A gyulafehérvári Fellebviteli Bíróság hatályon kívül helyezte a román kulturális minisztérium által a verespataki Kirnyik-hegy régészeti védettségének megszüntetéséről szóló tavalyi határozatát. A minisztériumi határozatot a verespataki Alburnus Maior egyesület azonnali fellebbezésének hatására semmisítették meg.
A mostani döntés fontos győzelem a verespataki aranybánya beruházás elleni küzdelemben.
A verespataki Kirnyik-hegy nem eladó!
A kanadai tulajdonú Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) bányacég Európa legnagyobb külszíni fejtésű aranybányáját szeretné létrehozni a romániai Verespatakon. A beruházás során az öt évvel ezelőtti tiszai cinászennyezéshez hasonló technológiát alkalmaznának, kitelepítenének több mint kétezer embert, valamint elpusztítanának számos értékes természeti és régészeti értéket. A világ minden részéről több mint ezer elismert régész és szakértői intézet tiltakozott a egyedülálló verespataki régészeti örökség elpusztítása ellen. Miközben a RMGC külszíni bányává változtatja a verespataki Kirnyik-hegyet (Carnic), francia régészek feltáró munkát végeznek a hegy belsejében, és egyedülálló állapotban lévő római kori tárnákat tárnak fel.
2004 januárjában a román kulturális minisztérium hozott egy határozatot, amelynek értelmében megszüntették a verespataki Kirnyik-hegy védettségét. A romániai jogszabályok értelmében a döntés következtében a korábban védett terület visszakerült a gazdaság vérkeringésébe. Mivel a hegy egyedülállóan fontos kulturális örökségnek számít, a verespataki Alburnus Maior egyesület azonnal megtámadta a bíróságon a minisztériumi határozatot.
A gyulafehérvári Fellebviteli Bíróság határozata hatályon kívül helyezte a minisztérium döntését. A bíróság indoklása szerint a verespataki tárnák az ország kulturális örökségét képezik, a minisztérium döntése nem volt tudományosan megalapozva. Kimondták továbbá, hogy a Rosia Montana Gold Corporation feltárási tevékenysége során nem teljesítette a környezetvédelmi törvény által előírt azon intézkedéseket, amelyek kötelezik a kulturális örökség védelmére.
"A mostani döntés jelentős győzelem a verespataki aranybánya beruházás elleni küzdelemben." - jelentette ki Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetségének (MTVSZ) munkatársa. "Románia számára ez precedens értékű, ugyanis megmutatja, hogy a környezet védelme és a kulturális értékek többet jelentenek, mint a pénz vagy a politikai érdekek. Vannak olyan dolgok, amelyeket nem lehet pénzen megvásárolni, és ezt a bíróság döntése megerősíti." - tette hozzá Eugen David, az Alburnus Maior elnöke.