly kevélyen? nem tudod-é, hogy a' mi Fejedelmünk Isten fija? és Bayton, és Bath annak Fő Vezérei légyenek? a' kiknek neve, és hatalma esméretes az egész Világon. Erre a' Pápa' Követje valamennyivel okossabban, mint sem előbb, így felelt: Ezt az én Uram a' Pápa nem tudta; kétség kívül, ha erről értelmesebb tudósítást venne, hozzátok, 's Fejedelmetekhez nagyobb tisztelettel viseltetnék: kérték tehát, hogy a' Vezér' eleibe menni engedtetnének; de ezt annak Udvarló Tisztjei meg nem engedték, ha tsak bémenetelkor három térd-hajtással Bath Vezért nem imádná: Ascelinus nem tudván okos külömbséget tenni az emberi, és Isteni tiszteleten között, mintha, mihelyt tárd-hajtás, mingyárt Isteni-tisztelet vólna, nem akarta szegény térdit meghajtani. Bath Vezér előtt, ne talán bálvány-imádó légyen: ezen annyira felszendűltek a' Pogányok, hogy Ascelinust társaival együtt azonnal lekontzolták vólna, ha a' közönséges törvény, melly széles e' Világon minden Követeknek leg-kissebb sérelmét is tilalmazza, heves indúlatjokat okossabb mértékre nem vette vólna: azt még is meg nem nyerték, hogy Bath Vezér eleibe eresztetnének, hanem ez maga emberei által kezéhez vévén a' Római Pápa' levelét, viszsza írt igen felfúvalkodott szókkal, a' melly levelében parantsolta néki, hogy a' Pápa maga személye szerint jelenne meg, előre pedig izenetet, és Követeket botsátana, a' kik úton léttét előre megjelentenék. Ezen levelet Aybey, és Sargis Fő Tanátsossai által a' Követeknek kezébe adván, Európába viszsza kűldötte; magok pedig ismét kiütvén Európának némelly Tartományaiban, nem tudom mi okra nézve, nem bátorkodtak Magyar-Országhoz közelebb jönni, hanem azon ragadományokkal, mellyeket a' távol lévő Tartományokban öszve-szedtek, hazájokba ismét viszsza tértek. Tsendességben vólt azután közel tizenkét esztendeig ezen nyughatatlan Nép, úgyhogy sem Magyar-Országban, sem annak szomszéd Tartományaiban nékik semmi hírek nem hallatna, 1259-dik esztendőben ismét új mozdúlást kezdettek, még nagyobb számú sereget vezetvén Magyar-Ország ellen, hogy sem ez előtt tizen-kilentz esztendővel: ezek midőn Erdély-Ország' szélihezérkeztek vólna, megállapodtak, és Követeket kűldöttek Béla Királyhoz, a' kik Budára érkezvén, e' képpen szóllottak a' Királyhoz: A' Tatárok' Fejedelme minden Keresztény Országokat birodalma alá akarván hódítani, téged társaságba hív, nem azért, mintha a' te segedelmedre szűksége vólna, hanem hogy nyereségének hasznát, és győzedelmének dítsőségét közölje veled: ezen társaság pedig, mellyet veled akar kötni, hogy annál erősebb, és állandóbb légyen, kívánja, hogy leányaid közzül egyikét a' mi Fejedelmünk fijának adjad feleségűl, avagy a' te fijadnak felesége légyen egy a' mi Fejedelmünk' leányai közzül: illyen társaságba ha reá állasz, minden nyereségünknek ötöd része tiéd lészen, ha pedig Eejedelmünknek általunk kijelentetett akaratjával ellenkezel, az egész Tatár Tábor, mellynek társaságát megveted, ellenséged lészen. Megijedett ezen szóknak hallására Béla Király, félelmét mindazonáltal eltítkolta, és okosan így válaszolt, hogy mivel ez ollyan dolog légyen, mell tanátstalan hirtelenséggel végbe nem mehetne, térnének viszsza békeségesen a' Táborokhoz, és minekutánna erről az Ország' Nagyjaival tanátskozást fog tartani, azokkal teendő végzésit Követség által tudtokra fogja adni. Ezt Béla talán nem más okra nézve mondotta nékik, hanem hogy több ideje légyen Hadi-erejének egybe-szedésére: nem is késedelmeskedett, ha nem leg-elsőben is IV-dik Sandor Pápát tudósította, a' ki más segítséget néki nem kűldött, hanem keményen inté vala, hogy a' Tatárok' társaságába ne egyeledne, azomba egész reménységét a' Magosságbéliben helyezhetné. Bízott ugyan Béla az Istenben, de a' mellett a' Hadhoz való szükséges rendeléseket is gondosan megtette mellyhez annál több időt engedtek néki a' Tatárok, hogy a' Követeknek viszsza menetele után Lengyel-Ország ellen fordították kegyetlen nyilaikat. Lengyel-Országot elpusztítván 1260-dik esztendőben Magyar-Ország felé fordúltak, a' kiknek előbb, hogy sem az Ország szélén bétsapnának, eleikbe állott Béla Király, és ötvenkét-ezeret lenyakazván közzűlök, minden Tábori eszközöket éleményekkel együtt elfoglalta, mellyből Béla Királyunkra nem tsak betsűlhetetlen kints, hanem halhatatlan dítsőség is háramlott, mivel ezen győzedelemnek híre nem tsak az egész Európát, hanem Ásiának is nagy részét, a' hová ezen rabló pogányok viszsza szaladtak, bétőltötte.

