Napjaink legnagyobb és legtávolabbra ható gazdasági botránya ez idő szerint a pénz- és devizatartalékok manipulációja révén megy végbe. A pénzcsalásnak először van globális dimenziója, mivel a világot behálózva zajlik, ezért már semmilyen nemzeti kormány által nem ellenőrizhető, nem állítható vagy gátolható meg, éspedig mivel még az elavult nemzeti törvények szerint is, formális szempontból törvényesen zajlik. Bizonyos azonban, hogy a pénzcsalás, mint minden más csalás hoszú távon nem vezethet a tettesek meggazdagodásához az áldozatok kifosztásával, mert semmilyen szabad pénzrendszerrel nem lehet tartósan visszaélni.


A pénzelmélet szerint a pénz törvényesített csereeszköz, amelynek az értékmegőrzést is szolgálnia kell. A pénzkiadás ezért korábban állami privilégium volt (pénzverési felségjog). A pénzként forgalomban lévő arany, ezüst és rézérmék állami jelvényt viseltek. Az állam tehát szavatolta a fém tisztaságát, és az érmék súlyát úgy, hogy nemcsak belföldön, hanem külföldön is mindig tudott volt, mennyit ér egy pénzdarab. Így a fémérmék egyben állandó értékű csereeszközök voltak.

Az államnak azonban, hogy pénzt tudjon kiadni, arannyal és ezüsttel kellett rendelkeznie. Ezért fontos volt, hogy az ezüstbányák állami kézben legyenek, és így az állam az ezüstöt további vert érmék céljára tudja felhasználni. Megfordítva, a polgárok tudták, hogy az állam csak annyi pénzt tud kiadni, amennyi nemesfém felett rendelkezik. A nemesfémkészlet volt tehát a nemesfémben forgalomban lévő természetes pénz alapja (aranyforgalmú pénz).



A valós pénztől a névértékű pénzhez

A fejedelmek azonban ismétlődően próbálkoztak azzal, hogy több pénzre tegyenek szert, mint amennyi nemesfémük volt, amennyiben csökkentették a nemesfém részarányát az érmeötvözetben. Az eredmény mindenkor az volt, hogy a kereskedők és a lakosok a rossz pénzt továbbadták, a jót viszont megtartották, amíg mindenkinek tudomására jutott, és a rossz pénzt be kellett olvasztani. Forgalmazott aranypénzek egészen az első világháborúig léteztek.

Minden forgalmazott aranypénznek megvan viszont az a hátránya, hogy az arany nem szaporítható annyira, ahogyan a gazdaság növekszik, tehát, hogy az erősebb gazdasági növekedést egy bizonyos deflációs pénzszűke gátolhatja. Ezért sok állam tért át egy közvetett aranypénzre: volt egy bizonyos aranykészletük, és ezen az alapon a központi bank állami bankjegyeket adott ki, amelyeket a napi használatban könnyebb volt szállítani, számolni, és nagyobb összegekben is őrizni. Értékük azon nyugodott, hogy a pénzjegyek a központi bankban bármikor bemutathatók és megfelelő aranyra vagy ezüstre cserélhetők voltak (aranyalapú pénz). Ilyen módon az állam még több névértékű pénzt tudott kiadni, mint amennyi nemesfémmel rendelkezett, mert szokásos esetben csak kevés pénzjegytulajdonos ragaszkodott jegyeinek aranyra váltásához. Normális esetben egy 10% alatti aranymennyiség elegendő volt egy 90%-kal magasabb pénzjegymennyiséghez.

A rendszer világszerte működött, mivel olyan országok is, amelyek maguk nem rendelkeztek aranykészlettel, nemzeti pénzjegyeik tulajdonosainak szilárd átváltási arányt garantáltak olyan valutákra, amelyek a maguk részéről aranyalapúak voltak. Amíg ez az átváltási garancia fennállt, a lakosok bízhattak abban, hogy - ha kettős átváltással is -, a pénzjegyek névértékét az érmék valós értékére válthatják át (aranydevizapénz), volt tehát legalábbis egy közvetett pénzérték-garanciájuk.

 

Az államitól a magánpénzig

Az állami pénztől leváló, döntő lépés 1913-ban az USA-ban a Szövetségi Tartalék Rendszer (Federal Reserve System) alapítása volt. Bár az amerikai alkotmány szerint tulajdonképpen csak arany és ezüst lehet törvényes pénznem, egy magánbankok által alapított kartell, a két nagy nagytőkés csoport, a Rotschild és a Rockefeller vezetésével magántulajdonú központi bankot hozott létre azzal a jogosítvánnyal, hogy saját pénz bocsátásson ki, amely törvényes fizetőeszközzé vált, és amelyért kezdetben az amerikai kormány garanciát vállalt. Ebben a magánbankban az első világháború után összevásárolták a világ aranytartalékait, azzal a következménnyel, hogy sok más pénznem nem tudta fenntartani aranyalapját, és a deflációban összeomlott (első gazdasági világválság).

