kanett küldte be: "

Bereczky Zoltán református lelkész prédikációja 

   A saját vérével fiókáit etetõ madár nagyon szép kép a magyar református egyházmûvészetben. Alig van olyan régi magyar templom, ahol ne festették volna meg, vagy ne faragták volna ki. A kép szinte mindenütt ugyan az. Mi most a nádasadaróci református templom mennyezetén lévõ madarat nézzük meg.



 
Hírharang - 2005. október 16.
 
 
Bereczky Zoltán református lelkész prédikációja 
 
 
 
Budapest Külsõ -Üllõi Úti
Református Gyülekezet
Kõbánya - Gyárdûlõ , József Attila Lakótelep
1107. Bihari u. 9/a. 26-30-292
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
 
 
 
Menedék...
 
 
 
Máté evangéliuma 8:(19) És hozzámenvén egy írástudó, monda néki: Mester, követlek  téged, akárhova mégy. (20) És monda néki Jézus: A rókáknak vagyon barlangjok és az égi madaraknak fészkük; de az ember Fiának  nincs hová fejét lehajtani.
 
            A saját vérével fiókáit etetõ madár nagyon szép kép a magyar református egyházmûvészetben. Alig van olyan régi magyar templom, ahol ne festették volna meg, vagy ne faragták volna ki. A kép szinte mindenütt ugyan az. Mi most a nádasadaróci református templom mennyezetén lévõ madarat nézzük meg. A kép egyik oldalán minden egyre csak tágul a másik oldalon pedig hajlik minden befelé, lefelé, egészen addig, amíg önmagát el nem éri, s mellette pedig ott van a három kicsi fióka, akik teljesen az anyjukra vannak utalva. Régebbi leírások szerint nincsen sokkal több ezen a képen, mint ami látható. Az önfeláldozó anya, aki akár a saját vérével is hajlandó táplálni gyermekeit.
 
            Ezen a képen körben, keretezve az egész jelenetet van egy érdekes minta. Vonalak jobbról, balról ismétlõdnek, s ez a minta nem csak ezen a képen van így, hanem a templom összes képének a szegélye ilyen, s ha  megvizsgáljuk a többi mennyezet kazettát, amelybõl a Kárpát medencében több, mint tízezer darab van, akkor rá kell döbbennünk, hogy ez a keretezési minta nagyon sok helyen elõfordul. Sõt a Budapesti Kálvin téri templom gyülekezeti termének falán is ilyen keret díszítésû kazetták vannak.  A szín, a forma, a jelleg mind - mind egy régi sok vitát kavaró textil anyagára emlékeztetnek bennünket, s ez Krisztus Torinóban õrzött halotti leple. S azért így maradt meg ez a minta, mert amikor a lepel évszázadokon keresztül ki volt állítva, akkor beleívódott a festõk szemébe, emlékezetébe, s ezt festették azóta is. A kép mondanivalója tehát Krisztushoz kötõdik. Mintegy keretbe foglalja Krisztus jelenléte mindazt, ami a képen keresztül hozzánk eljuthat. S ez azt jelenti, hogy nem lehet megkerülni az õ személyét, s nem lehet csak úgy a magunk kényére, kedvére, érdekére magyarázni a dolgokat.
 
            A legfontosabb megállapításunk tehát az lehet, hogy ez a kép, ez a jelentés, amit a saját vérével a kicsinyeit tápláló madár hordoz, KRISZTUS-ról szóló evangélium. Ez a motívum a néprajzosok szerint a 12. század óta a legkedveltebb Krisztus jelkép volt, s a reformációkor feléledõ magyar egyház pedig különösen sokat használta. Mindenütt a nyomára bukkanunk, az úrasztali terítõkön, az ónból készült úrasztali edényeken, a mennyezetkazettákon, szószékkoronán egyaránt, de a takácsok is sokat használták sormintaként, vagy önálló motívumként. Sõt a templomon kívül a cserepeken, s hímzésekben is sokszor elõfordult.
 
