A legutóbbi külföldi örökléstani kutatások (Semino 2000) kétségtelenül bebizonyították, hogy a magyarság ősei kb. 40 000 éve a Kárpátok térségében* élnek. E kutatások megállapították, hogy az M173-as (Eu18-as) örökléstani jelzőt (gén markert) hordozó embercsoport a legősibb a jelenlegi európai csoportok közül. Az M173-asból kb. 20 000 éve alakult ki a Kárpátok térségében az M17-es (Eu19-es) örökléstani jelzőt hordozó embercsoport. Az összes európai népek közül a magyaroknál fordul elő a legnagyobb arányban (60%) az M17-es (Eu19-es) örökléstani jelző (1. és 2. ábra).

A kutatások azt is kimutatták, hogy Eurázsia több részére is eljutottak az M17-es (Eu19-es) örökléstani jelzőt hordozó embercsoportok (3. ábra). E tényben rejlik a különféle ellentmondásos magyar származási elméletek megoldása (szittya-hun, finnugor, szumír): az ősmagyar csoportok jelenléte közép-, kelet-, és észak-európában, valamint észak-, közép-, dél-, és délnyugat-ázsiában megegyezik a szittya-hun népek történelmileg, régészetileg, néprajzilag, és embertanilag ismert ókori és középkori terjeszkedésével. A szumír, szittya-hun, török-mongol, és finnugor nyelvek és népcsoportok tehát részben a Kárpátok térségéből az elmúlt évezredek folyamán kirajzott ősmagyar csoportoktól származnak. Azonban, a szumír, szittya-hun és török-mongol népek egyes csoportjai az idők folyamán visszatértek a Kárpát-medencébe.

 

A finnugorokra jellemző örökléstani jelzőknek (Eu13 és Eu14) nyoma sincs a magyarok örökléstani összetevői között. De mivel egyes finnugor népeknél különböző arányokban kimutatható az ősmagyar M17-es (Eu19-es) örökléstani jelző, ez végérvényesen bizonyítja, hogy a magyarok nem finnugor eredetűek, hanem a finnugorok részben ősmagyar származásúak, tehát csak így magyarázhatók a magyar-finnugor nyelvi párhuzamok, és ez a megállapítás szintén érvényes a Kárpátok térségében élő szláv és egyéb népcsoportokra, amelyeknél jelentős arányokban kimutatható az ősmagyar M17-es (Eu19-es) örökléstani jelző.

 

E vonatkozásban érdemes megemlíteni, hogy Padányi Viktor Dentumagyaria c. tanulmányában felvetette e kérdést: "Az őstörök faj, amelynek kora-középkori létszáma a maga hun, kök-türk, szabir, avar, kun, úz, besenyő, onogur, kazár, bolgár egészében többszörösét jelentette a "germán" fajnak, nem semmisült meg, nem "halt ki", hanem a nyelvét cserélte át. Ha valamiképpen ki lehetne mutatni, hogy azoknak a népeknek, amelyeket ma "ukránnak", "kozáknak", "orosznak", "lengyelnek", "románnak", "bolgárnak", "szerbnek", "horvátnak", "osztráknak", "morvának", "szlováknak", "bajornak" neveznek, mekkora százaléka hun, avar, kun, besenyő, szabir vagy onogur, nagyon meglepődnék a világ, s ezeknek a népeknek együttes száma ma több, mint 300 millió." (77.-78. old.)

 

Az eddigi történelmi, nyelvészeti, néprajzi, régészeti, embertani, és örökléstani kutatások tehát kétségtelenül bebizonyították a magyarok kárpát-medencebeli őshonosságát, és tisztázták rokonsági viszonyunkat az ókori közel-keleti ragozó nyelvű népekkel (szumírok, szabirok, hurrik, hattik, stb.), a szittya-hun turáni népekkel, és az urál-altaji (finnugor és török-mongol) népekkel. Ezúttal véglegesen el kell vetnünk a ránk erőszakolt és az alapjában véve hibás finnugor származási, valamint a szintén téves indoeurópai felsőbbrendűségi ("kultúrprioritási") 19. századi áltudományos elméleteket.

 

* A Kárpátok térsége földrajzi kifejezéssel nem csak a Kárpát-medencét értjük, hanem a szomszédos közép- és kelet-európai, valamint balkáni területeket is: Ausztria, Csehország, Lengyelország, Etelköz (Ukrajna, Moldva), Havasalföld, Rácország (Szerbia), Bosznia, Dalmácia, és Szlovénia.

 

A szöveghez tartozó ábrák megtekinthetők:  www.hunmagyar.org

A Semino 2000 kutattás eredményéről szóló további írások: a Magyarok Szövetsége Győr-Moson-Sopron megyei szervezete honlapján, Magyarok génállománya