A második világháború végén ezért Bretton Woods-ban ismét elhatározták egy új aranydollár-alap bevezetését. A világháború alatt az USA a háborúzó országoktól a fegyverkezési javak fizetéseként aranyat kért. Németország aranyát is át kellett hadizsákmányként adni. Így a világ aranyából több mint harmincezer tonna egyedül az USA-ban gyűlt fel - több, mint amennyivel mindenki más összesen rendelkezett. Ez az arany a dollár fedezetére szolgált. Minthogy azonban a dollár nagyobb részét a világ központi bankjaiban tartalékvalutaként tartották, az USA több dollárt költhetett, mint amennyi aranyalapja volt. A világ országainak ugyanis dollárra volt szükségük, hogy megvegyék érte a nyersanyagokat, amelyeket csak dolláralapon forgalmaztak. Az arany mellett ezért a dollár egyre erőteljesebben vált fő valutatartalékká a többi központi banknál. A világ feletti dolláruralom megkezdődött.

1971-ben Nixon amerikai elnök felmondta a dollár aranyra való átváltásí kötelezettségét, (az aranydolláralapot), és ugyanakkor az állam szavatolását a dollárért. Azóta a dollárt sem valóságosan az arany, sem az állami szavatolás nem fedezi, tehát mintegy a Federal Reserve Board (FED) szabad magánvalutája. A dollár és a világ összes más pénzneme azóta nem értéktartalmú, hanem csak nyomtatott, törvényesített fizetőpapír.

Jóllehet egy semmi által nem fedezett pénznemet lehet törvénnyel hivatalos fizetőeszközzé kényszeríteni, de nem értékmegőrző eszközzé. Ehhez a pénztulajdonosok bizalmára van szükség, hogy a pénzt hosszú távon értékbiztosnak tekintsék. Egy szabad mennyiségi pénznem hosszú távú árfolyamértéke - a bizalom - ugyanakkor egyedül a pénz, illetve a pénzmennyiség szűkösségétől függ. A probléma: míg az elmúlt 30 évben a világon a javak mennyisége csak négyszeresére, addig a pénzmennyiség negyvenszeresére nőtt.

A pénzmennyiség szaporodása ugyanis mindig inflációt jelent. És az infláció pénzromlást jelent. E probléma felszámolására három megoldási úton indultak el:

A német pénztudomány már a jegybank (Bundesbank) alapításakor az államtól független, semleges "negyedik hatalmi ágat? követelt a jegybank számára, hogy ez ellenállhasson a pénzmennyiséggel való visszaélés vonatkozásában a politikai nyomásnak, hogy tehát az állampolgár a pénz értéktartósságára hagyatkozhasson. A jegybankot a törvény által valóban a német márka értéktartósságára volt kötelezve, és messzemenően független volt az államtól. Ez ahhoz vezetett, hogy a márka mint a világ legstabilabb pénzneme, egyre inkább devizatartalékká és kedvelt értékbefektetéssé vált.

A legtöbb más állam az "irányított mennyiségi pénznemet? részesítette előnyben. Kötelezték jegybankjukat, hogy a pénzmennyiséget bizonyos célokra irányozzák, mint például a növekedés, a teljes foglalkoztatottság vagy más egyéb. Ez a nemzeti politika számára elegendő befolyásolási lehetőséget adott a jegybankra és a pénzre, és rendszeresen ahhoz vezetett, hogy a politikai visszaélés a pénznem arányos inflálódását idézte elő. (példa: Francia-, Olasz- és Spanyolország, és mások)

Az alulfejlett országokban a legtöbb diktatúra és a magántulajdonú FED-rendszer ellenben a "szabad mennyiségi pénznemet? részesítette előnyben, vagyis egy olyan pénznemet, amellyel való visszaélést a politika vagy a privát jegybanktulajdonosok részéről törvényesen nem korlátozták. A "szabad mennyiségi pénznem? mindig a "pénznemmel való szabad visszaélést? jelentette, és sohasem működött hosszú távon.

Mindenekelőtt az olyan pénznemek egymás mellettisége vezet jelentős árfolyami feszültségekhez, amelyeket egyfelől egy független jegybank tart értéken - mint a márka -, vagy másfelől amelyeket függőségben lévő jegybankok, sőt privátbankok mindenkori céljaik szerint szabadon manipulálnak: minthogy a márkát a Bundesbank viszonylag szilárd értéken tartotta, más fontos pénznemek ezzel szemben a pénzmennyiség szaporítása és az infláció révén egyre erősebben elértéktelenedtek (leértékelődés), a pénzérték-tulajdonosok természetszerűen azzal próbálkoznak, hogy hosszú távú diszpozícióikkal kemény pénznemekbe fektessenek, és a puhákat kerüljék.

Így lett a német márka, versenyben a dollárral, egyre erősebben a világban a gazdaság és a jegybankok valutatartaléka is. Mindenkelőtt azonban a "kemény? pénznemen az vált világossá, mennyire puhává tette a pénzmennyiség állandó szaporítása az inflálódott magán- és állami pénznemeket. A pénz értékstabilitására kötelezett Bundesbank így közös rendzavaróvá vált a világ pénzrendszere pénzmennyiség-szaporítóinak és inflácionistáinak kórusában - nem csoda, ha ezt a rendzavarót a német márka felszámolásával, és az erősebben a politika által irányított, már nem szuverén Európai Központi Bankba való befogásával ki kellett kapcsolni. Kohl gondoskodott arról, hogy ezt "szűk körben? döntsék el, hogy a német lakosság értékálló péznemének elvesztéséről ne szavazhasson ("Hová jutunk, ha a lakosság ilyen fontos dolgokról maga dönt??). A lakosság önként sohasem áldozta volna fel a szilárd márkát.

Eközben tehát a világ egyetlen pénznemének sincs semmiféle valós értékalapja, a pénz elszakadt minden azt megalapozó dologi értéktől, papírként gátlástalanul újranyomják, és állandó szaporítással állandóan elértéktelenítik. Az, hogy az emberek még mindig elhiszik, hogy a pénzpapírnak, amelyet a kezükben tartanak, szilárd értéke van, abban áll, hogy a devizaárfolyamok ügyes manipulálása révén egy látszólagos értékviszonylatot vetítenek eléjük. Ezeket a devizaárfolyamokat ugyanis pontosan ugyanazok a csoportok manipulálják, amelyek a pénzmennyiség szaporítását állíják elő.

Időközben gyakorlatilag az amerikai pénzhatalom által irányított és tulajdonában lévő FED-rendszer világpénzi jelentőséget szerzett:

A dollár, a FED-magánpénz már a világban forgó pénzmennyiség okán is meghatározó. Az összes pénzmennyiség több mint 75%-a dollár.

Az amerikai pénzhatalom az általa ellenőrzött nyersanyagpiacokat is kényszerítette, hogy csak dollárban adjanak el. Aki az olaját nem értéktelen dollár, hanem euró ellenében akarja eladni, azt terroristává nyilvánítják (Szaddám).

A többi ország jegybankjait is kényszerítik, hogy a dollárt egyre nagyobb mértékben (az Eurobank 90%-ban) fogadják el devizatartalékként. A többi pénznem, mint például az euró, értékében tehát 90%-ban az értéktelen, csak az amerikai pénzhatalom erejével és akaratával tartott dollárpapírokon nyugszik.

Időközben már a nemzeti bankokat is gyengéden vagy keményen (Svájc) megszorongatják, hogy aranykészletüket dollár ellenében átadják vagy "kikölcsönözzék?. A világ aranya viszont ezáltal, mint az első világgazdasági válság előtt, a FED-rendszer tulajdonosainál összpontosult, úgy, hogy ezáltal egy új aranyalap csak emezek akaratával és diktátumával lenne ismét bevezethető, és a FED-tulajdonosok az arany árának új rögzítésével (Greenspan: "Esetleg hatezer dollárig?) egy pénzreform esetében egyedül ezáltal az évszázad üzletét csinálnák meg.

Az amerikai pénzhatalom irányítja tehát a tulajdonában lévő FED révén végső soron a pénzt és az egész világ pénznemeit. A dollár ezen amerikai pénzhatalom magánpénze, amelyet rajta kívül senki nem garantál, amelyet azonban erejükhöz mérten kihasználnak, szaporítanak és világuralmuk eszközévé tesznek, és segédeszközként a világ minden fontos nyersanyagának és anyagi értékének elrablására használnak fel.

A dollár gátlástalan szaporítása révén a kibocsátó amerikai pénzhatalom természetesen korlátlan szabad rendelkezésű eszközzel bír, amellyel az egész világot megveheti. Azonban az amerikai állam is többet költhet a dollárszaporítás révén, mint amennyit beszed (adóssággyártás). A dollárral való visszaélés a pénzmennyiség szaporítása révén tehát mind az uralkodó amerikai pénzhatalom, mind az általa uralt amerikai kormányzat számára egyoldalú előnnyel bír. Ezért növekedett meg a dollármennyiség az elmúlt tíz évben egyre gyorsabban.

Az amerikai állam külfölddel szemben fennálló adósságai ugyancsak drasztikusan megnövekedett. Az amerikai állam tehát a világgal egyre nagyobb mértékben szállíttat magának anyagi javakat értéktelen papírfecnik ellenében - a sarc modern formája.

Az, hogy ez a gátlástalan dollárszaporítás már régen nem vezetett dollárzuhanáshoz, és a dollár elutasításához az ügyfelek részéről, az okos rendezésnek és a zsarolásnak köszönhető: az amerikai pénzhatalom, és az amerikai kormányzat évek óta arra kényszeríti gazdaságilag és politikailag a világ fontos jegybankjait (Eurobank, Japán, Kína és mások), hogy tartsák meg a náluk az exportnyereségekért vagy az anyagi javak felvásárlásáért felgyülemlő, értéktelen dollárt, és mint állítólagosan értékálló devizatartalékot őrizzék. Gyakorlatilag ez azt jelenti: Kína,. Japán és Európa jegybankjai polgáraik anyagi javakban történt szállításaiért, egyre nagyobb állományban gyűjtenek be dollárt, mint állítólagosan értékálló devizatartalékot. A csatlós államok pénznemét tehát egyre értéktelenebb dollárral dúcolják vagy már dúcolták alá - tehát gyakorlatilag ugyanolyan értéktelenné vált. Ezzel valamennyien ugyanabban a pénzrontó csónakban eveznek: a pénzmennyiség szaporításának előidézői New Yorkban és Washingtonban, csakúgy, mint a pénzmennyiség szaporításának segítői a csatlós államok jegybankjaiban.

Ezzel az USA, az adós kezében van, milyen mértékben akarja hitelezőit megrövidíteni - becsapni - a dollár hivatalos leértékelésével, és magát azok költségére ismét tehermentesíteni. A dollár minden leértékelése mindenekelőtt az összes dollár 80%-át kezében tartó külföldet rövidíti meg. Az adós szabad kezet kap, milyen mértékben akarja adósságait leértékelni és ezzel hitelezőit becsapni.

A publikumnak eközben viszont manipulált árfolyamokkal és árfolyamkozmetikázással azt sugallják, hogy a kihasznált pénznemeknek és a gátlástalanul szaporított pénznek még mindig szilárd árfolyamértéke van.

Ha a pénztulajdonosok tudnák, hogy csak a papír árát tartják kezükben, minden más az amerikai pénzhatalom manipulációitól, hatalmi visszaéléseitől és céljaitól függ, akkor
a pénzforgás sebessége a pénz elutasítása miatt gyorsabban növekedne,
megindulna a dologi értékekbe való menekülés
ezzel egy az egészen a vágtáig, drámaian emelkedő infláció kezdődne,
a polgárok pénzérték-befektetéseinek (értékpapírok, nyugdíjak, befektetési alapok és mások) már régen megtörtént elértéktelenedése egy második tőzsdekrachban szétolvadna és összeomlana,
a pézügyi ipar és pénzügyi szolgáltatások egész ágazatai omlanának össze az elértéktelenedés miatti szavatossági perek miatt,
úgy, hogy egy pénzreform elkerülhetetlenné válnék.

A törvényes fizetőeszköz kényszere által, még mesterségesen fenntartják a pénzérték illúzióját. E rendszer haszonélvezői nemcsak az amerikai pénzhatalom, amely FED-rendszere révén egyre gátlástalanabbul hajt hatalmas dollármennyiséget körbe a világon, hanem az ebbe a játékba betársult jegybankok is, mint például az Eurobank, a Bank of Japan és mások. E bankok igazgatói pontosan tudják, milyen értéktelen időközben a dollár, azonban még mindig támogatják a dollár fizetőeszköz-illúzióját, sőt, politikai okokból még hallgattak is, és a saját pénznemüket a valutatartalékukban csaknem kizárólag értéktelen dollárral dúcolták alá, tehát saját pénznemüket gyakorlatilag ugyanolyan értéktelenné tették. Ha egy pénzreform jönne, az Eurobank például értékek nélkül állna. Az arany - a német arany is - vélhetőleg már csak mint puszta adósságjogi visszaszolgáltatási igény létezik, nem mint valóságos arany. Állítólag legalábbis természetben a magántulajdonú FED részére, és emez által tovább kölcsönözték, tehát egy összeomlásban már nem megragadható. A rendszer abból él, hogy egy visszaélést nem vitatnak meg és nem hoznak nyilvánosságra.

1. tény: A világ legfontosabb pénznemeit annyira gátlástalanul szaporították,és annyira agyaglábakon állnak, hogy a pénznemek (dollár, euró, jen és mások) már nem rendelkeznek valódi értékmegőrző funkcióval a polgárok számára.

2. tény: A pénznemek cserefunkcióját is csak manipuláció és az állítólagos - de nem létező - árfolyamérték színlelése révén, mesterségesen tartják fenn, és már régen nem valódi.

3. tény: Az amerikai pénzhatalom magánpénze (dollár) már rég megszabadult az összes dologi értékhez (arany) vagy a pénzmennyiséghez fuződő kötöttségtől, tehát nemcsak értékmegőrző funkcióját veszítette el, hanem a világot is csak megtéveszti a gátlástalan szaporítás révén elértéktelenített magánpénz látszólagos csereértékéről szóló, világméretu árfolyam-manipulációval. Már csak e megtévesztés és az amerikai pénzhatalom ereje révén lehet mesterségesen a világ dollár iránti "bizalmát? sugallni. Ha ellenben a piaci szereplők tudnák, hogy a pénzjegy névértékével csak magánemberek értéktelen értékígérvényét tartják a kezükben, akikben már régen nem lehet bízni, akik állandóan visszaélnek azzal a hatalmukkal, hogy a pénz értékét manipulálhatják, akkor ebbe a dollár-magánpénznembe vetett bizalom is összeomlana.

A pénzzel úgy áll a dolog, mint a részvényekkel. A legtöbb részvény sem dologi érték, hanem csak reménybeli érték. Aki a nagy részvényszárnyalásban azt hitte, hogy sokat nyert, a részvényzuhanáskor megtanulta, hogy a részvény a papír értékén kívül, csak reményt hordoz, ez azonban könnyen megcsappanhat. A tőzsdei játékban a nyereség vagy veszteség puszta reménybeli érték, nem dologi érték. Ugyanez van a pénzzel. Az egyedüli dologi érték a papír értéke. Minden más reménybeli érték, a világ korrupt, de legerősebb pénzügyi hatalmaiba vetett bizalommal.



Álpénzzel dologi értékekhez

Ha a piaci szereplők tudnák, hogy pénzrendszerünk végső soron a dollár-magánpénznemtől, és ez a minden értékvonatkozás nélküli pénz egyedül a nagy pénzügyi oligarchia maipulációs és visszélési óhajaitól függ, akkor az emberek elveszítenék a péznembe vetett bizalmat, a pénzüket nem tekintenék értékmegőrző eszköznek, hanem a folyamatos pénzromlásból a dologi értékekbe való meneküléssel kísérelnének meg megszabadulni.

Pontosan ezt teszik minden idők legnagyobb pénzszaporításának a FED mögött álló tettesei: az egyre értéktelenebbé váló pénzzel évtizedek óta minden dologi értéket felvásárolnak, amit csak megkaparinthatnak: nyersanyagkészleteket, ipari komplexumokat, ingatlanokat és minden valamennyire is intakt külföldi tőketársaságot, baráti vagy ellenséges átvételben, csaknem minden áron. És nemcsak az amerikai pénzhatalom gyűjti be a világ dologi értékeit, hanem az amerikai állam is a tulajdonképpen értéktelen pénzért évek óta több dologi javat importál a világból, mint amennyit meg tud fizetni, és ezért gátlástalanul eladósodik külföldön - amíg a külföldi hitelezők hisznek a dollár értékében, vagy amíg politikai zsarolással kényszeríthetőek arra, hogy a kétes dollárt bevegyék devizatartalékukba.



Dologi értékekkel monopóliumokhoz

A FED mögött álló pénzhatalom ilyen módon, célzott dologi értékpolitika révén, egész piaci szegmenseket vásárolt fel kétes dollárjaival, és piaci monopóliumokká, illetve oligopóliumokká fejlesztette: gyémántot, aranyat, rezet, cinket, uránt, a távközlést, szálvezetős hálózatokat, nyomtatott és képi médiát, élelmiszereket (Nestlé, Coca-Cola), a fegyverkezési ipar és a légiszállítás nagy részeit, és így tovább.

Ez idő szerint egy monopolizációs kísérlet van folyamatban a génmanipuláció segítségével. Maguk a génmanipulált állatok és növények terméketlenek. Ma tehát a génmanipulációt teljes körben keresztül lehet vinni, minden termelőnek egy szabadalmazott monopóliummal bíró cégtől kell a génkezelt vetőmagot az ez által megszabott monopoláron megvásárolnia, és nem használhatja fel saját learatott gabonáját vetőmagként.

Egy másik monopolizációs játék ez idő szerint a cukorpiacon folyik: az EU a cukorpiacát saját rendelete révén szabályozta, hogy a termelőknek megőrizze a cukorrépa-termesztést, amely közülük sokaknak életszükséglet. A cukorrépa azonban drágább, mint az amerikai kartell trópusokon termő nádcukra. Az amerikai pénzhatalomhoz tartozó cégek, a Nestlé és a Coca-Cola, a szintén ettől függőségben lévő tudósokkal és politikusokkal, most közösen kérik a "cukorpiac liberalizálását?, és ezt a nemzetközi grémiukokon (GATT, Mercosur) keresztül szorgalmazzák. Mihelyt ezt a liberalizálást keresztül vitték, a drágább répacukor nem fogja tudni tartani magát az olcsóbb nádcukorral szemben, az európai cukortermelés végleg összeomlik, és a cukorpiacot - kezdetben olcsóbban, azután azonban drágábban - elárasztja az amerikai pénzhatalom által uralt nádcukorkartell.

Azt, hogy az amerikai pénzhatalom milyen bűnös módszerekkel kaparint kezébe egész iparágakat, a Primacom esete mutatja: ez a kábelhálózati szolgáltató igen nyereségesen működik, azonban már régebben az amerikai pénzhatalom látószögében áll (távközlési monopolizáció). Emez először beszivárgott a Primacom igazgatóságába, és azután erre az igazgatóságra rátukmált egy több mint 30%-os éves kamatozású kölcsönt úgy, hogy a tulajdonképpen jól működő cég a kamatterhek miatt nehézségekbe került, és az amerikai bank nézete szerint "most a legolcsóbban átvevésre érett? lett: a játék éppen az utolsó körbe fordul.

Hasonló játékot kísérelt meg Ron Sommer, az amerikai pénzhatalom küldötte a német Matávval (Deutsche Telekom). Az amerikai pénzhatalom begyűjti az összes távközlési társaságot, hogy világszerte monopolizálja őket. Sommer küldött ehhez harmincszoros áron megvette az amerikai pénzhatalomtól a Telekom egy kis amerikai cégét, hogy ezt a Telekom saját vagyonából megvásárolhassa. A második lépés az volt, hogy a Telekom-részvényt olcsóvá tegye, hogy az amerikai befektető olcsón megkapja. Ebben a játékban viszont Ron Sommer túlépte a határait, és megbukott. Ez azonban az amerikai pénzhatalmat átvételi terveiben csak visszavetni fogja, de nem megakadályozni. A Telekom privatizációja és felvásárlása tervszerűen megy tovább.

Ugyanolyan játék megy végbe a világ energiapiacán is, Németországban nyilvánvalóan az EON-nal és az RWE-vel, ahol az amerikai pézhatalom már saját bizalmi embereit beküldte az átvevő jelölteket eldöntő bankokba és igazgatóságokba. Húsz év múlva az amerikai pénzhatalom - képviselője, Brzezinski kijelentése szerint - a világ vízkészletének monopolizálását is lezárja.



Dologi értékekkel a pénzreformhoz

Ha a világ-pénzhatalom menetrendjét helyesen értelmezzük, akkor a pénzmennyiséget mindaddig akarják szaporítani és elértékteleníteni, amíg azzal a világ valamennyi fontos dologi értékét felvásárolták és monopolizálták. A pénzhatalom elég okos ahhoz, hogy tudja, hogy pénzmennyiség-szaporítása nem marad titokban, és valamikor megcsappan az inflálódott dollárba vetett bizalom. A bizalmi válság kitörése a most még uralt, lopakodó inflációt vágtató, nyílt inflációvá teszi, amelynek kényszeruen kell pénzreformba torkollnia.

Azonban pontosan ez mind a pénzhatalom, mind az USA előnye:

A pénzhatalom a kétes dollárral előzőleg elegendő dologi értéket vásárolt, a pénzreform tehát dologi értékei birtokában már nem fogja érinteni, hiszen a kétes pénzből időben értéktartalmú vagyonra állt át. Minthogy időközben sok területen világ monopol helyzetet ért el, a világot bármikor külön járulékfizetésre tudja szorítani, akár monopolárkkal is. Akkor immár nem az adók adják a világot uralók jövedelmét, hanem a monopolhozamok. Senki sem akadályozhatja meg a pénzhatalmat abban, hogy az arany, gyémánt, réz, cink, vasérc, vetőmag vagy energia árát 10, 20 vagy 30%-kal megemelje, és ilyen módon a világ egész lakosságát külön járulékfizetésbe szorítsa. Még sohasem volt ilyen világpénzhatalom, még sohasem volt a világ teljes lakosságára ilyen veszélyes.
Az amerikai pénzhatalom a kétes dollárt csalárd módon túlnyomó részben külföldre vitte. A teljes dollárállomány több mint kétharmada immár nem az USA-ban van, hanem az USA hitelező államainál. Az USA ugyanis az elmúlt években egyre erőteljesebben eladósodott a külfölddel szemben. A külföld javakat szállított (dologi értékeket), ezért azonban értéktelen dollárt kapott. Ha ez most hirtelen értékét veszíti, a kár több mint kétharmad részben a jegybankokat, a bankokat, az államokat és USA-n kívüli piaci szereplőket éri. Akkor bosszulja meg magát, hogy az európai jegybankok aranyukat kétes dollár ellenében átadták, és azért a saját pénznem, például jen vagy euró alapjaként mindig kizárólag értéktelen pénzt (valutatartalék) használtak fel. Ha tehát a dollár, a vezető pénznem összeomlik, a csatlós pénznemek is szükségszerűen összeomlanak, amelyek egyedüli alapja a kétes dollárállomány. Más szavakkal: a dollár körvonalazódó pénzreformja szükségszerűen valamennyi pénznem világméretű pénzreformot von maga után, amelyek számára a kétes dollár most még a fő devizatartalékot adja.