            A madár a kép közepén egyensúlyoz. Egyik oldalon a három kicsi fióka, akiket meg kell óvni, tehát az élet maga, a másik oldalon pedig az elmúlás, s minden, ami az élet ellentéte. S látszik a roggyanó hosszú-hosszú lábon, hogy bizonytalan és nehéz ez az egyensúlyozás. Ez az egyensúlyozás ráadásul nem is valami állattani kérdés, hanem sokkal inkább a mi szellemi megmaradásunkat mutatja. Hogy mennyire nehéz megmaradni, mennyire nehéz az életet megõrizni, megoltalmazni mindazt, ami fontos, hogy mennyire nehéz élni és életet adni másoknak, azt ez az ige is mutatja, amit Jézus mondott: A rókáknak vagyon barlangjok és az égi madaraknak fészkük; de az ember Fiának  nincs hová fejét lehajtani.  S ezt Jézus akkor mondotta, amikor népszerûsége csúcsán volt, amikor már egy írástudó farizeus is - akinek neveltetése, gondolkodása, sõt vallási és mindennapi kultúrája is rendkívül távol volt a galileai Jézustól  - azt mondta: Mester, követlek  téged, akárhova mégy.
 
            Jézus tehát így fejezte ki, hogy mennyire nehéz megõrizni mindazt, amiért erre a földre jött, mennyire nehéz egyensúlyban tartani a világosság erõit a sötétséggel szemben. Ahogyan a mi életünkben is és a természetben is vannak olyan idõk, s napok, amikor azt érezzük, hogy minden befelé, felé a sötétség felé fordul, s képtelenek vagyunk a magunk erejébõl bármit is tenni az elmúlás ellen. Olyan az ember érzése manapság, mintha sehol semmi menedékünk nem lenne, s hiányozna a való életbõl az oltalmazó erõ.  A madár a fiókái alá elõbb egy fészket rakott, ahol oltalma, menedéke lehet a gyermekeinek. S ez a fészek a többi fiókáit önmaga vérével tápláló madár képen még hangsúlyosabb , mint itt. Olyanok ezek a fészkek, mint egy nagy hajó alakja, mint amilyen ívvel Noé bárkájának az alakját szokták ábrázolni a gyermekek és a népmûvészetünk. Látunk tehát a madárban egy hatalmas szellemi igyekezetet önfeláldozást, hogy mindent átadjon, még a saját élete árán is a gyermekeknek, amit csak képes, hogy megmaradjon az élet.
 
S mi is most ezt próbáljuk megtanulni, hogy miképpen kell milyen szellemiséggel kell élnünk, hogy mindazon értékek, amelyek tényleg fontosak az élethez, a nemzethez, a gyülekezethez, a családhoz megmaradhassanak. Mi is naponta egyensúlyozunk a lét és nem lét között, a jó és rossz lélek emel fel bennünket, vagy súlyt. S közben ott van az évezredes tapasztalatunk és mostani természettudományos tudásunk, hogy talán mindaz, amit eddig tettünk lehet, hogy nem lesz elég, hiszen a teremtett világ sóhajtozik és nyög, s várja-várja az Isten fiainak megjelenését, s mi akik Istennek fiai vagyunk azt érezzük, hogy kevés az erõn, hogy egyensúlyba billentjük ezt a világot. S látjuk, hogy a nemzetünk már alig viseli el a menetrendszerû árulásokat fent és lent egyaránt, s érezzük , hogy a gyülekezet, a család napjai szinte meg vannak számlálva.  S biztosan tudjuk, hogy a mi erõnk - s vérünk - kevés a megmaradáshoz, hogy oltalmat és menedéket tudjuk nyújtani.
 
Ezért van a kép kerete, s ezért van minden fiókit maga vérével tápláló madár képen nagyon sok kicsi kibomló szirmú életet, erõ jelentõ virág. Hiszen a virágok, a szirmok mind-mind Istennek szeretetét jelentik, amely Jézus Krisztus megváltó, érettünk való önfeláldozásában jelent meg valóságosan. Megtestesült Krisztus személyében mindaz a szellemiség, amely a tudatos önfeláldozás és megtestesült az a lelkiség, amely nem önmaga felé mutat, hanem minden esetben az Atya szeretetére. Valósággá vált a mi megmaradásunk tehát Krisztusban, s egyben minden évben megvalósul a megmaradásunk a szüntelenül reánk törõ, lelkünket, szellemiségünket, testünket gyötrõ  belefelé, lefelé nyomó feketeség, elmúlás ellenére.    Fürödjünk meg a kép világosságot õrzõ színében, s vegyünk bátorságot az élethez  újra és újra Jézus Krisztusnak e világot megváltó erejében bízva.