Bereczky Zoltán református lelkész prédikációja

 

 

 

 

 

 

            Világunkban minden a gyõztesekrõl szól. Akinek sikerül felkerülnie a dobogóra, attól már nem szokták megkérdezni, milyen úton jutott el odáig. Mindegy, hogy ki volt az edzõ, milyenek voltak a körülmények, csak az fontos, hogy ott álljon a dobogó legfelsõ fokán.

Van ugyan egy sokakat néha zavaró pillanat, amikor eljátsszák a gyõztes nemzeti himnuszát, de ezen is hamar túlesik mindenki, hogy aztán tovább tomboljon az ünnep: éljen a gyõztes! 

Hát még ha néhány hölgyet is odaállítanak a fáradt, de diadalmas versenyzõ mellé, hogy legyen mit fényképezni! Aztán a gyõztes viszi a hírnevet és a gyõzelembõl származó pénzt,  amivel megalapozhatja a jövõjét, hogy ne csak a sportban, hanem az életben is gyõztes lehessen.

Mert az életben is csak a gyõztesek jutnak elõbbre.  Az tud eredményesen gazdálkodni, aki gyorsabb, eszesebb, rafináltabb, mint a többiek. Aki ma nem hajlandó hajtani, cselezni,

aki nem akar mindent és mindenkit legyõzni, földbe tiporni, abból nem lesz gyõztes sem a gazdasági életben, sem a politikában, sem semmiféle egyesületben, civil szervezetben, gyülekezetben, egyházban. Nincs a világnak olyan szeglete, ahol ne érvényesülne ez a szemlélet. Nincsen menekvés a gyõzelem elõl. Csakhogy ebben a gyõzedelmeskedõ világban nincsen igazi gyõztes sem. Csak ideig-óráig tudjuk gyõzelmünket és hatalmunkat megtartani, amíg nem jön valaki más, aki letaszít minket a trónról. Mindenki szeretne ugyanis gyõztes lenni, mert a gyõzelem pillanatai boldoggá tesznek mindenkit, de soha senki nem lehet tökéletes és örök gyõztes. Legalább is e világban nem lehet az.

 

            A gyõzelemben ugyanis mindenki az örök életet, örök boldogulást keresi: az élet igazi értékét, teljességét, csakhogy ez a mai, földi gyõzelmekben nincsen benne.  Mi magyarok ezt igazán tudjuk, hiszen az elmúlt néhány évszázad alatt szinte mindent elvesztettünk. Általában elég jól állt a szénánk, sok csatát megnyertünk, de azért minden fontos háborút alaposan elvesztettünk. (A következményeit itt látjuk nemzeti, egyházi, családi életünkben, ha akarjuk, ha nem.) Velünk és bennünk él a gyõzelem vágya, mégis sejtjük, hogy saját eszközeinkkel nem lesz meg.

Amikor végre felismerjük, hogy a világ által kínált módszerrel nem jutunk elõbbre, amikor látjuk, hogy a megmaradás ellenében milyen nagy erejû az elmúlás, akkor vissza kell fordulni az eredethez és meg kell keresni, ki és mi jelenthet gyõzelmet; mi fontos igazán az életünkben; és ehhez mire vagyunk hajlandók.

 

            Ha szétnézünk a világban, akkor mindenütt jól felépített, zárt rendszerû, ezerszer kipróbált módszereket találunk, sõt mostanság szupervizorok is ügyelnek arra, hogy minden a lehetõ legsikeresebb, leggyõzelmesebb legyen. Mindent alaposan kiterveltek, kipróbáltak, kiköveztek a föld, az ég, a tûz, a víz felé. A föld az anyag szemléletében, az ég a lélek rejtelmeiben, a tûz az emberi akarat lángolásában, a víz pedig mindent elárasztó erejével van jelen világunkban. A mégis megmaradó boldogtalanságot, a hiányt az istenhit kell betöltse.

 A reformáció idején mindent megtettek, hogy az igaz vallást megtalálják, Isten kijelentéseit minél jobban megértsék és mindenkinek megmutassák.      A késõbbi idõkben jött valami más, talán a rendíthetetlen ólomkatona testesítette meg azt az akaratot, hogy fegyelemmel, szigorral, paranccsal lehetséges rendet tenni a világban és megadni azt, ami hiányzik. Még késõbb a társadalmi rendszerben kereste az emberiség a boldogulást, majd éppen az egyénben, az Én személyes gyõzelmében.