Az azonban, hogy egy magánpénznek - a dollárnak - az amerikai pénzhatalomhoz tartozó FED részéről, a dollár felpuhítása céljából való mindenféle, szüntelen szaporításának egyre erőteljesebb inflációhoz és végül pénzreformhoz kell vezetnie, pénztudományi alaptudás, és még Greenspan és tettestársai számára sem lehet kétséges.



A pénzreform révén a világpénznemhez

Greenspan egy beszédben óvatlanul úgy nyilatkozott, hogy "valószínűleg 2007-ig alapvető dollár-korrektúra esedékes, és hogy akkor a dollár és az euró célszerűen "euró-dollárrá?, egy új világpénznemmé egyesülhetne?. Ennek az amerikai pénzhatalom részéről van értelme, mert legfeljebb 2007-ig tarthatóak még a dollárral való visszaélések, legkésőbb addig tartható a világ bizalma az amerikai pénzhatalom e gátlástalanul szaporított, egyre értéktelenebbé váló, már csak mesterségesen fenntartott magánpénzneme iránt. Valami tehát a közejövőben történni fog a dollárral. Ha akkor a dollár akkor az euróval világ-egységpénznem lenne, ezzel az amerikai pénzhatalom számára fontos célok elérése történne meg:

Egy új pénznem felkínálja a lehetőséget, hogy a régi pénznem adósságait leértékeljék, és ezzel a hitelezőket, akiknél még a régi pénznem van, arányosan megrövidítsék. Ha tehát egy új euró-dollár 20 régi dollárt vagy 15 eurót ér, minden régi pénznemet arányosan leértékelnek, a régi pénznemben hitelezőket megrövidítik, a játék megérte a magán pénzkiadók számára.
Ezzel mindenekelőtt az amerikai államot tehermentesítenék: mostani, 5200 milliárd dolláros külföldi adóssága 50%-os leértékelésnél már csak 2600 milliárdot tenne ki.
Kárt szenved a régi dollár minden tulajdonosa, akinek állományát 50%-kal, vagy talán 95%-kal leértékelik. Ez különösen Kína, Japán és Európa jegybankjaira áll, dollárban tartott, magas valutatartalékaikkal.
Az amerikai pénzhatalom fő célja azonban az, hogy e módon világpénzhez jusson, amely felett ismét csak ő uralkodik. Egy euró-dollár rendszerben szükségszerűen az amerikai pénzhatalomhoz tartozó FED bírna többséggel, tehát az amerikai pénzhatalom akkor többségileg is uralná az új pénzrendszert. Erre a Nemzetközi Fizetések Bankját (BIZ - Bank für Internationale Zahlungsausgleich) választották ki, egy magán szervezetet, amelynek többségi részesedéseit az amerikai pénzhatalom titokban már felvásárolta. Ha tehát a BIZ lenne az új euró-dollár pénznem új jegybankja, véletlenül ismét ugyanazok a magántulajdonosok ennek az új jegybanknak a fő tulajdonosai, akik előzőleg a FED tulajdonosai is voltak. ők akkor a tetszés szerinti szabad pénzkiadásnak ugyanazt a játékát folytathatnák újból, amelyet a FED-del eddig csináltak, immár magasabb szinten - és a pénzreform révén még tehermentesen is. Az eddigi világméretű pénzmennyiség-szaporítás, a nagy pénzcsalás akkor alámerül a pénzreformban. Egy új rendszer ismét egy új pénznemet játszana a régi tettesek kezére, és ezzel 20-30 évre megengedné nekik az új játékot az euró-dollár világpénzzel.

Az amerikai pénzhatalom tehát ezen az úton, a pénzcsalás révén nemcsak a világ dologi értékeit monopolizálta volna a maga számára - köztük olyan létfontosságú területeket, mint a vetőmag, élelmiszer, víz, energia és fémek, hanem ezen túlmenően ismét csak pénzmonopóliumot teremtett volna saját használatára, saját tetszésére - egy pénzszaporító gépet, mint a mesebeli, dukátokat köpő szamár.

E pénzcsalási rendszer nyilvánosságra hozatalával sem fog a világon felháborodás végigsöpörni. Mint "összeesküvési elméletre? vagy "Amerika-ellenességre?, sőt, "antiszemitizmusra? (Rotschild) legyinteni fognak rá, és megpróbálják majd az ilyen közléseket teljesen megakadályozni, mert a nyomtatott és képi média lényegi részei is világszerte az amerikai pénzhatalom tulajdonában vannak.

A játékon átlátni azonban fontos azon emberek számára, akik e játék révén veszteségeket szenvedhetnek. Akinek tehát pénzvagyona van, annak odafigyelnie, illetve olvasnia kellene.