§ 134. IV Béla Király felkeresteti a' Napkeleti Tartományokban maradott Magyarokat, a' kik a' Volga vize mellett fel is találtattak. Kr.u. 1264
Midőn a' mi régi Magyar Eleink, Napkeleti lakó-helyekből Európába kiköltöztek, sokan elmaradtak közzülök az előbbeni anya-földeken, a' kik ide Európába kiköltözött régi Eleinkkel egy vérből származtak. Hogy ezek Ásiának valamelly részét bírnák, tudták ezt még Béla Királyunk' idejében is az Eurólai Magyarok; de mellyik részében vólnának, nem tudták. IV-dik Béla Királyunk' idejében tehát négyen a' szent Domonkos Szerzetessei közzül azoknak felkeresését magokra válalták: tsak nem három esztendeig tévelyegtek e' Világnak esméretlen Tartományaiban, a' nélkül, hogy azon régi édes Eleinket, 's azoknak lakó-helyét megtalálhatták vólna; egy még is, kinek Otto vala neve, azon Napkeleti Magyar-Országból való emberekre talált, a' kiktől anya-nyelvükön beszélgetvén; mindent megtudakozott vala, mellyeket azon kedves Eleinknek feltalálására szükségesnek lenni ítélt; onnét be sem ment a' Napkeleti Magyar-Országba, ámbár már annak tudta az útját, hanem egyenesen viszsza tért Eurólába Béla Királyhoz, a' ki előtt elbeszélvén a' Napkeleti Magyarok felkeresésének módját. Haza érkezése után nyóltzad' napra az Úrban elnyúgodott. Otto' halála után, ugyan szent Domonkos Szerzetéből négyet rendelt vala ismét Béla Király, a' kik az említett Napkeleti Magyarok' felkeresését magokra válalnák. Megindúltak ezek, világi ruhát vévén magokra, elsőben is Bolgár-Országba, onnét Románián keresztűl-menvén, Béla Király' kőltségén Konszantzinápolyig értek; ott hajóra űlvén, a' Fekete-Tengeren harmintz-három napig tartó útazások után Zichia Tartománynak Matrica nevű Városába értek; itt mivel reménységek vólt, hogy ezen Városban is némellyek lennének, a' kik velek együtt Napkeletnek belsőbb részei felé útazni szándékoznának, ezen úti-társaságnak kedvéért ötven napokig várakoztak: látván, hogy haszontalan vólna hoszszabb várakozások, megindúltak, és tizenhárom napokig olly pusztában útaztak, mellyben sem házat, sem embert nem láttak; tizen-negyedik napra Alánia Tartományába jutottak; onnét a' Tatároktól való félelem miatt út-mutató Kalauzt nem találhattak, azért kettő közzülök viszsza tért Európa felé, kettő pedig ott maradott, ha talán útjok' folytatására valamelly mód nyújtatnék nékik: minekutánna hat Hólnapig ott nyomorúságosan tengődtek vólna, találkoztak valamelly Pogányok, a' kikkel felvett útjokon előbbre mehettek; harmintz-két napokig tartó nyomorúságos útazások után a' Szeretsenyek Veda Tartományának Bunda nevű Városába értek, a' hol Bernárd, a' ki megbontakozott éegéssége miatt alíg juthatott ezen Tartományba, meghalt, el is temettetett. Maga maradott tehát egyedűl Juliánus, a' Napkeleti Magyarok tovább való keresésére, a' ki valamelly Szeretseny Paphoz szolgálatba szegődvén, vele együtt Nagy Bolgár-Országba ment, a' melly Országnak egy némelly Városában talált egy Magyar Aszszonyra, a' ki a' Napkeleti Magyar-Országból vitetett odaa férjhez; ez nagyon bíztatta az említett Juliánust, hogy már igen közel vólnának oda a' Magyarok, és könnyen hozzájok juthatna, útba igazította őtet. Megindúlt tehát, és az Etel, vagy más néven Volga vize mellett, a' régen keresett kedves rokonainkra reá talált; a' kik tapasztalván, hogy Magyar vólna, igen nagy örömmel fogadták őtet, valamerre ment, mindenütt körül-fogták, és az Európában lévő atyafiakról nagy szorgalommal tudokozódtak, egymásnak a' szavát jól érthették; valamit beszéllett Juliánus akár a' Hitről, akár pedig az Európában lévő Magyar atyafiakról, száj-tátva hallgatták; mindenfelől olly szívességgel látták őtet, mintha az Isten' postája szállott vólna közikbe: kérték azután őtet a' Napkeleti atyafiak, hogy maradna velek; de ő viszsza szándékozott jönni Európába, azért leg-inkább, hogy ha ott maradna, haszontalanná tenné az Európai Magyaroknak kívánságát, midőn nékik hírt nem vihetne: nem erőltették tehát a' maradásra, hanem más rövidebb, és bátrabb útat mutattak néki, mellyen mind hamarább, mind kissebb veszedelemmel viszsza térhetne Európába. Megindúl tehát Napkeleti Magyar-Országból 21-dik Juniusban, és 26-dik Decemberben haza ért Magyar-Országban, a' hol a' Napkeletben lévő Magyarokról azt beszllette, hogy ezek mind Pogányok, de semmi bálványok közöttök nem láttatnak. A' lóhús nálok kedves eledel, és a' lótej, és lóvér kellemetes ital. Lovok, és fegyver bőven vagyon, a' Hadban pedig igen serények. Tudták azt is, és most is Magyarok, a' kikkel ők egy eredetűek, de hol léteket nem tudták: annál inkább örűltek tehát, hogy erről is bizonyos tudósítást vehettek. Azon Napkeleti Magyar-Országban a' Tatár Fejedelemnek Követjével is beszéllett ezen Juliánus, a' melly Követről azt beszéllé, hogy az, a' Magyar, Orosz, Kún, Szeretseny, Német, és Tatár nyelvet tsak nem egyaránt tudta, a' kinek beszédjéből azt értette, hogy a' Tatárok fegyverbe vólnának a' Német Tertományok ellen, és tsak azon társaiknak viszsza jövetelére várakoznának, a' kik a' Persák ellen kűldettek. Bizonyos dolog tehát, hogy Napkeletben, a' régi Eleinknek lakó-helyében, még most is uralkodik a' Magyar Nemzet, és ugyan ott még most is igaz, 's valóságos Magyarok találtatnak. Vajha Béla után uralkodó Királyjaink, ezen Napkeleti rokonainkal kezdett esmeretséget Követség által tovább folytatták vólna.

§ 135. Életét végzi. Kr.u. 1270
Minekutánna IV-dik Béla Királyunk változó esetek között harmintz-öt esztendeig hasznosan igazgatta vólna Magyar Hazánkat, dítséretes élete után bóldogúl halt meg Buda mellett a' Nyúlak Szigetében; a' kinek teste, a' mint életében parantsolta vala, Esztergomban a' Szürke-Barátok' Templomában Királyt illető tisztelettel eltakaríttatott, 1270-dik esztendőben. Ezen végső akaratját Béla Királynak megmásolván Fülöp azon időbéli Esztergomi Érsek, a' Királynak testét, melly a' Barátoknál már el vólt temetve, felvétette, és a' Káptalan Templomába temettette; ez, mivel a' Király végső rendelésének felbontása vólt, a' Római Pápa eleibe adatott, a' ki ezen pörnek végit szakasztván azt parantsolta, hogy a' Királynak végső akaratja bétellyesíttessék, és úgy annak hólt teteme a' Sz. Ferentz Szerzeteseinek Templomába viszsza vitessék. Béla Királyunknak Magzati illy renddel következnek: az 1-ső vólt István, a' ki is Attya után Magyar Király lett. 2-dik vólt Béla, Dalmátzia és Horváth-Ország Fejedelme. 3-dik vólt Mihály. 4-dik Kunegundis, Boleslaus Lengyel Herczegnek Hitvese. 5-dik Margit. 6-dik Katalin. Ez mind a' kettő kisden korában halt meg, és Dalmátziában Spoletum Városában temettetett el. 7-dik vólt Margit, a' ki a' Nyúlak Szigetében lévő Klastromban szent életű Apátza vólt. 8-dik Ersébeth, Henrik Bavarus Fejedelemnek felesége. 9-dik Anna, a' ki Radislaus Halitziai Fejedelemnél vólt. 10-dik Ágota, Konrád Massoviai Fejedelemnek Hitves-társa. 11-dik Konstantzia, Leo Orosz Fejedelemnek Hitvese. 12-dik Ilona, Boleslaus Piusnak felesége, 13-dik Sabina, Moyses Palatinusnak Hitves-társa.



V. ISTVÁN Kr.u. 1270
§ 136. V. István Ottokarral hadakozik, azzal megbékélvén életét végzi. Kr.u. 1270-72
Még Béla Király életében megkoronáztatott V-dik István, az egész Országnak bírtoka pedig az Attya' halála után szállott reá 1270-dik esztendőben. Ottokar Tseh Királlyal vólt néki ellenkezése, mellynek három oka vólt: 1-ször, Hogy Stájer-Országot még Béla Király' életében a' Magyaroktól elragadta. 2-szor, Mert Magyar-Országnak határin bellyebb tsúszván, annak is valamelly részét elfoglalta. 3-szor, Mert Anna, ezen V-dik Istvánnak testvér húga, midőn férjhez ment Radislaus Halitziai Fejedelemhez, Magyar-Országból halhatatlan sok kintset vitt vala el, mellyet ő azután Kunegundisnak Ottokar második Feleségének ajándékoza; ezen kintset is kívánta tehát viszsza adatni István. Mivel ezen három kérésben ellenkezett Istvánnak kívánságával Ottokar, István beűt Austriába, és annak nagy részét elpusztítván, viszsza tér Magyar-Országba. Keveset nyúgodott, azután ismét Morva-Országba ütött be olly rendeléssel, hogy azomba Fülöp a' Sóvári és Salisburgi Érsek, a' a' kivel frigyet kötött Ottokar ellen, Karinthiának pusztítására menne. Ottokar bizonyossa tétetvén Istvánnak minden rendeléseiről, elsőben is Fülöp Érsek után megy, és azt Karithiából haza kergeti; azután hajókra űltetvén több Nemzetségből öszve-szedett Katonáit, Po'son alatt szárazra szállította őket: mivel kevés Katona vólt az Országban, a' Király sem vólt idehaza, Poson Vára könnyen Ottokaré lett. Onnét Szent Györgyre, Bazinba, és Nagy-Szombatba ment, és azt az egész Tartományt elfoglalta; azután által-kerűlt Nitra felé, onnét Győrbe, ezen nevezetes két Várat is hatalma alá hódította, úgyhogy a' Dunán túl nagy része az Országnak Ottokar' kezében vólna, míglen István Morva-Országból maga Honnyainak védelmére viszsza jöhetne. Nagy vérontás nélkül az elfoglalt szép Tartományt viszsza nem vehette; hogy tehát a' Népet ne fogyaszsza, egygyességre lépett, a' mellyre Ottokar izenetek által sokszor szorgalmaztatta őtet; meglett a' békesség olly kötéssel, hogy mind a' két Fél valamit elfoglalt erőszakosan, azt a' megkárosodott résznek megtsalás nélkül igazán viszsza adná; az Ország' határai pedig hitelesen megvizsgáltatnának, és ki-ki az elrendelendő határhoz szabná a' maga hatalmát, mellynek megvizsgálása főképpen bízatott Fülöp Esztergomi Érsekre, és Bruno Olmitzi Püspökre; e' mellett mind a' két rész több Fejedelmeket vett közben-járóul. Egyességre lépvén Ottokarral kevés napok múlva életét végzi István 1272-dik esztendőben. Rövid ideig, mert tsak két esztendeig tartott Királysága; rövid vólt az élete is, talán azért, hogy az Attyát IV-dik Béla Királyt illendőképpen nem tisztelte, néki nem engedelmeskedett; azomban ezen gyermeki szelességből eredett engedetlenségét, mellyet a' boszszúálló Egek bűntetés nélkül nem engedtek, nem is tsak meg bánta, de igazán meg is jobbította, midőn a' megbántódott Attyának lábaihoz borúlván, tőle botsánatot kért, néki engedelmességet fogadott. Ezen Királyunknak meghidegűlt teste, Buda mellett a' Nyúlak Szigetében lévő Apátzák' Templomában temettetett el. Azon Apátzák' Klastromában vólt Sz. Margit, ezen V-dik István Királynak testvér húga, és Ersébeth, ugyan ezen István Királynak leánya, a' ki mivel eltökéllett szándékkal a' Klastromi tsendességben akara rekeszkedni, az Attya mind azon kintset, mellyet ezen Herczeg-Aszszonynak jövendőbéli házasságára készített, az említett Klastromnak ajándékozta, melly bőv adakozását kiadott Királyi Levelével meg is erősítette. Felesége V-dik Istvánnak vólt Ersébeth, a' ki Kún Nemzetségből való vólt. Királyi magzatjai pedig ezek vóltak: László, ezen nevezeten IV-dik Magyar Király. András, Sclavoniai Vezér. Salamon, Ersébeth, a' ki a' Nyúlak Szigetében Apátza lévén, szent életet viselt, és a' Bóldogok közzé számláltatott. Mária, Károlynak, Szitziliai Király fijának felesége. Anna, Andronikusnak, Phaleologus Mihály fijának hitves-társa. Gethela, avagy Judith, a' ki Szent Domonkos rend-tartásán lévő Apátzák közzé állván nyúgodalmas magánosságban élte világát.



IV. VAGY IS KÚN LÁSZLÓ. Kr.u. 1272
§ 137. Dítsőséges vólt IV-dik László' uralkodásának kezdete. Kr.u. 1272
Gyenge vólt még mind idejére, mind okosságára nézve László, midőn az Attya' székébe lépett 1272-dik esztendőben, ugyan azért X-dik Gergely Pápa Atyai nagy gondviseléssel lévén hozzá, kérte mind az Országot, hogy az ifjú Királyhoz mindenekben hívséget nutatna, mind pedig a' Királyt is, hogy Királyi Méltóságáról megemlékezvén, azt valamelly erkőltstelenséggel meg ne piskolná. Használt a' gondos Atyának szorgalmatossága, mert László olly dítséretesen kezde országlani, hogy még az idegen Fejedelmeknél is nagy betsben vólna. Óhajtozott László Királynak társaságába Rudolf, Habsburgi Grófok Nemzetéből első Napnyúgoti Császár, a' ki midőn Ottokar Tseh Király ellen Hadat viselne, kérte Lászlót, hogy segítségére lenne: készen vólt László, és Rudolfal magát öszve-kaptsolván Ottokart annyira megrémítette, hogy még az ütközet előtt békességet kérne; meglett az egygyesség, úgy, hogy Ottokar Austriát, Stájer-Országot Margitnak örökségével együtt Rudolfnak egedné: által-adta mind ezeket, de haza térvén megbánta tselekedetét, kivált minekutánna feleségének ez eránt tett szemre hányásait többször hallotta vólna, viszsza tér tehát következendő esztendőben az ütközet-helyére, és a' mir előbb kötés alatt engedett, azt most fegyverrel viszsza akarja venni. Készen vagyon ellene Rudolf, készen vagyon László részéről is a' segítség. A' Kunok kezdették a' tsatát, a' kik László' Táborában igen sokan vóltak: soká tartott a' Vérontás, úgyhogy a' szerentse majd az egyik; majd a' másik részre kétséges változással hajolna; utólsó próbát akara tenni Ottokar, és erősebb Vitézeivel egyenesen Rudolf ellen vágtata, és magát a' Császárt derekason kezdé szabdalni; nehezen is kerűlte vólna el a' veszedelmet, ha azon Vitézek, a' kik minden esetre készen állva várták a' parantsolatot, a' Császárhoz ugorván, Ottokart le nem kontzolták, és Rudolfot a' veszedelemből ki nem emelték vólna. Mivel ezen gyózedelemnek nagyobb része Lászlónak tulajdoníttatott, ebből reá nem kis dítsőség hárámlott.

§138. Annak erkőltse megvesztegettetik. Kr.u. 1280
Vitézi erejét, és bátorságát tapasztalta László a' Kúnoknak az Ottokarral való hadakozásban, ugyan az adott neki okot a' velek való bizodalmasabb társalkodásra, a' melly kezdete vólt a' Király erkőltse' megromlásának; mivel a' férjfiak' társaságából a' Kún Aszszonyoknak társaságába ereszkedett, a' kik annyira megvesztegették a' fiatal Királynak az eszét, hogy a' Királynét is magától elűzvén, tisztáltalan életével Méltóságát, Hitét, és Királyi vérét megbetstelenítette, mellyből több rosz következések is származtak; mert az Ország' Népe látván a' Királynak rosz példáját, a' mit tőle látott, azt tselekedte; a' Kúnok pedig a' Királlyal olly pajtásságba léptek, hogy vele együtt a' sátorban, és egy asztalnál vígan lakoznának: innét osztán arra is bátorságot vettek, hogy a' Magyarokon minden igazságtalanságot, és kegyetlenséget követnének el, kivált minekutánna a' Király őket a' leg-nemesebb hívatalokra, a' Magyar Nemzetnek nagy megbántásával emelte. Semmit el nem múlattak ugyan, kivált a' Püspökök, a' kik a' közjóra, és a' Király' idvességére, nem pedig a' magok hasznára néztek, hogy László jó útra hozassék; de haszon nélkül vólt az ő szent iparkodások. Maga III-dik Miklós Szentséges Pápa is levél altal, Atyai kegyességgel megintette őtet; ez is haszontalan vólt. Azután maga személyében Magyar-Országba kűldé Firmai Püspököt Fülöpöt, a' ki mind magános intésével, mind pedig Budán tartott Gyűlésben azon vólt, hogy a' Királyt jóra vezesse; de Lászlónak állhatatlansága okozta, hogy a' Pápa Követjének rendelése nem lenne állandó: mert majd életének jobbítását fogadta, mutatta is; majd ismét fogadását, előbbeni törvénytelenségre viszsza térvén, megmásolta. Bűtetésűl azt parantsolá a' többi között az említett Fülöp Püspök László Királynak, hogy Szent Ferentz Szerzetesseinek Fejér-Váratt, és Po'sonban Klastromot építsen: (maga Fülöp is Szent Ferentz Serzetéből vólt) ezt is megtselekedte László, de a' Kúnok társaságát még is meg nem vetette, még akkor is, minekutánna az Országot magoknak akarván tulajdonítani, a' Magyarok ellen hadat indítittak vólna; a' kiknek Táborát elszéllesztette ugyan László, úgyhogy sokan közzülök Oldamur Vezérjekkel Ásiába szaladának a' Tatárokhoz, azokkal még is, a' kik Országunkban megmaradtak, tovább is társalkoda László.

§ 139. Az Országnak abból következett bóldogtalansága. Kr.u. 1285
A' Királynak gondatlan puha életéből következett, hogy semmi rend, semmi igazság, semmi egygyesség az Országban nem vólna; jó a' roszszal öszve vala keverve, minden veszedelemre indúlt. Ezt elbeszéllette Oldamur Ásiában a' Tatároknak: azért is könnyen reá vette őket, hogy Magyar-Országban sokkal nagyobb Sereggel, hogy sem valaha annak előtte, kijönnének. Készen vólt Magyar-Országnak végső veszedelme, ha a' kegyes Isten azt sok ártatlanok' kérésére megnem óltalmazta vólna; mert már Pestig jött a' Tatár Sereg, melly megszálálhatatlan vala, annyira, hogy a' Táborjok tizen-egy mértföldnyi hoszszaságú helyen feküdne. Senki más a' Hatalmas Istenen kívül ezeknek ellene nem állhata; azomban a' Gondviselő Mennyei Úr megmentette utolsó veszedelemre indúló Hazánkat 's Nemzetünket a' Tatárok' kegyetlenségétől; mert az éhség, és a' dög-halál, melly a' Tatár Táborban nagyon uralkodott, sok ezereket naponként megemésztett. Ezen fellyűl a' sok zápor, és jég-eső még azokat is, a' kik életben vóltak, a' szaladásra inkább, hogy sem a' tsendes viszsza menetelre kénszerítette: és így, a' kiket a' gondatlan Király az ellenség' fegyverétől nem védelmezhetett, azokat a' mennyei Úr minden sérelemtől megőrzötte. Sok kár következett még is más részről Országunkba; mert László Király gondatlansága miatt Albert Rudolfnak fija elfoglalta Po'sont, Sopront, más huszon-nyoltz Helységekkel együtt. A' Velentzeiek Dalmátziának nagy részét ellepték; Urósius Serviának Fejedelme is kitsúszott a' Magyar iga alól. Az Országban számtalan nyomorgatásokat tettek a' Hatalmasok, úgyhogy az erő, és igazság egy mértékben vólna: nagy része az Országnak már annyira elnyomorodott, hogy majd alíg lehetett marháhat találni az Országban, mellyeket szekérbe lehetett vólna fogni, úgyhogy közönsgesen két kerekű laptikát kellett szekér helyett tartani, és azt marhák helyett magok az emberek húzták: innét azon két kerekű laptikát azután László szekerének nevezték az Országban.

§ 140. Annak orvoslásáról gondolkodnak az Ország' Nagyjai. Kr.u. 1289
Haszontalan vólt a' Királynak észre hozására minden orvosság, haszontalan vólt minden okoskodás: dolgoztak abban az Ország' Nagyjai, dolgozott a' Római Pápa, dolgoztak a' szomszéd Fejedelmek is, de mind haszontalan; hogy tehát az egész Ország, mellyet vérontással nyertek, és mind eddig vérontással őriztek meg, egy embernek túnyasága miatt el ne veszszen, a' kikben jobb érzékenység vólt, eltökéllették vala magokban, hogy Sclavoniából Andrást, Lászlónak testvérét Báttya helyébe űltetnék; vóltak az alatt olly magok hasznára tekintő hamis emberek, a' kik ezen végzést, midőn még éretlen vólt, Lászlónak kijelentették: talán valamiképp' megsajdítá András Báttyának gonosz szándékát, azért Primislaushoz szalada Lengyel Országba, hogy Báttyának intselkedésétől meszszebb eshessen: bele kerűlt még is az ártatlan jó Herczeg a' tőrbe; mert László olly gonosz embereket fogada, a' kik Lengyel-Országba menvén, barátságnak színe alatt Andráshoz közelebb jutottak, és őtet a' Nida vizébe taszítván, nyomorúságos halállal ölték meg. Andrásnak, László Király testvérének veszedelmét hallván Velentzei András, II-dik András Királynak hólta után született István fijától való Unokája, ne hogy hasonló keleptzébe kerűljön, Austriába vette lakását.

§ 141. IV. László a' Kúnoktól megölettetik. Kr.u. 1290
Szerentsétlen Királynak szerentsétlen vólt a' halála; mert a' Kúnok is, a' kiknek társaságát valaha nagyon kedvelte, meggyűlölvén őtet, a' Királynak megöletését elvégezték vala magok között. Rendelték ők magok közzül három férjfiakat, kiknek neve vala Arbutz, Turtele, Kemenche, a' kikre a' Királynak megölettetése bízattatott. Körösszegen vala éppen a' Király, midőn ezen gonoszság végbe-vitetett, a' ki midőn az említett helységnek határában éjtszaka sátorban feküdne, reá ütnek a' megnevezett három gyilkosok, és azt előbb, hogy sem első álmából magához térne, kegyetlenűl agyon vervén, örökre elaltatták 1290-dik esztendőben, minekutánna tizen-nyoltz esztendeig uralkodott vólna. Teste Csanádok temettetett el. A' gyikosok, a' kik ezen könyörületességre méltó Királyunkat megölték, nem maradtak bűntetetlen, mert az Ország Nádor-Ispányja Myze, a' ki nem régen Szeretsenből Kereszténnyé lett, és mind okosságára, mind bírtokára nézve a' Királytól Palatinusságra emeltetett, ezen gyikosokat darabonként öszve-vagdaltatta. Hsonló jutalommal fizetett Edua nevezetű Kún Aszszonynak is, a' ki a' Király erkőltse megvesztegetésének fő oka vala. Felesége ezen Királyunknak Ersébeth I. Károly Szitziliai Királynak leánya vala, a' kitől semmi magzatot nem nemzett. Valóban sajnálkodásra méltó Király! a' kinek erkőltsét a' Kúnok' társasága vesztegette meg; ha a' természetet, és a' nevelést tekintjük, valóban jó indúlatú, és jó nevelésű Király vólt, a' ki az Isteni tiszteletnek előbb-mozdítására sokat tselekedett: vajha a' jó nevelőknek gondviselése alatt tovább lehetett vólna! az vólt talán erkőltse megbomlásának az oka, hogy fiatal korában lépett a' szabadságra, midőn még tovább való nevelésre szüksége lett vólna.



