A magyar turisták, miután Chy¼nénél átlépik a szlovák-lengyel határt, szinte kivétel nélkül meg sem állnak Krakkóig. Kevesen vannak tudatában annak, hogy még mintegy tizenöt kilométeren át az 1920 elôtti Magyarország legészakibb szegletén, Felsô-Árván (Orawa Górna) vágnak át, s Podwilknél lépik át a történelmi emlékezetben szaggatottan húzódó lengyel-magyar határt. buda küldte be: "
A magyar etimológia a szlovák horavával (hegyes vidék) magyarázza az árvai táj nevét, míg a lengyel szerint az orawa a régi szláv nyelvben azt jelentette, hogy zúgó folyó. Folyónak ugyan csak a Fekete-Árva tekinthetõ, de tény, hogy a terület települései patakok mentén - Zubrica pataka, lipnica pataka, Chy¼ne pataka - alakultak ki. E történeti tájban olyan kiemelkedõ kulturális, néprajzi, szakrális téren eligazító háromszögelési pontok találhatók, amelyek érdemesek arra, hogy több órát, esetleg több napot szenteljünk nekik. Vagyis magyar turista számára a lengyelországi barangolás ne Krakkóban kezdôdjék, hanem "kedvcsinálóként" az Árvai Néprajzi Parkban (Orawski Park Etnograficzny), amely Felsô-Zubricában (Zubrzyca Górna) található.
Jablonkai lakóház a felsõ-zubricai skanzenben
Ez a falu könnyen elérhetõ. Mielõtt Jablonkát Krakkó felé menet elhagynánk, az utat mintegy kettéhasítja az Árvában feltûnôen népszerû Nepomuki Szent János szobrának határvigyázó tekintete. A bal felé kanyarodó út Felsõ-Zubricába vezet. Fényes Elek még azt írja 1851-ben Pesten napvilágot látott alapvetõ munkájában, a Magyarország geographiai szótárában, hogy itt "1177 kath. 33 zsidó lak., kik elszórt házakban laknak". Említést tesz a község "nagy urasági sörfõzdéjérõl" és vászonkereskedésérôl is. Az "elszórt házak" mint települészerkezet meghatározás máig helytálló, mert mind Alsó-, mind Felsô-Zubrica az út mentén lazán sorakozó portákból áll, s az utóbbi mintha megriadna a határában 1725 méter magasra emelkedô Boszorkányhegytôl (Babia-gurától), a település közepén kettéváló út Jordanów felé forduló ágán terjeszkedett tovább északnak. Az Árvai Néprajzi Park azonban a késõbb mind meredekebben a Babia-gurán átvágó fõút bal oldalán terül el - Felsõ-Zubrica részeként.
A Moniak-udvarház konyhája
Az Árvai Néprajzi Park Lengyelország elsõ, háború után (1955-ben) alapított skanzenje. Létrejöttében az árvai, podhalei és zakopanei muzeológusok, etnográfusok, helytörténészek mellett meghatározó szerepet játszott a Moniak-család, amely 1937-ben a Lengyel Államkincstárra íratta 1784-ben emelt udvarházát és a hozzá tartozó gazdasági épületeket. A Moniak-család Árva megyei õsérõl, Andrzej Moniakról 1619-ben történik az elsõ okleveles említés, amikor letelepedési szerzõdést kötnek vele és hat másik családdal. Az alig lakott Felsõ-Árva benépesítésében a vármegye északi szomszédságából - Zator, Lanckorona és Þywiec vidékérôl - hozott lengyel telepesek is jelentõs szerepet játszottak. Behívásukat, támogatásukat Thurzó György Árva megyei örökös fôispán is szorgalmazta. Késôbb a magyar hatóságok nem tettek különbséget a lengyel telepesek és a szlovákok nyelve között: Fényes Elek idézett földrajzi szótárában minden árva megyei szláv falut, községet "tótként" jelöl. Konfliktust a lengyel betelepülôkkel az jelentett, hogy a lengyelek katolikusok voltak, a vármegye örökös fôispánjai - a Thurzók és a Thökölyek - pedig a XVII. század elsô felében protestánsok. Az utóbbiak esetenként vallásuk megváltoztatására akarták kényszeríteni a lengyeleket. A lengyelek I. Lipót császárban-királyban találtak befolyásos szövetségest, aki az ellenreformációban játszott kiemelkedô szerepéért az 1670-es években nemessé tette Mateusz Moniak soltész-falubírót és családját. A skanzen által felkeltett érdeklôdés mágneses pontja a Moniak család évszázadokon át érintetlenül hagyott portája, berendezése. A Moniakok mindvégig a falu elöljárói maradtak. Az érdeklôdô az almáriumon, íróasztalon elhelyezett fényképeken, dokumentumokon magyar nyelvû szövegekre bukkanhat.
A skanzen célja Felsô-Árva építészeti, gazdálkodási kultúrájának, tárgyi néprajzának, vallási szokásainak, mindennapi létének bemutatása. Itt látható az õrségi kástura emlékeztetô 1838-nan épült jablonkai lakóház. Jellegzetessége a lakótér fölötti emelet, amely éléstárul, magtárul szolgált, s ahová a ház homlokzatán húzódó karzatszerû "függõfolyosóról" lehetett bejutni. Chy¼nébôl "hozták át" a XIX. század derekán épült lakóházat, Podwilkbôl a XIX. század végérôl származó Fehér korcsmát, Felsõ-Zubrica más és más szegleteibôl a harangtornyot és a korabeli portákhoz tartozó "fatörzs-méhlakásos" méheskertet. Az Emilia Rutkowska igazgató asszony irányítása alatt ma is terjeszkedô, újabb és újabb megmentett objektumokkal gazdagodó skanzen nem holt tér, hanem élettôl lüktetô múzeum, ahol nemcsak árvai általános és középiskolásoknak rendeznek helytörténeti, kultúrhistóriai foglalkozásokat, hanem a magyar vendégekre is számítanak.
A tíz parancsolat betartására intô képek az orawkai templom karzatán
Visszatérve Jablonkába folytathatjuk utunkat Krakkóba, de néhány kilométer után megállhatunk az orawkai templomnál, amely Lengyelország egyik legszebb mûemlék fatemploma, s esélye van rá, hogy a világörökség része legyen. A Keresztelõ Szent Jánosról elnevezett templom 1659-ben épült, s Felsõ-Árvában az orawkai plébánia lett az ellenreformáció központja. (Kivételezettségére utalhat a Fényes Elek által említett tény is: "Itt a plébánusnak van joga pálinkát méretni.") Az orawkai templom kazettamennyezetét és falait 1711-re festette ki Antoni Tuszy³ski mesterrel Barna Gábor plébános. A festmények nagy része magyar szenteket ábrázol. Az oltár jobb oldali elôterének falain látható Szent István, Szent László, Szent Imre és Szent Erzsébet, míg egy bal oldali festmény az életét a legenda szerint Polában remeteként bevégzõ Salamon királyt is szentnek tünteti föl. A karzat feljáratánál az érdeklõdõ Hedvig királynôt és Kinga hercegnõt is felfedezheti a szentek sorában, jóllehet II. János Pál csak az 1990-es évek második felében avatta õket szentté. Az orawkai templom népi "fafreskói" azt dokumentálják, hogy már életükben azok voltak. A templomkertben két magyar pap sírja is látható: az egyik Várzély Mátéé, a másik Vitkay Pálé. Az utóbbi évtizedben Vitkay pál több mint egy évszázados síremléke eltûnt, s érthetetlen módon egy modern kõ került a helyére Pawe³ Witkay felirattal. Remélhetõleg Várzély sírköve a helyén marad, s nem változik a neve Warzelyre.
A nagy költséggel folyamatosan renovált, restaurált orawkai templomban több órát is eltölthet az ember - különösen az olyan készséges és mûvelt plébános társaságában, mint a Krakkóból származó Marek M³ynarczyk atya.
A XVIII. század végén rajzolt katonai térképek még máshol, a patakvölgyekben rajzolták a fõ útvonalakat, amelyeket a XIX. század elején helyeztek át a hegygerincre. A hajdan határátkelõhelyként számon tartott Podwilk legismertebb famíliája a Divéky család, amely 1760-ban került Árvába, s telepedett le Podwilken. 1849 májusában az õ udvarházukba rendezte be néhány napra fôhadiszállását a Jablonkai-hágón át Magyarországra betörô orosz különítmény parancsnoka, Zassz tábornok. Négy évtizeddel késõbb elõkelõbb vendéget (és nagyobb örömmel) fogadhatott a falai között: Mednyánszky Lászlót, aki több grafikával viszonozta házigazdái szeretetét.
Lakószoba a Moniak-udvarházban
A család legjelesebb képviselõje, a történészként ismert Divéky Adorján még mint a tresztenai gimnázium tanulója 1893-ban a Kis Lap címû képes gyermekújság XVL. kötetében közölt díjnyertes pályamûvével mutatkozott be tollforgatóként. Írásának címe: Ahol én Lakom. Podwilk. Leírása száztíz esztendõ múltán helytörténeti dokumentum: "helységünk igen szétszórt. Minden parasztnak a háza körül van az összes szántóföldje és így könnyen elhihetõ, hogy az 1800 lakásból álló község egy mérföld hosszúságúra kiterjed. A parasztok szegényes, nagyobbára két szobából álló kis faházakban laknak. Kôház itt alig van; a plébániaépületet és három korcsmát kivéve valamennyi ház fából való. Vadregényes helyeirõl sokat írhatnék, ha valami híres író volnék; de mint afféle kis diák csak azt írom, amit szívem sugal és érez, azt t.i. hogy én ehhez a szegény kis falucskához nagyon vonzódom s nagyon szeretek itt lakni." Ma már alig találni itt faházat - tehetnénk hozzá...
Divéky Adorján már az elsõ világháború elôtt kitûnt lengyelbarátságával. Ismerte a század elejének minden kiemelkedôbb lengyel politikai személyiségeit, többek között Józef Pi³sudskit és a történész Jan Dàbrowskit is. Szinte természetesnek vehetô, hogy õ volt a kísérõje annak a magyar lõszerszállítmánynak, amely éppen 1920. augusztus 15-én, a Vörös Hadsereggel Varsónál vívott döntõ csata elõestéjén érkezett meg a lengyel fôvárosba. Az is érthetô, hogy amikor a megalakuló csehszlovák állam és Lengyelország között 1920-ban konfliktussal fenyegetõ vita folyt Felsô-Árva hovatartozásáról, Divéky Adorján a lengyelek mellett kötelezte el magát. Ennek jegyében a két világháború közötti idõszakot Lengyelországban, Varsóban élte le. Elsõsorban a XIX. századi magyar-lengyel kapcsolatokkal foglalkozott, de több tanulmánya, közleménye jelent meg a XVI. század lengyel históriájáról, mûvelõdéstörténetérôl is. Olyan levéltári forrásokat jegyzetelt ki, másolt le, amelyek eredetije a második világháború alatt megsemmisült. Kár, hogy az udvarház az 1970-es években leégett, s a mindent elemésztô lángok között értékes dokumentumok hamvadtak el. Az újjáépített Divéky-kúria kertjében néhány több évszázados fa ôrzi már csak a hajdani magyar nemesi világ emlékét.
Érdemes benézni a podwilki templomba is. Nemcsak azért, mert oltárát kétfelõl Szent István és Szent László szobrai strázsálják. Az ô jelenlétük minden árvai templomban felfedezhetô. A hajdani protestáns fatemplom helyébe 1767-ben emelt kôtemplom fõoltárának képe Szent Mártont ábrázolja, mégpedig lovon. Valószínûleg emiatt sokat bosszanthatták a podwilkieket, mert utóbb a "rendhagyó" oltárképet eltakarták a Szûzanya képével.
Az árvai tájnak jellegzetessége az utak mentén, templomkertekben, temetôkben álló keresztek, határvigyázó szentek és szentháromság-szobrok. Ezek feltehetôen morva kõfaragó mesterek mûhelyeibôl kerültek ki s terjedtek el Árvában és podhaléban a XVIII. században. A Varsó közelében lakó, de örökké úton lévô Antoniak házaspár nagy odaadással és szakértelemmel restaurálja ôket, kutatja történetüket, keresi hozzájuk a magyarországi adalékokat.
Felsõ-Zubricát, Orawkát és Podwilket megismerve bizonyára kedvünk támad arra is, hogy hazafelé tartva körbenézzünk Felsõ-Árva fôvárosában, Jablonkában is, amely sokáig a lengyelországi szlovákság egyik központja volt. Temploma a XIX. század elején épült, s a településen több olyan jellegzetes árvai tornácos emeletû éléstáras ház található, mint amilyent a zubricai skanzenben láttunk.
Kép: Felsõ-zubricai méhes
A krakkói Teológiai Akadémia könyvtárosa, Jan Bednarczyk atya hívta fel a figyelmemet a Kis-Lipnicában (Lipnica Ma³a) található Szent István király plébániára. Kis-Lipnicába a határ felé menet Jablonka központjában jobbra kanyarodva lehet eljutni. A Sybiec patak völgyében elnyúló község plébániatemploma valóban Szent István király nevét viseli. A helybéliek nemrégiben még augusztus 20-án ünnepelték patrónusukat. Utóbb az ünnepnap áttevôdött Mária Mennybemenetelének munkaszünettel egybekötött ünnepére, augusztus 15-re.
Olyan plébánia, amely Szent István nevét viseli, Lengyelországban több is van. Kis-Lipnicán kívül Wroc³awban, Varsóban, Czhêstochowa közelében is. De egyik sem fekszik olyan szép és csendes helyen, mint a többnyie nyolc hónapon át hófödte ormú Babia-gura lábainál elterülô csendes Kis-Lipnicában, ahol akár több napon át is pihenhet és elmélkedhet az ember.
Chy¼nénél abban a tudatban hagyjuk el Lengyelországot, hogy az 1972-ben alapított Plébánia Múzeumot is érdemes megnézni. A határon átkelve néhány kilométer után Tresztena fõterén lehetünk, amelynek gótikus-reneszánsz eredetû templomába betérve is Szent István és Szent László királyok által õrzött fõoltárral találjuk magunkat szembe... És egy új, másik országban folytathatjuk árvai barangolásunkat...