A pénzoligarchia nagy játékában azok a piaci szereplők a vesztesek, akik a pénzbe túl sok bizalmat helyeznek, akik még mindig elhiszik, hogy a pénz a puszta cserefunkción túlmenően, értékmegőrző eszköz is. Az elmúlt negyven év folyamatos pénzromlása a jelek szerint nem tette okosabbá az embereket. Ez a következő években vágtába kezd, a keserű végig, mivel ugyanis a tettesek egyoldalú előnyére van. Akinek tehát vagyona hosszú távú értékmegőrzése számít, nem maradhat meg a pénzértékekben, biztosítási szerződésekben, nyugdíjakban és készpénzben, hanem dologi értékekbe kell beszállnia, ahogyan ezt a pénzhatalom maga bemutatta.



A világméretű pénzcsalás stratégiai célja

Amennyire kívülről felismerhető, az amerikai pénzhatalomnak eredetileg az volt a célja, hogy az amerikai pénznemet uralja, és ezzel az amerikai piacot saját akarata szerint manipulálhassa. Erre a célra szolgált a FED jegybankrendszer. Amikor Kenedy amerikai elnök törvényjavaslatot nyújtott be e magán pénzrendszer államosítására, hirtelen halált halt. Bárki is nyúlt az amerikai pénzhatalom e magánpénzes lehetőségeihez, az vagyonát vagy életét vesztette.

Időközben azonban az amerikai pénzhatalom stratégiai céljai túlnőttek a nemzeti dimenzión. A globális magánpénzrendszer a cél, amelyet magándollárjainak uralma és fő tartalékvalutaként való keresztülvitele révén az egész világon messze menően elértek, és már csak egy világpénznemmel - az euro-dollárral - kell formába önteniük.

Ha tehát a világ pénzrendszerével a magán pénzcsoportok javára való második visszaélést, és egyáltalán a mennyiségi pénznemekkel való visszaélést meg akarjuk akadályozni, minden pénznemet biztosítani kell minden közületi és magán visszaélés, minden deflációs és inflációs manipuláció ellen.

Ez bizonyosan nem elérhető, ha a pénznemet a magánpénzhatalomra bízzuk. Ismét használni fogja visszaélési lehetőségeket, és a pénzmennyiség szaporításával a világot ismét saját előnyére fogja becsapni és kizsákmányolni.

A tapasztalatok azonban azt is megmutatták, hogy a legtöbb kormány ugyanúgy visszaél a pénznemével, ha lehetősége van rá, ha tehát befolyásolási lehetőségei vannak a jegybankra és annak pénzmennyiségi politikájára.

Az tehát a feladat, hogy a pénznemek a közületek és a magán pénzhatalom visszaéléseitől annyira függetlenek legyenek, hogy a magán és közületi visszaélés kizárt legyen.

Bizonyosan nem olyan könnyen manipulálható egy aranyon alapuló pénznem, mint egy puszta mennyiségi pénznem. Minden, aranyon alapuló pénznem nehézségei azonban az arannyal való rendelkezésben rejlik, miután az amerikai pénzhatalom a világ aranykészletének legnagyobb részét a kezébe kaparintotta. ő tehát minden fajta aranyon alapuló pénznemmel nyerő és kizsákmányoló lehetne.

Marad tehát a mennyiségi pénznem megoldása. Ez a mennyiségi pénznem azonban nem maradhat szabadon, önkényesen meghatározható, hanem a semleges pénz céljára kell irányulnia. A pénzmennyiségnek tehát nem szabad gyorsabban növekednie, mint a javak mennyiségének. A monetáris szektorból nem szabad megint inflációs vagy deflációs hatásoknak kiindulniuk a pénznemekre és a világgazdaságra.

Ez csak szigorúan semleges és így független jegybankokkal elérhető, hogy ezek mintegy a "negyedik hatalmi ágat? adják, ne legyenek magánkézben, és ne legyenek befolyásolhatóak kormányok által. A Bundesbank ősmodellje, az Eurobankba való kasztrációja előtt nagyon közel állt ehhez a függetlenséghez.

Az eljövendő pénzreform egyszeri alkalmat kínál arra, hogy a tetteseket, pénzügyi manipulációikat és visszaéléseiket megbélyegezzük, és ezzel általános egyetértést teremtsünk a sem a magán pénzhatalom, sem a kormányok által nem befolyásolható jegybanki rendszer mellett. Ez egy évszázados esély lenne.

A független jegybanki rendszert mindenekelőtt a pénzhatalom akadályozhatná meg, amely a már tulajdonában lévő BIZ révén már átállította a váltókat a következő jegybanki és pénzrendszer birtokba vételére. Ezért égetően fontos a felvilágosítás, hogy a monopolkapitalizmus révén nemcsak a jelenlegi pénznemre, hanem egy új pénzrendszerre leselkedő veszélyt a lakosság, a gazdaság és a politika számára felmutassuk.

Dr. prof. Eberhard Hamer
Zeit-Fragen
Fordította: TF www.fuggetlenseg.hu