III. ANDRÁS Kr.u. 1290
§ 142. Két ellensége támad harmadik Andrásnak.
Beaátrix, II. András Királynak harmadik felesége, férje' halála után István Herczeget szűlte vala világra, a' ki Velentzében a' Mauroceni Nemzetből való Katalin Thomasina igen gazdag Szüzet véve feleségűl, a' kitől István Herczeg II: András Királynak fija nemzé vala III. Andrást, a' ki utolsó vólt az Árpád' véréből származott férjfi ágról való Királyok közzül. Ez, Lászlónak halála után bészállott az öreg Attyának örökségébe Magyar-Országban, és Fejér-váratt Lodomér Esztergomi Érsektől Királynak koronáztatott 1290-dik esztendőben. Alíg koronáztatott meg, azonnal két vetekedő társa akadott: egyik vólt Martellus Károly, Sánta Károlynak, Szitzilia, és Neápolis Királyának fija; másik pedig Albert Austriai Herczeg. Ennek Rudolf Római Császár ajándékozta Magyar-Országot, a' mellyhez soha semmi igazsága nem vólt. Amaz pedig, mivel leány ágról V. István Magyar Királytól származott, minthogy ezen Martellus Károlynak annya Mária V. István Királynak leánya vólt, vélte tehát, hogy igazsága vólna Magyar-Országhoz; Neápolisba a' Római Pápának IV. Miklósnak Követje által nem tudom minémű Koronával magát Magyar Királynak koronáztatta.

§ 143. Erőt vesz mind a' kettőn.
Tudta András, hogy mind addig nem lészen nyúgodalmas Országlása, míglen ezen két vetekedő társait meg nem alázza, fegyvert köszörűlt tehát mind a' kettő ellen: először is Albert ellen ment, a' kinek Tartományát Bétsig pusztítván, nem tsak a' Magyar Királyságra való vágyódását elfelejtette vele, de még azon Városokat is, és Helységeket mellyeket Kőszeg, Sopron és Poson tájékán erőszakosan bír vala, viszsza adni kénszerítette: meglett azután a' békesség, melly hogy állandóbb légyen, Ágnest Albertnek leányát vette feleségűl. Azután Ventzel Tseh Királlyal is frigyet kötött, és ugyan azon Király Ventzel nevezetű fijának adá feleségűl III-dik András Ersébetet, a' kit első felesége Jenna nemze vala. Úgy ment azután Horváth-Országba Martellus Károly ellen, a' kivel nem meszsze Zágrábtól megütközvén olly szerentsés vólt, hogy Károlyt a' Tenger felé szorítván, Neápolisba viszsza térni kénszerítené. Nagyobb erővel akart másodszor András ellen jönni Károly, de midőn minden Hadi-készűleteket megtett vólna, mirigy-halálban, melly Neápolis tájékán akkor nagyon uralkodott, Klementzia nevű feleségével együtt klt hét alatt más világra jutott, 's András Királyt a' félelemtől valmennyire megkönnyebbítette.

§ 144. Szomorúságában meghal. Kr.u. 1301
Martellus Károly' halála után ismét új ellensége támadott András Királynak: ugan ezen Martellus Királynak tizen-egy esztendős fija Robert Károly, a' kit az Öreg Annya Mária, hogy béiktathassa a' Magyar Királyságra, azon Ország' Koronája alatt lévő Fő Emberek közzül sokakat arany-karikákkal húzott maga, 's Unokája' részére: hozzá is állott Amadé Máté Pál, Dalmátziának Vice-Királyja. Újlaki, Ugrin, és több Fő Emberek, a' kiknek hívására Károly lehozattatik Spatalum Városában, a' hol az egész Horváthságot maga részére húzván Zágrábba ment, hogy onnét a' Magyarok' szándékát közelebbről jobban tapasztalhassa: ugyan ez vólt III. András Király halálának leg-főbb oka, mert ez látván, hogy az egész Dalmátzia, Sclavonia, és Horvát-Ország elpártolt vóla tőle, a' Magyarok közzül is sokan Károlynak ígéretei által megvesztegetve vólnának, szomorúságában meghalt 1301-ben; teste ugyan Buda Várában, a' hol meghalt a' Szürke Barátok' Templomában, melly Szent János Evangyélista' tiszteletére vólt építve, Királyi tisztelettel eltemettetett. Ezen III. András vólt Árpád Fejedelmúnk' véréből férjfi ágról való utólsó Királyunk.