
Az ujgurok csak a magyarokat tekintik rokonuknak
A kínai hatóságoknak sok problémát jelentenek a szeparatista nacionalista ujgur mozgalmak: a testek ürügyén ráadásul komoly vita kezdődött, hogy valójában kinek kellene irányítania a Hiszincsiangi Ujgur Autonóm Régiót. A vitában főként olyan kérdések merülnek fel, hogy ki lakott elsőként ezekben a barátságtalan sivatagokban, és olajban gazdag terület mióta számít Kína részének?

A leginkább bizonyosnak az tűnik, hogy a terület első lakói nyugat felől érkeztek, Közép-Ázsia sztyeppéi felől, vagy még távolabbról, és nem a kínai folyóvölgyek termékeny vidékéről. Az ujgurok szerint éppen ezért a terület mindig is az övék volt, így a múmiák mostanra a nemzeti büszkeség központi elemévé váltak, és a loulani szépségről egy népszerű szám is készült, ami jó darabig vezette a helyi slágerlistákat. A történészek azonban kételkednek, ugyanis az ujgurok a 10. század előtt semmiképp sem jelenhettek meg a térségben.
Loulani szépség
Mindennek a kínaiak sem örülnek, hiszen a múmiák megléte nem egyezik az általuk erőltetett, hivatalosnak szánt verzióval sem. Aszerint ugyanis Csang Csian, a Han-dinasztia tábornoka az i.e. 2. század végén vezetett katonai expedíciót Hszincsiangba, és az akkor 998még lakatlan térség azóta tartozik az országhoz. A múmiák szerint viszont az emberek már évezredekkel korábban megjelentek a térségben, és biztos, hogy nyugat felől érkeztek.
Az persze vitathatatlan, hogy a múmiák felbecsülhetetlen értékű régészeti szenzációnak számítanak. Az Urumcsiban látható holttesteket azonban Kína egyáltalán nem reklámozza, sőt a helyi idegenforgalmat sem népszerűsítik. A külföldi kutatók szerint a kormányzat mintha arról sem akarna tudomást venni, hogy léteznek, mert ez hosszú távon az egész ország történelmének újraírását, és a jelenlegi hivatalos verzió kiigazítását jelentené. Éppen ezért nem egyeznek bele a múmiákon végzett genetikai vizsgálatokba sem, mert az szintén a kínai igényeket áshatná alá.
(The New York Times, mult-kor)
Forrás: laphir.com
A szerkesztő megjegyzése. Az utóbbi időben örvedetesen szaporodtak az ujgorokról szóló híradások a neten. Most találtam egy nagyon jó fotót a mai ujgorokról. Érdemes megfigyelni a pártán látható motívumokat...