 

            Mára sokan a tételesen megfogalmazott hitben, és a tudományban is keresik a hiány pótlását, az örök élet elérését. Legyél hívõ, légy tudós, felejtsd el a kultúrádat, a nemzetedet, halljuk most már majd egy évszázada legalább. Sokan a hívõségben keresték a boldogulást és sokan meg is találtak valamit, talán annyian, mint a vallásban, vagy a katonásdiban, vagy a tökéletes társadalomban, vagy a tudományban, vagy az énben. De látjuk, hogy mindegyik út bár messze vezet, és sok jó dolgot is hozott, mégsem vezet el a teljességig, az örök életig. Ahogyan kevés a földben megismert anyag, vagy az égen megismert lélek, vagy a tûzben égõ testiség és az özönvízként mindent kitöltõ emberi tevékenység, ennél több kell az örök élethez.  Az ember már azt hinné, hogy nincsen lehetõség erre, de Jézus azt mondja, hogy: „  És tudom, hogy az õ parancsolata örök élet.  „  Azaz benne van a világban az örök élet lehetõsége és benne van mindannyiunk életében.                              

 

            Olyan mélyen és olyan régen benne van az örök élet a világban, amilyen régen Isten bele teremtette: 1 Móz. 2.9 És nevele az Úr Isten a földbõl mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót, az  élet fáját is, a kertnek közepette, és a jó és gonosz tudásának fáját. De egyben, amikor az ember szembefordult Istennel, meg is védte tõlünk: És kiûzé az embert, és oda helyezteté az Éden kertjének keleti oldala felõl a Kerúbokat és a villogó pallos lángját, hogy õrizzék az élet fájának útját.  Vagyis elveszett, lezáródott az út az örök élet felé, ezt jól érzi az emberiség, aki csak ennyit tud -  csakhogy mi már azt is tudjuk, hogy kétezer évvel ezelõtt Jézus felnyitotta ezeket a zárakat és kapukat mindannyiunk számára. Ján. 17.3 Az pedig az örök  élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust.

Ezt a Krisztust jeleníti meg népmûvészetünk a keresztszemes hímzésekben, szinte minden használati tárgyon vagy a gyönyörû templomi mennyezetkazettákon is. Az élet megered s kibomlik négy virágban a világ négy sarka felé, majd minden eddigi erõnél erõsebben középen megindul a krisztusi életnek fája és végre virágzik: életet, erõt és gyõzelmet ad mindannyiunk számára. Ez azt jelenti, hogy nem csak és kizárólag azt az életet kell élnünk, amelyet a mai világ ajánl számunkra. Ugyanis lehetõségünk van a mai világ végzetesnek tûnõ adottságait, a megkötözöttségeit  Krisztus személyének megismerése által  legyõzni. Tehát megvan a lehetõségünk, hogy ne kizárólag úgy éljünk, ahogy azt nekünk a világ ajánlja, hanem részesei lehetünk mindannak, amit a paradicsomban lévõ élet fájával fejez ki Istennek Igéje,

Az pedig az örök  élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust. Jel. 2.7 A kinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek. A gyõzedelmesnek enni adok az élet fájáról, a mely az Isten paradicsomának közepette van.

 

               

Bereczky Zoltán

 

 

 

1 Móz. 2.9 És nevele az Úr Isten a földbõl mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót, az  élet fáját is, a kertnek közepette, és a jó és gonosz tudásának fáját.

 

1 Móz. 3.24 És kiûzé az embert, és oda helyezteté az Éden kertjének keleti oldala felõl a Kerúbokat és a villogó pallos lángját, hogy õrizzék az élet fájának útját.

 

Ján 12:49Mert én nem magamtól  szóltam; hanem az Atya, a ki küldött engem, õ parancsolta nékem, hogy mit mondjak és mit beszéljek.

Ján. 12.50És tudom, hogy az õ parancsolata örök élet. A miket azért én beszélek, úgy beszélem, a mint az Atya mondotta vala nékem.

 

 

 Ján. 17.3Az pedig az örök  élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust.